Piton nem jött vacsorázni, s Harry nem állhatta meg, hogy ne azon tűnődjön, vajon a férfi dühös-e rá a nap eseményei miatt. Úgy vélte, hogy aznap este mindenképpen megtudja, mivel úgysem volt tovább esélye, hogy elkerülje a vele való találkozást. Vacsora után jelentkezett McGalagony irodájánál, hogy elvégezze a büntetőmunkáját. Meglepetésére a nő egyszerűen azt javasolta, hogy töltse az időt a feladott házi feladatai elkészítésével. Természetesen McGalagony büntetései soha nem voltak annyira borzasztóak, mint Pitoné, vagy Fricsé, de általában valami kellemetlen feladatot adott a tanulóknak. Mikor a büntetőmunka felénél McGalagony megkínálta Harryt egy tálca édes süteménnyel, gyanakvása csak tovább erősödött, hogy a nő voltaképpen sajnálja őt. De, hogy ez amiatt volt, hogy büntetést kapott Malfoy érzéketlensége miatt, vagy valami mélyebb miatt, ami kapcsolatban állt a Dursleyékről megszerzett információkkal, nem tudta. Abban sem volt biztos, hogy örül neki. Túlélt tizenhat évet anélkül, hogy valaha valaki sajnálta volna, és most sem volt rá szüksége.

A nő egy óra múlva elbocsátotta, s kedvesen jó éjt kívánt neki. Ahelyett, hogy a Griffendél klubhelyisége felé indult volna, mint azt kétségbeesetten szerette volna, Harry lesétált a hosszú lépcsősorokon az alagsor felé. Követte az utat, amit tegnap este ismert meg, s hamarosan Mardekár Malazár és a nagy, zöld kígyó portréja előtt találta magát. Mindkét figura rámosolygott, s meglepően udvariasan bólintottak felé.

- Perselus új házastársa- mondta a kígyó Mardekárnak párszaszóul.  Harry elpirult.

- Kár, hogy griffendéles - válaszolt Mardekár ugyancsak párszaszóul.

- Semmi baj nincs azzal, ha valaki griffendéles - tájékoztatta mindkettejüket Harry, szintén párszaszóul beszélve. Mind a kígyó, mind a férfi megdöbbent ezen, majd boldogan elmosolyodtak

- Milyen érdekes! - jegyezte meg Mardekár. – Jobb pár, mint gondoltam volna. Legyen hosszú életetek együtt!

Harry megint elpirult. - Eldorádó!- közölte. A portréajtó elfordult, s beengedte Harryt a bájitalmester lakosztályába.

Mikor belépett, megpillantotta a tűz mellett ülő Pitont, aki nem olvasott, vagy ivott, hanem rosszkedvűen bámult a lángokba. Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy milyen fogadásra számíthat, így Harry tett néhány tétovázó lépést felé. - Professzor?- kérdezte csendesen.

Piton nem válaszolt. Annak ellenére, hogy sem a pontvesztés, sem a büntetés nem az ő hibája volt, Harry úgy gondolta, hogy bocsánatot kellene kérnie. - Elnézést a ma történetekért - mondta suttogva.

- És pontosan mi az, amiért elnézést kér? - kérdezte Piton mély, csendes hangon. Nem nézett fel a tűzből, az arckifejezése sem változott, és ez Harryt határozottan nyugtalanította.

- A tény, hogy az egész varázslóvilág úgy tűnik, azt hiszi, valahogyan manipuláltam a hősüket, hogy elvegyen csak a saját jó hírem kedvéért, vagy azért, mert maga csak azért egyezett bele ebbe a borzalmas sorsba, hogy rátegye a kezét a pénzemre? Vagy talán a vég nélküli kérdések és feltevések miatt kér bocsánatot, aminek mindkettőnket kitettek a nap folyamán? Vagy a griffendélesektől kapott undorodó és megvető pillantásokért, vagy a mardekárosoktól származó ocsmány szexuális célozgatások miatt? Vagy esetleg a Rivalló miatt szeretne bocsánatot kérni, amit a tanári szobában kaptam Sirius Blacktől, aki olyan dolgokkal fenyegetett meg, amit nem kellene megismételnem, ha csak egy kicsit is helytelenül tekintek magára?

Rendben, Pitonnak feltétlenül rosszabb napja volt, mint neki.

- Tulajdonképpen csak a pontvesztés és a büntető miatt akartam bocsánatot kérni - vallotta be szégyenlősen.

Némi érzelem futott át Piton arcán, s a férfi egy megfejthetetlen pillantást küldött felé.

- Ó – mondta egyszerűen, majd megvonta a vállát. – Bármennyire is kínos volt a szituáció, az, hogy pontokat vontam le a Griffendéltől, és felszakadt ajakkal láthattam Malfoyt, volt az egyetlen örömteli pillanatom ezen a napon.

Harry nem tudta visszatartani, s elmosolyodott. - Ami talán megmagyarázza a bocsánatkérés szükségét.

Egy pillanatig majdnem azt gondolta, hogy Piton elneveti magát. - Biztos vagyok benne - értett egyet szárazon. Hirtelen megrezzent, megragadt a bal alkarját, és az orra alatt elmotyogott néhány szitkot.

Harry összeráncolta szemöldökét, s előrelépett. - Mi a baj?- kérdezte követelődzőn.

- Semmi – sziszegte Piton összeszorított foggal.

Ám most, hogy Harry látta az arcrándulást, észrevette, hogy Piton ki van merülve, s bőre a megszokottnál is sápadtabb.

- Voldemort az, igaz? – kérdezte Harry. – Magához hívta!

- Aligha számít ez most már, Mr. Potter – emlékeztette Piton behunyt szemmel, és a fájdalomtól összeszorított szájjal. Keze olyan erősen szorult alkarja köré, hogy ujjpercei elfehéredtek, mintha megpróbálta volna elszorítani a Sötét Jegyet, ami a talárja ujja alá volt elrejtve.

- Mióta tart ez? - kérdezte Harry. Tudta, hogy a Sötét Jegy fokozatosan egyre fájdalmasabbá válik, attól függően, hogy mennyi ideig hagyják figyelmen kívül a hívást. Nem vesződött azzal, hogy azon tűnődjön, mi lesz most Pitonnal, hogy nem állt szándékában válaszolni a hívásra. Vagy, hogy meddig kínozhatja vele Voldemort, és mennyivel lesz rosszabb a fájdalom?

– Nem a te dolgod, Potter - világosította fel Piton. Harry látta, mennyire kínlódik Piton, hogy úrrá legyen a fájdalmon, amit el kellett viselnie.

– Voltaképpen az én dolgom – mondta Harry, és döntést hozva letérdelt a férfi elé. Piton nem látta, mit csinál, mert csukva volt a szeme, egészen addig, míg Harry meg nem érintette a karját, és fel nem húzta a talár ujját, hogy felfedje a Sötét Jegyet. A jegy éjfekete volt, s körülötte a bőr vérvörös és duzzadt.

- Mit csinálsz?- követelődzött Piton villámló szemmel.

- Ez az én hibám – mondta Harry.

Piton elkapta előle a karját. - Nem a maga hibája, Potter!

- Ha én nem lettem volna, ez nem történik! – kiáltott vissza Harry.

- Igazad van! - vicsorogta Piton. – Helyette eljátszanám a jó kis halálfalót, és a Crutiatus alatt szenvednék, mert Voldemort unatkozott, és nem talált más muglikat, akiket megkínozhat.

- Ha azzal próbálkozik, hogy sokkoljon, kár a szót vesztegetnie! – mondta neki Harry, és forrt benne düh. – Láttam, hogy mit csinál, emlékszik? Most pedig válaszoljon az átkozott kérdésre! Mióta tart ez?

- Ne beszélj velem ilyen hangon!- mordult fel Piton.

Harry nem tudta visszatartani magát, felállt, s megrúgta Piton székének lábát.

- Utálom!

- Remek! - kiáltotta vissza Piton, aztán elharapott egy visszafogott, fájdalmas nyögést, miközben ismét a Sötét Jegyre kulcsolta kezét.

A dühe ellenére, Piton fájdalmas látványára valami megmozdult Harryben, s nem bírta tovább nézni. Elszántan húzta elő pálcáját, s a szobába idézte Dobbyt.

- Dobby, kérlek, hozd ide az igazgató urat - mondta az apró manónak. – Mondd meg neki, hogy most azonnal jöjjön.

- Igen, Harry Potter, rögtön megyek! - biztosította Dobby, s egy pillanattal később eltűnt.

- Mi az ördögért csinálta ezt? - kérdezte Piton keserűen.

Harry nem válaszolt. Helyette egyszerűen félrehúzódott és várt. Nézte, ahogy Piton összeszorítja a szemét a fájdalomtól, és körmei belevájnak a húsába a karján, ahogy megpróbálja megállítani a jegyből kiáradó tomboló fájdalmat. Harry felkészületlennek érezte magát, és az egész helyzet irreálisnak tűnt. Egy pillanat múlva látta, hogy a lángok színe megváltozik, mint amikor hopp-port adnak hozzá. Dumbledore kilépett a kandallóból.

- Harry, mi a baj? - kérdezte aggódó hangon az idős férfi.

Harry szó nélkül Piton felé mutatott. Dumbledore egyetlen pillantást vetett rá, s rögtön megértette.

- Perselus, mióta tart? - kérdezte az öregember határozottan és követelődzőn.

- Pár órája – vallotta be Piton hezitálás nélkül.

- Gyere velem - parancsolta Dumbledore, és előrenyúlt, hogy felsegítse a férfit. – Van egy ötletem, ami segíthet.

Piton ellenkezés nélkül ment vele, s Harry követte őket az ajtóig. Dumbledore gyengéden rámosolygott.

- Maradj itt, Harry- utasította. –Hamarosan visszajövünk. Talán megpróbálhatnál aludni.

Harry felismerte az elbocsátást, hátra maradt, és végignézte, ahogy elhagyják a szobát. Egy pillanat múlva egyedül volt Piton lakosztályában. Furcsán üresnek tűnt a másik férfi jelenléte nélkül.

Harry nem tudta, mit kezdjen magával, így körbejárt a szobákban, megnézte a dolgokat, ám az esze máshol járt. A hálószobába bandukolt, s meglátott egy ráváró levelet az éjjeliszekrényén. Ami azt illeti, kíváncsi volt rá, vajon miért nem Nagyteremben kapta meg, így odament, felvette, s megismerte a borítékon Sirius kézírását. Azon gondolkodott, hogy vajon ugyanakkor jött-e, mint Piton Rivallója.

Mohón kinyitotta, és olvasni kezdte a levelet, amit keresztapja küldött neki.

Kedves Harry,

Dumbledore tájékoztatott a tegnap esti eseményekről, jobban, mint a koholt újságcikkek ma reggel. Annyira sajnálom, hogy ez történt. Ki sem tudom fejezni a bűntudatomat, amiért nem lehetek melletted, vagy, hogy nem tudtam megakadályozni a dolgokat, amit Dursleyék tettek veled. Tudtam, hogy rosszul bánnak veled, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Ha tudtam volna, a törvényes kockázat ellenére magamhoz vettelek volna azon az első nyáron. Vagy legalább Remushoz küldtelek volna. Ha nem hittem volna el, hogy legalább biztonságban vagy Dursleyéknél, nem hagytalak volna náluk.

Megértem a házasság szükségességét, Dumbledore-nak igaza volt, nem kockáztathatod meg, hogy elhagyd Roxfortot, és Caramel napok alatt megöletett volna. Efelől nincs kétségem. De nem tudom elhinni, hogy a legmegfelelőbb jelölt, akit találhattak számodra, az PITON volt. Miért nem Hermione, vagy Ron, vagy Ron valamelyik bátyja? És mi van azzal a lánnyal, akit kedveltél? Cho valami? Biztos lehetsz benne, hogy ha Piton valami olyat tesz, ami felbosszant, vagy megbánt, gondoskodom róla, hogy megbűnhődjön! Ne engedd meg annak a szemétnek, hogy erőszakoskodjon veled, vagy bármivel is felhúzzon. Nincs vele szemben fennálló kötelezettséged, vagy iránta való hűséged, bármit is mondjanak neked! Amint tudlak, meglátogatlak. Addig vigyázz magadra, és ha bármire szükséged van, küldj értem, vagy Holdsápért.

Szeretettel,

Tappmancs

A levélnek, minden ellenére, sikerült valamennyire feldobnia. Úgy gondolta, hogy jó lenne minél hamarabb választ küldeni Siriusnak, így leült a könyvtárban az íróasztalhoz, és megfogalmazott egy rövid levelet Siriusnak. Biztosította benne, hogy jól van, és hogy nem kellene túlzottan aggódnia miatta. Aztán félretette, hogy majd reggel elküldje.

Harry miután lezuhanyozott, bebújt az ágyba, és az éjjeliszekrényre - amiről úgy gondolta, hogy az övé lett - tette a szemüvegét és a pálcáját. Azon tűnődött, hogy vajon mit mondhatott pontosan Sirius Rivallója Pitonnak, s azon kapta magát, hogy ébren fekszik az ágyon, s megálmodja a szavakat, amit Sirius használhatott. Úgy képzelte, nagyszerű lehetett.

Piton majdnem egy óra múlva tért vissza, s egyenesen a fürdőbe ment átöltözni. Egy kis idő múlva előjött, és ugyanúgy volt felöltözve, mint előző este. Egy pizsamanadrágba, bár ezúttal a hálóinge már rajta volt. Miközben végigsétált a szobán, s eloltott pár gyertyát, Harry szeme a férfi alkarjára vándorolt. Néhány, ezüstszálnak látszó tekercs volt az alkarján, ami eltakarta a Sötét Jegyet.

- Jól van? - kérdezte Harry csendesen, miközben Piton megközelítette az ágyat.

Piton feszülten bólintott. - Albus talált egy módot, hogy blokkolja a fájdalmat - tájékoztatta, miközben bemászott Harry mellé.

Harry nyugtázásképpen bólintott, elgurult, és hátat fordított Pitonnak. Meglepetésére a férfi ismét megszólalt. - Miért mondtad, hogy a te hibád? – A kérdés inkább kíváncsinak hangzott, mint mérgesnek.

Harryt egy pillanatra megkísértette a gondolat, hogy megmondja a férfinek, hogy nincs hozzászokva ahhoz, hogy az ágyban beszélgessen. Helyette egyszerűen az igazság mellett döntött. - Ha megöltem volna Voldemortot, nem bánthatott volna senki mást.

- És azt hiszed, hogy a te felelősséged, hogy megöld őt? - kérdezte Piton.

- Egyikünknek meg kell halnia – felelte Harry, miközben az ágy függönyein játszó árnyékokat nézte.

Hirtelen egy erős kéz fogta meg a vállát, megfordította, egyenesen a hátára lökte, és az ágynak szögezte. A sötétben nem sokkal látott többet, minthogy egy árny magasodik fölé, de jól érezhette Piton dühös szeméből áradó forróságot. A pulzusa megmagyarázhatatlanul felgyorsult. - Mi a fenét jelentsen ez?

- Azt jelenti, hogy vagy én ölöm meg őt, vagy ő öl meg engem! - mondta Harry, mint az élet alapvető tényét, amit el kellett elfogadni. Piton keze felforrósodott a vállán.

- Valamelyikünk meg fog halni, s eközben mindenki más szenved miatta!

Arról nem is beszélve, hogy milyen szenvedés jön, ha Voldemort lesz a szerencsésebb.

- Az emberek azért szenvednek, mert Voldemort egy beteg, gonosz szörnyeteg, aki borzasztó dolgokat művelt, még mielőtt maga megszületett volna. És előtte ott volt Grindelwald varázsló, és Dumbledore nem volt felelősebb az ő bűntetteiért, mint maga a Voldemortéért. Vállaljon felelősséget a saját tetteiért, de ne hibáztassa magát a Voldemortéiért!

- Az én tettem abból állt, hogy Peter Pettigrew-t életben hagytam, mikor megölhettem volna - mondta Harry keserűen. – Ennek a hülye tettnek köszönhetően Sirius még mindig menekül, Cedric Diggoryt meggyilkolták, és Voldemort feltámadt.

- Maga nem gyilkos - mondta neki Piton. – És senki nem várja el, hogy az legyen!

Harry hitetlenkedve bámult rá. - Hatvanhárom auror halt meg múlt évben, miközben engem védett. És negyvenhét halálfaló halt meg, mikor elvettem Voldemorttól Odin Szemét. Igaza van, nem egyszerűen csak gyilkos vagyok. Tömeggyilkos vagyok! És ha újra megtehetném, megölném Féregfarkot, és megkímélném magam a számoktól.

- Azok a háború okviszonyai voltak. – Piton hangja feldúlt volt az érzelmektől, bár hogy milyenektől, Harry nem tudott rájönni. - És te semmiképpen nem vagy felelős egyikért sem. Gyilkosság az, amikor kézbe fogsz egy kést, és valakinek a szívébe mártod. Van köztük különbség! Óriási különbség! És olyan, amit remélek, soha nem ismersz meg. És, még ha meg is ölted volna Pettigrew-t, kétségem nincs afelől, hogy Voldemort talált volna valaki mást, hogy visszahozza.

- Akkor talán vannak olyan dolgok, amelyek elkerülhetetlenek – mondta Harry keserűen.

Lerázta Piton kezeit, amik még mindig a vállain pihentek, s ismét elgurult tőle.

- Ha így van, azt hiszem, az lenne a legjobb mindannyiunk számára, hogy óhatatlanul megtanuljak ölni. Minél előbb, annál jobb.

Piton nem válaszolt, s Harry összeszorította a szemét, és a könnyeivel küzdött, amik szúrni kezdték. Nem fog sírni. Soha nem sírt, és nem most fogja elkezdeni.

Piton pár óra múlva ébredt fel, amikor egy visszafojtott riadt kiáltást hallott maga mellől. Mikor megfordult, látta, hogy Harry ismét az ágyon vergődik, alvó arcán rettegés ült, miközben egy láthatatlan támadó ellen küzdött. Az orra alatt szitkozódva, Piton az ő asztala felé nyúlt, és egy újabb fiola Álomtalan Álom Elixírt keresett. Nem tudta elhinni, hogy elfelejtette. Nem azok után, hogy múlt éjjel megígérte a fiúnak, hogy annyit kaphat, amennyire szüksége van. Ám az este történtek, meg a beszélgetés után mindketten elaludtak, pedig tudhatta volna, hogy a rémálmok ismét bekövetkezhetnek.

Mikor megtalálta az üvegcsét, Piton Harryhez nyúlt, megrázta, s szelíden a nevén szólította. A fiú ismét elhátrált előle, ezúttal olyan hevesen, hogy kidobta magát az ágyból, végigcsúszott az oldalán, és egy tompa puffanással a földön landolt. Perselus gyorsan kimászott az ágyból, és a fiúhoz sietett.

Harry izzadtan és borzosan, de szerencsére ébren, bár riadtan nézett rá, s kétségbeesetten kapkodott a levegő után. Piton nem gondolkozott, elkapta a vállát, fogaival felfeszítette az ampulla dugóját, és a fiú szájához nyomta az üveget. – Igyál! - parancsolta.

Harry kérdés nélkül legyűrte a tartalmát, s nem mozdult, hogy megszabaduljon az öleléséből. Mikor az üvegcse kiürült, a fiú elpirult, és zavarában, vagy szégyenében lesütötte a szemét.

- Sajnálom - mondta Piton a fiúnak. – Oda akartam adni, mielőtt lefekszel.

- Nem a maga dolga – világosította fel Harry keményen, ugyanazokat a szavakat ismételve, amit Piton mondott neki aznap este, mikor égett a jegy a karján. Piton meglepődött, és egy pillanatra tanácstalanul némult el, s azon gondolkozott, vajon Harry szánt szándékkal használta-e ugyanazokat a szavakat. Talán sebezhetőnek érzi magát, és így védekezik, vonta le a valószínűsíthető következtetést. Okos Griffendéles - gondolta magában. Majdnem hangosan is kimondta, és házpontokkal jutalmazta.

- Voltaképpen az én dolgom - mondta szelíden, és elhatározta, hogy visszafordítja a cselt.

A fiú meglepődve nézett fel rá, s szemei összeszűkültek.

- Nem tudok aludni, ha maga így vergődik - magyarázta Piton, s határozottan elkormányozta a beszélgetést bármilyen hibáztatás vagy felelősség felől.

Harry szórakozott felháborodással rázta meg a fejét.

- Ez az a pont, ahol azt szoktam mondani, hogy utálom?

- Ha jobban érzed tőle magad - értett egyet Piton. Észrevette, hogy a fiú reszketni kezd, s talpra állította.

- Vissza az ágyba, mielőtt kiüt a bájital.

Harry nem ellenkezett, s Perselus besegítette az ágyba. Mikor Perselus mellé mászott, észrevette, hogy a fiú szemei lecsukódnak, s a bájital hatni kezd.

- Miről álmodtál, Harry? - kérdezte gyengéden, tudva, hogy már félálomban van.

- A halottak- válaszolt. – Mindig a halottak. Aztán kikapcsolt, mint egy lámpa, biztonságban, egy álom nélküli szendergésben.

A magányos gyertya fénye - amit Piton égve hagyott – megvillant az ezüstköteléken, ami a karja köré volt csavarva, mikor Perselus kinyúlt, hogy megérintse a sebhelyet Harry homlokán. Mindketten hegeket viseltek - gondolta. Az övéi talán régebbiek voltak, és több volt belőlük, de Harryéi mélyebbek voltak. Nem is jutott eszébe, hogy mennyi közös lehet bennük. De a beszélgetés, amit Harryvel folytatott, mielőtt elaludtak, aggasztóan hasonlított azokhoz a beszélgetésekhez, amelyeket ő folytatott Albus Dumbledore-ral. Talán az öregembernek megvolt rá az oka, hogy összeboronálja őket. Kár, hogy ennyire nem kedvelték egymást - majdhogynem a karjaiban akarta tartani Harryt, hogy mindkettőjüket megóvja a világ gonoszságától.

Sóhajtva helyezkedett el házastársa mellett, és nézte, hogyan alszik. Végül őt magát is elnyomta az álom, és észre sem vette, hogy még mindig a fiú meleg vállán tartja az egyik kezét.