Verőfényes vasárnap reggel köszöntött Fort William házaira. Az emberek ébredeztek, és úgy érezték, aznap nem kell sietniük sehová, nem vár rájuk semmilyen sürgős elintéznivaló, de ha mégis, akkor az is várhat hétfő reggelig.
Ezt a gondolatot mélyen magáénak vallotta két férfi is, akiket nem ébresztett fel sem a vidám madárdal, sem pedig az ablakon, a függöny rései között pajkosan bebújó napfény. Nekik egy vágyuk volt csupán, visszasüllyedni az álomvilágba olyan mélyen, ami már az öntudatlansággal határos. Akkor legalább nem érezték volna a kínzó fejfájást…

Draco Malfoy valamikor a hajnali órákban ébredt fel a kanapén azon egyszerű okból, hogy minden porcikája sajgott a kényelmetlen testhelyzettől. Tudatáig csupán annyi jutott el, hogy nem a szobájában van, amit felettébb különösnek vélt ezen a késői órán. Nagy nehezen talpra evickélt, és gondosan ügyelve arra, hogy ne nagyon távolodjon el semmitől, amibe kapaszkodhat, és ami a helyén is marad stabilan, elindult az emeletre, hogy végre a saját ágyában pihenhessen.
Nem nagyon foglalkozott azzal, hogy rendesen levetkőzzön, és ruháit normálisan lerakja a székre, esetleg a fürdőszobába, ehelyett inkább félálomban lehúzta magáról az inget, melynek gallérja alól kicsúszott a nyakkendője, így az a nyakában maradt. Kioldotta nadrágját, engedte a laza szabású ruhadarabot lecsúszni a földig, és elhagyta valahol félúton az ajtó és az ágy között. Mikor lerogyott a biztonságot jelentő ágy szélére, szemei már újra csukva voltak, és így szabadult meg egyik zoknijától, nem kevés erőfeszítés árán. Arra gondolt, talán pihenhetne kicsit, mielőtt a másikat is leveszi, ezért lábait is felhúzva hanyatt dőlt az ágyon, és a következő pillanatban már mélyen aludt.

Így, félig öltözötten riadt fel a déli órákban, amikor félálomban mozdított a fején, és úgy érezte, mintha egy tőrt vágtak volna a halántékába. Eddig kisimult vonásai fájdalmas fintorba húzódtak, ahogy kezeit felemelve óvatosan a fejéhez nyúlt, ellenőrizve, hogy még egyben van-e.
Próbálta visszaemlékezni, mi is történt vele, de a próbálkozás eredménye csak egy éles fájdalomhullám volt, ennél fogva gyorsan elnapolta a kérdést. Nyöszörögve felült az ágyon, majd még mindig fejét fogva felkelt a fekhelyről. Amikor biztos lehetett abban, hogy megáll a lábán, és sem ő nem billen ki az egyensúlyából, sem pedig a szoba nem indul el semerre, óvatosan az ajtó felé kezdett botorkálni.
Az ajtó felé menet egyik lába beleakadt az elhagyott nadrágba, és vonszolta magával háromlépésnyit, mire rájött, hogy valami akadályozza egyébként sem nagyon kontrollált mozgását. Óvatosan hátrarázta a lábát, ahogy a macskák szokták, amikor vízbe lépnek, és megszabadult a ragaszkodó nadrágtól. Halvány örömöt érzett, amikor végre elérte az ajtót, és kiléphetett a szobából.
Egy pillanatra sem elengedve sajgó fejét, elindult a földszintre, és minden reményét keresztapja bájitalába vetette, ami majd megszabadítja őt a másnaposság kellemetlen tüneteitől. Éppen a lépcső közepén járt, amikor talpai megcsúsztak az egyik lépcsőfok szélén, és Draco, egyensúlyát vesztve, fenékre esett. Hirtelen a másik kezével is a fejéhez kapott, és szinte felsírt kínjában, amit az éppen támadó fájdalomhullám okozott.

Perselus is nehezen tért magához az átiszogatott éjszaka után, de ő lépéselőnyben volt Dracóval szemben, mivel neki a szobájában is volt macskajaj elleni bájital. Vakon nyitotta ki éjjeliszekrénye ajtaját, és így tapogatta ki, melyik üvegben lesz a szükséges főzet.
Áldotta magát, amiért ennyire precíz és pontos munkát végez még most is, így nem kellett attól tartania, hogy valami más bájitalt dönt magába. Amikor kezébe került a keresett üvegcse, megkönnyebbülten tornázta magát ülő helyzetbe, és csak a biztonság kedvéért vetett egy utolsó pillantást a pirosas színű folyadékra, mielőtt lenyelte volna az utolsó cseppig.
Amint megitta a bájitalt, visszahanyatlott párnáira, szemeit fáradtan lehunyta, és várta, hogy a zsongás véget érjen, és a fejében végre lefújják a bokszmeccset. Néhány perc elteltével csitulni kezdett a vihar, és Piton elindult a fürdőszoba felé, hogy a másnaposság felszámolásának folyamatában megtegye a második lépését is, azaz lezuhanyozzon.
Jóleső érzés töltötte el, amikor belépett a zuhany alá, és csak állt hosszú percekig a csempének támaszkodva. Engedte, hogy az erős vízsugarak vörösre változtassák bőrének minden négyzetcentiméterét, majd hűvösebbre állította a hőfokot, hogy legyen egy kis frissítő hatása is a dolognak. Arcát a majdnem hideg víz útjába fordította, és lassan az egész teste tiszta libabőr volt tetőtől talpig.
Miután kellően magához tért a hosszas ázás után, törölközőbe tekeredve, de nem fáradva magával a törölközéssel, visszament a hálóba, hogy felöltözzön. A törölközőt félredobva húzta magára a ruhadarabokat, amik itt-ott megakadtak nedves bőrén. Éppen az utolsó gombot gombolta be világos ingén, amikor egy tompa puffanást és fájdalmas hangot hallott a lépcső irányából. Várt egy pillanatot, hogy hall-e további zajokat, amik arra utalnának, hogy valaki éppen lefelé gurul a lépcsőn, de semmi mást nem hallott.
- Úgy hallom, Draco is felkelt – motyogta, miközben elindult, hogy segítsen keresztfiának.

Kilépett a szobából, és a nyavalygó fiú felé sietett, akit a lépcső közepén talált, mindkét kezével a fejét fogva. Ahogy leért mellé, feltűnt neki Draco nem mindennapi öltözete is, és csak nehezen állta meg, hogy megmosolyogja a fiút.
- Mi történt? – kérdezte vidám hangon. Könnyű annak, aki már nem másnapos…
- Lecsúsztam – nyögte elgyötört hangon.
- Miért fogod a fejed? – csipkelődött a férfi. – Attól félsz, hogy leesik?
- De viccesek vagyunk… – nézett fel Draco óvatosan. – A gúnyolódás helyett inkább adj valami bájitalt másnaposság ellen, ha kérhetem!
- Rendben, gyere velem – indult el a labor felé Piton könnyedén, míg Draco inkább a megfontolt mozgást választotta.

Negyed óra múlva már ismét a szobájában volt, és ágyára dőlve várta, hogy a bájital végre kifejtse jótékony hatását. Ahogy tisztult a feje, ismét megpróbálkozott emlékei visszaidézésével. Először csak homályos képek, és itt-ott néhány szó jutott eszébe, majd hamarosan már mindenre tisztán vissza tudott emlékezni.
Természetesen első körben Claire volt porondon, siránkozott kicsit, majd jött Hermione. Először Piton próbálta meggyőzni őt, hogy a lány illene hozzá, majd hamarosan már ő maga ajánlotta keresztapjának, nem is túl óvatosan célozgatva. Merlinre, gondolta Draco sápadtan, ezért biztos kapni fogok…
Miután a feje rendbejött, elindult a fürdőszoba felé, hogy lezuhanyozzon, és tiszta ruhát vegyen, de közben még mindig az előző este járt a fejében. Ha jobban belegondolt, keresztapja nem tiltakozott a lehetőség ellen, hogy ő és Hermione… Nahát…elárulta magát! vigyorgott Draco a zuhany alatt, mivel végre leesett neki, hogy tényleg Hermione lenne a megfelelő nő Piton mellé. A férfi maga is elismerte, hogy a lány szép volt a bálon, és ha burkoltan is, de bevallotta, hogy pontosan olyan nőt képzelt el magának, mint Hermione.
A kérdés csak annyi, hogy hogyan segíthetné őket az egymásra találásban? Afelől nem volt kétsége, hogy ha mindent rájuk bízna, akkor soha nem jönnének rá, hogy ők valójában kedvelik, és szeretik egymást, tehát rá vár a nemes feladat, hogy felnyissa a szemüket.
Az első lépés az lesz, hogy elmegy Hermionéhoz, és elmondja neki, hogy sikerült megtudnia, milyen lenne az ideális nő Pitonnak, és megfogalmaznak egy hirdetést. Onnantól kezdve már csak annyit kell elérnie, hogy ne jussanak el a válaszok a férfihoz, és elintézni minél több személyes találkozót kettejük között.
Draco roppantul meg volt elégedve magával, miközben kilépett a zuhany alól, és törölközni kezdett. Miután felöltözött, leült az asztalához, és megírt egy levelet a lánynak, hogy amint lehet, találkozni szeretne vele, mert fejlemények vannak közös ügyüket illetően. Amikor elkészült, zsebre vágta a levelet, és a bagolyházba indult.

Piton a szalonban üldögélt, és éppen teát kortyolgatott. Amikor meglátta közeledő keresztfiát, érdeklődve nézett rá, mivel már nyoma sem volt az egy órával korábbi állapotának.
- Örömmel látom, hogy jobban vagy – mondta. – A fejed megmarad?
- Megmarad, köszönöm – vigyorgott Draco, ahogy közelebb ért.
- Hová ilyen jókedvűen? – kérdezte kíváncsian a férfi.
- Csak küldök egy levelet Hermionénak – vont vállat Draco, és lehuppant az egyik fotelbe.
- Nocsak! – vonta fel a szemöldökét Piton. – Akkor mégsem Miss. Bones a befutó? Vagy most közlöd Hermionéval, hogy sajnálod, de vége?
- Egyik sem – rázta meg a fejét. – Csak annyit írtam, hogy szeretnék vele találkozni, és megkérdeztem, hogy minden rendben van-e vele.
- Értem – bólintott a professzor, majd hozzátette –, akkor menj, és küld el neki a levelet.
- Megyek is – állt fel Draco, és elhagyta a helyiséget.

***

Hermione szomorúan búcsúzott el Harryéktől vasárnap délután, és a nap további része is nyomott hangulatban telt volna, ha nem érkezik meg a levél Dracótól. Érdeklődve olvasta a néhány soros üzenetet, majd gyorsan válaszolt is a fiúnak, hogy hétfőn már tudja is fogadni, ha gondolja.
Az estét a nappaliban töltötte, Csámpással és egy vaskos könyvvel az ölében. Kedvence már kiheverte a betörés okozta megpróbáltatásokat, és elégedetten dorombolt gazdája simogató keze alatt. A könyv nem kötötte le túlságosan, inkább csak beleolvasott itt-ott az érdekesebb részekbe. A óra elütötte a tíz órát, és Hermione úgy döntött, inkább aludni tér, minthogy tovább üldögéljen egymagában.

Másnap már kora reggel bement az irodába, és előkészítette az aktuális hirdetéseket. Pár perc múlva megérkezett Luna is, bár kissé fáradtabb volt a szokásosnál. Hermione kérdésére a lány elmesélte, hogy a hétvégét Neville házában töltötte, mert a fiú meghívta néhány munkatársát a Szent Mungóból, és őt is vendégül látta. Egész hétvégén kerti partit tartottak, beszélgettek, nevettek, játszottak és főzőcskéztek.
Hermione fejében szöget ütött a gondolat, hogy ha Neville gyakran tart ilyen összejöveteleket, akkor valahogy el kellene intézni, hogy, legalább egyszer, Draco is részt vegyen a buliban, így talán közelebb kerülhetne Susanhoz. Úgy döntött, hogy ezt az ötletet az első adandó alkalommal felveti Pitonnak is.

Draco, ígéretéhez híven, ebéd után érkezett a megbeszélt találkozóra. Kedvesen köszönt Lunának, majd követte Hermionét a külön tárgyalóba.
- Milyen híreid vannak? – kérdezte Hermione rögtön, amint leültek mindketten.
- Megvan a szükséges információ a hirdetéshez! – vágta ki büszkén mosolyogva a fiú.
- Na, mesélj – bíztatta a lány –, hogyan sikerült?
- Nos, az igazság az, hogy a hétvégén kicsit kirúgtunk a hámból – kezdte Draco, Hermione reakcióját figyelve. – Nem történt semmi gond, egyszerűen csak berúgtunk egy kicsit, és közben beszélgettünk.
- Remek – húzta el a száját Hermione –, de más megoldás nem lett volna?
- Hermione, miért vagy ennyire elutasító, ha a szeszesitalokról van szó? – kérdezte meg a fiú óvatosan. – Ne érts félre, nem arról akarlak meggyőzni, hogy az ivás helyes, de ezt kicsit túlzásnak érzem.
- Sajnálom – felelte a lány hirtelen elszomorodott hangon –, de megvan rá az okom, hogy így gondolkodjak, viszont nem szeretném megosztani senkivel. Kérlek, ne kérdezd, mert úgysem mondom el…
- Nem lenne jobb, ha mégis beszélnél róla? – puhatolózott tovább Draco, aki már tényleg nagyon kíváncsi volt, milyen titok lappang a háttérben.
- Nem, nem lenne – utasította vissza Hermione határozottan, és témát váltott. – Tehát, mit tudtál meg?
- Rendben – bólintott a fiú, jelezve, hogy elfogadta a lány döntését. – Szóval az én drága keresztapámnak kicsit megeredt a nyelve némi whisky hatására, és beavatott a nagy titokba. A számára ideális nő röviden és tömören a következőképpen fest: szép és okos.
- Ennyi? – pislogott értetlenül Dracóra. – Nem gondolod, hogy ennél kicsit több adat kellene?
- Szerintem nem lesz gond, mivel nagyjából tudom, hogy milyen nőket lát Piton szépnek – vont vállat a fiú, majd egy szemtelen ötlettől vezérelve részletezni kezdte a dolgokat. – Legyen karcsú, szereti, ha hosszú haja van az illető hölgynek, és ha lehet, akkor barnás árnyalatú legyen. Ne legyen nála magasabb, ezt már jól gondoltam az első alkalommal is, és ami a kort illeti, nincs elzárkózva attól sem, ha a hölgy a fiatalabb korosztályhoz tartozik, tehát ezt is jól irányoztam be, amikor azt mondtam, hogy a mi korosztályunk még belefér.
- Rendben – bólintott Hermione komolyan, miközben jegyzeteket készített –, ebből már ki lehet indulni. Mit értesz okos alatt?
- Hát, legyen tájékozott minden téren – törte a fejét Draco –, nem árt, ha a bájitalokhoz is ért valamelyest, hogy szakmailag is lehessen beszélgetést folytatni. Egyszóval legyen intelligens, ezen kívül legyen kedves, és határozott is, aki kiáll a saját véleménye mellett, és nem locsog össze-vissza. Ezeket is ő maga mondta.
- Draco – mosolyodott el Hermione felnézve a jegyzetelésből –, igazán remek munkát végeztél! Ebből már össze lehet rakni egy jó kis hirdetést. A jelige megvan?
- Oh, ezen még nem gondolkodtam – komolyodott el hirtelen a fiú, de a következő pillanatban már meg is volt a válasz. – Legyen Fehér rózsa.
- Fehér rózsa? – nézett rá a lány kicsit szkeptikusan. – Nem túl nyálas ez a jelige Pitonnak?
- Nem – rázta meg a fejét Draco. – Ez tökéletes lesz. Megvan a maga jelentése és fontossága, de ezt nem árulnám el, ha nem bánod.
- Ahogy gondolod – vont vállat Hermione –, ezt nem fontos tudnom.
- Mikor jelenik meg a hirdetés? – kérdezte Draco izgatottan.
- Azt hiszem… – nézte át gyorsan a pergameneket –, a szerdai csoportba még bele tudom tenni, holnapra már minden hely tele van.
- Az remek lesz – bólintott elégedetten a fiú. – Egyébként mi a helyzet veled?

- Minden rendben, köszönöm – mosolygott Hermione. – A hétvégén nálam voltak Harryék, de sajnos ma már el is utaztak az Államokba.
- És ezt csak így mondod?– kiáltott fel Draco. – Nem gondoltál arra, hogy szólnod kellett volna, hogy legyünk éberebbek Pitonnal, mert Harry már nem lesz itt, ha valami történne?
- Ne aggódj már annyira – csitította a lány. – Mondtam nektek, hogy meg tudom védeni magam.
- Igen, mondtad – füstölgött még tovább a fiú –, de akkor is tudnunk kell róla.
- Egyébként is elárulnád, mi ez a fene nagy aggódás a részetekről? – faggatta most Hermione Dracót.
- Hogy érted ezt? – kérdezett vissza a másik. – Persze, hogy aggódunk! Egyrészt, mert te hivatalosan egy gyenge nő vagy, még akkor is, ha kiváló aurorként végeztél. Másrészt azért, mert van egy közös üzleti ügyünk, amit szeretnék veled lezárni. Harmadszor az utóbbi években rajtad kívül nem nagyon állt szóba velem senki, akikkel suliba jártam, csak olyanok, akiknek a társaságát inkább hanyagolnám, és negyedszer, egész egyszerűen nem szeretném, ha bajod esne. Pláne nem Weasley miatt! És azt se felejtsem ki, hogy erre a játékunk miatt is szükség van…
- Érdekes eszmefuttatás – vonta fel mosolyogva a szemöldökét Hermione. – És mi van Pitonnal?
- Mi lenne? Ezt csak ő tudhatja, tőle kérdezd – hárított Draco.
- Jól van, hagyjuk – legyintett a lány. – Akkor azt hiszem, mindent megbeszéltünk. Illetve nem… Mi a helyzet a báli előadásunkkal? Piton megnyugodott, hogy teljesen egészséges ízlésed van, vagy továbbra is játszanunk kell?
- Látod, ez egy remek kérdés! – vont vállat a fiú. – Nem tudom, erről még nem volt szó a bál óta úgy konkréten, de, szerintem, elhitte, hogy minden rendben velem.
- Rendben, akkor egyelőre várunk, és ha van valami, majd kitaláljuk, mi legyen – egyezett bele Hermione lemondóan.
- Akkor én megyek is – emelkedett fel Draco, és elindult a külső iroda felé.
Amikor kiértek az ajtóhoz, Draco elköszönt Lunától, Hermionét pedig megölelte, és vigyorogva a fülébe súgta:
- Bocs…
- Javíthatatlan vagy – súgta vissza a lány, majd elengedte Dracót. – Viszlát később…
Egyikük sem vette észre, hogy az utca túloldalán egy haragosan megvillanó szempár figyeli minden mozdulatukat…

***

Piton szokásához híven a laborban dolgozott, és már alig várta, hogy végre elkészüljön a főzet, amit egyedül volt kénytelen elkészíteni, mert Dracónak kirándulni támadt kedve. Nem volt már sok dolga a bájitallal, csak az utolsó lépések voltak hátra, és fél óra múlva már el is oltotta az üst alatt lobogó lángokat. Miután összepakolt, elhagyta a labort, a bájitalnak már csak ki kellett hűlnie, azt pedig nélküle is képes megtenni. Ennél a főzetnél előírás volt, hogy a kész bájitalnak magától, mindenféle mágikus rásegítés nélkül kellett kihűlnie, és csak utána lehetett palackozni.
Kisétált a kertbe egy teáscsészével a kezében, és a gesztenyefa alatti székek egyikébe ült. Teázás közben gondolatai visszatértek a hétvégi görbe estéhez, és magában elismerte, hogy Voldemort halála óta most először sikerült úgy istenesen berúgnia. Nem bánta a dolgot különösebben, egyedül az zavarta, hogy oldott hangulatában többet mondott Dracónak, mint kellett volna.
Soha nem volt jellemző tulajdonsága, hogy kifecsegi a dolgait, még ital hatására sem, bár már elmúltak azok az idők, amikor mindenkiben ellenséget kellett látnia. Draco pedig a keresztfia, csak nem fogja ellene fordítani azt, amit elmondott. Eszébe jutott, hogy a fiú milyen kitartóan próbálta neki megmagyarázni, hogy Hermione megfelelő nő lenne számára.
Magában ismét elismerte, hogy a lány valóban szép, és rendkívül okos, ezzel birtokolva azt a két tulajdonságot, amivel felruházta álmai nőjét még fiatalon. Belátta, hogy Hermione valójában birtokában van mindazon jellemzőknek, amelyeket Dracónak kifejtett. A szépségéhez és az eszéhez társult a kedvessége, és a határozottsága, amivel az iskola alatt még bosszantotta, később viszont már pozitív és hasznos tulajdonságként tekintett rá.
Visszagondolva rájött, hogy Hermione azon kevés diákja közé tartozott, akik nem törődtek a róla szóló pletykákkal, és híresztelésekkel, és mindig is tisztelettel, emberi módon szóltak hozzá. Legtöbb tanítványáról mindez nem volt elmondható, bár az is igaz, hogy ez soha nem zavarta igazán.
Felrémlett előtte a bál estéje, látta maga előtt a lépcsőn álló gyönyörű nőt, majd a következő képen már apró kezét az övére bízva táncolt vele a táncparketten. Tényleg ennyire nagy volt közöttük az összhang, hogy mások is észrevették? Lehunyta szemeit, hogy még erősebben tudjon emlékezni táncukra, és szinte érezte Hermione érintését a kezén és a vállán, bársonyos bőrét az ujjai alatt, a hajába tűzött rózsa kellemesen bódító illatát. Milyen jó is lenne, ha még érezhetné a hozzá simuló karcsú testet…
Aztán mindez eltűnt, és következett a riadt arc, amikor tudatosult benne a betörés ténye, majd az újra határozott és higgadt Hermionét látta, aki háza felé vezeti társait. Túl sok ideje nem volt körülnézni, de azt látta, hogy a lány háza kellemes berendezéssel bír, fiatalos, de mégis valami furcsa volt benne. Valami hiányzott, hogy igazi otthonná váljon… az élet maga.

Kénytelen kelletlen visszatért az álmodozásból azzal rántva ki magát a rózsaszín idillből, hogy Hermione nyilván nem szándékozik közelebbi ismeretségbe kerülni egy olyan férfival, mint ő. Ennek a lánynak egy fiatal, életerős, vidám és kiegyensúlyozott társra van szüksége, akivel boldog lehet.
Igazából még maga sem volt tisztában azzal, milyen ismeretséget is szeretne Hermionéval, hiszen az irodán kívül nem is beszéltek, csak egyszer a parkban, és a bálon, de akkor is társaságban voltak, és más dolgokra kellett figyelniük. Azt sem tudta, hogy miként is reagálna, ha az élet lehetőséget adna nekik, hogy együtt folytassák eddigi útjukat.
Elhessegette magától a kérdést, és inkább elindult, hogy levelet írjon a lánynak, mert szerette volna megbeszélni vele Draco és Susan Bones esetleges összeboronálását. Mivel évfolyamtársak voltak, talán van esély, hogy találkoznak, vagy tartják a kapcsolatot most, hogy találkoztak az ünnepségen.

***

Szerdán reggel Draco izgatottan várta a Reggeli Próféta érkezését, hiszen Hermione aznapra ígérte a hirdetés megjelenését. Korán felkelt, és lesietett a szalonba, hogy először ő kaphassa kézhez az újságot. Keresztapjának még nyoma sem volt, bár ez koránt sem jelentette azt, hogy még alszik.
Nem kellett sokat várakozni, mivel a kiadó baglya rövid idő múlva beröppent a nyitott teraszajtón, és elegánsan landolt az asztalon. Draco elvette a küldeményt, kifizette a madarat, és már nyitotta is az újságot, a hirdetési rovatot keresve. Mikor megtalálta a keresett oldalt, szemével gyorsan futotta át a hirdetéseket, majd végre rábukkant az őt érdeklő szakaszra.

„Középkorú, de mégis fiatalos varázsló vagyok. Keresem azt a 24 és 40 év közötti, hosszú barna hajú, karcsú, szép és intelligens boszorkányt, aki kedvességével és határozottságával társam lenne a mindennapokban. Jelige: Fehér rózsa – VTI”

Draco elégedett mosolyra húzta a száját. Hát megjelent… Rövid, tömör, de a lényeg benne van. Most már vitathatatlanul beindult a gépezet, nincs visszaút. Arra inkább igyekezett nem gondolni, hogy mit szólna Piton, ha rájönne, hogy a hirdetés róla szól, az ő nevében adták fel. Nem is kell megtudnia, hiszen a lényeg úgyis az, hogy Hermionéval közelebb kerüljenek egymáshoz.

Egész napja ebben az átszellemült hangulatban telt, sőt, még a következő napok is. Legnagyobb meglepetésére, és megnyugvására, keresztapja szimplán átsiklott a hirdetési rovat fölött, és nem gyanakodott semmire. Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok, gondolta a fiú magában, amikor pénteken este azzal a gondolattal tért nyugovóra, hogy másnap felkeresi Hermionét, hogy meghívja magukhoz ebédre, vagy vacsorára. Esetleg mindkettőre…

***

Hermione nyugtalanul töltötte a péntek estét, bár maga sem tudta volna megmagyarázni feszültségének okát. Utoljára akkor érzett ilyet, amikor még a Rend soraiban ténykedett, és egy-egy bevetés vagy támadás előtti időszakot élték. Valami készült, ezt határozottan érezte, de fogalma sem volt, mi lehetne az a valami.
Csámpást magára hagyva a hálószobába indult, nem volt kedve sem olvasni, sem a kandallóban lobogó illúzió-tüzet bámulni, így inkább lefeküdt aludni. Hamarosan már mély álomba merült, és legnagyobb sajnálatára rémálmainak legszörnyűbbike került műsorra.
Késő éjszaka volt már, amikor alig hallhatóan kattant a bejárati ajtó zárja, és halk, óvatos léptek zaja hallatszott az egyébként néma sötétségben. Az érkező vigyázva, hogy semminek neki ne menjen, és semmit le ne verjen, az emeletre vezető lépcső felé közeledett, majd rálépett az első lépcsőfokra, ami fájdalmasan megnyikordult súlya alatt. Megállt egy pillanatra, és hallgatózott, hogy Hermione észrevette-e a zajt, de mivel minden csendes volt, tovább lépkedett felfelé, egyenesen a hálószoba irányába.
Végre elérte az ajtót, ami félig nyitva volt, így nem kellett azzal bajlódnia, hogy még azt is hangtalanul tudja kinyitni. Belépett a helyiségbe, és pillantása rögtön az ágyra esett, melyen szerelme az igazak álmát aludta. Az ablakon beszűrődő holdfény ezüstös derengésbe vonta karcsú alakját, és ő csak nézte az alvó lányt. Közelebb lépett, és elgyönyörködött a párnán szétterülő selymes hajtincsekben. Óvatosan fölé hajolt, hogy megcsókolja a lányt, ám ekkor Hermione szemei kipattantak, arcára riadt félelem költözött, majd a következő pillanatban velőtrázó sikoltás hallatszott.

Hermione valamilyen furcsa, kellemetlen, de mégis ismerős szagra ébredt. Megérezte, hogy valaki fölé hajolt, és akkor csapta meg az orrát a semmivel össze nem téveszthető alkoholbűz. Ijedten nyitotta ki a szemeit, majd amikor felismerte hívatlan látogatójában volt kedvesét, első reakciókén felsikoltott. Ron hátrahőkölt, miközben ő megpróbált pálcája után nyúlni, de a fiú már be is fogta a száját, és teljes súlyával az ágyra nyomta. Mégsem álmodta az ismerős zajokat…
Hermione kétségbeesetten küzdött a fizikai fölényben lévő, és meglehetősen részegnek tűnő Ron ellen, de helyzete teljesen kilátástalannak látszott. Érezte, hogy Ron kezei vadul próbálják letépni hálóingét, és gyenge anyag sajnos nem sok ellenállást tanúsított az erős kezekkel szemben.
- Engedj el, Ron – kiabált Hermione, de a szorítás csak erősödött. – Engedj el, nem hallod!
- Eszemben sincs – szólt gúnyosan a fiú, miközben, igyekezett teljesen eltávolítani az immár rongyos hálóinget. – Ha Malfoyékat beengedted, akkor ellenem sem lehet kifogásod…
Hermione vadul kapálózott, és próbálta lelökni magáról támadóját, de kevés sikerrel járt, ereje pedig egyre fogyott. Pálcáját nem érhette el, mert a dulakodás során valamelyikük lelökte az éjjeliszekrény tetejéről, és most a szoba közepére gurulva árválkodott a szőnyegen. Hol van Draco és Piton? Hatástalanok voltak a riasztóbűbájok?
- Eressz el – kiabálta megint kétségbeesetten –, ne csináld ezt!
- Gondolom, hogy a három lovagoddal nem voltál ilyen tartózkodó – gúnyolódott tovább Ron. – De most rendbe jön minden, és újra olyan lesz, mint a baleset előtt. Majd meglátod…
A lány már teljesen elvesztette a reményt, hogy megúszhatja némi dulakodással az éjszakát, hiszen Ron már a fehérneműt igyekezett lerángatni róla, egyértelművé téve szándékait. Hermione eldöntötte, hogy utolsó erejével is ellenáll, így megpróbált belerúgni a fiúba, de csak azt érte el, hogy mindketten lefordultak az ágyról, és a padlóra estek.
A dulakodó, birkózó páros nem hallotta a lépcsőn felfelé igyekvő léptek zaját, mert kiabálásuk elnyomta a lábak dübörgését. Hermione feltérdelve igyekezett kikerülni Ron fogságából, de hirtelen a fiú szorítása engedett, és ő lendületből hanyatt esett, neki egyenesen az éjjeliszekrénynek. Amint érezte az ütést a fején, elsötétült előtte a világ, és utolsó gondolata az volt, hogy a két férfi mégsem érkezik időben.

***

Néma csend ült a Piton kúria falai között, a ház lakói már mind az igazak álmát aludták. A ház ura a takaró alatt forgolódott, mintha valami zavarná az álmát, majd pár perc elteltével teljesen felébredt, és felült az ágyon. Mi lehet ez a furcsa vibrálás? Mintha egy hangtalan riasztó szólna… De honnan?
Hirtelen kiugrott az ágyból, az ajtóhoz rohant, és dühösen feltépve a folyosóra lépett.
- Draco! – kiabálta. – Draco, ébredj!
Visszarohant levetett ruháihoz, és sietve kapkodta őket magára, majd visszaindult, hogy felébressze keresztfiát, de Draco már felöltözve futott a folyosón a lépcső felé.
- A riasztók Hermionénál! – kiabálta vissza a válla fölött a nyomában rohanó férfinak. – Én is felébredtem.
- Remélem, nem késünk el – válaszolta idegesen Piton, és amint elérték a teraszt, már hoppanáltak is mindketten.

A következő percben már abban a mellékutcában álltak, ahová a bál után érkeztek Hermione és Harry vezetésével. Gondolkodás nélkül kezdtek rohanni a ház felé, ami messziről teljesen nyugodtnak látszott. Draco futás közben intett egyet a pálcájával, hogy a kapu már nyitva álljon, mire ők odaérnek. Megállás nélkül rohantak be a kertbe, és azért imádkoztak magukban, hogy időben érkezzenek.
Amikor elérték a házat, kissé lassítottak, hiszen nem tudhatták, ki a támadó, és hogy hol tartózkodik a házon belül. Beléptek a félig nyitott bejárati ajtón, és a nappali felé indultak néma csendben. A földszint teljesen nyugodt volt, sehol semmi és senki, így az emeleti lépcső felé fordultak, amikor tompa puffanást hallottak.
Összenéztek, és nem törődve tovább az elővigyázatossággal, rohanni kezdtek felfelé a hangok irányába. Szinte berobbantak a szobába, egy pillanat alatt felmérték a helyzetet, és Piton már lendítette is pálcáját.
- Obstructo!

A férfi tarolóátka a szemközti falig repítette Ront, ahol nagyot nyekkenve, ájultan ért földet. Nem is foglalkozott tovább az eszméletlen fiúval, ráhagyta Dracóra, aki pálcáját rászegezve állt be Hermione, Piton, és Ron közé, szemmel tartva a támadót.
Hermione szorosan lehunyta a szemeit, és nem mozdult. Nem érezte, ahogy betakarják, felemelik, és óvatosan elindulnak vele a földszint irányába. Nem érezte az ideges férfi zaklatott szívverését sem, és nem láthatta a düh mellett fellobbanó féltő aggódást a tekintetében.
Piton idegesen letette a lányt a kanapéra, vigyázva, hogy a takaró le ne csússzon szinte teljesen fedetlen testéről, majd melléült. Gyors mozdulatokkal rendbe tette fejsebét, melyből még szivárgott némi vér, majd pálcájával bonyolult mozdulatokat írt le Hermione fölött fejétől elindulva egészen a bokájáig, bár a has fölött kicsit tovább időzött.
A vizsgálat eltartott néhány percig, és amikor végzett, megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy Ron nem okozott neki sérülést azon kívül, hogy beverte a fejét. Ezek szerint még épp időben ideértek, és megmentették a lányt a teljes megalázástól.

Piton éppen elindult volna, hogy megnézze, mi is történik, amikor Draco jelent meg a lépcső aljában rettentően dühös arckifejezéssel, vérző homlokára szorított kézzel.
- Megszökött – köpte megvetéssel a szót, majd leült a fotelbe.
- Mi az, hogy megszökött?– csattant fel keresztapja villámló tekintettel. – Mi volt az a csatazaj az előbb?
- Semmi, csak nem ájult el, ahogy gondoltam – morogta Draco vérző sebét tapogatva. – Megvárta, amíg te lejössz, mert tudta, hogy úgy nem szökhet meg, ha mindketten ott vagyunk. Amikor elindultam volna utánatok, mögém lopakodott, és fejbevágott valamivel, aztán kilépett az erkélyre, és onnan hoppanált. Gondolom, már korábban feloldotta a hoppanálásgátló bűbájt.
- Csak azt nem értem – gondolkodott hangosan Piton – hogy miért nem hallottuk már hamarabb a riasztást?
- Nyilván számított rá a kapunál és a bejárati ajtónál, és levette a bűbájt, mielőtt belépett volna – találgatott Draco. – Ezért nem hallottuk meg, csak amikor már a hálószobában volt. Most mit tegyünk?
- Azt hiszem, egyértelmű – nézett rá Piton. – Miss. Granger nem maradhat itt tovább egyedül, most is csak a szerencsén múlott, hogy nem történt nagyobb baj.
- Rendben – bólintott a fiú, majd Hermionéra nézett. – Összeszedek pár holmit, aztán mehetünk is. Ja, és a macskáját is el kéne vinnünk.
- Jól van, hozd csak – egyezett bele Piton, majd visszafordult a még mindig eszméletlen lányhoz. A nagy sietségben nem hozott magával semmilyen bájitalt, így nem is tudott segíteni rajta, hogy magához térjen, a Stimula pedig kevés lett volna jelen esetben.

Néhány perc múlva megjelent Draco, kezében egy öltözet ruhát tartva, amit Piton felé nyújtott.
- Szerintem ez lehetett rajta lefekvés előtt – mondta. – Varázsold rá, mégse ilyen állapotban vigyük el.
Keresztapja szó nélkül intett pálcájával, mire a fiú kezéből eltűntek a ruhák, majd felhajtotta a takarót, hogy megnézze, rendben felkerültek-e a darabok a lányra. Amikor mindent a helyén talált, visszatakarta, és az ölébe vette az ájult testet.
- Megvannak a csomagok? – kérdezte Dracótól, aki bólintott.
- A ládája a zsebemben van lekicsinyítve, a macska meg a kosarában az ajtónál. Akár indulhatunk is.
Ám alig tettek néhány lépést a folyosón, amikor megremegett körülöttük az egész ház, és ők értetlenül néztek össze.
- Mi a fene…
A következő pillanatban hangos recsegés, ropogás hallatszott, majd a bejárati ajtó felől füst szállt feléjük.
- Weasley, te barom – üvöltött Draco, és rögtön visszafordult. – Ez az őrölt ránk gyújtotta a házat.
Piton szó nélkül rohant a hátsó ajtó felé, karjai között a még mindig eszméletlen Hermionéval, ám még mielőtt elérte volna az ajtót, felcsaptak előtte a lángok. Draco megpróbálta oltani a tüzet, de meglepetten tapasztalta, hogy pálcája nem működik, ahogyan Pitoné sem.
Gyorsan összefoglalta a helyzetet, és a végeredménytől nem volt megnyugodva: mindkét ajtó lezárva a lángoktól, a pálcáik nem működnek, mert Weasley nyilván valamilyen varázslatelnyelő térrel vonta körbe az épületet, ami megakadályozta, hogy akár a legegyszerűbb bűbájt is végrehajtsák, így nagy valószínűséggel bent ragadtak a lángoló házban. Remek kilátások…
Ron Weasley az utca túloldalán állt, és arcán őrült elégedettséggel nézte, ahogy a lángok lassan beborítják az épületet. Azt a házat, ami egykor boldogságának forrása volt, de mindez már a múlté. Mindent elvettek tőle, de most végre mindenért bosszút állt.
Amikor hoppanált a roskadozó háztól, a lángok között egykori kedvese éppen ezt a pillanatot választotta, hogy magához térjen.
- Mi történt? – nézett meglepetten Pitonra…