Draco értetlenül nézett keresztapjára, nem tudta mire vélni ezt a hangnemet. Mi történhetett, ami miatt ilyen szigorúan szól hozzá, mintha még mindig kisgyerek lenne, aki valami butaságot csinált?

- Igen, Perselus? – nézett rá kérdőn. – Mi történt?
- Nos, egy igen kényes dologról szeretnék veled beszélni – kezdte a férfi. – Nevezetesen a délután kitöltött tesztedről.
- Mi van vele? – kérdezte, miközben leült a szépen terített asztalhoz.
- Átlapoztam a magazint, és láttam, milyen eredmény született a kérdőíved kitöltésével. Úgy vélem, nem ártana, ha megbeszélnénk ezt az értékelést.
- Nem igazán tudom, miről beszélsz, Perselus – mondta Draco, miközben kutató tekintettel fürkészte keresztapja arcvonásait. – Mi van a teszttel?
- Draco! – csattant fel a férfi türelmét veszítve. – Ne játszd az értetlent! Nagyon jól tudod, miről beszélek! Meg kell beszélnünk újsütetű nézeteidet, ami a nőket illeti.
- Perselus, én tényleg nem értelek… – felelte Draco bizonytalanul, mert tényleg nem tudta követni a férfi indulatait és gondolatait. – Milyen újsütetű nézetekről van szó?
- Merlinre… – dühöngött Piton az asztalra csapva, hogy a poharak is meginogtak – Mégis, mióta akarsz magadnak egy igénytelen, trampli boszorkányt, aki nem becsül téged, és aki híján van a legcsekélyebb nőiességnek is? Ráadásul buta is, és valami turkálóból öltözik, ahol a muglik egymás elhasznált, és kidobott ruháit vásárolják!
Piton a végére már szinte tombolt, teljesen elveszítve higgadtságát, amivel az ügyet még kezelni szándékozott, mikor hazatért a parkból. Mostanra már csak a pánik maradt, hogy keresztfia élete végérvényesen kisiklani látszik. Draco hamar belátta, hogy hiába is próbálná elviccelni a dolgot, hogy a varázslók is vásárolnak használt talárt, érezte, keresztapja most nem lenne humoránál.
- Ez nem igaz, Perselus – szabadkozott inkább a fiú. – Én nem…
- Ne tagadd – vágott közbe a professzor még mindig ingerülten –, itt van a kezemben a magazin. Nincs értelme, Draco! De talán még nincs minden veszve… Tudok szakszerű segítséget kérni számodra, ha te is úgy akarod.
- Szakszerű segítséget? – pislogott a fiú őszinte értetlenséggel. – Szerinted szükségem van rá?
- Ez nyilvánvaló – felelte Piton. – A Szent Mungóban hatékonyan tudnak majd kezelni, és természetesen, diszkréten.

Piton legnagyobb döbbenetére Draco nevetni kezdett, szinte eszelősen kacagott. A férfi most már végképp nem értette, mi történt a fiúval, és egyre biztosabb lett abban, hogy elment az esze, és megőrült. Draco megtörölte szemét, ahogy lassan alábbhagyott a nevetése, és vigyorogva nézett keresztapjára.
- Te tényleg azt hitted, hogy elment az eszem? – kérdezte.
- Miért, talán nem? Nem igazán épeszű gondolkodásra utal, amit a magazinban olvastam – morgott a férfi.
- Perselus! – kezdte Draco – Te tényleg azt hitted, hogy ilyen nőre van szükségem? Hogy megváltozott az ízlésem, és olyan igénytelen nőt kívánok magamnak, mint amit a teszt mutatott? Nem emlékszel, mit mondtam róla?
Piton nem szólt egy szót sem, csak próbálta felidézni magában keresztfia délutáni szavait, kevés sikerrel. Csak arra emlékezett tisztán, amit a bájitalfőzéssel kapcsolatban beszéltek. Draco, látva a férfin, hogy tényleg nem emlékszik minden részletre, magyarázni kezdett.
- Amikor mutattam neked a tesztet, említettem, hogy szerintem ostobaság, de jókat szoktam szórakozni, amíg kitöltöm őket. Ezen kívül, amikor felajánlottam, hogy csináld meg te is, azt mondtam az elutasításra, hogy jó móka lett volna. Szerintem ebből egyértelműen kiderülhetett, hogy nem vettem komolyan, és a vicc kedvéért direkt lehetetlen válaszokat jelöltem meg, hogy valami ilyen baromság legyen az eredmény.

Piton csak bámult Dracóra, mintha most látná először életében. Fokozatosan tudatosult benne, hogy, bizony, bolondot csinált magából ezzel a kitöréssel. Ha csak egy kicsit nyugodtabb, és jobban odafigyel, mindez nem történt volna meg, nem került volna ilyen kellemetlen helyzetbe. Már csak ki kéne valahogy keveredni belőle… Piton a klasszikus utat választotta, mondván, legjobb védekezés a támadás.
- Igazán értékelem, hogy ilyen fejlett a humorérzéked, Draco – csattant fel Piton ismét. – Arra nem gondoltál, hogy én esetleg nem erről az oldalról nézem a dolgot? És ha már a gyógyítókkal jöttem volna vissza? Belegondoltál, hogy milyen kellemetlen és kínos helyzetbe kerültünk volna?
- Mi lett volna ebben kínos? – kérdezte Draco. – Nekik is mondtam volna, hogy csak vicc volt az egész, és félreértés.
- Még kérded? – kiabálta a professzor – Az még csak hagyján, hogy én milyen helyzetbe kerültem volna, de gondolj bele, hogy ha elhívtam volna őket, akkor azt okkal tettem volna! Nyilván elmondtam volna, sőt, meg is mutattam volna a magazint nekik, és akkor holnap már az egész varázslóvilág arról beszélt volna, hogy Draco Malfoy teljes ízlésficamban szenved. Mit szólnál, ha holnap reggel arra ébrednél, hogy egy sereg Millicent Bullstrode töri rád az ajtót? Nem vall éppen mardekáros gondolkodásra, hogy minden elővigyázatosság nélkül széthagyod az ilyen kompromittáló dolgokat.
Draco egyre sápadtabban nézte keresztapját, aki remegett az indulattól. Nem sokszor látta Pitont így viselkedni, sőt, ha jobban belegondol, talán még soha nem látta ilyennek. Másrészről viszont igazat adott a férfinak, valóban nem gondolta végig, hogy mi történt volna, ha illetéktelen kezekbe kerül az ő kérdőíve, a válaszokkal és az értékelésekkel együtt. Próbálta nem felidézni magában volt osztálytársnőjét, aki inkább emlékeztetett egy biztonsági trollra, mint egy fiatal nőre.
Dracónak be kellett látnia, hogy keresztapjának igaza van, és butaság volt részéről szó nélkül hagyni az egészet. Összeszedte minden önbecsülését, és bátorságát, majd Piton elé lépett.
- Sajnálom, Perselus, igazad van – kért bocsánatot a férfi szemébe nézve. – Nem gondoltam végig.
- Rendben van – bólintott Piton valamivel nyugodtabban, aki időközben visszanyerte hirtelen elvesztett hidegvérének egy részét. – Végül is nem lett nagyobb baj a dologból. Legalább megjegyzed, milyen következményei lehetnek, ha óvatlanul szórakozol.

Draco úgy gondolta, hogy keresztapja már eléggé lenyugodott, így megkockáztatta a javaslatot a vacsora elfogyasztására. Lizzy kitett magáért, de a fiú szájában megkeseredett a falat, ha arra gondolt, hogy majdnem csúfosan kibabrált magával, és Pitonnal is. Már abban is kételkedett, hogy jó ötlet volt-e egyáltalán ez a társkeresős dolog.
Vacsora után csendben kimentette magát, és visszatért a szobájába, hogy folytassa a bájitaltan átismétlését. Nem volt benne biztos, hogy Piton ezek után még beengedi a laborba, de nem volt mersze megkérdezni, majd inkább reggel. Addigra már biztosan lenyugszik, és akkor kevésbé fog hirtelen felindulásból válaszolni a kérdésre.

Piton a szobájában ülve újragondolta a napját, és el kellett ismernie, hogy reggel még nem sejtette, hogy ilyen mozgalmasra fog sikerülni. Most már más színben látta a történteket, ami annak tudható be, hogy nem kerekedett a dologból semmiféle botrány. Még szerencse, hogy hallgatott Miss. Granger tanácsára, és először a beszélgetést választotta, elhalasztva a szakirányú beavatkozást.
Hiába, mindig tudta, hogy az a lány kivételesen okos, és remekül látja át a nehezebb helyzeteket is. Szórakozottan vette ismét kézbe a magazint, és lapozta fel az ominózus részt. Könnyen rátalált a keresett oldalra, mivel már eléggé be volt törve a sok lapozgatástól. Sorra vette a kérdéseket, szinte fel sem tűnt neki, mit művel. Perselus Piton kitöltött egy kérdőívet egy magazinban!
Magában megválaszolta a kérdéseket, majd az értékeléshez pillantott, de ott nem látott semmit. Hamar rájött, hogy csak akkor láthatja az eredményt, ha az oldalon pennával is jelöli a válaszokat. Rövid ideig gondolkodott, de győzött a kíváncsisága, és felvett egy pennát az asztalról. Óvatosságból csak megérintette a válaszokat, nem tett semmiféle látható jelölést. Miután ismét az értékelési szakaszra nézett, elégedetten látta, hogy a bűbáj működött így is, és az eredmény megjelent, közvetlenül Draco értékelése alatt.
Kíváncsian olvasni kezdte, és mire a végére ért, meglepetten nézte a sorokat. Legnagyobb elképedésére a teszt eredménye hitelesen jellemezte azt a nőt, akiről mindig is úgy képzelte, hogy felkeltheti a kíváncsiságát. Okos, értelmes, kedves, határozott – olvasta sorban a jelzőket –, ezen kívül nőies, ha kell szenvedélyes, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor nyugodt, és higgadt. Mindemellett hűséges, becsületes, megbízható…

A professzor egy sóhajjal letette a magazint, és ismét elmerengett az ideális nő kérdéskörén, de újfent arra a megállapításra jutott magában, hogy ilyen nő nem létezik. Egy nő vagy szép, vagy okos, de a kettő együtt ritkán van meg egy személyben. Sőt, leginkább egyik sem, annak alapján, amilyen nőkkel ő találkozott annak idején… Csakhogy neki történetesen pont ez a ritka párosítás volt az esete, és nem tudott eltávolodni az elképzeléstől, amit még ifjún és naivan alkotott, hogy van valahol egy szép és okos nő, aki majd társa lesz élete során.
Fáradtan készülődött lefekvéshez, és nem értette, miért gondol időről időre, egy bizonyos nőre. Egy konkrét nőre, aki felé eddig teljesen közömbös volt. Tulajdonképpen, még mindig közömbös, de akkor miért villan fel az arca a gondolatai között a legváratlanabb pillanatokban?
Mint például az előbb is, amikor elolvasta a kérdőív értékelését. Bárcsak értené… Talán a váratlan találkozások teszik? Ki tudja… Miss. Granger mindig csak egy volt a tanítványai közül. Ráadásul most még gyakrabban is fognak találkozni Draco miatt. Na, és persze ott lesz az ünnepség is, ahol minden bizonnyal ő is jelen lesz Potter és Weasley társaságában.

A következő hétvégén lesz a háború végének évfordulója, és az akkori Mágiaügyi Miniszter – roppant találóan – a Béke napjának nevezte ki azt a napot, amikor megszabadultak Voldemorttól. Évről évre a Roxfort és Roxmorts adott otthont az egész napos rendezvénynek, ahol nyugodtan, és feltűnés nélkül tudott összegyűlni minden varázsló és boszorkány. A faluban lehetett enni-inni, míg a kastélyban inkább azok gyülekeztek, akik a nyüzsgéstől távol, csendesebben kívántak ünnepelni és emlékezni, valamint a Nagyterem fogadta be az esti táncmulatság résztvevőit, ami inkább bál volt, mint egyszerű mulatság.
Mindezen gondolatok közben Perselus kényelmes pizsamájába bújva már az ágyban feküdt, és karjait a feje alá hajtva meredt a plafonra a sötét szobában. Az eddigi ünnepnapok közül a legutóbbit kihagyta, és arra gondolt, hogy most mindenképpen illik megjelennie, hiszen annak idején a Minisztérium az ő érdemeit is elismerte. Sok kedve nem volt bájologni a Hivatal embereivel, és a Miniszterrel, de a kötelező udvariassági beszélgetések után már nyugodt szívvel elvonulhat a tömegből, és azzal az elhatározással aludt el, hogy ehhez fogja tartani magát.

***

Hangos madárdal verte fel Fort William keleti kertvárosát. Kellemesen meleg idő ígérkezett aznapra is, és Hermione tanácstalanul álldogált a hálószoba közepén, hogy mit is viseljen aznap. Magában bosszankodott, hogy őt is elkapta ez a tipikus, női probléma, holott nem szokása bambán a szekrény előtt szobrozni. Végül aztán egy halványsárga vállpántos ruha mellett döntött, és megkönnyebbülten, hogy ezen is túl van, reggelizni indult.
Hétvégéje csendesen telt, főleg olvasással, és pihenéssel a kertben, nem találkozott senkivel a sarki boltoson kívül, akihez vásárolni járt, így teljesen kipihentnek érezte magát.
A konyhába lépve egy gyönyörű hóbaglyot látott az asztalon várakozni. Hedvig levelet hozott, mosolyodott el Hermione. Leoldotta lábáról a pergament, és egy kis tálkát tett az állat elé friss vízzel, és egy másikat, benne bagolycsemegét. Hedvig hálásan huhogott egyet, míg Hermione olvasni kezdte barátja szokásosan tömör levelét.

Kedves Hermione!

Reméljük jól vagy, és minden rendben nálad. Mi jól vagyunk, és a gyerekek is rendben vannak. Csütörtökön este érkezünk Londonba, és arra gondoltunk, hogy találkozhatnánk még az ünnepség előtt. Ha ráérsz, az Abszol úton várunk a Foltozott üstben pénteken délben. Küldj választ Hedviggel.

Ölel Harry, Ginny és a srácok

Mosolyogva kezdte írni a választ, elfogadva a meghívást, és örült, hogy újra találkozhat barátaival, akiket csak ritkán láthat, mióta Harry és Ginny az Egyesült Államokba költöztek. Harry lett ugyanis a Mágiaügyi Minisztérium brit nagykövete az USA-ban, így több mint két éve alig találkozott velük. Azóta Harry már boldog családapa, két csintalan gyerkőccel, akik igyekeznek mindig valami olyasmit csinálni, amivel a hideglelést hozhatják szüleikre. Mindezt alig két évesen produkálják, és Ginny elpanaszolta legutóbbi levelében, hogy attól tart, hogy az ikerpár hasonló jövőre hivatott, mint az ő ikerbátyjai, ami nem tölti el éppen megnyugvással.
Hermione fél óra alatt túl volt minden reggeli teendőjén, és Csámpástól egy kedves fülvakargatás után elbúcsúzva, dolgozni indult.

Amikor beért az irodába, Luna már az asztalánál ült, és éppen egy baglyot szabadított meg egy levéltől.
- Szia, Luna! – köszöntötte barátnőjét. – Kipihented magad?
- Szia, Hermione! Igen, köszönöm. Jó volt újra egy kis időt tölteni a régi szülői házban. És neked hogy telt a hétvége?
- Semmi nem történt, szokás szerint – válaszolta a lány – csak otthon voltam, és olvasgattam a kertben, pihentem. Ennyi.
- Láttad már a Reggeli Prófétát? – kérdezte Luna felemelve az újságot az asztal széléről.
- Még nem. Mit ír?
- A hétvégi ünnepségről van benne szó. Ott leszel?
- Kénytelen vagyok – fintorodott el Hermione –, elvégre én is a Hősök egyike vagyok, így ott kell lennem. Semmi kedvem elmenni, és a sok üres locsogást hallgatni, meg bájologni mindenkivel…
- Nem inkább arról van szó, hogy nem akarsz Ronnal találkozni? – kérdezte Luna jelentőségteljesen.
- Arról is… Nem szeretném megint azt hallgatni, hogy bocsássak meg, mert ő szeret, és sajnálja, amit tett, és kezdjük újra. Nincs értelme. De legalább itt lesz Harry és Ginny a gyerekekkel – váltott témát Hermione –, ma reggel kaptam tőlük levelet. Te eljössz?
- Igen, ott leszek. Legalább találkozom velük én is, meg a régi osztálytársakkal is. Jó lesz újra látni őket.
- Igen, eléggé szétszéledtünk – merengett el Hermione egy pillanatra, de még mielőtt elmerülhetett volna az emlékeiben, nyílt az ajtó, és megérkezett az első ügyfél. Hermione mosolyogva fordult a kissé kellemetlen nő felé, aki már a kilencedik társkereső hirdetést adta fel, mivel minden eddigi kísérlete valamilyen oknál fogva kudarcba fulladt. A hölgynek sajnos soha nem feleltek meg az urak, akiket ő maga választott ki a jelentkezők közül. Hermione és Luna belül hálásak voltak azért, hogy Miss. Applewhite nem kérte tőlük a jelentkezők szelektálását, és maga kívánta elvégezni ezt a nemes feladatot is. A lány bekísérte a válogatós hölgyet a különszobába, és mielőtt becsukta volna az ajtót maguk mögött, egy kis fintort küldött a vigyorgó Luna felé.

Hermione az asztalánál ült, amikor beröppent az ablakon egy gyanúsan ismerős bagoly. Nyilván valamelyik speciális ügyfelének hírei vannak. Talán Piton akarja meglátogatni, és beszámolni a beszélgetésről, ami Dracóról és az ő tesztjéről szólt. Nem érte meglepetés, valóban volt tanára jelezte, hogy ebéd után jönne egy megbeszélésre. Hermione rövid választ firkantott, elfogadva az időpontot, és visszaadta a bagolynak a levelet.
Szedelőzködni kezdett, hogy ebédelni menjen, amikor egy másik bagoly landolt az asztalán. Elvette tőle a levelet, és a szíve kihagyott egy pillanatra, mikor átfutotta a sorokat. Draco Malfoy délután látogatást kíván tenni.
Ajjaj, Hermione, ez meredek, nagyon meredek, gondolta a lány magában. Valahogy úgy kell intéznie, hogy a két férfi véletlenül se találkozzon egymással, mert annak beláthatatlan következményei lennének. Minden a szervezésen múlik, nyugtatta magát, majd ennek a levélnek a hátoldalára is odafirkantotta a beleegyező választ. Miután a bagoly elrepült a válasszal, már valóban elindultak ebédelni.
Hermione látta Lunán, hogy nagyon szeretne kérdezni a két hirtelen levélváltással kapcsolatban, de mégsem teszi. A lány tudta, hogy mekkora erőfeszítésébe kerül ez társának, és csak reménykedni tudott, hogy Luna kíváncsisága kibírja addig, amíg nyugodtan beszélhet róla neki.

Alig tértek vissza a szünetről, már meg is érkezett a professzor, kezében valamilyen újságot szorongatva. Udvariasan köszönt volt tanítványainak, majd egyenesen Hermione asztalához lépett, letette az újságot, és halkan beszélni kezdett.
- Miss. Granger, önnek volt igaza – kezdte a férfi. – Beszéltem Dracóval erről a…
- Uram – szólt közbe a lány –, talán a másik helyiségben kellene ezt megbeszélnünk…
- Igen, igaza van – bólintott Piton, és követte Hermionét a privát tárgyaló felé.
Amint bezárult mögöttük az ajtó, azonnal leült és beszélni kezdett.
- Tehát, beszéltem Dracóval erről a marhaságról. Azt hiszem, Miss. Granger, jól tettem, hogy megfogadtam a tanácsát.
- Miért, mi történt? – kérdezte a lány kíváncsian.
- Nos, mint az kiderült, az én drágalátos keresztfiam egyik kedvenc szórakozása, hogy ilyen ostoba teszteket tölt ki oly módon, hogy direkt a lehető legirreálisabb válaszokat jelöli be, és jókat nevetgél az ezekre születő képtelen eredményeken.
- Direkt csinálta? – nézett meglepetten a lány.
- Igen. Pusztán szórakozásból majdnem teljesen bolondot csinált belőlem, és persze saját magából is.
- És ön mit mondott neki? – kérdezett tovább Hermione.
- Felvázoltam neki annak lehetőségét, hogy ha szakemberekkel tértem volna vissza, akkor az mindkettőnknek kellemetlen lett volna, illetve hogy egyéb következményei is lehettek volna az esetnek. Mostanra már Anglia teljes bűbájos lakossága arról csámcsogna, hogy milyen perverz igényei vannak Draco Malfoynak. Ez hatott. Azt hiszem, legközelebb kétszer is meggondolja, hogy mit csinál.
- Igen, ebben biztos vagyok – bólogatott a lány. – Sejtettem, hogy nem valós az eredmény, de erre nem gondoltam volna, hogy ilyesmivel tölti az idejét. Van valami egyéb eredménye?
- Egyelőre sajnos nincs, de van egy ötletem, amivel megtudhatom a szükséges dolgokat.
- Mire gondolt, uram?
- Nos, bizonyára tudja, hogy a hétvégén lesz az ünnepség – kezdte fanyalogva a férfi –, és nyilván Draco is ott lesz. Idén nem fogja elkerülni, mivel én is jelen leszek. Egyrészt nyilván rengetegen lesznek a kastélyban, és Roxmortsban is, és feltehetőleg megjelenik néhány, az önök korosztályába tartozó hölgy is. Talán ott megakad a szeme valakin. Amennyiben az esti mulatságon sem lesz még eredmény, úgy egy másik módszerhez fogok folyamodni, amit talán nem tart a legmegfelelőbbnek, de mindenképpen hatásos lehet.
- Mi lenne az?
- Leitatom – felelte nemes egyszerűséggel Piton.
- Ezt nem gondolhatja komolyan! – hüledezett őszinte felháborodással Hermione, és hangjába némi harag és keserűség is vegyült.
- Miért nem? – kérdezte a professzor. – Elismerem, hogy nem a legetikusabb megoldás, de így nem fog gyanakodni, hogy ki akarok szedni belőle bizonyos információkat. Én is iszom vele egy keveset, hogy ne sejthesse, milyen hátsó szándékaim vannak.
- Lehet, de ezt akkor sem teheti – ellenkezett a lány. – Ennek komoly következményei is lehetnek!
- Ugyan, Miss. Granger, mi történne? – kérdezte Piton méltatlankodva. – Ha megengedi, bemutatkoznék: Perselus Piton professzor, a Bájitalok Mestere cím birtokosa, a Roxfort bájitaltan professzora, valamint az arany fokozatú Merlin-érdemérem birtokosa – hajolt meg a professzor egy kis, gúnyos mosollyal a szája sarkában Hermione felé. – Úgy véli, engedném, hogy a keresztfiamnak bármi baja legyen az alkoholtól?
- Nyilván nem, uram, de akkor sem tartom ezt jó ötletnek – rázta a fejét Hermione.
- Nos, én is remélem, hogy nem kell ezt alkalmaznom, és Draco úgymond becsajozik az ünnepség alatt.
- Hát, én is nagyon remélem – morogta Hermione, aki ellenezte az alkoholfogyasztás minden formáját, mint az emberi egészségre minden tekintetben roppant ártalmas dolgot.
- Akkor, azt hiszem, végeztünk is, Miss. Granger – emelkedett fel a férfi a fotelból. – Az ünnepségig nem valószínű, hogy kérnék időpontot.
- Rendben, uram – bólintott Hermione, és követte a férfit az irodába.
- Viszlát a hétvégén. Miss. Lovegood… – köszönt el Piton, és elhagyta a helyiséget.

Hermione az asztalához lépett, és csendben a pergamenek rendezésébe kezdett, hogy ne zavarja az éppen tárgyalást folytató Lunát. Hirtelen elakadt a lélegzete egy pillanatra, amikor észrevette az ottfelejtett magazint. Mi van Pitonnal, hogy ilyen szétszórt? – mérgelődött magában, és amilyen gyorsan és észrevétlenül csak tudta, fiókjába rejtette a kompromittáló újságot. Óvatosan Luna felé sandított, és azon gondolkodott, hogy a lány vajon megnézte-e a magazint, és ha igen, akkor látta-e a tesztet és annak eredményét. Nem tudta, mióta foglalkozik a lány az ügyfelével, de remélte, hogy nem volt ideje kíváncsiskodni.
Túl sokáig nem volt lehetősége elmélkedni a kérdésen, mert a nyíló ajtón Draco Malfoy lépett be. Hermione magában hálát adott az égieknek, hogy nem öt perccel korábban érkezett, mert akkor nem tudták volna kimagyarázni a helyzetet. Egyikük sem…
Felállt, és miközben intett a fiúnak, hogy kövesse, észrevette, hogy Luna furcsán méregeti egykori iskolatársukat. Hermione rögtön rájött, hogy Luna látta a magazint, és mindent, amit nem kellett volna. A legkellemetlenebb mégis az volt, hogy ez a furcsa nézés feltűnt Dracónak is, aki nem értette, minek köszönheti ezeket a cseppet sem barátságos, sőt, inkább gúnyos és lesajnáló pillantásokat.
Szó nélkül hagyta a dolgot, és követte Hermionét a szobába, odabent azonban rögtön feltette a kérdést.
- Mi baja van velem Lunának?
- Mi baja lenne? – kérdezett vissza a lány kicsit feszülten. Nem akart most lebukni, amikor sikerült elkerülni a kínos találkozást Pitonnal.
- Nem tudom – mondta Draco –, olyan furcsán nézett…
- Szerintem képzelődsz – felelte Hermione. – Mi újság?
- Hát, újság az van… – kezdett bele a fiú. – Megpróbáltam infót szerezni Pitontól, de óriási balhé lett belőle.
- Lebuktál?
- Nem, sokkal rosszabb – rázta a fejét. – Már belátom, hogy nem volt éppen a legjobb ötlet, de azt hittem, talán bejön. Szóval… hogy is mondjam – habogott egy kicsit Draco – van néhány… öhm… varázslóknak szóló magazinom…- Ismerem őket, Draco, nem kell zavarba jönnöd – próbált segíteni a fiúnak.
- Nem vagyok zavarban – csattant fel Draco –, csak próbálok szalonképesen fogalmazni.
- Oh, értem, elnézést. Folytasd – bíztatta mosolyogva Hermione.
- Tehát van néhány ilyen magazinom, és néha vannak benne tesztek, amiket kitöltve, megtudhatod, hogy ki vagy mi a jó, az ideális számodra. Megpróbáltam rávenni, hogy ő is kitöltse, de nem volt rá hajlandó, pedig látta, hogy én is megcsinálom. Nem is ez volt a gond, hanem az, hogy szórakozásból csupa baromságot adtam meg válasznak, amire olyan eredmény született, hogy… nem, jobb, ha nem tudod – visszakozott a fiú. – Az a lényeg, hogy rettentő dühös lett, mert azt hitte, hogy nekem tényleg ilyen elvárásaim vannak, és nem is tudom, minek köszönhetem a szerencsémet, hogy nem a Szent Mungó elmegyógyítóival tért vissza. Ugyanis elrohant otthonról váratlanul, akkor még nem is tudtam, hogy látta.
Hermione némán hallgatta meg a beszámolót arról az esetről, aminek talán minden részletéről tudomása volt. Magában megválaszolta a fiú néhány fel nem tett kérdését, és eloszlatta pár kétségét, de nem szólt hangosan egy szót sem. Tehát Draco ezzel próbálkozott… Megfordult fejében a gondolat, miután elváltak a professzorral a parkban, de igazából nem vette komolyan a lehetőséget.
- Na, mit szólsz? – hallotta Draco hangját, és hirtelen visszazökkent a beszélgetésbe.
- Hát, tényleg elég vérszegény próbálkozás volt, ráadásul eléggé érdekes lett a végkifejlet. Piton tényleg nagyon dühös volt? – kérdezte érdeklődve, ugyanis a férfi erről az oldaláról nem ecsetelte a történteket.
- Nem tudod elképzelni, mennyire – válaszolta a fiú. – Szó szerint őrjöngött, még soha nem láttam ilyennek. Először persze próbált nyugodt maradni, de tudod, milyen, amikor valaki nem érti, hogy miről beszél. És én nem értettem… Fogalmam se volt, mit akarhat, és amikor azt mondtam neki, hogy nem értem, mit akar ezzel mondani, akkor elszabadult a pokol, és úgy üvöltött, hogy talán még hat utcával távolabb is hallották. Teljesen kikelt magából, és csak akkor hallgatta meg, mi is történt valójában, amikor abbahagytam a nevetést.
- Te kinevetted őt? – hűlt el Hermione.
- Ki bizony – bólintott szinte büszkén Draco. – Kénytelen voltam… nem is értem, egyáltalán hogy juthatott ilyesmi az eszébe. Ennyire nem vagyok ostoba, hogy ilyen nőt akarjak magamnak. Aztán amikor elmondtam neki mindent, újra kiabálni kezdett, és Millicenttel fenyegetett, ami, bevallom, nagyon hatásos volt. Na, az a lényeg, hogy az ötlet nem vált be, és valami mást kell kitalálnom.
- Ez egyértelmű – bólintott Hermione is –, van már ötleted?
- Igen, de ahhoz a te segítségedre is szükségem lenne. Vagy legalábbis egy kis közreműködésre, hogy nyugodtan tudjak az infó-szerzéssel foglalkozni. Bár, ez függ több dologtól is.
- Mit akarsz tőlem? – kérdezte gyanakodva a lány.
- Az ünnepséggel kapcsolatos a dolog, most én is ott leszek, talán tudok valamilyen eredményt produkálni. Szóval először is, te ugye, még Weasley-vel jársz? Mert akkor tárgytalan az egész.
- Hogy jön ide Ron? – kérdezte élesebben a kelleténél Hermione, de aztán mégis válaszolt – Már nem vagyunk együtt…
- Sajnálom – mondta a fiú, bár nem tűnt őszintének. – Habár, ez így valamelyest könnyebbé teszi a dolgot. Arra gondoltam, hogy jöhetnél velem az ünnepségre, és ha a keresztapám látna minket együtt, akkor megnyugodna, és békén hagyna. Ne aggódj, nem akarok semmi kínosat csinálni, csak mondjuk, fognám a kezed, meg táncolnánk, meg ilyesmi. Semmi komoly, csak csupa ártatlan dolog. Na, mit gondolsz?
- Nem is tudom… – nézett döbbenten Hermione. Ilyesmire egyáltalán nem számított.
- Van időd átgondolni, még csak hétfő van – nyugtatta Hermionét.
- De miért pont én? – kérdezte a lány.
- Azért mert te mindig is értelmes boszorkány voltál – magyarázta Draco –, és tudom, hogy nem fogsz messze menően téves következtetéseket levonni, csak, mert megfogom a kezed, vagy táncolunk. Azon kívül te vagy az egyetlen korombéli boszorkány, akivel az utóbbi időben beszéltem.
- Értem – bólintott elgondolkodva Hermione. – Azon gondolkodtál már, hogy mivel fogod magyarázni Pitonnak, hogy veled vagyok?
- Igen, arra gondoltam, hogy azt mondom, hogy összefutottunk a városban, leültünk beszélgetni, kávézni, és elhívtalak, mert tetszel nekem, és te igent mondtál.
- Miért, ti is a városban éltek? Nem is gondoltam, azt hittem, valahol máshol… De szerinted ez nem túl átlátszó? – kétkedett a lány.
- Persze, a nyugati oldalon lévő kertvárosban élünk. Lehet, de mit számít, ha lát minket együtt? – vigyorgott a fiú. – Soha nem jutna eszébe, hogy megtévesztésből szövetkeznél velem. Ráadásul ellene. Te mindig tisztelted Pitont, még a suliban is, pedig igazán nem volt rendes veled sem.
- Olyankor én is utáltam, mint a többiek. De én mindig a tudását és az elhivatottságát tiszteltem a bájitaltan iránt, ugyanúgy, mint a többi tanár esetében. Jól van, gondolkodom rajta – mondta végül Hermione.
- Remek – dörzsölte össze a tenyerét Draco –, majd küldj baglyot. Kíváncsi leszek, mit szól, ha meglát veled?
- Szerintem szóhoz se fog jutni… De az, hogy veled mennék az ünnepségre, hogyan befolyásolná az információszerzést?
- Nos, számításaim szerint – kezdett a magyarázatba – amint tud, félre fog hívni, és megkérdezi, hogy mi történt, és akkor én megkérdezem, hogy mi a véleménye rólad, mint nőről, és feltehetőleg viszonyítani fog a saját elképzeléseihez. Érted már, hová akarok kilyukadni?
- Azt hiszem, igen – felelte a lány –, és meg kell, hogy mondjam, rengeteg buktatója van.
- Lehet, de ha ez nem működik, van egy másik tervem, de abba egyelőre nem avatlak be – mosolyodott el Draco titokzatosan, miközben felállt a fotelból. – Azt hiszem, megbeszéltünk mindent. Akkor küldj egy baglyot, hogy eljössz-e velem, mert akkor úgy készülök.
- Rendben – sóhajtott a lány – csütörtökig írok.
- Remek. Akkor, szia.
- Szia, Draco – búcsúzott Hermione, és kikísérte a fiút, Luna átható pillantásának kereszttüzében.

Amint az ifjú Malfoy halló- és látótávolságon kívül volt, Hermione kérdő tekintettel fordult Lunához.
- Mi történt? – kérdezte – Miért néztél rá így?
- Én? – kérdezett vissza ártatlanul Luna – Nem néztem rá sehogy, csak úgy ránéztem. Egyébként mit akart?
- Semmit, csak meghívott, hogy menjek vele az ünnepségre – felelte fürkésző pillantással Hermione.
- Micsoda? – kérdezte döbbenten Luna – Téged? De hát ő nem… – Luna félbeszakította magát, még mielőtt elárulta volna magát az újsággal kapcsolatban – És mit feleltél? Elmész vele?
- Még nem adtam választ, majd a héten írok neki, hogy hogyan döntöttem.
- Mit veszel fel a bálra? – kíváncsiskodott barátnője.
- Még nem tudom, de nem fogok túlzottan kiöltözni.
- Pedig muszáj lesz, ha Draco Malfoy partnere leszel – ellenkezett mindent tudó tekintettel Luna. – Nem vehetsz fel akármit.
- Merlinre, még ez is… Na, majd kitalálok valamit – sóhajtott lemondóan Hermione. Nem is tudatosult benne, de iménti szavaival szinte egyértelművé tette, hogy elfogadja a fiú meghívását.

Mindkét lány visszaült az asztalához, és csendben dolgozott tovább. Megírták a szükséges leveleket, összeállították az esedékes hirdetéseket, és mindketten mélyen gondolataikba merültek.
Hermione egy alkalmas pillanatban, amikor Luna kiment a mosdóba, elővette a magazint a fiókból, és gyorsan a táskájába rejtette, hogy majd otthonról visszaküldi a professzornak.

***

Perselus már a laborban dolgozott, és közben újra átgondolta Miss. Grangerrel történt beszélgetését. A lány valami miatt hevesen tiltakozott ötlete ellen, hogy leitatja keresztfiát. Talán kicsit túl hevesen is, és a professzor nem értette, miért ellenkezett ilyen elszántan. Ennyire nem ellenezheti a szeszesitalt, hiszen ő is ivott annak idején vajsört, vagy mézbort, és azok is alkoholosak.
Gondosan készítette elő az alapanyagokat, precíz, gyors mozdulatokkal dolgozott, miközben a lányon gondolkodott. Talán Weasley néha felönt a garatra, és ezért ellenezte az akciót? Nem lepné meg… Soha nem értette, mit eszik a lány azon a fiún, amikor sokkal érdemesebb férfit is választhatna magának, aki mellett jobban kibontakozhatna a tudása, és a tehetsége. Magában elismerte, hogy ma nagyon csinos volt abban a kis nyári ruhában, ami éppen a kellő helyeken emelte ki a látnivalókat. Aztán észbe kapott, hogy miért is jutnak eszébe ilyenek vénségére, és pont egy ennyire fiatal nővel kapcsolatban, hiszen közel húszévnyi korkülönbség volt közöttük.
Próbálta elhessegetni a figyelemelterelő gondolatokat, de azok időről időre visszatolakodtak az előtérbe, és nem tehetett ellene semmit. Annyira elkalandozott a figyelme, hogy még a főzetet is csak az utolsó pillanatban tudta megmenteni. Bosszúsan befejezte a főzetet, és abba is hagyta a munkát, mert a dekoncentráltság nagyon veszélyes lehet bájitalkészítés közben. Nem volt kedve felrobbantani a fél házat…

Kisétált a kertbe, és azon tűnődött, vajon hová tűnhetett keresztfia, hiszen, amikor elment otthonról, még a kertben üldögélt, most viszont sem kint, sem a házban nem találta. Egyik növénytől a másikig sétált, gondosan megfigyelve, hogyan fejlődnek, melyik gyógynövénye közelít a megfelelő érési fázishoz, hogy begyűjthesse őket, majd megállt a rózsalugas előtt.
Elgyönyörködött a hófehér szirmokban, melyek selymes öleléssel bújtak egymáshoz. Ekkor ismét felrémlett előtte Hermione arca, hajában egy rózsafejjel, és kedvesen mosolyogva. A férfi meglepetten vette észre, hogy időközben, valahol félúton, Miss. Grangerből Hermione lett. Nahát, ez már mégiscsak túlzás, méltatlankodott magában, elvégre soha nem volt szokása keresztnevükön szólítani volt tanítványait.
A professzorban is felmerült a kérdés, amelyen Draco is elgondolkodott, hogy jó ötlet volt-e felkeresni a társkereső irodát. Mielőtt megválaszolhatta volna kérdéseit, megérkezett Draco, és meglepően vidámnak tűnt, ahogy intett neki, és bement a házba, és Perselus élt a gyanúperrel, hogy keresztfia megint forral valamit. Csak tudná, mit…

***

Hermione vacsora után a nappaliban üldögélt, és éppen arra készült, hogy beborítékolja Piton magazinját, és visszaküldje neki. Kíváncsian belelapozott, és halványan fintorogva nyugtázta, hogy nem sokat változtak azóta az ilyen jellegű kiadványok, mióta barátai az iskola alatt vásároltak néhányat. Odaért a kérdőíves oldalhoz, és érdeklődve kezdte a kérdéseket olvasni. Magában kuncogott, hogy milyen szellemes kérdéseket képesek feltenni, majd továbbhaladt az értékelések felé.
Meglepetten látta, hogy most nem csak Draco értékelése olvasható, hanem egy másik is, ami a várakozásaihoz képes meglepően normális volt. Vajon Draco újra töltötte a tesztet, és Piton azért hozta magával, hogy megmutassa, vagy ő maga is kitöltötte, és nem akarta, hogy a fiú meglássa? Melyik férfi ideáljának jellemzői lehetnek ezek?
Hermione elhatározta, hogy az ünnepség alatt figyelni fogja mindkét férfit, hogy rájöjjön, kié a második eredmény. Végeredményben csak hasznos lehet, mivel vagy az egyik ügyet teszi majd könnyebbé, vagy a másikat. Ha már ünnepség, akkor felütötte fejét a ruha-kérdés is, és Hermione nem örült ennek a fordulatnak, miközben már lefekvéshez készülődött.
Egyrészt még jól is jöhet Draco, ha Ron ismét próbálkozna, másrészt már régen volt szórakozni, és kiöltöznie talán az egy évvel azelőtti ünnepségre kellett. Az bizony régen volt… Hermione elhatározta, hogy kitesz magáért, és felkutatja a legcsinosabb ruhát, hogy jól érezze magát, és nem utolsó sorban azért is, hogy ne tudja Dracónak kifogásolni a megjelenését.
Hermione a különböző ruhák elképzelésével, gondolatbeli átalakításával ringatta magát álomba, hogy holnap már célirányosan indulhasson a város ruhaszalonjai felé.

***

Mindeközben Draco a szobájába rejtőzve kezdte szervezni Hermionéval való megjelenését a hétvégi ünnepségen. Biztosra vette, hogy a lány elfogadja a meghívást, és abban is biztos volt, hogy igyekszik majd nagyon csinos lenni. Magában mosolygott, hogy milyen képet is fog majd vágni Potter, Weasley és Piton, hogy a többiekről már ne is beszéljen.
Érdekes, hogy már nem jár Weasley-vel… Draco nagyon kíváncsi volt, miért lett vége a kapcsolatuknak, de látta a lányon, hogy hirtelen ideges lett, amikor szóba hozta a fiút. Talán valami titok lappang a háttérben? Meglehet, hiszen sehol sem lehetett hallani róluk, hogy mi történik velük. Talán megtudhat majd valamit napközben, vagy este a bál alatt.
Az ifjú Malfoy széles vigyorral kezdte rendszerezni teendőit, szervezni- és terveznivalóit a hétvégére vonatkozóan, és rettentően élvezte a helyzetet, hiszen mindent titokban kellett kiviteleznie.