- Granger! – nyögte Draco még mindig csodálkozva az előtte álló lány jelenlétén. – Mit keresel te itt?
- Társat keresek – felelte a lány nyugodtan, majd hozzátette – Hello, Malfoy!
- Persze, bocsánat. Hello! – pótolta a fiú gyorsan az elmaradt köszönést. – Társat keresel? Minek? Mármint… én úgy tudtam, hogy Ron a barátod.
- Másoknak keresek társat, nem magamnak – felelte Hermione, figyelmen kívül hagyva az utolsó megjegyzést.
- Nem mondod, hogy te vezeted az irodát!? – kérdezte Draco teljesen letaglózva a hírtől.
- De igen. Amint látod, nem egyedül, Luna a társam – mutatott a szőke lány asztala felé, újabb meglepetést okozva ezzel Dracónak.
- Lovegood? Te itt? – kapkodta a fejét értetlenül egyik lányról a másikra.
- Úgy tűnik, Draco – szólt Luna is nyugodt hangon, miközben látványosan végignézett a szőke fiú világos ingből és szintén világos nadrágból álló öltözékén –, hogy az elmúlt néhány évben inkább visszafelé fejlődtél, ami az elemi udvariasság szabályait illeti. Szia!
- Szia – nyögte Draco. – Nem így van, csak… nem is tudom, azt hiszem, rátok számítottam itt legkevésbé.
- Ha magadhoz tértél a meglepetésből, talán leülhetnénk megbeszélni, miért is vagy itt – javasolta Hermione.
- Persze, hogyne – mondta Draco kissé zavartan, és elindult a lány után a különszobába vezető ajtó felé.
Amikor az ajtó becsukódott mögöttük, az asztalon ismét egy teáskészlet, és egy tál aprósütemény jelent meg. Leültek egymással szembe, és Hermione várakozóan nézett volt iskolatársára.
- Nos, hallgatlak – szólt a fiúnak.
- Jól van, pillanat, csak még nem vagyok teljesen kész. Ez tényleg a te irodád, Granger? – próbált Draco időt nyerni magának.
- Igen, Malfoy, tényleg – bólintott Hermione, majd egy pillanatig gondolkodott, és ismét megszólalt. – Az a véleményem, hogy mivel már régen túl vagyunk az iskolán, és mindketten felnőttek vagyunk, talán jobban venné ki magát, ha nem Grangernek hívnál, Draco.
- Tessék? – nézett rá kicsit értetlenül a fiú, majd hirtelen megvillanó tekintettel bólintott. – Persze, Hermione, azt hiszem, igazad van.
- Akkor elmondanád, mit tehetek érted?
- Értem igazából semmit – kezdte a fiú. – Valójában nem magamnak akarok keresni valakit.
- Hanem mégis kinek? – kérdezte rosszat sejtve Hermione.
- A keresztapámnak, Piton professzornak.

Hermione meredten ült a széken, mint akibe belecsapott a villám. Pár perccel korábbi félelmei öltöttek valós alakot az iménti kijelentéssel. Kellemetlen helyzetét az sem javította, hogy nem küldhette el a fiút azzal, hogy bocs, de nem vállalunk egymás háta mögötti szervezkedést, mivel a titoktartás miatt nem árulhatta el, hogy alig két órája Piton ugyanezt kérte tőle. Hogy a fene esne bele az összes mardekárosba, meg az örökös ravaszkodásukba… - gondolta, majd nagy levegőt vett, és megszólalt.
- Tehát a professzornak keresel valakit. Miért, ha megkérdezhetem?
- Nem is tudom… – felelte Draco elgondolkodva. – Talán azért, mert eléggé besavanyodott. Úgy értem, tudom, hogy soha nem volt senkije, de ez a háború alatt érthető is volt. Felesleges lett volna az ő helyzetében a saját életén kívül a családjáét is kockáztatnia. De hiába van vége az egésznek, ő mégis minden nyáron csak otthon kuksol, nem megy sehová, csak főzi a bájitalokat. Nem hinném, hogy késő lenne, hogy találjon magának valakit, de úgy, hogy ki sem mozdul, elég nehéz ismerkedni. És nem utolsó sorban akkor talán elég elfoglalt lenne, hogy abbahagyja az én terápiás kezelésemet.
- Igen, értem – bólintott Hermione. – És milyen elképzeléseid vannak a hölgyet illetően?
- Semmi extra. Legyen szép, okos, kedves, és mondjuk, nem árt, ha türelmes. Piton nem arról híres, hogy könnyű vele kijönni, de ha van elég időd kivárni, akkor felenged, és tök normális tud lenni. Persze azt nem tudom, hogy egy nővel milyen lenne…
- Ennyi? Semmi más elvárásod nincsen?
- Hát, talán a kora még kérdéses lehet, de nem tudom… Azért ne legyen túl öreg, de túl fiatal se.
- Mi az alsó korhatár? – kérdezett tovább Hermione.
- Jókat kérdezel… Hát, mondjuk, nálunk ne legyen fiatalabb. Az még belefér, azt hiszem.
- Rendben. Más?
- Mire gondolsz? – kérdezte Draco.
- Nos… – kezdte Hermione kissé zavartan – igazság szerint a származásra gondoltam. Ne kapd fel a vizet, Draco, de nem tudom, hogy most mi a véleményed erről a kérdésről, és ez is fontos lehet.
- Értelek – bólogatott a fiú. – Szerinted vannak még előítéleteim? Mit gondolsz, Hermione?
- Nem tudom – mondta türelmetlenül a lány –, nem találkoztunk az elmúlt három évben.
- Akkor elárulom, mivel úgy tűnik, magadtól nem jössz rá. Nincsenek előítéleteim. Ha lennének, azonnal kifordultam volna innen, amikor megláttalak, és nem ülnénk most itt. Azt hiszem, ez elég egyértelmű.
Hermione oldalra billentette fejét, szemeit kissé összehúzta, és elgondolkodva figyelte az előtte ülő fiút. Igazat mondana? Tényleg nem érdeklik már olyan dolgok, mint a származás? Ha minden úgy van, ahogy Draco mondja, akkor a másik ügy is könnyítést nyert valamelyest, de ezzel még ráér foglalkozni később is.
- Jól van, elfogadom, hogy igazad van – bólintott Hermione. – Akkor a származás nem lényegi kérdés. Menjünk tovább: külső megjelenés?
- Mindenkitől ennyit kérdeztek? – vigyorodott el a fiú, de azért válaszolt is a kérdésre – Lássuk csak… legyen nőies, szerintem Piton is azokat a nőket kedveli, akiknek mindene a helyén van. A haj és a szem színét illetően nem tudok mit mondani, szerintem ez lényegtelen. Valamivel alacsonyabb legyen mint ő, mondjuk egy fejjel, az még pont kényelmes, azt hiszem. Mondjuk, olyan magas, mint te.
- Kedves vagy! – jegyezte meg epésen Hermione – Ne jelentkezzek esetleg én is a hirdetésre?
- Miért ne? – vigyorgott még mindig a fiú, ahogy látványosan végigmustrálta az előtte ülőt. – Jól van, csak vicceltem – visszakozott gyorsan, látva az elsápadó lányt. – Mi tartozik még ide?
- Egyenlőre szerintem ez elég a külső megjelenéshez – szólt kissé nyugodtabban Hermione. – Feltételezem, nem egy kirakati babát szánsz a professzornak, tehát a nőies jelzőt, azt hiszem, el tudjuk bírálni. Nézzük tovább: anyagi helyzet?
- Merlinre, ha én ezt tudom előre… – sóhajtott Draco a hajába túrva. – Nem hinném, hogy veszettül gazdagnak kellene lennie, de azért ne legyen nincstelen se… Komolyan mondom, még az a mázli, hogy nem magamnak kell nőt keresnem…

- Nem hinném, hogy neked problémáid lehetnek ezen a téren – próbált puhatolózni a lány. – Úgy emlékszem, igencsak szép számmal akadtak rajongóid a Roxfortban.
- Hát, igen, akkor szinte válogathattam a lányok között – halkult el a fiú hangja, de hamar magára talált. – Igaz, meg is tettem, bár ma már más szempontok alapján válogatnék, mint akkor. De ezt inkább hagyjuk, ha kérhetem.
- Rendben, nem akartam tolakodni – kért elnézést Hermione. – Akkor foglaljuk össze! Olyan 24 és 40 év közötti hölgyet keresünk, aki megjelenésében nőies, okos is, legalábbis nem üresfejű, átlagos anyagi helyzettel, kedves és türelmes. Szerinted.
- Igen, szerintem. Miért, ez így nem jó? – értetlenkedett Draco.
- Nekem jó lenne, de van bármi közös az általad leírt nő, és egy Pitonnak biztosan tetsző nő között? – nyomta meg a jelzőt a lány.
- Úgy érted, lehet, hogy nem is ilyen nőre vágyna? – kérdezte a fiú. Látva Hermione bólintását, kicsit elbizonytalanodott. – Nem is tudom… Szerinted milyen nőt akarna magának?
- Fogalmam sincs. Lehet, hogy a teltebb nőket kedveli. Vagy akik olyan lobbanékonyak tudnak lenni bizonyos esetekben, mint ő is. Az is lehet, hogy csak olyannal hajlandó szóba állni, aki kedveli a bájitaltant. Vagy aki kitűnőre vizsgázott. Vagy aki pipázik, nem tudom. Ezernyi lehetőség van, és mindegyik esélyes.
- Van benne valami. Ezek szerint még több információ kell.
- Igen, az nem ártana – helyeselt Hermione. – Ha megtudtál valamit, gyere vissza, és akkor talán össze tudjuk hozni a hirdetést. Gondolkodj a jeligén is.
- Jelige? Az is kell?
- Természetesen. Mit gondoltál, mit szólna Piton, ha a Reggeli Prófétát lapozgatva a saját neve nézne rá vissza a társkereső rovatban? Ezen kívül a jeligével elkerülhető a diszkrimináció is.
- Való igaz, nem szeretnék a közelében lenni, ha meglátná a nevét – húzta el a száját Draco. – Rendben, gondolkodok azon is. Elég, ha baglyot küldök, hogy mikor jövök?
- Igen, elég, a többit intézem. - Remek. Akkor, szia, Hermione.
- Szia, Draco – köszönt el Hermione megkönnyebbülten. Kikísérte a fiút, aki most már illedelmesen elköszönt Lunától is.

Amikor bezárult az ajtó az ifjú Malfoy mögött, Hermione fáradtan nézett a szőke lányra, akinek az arcán feszült kíváncsiság tükröződött. Ő csak vágott egy fintort, lassan az egyik fotelhez sétált, és szinte belerogyott az ülőalkalmatosságba.
Luna csak nézte őt, és várta, hogy a lány beszámoljon a beszélgetésről, de nem azok a szavak hangzottak fel először, amikre ő számított.
- Haza akarok menni… – nyögte Hermione fáradtan, miközben halántékét masszírozta.
- Mindjárt megyünk, csak előbb még mesélj – nógatta barátnőjét Luna.
- Csak annyit tudok mondani, hogy nem mondok semmit. Azon kívül még azt is elmondhatom, hogy ha ezt a két ügyet túléljük, akkor… akkor nem is tudom, mi lesz. Elmegyek nyaralni…
- Ennyire zűrös? – kérdezte hitetlenkedve Luna.
- Még annál is jobban.
- És mi lesz, ha kudarc lesz?
- Akkor azt hiszem, egyedül fogod az irodát továbbvinni – felelte a lány elgyötörten. – Már ha még lesz mit. Biztos vagyok benne, hogy ha a két ügy valamelyike is befuccsol, ránk fogják átkozni az egész irodát. Arra nem is gondolok, hogy mi lesz, ha mindkettővel zátonyra futunk. Illetve csak én. Azt hiszem, Luna, ez túl komoly ahhoz, hogy beavassalak. Most még, legalábbis.
- Hogy érted ezt? – nézett értetlenül a szőke lány. – Még nem volt ilyen, hogy valamiből kihagytál volna…
- Sajnálom, de meg fogod érteni, mert el fogom mondani, ha már nem tartok veszélytől. De, most még, muszáj, hogy titkoljam. Kérlek, értsd meg, és ne haragudj!
- Rendben van – adta meg magát Luna, bár látni lehetett, hogy megsértődött. – Azt hiszem, mára ennyi volt. Menjünk haza.
- Igen, menjünk haza – kapott a lehetőségen Hermione.
A két lány szinte némán szedte össze a holmiját, és rakott rendet a két asztalon. Egy-két bűbájjal tisztává tették a helyiséget, majd kiléptek a kellemes nyári estébe. Az ajtót bezárták a két külön zárbűbájjal, majd elbúcsúztak egymástól, és hazahoppanáltak.

Hermione egy halk pukkanással érkezett meg a szomorúfűz mellé. Érkezésének hangjára egy hisztérikus nyávogás volt a válasz, ami macskájától származott. Csámpás ugyanis épp a fűzfa földig érő ágai alatt heverészett a legnagyobb nyugalomban, amikor gazdája minden előzetes figyelmeztetés nélkül felbukkant mellette. A lány egy simogatással igyekezett megnyugtatni a sokkos állatot.
- Nyugi, Csámpás, csak én vagyok – motyogta neki. – Már annyiszor mondtam, hogy ne itt lustálkodj, mert a végén még egyszer rád fogok érkezni. És az fájni is fog…
Csámpás csak egy halk, morgásra emlékeztető hangot hallatott, amit Hermione elnézően inkább dorombolásnak vett, majd elindult a ház felé, nyomában kedvencével.
Belépett az ajtón, táskáját az előszobában lévő asztalkára ejtette, egyedül pálcáját vitte magával a konyha felé. Néhány perc alatt valóra váltotta délutáni ábrándjainak egy részét: elkészítette kedvenc gyógyteáját, amit kedvenc bögréjébe töltött, és a bögrével a kezében elindult a nappali felé. Belépve a tágas helyiségbe, a nyári meleg dacára pálcájával a kandallóra mutatott, és tüzet gyújtott. Széleskörű olvasottságának köszönhetően olyan tüzet is elő tudott idézni, ami nem ad meleget, és nincs füstje, egyszerűen csak lobog, és fénybe vonja a környezetét.
Hermione kedvelte ezt az illúziót, ami egyrészt a téli esték meghitt hangulatát idézte elő, másrészt ilyenkor eszébe jutottak iskolás évei. Bekucorodott kedvenc foteljébe és csak nézte a tüzet, de most nem tudott emlékeire figyelni, hiszen olyan feladat szakadt a nyakába, amit soha nem gondolt volna. Gondolatai még a kaotikus állapotok stádiumában voltak, és arra vártak, hogy a lány rendezze őket. Hermione hamar belátta, hogy ezt sem lesz könnyebb megoldani, mint a problémát, amiből ezek a gondolatok fakadnak. Teáját kortyolgatva futott neki mégis a feladatnak.
Először is meg kell találni a módját, hogy a két ügyfél semmilyen körülmények között ne szerezzen tudomást a másikról. Aztán el kell érnie, hogy a lehető leggyorsabban megoldódjon mindkét eset, mert az időhúzás nem lenne jó taktika. Helyzete csak annyiban mondható szerencsésnek, hogy lehetősége van az információk egy részének megszerzésére, amivel segítheti az ellentétes ügyek előrehaladását. Ezzel csupán annyi a probléma, hogy sem Piton, sem Draco nem jöhet rá, hogy neki honnan vannak érdemi információi. Kész összeesküvés-elmélet. Örülhet, ha a végére még eligazodik a sok hazugság, titok, és ármánykodás között. Hát hiányzott ez nekem?, gondolta, és fáradtan sóhajtva elindult a szobája felé, hogy végre lezuhanyozzon, és lefeküdjön aludni.
Hermione hosszan folyatta magára a vizet, és közben folyamatosan zakatolt az agya, hogy miként is kezelje a két ügyet. Mindezek tetejére még ott volt Luna is, aki szemmel láthatólag vérig sértve indult haza. Ismerve a lányt, Hermione tudta, hogy nem fogja annyiban hagyni a dolgokat, és igyekszik majd minél több információt megtudni a két esetről.
Belegondolt, hogy kinek a helyzete is a leghálátlanabb? Pitoné, aki egy fiatal fiúnak keres barátnőt, titokban? Dracóé, aki egy meglehetősen zsémbes férfit akar kirángatni a magányból, szintén titokban? Az övé, aki ismeri mindenki titkát az üggyel kapcsolatban, és közben úgy kell lavíroznia, hogy minden titokban is maradjon? Esetleg Lunáé, aki csak annyit tud, hogy mindenki roppant titokzatos?
Hermione úgy érezte, hogy ha most jönne valaki, és egy titkot akarna rábízni, kiátkozná még az utcából is. Egyetlen napra elég ennyi titok, nem akar többet, talán még könyvét sem veszi kézbe, mert abban is csak azokról olvashatna. Egy határozott mozdulattal elzárta a csapot, majd a törölközőért nyúlt, amit maga köré tekert, és visszament a szobába. Miután megtörölközött, felvette hálóingét, egy pálcamozdulattal kioltotta a fényeket, és lefeküdt. Lassan húzta magával az álom, és a nappalhoz hasonlóan az éjszakája is nyugtalanabb volt, mint azt szerette volna.
Nem is sejtette, hogy aznap este két férfi gondolatait is ő töltötte ki.

***