Nem tudta elhinni, hogy ez megtörtént.  Éppen elég rossz már az is, hogy ennek a férfinek a társaságában kellett eltöltenie a bájitaltan órákat, de most elvárták, hogy vele éljen! Ó, nem volt kétsége afelől, hogy megtalálja a módját, hogy túlélje. Végül is nem lehetett annál rosszabb, mint azok az évek, amelyeket elszenvedett a Dursleykkel. De a tanévi szemeszterek átmenetileg mindig felfüggesztették azt a rémálmot. A Griffendél toronyban élni olyan volt, mint egy csodás álom, amit egész nyáron várt. Az érzésre, hogy soha többé nem lesz ebben része, megfájdult a gyomra. Feladni a Griffendél tornyot a nyirkos, sötét pince ellenében!

Piton vezette a kastély belsején keresztül, le pár sötét, gyengén megvilágított folyosón át, lépéseik baljóslatúan visszhangoztak a kőfolyosókon. Végül megállt Mardekár Malazár, és egy nagyon nagy kígyó portréja előtt.

- A jelszó Eldorádó- mondta Piton, hogy mind a festmény, mind Harry a hasznát lássa. A portré kinyílt, s Harry követte Pitont a kamrába, ami mostantól kezdve az új otthona lesz.

Harry megtorpant az ajtóban. Nem egészen erre számított. Annak ellenére, hogy az alagsorban voltak, és hiányolta a magas ablakokat, amikhez hozzászokott a Griffendél toronyban, a szoba emlékeztette valamelyest a Griffendél klubhelyiségére. Szépen berendezett, bár az alapszín a zöld volt, nem piros. Vastag szőnyegek a földön, egy plüss kanapé a mágiával begyújtott kandalló mellett, kényelmesnek tűnő székek mindkét oldalon. Még egy varázslósakk készlet is állt a szoba egyik jól megvilágított sarkában. Gyertyák és olajlámpák világították be a helyiséget, sokkal fényesebben, mint azt várta, és annak ellenére, hogy a pincében voltak, nem érzett nyirkosságot. Vagy hideget.

A falak olyan kárpittal voltak bevonva, mint amik a kastély többi részén is láthatóak voltak, s több ajtó nyílt innen, amikről Harry azt gondolta, hogy a többi szobába vezetnek. Észrevette, hogy Piton levette a talárját, és a kanapé hátára dobta. A férfi egy tálalóhoz lépett, ahol kitöltött magának egy vizespohár borostyánsárga színű folyadékot, s egy korttyal ledöntötte. Harry kihasználta a férfi figyelmének elterelődését, s bepillantott néhány másik szobába. Egy jól berendezett iroda egyik oldalon, egy bájitallabor távolabb, egy magánkönyvtár, és egy óriási hálószoba egy magán fürdőszobával. Míg körülnézett benne, Dobby megjelent a ládájával együtt, amit még nem sikerült kicsomagolnia.

- Itt van Harry Potter tulajdona - közölte Dobby –, most, hogy Harry Potternek az alagsorban kell laknia, Dobby biztos, hogy gyakran meg fogja őt látogatni! – A kis manó boldogan mosolygott fel Harryre, mint aki örül az eseményeknek, de Harry még nem jött rá, hogy mely dolgok azok, amiket a házimanók megértenek, és melyek, amiket nem.

- Akarja Harry Potter, hogy Dobby segítségére legyen valamiben?

- Nem Dobby, köszönöm - biztosította Harry – Köszönöm, hogy elhoztad a
dolgaimat.

Dobby fülig érő szájjal vigyorgott. - Harry Potter az, akinek hálásan meg kell köszönni a kedvességét. – S ezzel a kis manó ismét eltűnt.

Harry lebámult a ládájára, majd felnézett Piton professzorra, aki úgy meredt rá, mint egy rovarra, amit csapdába ejtett egy mikroszkóp alatt. Harry kényelmetlenül fészkelődött, de amikor egyikőjük sem szólalt meg, felsóhajtott, oldalra cipelte a ládáját, és az előszoba falának támasztotta, hogy ne legyen útban. Piton újabb italt töltött magának, s Harry hirtelen aggódni kezdett, hogy a férfi azt tervezi, kapja magát, és lerészegedik. Nem volt benne bizonyos, hogy pontosan tudná, hogyan birkózzon meg egy részeg Pitonnal. De legalább a férfi már nem nézett továbbra is rá.

- Elnézést, uram? - kérdezte csendesen. Piton megmerevedett, de nem fordult meg. - Hol kívánja, hogy aludjak? – Akármerre nézett, csak egyetlen egy hálószobát látott.

- Felőlem akár a kamrában is aludhatsz! - vicsorogta Piton, miközben megfordult, és sötét pillantást vetett Harryre.

Harry megrándult, és tett egy lépést hátrafelé. A bensője megfagyott, a szíve kalapálni kezdett a szavakra. Egy apró szűkös helyiségről szóló tízévnyi emlék a legváratlanabb módon, mint egy bosszú tőrt elő. Hamarabb elszökik Roxfortból, mint hogy még egyszer keresztülmenjen ezen !

A reakciója, úgy látszott megijesztette Pitont, s Harry meglepetésére a férfi átható tekintete azonnal elhalványodott, arca elsápadt. Harry látta, hogy egy pillanatra összeszorul a keze a pohár körül, aztán gyorsan félretette, s egy tétova lépést tett Harry felé. - Sajnálom. – Szavai még hihetetlenebbek voltak, tekintve, hogy Harry még soha nem hallotta, hogy bármiért is kifejezze a bűnbánatát. - Ez… nem akartam ezt mondani. Nem gondolkoztam. Kérem, fogadja el a bocsánatkérésemet. ­ A férfi kissé betegnek látszott, s Harry életében ki nem találta volna, hogy azért, mert tényleg megbánta szavait, vagy csak a gondolat miatt, mert valamiért bocsánatot kellett kérnie.

Harry feszülten bólintott, s karjait maga köré fonta az elképzelt hideg ellen. Semmi mást nem mondott, arra várt, hogy Pitonnak jusson eszébe eredeti kérdése. Úgy tűnt, a férfi ismét összeszedte magát, a kanapéra pillantott, aztán lemondóan felsóhajtott. - Elég nagy az ágy mindkettőnk számára, Mr. Potter – tájékoztatta őt, s Harry elsápadt a szavaira. – És furcsa lenne, ha valaki a kanapén alva találná. Kinézném Caramelből, hogy kémeket küld, hogy nyomozzanak.

- Elvárja, hogy… - hadarta Harry döbbenten.

- Mr. Potter - tért vissza teljesen Piton dühe. – Higgye el, én sem vagyok boldogabb ettől a helyzettől, mint maga. De mindketten benne vagyunk, s vannak bizonyos elkerülhetetlen pontok, amelyek előtt meg kell hajolnunk. Ezek egyike az, hogy képtelenek leszünk elkerülni, hogy ne töltsünk el bizonyos mennyiségű időt egymás társaságában . De annak ellenére, amit Caramel miniszter úrnak korábban mondtam, biztosítom, hogy az erénye teljes biztonságban van tőlem!

Harry érezte, hogy az arca a szégyentől vörösen ég, s még forróbb lett, mikor a férfi, a valaha hallott leggúnyosabb hangján, hozzátette: - Remélem, maga is biztosítani tudja ugyanezeket?

- Nem gondolja komolyan, hogy én…- hadarta Harry.

- Nem, nem gondolom, Mr. Potter – vágott közbe Piton. – Kérem, tiszteljen meg ezzel az előzékenységgel engem is.

- Rendben! - meredt rá dühösen Harry. – Lefekszem! ­ Kikapta a pizsamáját a ládájából, s csaknem berohant a viszonylagosan biztonságos hálószobába, eltűnt a fürdőszobában, s becsapta az ajtót maga mögött. Utálta a férfit! Utálta! És alig tudta visszatartani magát, hogy ne rugdossa mérgében a falakat.

Leült egy óriási kád szélére, s megpróbált úrrá lenni érzelmein. Ez nem fog működni. Nem tudta elképzelni, hogyan várta el Dumbledore mindkettőjüktől, hogy együtt éljenek anélkül, hogy megölnék egymást. A kísértés, hogy előhúzza a pálcáját, és Pitont a feledésig átkozza, majdnem ellenállhatatlan volt. Helyette levetkőzött, és bemászott az óriási kicsempézett fürdőkádba, és némi meglepetéssel észlelte, hogy Pitonnak zuhany is volt rászerelve vízhálózatra. Ez ritka volt a kastélyban, de olyan szükséglet, amelyre bájitalmesternek szüksége volt. Az ember sosem tudhatta, mikor robban rá egy üst.

Gyorsan lezuhanyozott, átvette a pizsamáját, s óvatosan a hálószoba felé indult. Megkönnyebbülésére Pitonnak nyoma sem volt.

Rácsodálkozott az óriási, természetesen zöld függönyös baldachinos ágyra a szoba másik felében. Pitonnak igaza volt, az ágy tényleg elég nagy volt kettejüknek. Elég nagy volt négy, vagy öt főnek is, ha igazán kedvelték egymást. De maga a gondolat, hogy készségesen másszon Perselus Piton ágyába! Harry összerázkódott. Rohadt életbe!

A pislákoló gyertyafényben megcsillant az aranygyűrű a jobb kezén. Házas! Pitonnal. Elgondolkozott rajta, hogy ez vajon Harry Pitonná teszi-e? Vagy ami még rosszabb, Perselus Potter? A szülei valószínűleg forognak a sírjukban. És el sem tudta elképzelni, hogy mit fog mondani a keresztapja, ha megtudja. Sirius valószínűleg őrjöngve fog visszatérni, és kitekeri Piton nyakát.

Valamilyen oknál fogva erre a gondolatra jobban lett, vonakodva az ágyhoz sétált, és letette a szemüvegét meg a pálcáját az éjjeliszekrényre. Aztán felmászott az ágyra, bekúszott a takarók alá, s az ágy szélére húzódott, olyan messze a másik oldaltól, amennyire csak tudott, anélkül, hogy kiessen belőle. Úgy vélte, hogy fahéj illatát érzi a lepedőkön. Némán feküdt a hátán, képtelenül arra, hogy aludjon, amellett túlságosan idegesen ahhoz, hogy összerakjon egy értelmes gondolatot.

Talán húsz perc múlva hallotta, hogy nyílik a hálószoba ajtaja, Piton belép, s a fürdőszoba felé indul. Harry tűnődve hallgatott, míg a zuhany működött, és nyomatékosan megpróbálta nem elképzelni a bájitalmestert odabenn fürdeni. Most komolyan - gondolta - ez nevetséges. A legutáltabb tanár ágyában volt, az Isten szerelmére! Szabályok kellenének ez ellen!

Szabályok, talán a mugli világban. De nem ott voltak, és kezdte gyanítani, hogy még egy csomó olyan szabály van a varázslóvilágban, amiről még nem értesült. Soha nem gondolta volna, hogy eljön az a nap, mikor azon kapja magát, hogy hiányolni fogja a mugli világban megszokott józanságot. De aztán, amikor tényleg elgondolkozott rajta, hogy mennyivel szokatlanabb volt a nagybátyjának lépcső alatti gardróbjában élni, és azt fontolgatni, hogy vajon ezen a héten kaphat-e enni. Felsóhajtott, s beletörődött a ténybe, hogy akár mugli, akár varázsló, az életének soha nem lesz értelme.

Végül Piton kilépett a fürdőből, s az oldalt álló nagy szekrény felé ment. Harry szemei, akarata ellenére is, a férfit pásztázták.

Piton csak egy pizsama alsóban volt, s a szekrényben keresgélt egy ing után, hogy felvegye. Harryben felötlött, hogy ez valószínűleg azt jelenti, hogy Piton nem viselt felsőt az ágyban, s minden ellenére Harry azon kapta magát, hogy a férfi teste vonzza a tekintetét. Nem volt benne biztos, pontosan mit várt ­ a talárok sok mindent elrejtettek ­, bizonyosan sápadt bőrt, talán egy túl vékony alkatot, és, bár már korábban látta a Sötét Jegyet, egy jelöletlen testet. Nem ez volt a valóság. Sápadt bőr, igen, de az alkata izmos volt és erős. Egy fiatalember, élete csúcspontján, egy kisportolt test, ami határozottan azt sugallta, hogy Piton messzire aktívabb életet él, mint Harry gondolta. És fel volt készülve a Sötét Jegyre az alkarján, amit még a szoba másik feléből is láthatott, de nem számított egy színes tetoválás felvillanására a jobb vállán. Egy vörös rózsa, amely köré egy zöld kígyó tekeredik. Egy ilyen tetoválás mindennek ellentmondott, amit a morcos bájitalmesterről tudott.

Ugyancsak nem számított sebhelyekre, amit itt-ott látott a sápadt bőrön. Sebek, amelyek úgy néztek ki, mint amik valamifajta késtől, vagy pengétől származtak. És akkor, hirtelen minden eltűnt a látómezejéből, mikor Piton felhúzta a vékony hálóinget, s Harry rájött, hogy tényleg fixírozta a férfit. Elborzadva fordult oldalra, háttal Pitonnak, és elég keményen közölte magával, hogy a legkisebb mértékben sem tartja őt vonzónak.

Valami eszébe jutott. Talán a Sötét Jegy látványa hozta előtérbe. Voldemort nem lesz boldog az események ilyetén alakulásával. Már régen elfogadta a tényt, hogy szerepel első helyen azon a listán, akiket Voldemort meg akart ölni. Egyből Albus Dumbledore mellett. Úgy vélte, abban a pillanatban, mikor a hír kitudódik, Perselus Piton neve is felkerül arra a listára.

Egy pillanattal később érezte, hogy az ágy megmozdul, és a matrac kissé besüllyed, ahogy Piton az ágy másik felére mászik, messzire Harrytől, s a szituáció irrealitása olyan erősen letaglózta Harryt, hogy majdnem felkacagott. - Azon töprengek, hogy miért magát választotta - mondta ki hangosan, mielőtt eldöntötte volna, hogy megszólal. – Úgy értem, a Házasság Köve – tisztázta, anélkül, hogy megfordult volna. – Miért magát választotta, mint az én… miért gondolta volna, hogy maga és én…

- Mr. Potter, nem vagyok hozzászokva, hogy beszélgessek az ágyban. ­ Piton hangja éles volt, és vágott, s túl közelről jött, mint ahogy arra Harry felkészült, annak ellenére, hogy tudta, a férfi mellette fekszik ebben az óriási ágyban, ami hirtelen mégis nevetségesen kicsinek tűnt.

- Én igen – válaszolta gondolkozás nélkül.

Piton olyan hangot hallatott, ami gyanúsan nevetésre emlékeztetett. – Hatalmas mennyiségű földi tapasztalat, nemde?- kérdezte, s hangja tele volt gúnnyal.

Harry arca vörösen égett a szégyentől, s megfordult, hogy a férfire nézzen. - Nem így értettem!- kiáltotta. Teljesen felkészületlenül érte a mellette fekvő Perselus Piton látványa, akinek szemében azonos mértékben csillogott szórakozottság és megvetés. Harry felsóhajtott, s visszafeküdt. - Ron ágya az enyém mellett van – magyarázta egyszerűen. – Éjszaka beszélgetünk. ­ Valami, amiről azt gondolta, nagyon hiányolni fog az élete hátralevő részében.

- Emlékeztetem önt valamilyen módon, formában, vagy alakban Mr. Weasleyre? - kérdezte Piton. – Vagy ez a módja, hogy kifejezze a sajnálatát, amiért nem fogadta el a barátjának oly nagylelkű ajánlatát, hogy feláldozza saját gyanús jövőjét Miss. Grangerrel, és elvegye őt helyettem? Gyanítom, hogy mint nemes Griffendélesek, mindketten felajánlották, s magának, ugyanilyen nemes lelkűen nem volt más választása, mint hogy elutasítsa.

Harry a döbbenettől mérgesen nézett rá. - Ilyen utálatosnak született, vagy órákat vett valahol?

- Hosszú évek gyakorlata, Mr. Potter!- kiáltotta vissza Piton.

- Utálom!

- Jó! Az életem teljes! Még egy Griffendélest megtanítottam az utálatra. Hogyan fogom valaha is túlszárnyalni önmagam?

Harry visszafogott egy dühös sikítást, és hátat fordított a férfinek, elgurulva tőle. - Fogja be, és hagyjon békén!

- Örömmel! – mordult Piton, s az ágy mozgásából ítélve ő is hátat fordított Harrynek.

Harry rájött, hogy Piton megnyerte a vitát. Sikerült megtalálnia a módját, hogy hogyan fogja be Harry száját. Becsukta a szemét, s arra terelte gondolatait, hogy olyan dolgokat találjon ki, amivel Perselus Pitont az őrületbe kergetheti. Talán mugli rock zene - gondolta. Majd talál magának egy nagyon hangos lemezjátszót, és akárhányszor Pitonnak dolgozatokat kell javítania, döngetni kezdi a zenét. Vagy egy kedves családi találkozó. Első alkalommal meg fogja hívni Sirius és Remust egy nagyon hosszú látogatásra.  És ha tényleg van Piton kúria, akkor Griffendélvörösre fogja festeni!

--------------------

Három óra múlva Perselus Piton az ágyon fekve, ébren találta magát, s a késő időpont ellenére sem tudott elaludni. Persze nem volt minden éjjel rákényszerítve, hogy egy majdnem fele annyi idős emberrel ossza meg az ágyát, mint ő. Egy meglehetősen vonzó fiatalemberrel - gondolta keserűen. Az egész helyzet annyira fenomenálisan igazságtalan volt. És Dumbledore-t még a sírjában is hibáztatni fogja érte.

Ha reggel tudta volna, hogy a napot Harry Potter házastársaként végzi, fel sem kelt volna. Soha nem kedvelte Pottert, igaz, soha nem is gyűlölte a fiút, nem úgy, ahogy Potter gondolta. A viselkedésének legnagyobb része egy szerep volt, hogy fenntartsa a látszatot, mint hűséges halálfaló. De még mielőtt magára öltötte volna a kém szerepét, már ellenségeskedést érzett Harry Potterrel szemben az apja és keresztapja miatt. Ezen tényleg nem segíthetett. Elképesztő, milyen hosszú ideig tart a neheztelés.

És mindezek ellenére ezen az estén, mikor először meglátta Pottert a Nagyteremben, észrevette, hogy, a fiú nagyon vonzó fiatalemberré vált. Sokkal vonzóbbá, mint az apja volt, az biztos. Egyre jobban hasonlított az anyjához. És bármennyire utálta bevallani még saját magának is, csodálta a fiú bátorságát. Senki mást nem ismert a világon, aki megtámadta volna Voldemortot egy szál seprűvel . Ő biztosan még csak nem is álmodott volna arról, hogy ellopja Odin Szemét a Sötét Nagyúrtól, mintha nem lett volna egyéb mint egy cikesz. Volt valami költőien griffendéles abban az egész csatában.

De a neheztelés ott maradt. Gyanította, azért, mert úgy képzelte, a fiú fürdik a rajongóinak imádatában, mint egy esztelen híresség, és ez olyan valami volt, amihez sosem volt türelme. Első év alatt is felfordult a gyomra az üdvöske gondolatára. Úgy képzelte, hogy a fiú fényűzésben nevelkedett, elkényeztették egész életében, csak azért, mert James Potter fia volt. Egyike azoknak az okoknak, amiért nem kedvelte Draco Malfoyt sem. Bár sokkal jobban elrejtette ellenszenvét azzal a tanulóval szemben.

Persze, Potternek ezt az illúziót is szét kellett zúznia. Bezárva egy gardróbba, megverve, és éheztetve. Biztosan úgy tűnt neki, mint aki luxusban tengődik. Lehet, hogy Potter nem jött rá, de ezzel a kis visszavágással sikerült mindannyiukat óriási pofonban részesítenie. Csak egyedül Dumbledore arca olyan volt, amilyennek még soha nem látta. Nem túl gyakran történik meg, hogy az évszázad legnagyobb varázslója ennyire elszámított valamit.

És a legrosszabb az volt, ahogy Potter magyarázta a szituációt. Hogy a nagybátyja legfeljebb, öt vagy hat napon keresztül éheztette, nem valami nagy dolog, nem gond. Nem mintha meg akarta volna ölni, vagy valami. Elgondolkozott rajta, vajon mi mást kellett még elszenvednie a fiúnak az utóbbi tizenöt évben, és hogyan tudta visszafogni magát, hogy nem ordítson a dühtől esztelenül, mikor a bájitalmester kigúnyolta a hírességét és elkényeztetett életét. Perselus jól ismerte magát ahhoz, hogy tudja, ő nem mutatott volna ekkora önuralmat, még a felét sem. Már régen megátkozta volna az ellenszegülőket. Lényeg a lényeg, a bánásmód, amit James Pottertől és Sirius Blacktől kapott, mikor annyi idős volt, mint Harry, majdnem olyan gonosszá tette, amilyen Lucius Malfoy volt.

És most a fiú volt a házastársa. Ha nem lett volna ennyire szánalmasan nevetséges, tulajdonképpen élvezte volna a tényt. Isten tudja, Black biztos a plafonon lesz, Malfoyról és Voldemortról nem is beszélve. Lily és James Potter valószínűleg forogtak a sírjukban. És több mint biztos volt benne, hogy az ő néhai szülei féktelen vidámsággal nevettek.  

- A fiúnak szüksége van rád. ­ – Albus - végső érvként - ezzel a szöveggel próbálta meggyőzni, s ez még mindig meglepte Perselust. Dumbledore okfejtései kis mértékben sem hatották meg. A tény, hogy senki más nem volt elérhető, hogy nagyon kevés ember tudna Caramellel sikeresen szembeszállni, hogy biztonságosabb lenne neki, ha feladja a kémként betöltött szerepét, és egyszer és mindenkorra nyíltan csatlakozik a világos oldal erőihez . Nem, az egyetlen érv, ami ellen egyetlen tűrhető kifogást sem tudott találni, az volt, amit egy pillanatig sem hitt el. Hogy valahogyan Harry Potternek, vagy bárki másnak, SZÜKSÉGE legyen rá. Elgyengült, és minden további tiltakozás nélkül beadta derekát, annak ellenére, hogy a bizonyíték a szeme előtt volt. Potternek egyáltalán nem volt rá szüksége, és gyűlölte még a gondolatát is, hogy az órákhoz szükséges időnél több időt töltsön vele.

Még mindig érezte Harry reszkető kezeit az övében, mikor megfogta a szertartás alatt. Megfélemlítve. A fiú, aki szembeszállt Voldemorttal és egy sereg halálfalóval félt a gondolattól, hogy bármennyi időt eltöltsön a társaságában. Pompás. Csodálatos. Ilyen apró örömök, hogy felvidítsák lehangoló életét.

De eltekintve Harry Potter érzelmeitől, a tény megmaradt, hogy akár tetszett, akár nem, most már házasok voltak. Harry az ő felelőssége volt. És minél hamarabb elfogadják, annál jobb lesz mindkettejüknek. Merlin tudta, hogy nem tölthetik hátralévő életüket veszekedéssel, mint azt ma este tették. Bár, be kellett vallania, Harry elég bájosan nézett ki dühtől lángoló szemekkel, és méregtől remegő testtel.

Elkeseredetten sóhajtott fel. Nem fog egy tizenhat éves fiúra nyomulni, még akkor sem, ha házasok. Arról nem is beszélve, hogy tudta, hogy azonnali visszautasításban lenne része, és soha nem kedvelte az erőszak gondolatát, a Caramel miniszternek mondott meggyőző szavak ellenére sem. Gyanította, Caramel azt képzeli, hogy ezt az éjszakát a varázsvilág hősének letámadásával tölti. Kétségkívül Black is ugyanezzel fogja vádolni. Nem várta a következő néhány hónapot.

Egy hangra figyelt fel, s megfordult, hogy Harryre nézzen. A fiú még mindig aludt, és görcsösen rázta a fejét. Egy pillanattal később nyöszörgés tört elő a szájából, és csapkodni kezdett az ágyban, mintha küzdene valakivel. A nyöszörgést rémült kiáltás váltotta fel, ami Perselust teljesen felébresztette, miközben döbbenten ült fel. Bizonytalanul kinyúlt, megérintette Harry vállát, és megrázta.

- Potter!- szólította, s szerette volna úgy felébreszteni a fiút, hogy nem ijeszti meg túlságosan. Harry újra felkiáltott, s távolabb húzódott kezétől.

- Potter!- szólította hangosabban, s éles hangja felriasztotta Harryt álmából, habár tovább reszketett, s elhúzódott tőle a sötétben.

- Sajnálom, Vernon bácsi! – kiáltotta. – Sajnálom, sajnálom! Elhátrált Perselus kezétől, s a karjaival eltakarta a fejét, mint aki védekezik egy várt ütéstől.

Perselus megmerevedett, pár magyarázat szökkent a fejébe, s egyik sem volt kellemes. Érezte, hogy a szíve összeszorul a mellkasában, hogy jeges hideg markol bele. - Harry – mondta óvatosabban. – Én vagyok, Perselus. – Aztán, arra gondolt, hogy a fiú talán nem ismeri fel a keresztnevét, s hozzátette: - Piton. Piton vagyok. Ébredj fel. Rémálmod van.

Harry végre lecsendesedett, bár mélyről kapkodta a levegőt, miközben felpislogott rá az elfüggönyözött ágy sötétjében. – Professzor? - kérdezte bizonytalanul.

Perselus megrándult az arca, mert nem volt biztos benne, hogy túlságosan kellemesnek tartja, ha valaki professzornak nevezi, amikor mellette fekszik az ágyban. - Igen – ismerte el.

- Sajnálom - motyogta Harry. – Nem akartam felébreszteni. – Meglepően sebezhetően tűnt, ahogy ott feküdt, és megpróbált nem reszketni vagy sírni, és Piton hirtelen késztetést érzett, hogy megvigasztalja.

- Minden rendben- biztosította. – Én… - felsóhajtott, mert nem tudta, hogyan vesse fel a témát. – Van valami oka annak, hogy arra számítottál, hogy nagybátyádat találod magad mellett helyettem? – Talán nem a legtapintatosabb módja, hogy feltegye a kérdést, de Piton soha nem volt tapintatos.

Harry zavartan pislogott rá. - Mi?

- Vernon bácsinak szólítottál, mikor felébresztettelek – magyarázta Perselus. – Mikor megemlítettem a durva bánásmód különböző formáit ma este, volt egy, amit mellőztem a listából. Tett a nagybátyád…

- Nem! – tört ki döbbenten a hang Harryből. – Nem! – erősködött ismét. – Soha nem érintene meg egy olyan szörnyszülöttet, mint én! – Perselus meglepetésére a fiú hangja telve volt megvetéssel, s nem volt biztos benne, hogy az a gyűlölt nagybátyára, vagy magára a fiúra irányul. Úgy vélte, a „szörnyszülött” szó egy kifejezés volt, amit a nagybátyja a varázslók leírására használt.

- Akkor miért gondoltad, hogy ő vagyok?- kérdezte óvatosan.

- Rémálmaim vannak – vonta meg a vállát Harry. – Állandóan, minden éjjel. Felébresztem őket a sikításommal. Vernon bácsi… - tört meg, s félrenézett. Az arckifejezése kiolvashatatlan volt.

- Mit csinált Vernon bácsi?

- Dolgokat vágott hozzám –vallotta be. – Az ajtóból. Hogy felébresszen. Főként cipőket. Ha enni akartam napközben, nem mertem éjjel elaludni, és megkockáztatni, hogy felébresztem őket. Általában csak némító bűbájt küldök magamra, de nyáron nem szabad varázsolnom.

Piton lenyelte a gombócot a torkából, s keserű szájíze volt a gondolatra, hogy a fiú nagybátyja cipőket hajigál hozzá, mikor az sikoltva ébred fel éjszaka, ahelyett, hogy megvigasztalná, mint bármilyen épeszű ember tenné.

- Úgy érted, némító bűbájokat használtál, míg a Griffendél toronyban voltál, hogy ne ébreszd fel a barátaidat? – Azon töprengett, vajon tudja-e bárki, milyen fajta rémálmai vannak ennek a fiúnak, akár a legjobb barátai is? Nem tűnt túl griffendélesnek neki. A barátai biztosan boldogan megvigasztalták volna.

Harry szerencsétlenül bólintott. - Igen, sajnálom. Azt hiszem csak elfelejtettem ma este. Nem történik meg többször. – Kinyúlt a pálcája után, amit az éjjeliszekrényen hagyott a szemüvege mellett. Perselus megállította a vállára tett kezével.

- Ha nem hallak, nem tudlak felébreszteni - mutatott rá.

A szavai felkészületlenül érték Harryt, s a fiú összezavarodva pislogott rá.  - Miért akarna?

Perselus rábámult. A fiút őszintén zavarba ejtette, hogy ő segíteni akarna neki. - Mert ez kell tenni, ha valakinek rémálma van - mondta egyszerűen.

A fiú zavarodottsága cseppet sem tűnt el. - Akkor jobb, ha sok cipő van kéznél. Egész éjjel ébren fogom tartani.

Bámulatra méltóan tartotta vissza magát attól, hogy megfojtsa a fiút. - Harry Potter, nem foglak cipővel ütögetni! – vicsorogta felháborodottan.
Rögtön megbánta, mikor a fiú elhátrált előle. - Nem vagyok a nagybátyád - tette hozzá finomabban. A fiú nem mozdult, az arckifejezése sem változott, és Perselusnak eszébe jutott, hogy ez a boldog, szerencsés és bizakodó griffendéles sem boldog, sem szerencsés nem volt, s ha jól értelmezte a szituációt, senkiben sem bízott.

Perselus az ő oldalán levő éjjeliszekrényhez fordult, kihúzta a fiókot, s kotorászni kezdett annak tartalma között. - Tudod, van egy jó dolog abban, ha egy bájitalmesterrel házasodtál össze - mondta a fiúnak szelíden, s megpróbálta a hangját olyan szokványosnak tartani, amennyire lehetett. Megtalálta, amit keresett, s előhúzott a fiókból egy kis üvegfiolát, amiben kék folyadék volt. - Végtelen bájitalkészlet!- tartotta a fiú elé a fiolát.

Harry rábámult. - Mi az? – Nem mozdult, hogy elvegye Perselus kezéből.

Perselus összehúzta szemöldökét. - Erről tanultál az órámon tavaly – világosította fel a fiút, s nem tudta elrejteni neheztelését, hogy a fiút ennyire nem érdekelte a tantárgya.

- Ez a sok gyengélkedőn töltött tartózkodásom előtt, után, vagy közben volt? - kérdezte ingerülten Harry, bár elvette a bájitalt Perselustól, s nekifogott kidugaszolni. Perselus még jobban összeráncolta szemöldökét. Most, hogy elgondolkozott rajta, Harry sok óráról hiányzott Voldemort és a halálfalók támadásai miatt. Vicces, hogy eddig nem gondolt rá, de akkor a kis Potter túl messzire ment. Az idő, amit megajándékozott jelenlétével, túllépte Perselus toleranciahatárát. Úgy gondolta, hogy ez bizonyítékul szolgált Miss Granger oktatói képességére, és hogy amiatt kapott a fiú elviselhető jegyeket az RBF-en. Csendben nézte, hogy Harry óvatosan megszagolja a bájitalt, s szemöldökei összeráncolódnak a koncentrálásban. Hirtelen megütötte, hogy a fiúnak rendkívül szép szemei vannak. Kár, hogy mindig elrejtette őket borzalmas szemüvege. - Álomtalan Álom Elixír - állította, bár a hangjában kérdés volt.

- Nagyon jó, Mr. Potter - bólintott Perselus. – Ez a kis korty elég lesz, hogy az éjszaka további részét álmok nélkül vészelje át.
 
A reményteli pillantás a fiú szemében valami meglepően furcsát művelt Perselus szívében. Majdnem fájt. - Még van ebből több? – kérdezte habozva.

Megint ellenállt a késztetésnek, hogy ráförmedjen a fiúra. Az Isten szerelmére, hát bájitalmester volt! Bár nem mondott semmit, az arckifejezése elég volt, hogy Potter rájöjjön az állításának ostobaságára. A fiú elpirult és lenézett a zavartól. Legalábbis Perselus azt gondolta, hogy zavar volt. Mikor a fiú megszólalt, rájött, hogy valójában szégyen volt.

- Úgy értem… tudom, hogy még van… hogy még készíteni tud, én csak…
Abbahagyta a beszédet, s Perselus rájött, hogy Harry azt kérdi, hogy ha van is még ilyen bájitala, hajlandó lenne-e megosztani vele.

- Nem számít - motyogta a fiú, s megkockáztatott egy bocsánatkérő pillantást.– Köszönöm ezt – tette hozzá, s gyorsan ledöntötte a fiola tartalmát, majd visszaadta az üres üveget. Tekintve, hogy a fiúnak volt egy szinte felbecsülhetetlen értékű láthatatlanná tevő köpenye és a piacon levő egyik legdrágább versenyseprűje, Perselus mindig úgy képzelte, hogy nagyjából mindent megkapott, amit csak akart. Úgy látszott, nem, ha még egy olyan egyszerűt sem volt képes kérni, mint egy fiola szükséges bájital.

- Annyi van, amennyi kell - világosította fel összeszorult torokkal. – Amint mondtam, végtelen bájitalkészlet.

- Köszönöm - mondta a fiú ismét, s megpróbálta nyitva tartani a szemét, mert a bájital máris hatott. – Ígérem, visszafizetem. – Már mélyen aludt, mielőtt Perselus felvilágosíthatta volna, hogy nem kell visszafizetnie.

Meghökkenve bámult a csendesen alvó fiúra. Úgy tűnt, fele annyira nem ismerte Harry Pottert, mint gondolta. És egyáltalán nem volt kellemes a tény, hogy bármit is tett ez az ellenszenves egyén, erős érzelmeket váltott ki belőle. Az a tudat sem volt kényelmes, hogy a fiú vonzó volt, és elbűvölő. Nem voltak helyénvalóak, és túl messzire mentek ezek a gondolatok, tekintve, hogy reggelre a varázsvilág többsége azt fogja gondolni, hogy az éjjelt azzal töltötte, hogy a figyelmét ártatlan fiatal hősükre erőszakolta.

Félresepert egy hajtincset a fiú homlokából. Mindkettejüknek az lesz a legjobb, ha minél kevesebbet beszélnek. Semmi hasonló üres csevegés az nem lesz az ágyban, ha mindenféle hasonló ötletet ad neki. És, míg abban biztos volt, hogy nem fogja a fiút megütni egy cipővel, azt is biztosítania kellett, hogy másképpen sem érintkezik vele. Perselus megtorpant, mikor rájött, hogy jelenleg éppen azon volt, hogy végigsimítson a fiú arcán az ujjával. Elkapta a kezét, mintha megégetette volna.

- A francba! – sziszegte az orra alatt, s hátat fordított a fiúnak. Néha tényleg utálta az életét.

Hajnalban már fenn volt, boldogan, hogy van mentsége, hogy kimásszon az ágyból, és távol legyen Harry Pottertől. Gyorsan lezuhanyozott, felöltözött, s megállt a szekrénye előtt, hogy elgondolkozzon Harry ládájáról, amit a nappaliban hagyott. Bármennyire utálta a gondolatát, hogy megossza a lakosztályát valakivel, úgy tűnt, ez ellen már semmit nem tehet. Az ő felelőssége volt, hogy a házastársáról gondoskodjon, úgy gondolta, ez egyben megfelelő lakást is jelent.

Viszont nem jelentette azt, hogy meg kell osztania vele a saját szekrényét. Felkapta a pálcáját, s átváltoztatott egy gyertyatartót egy második szekrénnyé, majd a sajátja mellé állította. Aztán a hálószobába lebegtette a ládát, s a nagy bútor előtt hagyta, hogy Harry kicsomagolja. Elégedetten indult irodája felé, hogy összeszedje az anyagokat az első tanítási napra. Aznap elsősökkel, harmadikosokkal volt órája, és mély sajnálatára a hatod- és hetedévesekkel volt haladó bájitaltan órája, s nem tudta, hogyan tud majd olyan osztályt tanítani, amelyben a házastársa tanul. Úgy gondolta, már nem volt szükséges, hogy fenntartsa a halálfaló szerepét. Nagyon valószínű volt, hogy a házasságáról szóló hírek benne lesznek már ma reggel az újságban. A házassága Harry Potterrel hangosabban hirdeti hűségét, mint bármi, amire gondolhatna. Ami egyben azt is jelentette, hogy már nem kellett folytatnia azt a komédiát, mely szerint kivételezik Malfoyjal.

De annyira szeretett a griffendélesektől pontokat levonni!

Persze, azt sem engedhette meg magának, hogy Harry Pottert sokkal másképpen kezelje, akár házastárs, akár nem. Még mindig a diákja volt, és a korrektség kedvéért fenn akarta vele tartani a hivatásos kapcsolatát az osztályban. Mellesleg a fiú gyenge volt a bájitaltanban, annak ellenére, hogy jól teljesített az RBF vizsgáján. Személy szerint úgy vélte, a vizsgáztatók tavaly túlságosan elnézőek voltak. De ha Potter nem zárkózik fel, megbukik a R.A.V.A.SZ.-on. És Perselus nem tudott elképzelni semmit, ami szégyenteljesebb lett volna, mint az, hogy Perselus Piton házastársa megbukik a bájitaltan R.A.V.A.SZ.-án.

Körülbelül fél órán keresztül dolgozott a jegyzetein az első órára, majd visszaindult a hálószobába, hogy magához vegye az új névsort, amit néhány napja ott hagyott. Mikor átment a nappalin, észrevette, hogy Potter valamit pepecsel a tűzhely körül. Harry nem nézett fel, s Perselus nem köszöntötte.

A névsor az éjjeliszekrényben volt, s miközben kihúzta az alsó fiókból, észrevette, hogy az ágy be van vetve. Rosszallóan ráncolta össze homlokát. A házimanók soha nem jöttek ilyen korán.

Az új szekrény felé pillantott. A láda eltűnt, kétségtelenül kicsomagolva és eltéve. Azt is észrevette, hogy a saját szekrényének ajtaja határozottan zárva van. Tulajdonképpen az egyiket kissé nyitva hagyta. Átvágott a szobán, s feltépte az ajtót, hogy belenézzen. A hálóruhája, amiről biztosan tudta, hogy a fürdőszoba ajtaja melletti szék háttámláján hagyta, szépen össze volt hajtva, és a szennyes kosárba volt téve. Szóval nem a manók. Ők elvitték volna magukkal a kosarat is.

Felébredt benne a gyanú szikrája, és sietve indult a fürdőszoba irányába. Néhány törülközőnek ott kellett lennie a földön, vagy a kád szélén. És tudta, hogy a borotváját a kagyló szélén hagyta, miután ma reggel megborotválkozott. De a fürdőszoba makulátlan volt, és semmi jele nem volt, hogy valaki ott lett volna. Még annak sem, hogy Harry ott járt volna.

Megfordult, s a hálószobaajtó felé indult. Megállt az ajtóban, hogy megfigyelje Harryt. A fiú semmivel sem matatott, épp kávét főzött, s kikészítette a kávéskészletet, amit Perselus a kandalló mellett hagyott. És hacsak Perselus nem volt túlságosan figyelmetlen, Harry Potter soha nem ivott kávét. Ő, mint a legtöbb tanuló, reggelenként jobban szerette a teát. Emellett a tálcán csak egyetlen csésze volt, és nem is látott semmiféle törekvést, hogy másikat is tegyenek mellé. Perselus azt is észrevette, hogy a talár, amit tegnap este levett és a kanapé háttámlájára terített, eltűnt. Biztosan a szekrényben volt felakasztva, vagy a szennyes kosárban volt a többi dologgal.

Néhány dolog ugrott az agyába. Ha Dursleyék éheztették, verték és bebörtönözték a fiút, mi tartotta őket vissza attól, hogy házimanóként dolgoztassák? Most jobban bánta, mint valaha, hogy azt az ostoba megjegyzést tette arról, hogy Harry a kamrában aludjon. A bocsánatkérése őszinte volt, de úgy tűnt, a kár megtörtént. Harry nem várta, hogy ez az új lakóhelye más lesz, mint a korábbi. Biztosan úgy viselkedett, ahogyan gondolta, hogy elvárják tőle.

A düh, amit Perselus érzett, meglepte. Ugyanolyan mértékben irányult Dursleyék, saját maga, s meglepetésére első sorban Albus Dumbledore felé, mert kitette ennek a helyzetnek. - Mr. Potter!

Harry ijedten ugrott meg, s Perselusnak vissza kellett harapnia a szavakat, amelyek rögtön eszébe jutottak. Nem a fiúra volt mérges, s nem rajta akarta levezetni a dühét. Harry metszően nézett rá, s azon kapta magát, hogy megkönnyebbült, amikor látta a fiú dacos tekintetét.

- Mr. Potter – mondta jóval nyugodtabban, rákényszerítve magát, hogy uralkodjon érzelmein. – Maga a házastársam és így ez az új otthona. Maga nincs a gyámságom alatt, nem is a szolgám, és én nem várom el, sőt nem is igénylem, hogy feltakarítson utánam.
A fiú kezében levő tálcára nézett, s közelebb jött néhány lépéssel. - Azt sem várom el, hogy megvárjon, vagy bármilyen módon kiszolgáljon. Ez egy szívesség, és megköszönném, de nincs elvárva. Érti?

Harry nem mondott semmit, csak állt és bámult rá, elfeledkezve a tálcáról, ami a kezében volt. A kihívás azonban nem tűnt el a szeméből, s Perselus meglepődésére előrelépett, majd teljesen félreérthetetlenül letette a tálcát a kávéval, tejszínnel és cukorral a kanapé előtti asztalra. Aztán félreállt, és némán nézett rá. Szája határozott vonalba húzódott, és szemei provokálóan csillogtak. Eltartott egy pillanatig Perselusnak, míg rájött, mire vár a fiú.

Egy tétovázó lépést tett előre, s felvette a csészét. - Köszönöm – mondta határozottan. Valami felcsillant Harry szemében, talán meglepetés, hogy tényleg úgy értette, ahogy mondta. - Szívesen- válaszolt ugyanolyan határozottan.
A pillanat merő udvariassága mindkettejüket elbátortalanította.

– Megyek reggelizni - jelentette be Harry.

Perselus csak bólintott, s végignézte, hogyan hagyja el a fiú a lakosztályt. Megrázta a fejét, és belekortyolt a kávéba. Egy valami biztos volt. Az élet Harry Potterrel biztosan nem lesz egyhangú.