Piton a dolgozószobájában ült az íróasztala felett, és a harmadévesek bájitaltan esszéjét próbálta javítani. Próbálta. Ritkán fordult vele elő, hogy a gondolatai egyre másra elkalandozzanak, és azt vette észre, hogy nem csak azért képtelen megérteni a diákok fertelmes irományait, mert arra sem képesek, hogy egy épkézláb mondatot összerakjanak, hanem azért is, mert hívatlan képek tolakodtak fel az agyában, és gyakorlatilag semmire nem emlékezett abból, amit olvasott.

Megpróbálta elképzelni, mi lesz vele egy fél év múlva. lesz egy felesége. Feltéve, hogy egyikőjük sem vágja át a másik nyakát. És ha lesz felesége… egy ágyban fognak aludni, és….

Akarata ellenére felnyögött, majd a javításra használt pennát eldobta. Nem tehetett róla de gondolatra egy rándulás jelezte a nadrágjában, hogy a dolog egyáltalán nem lesz olyan rettenetes.

Körbepillantott a teremben. El tudta képzelni az ott heverő tankönyveket. És azt, hogy emiatt panaszkodni fog. Hermionét meg nem érdekli.

El tudta képzelni, hogy reggelente dörömböl a saját fürdőjének ajtaján. Hogy esténként ott ülnek a karosszékben a tűz előtt, és olvasnak, ha nincs jobb dolguk.

Az az egy biztos, hogy a tudálékos Griffendél ebben nem fogja zavarni. Az orra sosem látszik ki a könyvből…

Egy mardekáros mosolyra húzta a száját. Lehet, hogy Minervától egy medvebőrt kér nászajándékba, a kandalló elé, úgyis mindig szerette volna kipróbálni…

Az ablakon kopogott valaki. Vagy valami.

Felemelte a tekintetét a dolgozatról – úgy látszik a javítás már szinte automatikusan megy. Nem emlékezett semmire, de az egyik epés megjegyzés a másikat érte a lapon. Hiába, gyakorlat teszi a mestert…

Az ablakpárkányon egy hóbagoly állt. Piton irritáltan felhorkantott, amikor Potter madarát vélte felismerni benne. Kinyitotta az ablakot, és Hedvig beugrált, de a csőrével méltatlankodva csettintett. Láthatóan neki nem tetszett a környezet. Kinyújtotta a lábát, amihez egy pergamentekercset kötöttek. Piton eloldotta a zsineget, a bagoly pedig elreppent.

A bájitaltanár visszahuppant a helyére, és kitekerte a pergament. Azonnal felismerte Hermione a betűit – épp elég volt a dolgozatain átrágnia magát.

Perselus,

Igazán köszönöm a figyelmes ajándékot, nagyon jól esett. Azt hiszem, ezt a könyvet még sokszor fogom forgatni.

Nem tudom, lehet, hogy egy kicsit elhamarkodott a kérésem… De már úgy sincs olyan sok időnk az esküvőig, és minden rettenetesen felgyorsult körülöttünk, ezért meg merem kérdezni.

Szombaton Mrs Weasley és Ginny elrángatnak magukkal vásárolni. Kiválasztani az esküvői díszletet, a meghívókat, ilyesmit. Szeretném, ha velem jönnél – nem tehetsz ki engem egyedül két lelkes Weasleynek…És ha Te azt mondod, hogy nem, azt azonnal meg fogják érteni.

Számíthatok Rád?

Hermione

Pitonnak semmi kedve nem volt csokrokat nézegetni, terítőt válogatni, de igazat kellett adnia Hermionénének. Senkit nem szabad kitenni két lelkes Weasleynek.

Hermione,

Teljesen egyetértek, hogy egyvalaki két Weasleyt nem viselhet el. Találkozzunk a bejárati csarnokban, szombat reggel kilenckor. Készítsd fel Mrs Potter,t hogy megyek – hogy annak megfelelően viselkedjen.

P.P.

Piton sosem tudta meg, hogy Hermione a párnája alatt tartotta a levelet.

---

- Gyere már Hermione! Menjüüünk!!!! – nyavajgott Ginny, miközben az iskolaelső totális nyugalommal kanalazta a reggeli joghurtját.

- Még korán van. A boltok nem nyitnak kilenc előtt. Mellesleg Perselussal azt beszéltem meg, hogy csak kilenckor találkozunk a bejárati csarnokban.

A kijelentés hatása nem maradt el. Neville fuldokolni kezdett, Ron arcszíne zöldesre váltott, Lavender közölte, hogy a továbbiakban nem kell attól tartaniuk, hogy velük akar menni, Ginny pedig leesett állal nézett barátnőjére.

- Te képes voltál elhívni Pitont?

Hermione lemondóan sóhajtott.

- Ginny, nektek még mindig Piton professzor. És ha nem tűnt volna fel, ez az ő esküvője is.

Ginny felhorkantott.

- Csak azt ne mondd, hogy Piton professzort érdekli, hogy milyen lesz az asztaldísz…

- Nem mondom. De pár év múlva eszemben sincs azt hallgatni, hogy neki nem tetszett, és rettenetesen griffendéles ízlésű volt az egész.

- Mmm… ebben van valami.

- Igen, elvégre én találtam ki – mardekáros mosoly – pedig valójában azért hívtam, hogy tudja min mentem keresztül veletek, és értékelje…

- Hé! – Ginny tettetett méltatlankodással oldalba bökte Hermionét.

---

- Perselus – kérdezte Dumbledore egy gumicukron rágódva, a bájitaltanár felé tartva a zacskót. Piton egy undorodó arcrángással jelezte, hogy nem kér a felkínált édességből. – Csak azt akartam tudni, nem tudnál-e szombaton készíteni Lupinnak egy adag farkasölőfű –főzetet. Ha jól tudom Nyphadorával nyaralni mennek, és mással akarja tölteni a…

- Sajnálom Albus, de nem fog menni. Kérd meg Horatiust. Nekem dolgom van.

Az igazgató összevonta a szemöldökét.

- Drága fiam, én megértem, ha nem kedveled Remust, vagy a gumicukrot. De neked közel tizenöt éve nem volt szombatra programod, igazán…

- Albus! Ha annyira tudni akarod, Miss Grangerrrel megyek esküvői dekorációt  vásárolni…

- Oh.

Az igazgató csodálkozva, mozdulatlanul meredt Pitonra, mintha hirtelen szarva nőtt volna. A bájitaltanár az égre emelete a tekintetét.

- Nem, nem azért, mert annyira érdekel, hogy milyen lesz a szalvéta, és nem is azért, mert attól tartok, hogy Hermione valami rettenetes rózsaszín dolgot választ nekem, mert ő ennél érettebb. És nem, nem azért mert a társaságát akarom élvezni, hanem mert megkért. Mrs Weasley és Mrs Potter fognak ugyani vele menni…

- Oh, már értem. És megnyugodtam. Akkor… akkor nem is érdekes. Büszke vagyok rád, Perselus. – az öreg varázsló hátba veregette. – Menj, ne várasd meg az ifjú hölgyeket…

---

- Hermione! Ginny! Oh… és… Perselus…

Mrs Weasley megilletődve állt a Foltozott üst udvarán, ahol a semmiből előbukkantak a fennt említettek. A két lányt lelkesen átölelte, de Pitonra gyanakvó, tartózkodó pillantásokat vetett.

- Neked is jó reggelt, Molly.

- Jaj… nem, ne haragudj, úgy értem… elvégre…

- Menjünk – vágta félbe Hermione a magyarázkodást. – Milyen üzletekre gondolt, Mrs Weasley?

- Itt a Charing Cross Roadon, a mugli Londonban igazán jó boltok vannak… majd megbűvöljük, amit veszünk, sajnos az Abszol úton nem túl nagy a választék…

- És mit terveztünk mára?

- Nos… az asztalterítéket, a virágdíszletet és a meghívókat. – Itt Pitonra pillantott. – Az esküvői ruhádat is szívesen segítenénk kiválasztani, de ahhoz Perselus nem jöhet velünk. A vőlegény nem láthatja a ruhát…

Mrs Weasley belekarolt Hermionébe, és megindult vele az úton. Ginny kissé lemaradt mögöttük, de vidáman hallgatta a beszélgetést.

- Majd össze kell állítanod egy listát, hogy kiket szeretnél meghívni, drágám. Nem tudom… sok mugli rokonod lesz közte? Mert ha igen, az nagyon megnehezíti a titoktartást és szervezést…

- Nem, Mrs Weasley. Csak a szüleimet és nagyszüleimet akarom meghívni… de jobb, ha őket sem tájékoztatom mindenről…

- Ez sok problémát megold…áh, már itt is vagyunk!

A kis boltban minden zsúfolásig volt asztalokkal, a legkülönbözőbb terítékekkel. Volt fehér, kék rózsaszín, piros, zöld, halványkék, és bézs….

A pultnál két vénkisasszonynak tűnő eladó beszélgetett. Az egyik felkapta a fejét az ajtó nyílására, és a szemüvege felett az érkezőkre tekintett. Amikor látta, hogy Hermione és Mrs Weasley bizonytalanul megállnak, és nem tudják, merre induljanak, odasietett hozzájuk.

- Jó reggelt kívánok! Igazán csodás napunk van…Segíthetnék valamiben?

Hermione épp azon volt, hogy nyökögjön valamit, de akkor Ginny felsikkantott.

- Jú! Az, az gyönyörű! – suttogta egy világoskék asztalra mutogatva.

- Esküvőre szeretnénk terítéket – felelte Mrs Weasley Hermione helyett.

- Oh, igen. Látom a könnyű álom teríték tetszik a fiatal hölgynek…

Hermione elborzadva pillantott a fodor és masnitömegre, és a sápadt arckifejezéséből is egyértelmű volt a véleménye.

- Ez fertelmes – öntötte szavakba Piton.

Az eladó sértetten pillantott rá.

- Értem, szóval nem tetszik. Akkor van valamilyen konkrétabb elképzelése?

- Masnik… és fodrok nélkül.

- Akkor nézzük meg azt – próbálkozott Mrs Weasley egy piros, egyszerű terítékkel.

Piton felhorkantott.

- Miért nem mindjárt piros-arany? Nem, ez szóba sem jöhet.

Az eladó egyre növekvő ellenszenvvel nézegette Pitont.

- Akkor… járjanak körbe… és nézzék meg, hátha… talál valamit, ami elnyeri a tetszését.

Ginny azonnal elindult az asztalok között, Mrs Weasley megragadta Hermione karját. Piton pedig olyan arckifejezéssel állt az ajtóban, mintha azt mondták volna, hogy élete végéig Nevillet kell tanítania.

Az eladónő habozott egy pillanatig, majd a lelkesnek tűnő Mrs Weasleyhez csatlakozott.

- Ezeket nézze meg drágám… a legújabb modell, most érkezett Olaszországból. Arany és fehér, elegáns és királyi, nem hivalkodó, az idősebb párok igazi kedvence. Ez a vőlegényének is biztosan…

Hermione megköszörülte a torkát.

- Elnézést, de ez az én esküvőm lesz. Perselus az én vőlegényem.

Az eladó úgy meredt rá, mintha kísértetet látna, Mrs Weasley viszont csak halkan kuncogott.

- Ne vegye fel Perselustól… lehet, hogy kicsit nyers a modora, de határozottan jóindulatú, jó szándékú. Ha jobban megismeri az ember… nos akkor is ugyanilyen.

- Mrs Weasley… szerintem tényleg valami egyszerűbb kellene…- óvatosan kihúzta a kezét Molly szorításából, és bátortalanul megindult az ajtó felé. Az eladó ingerülten az égre emelte a tekintetét, Molly pedig megveregette a vállát.

- Igazán sajnálom… amilyen rendesek, olyan nehéz eset mindegyik…

Perselus azt hitte, sikerült választani, és végre megszabadul a boltból. Épp azon volt, hogy a kilincs után nyúljon, amikor Hermione megállt vele szemben, és félénken megérintette a vállát.

- Perselus? Azt szeretném, ha velem jönnél, és segítenél választani.

- Anyúúúú! – hangzott fel Ginny kiabálása a terem másik végéből. – Az első házassági évfordulómra ilyen terítéket akarok!

Az eladó azonnal becélozta Ginnyt, és már meg sem lepődött azon, hogy ilyen fiatalon házas…

Hermione szlalomozva megindult az asztalok között, Piton pedig utána.

- Ahhoz… a masnik nélkül… ahhoz mit szólnál?

Az egyik asztalon krémszínű terítő volt, hozzá illő szalvétával, csiszolt üvegpoharakkal fertelmes masnikkal, szögletes tányérokkal.

- Masnik nélkül?

- Feltétlenül.

- Ha neked tetszik, nekem megfelel…

Akkor ez a …15A féle teríték. Hermione megindult a pult felé, Perselus pedig követte. Hamarosan öt személyre kifizették az előleget – a többit majd akkor, ha már összeállították a vendégek listáját, és pontosan tudják, hányan lesznek.

Amikor kiléptek az utcára, Ginny még mindig azon nyafogott, miért nem lehet griffendélvörös teríték az évfordulójukon.

- Csend, Ginny. Elvégre… Ez Hermionéék esküvője, az a lényeg, hogy ők elégedettek legyenek.

A hangja azonban nem hagyott kétséget afelől, hogy ő sem ezt választotta volna.

- Most mi következik? – kérdezte Hermione.

- A meghívók, drágám… mindjárt itt a bolt a sarkon… ah, igen! Ez az…

Amint kinyílt az ajtó, egy fiatal lány felállt a pult mögött, és Mrs Weasleyre mosolygott. Megindult feléjük.

Hermione biztos volt benne, hogy ismét Molly Weasley véleményére lesznek kíváncsiak. Ösztönösen megfogta a mögötte belépő Perselus kezét, mintha tőle várna megerősítést, hogy ezzel a gesztussal közölje: ő a menyasszony.

Piton érezte, ahogy Hermione ujjai váratlanul az övéi köré fonódnak. A váratlan kontaktus meglepte, és a gyomra ugrott egyet, mintha kihagyott volna egy lépcsőfokot. Volt valami megmagyarázhatatlan, valami különös abban, hogy megfogta a kezét. Valami, amit sosem érzett. Valahogy… az, hogy vigyáznia kell rá. Hogy Hermione hozzá tartozik. Hogy Hermione vállalja kettejüket. Ahogy Albus mondta, hogy ő a férfi, és neki kell határozottnak lennie. Hogy támogatást kell nyújtania. És nem azért mert kell, hanem mert akart. Gyengéden megszorította a kezet.

- Jó napot kívánok – köszönt előre, mielőtt Mrs Weasley megszólalhatott volna. – Esküvői meghívót szeretnénk a menyasszonyommal.

Piton észre sem vette, de csak akkor engedte el Hermione izzadó kezét, amikor a bejárati csarnokban elbúcsúztak. Ginny viszont tudta. És alig várta, hogy elmesélje Dumbledore professzornak.