A halálsápadt Drakula kísérteties alakja, (vértõl csöpögõ, tûhegyes fogaival) a horror-irodalom jelképes figurája.

Akirõl mintázták nem kevésbé vérszomjas alak, akire hazájában nemzeti hõsként emlékeznek.

"Iszonyat és rettegés fogott el, amikor láttam, hogy a férfi lassan kimászik az ablakon, és arccal lefelé araszol le a kastély falán a félelmetes szakadék felé. Szétterült köpönyege mintha hatalmas szárny lett volna."

Jonathan Harker, az ifjú angol ügyvédbojtár pillantotta meg így a holdvilágnál nemes vendéglátóját egy vad, sziklás tájon, valahol az erdélyi Kárpátokban, a mai Románia területén.

Drakula gróf, (ez a sápadt, magas, mindig feketében járó alak), már elõzõleg is meglehetõsen különösen viselkedett.

Amikor az õsi családi kastély alatti 300 méteres szakadékból éjszaka farkasüvöltés hallatszott, a gróf szeme kigyúlt és felkiáltott: - Hallgassa csak, dalolnak az éjszaka gyermekei !

Amikor Harker elvágja magát borotválkozás közben, az idõsebb férfi “szemében démoni õrület lángjával" a torka után kap, de amint megérinti a döbbent vendége nyakában láncon függõ keresztet, visszahúzza a kezét.

Harker közvetlenül eme epizód elõtt vette észre, hogy bár Drakula a szobában áll, nem látható a borotválkozó tükörben.

A grófhoz utaztában az utolsó állomáson a fiatal angolt körülvették a parasztok, “ördög", pokol" dörmögték, és sûrûn hányták magukra a keresztet. Egyszer csak bezárva találja magát a hatalmas romos várkastélyba, melynek magas fekete ablakain egyetlen fénysugár sem hatol keresztül, és a bástyák csorba oromzata baljós fekete fogsorként meredezik a holdsütötte égbolt háttere elõtt". Vendéglátója, aki szemmel láthatóan egyedül lakja a komor erõdítményt, csak éjszaka mutatkozik. A rémült Harker kétségek közt vergõdik, mert nem tudja, látja-e még valaha szülõhazáját.

Bram Stoker sikersztorija

Harker persze minden idõk egyik legnépszerûbb rémregényének, a Drakulának a fõhõse. A könyv 1897-es londoni megjelenésekor azonnal kirobbanó sikert aratott, és azóta is a bestseller-listák élén van. Számos film, színpadi mû és képregény, sõt egy balett is feldolgozta, és a gyûlöletes vérszívó vámpír-gróf történetét emberek milliói ismerték meg világszerte.

A regénybeli Drakula Angliába utazik hogy a vámpírok kultuszát terjessze de végül kudarcot vall, mert Harker megszökik a várból, és összefog dr. Abraham van Helsinggel, a vámpirológia holland szakértõjével. Egyedül Helsing tudja, hogy a szörny irtózik a napvilágtól, a fokhagymától és a kereszt jelétõl. Azt is megtanulta, hogy a "haláltalanokat", ahogy a vámpírokat nevezik, csak a szívükön átszúrt karóval lehet elpusztítani.

Évezredes legenda

Stoker vámpírhistóriája a félelmetes lényekben való hit gazdag és kiterjedt hagyományára épül, amelynek gyökerei egészen az ókori egyiptomi és görög irodalomig nyúlnak vissza. Minthogy sok haldokló vérveszteség miatt gyöngül el, az egyszerû emberek bizonyára azt hitték, hogy a vérivás helyreállítja az erõt, sõt, az élõk vére életre keltheti a holtakat.

A Drakula regény legtöbbet azonban a mélyen gyökerezõ román paraszti néphitbõl merített. Az ottani uralkodó vallás, (az ortodox görögkeleti kereszténység) tanítása szerint, aki a kiközösítés átkától sújtva hal meg, az visszajáró halott, “moroi" lesz mindaddig, amíg az egyház föl nem oldozza az átok alól.

A helyi babonák ismerik emellett a “strigoi" nevû démoni madarakat, amelyek csak éjjel röpülnek, emberi húsra és vérre éhesen. A néphit úgy tartotta, hogy a pestist is vámpírok okozzák.

A román legendák szerint bizonyos embereknek (például a törvénytelen vagy meg nem keresztelt gyermekeknek, vagy a hetedik fiúk hetedik fiainak) végzete, hogy vámpírrá legyenek. A vámpírnak hatalmában áll, hogy állattá (legtöbbször denevérré vagy farkassá) változzék.

Némelyik faluban a vámpírság gyanújába keveredik az, aki visszautasítja, hogy fokhagymát egyen. Tulajdonképpen a vérivók éjszakai támadását a ház lakói úgy kerülhetik el a legbiztosabban, ha fokhagymával bedörzsölnek minden ajtót és ablakot.

Stoker a londoni British Museumban folytatott intenzív kutatásai és a magyar tudós, Vámbéry Árminnal folytatott beszélgetései révén ismerte meg e hiedelmeket. De hatással volt rá a Hasfelmetszõ Jack-féle megoldatlan gyilkosságsorozat is, valamint barátsága az irodalmár és felfedezõ Richard Burtonnel, aki többek között tizenegy hindu vámpírtörténetet lefordított.

Rejtett érzékiség

Sok kritikus állítja, hogy Viktória királynõ elfojtott szexualitású korában az erotikus tartalmak gyakran álcázott formában jelentek meg. Stoker regénye öntudatlanul is rejtett szexuális jelentést hordoz a vámpírok titokzatos és hátborzongató éjszakai támadásában véres erõszak és az érzéki tapasztalat iránti szenvedélyes sóvárgás elegyedik. Harkernek például nyilvánvalóan tetszik, hogy Drakula három ifjú követõje álmában meglepi: “Mind a háromnak ragyogóan fehér fogai voltak, melyek úgy villantak elõ érzéki ajkaik mögül, mint rubinok közül a gyöngy. Volt bennük valami nyugtalanító, valami vonzó, de ugyanakkor halálosan fenyegetõ. A szívem mélyén égetõ, bûnös vágy ébredt, hogy bárcsak azok a vérpiros ajkak megcsókolnának..."

Ezt az érzéki varázst és az éjjel kóborló vérszívó "halhatatlanokról" szóló õsi babona kétségtelenül hátborzongató hatását Stoker regényében még egy fantasztikus elem erõsíti: egy román nemzeti hõs hihetetlen, de igaz története. Valóban, Drakula maga dicsekszik Harkernak a törökök ellen vitézül harcoló hazafias õsével, azzal a zsarnokkal, akit Karóbahúzó Vlad néven ismer a történelem.

Egy kegyetlen hazafi

Az eredeti Drakula a XV. században az Erdéllyel szomszédos hegyvidéki terület, a Havasalföld fejedelme volt. Festményeken és fametszeteken megörökített arcképeinek tanúsága szerint vastag bajszú, horgas orrú és nagy, meredt szemû férfi volt, a keresztségben a Vlad nevet kapta, de Drakulának is nevezték, mert családjának címerében “dracul", vagyis sárkány ágaskodott. E szónak történetesen “ördög" jelentése is van.

Fiatal korában túszként a törökök fogságába került, ahol ellesett egy gyötrelmes kivégzési módot, a karóba húzást. E barbár büntetés során az áldozat testén kihegyezett fakarót vagy vas lándzsát szúrnak keresztül, majd felállítva a földbe ássák, hogy lassú kínok között szenvedjen ki rajta.

1448-ban Vlad valószínûleg 18 éves volt csupán, amikor a törökök a havasalföldi trónra ültették, de õ két hónap múlva egy keresztény kolostor falai közé menekült. Miután a törökök bevették Konstantinápolyt, az ortodox kereszténység fõvárosát, Vlad 1456-ban visszatért öröklött trónjára, és ettõl kezdve négy évig példátlanul leleményes kegyetlenséggel uralkodott. Egy alkalommal minden ok nélkül feldûlt egy vele baráti viszonyban álló várost, ennek 10 ezer polgárát megkínoztatta, sokat karóba is húzatott. Ekkor tett szert új ragadványnevére: Tepes, vagyis "karóbahúzó". Leghírhedtebb tömegmészárlását 1640 Szent Bertalan napján követte el, ekkor az egyik erdélyi városban 30 ezer embert húzatott karóba.

Vajon Drakula közönséges szadista volt, vagy kegyetlen pusztításai mögött politikai indítékot kell keresnünk ?

A válasz valószínûleg: is-is. Amikor a török udvar követei nem vették le jelenlétében a turbánjukat, megparancsolta, hogy szögezzék a koponyájukhoz, ez nyilvánvalóan a függetlenség arcátlanul merész kinyilvánítása volt. Bármily barbár volt, hírnevet szerzett a keresztény Európában, számos Duna menti várat foglalt vissza a törököktõl, és seregével csaknem a Fekete-tengerig hatolt.

Az érem másik oldala, hogy miután visszafordult csapataival, a saját népe akarta hamisított levelekkel gyanúba keverni, hogy összejátszik a törökökkel. Drakulát Corvin Mátyás magyar király, se szó, se beszéd, tizenkét évre lecsukatta. Lehet, hogy maguk a havasalföldiek undorodtak meg saját uralkodójuk büntetõ módszereinek bámulatos változatosságától, amelybe az elevenen megfõzéstõl és megnyúzástól az égetésig és a csonkításig minden belefért.

Börtönévei alatt Drakula, aki fondorlatosan elbûvölõ személyiség lehetett, összebarátkozott õreivel, akik segítõkészen ellátták egerekkel és más kis állatokkal, hogy a cellájában karóba húzhassa õket csak úgy, a maga örömére. 1474-ben kiszabadult. Két évvel késõbb (immár harmadszor) bejelentette igényét a havasalföldi trónra, de két hónappal ezután, 45 éves korában, mikor ismét részt vett egy törökök elleni csatában, megölték. Fejét levágták, és mézben konzerválva trófeaként küldték a szultánnak, testét jeltelen sírba temették.

A továbbélõ vámpír

Miért hozta kapcsolatba Stoker Vlad Tepest, a Drakulát a vámpírizmussal ? A romániai parasztgyerekek nemzedékeit riogatták a “Jó legyél, vagy elvisz a Drakula" fenyegetéssel.

Másrészt viszont az a hit is tovább él az egyszerû népben, hogy Drakula, a hõs vezér valamilyen módon visszatér, ha országa súlyos veszélybe kerül. Lehet, hogy a karóba húzó fejedelem évszázados legendája elbûvölte a szerzõt, aki regényében fel akarta használni az izgalmas néphagyomány motívumait, és be akarta mutatni Románia kísértetiesen szép, kietlen tájait.

Mindenesetre Stoker kitalált Drakula grófja szembeszegül az elmúlással. A nevét viselõ filmek, játékok, sõt élelmiszerek továbbra is jól fogynak a piacon.

Lugosi Béla magyar színész (a filmvásznon minden idõk leghíresebb Drakulája) vagyont keresett szerepével, de a morfium csaknem az egészet felemésztette. Amikor 1956-ban, hetvenhárom évesen meghalt, kívánságára abban a vörös szaténszegélyes fekete köpenyben temették el, amelyet a vámpír szerepében viselt.

Az 1980-as évek közepe táján közzétett, a porphyria nevû nagyon ritka betegségrõl szóló orvosi tanulmányok felkavarták a vámpírtörténetek esetleges valóságalapja iránti érdeklõdést, a sajtó újból sokat cikkezett az ún. “Drakula-kórról".

Valójában a porphyriának csak a CEP néven ismert válfaja vezet vámpírszerû külsõ jegyek: hegyes fogak, erõs szõrzet, a fénnyel szembeni túlérzékenység és vérszegénység kialakulásához. Mindössze hatvan ilyen esetet jegyeztek fel.

Mindenesetre a porphyria orvosi kutatásáról közölt izgatott sajtóbeszámolók még egyszer bebizonyították, hogy a kitalált Drakula-figura ma is éppoly mélyen megigézi a közvéleményt, mint a fiatal Harkert, aki a regényben döbbenten teszi fel a kérdést: “Miféle ember ez, vagy miféle teremtmény, emberbõrbe bújva ?"