Reggel első dolga volt előkészíteni Draconak egy adag Macskajaj bájitalt, majd egy üzenettel otthagyta a saját íróasztalán. Biztos volt benne, hogy a fiú fel fogja keresni, de nem volt kedve egész nap a szobájában várni rá. Inkább bevonult a fürdőbe, és kicsit rendbe szedte magát. Mivel nem volt éhes, kihagyta a reggelit és a nemrég beszerzett könyv társaságában levonult a nappaliba olvasni. Hamarosan Lucius is csatlakozott hozzá, nagy örömére egyedül.

- Boldog új évet – köszöntötte a férfit, aki biccentett egyet.

- Hallom, tegnap este a faluban ünnepeltek – jegyezte meg Lucius.

Az első szemrehányó pillantásokat azonban egy boldog mosoly követte.

- Örülök neki.

Perselus nem igazán értette, hogy mire gondol, s ezt Lucius észre is vette.

- Mármint annak, hogy kirángatta Dracot. Hogy sikerült? Én az utóbbi időben nem tudtam elérni még azt sem, hogy egy rövid sétát tegyen a faluig. Egyébként remélem, hogy legalább annyira jól érezték magukat, mint én – csillogott a szeme.

Perselus most már kezdte felfogni ennek a hírtelen vidámságnak az okát. Lucius bizonyára nem bánta, hogy egyedül maradt Cameliával.

- Nos… Meg kell mondanom, hogy egész jól – válaszolta, de inkább nem tett említést Draco legújabb „akciójáról”.

- Tökéletes. Mondja csak, hogy halad azzal a bájitallal?- érdeklődött.

- Jól. Azt hiszem vasárnapig készen is lesz.

- Remek. Egyébként min dolgoztak annyit odalenne? Ha jól láttam, Draco is besegített.

- Csak néhány főzetet pótoltunk.

- Értem. És mit olvas?

Perselus kezdte megelégelni, hogy Lucius nem bír megmaradni egyetlen témánál, és össze-vissza kérdez. Úgy látta, hogy Camelia elég nagy hatással van rá.

- A kelták történetét – válaszolt, s lapozott egyet a könyvben.

- Na és van benne valami érdekes?

- Oh, igen… az egész könyv roppant érdekes – kezdett bele a magyarázatba. Itt például az áll, hogy a Helveták igazi története Caesar idejében kezdődik. Az országuk tizenkét várossal és négyszáz községgel rendelkezett. Többszőr megkísérelték, hogy Caesart elnyomják, de nemsokára visszatértek hazájukba.

- Értem. De engem igazából jobban érdekelnek a nyugateurópai kelták. Erről ír valamit?

- Hogyne…

Perselus legalább egy órán keresztül ecsetelte Luciusnak mindazt, amit most elolvasott és amit eddig is tudott a keltákról. A férfi elég jó közönség volt, hűségesen végighallgatott mindent. Miután befejezte monológját, Lucius mosolygott egy sort.

- És nem találja furcsának, hogy pont nálunk talált egy ilyen érdekes és értékes könyvet?- kérdezte a férfi.

Perselus egy ideig gondolkodott, majd rájött, hogy mindazzal, amit elmondott, Lucius tökéletesen tisztában van. Aztán az is beugrott neki, hogy egy elég régi kastély falai közt üldögélnek.

- Ez az épület is kelta eredetű…- vonta le a következtetéseket.

- Oh, igen… De még mennyire, hogy az – helyeselt Lucius.

Jól láthatóan örömet szerzett neki, hogy valaki végre a családján kívül is elismeri mekkora kincs ez a kastély.

- Nyugodtan szétnézhet tüzetesebben is…- jegyezte meg.

Perselus kíváncsian nézett Luciusra.

-Honnan tudja, hogy épp ezen járt az eszem?

- Csupán sejtettem. Mellesleg Perselus is ugyanezt tette volna. Ismertem őt annyira, hogy következtetni tudjak az ön viselt dolgaira. Természetesen Perselus nem igazán ápolt valami jó kapcsolatokat. Így csakis arra gondolhattam, hogy ha ön igazat mond, akkor hasonlít rá. Másképpen nem jöttek volna valami jól ki egymással.

Perselus kezdte úgy érezni, hogy elég veszélyes vizeken eveznek. Kissé megkönnyebbült, mikor berontott az ajtón Draco.

- Hála az égnek, Suavas... – sóhajtott.

Ekkor azonban megpillantotta Luciust is.

- Apám… ne haragudj… -kezdte a bocsánatkérést. Nem gondoltam, hogy beszélgettek…

- Semmi gond, fiam – mosolygott rá a férfi. Kerülj beljebb…

- Nem… Nem akartam zavarni.

Lassan hátrálni kezdett.

- De hát nem zavarsz… nemde, Suavasper?- fordult a tanár felé.

Perselus arra tippelt, hogy nagyon jó éjszakája lehetett Luciusnak az állandó vigyorgását látva.

- Nem. Semmi estre sem – válaszolt.

Draco kapott az alkalmon.

- Akkor beszélhetnék Suavasperrel esetleg? Ha nem lenne gond, akkor négyszemközt – nézett az apjára.

Lucius bólintott, így Perselus követte a fiút. Mikor már az előcsarnokon vágtak át, Perselus megállította.

- Azt hiszem, itt elmondhatod – jegyezte meg.

Draco egy ideig szótlanul állt előtte, megpróbálta eldönteni, hogy nem lesz-e semmi fajta következménye annak, ha itt teszi fel a kérdést.

- Elárulja, hogy melyik bagollyal küldte el a levelét Harrynek?

- Tessék? – döbbent meg. Minek az neked? Nem mindegy?

- Csak biztos akarok lenni benne, hogy elmegy a levelem – mondta, s közben kerülte a szemét.

- Milyen levelet? – érdeklődött Perselus, de már kezdte sejteni.

- Bocsánatot akartam kérni… tudja, a tegnapiért. Akkor megmutatja?

- Nem szükséges – lépett elő egy ajtó mögül Harry.

- Remek. Akkor ezt meg is oldottuk – szólalt meg Perselus egy pillanat teljes csend után. 

Lassan Draco is visszakapta a hangját.

- Harry… te itt?

- Máris mentem – nézett rá a tanárra, Dracot teljesen figyelmen kívül hagyva.

- Hova…- lepődött meg Perselus.

- Párizsba – rántotta meg a vállát. Alá kell írnom néhány papírt. Patrickkal úgy döntöttünk, hogy átveszi ő a boltot. Eladom neki az én részemet.

- Harry… Én sajnálom…- szólalt meg Draco.

- Ne tedd!- intette, majd kilépett az ajtón. Akkor szerdán – szólt vissza Perselusnak.

Az ajtó becsukódott a fiú mögött. Perselus lassan megfordult, hogy visszamenjen a nappaliba.

- Esküszöm, hogy soha többé nem iszom – szólalt meg csüggedten Draco.

- Soha ne esküdj olyasmire, amit nem tudsz betartani – fordult vissza Perselus.

- Magától is bocsánatot kell kérnem.

- Elfogadva – vágta rá gyorsan.

- Merlinre…- nyitotta tágra a szemeit a fiú.

- Valami gond van?

- El sem hiszem ezt az egészet… Én elrontom négy ember éjszakáját… kettőt sikerül szétválasztanom, és mindenki csak annyit mond, hogy semmi baj, ne sajnáljam, hogy megbocsátanak. Ez nem normális. A legkevesebb, amit érdemelnék, egy kiadós orrbaverés.

- Draco… - próbált közbevágni Perselus.

- Alig kezdek jó irányba lépni, máris mindent elrontok… Megpróbáltak kihúzni ebből a stádiumból… félig sikerült is. Már azt hittem, lesz egy barátom is, erre meg… én annyira szerencsétlen vagyok… - siránkozott.

- Draco…- próbálkozott tovább a férfi.

- Megérdemeltem volna, hogy szétverjenek ott. De nem, mindhárman rajtam segítettek…

- Draco…

- Aztán ahelyett, hogy otthagytak volna, hazahoztak.

-Draco…

-Nathaly pedig még a sebeimet is ellátta… ráadásul kedves volt velem… kedves… És aztán…

-Draco!- ordított most már Perselus.

Láthatólag másképp nem tudta elérni, hogy a fiú ráfigyeljen.

- Idefigyelj… Ne nyavalyogj. Nem érdekelnek ezek a siránkozások. Fejezd be… - rázta meg a vállát. Úgy viselkedsz, mint egy ötéves. A fenébe is… húsz éves vagy… Mit akarsz csinálni legközelebb? Magadra zárod az ajtót? Nem eszel többet, mint egy hisztis kislány? Térj észhez! Elegem van a hülyeségeidből. Fogadd már el, hogy a múltam nem lehet változtatni. Nézz körül… Kérdezem tőled, hogy miért panaszkodsz? Van olyasmi, amit nem kaphatnál meg? Amid nincs?

- Igen. Van ilyen.

- Halljam, mi az! – dörrent rá Perselus.

Egyre jobban felidegesítette a fiú viselkedése. Ennél már a régi, piszkálódós Draco is jobb volt.

- Például barátok…

- Rendben…- fordított hátat neki. Ha így gondolod… Sajnálom, de ezen nem változtathatok.