Hol van már az a kölyök? – morogta magában Piton, ahogy a labor felé tartott. Draco kimaradt ismét egész éjszakára, nyilván Hermione lelkét ápolgatta. Vagy nem csak a lelkét… Erre a gondolatra mérhetetlen dühöt érzett, legalábbis magában ezt a nevet adta az érzésnek. Igaz, dühös is volt, de emellett rettentően féltékeny is. Hirtelen visszatértek azok a félelmek, amikkel egyszer már sikeresen megküzdött.
Miért is ne lehetnének igazak a sejtései? Draco néhány napja már nem emlegette Susant, lehet, hogy valami rosszul alakult közöttük, és Draco átpártolt Hermionéhoz most, hogy köztük sincsenek rendben a dolgok. Rendben lesznek-e valaha? Ki tudja… Viszont ha a lány beadja a derekát a keresztfiának, akkor őt nem érdekli tovább. Megkapja a leveleket, és már csak azért is válaszolni fog, és találkozóra hívja a szimpatikus jelentkezőket.

Magában dohogva kezdte el a napok óta pihentetett és érlelt bájital készítésének soron következő lépését, és igyekezett kizárni a zavaró gondolatokat az elméjéből. Íróasztalán szétpakolt mindent; többszörösen javított jegyzetek hevertek szanaszét, a munkaasztalon pedig az előkészített alapanyagok sorakoztak egymás mellett.
Valamikor dél körül megjelent Lizzy egy tálcát egyensúlyozva, amin szendvicsek, sütőtöklé és egy bögre kávé kapott helyet. A helyiség hátsó sarkában álló apró asztal felé igyekezett, hogy csendben letegye gazdája egyszerű ebédjét, amikor a férfi megszólalt.
- Draco visszajött már? – kérdezte az üstre figyelve.
- Nem, uram – felelte a manó tiszteletteljes hangon.
- Ha visszaér, szólj neki, hogy várom itt – utasította még mindig a főzetre koncentrálva.
- Értettem, uram – hallotta a távolságtartó választ. – Lizzy szólni fog az úrfinak.

Piton felpillantott a furcsa hangnemre, és néhány hosszú pillanatig fürkészőn figyelte a házimanót. Mi lehet vele, hogy így beszél? Nem szokott ilyen tartózkodó lenni… Úgy viselkedik, mint azok a manók, akiket állandóan bántanak, és folyton megfélemlítenek, de Lizzynek soha nem esett bántódása, mióta nála szolgál.
- Valami gond van, Lizzy? – kérdezte tőle kíváncsian.
- Semmi, uram – rázta meg a fejét.
- Akkor miért viselkedsz ilyen furcsán? – faggatózott tovább.
- Lizzy nem is…
- Lizzy! – szólt rá erélyesebben a férfi. – Ne akarj hazudni! Az igazat akarom hallani!
- Lizzynek csak… csak hiányzik a kisasszony, uram – vallotta be a manó szinte suttogva.

Piton meglepődött a hallottakon, de a következő pillanatban már ismét visszazökkent a szokott modorához.
- Értem – mondta. – Majd megszokod, hogy nincs itt. Most menj, és ne feledd, amit mondtam!
- Igenis, uram – motyogta Lizzy, és elhagyta a labort.

Már a manó is kezdi! Nem elég, hogy Draco nyíltan Hermionét támogatja, most már a manója is úgy viselkedik, mintha ki tudja, milyen bűnt követett volna el ellene. Hová lesz a világ, ha már a házimanó is úgy néz az emberre, mintha az élő lelkiismerete lenne? Más sem hiányzik, minthogy még a végén ő érezze bűnösnek magát! Elvégre jogos volt a haragja és a sértettsége, és ebből nem fog engedni!
Majdnem az asztalra csapott hirtelen felindultságában, amikor észrevette, hogy a főzettel ismét foglalkozni kell, mert elérte a forráspontot. Félretette újraéledt haragját, és a bájitalra koncentrált, mert ha a főzet most menne tönkre, akkor biztos, hogy romba döntené az egész labort mérgében.

Draco egészen estig nem jelentkezett, és csak a vacsoránál találkozott vele. Gúnyosan elmosolyodott, amikor meglátta az asztalnál üldögélő fiút, aki teljesen belemerült a Próféta aznapi számába.
- Nocsak! – szólította meg keresztfiát. – Azt hittem, már nem is jössz haza, és át kell irányítanom a leveleidet a város másik végére.
- Nem áll szándékomban Hermionéhez költözni, ha erre célzol – felelte unottan Draco, és fel sem pillantott az újságból. – Nem hiszem, hogy Susan örülne neki. Persze, ha kidobsz, az már más kérdés.
- Nahát, ezek szerint Miss. Bones még mindig képben van – szurkálódott tovább, és csak egy csöppnyit nyugtatták meg a hallottak. – Már azt hittem, hogy nem érdekel a kisasszony.
- Csak hogy tisztázzuk a dolgokat – kezdte a fiú indulatosan, miközben összehajtotta a napilapot, és a mellette lévő székre tette –, nem akarok Hermionétól semmit. Nyilván azt akarod tudni, hogy azért vagyok-e most ennyit vele, mert úgymond vigasztalom a történtek után. Nem, nem azért. Hermione a barátom, akivel mellesleg nagyon igazságtalanul viselkedtél, és akinek most szüksége van valakire, hogy kicsit egyenesbe jöjjön bizonyos dolgokat illetően. Nem kell aggódnod, ha esetleg megjönne az eszed, akkor nyugodtan megpróbálhatod kiengesztelni, és nem kell attól félned, hogy az utadban fogok állni. Susant szeretem, de nem hanyagolom el a barátomat.

- Nem gondolod, hogy hangnem, amit megengedsz magadnak velem szemben, kissé tiszteletlen? – mordult rá a férfi, szándékosan kitérve a válaszadás elől.
- Hm… – gondolkodott el Draco színpadiasan. – Meglehet… Viszont tudom, hogy igazam van. Nem vagy túl Hermionén, bármennyire is igyekszel azt a látszatot kelteni, hogy nem számít neked. Tudom, hogy számít. Féltékeny vagy, azért faggatózol, hogy mi van köztünk. Ha nem érdekelne, nem így viselkednél.
- Most már aztán elég ebből! – kiáltott a keresztfiára. – Nem tűröm, hogy így beszélj velem, hogy beleártsd magad a dolgaimba, és még analizálj is a tetejébe! Már így is túl messzire mentél!
- Ahogy gondolod – vont vállat Draco, és felállt az asztaltól. – További kellemes estét!
- Azonnal ülj vissza, Draco! – kiabálta a férfi. – Nem sétálhatsz el csak úgy, amikor hozzád beszélek! Még nem végeztünk!
- Bocsáss meg, Perselus – fordult vissza a fiú egy lemondó sóhajjal –, de szerintem nincs miről beszélnünk. Csak gondold végig, amit mondtam. Hermione nem érdemli meg, hogy így viselkedj vele. Ő egy kedves és okos nő, aki szeret téged. Vedd észre, és ne engedd el! Jó éjszakát!

Draco torkában dobogó szívvel hagyta el a nappalit, és azért imádkozott, hogy a keresztapja ne parancsolja vissza. Minden reakció nélkül ért el az emeletre vezető lépcsőig, és kissé nyugodtabban sietett fel a szobájába. Ezen a lépésen is túl vannak végre…

***

Hermione gondosan összekészítette a kis csomagot, ami a jelentkezők leveleit rejtette, és hívott egy baglyot, hogy elküldje a címzettnek.
- A Piton kúriába vidd, a professzornak – mondta halkan a madárnak, és megsimogatta a fejét. – Megértetted?
A gyöngybagoly egy rövid huhogással válaszolt, majd szárnyra kelt, és kirepült az ablakon. A lány csak sóhajtott egyet, és visszatért a munkájához, bár nem nagyon tudott figyelni. Luna épp ebédelni ment, amit ő kihagyott, mivel túl izgatott volt, és nem tudott volna legyűrni egyetlen falatot sem. Vajon Dracónak sikerült beszélnie a férfivel előző este? Már alig várta, hogy megkapja a levelet a fiútól.
A tervük eddig nagyon ígéretesnek látszott, ám az idő előrehaladtával egyre jobban nőtt a kockázat, és nagyobb lett a lebukás veszélye. Akárhogy is lesz majd, nem fog meghátrálni, és csak a legvégső esetben fogja feladni.
Gondolataiból halk huhogás riasztotta fel, és kíváncsian vette át a küldeményt.

Hermione!

Holnap utazom vissza az Államokba, de este még átugranék hozzád, ha nem gond.

Harry

Gyorsan lefirkantotta a beleegyező választ Harry üzenete alá, és visszaadta a várakozó bagolynak a levelet, ami azonnal el is tűnt.
Tehát este meglátogatja Harry. Nem is baj, legalább eltereli a gondolatait egy kicsit. Beszélgetnek egy jót, és addig sem azon rágódik, hogy mi vár rá az elkövetkező napokban.

***

Hangos kopogtatás rántotta vissza a könyvbe merült férfit a valóságba. Felnézett a hang irányába, és a könyvtárszoba ablakának párkányán egy türelmetlenül várakozó baglyot vett észre. Kényelmesen az ablakhoz sétált, és kitárta a madár előtt az ablakszárnyakat. A gyöngybagoly méltóságteljesen berepült a könyvtárba, és elegánsan landolt az asztal szélén.
A professzor visszaballagott az asztalhoz, és elvette a küldeményt a postástól, aki azonnal felrepült addigi helyéről, és amerről érkezett, ugyanazon az úton távozott is a szobából. Piton a kezében tartott kis csomagra pillantott, amelyen az ismerős kézírással kerekített betűk hirdették, hogy a címzett Perselus Piton professzor.
Visszaült a karosszékbe, és csak bámulta a küldeményt. Kinyissa? Tényleg ezt akarja? Hezitált még egy darabig, érvelt pro és kontra, majd egy határozott mozdulattal leoldotta a csomagot egyben tartó zsineget. A csomagolópapírból egy nagy kupac pergamen került elő, amelyek rendezetlenül szétdőltek előtte. A legfelső levél ugyanazzal a kézírással íródott, amivel a címzést írták, és rövid gondolkodás után kihajtotta a lapot.

Perselus!

Kérésed szerint elküldöm minden eddig érkezett válaszleveledet.

Üdvözlettel: Hermione

Pár percig nézte a rövid üzenetet, elgondolkodott, hogy vajon ez az egyetlen sor hordoz-e magában valami többet annál, mint amit elsőre gondolna az ember, de nem tudott kitalálni semmit. Az üzenet mondanivalója nyilván nem volt több, mint amit mutatott. Egy halvány gyanú mégis felébredt benne, és néhány bűbájjal leellenőrizte a küldeményeket, hogy a lány babrált-e velük, de nem tapasztalt semmi szokatlant, semmi árulkodót.
Kissé megnyugodva a kezébe vette az egyik összehajtott lapot, és hátradőlve kinyitotta, majd olvasni kezdte.

Kedves Fehér rózsa!

Felkeltette az érdeklődésemet a hirdetése, és úgy gondolom, megismerkedhetnénk egymással. Egy kis bemutatkozás a részemről: 34 éves vagyok, gyógyító vagyok egy vidéki városban, szakterületem a varázsragályok kezelése. Szabadidőmben gyógynövényekkel foglalkozom, igyekszem magam begyűjteni a növényeket.
Remélem, én is felkeltettem a figyelmét, és várom a válaszát!

Jelige: Ördöghurok

Ez érdekesen hangzik, bár a jelige nem túl bíztató – gondolta Piton, és az asztal közepére, a kupac fölé tette a pergament. Kíváncsian nyúlt a következő válaszért…

Hello, Édes!

Szívesen találkoznék veled, hogy jobban megismerjelek! A hirdetésed alapján pont olyan varázslót keresek, mint amilyen te is vagy. Talán kellemesen elszórakozhatnánk, ha te is úgy gondolod, hogy egy kedves, fiatal és pajkos varázslóra van szükséged! Szeretek játszani, nyitott vagyok az új dolgokra, és biztos vagyok benne, hogy sokat tanulhatnánk egymástól.
Epedve várom a választ!

Jelige: Forró szél

Piton úgy dobta el a pergament, mintha égette volna a kezét. Nem volt semmi baja az azonos neműek kapcsolataival egészen addig, amíg nem őt akarták a kapcsolat egyik tagjaként látni. Az a máglyára való némber biztosan bosszúból tette bele ezt a levelet is… ez legyen a legnagyobb öröme, gondolta dohogva, és a levelet az asztal bal oldalára tette, mint egyenes kiesőt. Kételkedve vette kézbe a harmadik pergament, és némi fenntartással nyitotta ki.

Üdvözlöm, kedves Fehér rózsa!

Végre eljött a pillanat, amit már régóta jeleztek a jövő rezgései! Hosszú ideje kaptam a jeleket, hogy elérkezik a nap, amikor megjelenik az életemben a keresett férfi, és a kristálygömb egyre tisztábban mutatta a képet, mígnem ma reggel végre megkaptam a jelet. Már napok óta láttam, hogy ma levelet fogok írni, amire tudom, hogy talán sokáig nem jön válasz, de a teafű elárulta, hogy érdemes türelmesnek lenni.
Minden nap várakozóan tekintek a kártyába, hogy mikorra jelzi a válasz érkezését.

Jelige: Nyitott jövő

- Merlin szent süvegére, hát mit akar ez a nő elérni? – morogta az orra alatt, ahogy a baloldali levélre lökte a kezében tartott pergament.

Úgy érezte, hogy ha így halad, akkor a három kupac helyett csak kettő lesz, és a baloldali lesz a népesebb. Többoldalas tanulmányt lehetett volna írni arról, hogy hogyan reagált az egyes levelekre, amik a kezébe kerültek. A skála igen széles volt, a csodálkozótól az értetlenen át egészen a felháborodottig minden érzelem megjelent, és olykor még nevetett is egyik-másik jelentkező sorain.
Méltatlankodva rendezte a baloldali halomba azokat, akik inkább Hagridhoz illettek volna, mint hozzá. Néha már felmerült benne a gyanú, hogy némelyik jelentkező direkt olyanokat ír, amik minden jobbérzésű embert elborzasztanának. Semmi kedve nem volt olyan nőkkel találkozni, akik legszívesebben nem csinálnak semmit, csak henyélnek egész nap, és arra várnak, hogy a férfi minden szavukra pattanjon.
A következő rövid bemutatkozó egy újabb típusú reakciót váltott ki belőle.

Kedves Fehér rózsa!

Nagyon szimpatikusnak találtam az Ön által feladott hirdetést, és szívesen megtudnék többet is arról az emberről, aki a sorok mögött rejtőzik. Abban a reményben írok magamról néhány szót bemutatkozásképpen, hogy Ön is érdekesnek fogja találni a személyemet.
29 éves vagyok, és a Mágiaügyi Minisztérium egyik kihelyezett osztályán dolgozom. Munkám elsősorban a számmisztikával és a rúnaismerettel kapcsolatos. Rengeteg olvasást és kutatást igényel, emellett más tudományágak alapvető ismeretét is megkívánja.
Várom válaszát, ha Ön is szeretne velem megismerkedni.

Jelige: Könyvbarát

Felvont szemöldökkel olvasta el még legalább kétszer a pár soros levelet, majd rövid gondolkodás után az asztal jobb oldalára tette, mint esélyes jelöltet, akinek válaszolni akar. Talán mégsem olyan veszett az egész, és lesz legalább egy olyan személy, akivel találkozhat. Már nem sok várakozó üzenet volt előtte, talán még négy vagy öt, és azzal a nyugtató gondolattal nyúlt a következőért, hogy hamarosan végére ér ennek a nevetséges procedúrának.

A soros pergament bontotta ki, és legnagyobb meglepetésére ez a levél is érdekesnek bizonyult.

Kedves Fehér rózsa!

A hirdetését olvasva arra gondoltam, hogy talán bizonyos pontokban megfelelek a leírtaknak, és ezért vállalkoztam arra, hogy válaszolok Önnek.
Nem tudom, hogy mely tudományok állnak közel Önhöz, én a magam részéről elég jártas vagyok az átváltoztatástan, a rúnaismeret, bájitaltan és a bűbájtan területén, de más témában is sok tapasztalatom van.
Amennyiben érdekesnek találja a személyemet, várom a válaszát.

Jelige: A tudás varázsa

Nocsak, a végére maradtak azok, akikkel lehetne valamit kezdeni? Milyen meglepő…
A professzor magában mosolyogva gondolt arra, hogy Hermione nyilván szándékosan tette a kupac aljára azokat, akik számításba jöhetnek, mivel arra játszott, hogy az elején lévők kellően elveszik a kedvét a további levelek olvasásától, és így eláll a tervétől. Csakhogy ez a kis húzás nem ért célba, mindenképpen megnézte volna az összes választ, bármilyen tartalommal is bírtak volna.

Abban a reményben nyúlt a következő levél után, hogy abban is egy számára kedvező feltételekkel bíró jelentkezőre bukkanhat. Nem kellett csalódnia.

Kedves Fehér rózsa!

Nem tudom, időszerű-e még a hirdetése, de úgy vélem, egy próbát megér a dolog. 27 éves vagyok, egyedül élek, és kutatásokat végzek, ahol is a mágia főbb területeinek egymáshoz való viszonyát vizsgálom. Kutatásaim miatt széles körű ismereteim vannak a bűbájok, az átváltoztatástan, bájitaltan, a rúnaismeret, a gyógynövénytan és a számmisztika területén, ismerem a legkülönfélébb átkokat, rontásokat és ártásokat. Jelenleg bizonyos transzfigurációs bűbájok és egyes bájitalok egymásra gyakorolt hatásait vizsgálom, és eddig igen kedvezőek az eredményeim.
Ha úgy érzi, hogy szívesen megismerkedne velem, örömmel várom a válaszát!

Jelige: Tudni a tudhatót

Piton elégedetten gyarapította a levéllel a jobboldali kupacot, és azon gondolkodott közben, hogy mégiscsak akad több olyan nő is, akinek nemcsak a vásárláson jár az esze…
A fennmaradó két levélből az egyik még a jobboldali halmot gazdagította, a másik pedig a középső, talán-kategóriás levelek közé került.

A baloldali leveleket azonnal jó messzire tette, nehogy véletlenül ismét a kezébe akadjon valamelyik, majd újra maga elé húzta a maradékot, és megpróbálta kiválasztani az elsőt, akinek válaszlevelet küld.

***

Hermione fáradtan rogyott le a kanapéra, miután lezuhanyozott és átöltözött. Csámpás felugrott mellé, és dorombolva igyekezett némi simogatást kicsikarni fáradt gazdájától. A lány automatikusan emelte a kezét, és húzta végig a macska felpúpozott hátán. Csámpás az elégedettségét még hangosabb dorombolással, és kárpitot tépő karmainak hangjával jelezte. Boldogsága nem tartott sokáig, mert hamarosan megérkezett Harry.

A boszorkány elindult ajtót nyitni, de meglepetésére nem Harry állt az ajtóban, hanem Draco.
- Szia! – köszönt neki meglepetten. – Mit keresel itt? Nem úgy beszéltük meg, hogy levelet írsz?
- Szia, Hermione – köszönt a fiú is belépve a házba. – De úgy volt, csak gondoltam, inkább átjövök.
- Na és? Mi újság? – kérdezte a lány, és elindult a nappali felé. – Hogy ment a tegnap este?
- Szerintem jól – felelte Draco leülve az egyik fotelbe. – Kiabált, háborgott, gúnyolódott. Ja, és azt hiszem, féltékeny is.
- Féltékeny? – lepődött meg Hermione. – Mégis ki a fenére féltékeny?
- Rám…
- Ezt ő sem gondolhatja komolyan! – kiáltott fel a lány. – Mégis mire alapozza ezt a képtelen ötletet? Gondolom, teljesen bebeszélte magának az egészet.
- Ahogy mondod – bólogatott Draco. – Meg van győződve róla, hogy én dobtam Susant, és most veled szórakozom.
- És te mit mondtál neki? – kérdezte egy lemondó sóhaj kíséretében.
- Az arcába mondtam az igazat – vont vállat a fiú. – Közöltem vele, hogy azért ilyen, mert féltékeny, és hogy teljesen feleslegesen cirkuszol. Helyette inkább keressen meg, beszéljen veled, és ne engedjen el.
- Na, arra aztán várhatnék – legyintett a boszorkány. – Nem volt rossz ötlet az A terv, de szerintem nem fog bejönni, és marad a B.
- Én is attól tartok, de a remény hal meg utoljára – felelte Draco. – Lehet, hogy lemond a találkákról.
- Nem hinném, hogy ilyen egyszerűen megoldódna a dolog.
- Akkor viszont dolgoznunk kell tovább – csapta össze a tenyerét a fiú, mire Hermione kicsit összerezzent. – Ne rémüldözz, hanem igyál megint a bájitalból, és próbáljunk!
- Jól van – mondta a lány, és felállt a kanapéról. – Mindjárt jövök.
Hermione néhány perc múlva visszatért, immár teljesen új külsővel, és leült Dracóval szembe az előbbi helyére.
- Csinos ez a ruha – jegyezte meg a fiú, ahogy alaposan szemügyre vette a lány viseletét. – Ezt fogod felvenni?
- Még nem döntöttem el. Mindenképpen valami olyan kell, amit még nem látott rajtam – gondolkodott el Hermione. – Valószínűleg vennem kell valami új ruhát.
- Nem rossz ötlet – bólintott rá Draco. – Csak valami olyan kellene, ami…

Nem tudta befejezni a gondolatot, mivel ismét csengettek, és Hermione sápadtan nézett a fiúra.
- Mi a baj? – kérdezte Draco értetlenül.
- Ez Harry lesz! – suttogta a boszorkány. – Teljesen elfelejtettem, hogy jön ma este, és megittam a bájitalt. Most mit csináljak?
- Engedd be – válaszolta Draco. – Mást úgyse nagyon tehetsz. A bájital hatása még kitart egy darabig, nem tudod hatástalanítani.
- Rendben – adta meg magát Hermione, és az ajtóhoz sétált, hogy beengedje barátját.

Amikor az ajtó kitárult, egy igencsak meglepett és értetlen Harry Potterrel találta magát szemben.
- Elnézést – mondta bizonytalanul a fiú. – Hermione Grangert keresem.
- Szia, Harry! – köszönt neki a lány. – Én vagyok az. Gyere be!
- Te vagy? – kérdezte megrökönyödve Harry. – De hát… Hogy… Mi történt?
- Gyere már, majd bent megmagyarázom – ráncigálta beljebb a hápogó fiút.

Harry teljes értetlenséggel az arcán követte az előtte lépkedő, idegennek látszó lányt az ismerős házban a nappali felé.
- Hello, Harry – köszönt Draco, amikor beléptek a helyiségbe.
- Draco, te itt? – torpant meg a fiú az ajtóban, és már végképp nem értett semmit. – Ugye, van logikus magyarázat a helyzetre? Akkor ugyanis elállok attól az ötlettől, ami először eszembe jutott…
- Mindenre van magyarázat – válaszolta a másik fiú. – Szerintem ülj le…
- Kérsz valamit, Harry? - kérdezte Hermione.
- Igen, köszönöm – bólintott barátja. – Mit kérjek? Erőset, mert sokkoltok, vagy valami könnyebbet is elég?

Draco és Hermione összenéztek, majd egyszerre nyílt szólásra a szájuk.
- Erőset – mondta Hermione.
- Könnyűt – szólt Draco vele egyszerre.
- Ez igazán nem hangzott túl bíztatóan – húzta el a száját Harry. – Erőset kérek, biztos, ami biztos.
Hermione térült-fordult, és hamarosan egy borostyánszín itallal töltött poharat tett le Harry elé, míg Dracónak kinyitott egy üveg vajsört, magának pedig teát töltött.
- Van itthon ilyen italod? – kérdezte Draco meglepetten.
- Igen, de csak az esetlegesen előforduló vendégek miatt – felelte a lány. – Ha fura az íze, lehet, hogy már nem jó… öntsd ki nyugodtan.
- Szerintem semmi baja – mondta a fiú, miután belekortyolt az italba.

- Szóval beavattok, hogy mi folyik itt? – kérdezett közbe Harry, aki már nagyon kíváncsi volt a magyarázatra.
- Ez egy hosszú és bonyolult történet lesz, Harry – kezdett bele óvatosan Hermione.
- Nekem elég lesz összefoglalva is egyelőre, azt hiszem – szólt a fiú nyugtatóan, látva barátnője zavarát.
- Rendben – bólintott a lány. – Tehát még a nyár elején bagoly érkezett Dracótól, és még ugyanazon a napon a professzortól is. Mindketten hirdetést akartak feladni a másik nevében…

Hermione igyekezett a főbb momentumokat összefoglalni Harrynek, aki egyre jobban elkerekedő szemmel hallgatta a beszámolót, de nem szólt közbe. A lány elmondta, hogy hogyan alakultak a dolgok közte és Piton között, hogy mi történt, amíg nála lakott, majd a hirdetéssel kapcsolatos információkat is megosztotta vele. Elmesélte a néhány nappal korábbi estét, amikor ő és Draco lebuktak, és hogy még akkor éjjel el is költözött a Piton kúriából.

Draco mindeközben csendben ült a fotelben, kortyolgatta a vajsört, és elgondolkodva hallgatta ő is az elmúlt hetek eseményeit. Most látta csak meg, hogy mennyi minden megváltozott ez alatt a viszonylag rövid idő alatt. Lett egy barátja, lett egy barátnője, komolyabb irányba fordult az élete, hiszen részt vett abban a kutatásban, amit a keresztapja kezdett el, és ismét a nyilvánosság előtt kellett szerepelnie a tárgyaláson.
Megannyi kaland, kellemes és kellemetlen élmények sorakoztak a háta mögött, de mindent összevetve mégis elégedett volt a végső eredménnyel. Legalábbis eddig… Akkor lesz teljes az öröme, ha Hermione és a keresztapja ismét együtt lesznek.

A boszorkány lassan a történet végére ért, majd elhallgatott, és feszengve várta Harry reakcióját. Barátja azonban nem szólt semmit percekig, csak emésztgette a hallottakat, rakosgatta a darabokat, és újraértelmezett korábbi észrevételeket.
Hermione mind idegesebb lett, ahogy csendben várakozott, olykor Dracóra pillantott, aki szintén érdeklődve figyelte Harryt.

- Mondj már valamit! – tört ki Hermione néhány perc után.
- Jó ötlet volt az erősebb italt kérni… – mondta elgondolkodva a fekete hajú fiú.
- És van valami témába vágó hozzáfűznivalód is? – kérdezte Draco kíváncsian.
- Nem is tudom, hogy mit mondhatnék – tárta szét a karját Harry. – Meg vagyok lepve, és le vagyok döbbenve. Szóval röviden és tömören egymásba szerettetek a proffal, és most azért nézel ki így, mert azt próbáljátok, hogy hogyan járjatok túl az eszén megint…
- Igen, valami ilyesmi – bólintott a lány bizonytalanul, mert még mindig nem tudta, milyen választ fog adni barátja a hallottakra.
- Valami ilyesmi – horkantott fel Draco váratlanul. – Hermione, ugye, emlékszel még a sütemény esetére? Nem valami ilyesmi, hanem igen, szerelmesek vagytok egymásba Perselusszal, akinek most átmenetileg elment az esze, és éppen azon dolgozunk, hogy valahogy visszahozzuk!
- Jól van, hagyjál már! – fintorgott rá a lány.
- Tudod, Harry – fordult a fiúhoz Draco –, Hermione kicsit nehezen vallja be a nyilvánvaló dolgokat, ha a keresztapámról van szó. Olykor segítségre van szüksége, hogy ki tudja mondani őket.
- Amiben te lelkesen segítesz – vágott vissza Hermione, mire Draco csak elmosolyodott. – Na, Harry, most már tényleg mondj valamit!

- Kicsit váratlan volt a hír és meglepő is, de igazából nem szándékozom beleszólni – felelte a fiú. – Nem gondoltam volna, hogy majd pont a professzor csavarja el a fejed, de szerintem mindenképpen jobban jársz vele, mint Ronnal valaha is remélted volna. Mindenesetre örülök, hogy megcáfoltátok az elképzelésemet. - Miért, mire gondoltál? – érdeklődött Draco.
- Hát… arra, hogy ti ketten… és hogy valami játékot találtatok ki – válaszolta zavartan Harry. – Érted, mit akarok mondani… Ne haragudjatok…

Draco csak felnevetett a képtelen feltételezésre, míg Hermione elsápadt.
- Istenem, Harry! – kiáltott fel a boszorkány. – Ezt te sem gondolhattad komolyan! Még hogy én… ilyet nem tennék senki kedvéért, hogy más alakban…
- Jól van, mondtam, hogy ne haragudjatok! – szabadkozott tovább a fiú.
- Semmi gond – legyintett Draco. – Szóval nem vagy kiakadva, hogy a barátnőd a keresztapám becserkészésén dolgozik?
- Nem, kiakadva nem vagyok – rázta a fejét Harry. – Mondom, meglepett, de úgy gondolom, mindketten felnőttek, el tudják dönteni, hogy mi a jó nekik. Ami pedig a nézeteltérést illeti, azt is tudják rendezni szerintem. Nem fogok elrohanni Pitonhoz, hogy számon kérjem, sem pedig azért, hogy győzködjem. Ugyanígy téged is megkíméllek a szentbeszédtől. Nem mondom, ha annak idején azt mondtad volna, hogy bele vagy zúgva, mindent megtettem volna, hogy lebeszéljelek, de eltelt már sok-sok év azóta, hogy kételkedtem benne, és már sok dolgot másképp látok. Szóval csak annyit mondhatok, hogy nagyon remélem, hogy megtalálod a helyed és a boldogságod. Ha ez Piton mellett van, akkor ott, ha máshol, akkor azt is találd meg hamar.

Hermione elérzékenyülve ölelte át Harryt, és a fiú mosolyogva húzta magához a barátnőjét.
- Köszönöm – súgta a lány, mielőtt elengedte volna Harryt. – El sem hiszed, mennyit jelent ez nekem…
- Sejtem – felelte a fiú még mindig mosolyogva. – Megérdemled, hogy végre egy normális pasid legyen.
- Hát, ez most nem igazán megfelelő jelző a keresztapámra – jegyezte meg Draco –, de igazad van. Egyébként mit szólsz Hermione új külsejéhez? Szerintem nyert ügye lesz.
- Engem teljesen megtévesztett – mondta Harry. – Más a hangja is, csak a gesztusai árulkodnak kissé. Amíg meséltél, addig figyeltelek, és szerintem, ha a gesztusaidra és a mozdulataidra odafigyelsz, nem fog rájönni.
- Szerintem sem – értett egyet Draco. – Talán még a beszédstílus lehet árulkodó. Bizonyos szavakat és kifejezéseket túl gyakran használsz, amik kifejezetten rád jellemzőek. Ezekre oda kell majd figyelned.
- Értem – bólintott Hermione. – Jobb is, hogy itt vagy, Harry, legalább te is tudsz segíteni.

A fiatalok késő éjszakáig beszélgettek, tervezgettek, és próbálták csiszolgatni Hermione viselkedését és megjelenését. A fiúk a végére teljesen elégedettek voltak, és igyekeztek nyugtatni az egyre jobban izguló lányt. Hermione az elmúlt évek szakmai tapasztalatai alapján statisztikát készített, és kiszámolta, hogy mikorra számíthat a meghívásra, hogy találkozzon a professzorral. Rettentően izgatott volt, mert a kimutatás eredménye szerint maximum két napon belül meg kellett, hogy kapja a levelet, egyébként búcsút mondhat a terv további részeinek.
Miután Harry elbúcsúzott és lelkére kötötte, hogy értesítse a fejleményekről, Draco is elköszönt, és ő magára maradt a házban. Elővette néhány régebbi magazinját, és megpróbált találni valamilyen ruhát, ami megfelelő lehetne, ha megkapja a levelet. Ha megkapja…

Négy bagoly emelkedett fel Fort William kertvárosának egyik udvarából, és fordultak a négy égtáj felé. Röptüket egy sötéthajú alak kísérte figyelemmel, majd miután eltűntek szem előle, egy nehéz sóhajjal megfordult, és elindult visszafelé.
Lassan, elgondolkodva ballagott keresztül a kerten, és észre sem vette, merre viszik a lábai, csak akkor eszmélt, amikor a rózsalugas alatt találta magát. Szórakozottan érintette meg a későn nyíló fejeken a lágy szirmokat, miközben emlékképek sora villant fel elméjének vetítővásznán.
Az este, amikor először adott rózsát a lánynak, és ő felnevetett…

- Mi olyan mulatságos? – kérdezte tőle akkor.
- Semmi, csak úgy tűnik, hogy ma éjjel mást nem tudok mondani magának a köszönömön kívül… – felelte neki a lány.

Aztán amikor a könyvtárban elkalandozott a figyelme, és ő akkor érezte először, hogy a férfit látja benne, majd amikor magára hagyta a helyiségben…

- Azt hiszem, maradhatna a Hermionénál…

Aztán az a bizonyos éjszaka itt a kertben, amikor megcsókolta a lányt, majd bocsánatot kért tőle…
- Ne! – szakította félbe a mondandóját. – Én nem sajnálom…

Megrázta a fejét, mintha ezzel akarná elhessegetni a felbukkanó képeket. Hátat fordított a lugasnak, és visszatért a házba, a könyvtárba, ahol a levelezést bonyolította. Az asztalon még mindig ott hevert az a néhány levél, amire válaszolt. Összeszedte őket, és az egyik fiókba süllyesztette a talán-kategóriás válaszokkal együtt, majd az esélytelenek leveleit egyszerűen a kandallóba dobta.
Az eshetőségeket latolgatta, hogy milyen lesz, amikor az első boszorkánnyal találkozik. Mindnek megadott egy-egy időpontot, amikorra találkát kért tőlük. Természetesen mindegyiket külön étterembe hívta, nehogy félreértés legyen a dologból. Kíváncsi volt, milyenek is lesznek valójában a hölgyek, és mennyire lesz majd igaza Dracónak, miszerint úgyis mindegyikükben Hermionét fogja keresni.
Úgy gondolta, akárhogy is fognak sikerülni a találkozók, onnantól kezdve, hogy megírta a válaszokat, elvesztette annak lehetőségét, hogy helyrehozza a dolgokat egykori diákjával. Persze csak akkor, ha rászánná magát, hogy túllép vélt vagy valós sérelmein, és megkeresné a lányt, amire ebben a pillanatban nem sok esélyt látott. Még mindig szúrta a tüske, amit Hermione és Draco döftek belé, és még mindig úgy érezte, hogy jogos a felháborodása.

Hiába próbált olvasni, vagy bármi mással lekötni magát, nem sikerült. A laborba inkább nem is ment, tudta, hogy nem lenne képes megfelelően odafigyelni a munkára, így inkább visszatért a szobájába, és dühösen zuhanyozni vonult.
Bosszúsan dobálta ruháit az egyik sarokba, majd belépett a kellemesen meleg vízsugarak alá. Egyre forróbbra állította a víz hőfokát, míg csak el bírta viselni, majd hirtelen teljesen lehűtötte. Kipirult bőrének olyan volt a jeges víz, mintha ezernyi tű csapódna neki, és hamarosan már fázni kezdett. Megismételte a tortúrát még kétszer, és mire az utolsó jeges áradat is a fagyhalál ígéretével kecsegtette, gondolatai is megnyugodtak kissé.
Elzárta a vizet, maga köré tekerte a törölközőjét, és visszatért a szobájába. Nem törődött azzal, hogy útvonalát vizes lábnyomok kísérik, nem érdekelte, hogy teljesen vizesen ül le a fotelbe, és nem zavarta az sem, hogy nedves haja eláztatja a fotel támláját, ahogy hátrahajtotta a fejét.

Néhány perc múlva összeszedte magát, és a törölközőt lecserélte egy alsónadrágra, majd aludni tért. Eloltotta a világítást, és abban a reményben aludt el, hogy másnapra talán már kap valakitől visszajelzést a randevúkat illetően. Szeretett volna mielőbb túl lenni a találkozókon, bár maga sem tudta megmagyarázni, hogy miért…

***

A napfelkelte nemcsak egy új napot hozott, hanem új reményeket is Hermione számára. Elakadó lélegzettel nézte az ablakpárkányon várakozó, ismerős baglyot. Meglepte a madár jelenléte, nem számított ilyen hamar válaszra. Ezek szerint Perselus nem vesztegette túlzottan az időt arra, hogy meggondolja a történteket.
Remegő ujjakkal oldozta le a levelet a bagolyról, majd csak nézte a kezében tartott pergament. Nem tudta, hogy mit rejt a levél: meghívást vagy visszautasítást, de ezt másképp nem tudhatta meg, csak úgy, ha kinyitja. Idegesen harapdálta a szája szélét, majd kinyitotta az üzenetet.

A következő percben ajkai széles mosolyra húzódtak, és többször is hitetlenkedve olvasta el az ismerős kézírással kelt sorokat.

Kedves kisasszony!

Örömmel olvastam sorait, és rövid bemutatkozása felkeltette az érdeklődésemet. Megtiszteltetésnek venném, ha pénteken este nyolckor velem vacsorázna. Amennyiben elfogadja a meghívásomat, úgy a Napoleon étteremben fogom várni Önt egy fehér rózsával.

Maradok tisztelettel: Fehér rózsa

Hermione sikítani tudott volna örömében, de a viszonylag korai időpont miatt inkább letett róla. Nem akarta felzavarni a szomszédait, így inkább csak csendben örült, hogy a terv következő fázisába léphetnek.
Amint túltette magát az első örömön, azonnal öltözni kezdett, és a belvárosba indult, hogy keressen egy kellően csinos ruhát a péntek esti vacsorához. Ráadásul a Napoleonba mennek, ami a város egyik legnevesebb étterme, így mindenképp valamilyen odaillő darabra lesz szüksége.

Sorra járta a boltokat, és izgatottan válogatott a szebbnél szebb ruhák között. Két órával később úgy érezte, hogy nem fog találni semmit, ami jó lenne. Egyszerűen mindegyiknek volt valami baja, amit kifogásolt.
Éppen a tizenkettedik üzletben válogatott, és már a sokadik elétett ruhára mondott nemet az eladónak, amikor rájött, hogy így estére sem lesz meg a vágyott randi-ruha. Más taktikához folyamodott saját magával szemben, más szempontok alapján kezdett válogatni, így hamarosan már a próbafülkében állt a tükör előtt.
Elégedetten szemlélte a választott darabot, elképzelte magát a másik külsővel a ruhában, és mosolyogva döntött az öltözet mellett. Átöltözött, majd fizetett, és elindult az irodába, hogy végreismét kivegye részét a munkából.

Vidáman lépett be az irodába, ahol Luna éppen egy ügyféllel egyeztetett egy hirdetést. Intett a lánynak, majd lepakolt, és leült az asztalához. Elővett egy pergament, és gyorsan üzenetet írt Dracónak a fejleményekről. Tudta, hogy este számíthat a fiú megjelenésére ismét, hiszen másnap találkája lesz, és ki kell használni az utolsó pillanatokat is.

Amint a bagoly elrepült, látta, hogy Luna elköszön az ügyféltől, és kíváncsian sétál oda az asztalához.
- Elárulod, hogy miért vagy ilyen vidám? – kérdezte a szőke lány kíváncsian.
- Hm… nem is tudom – mosolygott Hermione. – Holnap randevúm lesz.
- Tényleg? – kérdezte hirtelen izgatottsággal Luna. – Kivel? Mikor? Hol? És én miért csak most tudom meg?
- Tényleg – bólintott Hermione. – Nem mondom meg, nyolckor a Napoleonban, és én is csak ma reggel tudtam meg.
- Nem mondod meg, hogy kivel? – szontyolodott el a társa. – Miért nem? Ismerem?
- Igen, ismered – sóhajtott a másik lány. – Még én sem tudom, mi lesz a dologból, de utána beavatlak mindenbe, ígérem.
- Jól van – bólintott rá Luna. – Várj csak! Holnap lesz? A Napoleonban? De hát az a város legjobb étterme! Mit veszel fel?

Hermione nevetve húzta elő táskájából a dobozt, ami vadonatúj ruháját rejtette, és Luna kezébe nyomta. A lány kapkodva nyitotta ki a dobozt, és ámulattal emelte ki a finom anyagot.
- Nahát! – suttogta csodálattal. – Ez gyönyörű! Bárki legyen is, akivel találkozol, biztosan leveszed a lábáról.
- Kösz, Luna – mosolygott rá Hermione. – Remélem, igazad lesz…

- Biztosan igazam lesz – jelentette ki eltökélten a másik boszorkány. – Az ilyen dolgokban mindig igazam van. Majd meglátod…
- Majd hétfőn megmondom, hogy most is bejött-e a tipped – felelte Hermione, és leült az asztalához.
- Egyébként tudsz valamit Dracóról és Susanról? – kérdezte Luna, és ő is visszaült az asztalához. – Rég találkoztam vele, és nem tudom, hogyan sikerült a találkájuk legutóbb. Van már valami komolyabb is közöttük?
- Én úgy tudom, hogy jól alakulnak a dolgok – válaszolta a lány. – Igaz, pár napja nem találkoztak szerintem, de Draco azt mondta, hamarosan pótolják az elmulasztott találkákat. Most viszont meg kell írnom egy levelet…
- Rendben, nekem is van még némi dolgom ebéd előtt – sóhajtott Luna, és maga elé húzott egy halom pergament.

***

Draco vigyorogva olvasta Hermione sorait arról, hogy jól irányba haladnak a tervükkel. Keresztapja találkozni fog a lánnyal, és az lesz a tervük legérzékenyebb pontja. Ott kell megfelelnie barátnőjének igazán, amire mindenképpen a lehető legalaposabban kell felkészülnie. Este sok dolguk lesz…

Jókedvűen sietett le a nappaliba, ahol látta, hogy keresztapja éppen teáját kortyolgatja. Rendezte vonásait, és kellő komolysággal ült le az egyik fotelbe, majd olvasni kezdett. Érezte, hogy Piton őt figyeli, de igyekezett nem elárulni magát Szeme sarkából látta, hogy a férfi szólni akar, ám szavai bennrekedtek az érkező baglyoknak köszönhetően. Felnézett, és érdeklődve figyelte, amint a három madár türelmetlenkedve várja, hogy átvegyék tőlük a küldeményeket.

- Milyen érdekes – szólt ártatlan hangon. – Régen érkezett ennyi levél egyszerre. Kitől kaptad őket?
Keresztapja egy pillanatra elgondolkodva nézett rá, mintha az latolgatná, hogy válaszoljon-e egyáltalán.
- Feltételezem, a hirdetéssel kapcsolatban érkeztek – felelte mégis Piton.
- Ezek szerint valóban találkozni akarsz velük – állapította meg Draco a nyilvánvalót. – Milyen kár…

A férfi nem szólt, mivel éppen az egyik levelet olvasta, és egy elégedett bólintással nyugtázta az olvasottakat.
- Ma este találkozni fogok Miss. Genine Hera Grommal – mondta tájékoztatásként, majd kinyitotta a következő levelet. – Amint látom, Miss. Iorma Nerg Hergen is elfogadta a meghívásomat és… Miss. Megharine Ronger is. Remek…
- Mindegyikkel ma fogsz találkozni? – kérdezte érdeklődve Draco.
- Természetesen nem – méltatlankodott Piton. – Beosztom a hölgyeket, ahogy illik. Minden este egy személlyel fogok találkozni.
- Akkor mozgalmas estéknek nézel elébe – nézett rá elismerően a fiú.
- Nem én akartam – morogta a professzor, amikor a negyedik bagoly leszállt elé. Elvette tőle a küldeményt, és érdeklődve futotta át a sorokat. – Pompás… Miss. Anne Hegger Meiro is megtisztel egy találkozóval.
- És ha egyik sem lesz szimpatikus? – kérdezte óvatosan Draco. – Ha egyik sem fog igazán tetszeni? Akkor mit teszel?
- Azon ráérek gondolkodni akkor is, ha az adott helyzet bekövetkezik – vont vállat a férfi, majd felállt. – Most pedig megyek, mert készülődnöm kell a randevúra…

Draco merengve figyelte a távozó professzort. Remélte, hogy elárul valamit, ami bíztató lehet neki és Hermionénak, de nem tudott meg semmit. Rossz hír volt, hogy a többiek is elfogadták a meghívást, így a lánynak szinte minden konkurenssel versenyre kellett kelnie.
Azt mindenképp örömmel könyvelte el, hogy a férfi nem túl boldog rá váró találkák miatt. Ebből arra következtetett, hogy valóban nem lépett még túl Hermionén, ami mindenképp előnyt jelentett számukra. Még egy utolsó nagy próba, aztán ő már nem tehet semmit, minden a lányon fog múlni. Az étteremben már nem lehet vele, csak tűkön ülve várhatja a fejleményeket.

Nem tudott választani, hogy Hermione házában várjon-e vagy otthon. Kinek a reakcióját lássa először? A lányét vagy a keresztapjáét? Melyik a sorsdöntőbb?
Nehéz sóhajjal kelt fel ő is, és indult el Hermionéhez, hogy végigpróbálják az éjszakát.