Első dolga volt szólni Harrynek, hogy bármikor megjöhet a válasz. A két fiú érdeklődve hallgatta a magyarázatát.

- Nem mintha én nem ismerném a Szövetség munkáját – magyarázta Draco -, de egy tagtól hallani ezeket sokkal érdekesebb, mint egy unalmas tanártól.

Perselus kíváncsian nézett a szőkére.

- Honnan tudod, hogy tag vagyok?

- Csak sejtettem. Perselus egyszer említette, hogy ő tag. Gondoltam…

- Engem is beavattok?- szólalt meg Harry.

- A Szövetséget legalább ismered, nem?- kérdezett rá Perselus.

- Hát… nem igazán…- vallotta be a fiú.

- Nem is tudom, miért kérdeztem…- forgatta meg a szemeit Perselus. Szóval a lényeg az, hogy van ez a Szövetség. Alig néhányan tartoznak bele egész Európából. Általában leveleken keresztűl értekeznek a tagok, évente csak egyszer jönnek össze. Ők bírálják el az összes új bájitalt. Van néhány ami igazán haszontalan, és vannak nagyon hasznosak is.

- A gyógyitalok professzorunk azt mondta, hogy senki nem tudja, hányan tartoznak oda pontosan – szólalt meg Draco.

- Nos, ez így nem egészen igaz. Természetesen minden tagja tudja, hogy hányan és kik a „kollégái”. Nem másért, de az évi gyűléseken mindig mindenki megjelenik. Így megismerjük a legújabb tagokat is. Őket természetesen a levelek alapján az úgynevezett főmester szervez be. 

- És ki a főmester?- kapott Draco az alkalmon.

Perselus válaszolatlanul hagyta a kérdést. A két fiú kíváncsian várták a folytatást. Mikor Perselus már néhány perce hallgatott, Draco megint közbeszólt.

- Maga az, igaz?- kérdezett rá.

A férfi megforgatta a szemeit.

- Nem figyeltetek, mit mondtam? Egyedül a tagok tudnak a többiekről.

- Tehát igen – mosolygott Harry.

- Legyen elég annyi, hogy én is tag vagyok – próbálta befejezni a beszélgetést.

- Ne aggódj, Harry. Utánanézek – kacsintott Draco.

- Ne vesztegesd az időd – mondta Perselus kissé idegesen, hogy nem sikerült kibeszélniük a témát.

- Miért is?- húzta fel a szemöldökét Draco.

- Egy: a tagokat csak a …

- Tagok ismerik. Igen, felfogtam. Na és? Nem hiszem, hogy annyira jól tudnák titkolni mindezt. Elvégre is csak a legjobbak tartoznak oda…

- Másodszor – vágott közbe Perselus. Hallottál már olyasmiről, hogy álnév? Bármilyen cikket kapnál rólunk, azt álnév alatt találod.

- Mire jó ez a titkolózás?- érdeklődött Harry.

- Biztonsági okokból. Elég fontos a feladatkörünk. Álnevek nélkül, ha valaki megismerne, esetleg megzsarolhat, vagy átveheti a helyünket, vagy akár meggyilkolhat. Így azt is elkerüljük, hogy bármilyen jöttment bájitala vagy esetleg, ami még rosszabb, akár ő közénk kerüljön. A barátok, rokonok, ésatöbbi sem fog állandóan a fejükre járni azzal, hogy az ő nevükre írassák az új felfedezéseket.

- Hát remek…- idegeskedett Harry. Ezek szerint kezdődik minden elölről?

- Hogy érted?

- Újra a figyelem központjában leszek. Már előre látom: A Kis Túlélő, a Kiválasztott, Voldemort Gyilkosa legújabb felfedezése!- húzta el a száját.

- Hát éppenséggel tettem egy szívességet…- rántotta meg a vállát. Sejtettem, hogy nem akarsz megint az újságok főoldalára kerülni. Nem írtam nevet, csak azt, hogy a választ nekem küldjék. De… természetesen akkor még nem szívességnek szántam…- gúnyolódott- csak úgy gondoltam, ha sikerül, akár engem is elkönyvelhetnek a feltalálónak…

- Oh, hát persze- nevetett Harry. Perse… izé… Persze, hogy Suavasper is csak egy Piton.

Úgy tűnt az egyedüli, aki észrevette a nyelvbotlását, az egyedül Perselus volt. A hírtelen beállt csendre Draco is felfigyelt.

- Valami gond van?- kérdezte.

- Nem, dehogy – sietett a válasszal Harry, gondosan kerülve, hogy a tanár szemeibe nézzen.

Draco hol egyikre, hol másikra pillantott.

- Szerintem Harry nem sértésnek szánta – szólalt meg végül, Perselushoz fordulva.

 A tanár egy vékony mosolyra húzta a száját.

- Tudom. Ismerem. Elég jó emberismerő…

Harry köhögésnek álcázta feltörő nevetését.

- Jól van, jól van…- visszakozott a tanár. De az akkor is egy helyes megállapítás volt.

- Hát persze… Csak éppen nem… rá vonatkozott- mosolygott.

- Rá? Kire? És mi?- kérdezősködött Draco.

- Semmi…- nézett rá a fiúra Perselus.

- Ezek szerint rólam, igaz?- csattant fel. Harry, rólad igazán nem gondoltam volna, hogy a hátam mögött kibeszélsz.

Harry bűntudatosan nézett rá. Draco ebből nyomban levonta a következtetéseket, és mérges pillantásokat vetett rá. Perselusnak nem fűlött a foga még egy veszekedéshez, így megszólalt.

- Harry azért jött, hogy segítsen nekem…

- De miért pont ő? Hiszen nem is ismerte!

- Hát… megvoltak az okaim. De a lényeg, hogy elmondtam a véleményemet a … szóval rólad – javította ki magát. És a végén kiderült, hogy tévedtem. Ennyi.

- Biztos?- könnyebbült meg kissé a fiú. És mik voltak ezek?

- Legközelebb, Draco.

- Semmi másról nem kell tudnom?- fordult Harry felé felvont szemöldökkel.

- Hát… ööö…

- De igen – szólalt meg Perselus, Harry ügyetlenkedését látva. Vállalom. Jöhetsz hozzám gyakorolni.

Harry kifújta a visszatartott levegőt. Láthatólag örült, hogy nem kellett ismét hazudnia. Draco arca felderült, mikor meghallotta a férfi döntését.

- Remek!- örvendezett. Megyek is, és megírom ezt az iskolába.

A fiú elindult, de az ajtóban megtorpant.

- Jut eszembe… főzünk még ma valamit?- kérdezte.

- Nem… azt hiszem egész jól haladunk. Ha tartjuk az iramot, mire melesz apád bájitala, ti is befejezitek.

- Tökéletes! Akkor fél óra múlva legyetek az előcsarnokban – mondta, s kilépett a folyosóra.