Pár óra múlva

-Szia, hogy vagy?

-Szerintem gyere be.

-Baj van?

-Nem olyan nagy. Csak egy egyszerű kis műtét.

-Tessék?

-Jól hallottad.

-De hát ...jól vagy, nem?

-Pillanatnyilag igen, de az orvosok szerint veszélyes lenne benn hagyni, akármi is az, mert kivékonyodik,  vagy mi, és elvághat pár dolgot.

-Mekkora idióta. Ugye tudod, hogy nem találtam meg? Amielőtt fulladozni kezdtél, eltűnt. Csak kerüljön a kezem köze! Egyébként mi volt az?

-Nem tudom. Valami fém lehetett, vagy ilyesmi. Apró darab. Nem mondták, hogy mi.

-Rögtön jövök. Ha ilyen súlyos, jobb ha vállalod. Majd beszólok a suliba, és elhalasztom a jövő heti programokat.

-Kösz, de siess.

-Sietek.

Fél óra múlva

-Hol találom Jakab Krisztinát?

-Épp most hozták a műtőből. 11-es szoba.

-Máris?

-Persze. Csak rutinműtét volt. Tíz perc alatt végeztek.

-Köszönöm.

-Nincs mit. De még legalább egy órát aludni fog, szóval nem lesz értelme mellette üldögélni.

-És mikor jön teljesen helyre?

-Alig egy hét. Nem lesz túl kényelmetlen neki. A vágás apró, nagyon hamar beheged. A jövő héten könnyű ételek mellett teljesen meggyógyul.

-Remek. Akkor én addig elrendezem a dolgokat. Ha véletlenül felébredne, szóljon neki, hogy voltam itt. Egy óra múlva visszajövök.

-Oké. Viszlát.

Télen

-Helló, anya!

-Szia. Megvolt a nagy dedikálás?

-Igen. Gondoltam, beugrok, ha már a városban vagyok. Hogy vagytok?

-Jól, köszi.

-Miért nem jöttetek el a boltba?

-Nem lett volna értelme. Sokan voltak, gondolom.

-Elegen.

-Eszel valamit?

-Nem, kösz. Nem maradok túl sokat.

-Akkor használjuk ki az időt. Mesélj. Hogy s mint megy mostanában az életed?

-Jól. Attól eltekintve, hogy pár hete szakítottam Tiborral, egész jól. Persze még mindig jó haverek vagyunk. Csak éppen kapott magának valakit.

-Sajnálom.

-Nincs mit. Így több időm marad a munkára.

-Nem viszed túlzásba?

-Dehogy. Tudod, hogy szeretek tanítani, meg írni. Csak azok az úságírók ne lennének.

-Igen kellemetlenek, ugye?

-Sajnos. Na de most megyek. Holnap Bulgáriában kell lennem.

-Kösz, hogy benéztél. Szia.

-Szia.

-Helló. Örülök, hogy élsz. Mit keresel itt? Na mi van, megint némasági fogadalmat tettél? Igazán felnőhetnél végre. Most meg hova rohansz? A fenébe is, ennek utánajárok. Halló? Most azonnal jöjjön a régi lakásomhoz. Hozzon minden iratot magával! Siessen, ahogy csak tud. Á, elnézést asszonyom. Az imént láttam, hogy Krisztina távozik. Nem árulná el merre ment?

-Miért mondanám el?

-Csak mert sürgős elintéznivalóm van vele. Sajnos elkéstem a könyvesboltból, így nem találkozhattam vele.

-Ismerem magát?

-Hogyne. Tibor.

-Ja! Elnézést. A lányom mesélt magáról. Sajnálattal hallottam, hogy szakítottak. De hogyhogy nem tudja, merre ment? Nem maga rendezi neki az utakat? Valamit említett Bulg...Várjunk csak!

-Bulgária?

-Álljon meg a menet! Maga az? Hazajött? Mit akar a lányomtól? Hova rohan? Álljon már meg!

-Nem tehetem. A sofőröm vár. Viszlát. Induljunk! Bulgária felé.

-Uram, máris távozunk az országból?

-Igen. Menjen már.

-Hát persze. Máris.

Eközben

-Miért vagy olyan feldúlt? Összevesztél édesanyáddal?

-Nem.

-Akkor mi történt?

-Semmi.

-Krisztina, igazán elmondhatod. Majdnem egy évet töltöttem veled. Ismerlek. Ha az út miatt van, nem kell aggódnod. Három nap múlva otthon ülhetsz a lakásodban.

-Nem amiatt. Csak véletlenül összefutottam valakivel, akivel nem is gondoltam, hogy még életemben találkozni fogunk.

-Tibor?

-Igen. Szerinted mit keresett pont most ott? Úgy tudom kiköltözött.

-Biztos volt valami elintézendő ügye még a lakókkal

-Lehet.

-És? Mi történt? Eldöngetted?

-Nem.

-Pedig mindig azt mondtad, hogy végzel vele, ha találkoztok.

-Tévedés. Ezt te mondtad. Különben is...nem tudom. Miután megszólított, én beijedtem, s elhúztam a csíkot. Azt hiszem nem tudok a közelébe menni többé. Igaz, hogy jó ideje nem találkoztam vele, meg minden rendbe jött, de most kissé feldúlt. Ijesztő volt. Még soha nem láttam ilyennek. Volt valami a szemében...nem tudom...komolyan nem tudom. De remélem többé nem kerül a szemem elé.

-Furcsa.

-Mi?

-Mennyi ideje jövünk?

-Úgy két órája.

-Biztos?

-Valami olyasmi. Miért?

-Olyan érzésem van, hogy az a fekete BMW követ minket.

-Remek. Valaki megtudta, hogy megyünk?

-Nem tudom. Valójában nem kellett volna. Bulgáriában is csak pár órája tudták meg biztosra, hogy ott leszel.

-Nem tévedsz?

-Nem.

-Húzz le egy parkolóba. Lássuk mi történik.

-Nem kéne inkább gyorsítani?

-Túl sok filmet nézel. Húzz le, s ha elmegy mellettünk, nem követ.

-Oké.

-Na ugye, hogy tévedtél. Habár...még mindig nem lehetünk biztosak benne. Igazam van? Most lassan indulj el. Nézzük meg, hogy nem vártak-e be odébb. Nem. Ott vannak, jóval előrébb. Mond, mit csináltok ti ketten odahaza? Miért lettél ilyen gyanakvó, vagy mifene?

-Okosabb lett volna, ha nem csak magunk indulunk el.

-Lehet. De így legalább nincs feltűnösködés.

-De lehet, egy esetleges merénylet esetén.

-Na persze. Mondom, hogy túl sokat tévézel.

-Esetleg olvasok.

-Az is megtörténhet.

-Meg. De éhes vagyok. Van valami kajánk?

-Tessék.

-Kösz. Még jó, hogy nemsokára ott leszünk. Nem tudnám elviselni többé ezeket a szendvicseket.

-Ennyire rossz?

-Nem. Csak már három napja nem ettem főtt kaját.

-Akkor majd ott elmegyünk egy étterembe.

-Szuper. Rögtön megérkezünk a határhoz. Mi lenne, ha megpihennénk? Egy-két óra alvás nem ártana. És el sem késünk.

-Felőlem. Habár, ahogy téged elnézlek, rádférne egy-két nap alvás is.

-Akkor ezt megbeszéltük. A határ parkolójában éjszakázunk. Reggel úgy hétkor elindulunk, s kilencre meg is érkezünk.

-Jó. Na itt is vagyunk. Odanézz! Ott a "követőnk"! Már át is ment.

-Nem érdekel. Hagyj aludni.

-Hát persze.

Reggel.

-Na induljunk. Kipihented magad?

-Aham.

-Az jó.

-Te! Odanézz! Ott, abban a parkolóban. Megint az a kocsi.

-Ne fárassz. Vezess, mert elkésünk.

-Oké-oké! Csak nehogy a torkomnak ugorj.

-Hm...szép...hogyhogy ilyen hamar megérkeztünk? Van még teljes fél óránk.

-Még kérded? Melletted nem vezethet az ember nyugodtan.

-Kösz a bókot. Nézzünk közbe, hátha kapunk valami jó éttermet a bolt közelében. Vagy inkább vegyünk ki valamelyik szállodában egy éjszakára szobát?

-A második variációt választom.

-Virágot?

-Nem, kösz.

Később

-Kezdem unni ezeket a dedikálásokat. Olyan egy lére megy minden.

-Bezzeg ezt nem így gondoltad úgy egy éve.

-Tényleg nem. De azóta volt szerencsém megismerni téged, ugyebár. Mellesleg ezek az emberek nem nyerték el kifejezetten a tetszésemet.

-Miért?

-Nem tudom. Másak.

-De a vacsora egész finom.

-Nem rossz. Akkor holnap indulunk, jó?

-Aha.

-Remek. Felmegyek a szobámba.

-Oké. Jó éjt.

-Neked is.

Pár óra múlva.

-Igen? Ki az?

-Üzenetet hoztam.

-Jöjjön be.

-Elnézést a késői zavarásért

-Semmi gond.

-Egyik kedves vendégünk küldi ezt önnek.

-Egy laptop? Mit kezdjek vele?

-Azt üzeni, hogy minden el van intézve, csak kattintson erre az ablakra. Itt ni.

-Megkérdezhetném ki küldte?

-Igen. De nem válaszolhatok. Megtiltotta. Jó éjt, hölgyem.

-Ennyi az üzenet?

-Igen.

-Köszönöm. Viszlát. Na lássuk ki az az őrült, aki ilyesmivel foglalkozik. Melyikre is kell kattintanom? Ja, megvan. Azt mondja, hogy: Helló. Ez egy chat akar lenni? Elszórakozok vele, akárki is az. Szervusz!

-Mi bajod?

-Tessék?

-Ha már nem beszélsz velem, gondoltam leírhatnád.

-Ki vagy?

-Nem ismersz?

-Nem.

-Tévedsz.

-Mit akarsz?

-Beszélgetni.

-Miről?

-Sokmindenről.

-Például?

-Hova rohantál úgy el?

-Tibor?

-Le ne kapcsold az ablakot. Igen.

-Itt is zaklatni akarsz?

-Mikor zaklattalak utoljára?

-Akárhányszor összefutottunk.

-Nem tehetek róla. Ilyen az én szerencsém.

-Na persze. Hol vagy?

-Miért érdekel?

-Beszélhetnénk rendesen.

-Nem félsz?

-De.

-Hatvanas szoba.

-Rögtön jövök.

-Oké.

-Halló, portás?

-Igen, kérem.

-Megkérhetném, hogy távolítsák el a hotelből a hatvanas szoba lakóját?

-Miért tennénk?

-Zaklatásért.

-Megtesszük az ilyenkor szokásosat.

-Köszönöm. A neve Kovács Tibor. Tudni fogja, hogy mennek, mert figyelmeztettem. Viszlát.

-Viszlát.

Néhány perccel később

-Remek húzás volt.

-Micsoda?

-Miért nem zártad le a gépet?

-Elfelejtettem.

-Nem gondoltam volna, hogy ilyen aljas tudsz lenni.

-Félreismertél.

-Nem. Csak reméltem, hogy tényleg betartod a szavad.

-Ez van. Az élet csupa pofáraesés. Hol vagy?

-Nem mondom meg, mert innen is kidobatsz.

-A te dolgod.

-Ugye tudod, hogy bosszút fogok állni?

-Azt hittem kvittek vagyunk.

-Majd meglátjuk.

-Miről akartál beszélni?

-Miért ijedtél meg tőlem tegnap?

-Várj. Kopognak. Tessék, mit akar?

-Elnézést. Ügyelne erre a táskára? Öt perc.

-Persze. Hagyja itt.

-Köszönöm.

-Na itt vagyok. Mi volt a kérdés?

-Miért rohantál úgy el a tegnap?

-Mert megijedtem.

-Mitől?

-Ne tedd a hülyét. Majdnem megöltél.

-Micsoda?

-Mi volt a borban?

-Milyen borban?

-Na jó, akkor abban a punchban.

-Miről beszélsz?

-Várj. Már megint jött valaki.

-Hölgyem, megkérhetném, hogy engedje átnézni ezt a szobát? Tudomásunkra jutott, hogy valamiféle csempész szállt itt meg.

-Aljas rágalom.

-Ezesetben nem lehet ellenvetése, ha körülnézek.

-Csak tessék.

-Ez itt mi?

-Egy nő hozta az előbb.

-Persze. Kérem, szedje össze a holmijait, és kövessen.

-Hova?

-A biztonsági őrök már szóltak a rendőrségnek. Ne tegyen semmi olyasmit, amit később megbánna.