Ha lett volna egy útikalauz a birodalomhoz -amit Perselus és társai jelenleg felfedezett-, az lenne benne, hogy Ville Verres talán a legcsodálatosabb hely, amit meg lehet látogatni. A naplemente a vörös homokkő felett, Griffendél Kastélyánál lélegzetelállító, a Hollóhát falvainak egyszerű eleganciája varázslatos, de egyik sem hasonlítható Ville Verres csodáihoz. De lehet- e másra számítani, mint a szédítő szépség egy vélaépítette városban? A házaik saját magukat tükrözik. Egy teljes város csigavonalú kristálytornyokkal, amik a fákból nőnek ki és eltűnnek a felhőkben. És mindennek a tetejébe, ott van a Kristály Palota, ami olyan kék és nyugodt, mint maga az ég. Ebben a varázslatos csodában találjuk meg hőseinket, akik teljesen kiélvezik a királyi kezelést. Hát, a többségük élvezte legalábbis.

XxX

Perselus mindig egyedül szeretett fürdeni. Szeretett feketébe öltözni. Nem fésülte a haját. Egy férfinek, akinek sütnivalója volt, mint neki, nem volt ideje olyan sajnálatraméltó dolgokra, mint az ápoltság.

A vélák mások voltak.

A vélák szerettek közösen fürdeni. A vélák szerették a hozzájuk hasonló szép ruhákat. A vélák órákat töltöttek tisztálkodással.

De amit a vélák a legjobban szerettek, az az volt, hogy valami rondából szépet csináljanak. Boldoggá tette a lelküket. A természetükben volt, hogy a körülöttük levő világot szebbé tegyék, bármilyen módon.

Perselus valósággal könyörgött érte.

XxX

- Kérem, Madam! Eresszen el! – ellenkezett Perselus hangosan, s megpróbált egy igazán idős véla nő kezéből kiszabadulni, aki épp megcsípte a fenekét, miközben alkalmazottai megpróbálták róla lerángatni a nadrágot. De semmi nem segített. A nő fogása olyan volt, mint a vas.

- Fejezd be ahz ellenkhezést! Rhendes szhőke hercheggé varházsolunk az esti bálhra. Nem vacshorázhatsz a királlyal, ha így néhzel ki!

Az idős nő hangja olyan, volt, mint akinek több éves tapasztalata lenne ebben, és elég önfejű volt. Perselus nadrágját végül levették, de a szerénysége egyben maradt, mivel a szobát pára borította.

- Biztosíthatom, hogy egyedül is meg tudok fürdeni! – rikoltotta, mikor bedobták egy forró fürdőbe.

- Ehről nem lehet szó! A bőhröd thermészhetéből ítélve hideg fürdőket veszel. Ehzt abba khell hagynod. A fohhró víz lélegezni hagyja ahz bőrt.

Felkapott egy marék hajat, és megvetően megszagolta.

- Normálisan egyszehr fhürdesz egy héten. A hajthípusoddal minden másodhik nap kellene führdened.

- Az vízpazarlás – morogta Perselus, s végül megadta magát a mosásnak.

Az öreg nő a víz alá nyomta a fejét, s majdnem megfulladt.

- Teh pedig pahzarlod a jókhépűséget.

- Humph. Én nem képzelgek. Tudom, hogy nézek ki.

- Nem fogod tudni, mikhor végheztünk veled. Nos, amint mondtham, egy fürhdő minden másohodik nap. A hajad hosszú éhs egyhenes. Az olajh lefolyhik rajhta, és így gyohrsabban zsírhosodik, mint a hullámhos vhagy a ghöndör haj. Hétkhöznapi szhappannal mosod. Ahz bűn! Adhok egy rheceptet, valhami sokkhal jobbat, valamit cshak nekhed. Tarthsd vissza lélegzeted.

Megint benyomta a víz alá, aztán kihúzta, és bekente valamivel a haját, aminek (szerencsére) szantálfa illata volt, nem valami nevetséges virágé. Mindig szerette ezt az illatot. Azon gondolkodott, hogy vajon honnan tudta a nő…

- Szégyhelled a sebeidet. Úgy ölthözöl, hogy elrhejtsd őket. Ehz nem helyes. A sebhelyeid szhépek.

- Semmi nem szép a testemen. Ha egyszerűen abbahagyná a bántalmazást… - ellenkezett Perselus eredménytelenül, s egyre mérgesebb lett, hogy a nő olyasmiről beszél, amit ő meg akart szabadulni.

- Tudhtad, hogy a vhéláknak nincsenek sebhelyeik?

- Micsoda szerencse- köpte Perselus.

- Éhs ehz ahz, amiért a véla férfiak féltékenyhek.

- Miről beszélsz?

- A sebhelyek bizhonyítják, hogy túlélő vahgy. Hogy nem vahgy törhékeny. Mindhen vonal kitarhtásról és tapaszthalatról beszhél. Azok a dolghok szhépek, nem?

Perselus hallgatott.

- Nem vahgy lusta. A tested jó állapotban van. Az ahrckifejezésed komoly. De van vlahmi tihokzatos benned, ami úgy foghja vonzhani a szerethőket hozzhád, mint a fény a molylepkét. Észrevetthed, hogy a vhélák… hogy egyhikünk sem néhz ki ugyanúgy. A külhönbség szép. A khinézeted egyhedi, de ez nem tehszi őket csúnyhává. Cshak tudnod kell, hogy mutasd meg a jó oldalát. Helyes? Helyes.

Megint a víz alá nyomta, majd kihúzta. Az alkalmazottai valami fajta ragacsot öntöttek a vállára és a mellkasára, majd neki kezdték dörzsölni. Megpróbált feszült maradni, de ahogy a krém felszívódott a bőrén, s a mámorító levegő megtöltötte a tüdejét, a teste magától ellazult. Hamarosan teljesen nyugodt volt. Valami becstelen varázslatot hajtottak végre rajta, biztos volt benne, de pillanatnyilag nem igazán érdekelte…

Ron és Bill cseppet sem ellenkeztek. Mikor a gyógyfürdőbe vezette őket néhány gyönyörű nő, majd megfürdették és megmasszírozták őket, egyetlen ellenkező szó sem futott ki a szájukon.

Néha nehéz volt hősnek lenni.

XxX

Hosszú ideig csak egyszerűen bámult.

- Láthod? Mit mondtham neked?

A háta mögött állt, s végignézett a munkáján, egy büszke csillogással a szemében. Tényleg elképesztő volt. Évekkel fiatalabbnak nézett ki. A haja bársonyos volt és puha, és a nyakánál volt lazán összekötve. Egy tincs szabadon lógott, és az arcához simult. A fogai csillogóan fehérek voltak, s a bőre egyáltalán nem volt fakó. Majdnem… ha gondolni mert volna rá… csillogott…

A ruházata nem a szokásos rongyos talárjából állt. Fekete bőrnadrágot viselt, ami a kidolgozott lábaira simult. A csizmái térdig értek és sötéten csillogtak, mintha kígyóbőrből lettek volna. Egy zöld, hosszú ujjú, bársonyinget viselt, ami kimutatta az izmos karjait. Az ingen egy keményített fekete mellény volt, amin apró ezüstgombok voltak. Egy zöld selyemöv volt a dereka körül, s a korbácsa az oldalára volt kötve. Egy díszes ezüst tőr volt az övben, a korbáccsal ellentétes oldalon, s csak a drágaköves markolata volt látható. Hogy a kinézete teljes legyen, egy ugyanolyan anyagból készült köpeny volt a vállára helyezve, mint amiből a csizmája készült, és úgy lobogott a teste körül, mintha egy láthatatlan szél fújná. A nőnek igaza volt. Nem ismert magára.

- Sajnálatra méltó, hogy a herhcegnek vahgy ajánlva. A hölgyhek és nhány férfi nagyhon sajnálni foghják, hogy nem vahgy egyedül. Nem mondhatom el ugyhanezt a baráthodról, Billről. A hercegnő megkhérte, hogy kíshérje el vacshorázni. Jó benyhomást kelthett. Oh, majdnem elfelejthettem! Ne felejtsd el a maszkhod!

Egy egyszerű fekete álarcot adott oda, ami eltakarta a szemeit. Azok feketén csillogtak alatta. A nőnek igaza volt. Még neki is be kellett vallania, hogy sötéten titokzatos volt.

XxX

Perselus hírtelen nagyon hálás volt a Madamnak, ahogy nevezte, amiért rendesen felöltöztette. Mindenki, aki a bálon volt úgy volt felöltözve, mint ő. Könnyen meg lehetett mondani, hogy ember volt, nem véla, de ha az érdeklődő tekintetek jelentettek valamit, akkor azok nem találták visszataszítónak. Mindenki egy szép, magas mennyezetű szobában volt, ami az eget utánozta. Az alkalmazottak gyönyörűek voltak a kidolgozott ruháikban, tollas maszkjaiban és kifestett arcaikkal. Kellemes kacaj és udvarias beszélgetés töltötte be a termet, s furcsa zene táncolt a füleiben. Gyümölcsös illatú bort kapott, amit lustán forgatott a kezeiben, mivel nem akart ismeretlen alkoholt inni és nevetségessé tenni magát. Egy homályosan megvilágított sarokba lépett, körülnézni, s anélkül, hogy tudta volna: sok szem őt nézte.

Vigyorogni kezdett, mikor végre megpillantotta Ront. Igaz, nagyon jóképű és bátornak nézett ki, de az oroszlánbőr, ami a vállára volt akasztva egy kicsit… vad volt Perselus ízlésének. A szörny feje eltakarta Ron arcát, s ha nem lettek volna a vörös tincsek, amik kibújtak alóla, nem ismerte volna fel. Griffendél csodálatos kardját az övében hordta, s a vas fegyverzete csillogott. Izmos karjait nem fedte semmi, és sebhelyekkel volt tele. Úgy látszott, a hölgyek ájuldoztak, nem fordítva. Ron kissé kényelmetlenül érezhette magát a kosztümben, mert jól láthatóan megpróbált Perselushoz jutni a sötét sarokba. Mikor végre odaért, Perselus kilépett az árnyékból, hogy mellé lépjen.

- Bárányt keresel, Ronald? – kérdezte vontatottan, szórakozott mosollyal.

Ron jól láthatóan meglepődött és a szörnyeteg feje alól kikukucskált.

- Perselus? Ez komolyan te vagy? A kutyafáját! Jól nézel ki!

Perselus érezte, hogy Ron elpirult.

- Ö… Nem mintha észrevenném, hogy más férfiak hogy néznek ki… oh… tudod, hogy értem! – fejezte be Ron.

Perselus elmosolyodott, megelégedve a bókkal.

- Köszönöm. Te úgy nézel ki…

- Mintha elbotlottam volna egy szőnyegben. Tudom. De a fürdő azokkal a véla lányokkal megérte – mosolygott álmodozva.

Perselus elgondolkodott rajta, hogy vajon máris elfelejtette-e Lady Hermionet. Mintha látta volna Perselus gondolatait, Ron magához tért.

- Szeretném, hogy Hermione itt legyen. Nagyon tetszene neki az ilyesmi.

- Nem úgy nézel ki, mint aki szőnyeget visel. Úgy nézel ki, mint egy harcos. A hölgyek biztosan vonzónak találnak. Biztos vagyok benne, hogy megunták a sok szép férfit, akit naponta látnak.

- Kösz, Perselus. Láttad Billt?

- Nem, de azt mondták, hogy a hercegnőt kíséri.

- Valaki azt mondta, hogy keringőznünk kell. Nem táncolok valami jó – mondta Ron aggódva. – Főleg, mikor ez a nehéz dolog rám van akasztva…

- Én nem táncolok.

- Azt hiszem, kötelező. Másképpen olyan, mint egy sértés a királyi családnak. És ha kell a kulcs, nem hiszem, hogy meg kellene sértenünk valakit.

- Pontosan ezért kellene elkerülni az alkoholjukat. Félrevezetés lehet. Biztosíthatlak, hogy nagyon erős.

- Kösz a figyelmeztetést – válaszolt Ron, pont mikor a hold megjelent a homályos égen fölöttük.

Trombiták jelezték, hogy valaki fontos érkezik, és minden szem a gazdagon díszített nagy márványlépcső felé nézett. Lassan, királyian lépkedve egy tökéletesen felöltözött kislány jött le, akit egy ugyanolyan magasságú fiú vezetett.

- Bejelentem Gabrielle hercegnőt, és kísérőjét, Pierre Henryt.

A trombiták ismét megszólaltak, s a hang ismét beszélni kezdett.

- Bejelentem Fleur hercegnőt és kísérőjét, William Weasleyt.

Bill királyian nézett ki. Úrrá lett hebehurgyaságán, s álmodozva néztek egymásra Fleurrel. Miután lejöttek a lépcsőkön, a trombiták még hangosabbá válták, és betöltötték a szobát.

- Bejelentem a Királyt és a Királynét!

Bársonyban és drágakövekben úszva jelentek meg. Perselus meglepődött, mikor rájött, hogy gondolatai ugyanazon az úton jártak, mint Roné. Szerette volna, hogy Harry herceg lássa ezt a gazdag előadást, mellette. Egy kórus szólalt meg, s a király és a királyné lesétált.

Álarcosbál!

Álarcok a parádén…

Álarcosbál!

Rejtsd el az arcod,

Hogy a világ

Soha ne találjon meg!

Óriási, díszeses kifaragott ajtók nyíltak ki, s a királyi család belépett. A sarokból, Perselus látta, hogy a nagy terem úgy volt kidíszítve, mint a mesékben. Buborékok szálltak lefelé a mennyezetről és a királyi család mögött belépő vendégek között repdestek. Nem pukkadtak ki, inkább beleolvadtak a padlózatba.

Álarcosbál!

Minden arc, más alakkal…

Álarcosbál!

Nézz körül-

Ott egy másik

Maszk mögötted!

A király és királyné a trónokhoz léptek a terem elején. Mikor leültek, a vendégek, Perselusszal és Ronnal együtt rájöttek, hogy párokba kell rendeződniük. Egy barnahajú véla rögtön Ron karjaiba kapott, s Perselusnak nem kellett hallania a gondolatait, hogy tudja, ismét Hermione jár az eszében. Az ő partnere egy szőke véla lett, elegánsan felöltözve fehérbe és aranyba. Feltűnő párost alkottak, mikor a zene felerősödött, s a lány végigvezette a szobán. Nagyon kényelmetlenül érezte magát, mivel soha nem szeretett táncolni, s a sok forgás és a buborékok miatt kissé rosszul lett. Úgy látszott, Bill élvezi a táncot.

Villámlás és mályva

Vörösesbarna folt

Bolond és Király

Vámpír és liba

Zöld és fekete

Királynő és pap

Egy piros nyom

Szörny arca

Mintha cérnán rángatnák, mindenki ügyesen mozgott körbe a táncpadlón és partnereket váltottak a megfelelő időpontban. Perselus ismét azon gondolkodott, hogy vajon varázslat okozza-e ezt. Ron sokkal jobban táncolt, mint állította…

Álarcosbál!

Forrongó árnyak,

Lélegző hazugságok…

Álarcosbál!

Bolonddá teheted

Minden barátodat!

Új partnere rámosolygott, aztán a feje megfordult. Hírtelen az anyja nézett vele szembe, az arca fájdalmat tükrözött. Perselus ellökte, s valaki más karjába botladozott. Új partnere hangosan nevetett, de a hangot elfojtotta a kórus. Az ő arca Harryé volt, félelmetesen megcsonkítva. Ijedten lépett hátra, s aztán egy új partner karjaiba került. Ezúttal az apja mosolygott vissza rá gonoszul.

Álarcosbál!

Kacsintgató szatírok,

Bámuló szemek…

Álarcosbál!

Szaladj, és bújj el-

De egy arc mégis

Követni fog!

A dal szédítően fokozódott, majd hírtelen véget ért. Perselus még mindig kábult volt, mikor mindenki beszélni kezdett, vagy tovább táncolt. Egyedül állt a tömeg közepén, s forrónak és fullasztónak érezte a levegőt. Gyorsan félrelökte a forgó táncolókat, míg a teraszra nyíló üvegajtókhoz nem ért. Úgy érezte, mintha a maszk égetné. Felcsapta az ajtókat s hálásan kilépett az üres teraszra, majd becsukta őket. Vett néhány mély lélegzetet a tiszta, éjszakai levegőből, hogy lenyugodjon. Csak elképzelte a dolgokat. Ennyi volt az egész.

A terasz áldottul csendes volt.

- Tetszettek a táncpartnerek, akiket küldtem? Gondoltam, hogy fog.

Ismerte a hangot. A halálfaló volt, Finleyből. Az, akitől Charlie megmentette.

- Nem tudsz megijeszteni a gondolat- játékaiddal és a sötét varázslatoddal. Mutasd magad- sziszegte figyelmeztetően, s az árnyékos rész felé fordult, ahonnan jéghideg kék szemek bámultak rá.

- Nem játszok, Perselus – mosolygott titokzatosan, s megcsillogtatta fogait.  – Látod, hogy táncolnak? Nem is tudják, hogy életük a végéhez közeledik – ciccegett, és megrázta a fejét csúfolódva, mintha tényleg érdekelte volna. – Szórakoztatsz, Perselus. Egy maszkot viselsz, amit a többiek látnak. Egyet, ami miatt azt gondolják, hogy képes vagy véghezvinni a feladatot. A maszkod nem fog megvédeni Voldemorttól. Ha nem tudod megvédeni magad az apádtól, miből gondolod, hogy le tudod győzni az Uramat? Azt hittem, nem ámítod magad.

Egy hangos csattanással eltűnt, s csak az árnyékok és Perselus tudta, hogy ott volt. Nagyon üresnek és hidegnek érezte magát, s a kezébe ejtette a maszkját. Összefogta a markába, s egy nem jellemző idegességi rohammal átdobta a teraszon. Úgy esett a kristály város felé, mint egy kívánság egy kútba.

- Nem viselek maszkot, hallasz, halálfaló? Nem bújok el sem előled, sem más elől. Már nem, és soha többé.