- Jó reggelt!!!!- hatolt át agyán a fülsüketítő hang.

Perselus morogva a másik oldalára fordult. Szombat reggel volt, és nagyon fáradt. Egész héten Dracot hajkúrászta, a diákokat próbálta féken tartani, külön órákat adott Porternek, dolgozatokat javított, gyűlésekre járt, beosztotta a lovaglási órákat, mivel rengetegen jelentkeztek. Ráadásul még ott volt a kutatás is.

- Mondom, pálinkás jó reggelt!- ordították egyenesen a fülébe.

Perselus káromkodva a fejére húzta a párnát, s várta, hogy a kellemetlen jelenség elhagyja a szobáját. A dolog azonban nem következett be. Hírtelen kényelmetlen csend töltötte be a szobát, és gyanakodni kezdett. Kífújta a visszatartott levegőt, s lehúzta a fejéről a párnát, majd megfordult. Ezt viszont elég rosszúl tette, mert a mozdulata az ágy annak a részére sodorta, amelyik eddig üres volt. Néhány másodperc múlva tökéletesen éber volt. Fájdalmasan éber, ugyanis egy biliárdasztal súlyú valami csapodott belé. Miután végre levegőt kapott, s megbizonyosodott arról is, hogy a közeljövőben semmi nem veszélyezteti a családalapítását, kipattant az ágyból. Azaz kipattant volna, ha nem lett volna mellette egy nagyokat pislogó szőke fiú. Hogy megpróbálja kikerülni az összecsapódást, megvetette lábait. Ez viszont azt eredményezte, hogy megbotlott a takarójában, és hasra vágódott. Egyenesen egy tálca zabpehelybe.

Tejtől csöpögő, és vészesen vicsorgó arccal tápászkódott fel a földről. Draco, a hatást látva hangosan röhögni kezdett, hamarosan viszont megbánta tettét. Perselus olyan gyorsan kapott pálcájáért, hogy bárki megirigyelhette volna.

- Silencio!- kiáltotta.

Aztán…

- Detego! Mellis! Ornatus Penna! Amotia!

Az eredmény egy meztelenül, mézzel és tollal beborított, a szobából kirepülő Draco volt. Perselus gyorsan rendbetette magát, majd mérgesen elindult a Nagyterem felé, ügyet sem vetve az ügyetlenül utána botladozó fiúra. Gyorsan magába öntött egy pohár fekete kávét, majd elindult a karámok felé. Az első diákok alig két óra múlva érkeznek, és addig mindent rendben akart tudni.

Besétált az istállónak berendezett épületbe, hogy szemügyre vegye a lovakat. A távoli sarokban megpillantott egy magas alakot, akit nyomban be is azonosított.

- Hagrid – bólintott.

Az óriás az ajtó felé fordult, s egy pillanatig figyelte a közeledő tanár alakját.

- Piton professzor- biccentett végül. Csak nem ideges?- kérdezett rá, mikor a férfi a közelébe érkezett.

- Ideges? Miért lennék ideges?- villámlott a tekintete. Azért, mert hajnalok hajnalán felébresztettek, azért mert a Sötét Nagyúr kínzásai elbújhattak volna a mellett, amit ma átéltem, vagy…- mondatát nem tudta befejezni, mert Hagrid elsápadó arca rádöbbentette, hogy valami nagyon hülyeséget mondott.

- Tudodki megkínozta?- érdeklődött az óriás. Úgy tudtam, semmi köze nem volt a háborúhoz, professzor.

- Nos… hát… igen…- kapkodta a tekintetét egyik lóról a másikra, egy megoldást keresve. Nem… Izé… csak Perselus mesélt róla.

- Mesélt?- csodálkozott Hagrid.

- Úgy értem… írt. Igen, igen. Írta.

Hagrid szúros tekintettel nézett rá, és rögtön érezte, hogy megint elrontott valamit.

- Perselus soha senkinek nem említette, hogy kínozták volna. Még az igazgató úrnak sem, annak ellenére, hogy az egész tanári kar tudott róla. Egy szóval sem. Miért szólt volna valaki olyannak róla, akivel soha még csak nem is találkozott?

- Nem… Én nem…- dadogott, majd sóhajtott egyet.

Taktikát kellett változtania, sűrgősen. Valami elterelő hadművelet…

- Hagrid! Kérem, ne kérdezzen tőlem olyasmit, amire magam sem tudom a választ. Hogy érzik magukat a lovak?- tért át egy másik témára.

Hagrid még vetett egy gyanakvó pillantást a tanárra, majd bólintott.

- Rendben vannak. Ki akarja próbálni Szélvészt? Ő a legújabb.

- Persze – kapott az alkalmon a tanár.

Hagrid nyomban kioldotta egy mélybarna színű csődör kötelét, és kivezette a pajta elé. Perselus utánuk sétált, s még mielőtt elérte volna a karámot felpattant az állatra. Az nyomban vágtatni kezdett, egyenesen az erdő felé. Perselus sikeresen megfékezte, még mielőtt berohant volna a fák közé, és vissza írányította. Még megpillantotta Hagridot, amint eltűnik a kastélyban, így kissé megnyugodott. Legalább fél órája vágtathatott már körbe, mikor előtűnt Dumbledore. Perselus lefékezte a lovat, majd leszállt róla, hogy tisztességesen tudja végighallgatni az igazgató mondanivalóját.

- Jó reggelt, Perselus- köszöntötte az öreg mágus, mire a professzor egy bólintással válaszolt. Egy elég érdekes témáról beszélgettem a mielőbb Hagriddal.

Perselus eldápadt.

- Áh, látom, sejted miről volt szó. Csak azért jöttem, hogy figyelmeztesselek, legközelebb nagyon vigyázz arra, amit mondasz. Bár Hagridra az életemet is rábiznám, van egy kis gyenge pontja: elég beszédes szokott lenni, akarata ellenére is. Tehát, ha titokban akarod tartani a dolgot, jobban figyelj.

Perselus kissé megkönnyebbűlve bólintott.

- Mit mondott neki, igazgató úr?- kérdezett rögtön rá.

- Csak annyit, hogy megbízok benned. Hagridnak azt hiszem, ez tökéletesen elég is.

- Értem. Nos akkor…

- Hát persze, már itt sem vagyok- mosolygott az igazgató. De még mindig ott az ajánlatom, hogy én is taníthatnék…

Egy kis pukkanás szakította félbe mondanivalóját. Perselus és Dumbledore között pedig hírtelen feltűnt Harry.

- Á… Igazgató úr- bólintott, észre sem éve a háta mögött álldogáló Perselust.

Albus kissé döbbenten nézett rá.

- Hogy sikerült ide hoppanálnod? A Roxfort le van védve…

- Nos, az a helyzet, hogy kissé újítani kellene a bűbájokon… Találtam néhány apró lyukat. Mondjuk, nem sürgős, de csak idő kérdése, hogy bárki más is megtalálja őket.

Az igazgató hümmögött, majd rögtön el is indult a kastélyba, hogy munkához lásson. Harry ép utána akart indulni, mikor a háta mögött felhorkantott a ló. Megpördült a tengelye körül, s szemben találta magát a bájitaltan tanárral. A férfi megfigyelte, hogy Harry jól láthatóan nyel egyet, s kissé zavarban van. Valahogy neki is szégyenérzete támadt a múltkori miatt.

- Professzor- törte meg végül Harry a kínos csöndet. Elnézést szeretnék kérni a múltkori miatt.

- Jól van, elfogadom. Egy feltétellel.

Harry kissé gyanakvóan méregette.

- És mi lenne az?

- Nos… hogy lásd, nem tekintem újkeletű barátságunk végét, mikor négyszemközt, vagy esetleg csak az igazgató úr van a közelben, továbbra is szólíthatsz…

Perselus nem értette a fiú hírtelen elsápadását és az erős gesztikulációját.

-… Perselusnak- fejezte be. Mi történt?

A fiú falfehér arca előbb vörössé, majd zölddé vált, s Perselus megfigyelte, hogy nem rá, hanem valahova a válla fölé néz. Egy pördüléssel ő is abba az irányba fordult, s kis híján ő is rosszúl lett.

- Draco…- nyőgte ki.