Az érkező reggel két, boldog álmatlanságban lévő embert köszönhetett Fort William kertvárosában. Hermione és Perselus alig pár méterre voltak egymástól, mégis úgy érezték, hogy a másik a világ végén van.
Hermione olyat érzett, amit még Ronnal való kapcsolatának kezdetén: boldog volt. Nem engedte, hogy a gondok és a kérdések legyűrjék fejében azokat a gondolatokat és emlékeket, amiket csak az előző este élt át. Végre teljesen biztossá váltak a saját érzései, és ami talán még fontosabb, Perselus érzései is.
Sejtette, hogy a férfi már korábban is megtette volna, ha a körülmények kedvezőbbek lettek volna, de egyáltalán nem bánta, hogy teljesen tiszta lappal nyithatja meg ezt a kapcsolatot. Nincs átfedés, nincsenek magyarázkodások, félreértések vagy kellemetlen helyzetek. Az egyik ajtót bezárta, és csak utána nyitotta ki a másikat, és ez a legjobb mód, ahogyan történhettek a dolgok.
Ezernyi kérdés készült kitörni a barikád mögül, amivel igyekezett őket visszaszorítani, de néhány mégis átcsusszant a védvonalon.
Vajon mit gondol most? Mik a tervei? Tartja majd a továbbiakban is ezt a lovagias tempót, vagy most már a történtek fényében gyorsabban követik egymást a lehetőségek? Nem tudta a válaszokat, még csak sejtései sem voltak. Amit jelen pillanatban a férfival kapcsolatban fel tudott mutatni, azok saját érzései és reményei voltak.
Talán valahogy el tudja majd intézni, hogy a hirdetési ügy elsimuljon, és akkor nem kell még azzal is vesződnie. Nem lesz konkurencia, sem pedig versenyhelyzet, csak a boldogság és a szerelem marad. Szerelem… Szerelmes lenne már? Nem merte egyértelműen rámondani még jelen állapotára, hogy ez szerelem lenne, de kétségtelen volt, hogy jobban vonzódik Perselushoz, mint egy egyszerű baráthoz.
Érzései teljesen mások voltak most, mint annak idején Ronnal, hiszen a két férfi is gyökeresen különbözött egymástól. Ami Ronnal volt, az talán a kezdetekben kamaszos rajongás volt, hormonvezérelt érzelmek kavalkádja, de ez a mostani meg sem közelíti azt. Ron mellett nem voltak ilyen biztosak és egyértelműek a gondolatai.
Perselus mellett valóban nőnek érezte magát, hiszen a férfi úgy udvarolt neki, ahogy Ron sohasem tette. Egykori professzora a nőiségére hatott, míg Ron inkább a hormonjaira. Jelen kilátásai sokat ígérők voltak, talán nem is tudja elképzelni, hogy mennyi mindent kaphat, míg a múltban… nos, a múltban nem lehetett igazán nő, mert Ron nem tudta, hogyan teheti ezt meg egy férfi. Eszébe jutott egyik kedvenc mondása, amit egy mugli regényben olvasott: „Ahhoz, hogy egy nő ragyogjon, olyan férfi kell, aki ragyogtatja őt.”* Mindig erre vágyott, hogy ez a ragyogás őt is elérje, de mindeddig hiába várta.
Igen, Perselus talán el tudja ezt érni, hiszen minden eddigi tette arról tanúskodott, hogy nem alárendelt szerepet szán annak a nőnek, akit maga mellé választ. Úgy érezte, hogy nagy dolgok részese lehet a férfi mellett, és olyanokat élhet át vele és általa, amiről sokan életük végéig csak álmodnak. Elvégre, aki így tud csókolni, az okozhat még meglepetéseket…


Mindeközben a szomszédban Perselus éppen kikászálódott az ágyból, és furcsa arckifejezéssel indult a fürdőszoba felé. Pólóját és pizsamanadrágját egyszerűen a sarokba ejtette, és belépett a zuhany alá. Megnyitotta a csapokat, és csak hagyta, hogy a kellemesen meleg vízsugarak eláztassák.
Szája sarkában sejtelmes mosoly ült, és olyan ember benyomását keltette, mint aki nagy Ez talán így is volt, hiszen az ő fejében is egymást érték a gondolatok az elmúlt órákban, és mind-mind a szomszédban éjszakázó lány körül forogtak. Keveset aludt, hiszen bőven volt min gondolkodnia, hála a kertben történteknek.
Az a csók minden várakozását felülmúlta, arról már nem is beszélve, ahogyan a lány nyilvánvalóvá tette, hogy ő is szeretné elmélyíteni a kapcsolatot. Hermione csókja finom volt. Ez volt az első gondolata, amikor megízlelte a lány ajkait. Később persze jöttek a jelzők szépen sorban, de mindig visszatért a kiindulási ponthoz. Azt ugyan nem tudta meghatározni, hogy mitől érzi finomnak a lányt, aztán egy idő után le is tett a tervről, hogy ezt definiálja.

Újra és újra visszaidézte magában, hogy mit érzett akkor, amikor a karjába zárta Hermionét. Igaz, hogy nem ez volt az első eset, de a körülmények mindenképp újak voltak. Nagyon jó érzés volt, olyan, mint amikor még kamaszként ölelhetett magához egy lányt. Függetlenül attól, ami akkor történt, az érzés maga egyszerre volt felemelő és megnyugtató. Most Hermionéval ugyanezt érezte, csak sokkal mélyebben és erősebben. Ebből még akármi is lehet, bármi, talán olyan is, ami előle egész eddigi életében mereven elzárkózott.
Ezek után nincs más hátra, mint elkezdeni építeni a kapcsolatát Hermionéval az új irányba. A lány is akarja ezt a dolgot, különben nem történt volna meg a második, a harmadik, és a sokadik csók sem ott a fa alatt. Már nem bánta egyáltalán, hogy nem engedett a kétkedő gondolatoknak, amik még több bizonyosságot akartak. A csókkal megkapta azt a bizonyosságot, amire szüksége volt.

Még mindig elgondolkodva elzárta a csapokat és kilépett a fülkéből. A törölközőért nyúlt, de csak ímmel-ámmal használta, a vízcseppek nagy része akadálytalanul siklott végig a hátán és a mellkasán. A derekára tekerte a törölközőt, és visszaballagott a szobába, majd lassan öltözni kezdett. A megnyugtató gondolatok után azonban kérdések érkeztek, amikre nem igazán tudta a választ. Mi fog történni, ha reggel találkozik Hermionéval? Mit fognak tenni? Hogyan fog viselkedni? Na és mi lesz, ha a lány elköltözik?
Perselus nem szerette volna, ha Hermione elköltözik tőle, de úgy gondolta, hogy megijesztené a lányt azzal, ha arra kérné, maradjon. Időre van szüksége, hogy újra teljesen elkötelezze magát, és neki magának is fel kell még dolgozni mindazt, amit eddig csak nagy vonalakban gondolt végig. Hozzá kell szoknia ahhoz a gondolathoz, hogy megtalálta azt a lányt, akivel szívesen megosztaná életének további perceit, akivel át akarja élni mindazt, amiről azt gondolta, nem túl fontos, de mégis hiányzott neki valahol.

Miután teljesen elkészült, elhagyta a szobát, hogy reggelizni menjen. Amikor Hermione szobájához közeledett, egy pillanatra elgondolkodott, hogy bekopogjon-e, de mivel teljes csend honolt mindenütt, úgy gondolta, hagyja még aludni a lányt. A szoba ajtaja azonban kinyílt, és Hermione lépett ki rajta.
- Jó reggelt! – köszöntötte halkan, ahogy odaért mellé.
Hermione meglepetten fordult hátra, mivel nem számított arra, hogy a férfi hirtelen megjelenik mögötte. Mire Perselus teljesen elé lépett, már mosolyogva nézett rá.
- Jó reggelt! – felelte ő is, és megfogta a felé nyújtott kezet.
Perselus magához húzta, és egy könnyed csókot lehelt a lány ajkaira, aki belesimult az ölelésbe egy röpke pillanatra.
- Most már jó a reggel – mosolygott a férfi kedvesen. – Hogy aludtál?
- Jól, köszönöm, csak keveset – válaszolta Hermione, ahogy elindultak az étkező felé. – És te?
- Hasonlóképpen – mondta a professzor megszorítva az ujjai között megbúvó apró kezet.


Elérték az étkezőt, és látták, hogy Draco még nincs ott. Nyilván nagyon későn ért haza a fiú a randevúról. A professzor udvariasan kihúzott egy széket Hermione számára, majd maga is helyet foglalt a szokásos helyén. Lizzy azonnal eléjük halmozott rengeteg ételt, és Hermione azt vette észre, hogy a kis manó valami miatt feltűnően vidámnak látszik. Nem volt ötlete, mi okozhatta a fura jókedvet, bár Lizzy eddig sem volt az a búskomor fajta.

Csendben reggelizni kezdtek, de a reggel békés csendjét a Reggeli Prófétával érkező bagoly zavarta meg. Piton kifizette az újságot, majd Hermionéra pillantott felé emelve azt.
- Szeretnéd előbb te megnézni? – kérdezte.
- Megnézhetem – vont vállat a lány. – Végül is előbb-utóbb úgyis elolvasnám…
Átvette a még mindig hengerbe tekert Prófétát, és kicsit izgulva széthajtotta. Nem okozott neki csalódást a címoldal, azon ugyanis hatalmas képen láthatta saját magát a Minisztérium fogadócsarnokában Harry, Perselus és Draco társaságában. A fotón Harry csak elfintorodott, és utána mondott valamit, míg a többiek csak szúrós pillantással néztek a kamera felé, ami nyilván szólt. A kép fölött hatalmas szalagcím díszelgett.

MEGSZÜLETETT AZ ÍTÉLET – BUKOTT HŐS AZ AZKABANBAN

                             

A tegnapi nap folyamán megtartott tárgyaláson a Wizengamot elítélte Ronald Bilius Weasleyt, aki egykor a mágusvilág ünnepelt alakja volt. Rita Vitrol részletes beszámolóját a harmadik oldaltól olvashatják.

Hermione idegesen felpillantott a professzorra, aki érdeklődő tekintettel figyelte, majd fellapozta a harmadik oldalt. Vett egy nagy levegőt és olvasni kezdte a cikket.

Kedves Olvasóink!
Tegnap tanúi lehettünk annak, hogyan törhet ketté egy ígéretesen induló karrier. Ronald Bilius Weasleyt, a varázslótársadalom egykor ünnepelt Hősét bűnösnek találta a Wizengamot, így hosszú időre, pontosan 104 évre Azkabani fogságra ítélte.
A fiatalember egykori kedvesét, Miss. Hermione Grangert, és önkéntes testőrgárdáját, Perselus Piton professzort és Draco Malfoyt próbálta eltenni láb alól. A harmadik védelmező, Harry Potter egyedül annak köszönhette szerencséjét, hogy várandós feleségével – aki véletlenül épp Weasley húga – visszatértek az Egyesült Államokba.
A tárgyalás folyamán a Weasleyt képviselő Scott Garber igen szánalomra méltó módon próbálkozott azzal, hogy romlott nőként mutassa be Miss. Grangert. Arra alapoztak, hogy a sikeres társkereső irodát vezető Hős nyilván átlépi az etikai szabályokat, amik munkájához tartoznak. Gyanúba keverték a három fent említett varázslóval is, akik a házát látták el további védelemmel.
Ezek a feltételezések szerencsére nem érték el a céljukat, bár meg kell említeni, hogy akadtak olyanok, akik hitelt adtak a rágalmaknak. Viszont akik ismerik Miss. Grangert, azok felháborodottan vették tudomásul, hogy milyen pitiáner módon próbálja Garber a legjobbat kihozni az ügyből. Gyenge próbálkozási mind megbuktak a kritikus pillanatokban, és a teljes bukást maga Weasley idézte elő, amikor nem tudta visszafogni magát, és sértegetni kezdte Mr. Malfoyt, és az egyik ilyen kitörés során meggondolatlanul elismerte, hogy ő a felelős a történtekért.
Weasleynek most lesz alkalma, hogy elgondolkodjon a történteken, és nagy valószínűséggel megoldódnak alkoholproblémái is, hiszen a dementorok nem arról híresek, hogy leülnek a rájuk bízott foglyokkal vajsört inni…

- Nahát… – csodálkozott el Hermione.
- Mi történt? – érdeklődött a professzor. – Az a vipera megint kitett magáért?
- Ahogy vesszük – válaszolta a lány, és gyorsan átfutotta a cikk további részét. – Ez a cikk egészen meglepő hangvételű. Nincs benne semmi olyan, ami rossz fényt vetne rám.
- Ez valóban meglepő tőle – vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Persze megemlít titeket is, és a tárgyalás egyes részleteit, de semmi más – tette hozzá Hermione. – Oh… lehet, hogy elkiabáltam. A végén azt írja, hogy a társasági oldalon egyéb híreket is találhatunk az ügy szereplőiről.
- Valahogy rosszat sejtek – jegyezte meg Perselus, ahogy a lány lapozni kezdett.
- Merlinre… – sápadt el Hermione, amint meglátta a társasági oldalt. – Hát ez hihetetlen… Olvasom, figyelj! „Mindattól függetlenül, hogy Weasley és Garber megvádolták Miss. Grangert azzal, hogy egyszerre több vasat is tart a tűzben, lehet valami alapja a feltételezéseknek. Nem lehet véletlen, hogy a kisasszonyt szorult helyzeteiből rendre Piton professzor menti ki. Elképzelhető, hogy az egykori iskolaelsőnek sikerült feltörnie a páncélt, amely a professzor szívét védte? Szemtanúk beszámolói alapján tudjuk, hogy többször is előfordult, hogy a professzor gyengéd érzelmekről tett tanúbizonyságot, amikor a tárgyalóteremben is, és a tárgyalás szünetében egy mellékfolyosón bizalmasan megfogta Miss. Granger kezét. Mivel a tárgyalás után igyekeztek minél hamarabb távozni a Minisztériumból, csak néhány szót tudtunk váltani velük, és a professzor nem túl kedvesen, de hárította a magánéletére vonatkozó kérdéseket. Mindez feltételezésekre adhat okot…”

- Esküszöm, hogy megfojtom – morogta a férfi.
- Várj, még van másik cikk is – mondta Hermione, és folytatta a felolvasást. – „Ronald Weasley minden kétséget kizáróan alkoholista. Mindannyian tudjuk, hogy milyen következményei lettek a túlzott és mértéktelen alkoholfogyasztásnak. Többször is előfordult, hogy különböző kocsmákban és fogadókban látták a valaha ünnepelt varázslót, amint zavaros tekintettel próbál talpon maradni. Azon kívül, hogy ez a viselkedés nem alkalmas arra, hogy visszanyerje elvesztett szerelmét, meglehetősen rossz fényt is vet a róla kialakult képre. Azzal, hogy a bíróság elítélte, gondoskodott arról, hogy a holnap varázslói és boszorkányai ne egy lezüllött ikont állítsanak maguk elé példaképként.”
- Na, ez már jobban tetszik – bólintott a férfi kicsit- A többiekről nem ír részletesebben, csak annyit, hogy Harry visszatért Amerikába, és hogy Dracót látták Susannel az egyik étteremben, de semmi több – mondta Hermione, ahogy átfutotta a többi apró cikket.

Letette az újságot, és visszatért a reggelihez. Úgy gondolta, hogy a róluk szóló cikket nem most beszéli meg Perselusszal, mivel Draco bármelyik pillanatban csatlakozhat hozzájuk, inkább egy alkalmasabb pillanatban, és megnyugodva látta, hogy a férfi is inkább a reggelivel foglalkozik.

Draco nem jelent meg sem reggeli közben, sem később. Perselus dél felé már biztos volt benne, hogy a fiú nem alszik, csak így tüntet az ő viselkedése ellen, amivel kizárta mindenből, ami őt és Hermionét érinti.
Reggeli után a laborba ment, hogy ellenőrizze a főzetüket, míg Hermione a könyvtárba indult, hogy keressen magának valami kellemes olvasnivalót. Perselus félúton elkísérte, majd gondolatait igyekezett a bájitalra terelni. A kutatásuk és az eddig belefektetett munka elég fontos volt ahhoz, hogy gondolatai elkalandozzanak.
Elégedetten látta, hogy a bájital a vártnak megfelelően viselkedik az érési szakaszban, és biztos volt benne, hogy másnap folytathatják Dracóval a munkát. Tett még néhány előkészületet a másnapi munkához, elkészített egy újabb adag vérzéscsillapító főzetet a Szent Mungó számára, és miután rendbe tette a labort, elhagyta a helyiséget.
Mivel nem találta Hermionét sem a kertben, sem a ház többi részében, ő is a könyvtárba indult. Gondolatait ismét a lány töltötte ki, és az érzések, amikkel mind jobban megbarátkozott, és amiknek egyre jobban örült. Néha még mindig rácsodálkozott mindarra, amit a lány kiváltott belőle.

Hermione éppen egy könyvet tett vissza a helyére, amikor csendesen belépett a könyvtárba. Háttal állt neki, és már csak a zár kattanására figyelt fel. Perselus látta, hogy a lány elmosolyodik, amikor meglátta, és a könyvet eltéve elindult felé.
Félúton az ajtó és a polcok között érték el egymást, magához húzta a mosolygós boszorkányt, és gyengéden megcsókolta.
- Mit olvastál? – kérdezte még mindig átölelve a lányt.
- Azt az átváltoztatástanról szóló könyvet, amit említettem, hogy kíváncsi vagyok rá – válaszolt Hermione. – Elég bonyolult transzfigurációkat ír le.
- Igen, de szerintem hamar el tudod őket sajátítani – mondta Perselus.
- Milyen jó, hogy így bízol a képességeimben – mosolygott a lány. – Régebben azért voltak kétségeid…
- Kétségeim nem voltak régebben sem – ellenkezett a férfi. – Legfeljebb nem ismertem el nyilvánosan a tehetségedet.
- Na szép… – grimaszolt Hermione, de folytatni már nem tudta a mondatot, mivel a professzor hatásos módszerrel fojtotta belé a szót.
Teljesen belemerültek a csókba, és már csak a kivágódó ajtó hangjára riadtak fel.

- Perselus, olvastad a ci… – mondta Draco azonnal, ahogy benyitott, de torkára forrt a mondanivaló a látványtól, ami fogadta a könyvtárban. – Oh, bocsánat!
Amilyen gyorsan érkezett, olyan gyorsan lépett ki a könyvtárból, és húzta be maga után az ajtót. Hermione és Perselus egymásra néztek, és tudták, hogy innentől kezdve nincs mit titkolni a fiú előtt.
- Juhé! – hallották a csatakiáltást a folyosóról, majd Draco vidám kacagása még sokáig visszhangzott a fülükben.

Perselus mosolyogva csóválta a fejét, ahogy újra átölelte a lányt.
- Sose fogja kinőni ezt a gyerekes viselkedést – mondta.
- Szerintem se, de jól áll neki – válaszolta Hermione.
- Igen. Ezek szerint már nem haragszik…
- Miért haragudott volna egész pontosan? – kérdezte a lány értetlenül. – Tegnap említett valamit, de nem volt teljesen egyértelmű, hogy mire gondol.
- Az az igazság, hogy megkértem tegnap, hogy ne avatkozzon bele kettőnk dolgába – vallotta be a férfi. – Túl kíváncsi természete van, és szereti beleütni az orrát olyan dolgokba is, amikbe nem feltétlenül kellene.
- Mit mondott neked? – kérdezett tovább a lány, és kibontakozva az ölelésből a kanapé felé indult.
- Röviden fogalmazva igyekezett rád beszélni – felelte a professzor, és ő is leült.
- Ez ismerős – nevetett fel Hermione. – Velem ugyanezt csinálta.
- Valóban? – vonta fel a szemöldökét a férfi. – Tulajdonképpen nem lep meg a dolog. Egy ideje az a hobbija, hogy arról győzköd, hogy szükségem van egy nőre. A bál óta pedig meg volt róla győződve, hogy ez a nő te vagy.
- És tévedett valamiben? – kérdezte a lány- Hm… – töprengett el a férfi – azt hiszem nem…
- Ez igazán meggyőző volt – nevetett megint Hermione, mire Perselus szorosan magához húzta és szenvedélyesen megcsókolta.

Pár perc múlva kifulladva néztek egymásra.
- Ez meggyőzőbb volt? – kérdezte a férfi rekedten, és pillantásával szinte felperzselte a lányt.
- Igen, ez már jóval hatásosabb volt – ismerte el Hermione –, de nem árt, ha minél többször biztosítasz róla.
Látta, ahogy a férfi tekintete felizzik, és ismét belekóstolt az ajkaiba. Perselus örömmel teljesítette a lány kérését, hisz a bizonygatás ezen módja a legkevésbé sem volt ellenére.



Draco vidám hangulatban ment a nappaliba. Örömmel látta, hogy keresztapja és Hermione kihasználták a lehetőséget, és végre valóban egymásra találtak. Remélte, hogy nem pont az első csókuk történt akkor, amikor szinte berontott a könyvtárba. Az igen kellemetlen lett volna.
Már alig várta, hogy legalább Hermionéval tudjon beszélni, és kikérdezze a történtekről. Előbb vagy utóbb a keresztapjával is beszél majd, bár őrá még mindig neheztelt kissé. Tény, hogy sértettségén sokat oldott az elkapott bizalmas jelenet, de eldöntötte, hogy nem adja olyan könnyen a megbocsátást. Legalábbis megpróbálja, bár tisztában volt vele, hogy hallották a kiáltását és a nevetését a folyosóról. Nem tehetett róla, de képtelen volt visszatartani magát.

Hirtelen Lizzy tűnt fel az ajtóban és egyenesen Draco felé tartott.
- Elnézést, úrfi – szólította meg Dracót. – Lizzy szeretné megkérdezni, hogy melyik bort készítse elő az ebédhez.
- Szerintem pezsgőt kellene behűteni, az jobb lenne, Lizzy – felelte vidáman a fiú.
- Pezsgő, úrfi? Ünnepelnek valamit? – kérdezte, majd lesütötte a szemét. – Elnézést, úrfi, Lizzy túl kíváncsi volt. Lizzy meg fogja magát büntetni, amiért tiszteletlen volt.
- Ugyan, nem hinném, hogy erre szükség lenne – legyintett Draco. – Nincs ünnepség, hacsak az nem, hogy Perselus és Hermione végre egymásra találtak.
- Uram és a kisasszony? – csillant fel a manó hatalmas szeme boldogan. – Akkor Lizzy különlegesebb ebédet fog készíteni – jelentette ki eltökélten.
- Ez jó ötlet, Lizzy – bólintott mosolyogva Draco.
- Engedelmével, úrfi, Lizzy megy és hozzákezd az ünnepi ebédhez.
- Menj csak, Lizzy – engedte útjára a manót.

Vidoran képzelte el keresztapja és barátnője arcát, amikor meglátják, hogy Lizzy milyen lakomát készített nekik. Tudta, hogy a férfi nem nagyon szereti az ilyen felhajtásokat, és ez a kis csíny elégtételként fog neki szolgálni az előző napi megjegyzése után.
Előre élvezte a zavarukat, és látta maga előtt kényelmetlen fészkelődésüket a széken, ahogy próbálnak úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Igen, ez a látvány kárpótolni fogja keresztapja viselkedése miatt.
Újabb vigyor terült szét az arcán, ahogy eszébe jutott egy további személy: mit fog szólni Harry Potter? Vajon mennyit látott a griffendéles abból, ahogyan alakult a kapcsolat a keresztapja és az eminens Hermione között? Válaszként két lehetőséget tudott elképzelni: vagy örülni fog, vagy nem. Ezeknek voltak egyéb alternatívái de a részletekben nem volt kedve elveszni. Hiába voltak mondhatni baráti viszonyban Harryvel, azért szívesen vállalta volna, hogy tanúja lesz a nagy bejelentésnek.

Draco felsóhajtott elégedettségében. Minden a lehető legjobban alakult körülötte: keresztapja végre megtalálta azt a nőt, akinél jobbat, szebbet, kedvesebbet már kívánni sem lehet, és ő is egyre közelebb kerül Susanhoz. Milyen puha volt a keze…

***

Hermione úgy közeledett az étkező felé, mint aki tíz centivel a föld felett lebeg. Mindent tökéletesnek látott és érzett, minden apró hang elcsitult az elméjében, amik gonosz kis szavakat sutyorogtak neki. Nem gondolkodott olyan apróságokon, mint az előző napi tárgyalás, az iroda vagy a ház-keresési gondok, mind eltörpültek amellett az érzés mellett, ami teljesen beborította és körbevette. Olyan volt, mintha egy nagy, puha takaró ölelte volna körbe, ami megvédi mindentől, ami kényezteti és elringatja.
A bejárathoz érve észlelte ugyan Draco jelenlétét, de nem tűnt fel neki az asztalon végbement Lizzy igazán kitett magáért, gyönyörű porcelánnal terített, amin festett tündérek és más varázslények ábrái sorakoztak. A tányérok mellett ezüst evőeszköz díszelgett, benne a Piton család címerével, míg a tányérok fölött gyönyörűen metszett kristálypoharak álldogáltak kecses talpaikon. Az asztal mellett egy apró állványon behűtött pezsgő várakozott.

Hermione még mindig mosolyogva ült le az asztalhoz, és Dracóra pillantott.
- Gratulálhatok? – kérdezte vigyorogva a fiú.
- Nem is tudom…
- Ugyan már, Hermione! – szólt rá Draco. – Nem tudod megmagyarázni, hogy nem azt láttam, amit láttam.
- Én nem is magyarázkodom – mosolygott tovább a lány.
- Remélem, hogy nem az első csókba nyitottam bele!
- Nem… nem az volt az első – pirult el kissé Hermione.
Draco pár pillanatig csak figyelte a lány kipirult arcát, csillogó szemeit és úgy érezte, mintha ő is érezné ugyanazt a különleges melegséget, ami Hermionét átjárta.
- Azt hiszem, jót tesz neked a szerelem – jegyezte meg kedvesen. – Még szebbé tesz, szinte sugárzol. Örülök, hogy így látlak, Hermione.
A boszorkány átnyúlt az asztalon, és megfogta Draco kezét.
- Köszönöm – mondta szinte súgva, hálásan a bókért, és talán mindazért, amit a fiú tett azért, hogy így láthassa őt.

Alighogy Hermione elengedte Draco kezét, egy meglepett, ugyanakkor értetlen hangot hallottak az étkező bejárata felől.
- Mi ez itt? – kérdezte Perselus.
Ebben a pillanatban lépett be a helyiségbe, de azonnal feltűnt neki, hogy valami nincs rendben, valami nem olyan, amilyennek lennie kellene, és arra is rájött, hogy mi tér el a megszokottól. Észrevette a díszes terítéket, a ragyogó kristálypoharakat és az asztal mellett lévő pezsgőt.
Mivel nem kapott választ sem Dracótól, sem Hermionétól, közelebb lépett az asztalhoz, és ismét feltette az előbbi kérdést.
- Mi ez a teríték? Lizzy! – szólította a manót, aki azon nyomban megjelent az asztal mellett. A manólány olyan pici volt, hogy alig látott fel az asztal tetejére.
- Igen, gazdám? – kérdezte megszeppenten.
Szemei dülledten meredtek a fölé tornyosuló férfira, hatalmas, vékony fülei teljesen hátrakonyultak, ahogy felemelte a fejét, hogy lássa Piton arcát.
- Mi ez a teríték, Lizzy? – kérdezte sokadszorra a férfi.
- Elnézést, uram, Lizzy csak azért használta ezt a terítéket, mert az úrfi azt mondta, hogy ünnepelnek – felelte a manó reszkető hangon. – Lizzy ezért bátorkodott a szebbik terítéket használni.
- Szóval az úrfi mondta… – bólogatott a professzor, és kezdte érteni, hogy mi is történt valójában. – Mit mondott az úrfi pontosan, Lizzy?
- Perselus… – próbált Draco közbeszólni, de a keresztapja csak felemelte a kezét, és a fiú már csendben is volt.
Nem nézett rá Dracóra, csak a manóra figyelt, és kíváncsian várta, hogy mit fog válaszolni. Lizzy megilletődve pislogott hol Dracóra, hol Perselusra nézve, majd nagyot nyelve, bátortalanul beszélni kezdett.
- Lizzy… Lizzy csak azt akarta megkérdezni az úrfitól, hogy milyen bort készítsen elő az ebédhez – magyarázta a manólány. – Mire az úrfi azt mondta, hogy Lizzynek inkább pezsgőt kellene behűtenie. Lizzy… uram, Lizzy tiszteletlen volt, mert Lizzy kíváncsiskodott, hogy mit ünnepelnek uramék, amiért az úrfi pezsgőt kért. És… és aztán az úrfi… az úrfi azt mondta, hogy… – sütötte le a szemét szégyenlősen – hogy azt ünneplik, hogy uram és a kisasszonyom…
- Jól van, Lizzy, értem – szakította félbe Perselus a manót. Egy percre elgondolkodott, de Lizzy hangját hallva ismét a manó felé fordult.
- Uram, Lizzy feltálalhatja az ebédet? – kérdezte halkan.
- Igen, Lizzy, tálalhatsz – bólintott a férfi, és helyet foglalt ő is az asztalnál. Kíváncsian várta, hogy a teríték és a többi előkészület után milyen ételt készített házimanója.

Nem is lepődött meg nagyon a menü láttán, bár tény, hogy a mennyiség bőven elég lett volna egy hadseregnek is. Lizzy lelkiismeretesen készült az ebédre, és az asztal fájdalmasan megreccsent a rengeteg ráhalmozott ételtől. Perselusnak el kellett ismernie, hogy nagyon kellemesnek is találhatta volna ezt az egész ebédet, ha nem sejtette volna, hogy mire megy ki a játék.
Draco igyekezett leplezni feszült érdeklődését, de a professzor időről időre érezte magán a fiú kutató tekintetét. Úgy gondolta, hogy amikor keresztfia nem őt fürkészi, akkor Hermionét tünteti ki megtisztelő figyelmével. Draco azt várta tőlük, hogy ők majd zavarba jönnek, és ő ezen kellően jól volna.

Saját részéről nem adta meg a fiúnak ezt az örömet, emlékezett még rá, hogyan kell érzelemmentes arcot vágni. Látta a fiún, hogy csalódott volt a nemtörődöm arckifejezése miatt, és ahogy Hermionéra nézett, elégedetten mosolygott magában. A lány csak kedvesen mosolygott Dracóra, nyilván ő is rájött a turpisságra, és saját szórakozására nem ment bele a játékba.
Kényelmesen eszegették a bárányt, majd Perselus a pezsgősüvegért nyúlt, és a lehető legtermészetesebben töltött először Hermione poharába, majd Dracónak és végül magának.

- Egészségetekre! – emelte feléjük a poharát, és már majdnem belekortyolt a hűvös, gyöngyöző nedűbe, amikor Draco hangjára leengedte a poharat.
- Ennyi? – kérdezte értetlenül a fiú. – Csak így, egyszerűen egészségünkre?
- Miért, mit vártál? – kérdezett vissza érdeklődve a férfi. – Fanfárokat, zenés felvonulást?
- Nem, de legalább egy pohárköszöntőt vagy valamit igazán előadhattál volna – fanyalgott Draco.
- Na, akkor az megvolt… – felelte Perselus vidáman, majd keresztfia értetlen arca láttán hozzátette – mondtam, hogy egészségetekre…
A fiú erre már nem szólt semmit, csak ő is megemelte a poharát, és belekortyolt az italba. Kénytelen volt tudomásul venni, hogy ezt a csatát elvesztette. A továbbiakban inkább az ebédre figyelt, így elkerülte a figyelmét a cinkos pillantás, amit keresztapja és Hermione váltottak egy apró mosoly kíséretében.

***

Hermione és Draco a kertben ültek a nagy gesztenyefa alatt, és az előző esti élményeikről beszélgettek, míg Perselus ismét a laborban volt elfoglalva. Lassan sötétedni kezdett, de még kellemesen meleg volt, így inkább ott maradtak a szabad ég alatt.

- Mesélj, hogy sikerült az estétek Susannel? – kérdezte Hermione.
- Nem, előbb te mesélj, az én sztorim ráér később is – ellenkezett vigyorogva Draco.
Hermione látta rajta, hogy majd megeszi a kíváncsiság, de nem engedett a kérésének.
- Az enyém valószínűleg hosszabb lesz – rázta meg a fejét –, szóval kezdd te. Hol voltatok?
- Jól van, megadom magam – sóhajtott Draco, és szomorúan vette tudomásul, hogy aznap nem ez az első eset, hogy nem jön be egy terve. – Elmentünk vacsorázni, aztán vidékre mentünk, és sétáltunk, beszélgettünk.
- Vidékre mentetek? – kérdezte meglepetten Hermione. – De hát minek? Hová?
- Megnéztük, hogy milyen éjszaka az Alnwick** kastély és a parkja – vigyorgott a fiú.
- Ti elmentetek az Alnwick kastélyhoz? – ámult el a lány. – Romantikus kirándulás lehetett, az már biztos.
- Az is volt – bólintott Draco. – Gyönyörű az a hely.
- Na és, történt ott valami romantikusabb is? – kíváncsiskodott vigyorogva Hermione.
- Hát ha az romantikus szerinted, hogy beleborultunk a szökőkútba, akkor igen…
- Ugye, csak viccelsz! – nevetett fel a lány. – Mit csináltatok, hogy a vízben kötöttetek ki?
- Hát… khm… – kezdett dadogni hirtelen Draco, és örült, hogy egyre sötétebb van.
- Megcsókoltad? – kérdezte meg lényegretörően Hermione.
- Igen…
- És ezen mit kell dadogni? – piszkálta tovább a fiút.
- Jól van, na! Nem mindenkinek sikerül tökéletesen az első csókja az új kedvesével… – morgott Draco kissé sértődött hangon.
- Jól van, ne haragudj! – visszakozott Hermione. – Mi történt még?
- Semmi különös – vont vállat a fiú. – Miután megszárítottuk magunkat, beszélgettünk, sétáltunk a parkban, megnéztük a rózsakertet, felmentünk a kastélyhoz.
- Gondolom, elszaladt az idő – mosolygott rá a lány. – Amennyire emlékszem, én is elég későn jutottam ágyba, és még nem voltál itthon.
- Igen, elég sokáig ott voltunk – bólintott Draco.
- Akkor most mi a hivatalos neve a kapcsolatotoknak? – faggatta tovább Hermione. – Még mindig csak ismerkedtek és barátkoztok, vagy már együtt jártok?
- Ez jó kérdés – gondolkodott el a fiú. – Nem mondtunk még semmit, de szerintem ezt már lehet együtt járásnak nevezni.
- Akkor gratulálok! – mosolygott a lány kedvesen. – Örülök, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok köztetek is.
- Jól van, köszi, de most már mesélj inkább te – nógatta újra Hermionét a szőke mardekáros. – Mi történt, miután elmentem az este?
- Elaludtam – felelte Hermione.
- Miért mentél olyan korán lefeküdni? – kérdezte Draco értetlenül.
- Nem mentem lefeküdni, itt aludtam el a fa alatt – magyarázta a lány. – Bűvöltem egy nyugágyat és lefeküdtem, hogy nézzem a csillagokat, és elaludtam. Perselus ébresztett fel.
- El tudom képzelni, ahogy fölébresztett… – vigyorgott a fiú.
- Most miért mondod? Nagyon is kedvesen ébresztett fel – védte a professzort Hermione. – Tudod, nem gondoltam volna régebben, hogy vannak romantikus hajlamai…
- És milyen hajlamai vannak még? – kíváncsiskodott tovább Draco.
- Ne is várd, hogy minden részletet elmondok! – lombozta le a fiút Hermione. – Elégedj meg annyival, hogy tegnap este megcsókolt.
- Végre, hogy eljutottatok idáig – csúfolódott Draco. – Azt hittem, sose lesz belőletek semmi…
- Eddig nem igazán volt alkalmas, te is tudod – érvelt a lány.
- Na és, nálatok most mi a kapcsolat hivatalos megnevezése? – kérdezett ismét a fiú. – Az, hogy jártok, kicsit hülyén hangzik, ismerve a keresztapámat.
- Valóban nem illik hozzá ez a kifejezés – nevette el magát Hermione. – Igazság szerint én se nagyon tudok címet adni neki. Alakulunk…

Draco válaszolni akart, de ekkor érkezett egy nagy gyöngybagoly, és csőrében egy hivatalosnak tűnő levelet tartott. Miután landolt Hermione előtt az asztalon, a lány elvette a levelet, és még mielőtt megsimogathatta volna a madarat, az már el is rugaszkodott, és hangos szárnycsapások kíséretében belevesztett a sötétségbe.
A lány érdeklődve tekerte ki a pergament, miközben Draco a pálcájával biztosította a kellő fényt, hogy el tudja olvasni az üzenetet.

Tisztelt Miss. Hermione Granger!

Ezúton értesítem, hogy a Mágiaügyi Minisztérium illetékes ügyosztálya az Ön tulajdonát képező, Inverness-shire, Fort William, Lenere köz 4. szám alatti ingatlant teljes mértékben helyreállította, és lakhatóvá tette. A levél kézhezvételétől számítva bármikor élhet tulajdonosi jogaival az ingatlant illetően.

Szívélyes üdvözlettel:
Ludmilla Tronker
Mágiaügyi Minisztérium

- Nahát… – ámult el Hermione. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen hamar rendbe teszik a házamat.
- Már kész is? – kérdezte meglepetten Draco is. – Biztosan nem csak tegnap kezdtek hozzá, bár ha többen is voltak, akkor másfél nap alatt rendbe lehet hozni.
- Ez igazán jó hír – mosolyodott el ismét a lány.
- Akkor visszaköltözöl? – érdeklődött a fiú. – Végül is, sokkal kényelmesebb, mint újat keresni.
- Azt hiszem, igen – bólintott Hermione. – Szeretem azt a házat még akkor is, ha annyi kellemetlen dolog történt ott.
- Mikor szeretnél költözni?
- Úgy gondolom, egy-két napon belül – tűnődött el a griffendéles.
- Arra nem gondoltál, hogy itt maradj? – tette fel a kérdést Draco.
- Még nem jött el az ideje, Draco – nézett rá a fiúra, akinek vonásait már szinte nem is látta a sötétben. – Korai lenne.
- Látod, ha hamarabb feleszméltek Perselusszal, akkor már nem kellene ezen gondolkodnod – mutatott rá Draco.
- Jó ez így – felelte Hermione. – Így is meg fogom kapni a magamét, ha kitudódik, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. Gondolj csak a tárgyalásra, és hogy utána miket sutyorogtak a folyosókon!
- Te pedig arra gondolj, hogy nem kell foglalkozni azokkal, akik csak pletykálni tudnak! – mondta erre a fiú. – Ahogy mondtuk, akiknek fontos a véleménye, azok tudják az igazat, a többiek meg nem számítanak.
- Persze, csak nem szeretnék megint a pletykarovat főszereplője lenni – fanyalgott a lány. – Nem hiányzik, hogy ismét én szórakoztassam a magánéletemmel az Draco igazat adott a lánynak, elvégre az utóbbi időben eléggé a nyilvánosság elé került, és ez a szereplés nem volt olyan kellemes, mint annak idején a háború utáni felhajtás. Előredőlt a székben, és az asztalra támaszkodott, hogy kicsit jobban lássa Hermionét, már amennyire ez lehetséges volt, és rákérdezett arra a dologra, amiről a lány valószínűleg megfeledkezett.
- Hermione, van már valamilyen terved, hogy mi legyen a hirdetéssel?
- Merlinre – sóhajtott fel Hermione. – Még mindig nincs határozott ötletem, de valamit mindenképpen ki kell majd találnom.
- Szerintem ne húzd sokáig, mert minél előbb rendezed ezt az ügyet, annál jobb! – figyelmeztette Draco.
- Igen, tudom – felelte a lány. – De ezt csak akkor fogom tudni elintézni, ha visszatértem az irodába. Valószínűleg nemcsak annyi levél érkezett, amennyit Luna elküldött, hanem több is. A személyesen jelentkező boszorkányokról már nem is szólva…
- Remélem, hogy simán fog menni a dolog – jegyezte meg Draco. – Nem lenne túl szerencsés, ha mégis bele kellene menned egy versengésbe.
- Most már én sem nagyon szeretném, elhiheted – mosolyodott el Hermione. – A tegnap este és a mai nap meggyőzött arról, hogy nem adom közkézre a keresztapádat.
- Inkább nem képzelem el, hogy milyen eszközökkel győzött meg – mondta a fiú, és Hermione érezte a hangján, hogy vigyorog.
- Nem is kell, elég, ha én tudom – válaszolta neki.

- Mindent összevetve úgy gondolom, hogy sikeres nyarat tudhatok magam mögött – tűnődött el Draco. – Perselusnak beszerveztem egy nőt, magamnak úgyszintén beszerveztem egyet, Weasley végre rács mögött. Az élet szép…
- Örülök, hogy ilyen elégedett vagy – nevetett fel halkan Hermione. – Alapvetően én is, bár pár dolgot igazán tudtam volna nélkülözni.
- Mindenesetre abban egyezzünk meg, hogy nem beszélünk Perselusnak arról, hogy feladtam neki egy társkeresési hirdetést nálatok – mondta elkomolyodva Draco. – Se te, se én nem szólunk egy szót sem.
- Nem áll szándékomban kitálalni neki, nyugodt lehetsz – húzta el a száját a lány. – Az nagyban rontaná az én esélyeimet is.
- Így van – értett egyet a fiú. – Ha leszereled a boszorkányokat, és eltünteted a jelentkezők leveleit, akkor nyert ügyünk van. Egy kis szerencsével soha nem tudja meg, hogy szervezkedtem a háta mögött.
- Mondom, hogy nem fogom neki elárulni – ismételte ígéretét Hermione.

Draco éppen válaszolni akart, amikor a mellette lévő szék hirtelen felemelkedett, majd egy sötét alak telepedett mellé.

***