Egy hete volt már, hogy Ron és Perselus elhagyták Finleyt , és hét hosszú, gyötrelmes, istenem- mennyire- leszeretném- lőni- magam nap, ami azzal telt, hogy Siriust megpróbálták ágyban tartani. Remus végül nem bírta többé, és azt mondta a tolvajnak, hogy ihatnak egyet a kocsmában, s aztán rögtön vissza is jönnek Charliehoz.

- Sirius Black, le fogsz ülni a fenekedre azon az ágyon, és megmagyarázod, hogy mit tettél.

- Nana, csibém, nincs szükség…

- Sirius! – ordította Remus, egy lépésre attól, hogy kitépje a haját.

- Csak mérges vagy a kocsmában történtek miatt. Komolyan, szépségem, nem az én hibám volt. Elcsúszott a kezem, és épp ökölbe volt szorulva abban a pillanatban, és lehet, hogy említettem valami olyasmit, hogy az anyja úgy néz ki, mint a…

- Sirius, elég! Igen, mérges vagyok, amiért megütötted azt az embert. Dühös vagyok, hogy megint hazárdjátékoztál, és csaltál, miközben tudtad, hogy ez hova vezethet. Fel vagyok bőszülve, hogy elveszítetted a pénzed valami baromért, és nagyon ki vagyok akadva, hogy elrontottál egy csendes estét, mikor élvezhettünk volna egy italt. Csak azért engedtelek el, mert nyávogtál, hogy a be vagy zárva a házba, és így viselkedsz! Most az egész falu azt fogja hinni, hogy valami gengszter vagy!

- De Remi… Ez nem így volt…

- Sirius, szeretném, ha kifejtenéd, miért is ne akasszalak fel a füleidnél fogva!

- Megsértett téged – emelte fel makacsul Sirius az állát, s a falra nézett, hogy elkerülje Remus pillantását.

Erre az egyszerű állításra a düh úgy hagyta el Remust, mint a levegő a léggömböt. Az ágyhoz sétált, s a kezei közé fogta Sirius arcát.

- Nem tudom, hogy mit fogok veled csinálni, Siri – mondta szeretettel, s egy puszit nyomott Sirius felsértett homlokára. – Nem vagyok gyerek. Ha kell, meg tudom védeni magam… De értékelem, hogy kiálltál mellettem. Ennek ellenére, egy felnőtt nem úgy viselkedik, hogy megüt valakit. És tudod, hogy mit gondolok a csalásról és a túl sok ivásról. Ha nem lettél volna holtrészeg, nem veszítetted volna el az uralkodást, és hallgathattál volna rám.

- Ha már azért vertek össze, mert megvédtem a becsületedet, alszol ma velem? Csak aludni – esküszöm a Tolvajok törvénykönyvére.

- Nem létezik Tolvajok Törvénykönyve. Még nem írtad meg.

- Francba. Mindig elfelejtem…

- Igen, de csak, ha alszunk.

Hogy bebizonyítsa, mennyire boldog, Sirius a karjaiba zárta Remust, s elárasztotta puszikkal az állát és a nyakát.

- Szeretlek, Remus. Hinni fogsz valaha is nekem?

Remus megállt, s játékosan belecsípett Sirius fülébe, majd néhány puszit adott a nyakára. Kötekedve végighúzta az ujjbegyeit Sirius növekvő vágyán.

- Nagyon… kemény… dolog elrejteni, hogy nem.

- Úgy akarsz tenni, mint egy méltóságteljes valaki, de csak egy kis perverz farkaska vagy, nemde?

- Annyi ember közül neked tudnod kellene, hogy a dolgok nem azok, amiknek látszanak.

Aznap csak aludtak, de Remusnak tényleg le kellett győznie néhány vándorló kezet egy-két erős csípéssel.

XxX

Ron majdnem sírva fakadt örömében, mikor meglátta a távolban Virágzás Kikötőjét. Perselus a normális morgós önmaga volt, s Remus nélkül, az idegek a magasba hágtak. Ron pár pillanatig aggódva gondolt Remusra. Bármelyik napon átváltozhat. Elhatározta, hogy küld egy baglyot, mikor megérkeznek Virágzásba, hogy biztos legyen benne, a vérfarkas jól van.

Még egy órán keresztül lovagoltak, és végre a város kapujába értek. Ron elégedett volt, mikor meglátta, hogy Hollóhát lovagjai dolgoznak a város teljes kerületén. Mindegyikük lóháton ült, és talpig fegyverzetben. Mégis, valami okból kifolyólag, néhányan virágkoszorút hordtak…

Ron szemei elkerekedtek, mikor végre rápillantott a kikötőre a díszes kapun keresztül. Minden szép virágokkal volt elborítva. Rózsák, árvácskák, petúniák, ibolyák, körömvirágok, margaréták, boglárkák… mindenütt virág volt! És semmi nem volt mocskos. A házak fehér szaténnal voltak bevonva, és óriási zászlók lobogtak a szellőben, amiken arany rózsák voltak.

Teljesen elfelejtette. A Rózsa Fesztivál volt Virágzásban. Minden tavasszal volt. Termékenységi ünnepély volt, és minden ember, aki egyedül volt, virágkoszorút kellett hordjon, amit egy elérhető hölgynek kellett adnia a fesztivál végén.

Javában folyt az ünnepély. Ron kislányokat hallott énekelni, akik a májusfa körül táncoltak a fehér szövetruháikban és víg zené, ami a központ felől jött.

- Most már tudom, hogy miről beszélt Charlie. A Rózsa Fesztivál van! – mondta ROn izgatottan.

Nem lehetett nem szeretni a fesztiválokat. Roxmortsnak téli fesztiválja volt, s mikor kisfiú volt, az volt az év fénypontja.

Perselus csak felhorkantott, s gorombán nézett.

- Utálom a fesztiválokat. Komolytalan idő és energiapocsékolás.

- Persze, Perselus. Gyere, beszélni fogok egy őrrel, és megmondom neki, hogy kik vagyunk.

Ron így is tett, s az ajtók hamarosan kitárultak. Megkérték őket, hogy szálljanak le a nyeregből, és az állataikat az istállóba vitte egy fiatal fiú. Egy idősebb nőkből álló csoport állt a kapukon belül, s karjaik teli voltak koszorúkkal.

- Jól van, ti ragyogó fiatal csavargók! Egyedül vagytok?- kérdezte a csapatvezető, csillogó a szemmel.

Ron nevetve meghajolt, hogy a fejére helyezzenek egy koszorút.

- Oh, te leszel a város központjában, meglátod! Egy lovag Griffendélből! A fiatalok mind izgulni fognak! És mi van a barátoddal?

Ron elmosolyodott, mikor Perselusra nézett. A férfi karba fogta a kezét, s  pillantásából azt lehetett kiolvasni, hogy „ ha a nyakam köré teszel egyet azokból, puszta kézzel öllek meg”

- Nem, eljegyezte Griffendél hercegét- mondta Ron, s rákacsintott Perselusra.

A mogorva Bájital Mester meglepetten nézett rá az állítást hallva. Aztán az érzelmek eltűntek, és ugyanolyan egykedvű volt, mint máskor. Körbepillantott a falu peremén, megfigyelve a díszeket és a beszélgető falubelieket. Megint összevonta a szemöldökét.

- Gyere, Perselus, jó lenne körülnézni. Bármibe fogadok, hogy a hajókikötő ma zárva van –állította Ron.

Perselus elindult mellette, s mindenkire rondán nézet, aki rámosolygott. Nagyon rossz kedve volt.

- Ö… Néz, miért nem… Bill! –kiáltotta Ron, félbehagyva mondatát.

Az illető vörös-hajú férfi egy szép hölggyel beszélgetett, de gyorsan otthagyta, s odajött megölelni Ront.

- Ron! Mi a poklot keresel itt? Jó látni! Wow, anyu írta, hogy kapitány lettél, de hadd nézzelek! Magasabb vagy, mint én!

- Téged is jó látni, Bill. De te mit csinálsz itt Virágzásban?

- Oh, Hollóhát királyának segítek az adózásban. Kissé idejétmúlt, s nem akart felkelést, tudod… Ilyesmi. Te mit keresel itt?

- Azért vagyok itt, mert a prófécia végre beteljesedett. Perselus a Kiválasztott.

Egy pillanatig Bill nagyon szomorúnak tűnt, majd vigyorogva megrázta Perselus kezét.

- Sok szerencsét, Perselus. Bár most Hollóhát polgára vagyok, még mindig szeretettel gondolok Harry hercegre. Remélem, haza tudod vinni, oda, ahova tartozik.

- Mindent megteszek érte – mondta Perselus kissé ellenszenvesen, mivel még mindig szar kedve volt.

- És honnan ismered Ronaldot? – kérdezte Perselus, kíváncsian arra, hogy a férfi egy unokatestvér lehet-e.

- Bill a testvérem!

- Még egy? – kérdezte Perselus meglepődve, s felhúzta a szemöldökét.

Ron felnevetett, s megforgatta a szemét.

- Összefutottunk Freddel és Georgeal a Tiltott Rengetegben, aztán találkoztunk Charlieval Finley faluban. Hé, Bill, Perselus nem kedveli az ilyesmiket, szóval, megmutatnád neki, merre van a fogadó? Biztosan szívesebben bájitalokat főzne.

- Persze. Pont az istálló mellett van. Elviszlek oda.

A páros elindult, s közben csendesen beszélgettek a próféciáról. Ron elmosolyodott, mikor egy szép szőke elkapta a tekintetét, s elpirult. Vigyorogva rákacsintott, s tovább sétált a faluba, hogy megnézze, mit talál.

XxX

Délutánra egy kis horda lány követte mindenhova Ront, s mindegyik imádkozott, hogy neki adja a koszorúját. Ron viccelt velük, s azzal vágott fel, hogy minden játékot megnyert, s a lányoknak adta a nyereményeket. Épp háromszor egymás után rálőtt egy ökörre, mikor a bolt vezetője megkérdezte, hogy benevez-e a lovagi tornára.

- Van torna?

- Egy óra múlva kezdődik. Csak a legjobb versenyzőknek van, s a győztes istenien jó ajándékot kap.

- Mi a nyeremény? – kérdezte Ron izgatottan.

Imádta a lovagi tornákat.

- Egy rózsa tiszta aranyból… és egy csók Hermione kisasszonytól.

- Ki Hermione kisasszony? – kérdezte Ron, enyhén érdeklődve.

- A király lánya. Nagyon gazdag, szép, és erős boszorkány lesz belőle. Mivel te lovag vagy, lehet hogy lenne esélyed vele. Bár a pletykák szerint már odaígérték másnak. Épp nagykorú lett, s az apja ajándékként elhozta a Rózsa Fesztiválra.

Ron megköszönte az információt, és elindult feliratkozni a lovagi tornára.

- Attól tartok, nincs nálam egyetlen fegyverem sem, de van egy lovam.

- Semmi gond. Fel tudjuk szerelni, Sir Ron. Öt versenyző van. Ön a hatodik. Először Sir Terry Boot ellen kell kiállnia. Sok szerencsét!

Fél óra múlva Ron fel volt fegyverkezve, és egy nehéz gerely volt a kezében. A sisakján keresztül végignézett a tömegen, és véletlenül rápillantott a szép nemesi hölgyre, aki a legjobb helyen ült. Ron ráismert a mellette levőre, aki Hollóhát hercege volt, valamelyik a fiatalabbak közül, de a neve nem jutott eszébe. A páros egy nagydarab ember társaságában volt, aki nagyon tehetős lehetett, és akiről azt gondolta, hogy a lány apja lehet. Mellettük volt még a kikiáltó, más nemesek és egy fehér szatén párnán a szép aranyrózsa.

De Ron igazából csak a szép barnahajút látta. A pillantásuk találkozott, s ő levette a sisakját, hogy jobban megnézhesse. A lány rámosolygott, s elpirult, aztán másfelé pillantott. Sajnos nem kellett több egy pillantásnál. Ron el volt bűvölve.