- Talán - hazudta Perselus egy önelégült mosollyal. A fiú pompásan fog kinézni. Túlságosan remekül egy olyan valakihez, mint ő, de átkozott legyen, ha erről felvilágosítja. - De legalább mindegyik rendesen illeni fog magára.

Megpillantotta a barátait az utca végén várni a Mézesfalás előtt. Intett nekik, majd megtorpant, mielőtt elindult volna feléjük.

- Csak úgy kíváncsiságból - kérdezte. –Ez a sok pénz, ami a családjának van… ki az örökös?

- Én vagyok - informálta Perselus. Ez olyan valami, ami évekig folyamatosan bosszantotta a testvéreit.

- Szóval a Piton Kúria…?

- Az enyém - értett egyet Perselus.

A mosoly, ami felvillanyozta a fiú arcát nem örömteli volt, hanem gonoszkodó. - Na, akkor még egyszer: milyen színe van?

Perselus szemei összeszűkültek. - Maga valamiért megszállottja a színének?

Harry huncutul vigyorgott. - Semmi oka nincs - vonta meg a vállát, majd elsietett, hogy találkozzon a barátaival. Perselus egyedül ment vissza a kastélyba.

A rákövetkező hétfő délután Perselus azon kapta magát, hogy idegesen járkál fel-alá az osztályában az utolsó óra után – Harry órája után-, ami nagyon rosszul ment. Levont pontokat Harrytől, Rontól és Deantől, miután mindhármuknak sikerült majdnem felrobbantania az osztályt a Tüzes Olaj bájitallal. Ezek a napok emlékeztették arra, hogy miért is nem kedveli annyira a fiút, s úgy gondolta ez az érzés kölcsönös volt.

Túlságosan zaklatott volt, hogy egyhelyben maradjon, inkább visszavonult a kastély egyik termébe, ahol Madam Hooch vívótőrökkel dolgozott. Ő volt az egyik legjobb kardforgató, aki valaha ismert, és örömmel eltöltött egy órát vele párbajozva. Ez olyasmi volt, amiben már rég nem volt része.

Minden gazdag, aranyvérű varázslócsalád gyermekét megtanították különböző vívó formákra. Gyermekként őt nem igazán érdekelte, mivel sovány, nyurga fiú volt, és csak azért tanulta meg, amit kellett, hogy megbékítse az apját. De a jó pár év alatt James Pottertől, Sirius Blacktől és a többi griffendélestől elszenvedett kínzások végül felébresztették Perselus gonosz természetét. Csatlakozott a mardekáros társaihoz a privát vívóóráikon, s végül megtanulta élvezni a sport durvaságát. Kivette a részét a véres párbajokban kapott sebhelyekből, és vissza is adott belőlük. És míg a vele egyenrangúak, mint Lucius Malfoy dagonyáztak a vérben, neki inkább a fenyítés eszközét jelentette, és a frusztráció egyik módjának levezetése volt.

Később a Nagyteremben evett, majd visszahúzódott a lakosztályába, ahol leült a tűz elé, s megpróbált olvasni. Messze volt attól, hogy orvosolja a nyugtalanságát, az edzés csak még jobban felerősítette azt, és azon kapta magát, hogy Harryt nézi, aki a házi feladatát írja a sarokban levő kis asztalnál.

- Milyen napja volt? – Nem tudta elhinni, hogy feltette a kérdést. Úgy látszott, Harry sem, mert meglepődve nézett fel.

- Jó - válaszolta, s furcsa arckifejezést vágott.

A válasza természetesen nem volt teljesen pontos. Perselus tudta, hogy dühös a több mint harminc pont elvesztése miatt.

- És a magáé? – Ezt udvariasan mondta ki, de épphogy csak.

- Jó - válaszolt Perselus, s azon gondolkodott, megemlítse-e, hogy élvezte a lehetőséget, amit nyújtott, hogy ebben az évben ellopja a Griffendéltől a házkupát.

- Hogy megy a tanulás? – Magában azt gondolta, hogy nem is igazán érdekli. Csak illedelmesen beszélget.

- Jól – mondta Harry ismét, aztán furcsa fény jelent meg a szemében. - Hát, nem mindegyik tanóra – tette hozzá.

- Ó? – Perselus kíváncsian dőlt előre, és azon gondolkozott, vajon Harry megoszt-e vele valamit a többi órájáról, és azon, hogy miért érdekelte annyira, hogy vajon megteszi-e.

- Igen - folytatta Harry. – Utálom a bájitaltant - magyarázta jókedvűen. – Nem jövök ki a tanárral. Úgy látszik, nem tud semmit elmagyarázni olyan módon, aminek értelme is lenne.

Perselus szemei összeszűkültek, úgy találta, kissé védtelennek érzi magát Harry taktikája miatt. Persze, ő kezdte, azzal, hogy a tanórákról kérdezett. De nem számított ilyen nyílt támadásra. - Talán, ha több figyelmet szentelne, lenne értelmük a dolgoknak, amit elmond - köpte.

- Figyelek – bizonygatta Harry. – De semmit nem segít! Nem ad jó utasításokat. Pontosan azt teszem, amit mond, de a bájitalaim mégis az arcomba robbannak.

- Pontosan, amit mond! - ugrott talpra Perselus, felháborodva az égbekiáltó hazugságot hallva. – Szecskázol szeletelés, kockázás vagy aprítás helyett. Nem zúzod össze, őrlőd meg, vagy darálod meg egyik alapanyagodat sem megfelelően, és úgy hajigálod össze, mintha ragut főznél, és nem egy mágikus bájitalt!

Harry is talpra pattant. - Azt mondja, hogy adjak hozzá egy csupor Ansil gyomot, én hozzáadok egyet. Azt mondja, hogy adjak hozzá egy szalamandra nyelvet, hozzáadok egy szalamandra nyelvet. Aztán meg azt mondja, hogy mindent rosszul csináltam!

- Azt mondtam, hogy adj hozzá egy csésze KOCKÁZOTT Ansil gyomot, és egy FELAPRÍTOTT szalamandra nyelvet! - üvöltött vissza rá Perselus.

Harry szemei elkerekedtek a hiteltelen felháborodástól. – Az üstben úgyis minden péppé válik. Mi a francot számít, hogy kockázva, hasítva, vagy zúzva van?

- Ostoba kölyök! Számít! – kiáltotta Perselus idegesen. – Az előkészítés megváltoztatja az alapanyagok tulajdonságait. Ezt minden ötéves varázsló tudja!

- Soha nem voltam ötéves varázsló! - ordította vissza Harry, ismét visszafordítva Perselus néhány napja mondott szavait. Perselus hátralépett a meglepetéstől. A fiú túl okos volt, és most, hogy megállt, és elgondolkodott rajta, volt benne valami. Csendben állt, s hitetlenkedve pislogott a dühös fiatalemberre. Hát…a fenébe! Gyors döntést hozva a magánlaboratóriuma felé indult.

- Gyere ide - parancsolta, s nagy vehemenciával kinyitotta az ajtót. Nem foglalkozott azzal, hogy megnézze, a fiatalember követi-e. Helyette keresgélni kezdett a szobában levő polcokon, s előhúzott egy üveget, amiben a mágikus édesgyökér volt. Mikor megfordult, Harry a munkaasztal mellett állt, türelmesen várva, az arca még mindig makacs, de érdeklődő volt.

Perselus lerakott pár édesgyökeret, és felvett egy éles kést. Nekifogott, hogy gyors, fürge mozdulatokkal felvágja a gyökeret, párat felkockázott, másikat felaprított, egy harmadik kupacot felszeletelt, és végül párat egy mozsárba dobott és összezúzta. Aztán odaadott egy érintetlen gyökeret Harrynek. - Kóstold meg - utasította.

Harry kissé idegesen elvette a gyökeret a kezéből, és beleharapott  - Édesgyökér - vont vállat. – Édes.

Perselus odanyújtott egy felszeletelt gyökérdarabot. - Ezt is – parancsolta ismét.

Harry felsóhajtott, és elvett belőle egy falatnyit. Összeráncolta a szemöldökét az ízre, s szemei kissé elkerekedtek.

- Nem… annyira édes.

Megelégedve a válasszal, Perselus átadott neki egy kockázott gyökérdarabot. Harry ezúttal felszólítás nélkül ízlelte meg. - Sós!- kiáltotta.

Ezután a felaprított gyökeret adta oda. – Kesernyés! – Harry teljesen össze volt zavarodva.

Perselus kinyújtotta a tálat a zúzott gyökérrel, s végignézte, hogy Harry belemártja egyik ujját, majd a szájához emelte. Gondolatait kissé lefoglalta a rózsaszín nyelv látványa, amely tisztára nyalta az ujjat, és majdhogynem nem hallotta Harry kiáltását. - Most meg túl édes!

- Az édesgyökér az egyik extrém példája a mágikus alapanyagoknak – világosította fel Perselus. – Az előkészítés különbségei különösen észrevehetőek, és ezt minden varázsló gyerek megtanulja az anyja konyhájában felnőve. Minden bájitalban felhasznált mágikus alapanyagra kihatással van az a mód, ahogyan előkészítették. Ha egy bájital kockázott Ansil gyomot ír elő, és te ehelyett felvágod, ugyanaz a hatást éred el, mintha más alapanyagot adtál volna hozzá.

Harry teljesen meghökkentnek tűnt. - Soha senki nem mondta el - hebegte. – Azt képzeltem, csak kicsinyeskedő.

- Kicsinyeskedő! – nézett rá rosszallóan Perselus.

- Honnan kellett volna tudnom? - érvelt Harry. – Soha nem említett semmi ilyesmit. Még az első évben sem.

- Nem tanítják ezt mugliismereten? – Perselus soha nem vette fel ezt a tantárgyat, mert azt gondolta, hogy időpocsékolás. Kezdte azt hinni, értékelése pontos volt.

- Nem - mondta Harry. – És nem vettem fel azt a tárgyat, mert értelmetlen. Neville szerint most az analóg illetve digitális órák relatív hasznosságát tanulják. Valamit, ami egyetlen mugliszületésűt sem érdekel.

- Akkor úgy látszik, két fajta mugliismeretre van szükségünk – merengett Perselus. – A mugliismeretnek a varázslógyerekeket a mugli világról, a mugliszülött gyerekeket meg a varázslóvilágról kellett volna tanítania. Úgy látszik, ehelyett csak a mugli világ nevetségesen aprólékos részleteire összpontosított.

- Nyilvánvalóan - értett egyet Harry, s lenézett az édesgyökér kollekcióra. – Sajnálom.

Meglepődve a bocsánatkéréstől, Perselus kíváncsian vonta fel a szemöldökét. - Mit?

- Hogy elrontottam a bájitalt - magyarázta.

Perselus felsóhajtott. - Én vagyok a tanár – vallotta be kelletlenül. – Az én hibám volt, nem a tied. Ki kellett volna találnom, mi a probléma. Eszébe ötlött valami. - Nem gondolod, hogy ez volt Longbottom problémája is?

- Nem - rázta meg a fejét Harry. – Ő varázslószülött. Csak retteg magától.

Perselus majdnem felnevetett a magyarázattól. - És maga nem?

Harry elgondolkodó arckifejezéssel nézett rá.

- Nem - vallotta be. – Már három hete itt lakom, és még a közelébe sem került, hogy megöljön. Nem számít, mennyire felidegesítettem.

Perselus hirtelen gyanakodni kezdett, s haragosan nézett rá. - Megpróbált feldühíteni?

- Nem - mosolygott Harry. – Ha komolyan megpróbáltam volna, arról tudna. Sirius küldött egy listányi javaslatot, ami biztosan felidegesítette volna.

- Potter! - köpte Perselus megbotránkozva, s egyáltalán nem volt biztos benne, hogy hogyan fogadja ezt a megjegyzést. Kinézte volna Sirius Blackből, hogy ilyesmit tegyen. Remus Lupinból is.

Harry kissé huncutul vigyorgott rá.

- Lefekszem - jelentette be, és otthagyta a még mindig szavakat keresgélő Pitont.

Egy pillanat múlva Perselus feladta, és csendesen felkacagott. Utálta bevallani, de voltaképpen kezdte megkedvelni a fiút.