10. fejezet - Kardok és nyilak

Harryt a homlokában érzett régi ismerős, égető fájdalom ébresztette fel a halottak, és a tűz kísértette álmok világából. Az álmok is ismerősek voltak; a halottak arcai folyamatosan emlékeztették a hibáira és a miatta elveszett életekre. Ám most szinte szívesen látta a fájdalmat a homlokában, mert az elvonta a figyelmét a teste többi részében érzett sajgásról.

Kinyitotta a szemét, és észrevette, hogy egy sötét alak ül az ágya mellett. A szemüvege nélkül nem látta tisztán az arcát, de a profilt – amit a mögötte levő ablakból beáradó ragyogó fény megvilágított – nem lehetett összetéveszteni senkiével. Perselus Pitonnak meglehetősen jellegzetes orra volt, és Harry egy múló pillanatig azon töprengett, vajon el volt-e már törve egyszer-kétszer.

- Professzor? - kérdezte, s meglepődött mennyire rekedt a hangja. Kiabált volna?

Piton, aki elgondolkodva bámult kifelé az ablakon, a hangra rögtön felé fordult. Harry azon tűnődött, mennyi ideje volt ott. Mikor elaludt, Madam Pomfrey megpróbálta kirúgni a keresztapját és a többieket. Vajon Piton egész éjjel vele ült? Úgy gondolta, emlékszik valakire, aki a haját simogatja, de ő biztosan Sirius volt és nem Piton.

 - Á, Mr. Potter látom, felébredt – üdvözölte őt Piton jellegzetes arrogáns hangján, és mégis, valahogy hiányzott belőle az a gúny, amihez Harry hozzászokott. Harry azt kívánta, bárcsak jobban láthatná az arcát, s azon gondolkodott, hogy vajon a férfi dühös-e rá.

- Hogy érzi magát?

- Jól, uram - vágta rá Harry automatikusan. Igazából nem érezte túl jól magát. Fejfájása volt, s a teste elviselhetetlenül fájt, főleg a válla. De túléli, s arra gondolt, hogy ez is elég volt.

Mintha egy szórakozott horkantást hallott volna Piton felől, s felpillantott rá Azon tűnődött, vajon egy rándulásnyi mosoly volt-e az, amit látott. Biztosan nem.

Aztán Piton keresgélni kezdett a talárja belsejében. - Megtaláltam a szemüveged - tájékoztatta Harryt, s felmutatta a tárgyat. Majd Harry meglepetésére, ahelyett hogy egyszerűen átnyújtotta volna, maga tette fel rá, s óvatosan a helyére csúsztatta. A szoba rögtön fókuszba állt.

- Köszönöm - hebegte Harry, s menten felemelte egyik kezét, hogy jobban az orrára tolja a szemüvegét. Azonnal megtapasztalta, hogy miért Piton tette helyette. Fájt, ha mozgatta a karját! Felszisszent a felfedezésre. Piton elkapta a csuklóját, s visszanyomta az ágyra.

- Engedje meg, hogy megvizsgáljam a sebét, Mr. Potter - mondta határozottan, aztán Harry megdöbbenésére kigombolta a pizsama felsőjét, szétnyitotta, s felfedett egy nagy fehér kötést a jobb vállán. Az ügyes ujjak gyorsan és fájdalommentesen levették a kötést, s Harry megpillantotta a bőrén az elfeketedett zúzódást, és alig bezárult sebét éppen a kulcscsontja alatt. Piton pár pillanatra távozott, majd ismét visszatért egy kis kék üvegcsével egyik kezében, és egy olajos anyaggal a másik keze ujjain. Gyengéden elkezdte bekenni az olajjal a sérült bőrt, azok a hosszú ujjak lassan és óvatosan bejárták sebének minden centiméterét.

Harry, pillanatnyilag összezavaródva az eseményektől, mély levegőt vett. Persze, tudta, hogy megsérült, mert elég tisztán vissza tudott emlékezni a tegnapi nap eseményeire. De maga a seb váratlanul érte. És a vállából kiálló nyíl emléke bizonytalan és idegen volt. Ennek ellenére Piton viselkedése volt az, amely végképp összezavarta. Amióta csak ismerte Pitont, nem tudott felidézni egyetlen olyan alkalmat sem az évek során, hogy a férfi valaha is ilyen gyengédséggel érintette volna meg őt.

Tulajdonképpen csak maroknyi olyan esetre emlékezett, mikor a férfi időnként megérintette. És soha, egyetlen egyszer sem simogatta a bőrét úgy, mint most. Furcsán meghitt volt, bár kételkedett benne, hogy ugyanerre gondolna, ha Madam Pomfrey csinálta volna.

De éppen ez volt az, nem igaz? Ez Madam Pomfrey munkája volt. Akkor hát miért Piton végezte helyette?

De a fájdalom felettébb szívesen látott gyorsasággal enyhült, s azok az ujjak furcsán megnyugtatóak voltak.

Aztán Piton kicserélte a régi kötést egy újra. Összehúzta a pizsamáját és visszagombolta, mielőtt Harry összegyűjtötte volna bátorságát, hogy tiltakozzon. Egy pillanattal később Piton már ismét mellette ült, miközben egy apró kendővel a kezét tisztogatta, és az egész véget ért.

- Milyen a többi seb? - kérdezte.

Harry óvatosan behajlította a másik karját, mikor eszébe jutott, hogy átszúrta egy nagy fadarab. Belenyilallt a fájdalom, de semmi komoly. És a lába! Megfeszítette a vádliját. Ott több mint egy nyilalló fájdalmat érzett, de közelről sem akkorát, mint amilyen a vállán futott keresztül. - Nem olyan vészes - mondta Pitonnak.

- Poppy azt a kettőt jobban be tudta gyógyítani - magyarázta Piton. – A bicepszedet könnyen helyre lehetett hozni, és a nyíl a lábadban nem ért csontot, teljesen áthaladt. Nagyon szerencsés voltál, hogy nem sérültél meg jobban.

Harry összeráncolta a szemöldökét, s azon gondolkodott, hogy ez lesz-e az a pont, ahol meghallgathatja a kiselőadást arról, hogy ő a felelős azért, ami történt. De semmi ilyesmi nem következett be, és bizonytalanul nézett fel Pitonra. A férfi szinte elmerengőnek tűnt.

- Sokan megsérültek még? - Ron és Hermione jól néztek ki tegnap, mikor meglátogatták. De emlékezett rá, hogy más embereket is látott az utcán feküdni. A három halálfalóra még nem akart gondolni.

Piton szeme tűnődve sötétedtek el. - Négy embert öltek meg. Roxmortsi lakosokat. És volt legalább egy tucat sebesült, bár egyik sem annyira súlyos, mint te.

Négy halott ember. Harry elsápadt. Még az első sortűz közben kellett, hogy elessenek, amikor ő fedezéket keresett. Kiáltania kellett volna valamit, mikor megpillantotta, hogy halálfalók közelednek felé. Figyelmeztetnie kellett volna az utcán levő embereket, hogy keressenek fedezéket, ahelyett, hogy csak magát mentette.

- Nem a te hibád. - Piton hangja határozott volt, és némileg dühös. A hang megdöbbentette, s meglepődve nézett fel rá.

- Láttam őket a fegyverboltban - magyarázta. – Meg kellett volna…

- Nem - vágott közbe Piton. – Nem a te hibád. Megláttak téged, és megtámadtak. A felelősség teljesen az övék. És az utcán levő emberek… tucatnyi teljesen képzett varázsló és boszorkány volt odakinn, és egyikük sem viszonozta az átkokat. Hadd hibáztassák magukat a saját gyávaságukért.

Harry érezte, hogy dühe fellángol a szavai hallatán.

- Ők boltvezetők és kereskedők. Nem várhatja el, hogy…

- Nem - vágott közbe ismét Piton. – Gondolom, teljes ostobaság lenne tőlem, hogy elvárjam boltosoktól és kereskedőktől, hogy úgy viselkedjenek, mint a hősök. Ugyanolyan ostobaság, mint az, hogy egy tizenhat éves fiú vigye el felelősséget egy csapatnyi gonosz pszichopata tette miatt, akiket reménytelen lenne irányítania.

Harry meglepetten pislogott rá. Nem volt benne biztos, de úgy gondolta, hogy Piton talán épp megdicsérte, arra célozva, hogy ő hősként viselkedett, és ezzel egyidőben a bűntudatát is enyhíteni próbálta. Nem volt benne biztos, hogy hogyan fogadja ezt, mert nem volt hozzászokva Piton dicséreteihez.

Egy hang az ajtó felől megkímélte attól, hogy válaszoljon. Egy pillanattal később Sirius és Remus léptek be a szobába, és fényesen elmosolyodtak, mikor meglátták, hogy Harry ébren van. Mindkettejükre rávigyorgott, s észrevette az ellenséges pillantást, amit Sirius Piton felé küldött. Halványan rémlett neki, hogy megkérte a keresztapját, hogy ne veszekedjen Pitonnal, mert aggódott, mi történhet. Sirius kissé forrófejű volt, és nem akarta, hogy emiatt bajba kerüljön. Arról nem is beszélve, hogy Piton nem érdemelte meg Sirius dühét. A férfi tegnap megmentette az életét, és ezt nem először tette. Még mindig emlékezett a megkönnyebbülésre, ami elöntötte őt, amikor meglátta, hogy Piton és Dumbledore megjelenik a tűz közepén.

- Hogy érzed magad, Harry? - kérdezte Sirius, amit még egy tucat kérdés követett a sebeiről, a fájdalmairól, a gyötrelmeiről, a lázáról, az alvásról, a kezeléséről. Harryt kissé elhalmozta a férfi figyelme, bár jó volt, hogy valaki aggódik miatta. Gyermekként ezt soha nem tapasztalta. Azon kevés alkalommal, amikor kisgyermekkorában beteg volt, a nagynénje egyszerűen bezárta a gardróbba, és minden nap egyszer bekukkantott, hogy megnézze, nem halt-e még meg. Halványan fel tudta idézni, hogy minden alkalommal, mikor meggyógyult, a nő csalódott volt...

Remus pusztán mosolygott Harryre, miközben meleg szemével Siriust figyelte szórakozottan elmélyült tekintettel. Piton kőkemény csendben csak nézte őket, s Harry voltaképpen meglepődve vette tudomásul, hogy a bájitalmester nem ment el az első adandó alkalommal.
Madam Pomfrey lépett be, és elhessegette őket az ágya mellől. Gyorsan leellenőrizte Harry állapotát, aztán kijelentette, hogy a sebei szépen gyógyulnak, majd elindult, hogy valami reggelit kerítsen neki, míg a három férfi visszatért az oldalára, s újra elhelyezkedtek a körülötte levő székeken. Harry ismét meglepődött, hogy Piton úgy döntött, a két Tekergő társaságában marad.

- Beszéltem az aurorral, aki a roxmortsi vizsgálatért felelős - mondta Remus Harrynek, miután leültek. – Úgy tűnik, azok a halálfalók elég nagy mennyiségben akartak fegyvereket vásárolni a bolt tulajdonosától. Még volt más ilyen vásárlás is más városokban egész Anglia területén.

Harry erre összevonta a szemöldökét. Megértette a burkolt célzást. Voldemort gyűjtötte a seregét, s úgy látszik, felfegyverezte őket a háborúra. De Harry mugli oldalát zavarták a részletek.

- Miért nyilak és kardok? - kérdezte döbbenten. – A géppuskák nem lennének sokkal praktikusabbak? Nekem úgy tűnik, hogy egy M16-os pokolian több kárt okozna, mint egy számszeríj.

- Mugli fegyverek? - rázta meg Remus a fejét. – Azok nem igazán használhatóak a varázslók ellen, Harry.

Sirius egyetértően bólintott.

- Nem vagyok benne biztos, hogy tudom, mi az az M16, de gondolom, hogy valamifajta lőfegyver. És mindegyikhez kell valami fajta puskapor, hogy működjön. Tucatnyi különböző bűbáj van, ami használhatatlanná teheti.

Erre nem gondolt, de úgy sejtette, hogy puskapor nélkül a lőfegyverek nem képesek arra, hogy tüzeljenek vele - De akkor miért nem tesznek bűbájt a fegyverre, hogy megvédjék az ilyen bűbájoktól?

- Nem lenne túl nagy jelentősége, Mr. Potter - mondta neki Piton. – Még ha a fegyverekkel lőnének is, elég könnyen ki lehet védeni a golyókat. Még a muglik is tudnak páncélt készíteni, amik elterelik a golyókat. Egy varázsló is könnyen megteheti ugyanezt.

- Akkor tegyenek bűbájokat a golyókra, hogy hatoljanak át a pajzsokon - tartott ki mellette Harry.

- Védőbűbájt tenni egy tárgyra, és megbűvölni egy tárgyat, hogy az valami különöset  tegyen, két nagyon különböző dolog - válaszolt Remus. – Az első egyszerű varázslat, könnyű megtenni. A második viszont nem egyszerű, gyakorlatilag új mágikus tárgyat készítesz. És bár elvégzése nem lehetetlen, bonyolult varázslat, és stabil szerkezetet igényel.

- Stabil szerkezet? - ráncolta össze Harry a homlokát, s kíváncsian kapkodta tekintetét a három férfi között. Nem mindennap kapott leckét fegyverekről, és főleg nem ettől a valószínűtlen triótól.

- Egy kard nem változtatja meg az alakját vagy a szerkezetét, mikor használják - magyarázta Piton. – Egy nyíl sem. Egy golyó viszont drasztikusan megváltozik. A lőpor első robbanása túlhevíti, és becsapódáskor ellapul, vagy alaktalanná válik. Nem tartozik a stabil szerkezet egyetlen formájába sem, így nem tarthat meg egy bűbájt. Ugyanez vonatkozik a mugli robbanó gépezetekre is.

- Tehát Voldemort kardokat és nyilakat fog használni? - kérdezte Harry. Mindig úgy képzelte, hogy a varázslóvilág a félelem miatt bujkál a mugli világ elől, hogyha harcra kerül sor, a mugli technológia elsöpri a varázslóvilágot. Ám, ha igaz, amit megértett, akkor egyáltalán nem ez volt a helyzet. Talán a mugli világot védték azzal, hogy rejtve maradtak?

- De ki tudja, hogy kell használni egy kardot manapság? - kérdezte Harry. A kultúrában és szokásban a varázslóvilág valamelyest a középkorra emlékeztette, de még nem látott semmilyenfajta kardvívást. Eddig a halálfalók teljesen a mágiára és a pálcáikra hagyatkoztak, hogy megvívják csatáikat. A két nyíl, amivel meglőtték, volt az első ilyen támadás, aminek ki lett téve.

- Ha jól emlékszem, Perselus remek kardforgató - jegyezte meg Remus jóindulatúan. – És Sirius sem volt olyan rossz valamikor.

Harry szeme meglepődve kerekedett el, és összezavarodottan váltogatta tekintetét Piton és Sirius között, miközben azt fontolgatta, vajon Remus viccel-e. Piton arckifejezése kiolvashatatlan volt, mint általában, de Sirius arcán furcsán görbe mosoly ült.

- Általános gyakorlat, hogy az ősibb aranyvérű családok a gyerekeiket kardforgatásra és íjászatra tanítják, Harry - magyarázta a keresztapja. – Megtanultam, amit kellett, és ugyanígy az apád is. Voltaképpen egész tisztességes íjász volt, ámbár a kard soha nem érdekelte. Viszont a mardekárosok voltak azok, akik komolyan vették a kiképzést.

- Nem értem - tiltakozott Harry. - Ha ennyire általános, akkor kiért nem tanuljuk az iskolában? Egyetlen dolgot sem tudott a kard használatáról, mikor másodéves korában megölte a baziliszkuszt. Griffendél Godric kardjával A gondolat, hogy valamit tudnia „kellett” volna, aggasztó volt.

- Ez azért van, Harry, mert az előkelő világ rosszallóan nézi a gyakorlását - magyarázta Remus. – Őszintén, el tudsz képzelni valaki olyat, mint Arthur Weasley, aki elnéz valami ilyen erőszakos fölött?

- Erőszakos?

- Véres játékok, Harry - magyarázta Sirius, s rosszalló pillantást küldött Pitonra. – Kardviadalok, élőben, fegyverekkel. Ezeket hivatalosan rosszalló szemmel nézik, de a minisztérium ténylegesen soha nem tiltotta be őket. Ez olyan valami, amit egyes családok teljes mértékben kihasználtak. Hanglejtéséből ítélve, kétség sem férhetett hozzá, mely családokra céloz.

Harry hirtelen visszaemlékezett az első éjszakájára Piton lakosztályán. Látta a halvány sebhelyeket a sápadt bőrön. Visszagondolt a meglepetésére, hogy milyen fitt volt Piton, s ahogy azon gondolkodott, vajon mit csinál, hogy ilyen jó formában tartja magát. És emlékezett arra is, hogy úgy gondolta, a sebek úgy néznek ki, mint amik késtől származnának. Döbbenten nézett Pitonra. - A sebek - suttogta lágyan, s szavai alig voltak hallhatóak. Nem kések, hanem kardok.

Harry szavaira Piton szeme összeszűkült. Harry elpirult, mikor arra gondolt, hogy tényleg nem kellett volna annyira erősen bámulnia a férfit azon az éjszakán. Biztos volt benne, hogy az volt utolsó dolog, amit akart, hogy meg kelljen magyaráznia Siriusnak, hogy Piton testén sebhelyeket látott, amikor a férfi ágyában aludt. A keresztapja a plafonon lenne.

- Piton meglehetősen kedvelte a kardforgatást, nem igaz, Piton? - folytatta Sirius, aki nem hallotta Harry szavait. – Volt egy ezüsttel díszített kardja, ha jól emlékszem. - Szavai kemények voltak, haraggal telve, és mély hatást gyakoroltak mind Remusra, mind Pitonra. Remus megmerevedett, az arckifejezése zárkózottá és tartózkodóvá vált. Piton fürgén talpra pattant, s Sirius azonnal lemásolta a mozdulatát Harry ágyának másik felén. Harry tudta, hogy hatalmas mennyiségű gyűlölet feszül közöttük, és azt is felfogta, hogy mit jelentett az ezüstdíszítésű kard egy vérfarkas számára. De végignézni, ahogy Sirius és Piton darabokra szedik egymást valami olyasmi miatt, ami húsz évvel ezelőtt történt, nem segített senkinek. Harry érezte, hogy mindjárt egymás torkának ugranak.

Gondolkodás nélkül reagált: feltérdelt az ágyon, s kezeit az oldalra emelte, tenyereivel kitámasztotta a két férfi mellkasát. Mielőtt egymás felé mozdultak volna, s Harry teste kettejük közé került. Egy másodperccel a mozdulata után máris megbánta, persze akkor már túl késő volt: fájdalom hasított belé, és érezte, hogy a vállán levő sebhely felhasad és szétnyílik. Kezei a fájdalomtól görcsbe rándultak, ujjai a két férfi ingébe markoltak. Egy pillanattal később csak ez volt az, ami egyenesen tartotta.

- Harry! - Sirius és Piton ugyanabban a pillanatban kapták el, mielőtt arccal előre az ágyra zuhant volna. Az óriási fájdalomtól sziszegett. Teste elernyedt, amikor a páros visszafektette a matracra. Fejébe feketeség kúszott, fájdalmasan fényes villámlásokkal keveredve.

- Nyisd szét az ingét - utasította valaki. Úgy gondolta, Piton, és aztán reszkető kezeket érzett a gombjain. Ezúttal Siriusét.

- Merlin! Megint vérzik! - ezúttal biztosan Sirius, s hangja pánikkal telt meg. Valaki más Madam Pomfreyért kiáltott. Érezte, hogy a nyugtató ujjak visszatérnek, s simogatják az égő testét. Piton ismét elvette a fájdalmat, míg ő azzal küzdött, hogy ismét teljesen visszanyerje öntudatát. Nem volt könnyű, mert forgott vele a világ.

Aztán távolról hallotta Madam Pomfrey hangját csendesen mormolni, nyugtatni, majd megint mormolni, aztán végül dühösen kiabálni.

- Kifelé! Ki innen! Mindketten! Az udvarias, csendes vérfarkas maradhat, de a két idióta most azonnal távozzon a gyengélkedőmből!

Még több tiltakozás, ezúttal mind Siriustól, mind Pitontól. És végül az áldott csend. Harry hagyta magát sodródni egy ideig... be- és kisiklott az álomból.... Aztán összeszedte magát, azzal a gondolattal, hogy meg kell bizonyosodnia arról, hogy Sirius és Piton nem ölték meg egymást.

Mikor kinyitotta a szemét, meglátta Remust. Egyedül ült mellette, arcán aggódó pillantással. - Megölték egymást? - kérdezte Harry gyengén.

Remus megrázta a fejét. - Nem. Elég hatásosan eltérítetted őket azzal, hogy előttük nyitottad szét a saját sebed. Hogy érzed magad?

- Mérhetetlenül hülyén - válaszolta Harry. – Elfelejtettem, hogy megsebesültem.

- Annak a kettőnek tehetsége van ahhoz, hogy eltereljék az emberek figyelmét - mosolygott Remus. – Sirius nem kezeli túl jól ezt az egész házasság dolgot.

- Gondolom, Piton lett volna az utolsó ember, akit választ - nevetett Harry gyengén.

- Való igaz - értett egyet Remus. – Persze, nem csak Piton. Én nem hiszem, hogy Sirius úgy általában nem bolondul a házasságokért. Soha nem volt oda a monogámiáért.

Harry szeme tágra nyílt a meglepetéstől. Nem gyakran hallott ilyen információfoszlányokat a keresztapjáról. Bizonyos témák eléggé tiltott területnek számítottak. A randevúzás kérdése nem olyasmi volt, amiről bármelyikük szívesen elbeszélgetett volna. De mielőtt Harry kérdezni kezdett volna, Remus folytatta.

- Meg akartam kérdezni, hogy hogyan választották ki Perselust. Hallottam, hogy Caramel azon mesterkedik, hogy örökbe fogadjon, és hogy miért kellett megnősülnöd. De nem lett volna Hermione jobb választás számodra? Vagy valamelyik Weasley? Gondolom, Ginny boldogan hozzád ment volna.

- Ginny túl fiatal volt - vallotta be Harry. – Még nem volt tizenöt. És Hermione…

- Harry elhallgatott, és megrázta a fejét. – Ő olyan számomra, mint egy testvér, és mellesleg Ronnak tetszik.

Remus megértően bólintott.

- Akkor mi van Billel vagy Charlieval? Vagy biztosan lett volna egy tucat fiatal hölgy ebben az iskolában, aki boldogan beleegyezett volna.

- Hát, a probléma egyik része az volt, hogy mindenki azt mondta, Caramel valószínűleg kétségbe vonja a házasságot - magyarázta Harry. – Ami azt jelentette, hogy olyan valakit kellett találniuk, akinek megvolt a pénze és a befolyása is ahhoz, hogy szembeszálljon a minisztériummal, ami nem hagyott túl sok választást. Mr. és Mrs. Weasley úgy gondolták, hogy az ő családjuknak nincs elég befolyása. És aztán jött az a dolog, azzal a valamivel, amit Házasság kövének neveztek.

Remus szemei elkerekedtek a döbbenettől. - A Házasság Köve? Dumbledore használta a Házasság Kövét? Az a dolog a legkatasztrofálisabb házasságokért volt a felelős a varázslótörténelemben. Már senki nem használja.

- Hallottam a Ginevra - Lancelot ügyről.

- A trójai háborút meg sem említve. Heléna belenézett, és ahelyett, hogy a férjét, Menelaos királyt látta volna meg benne, megpillantotta a trójai herceget, Parist, és azonnal meg is szökött vele - mondta neki Remus.

- Dumbledore azt mondta, elég biztonságos, ha még nem vagy elkötelezve, mikor belenézel - mondta Harry félénken.

- De mi van, ha az illető már házas volt? - kérdezte Remus. – Mi van, ha belenéztél,, és azt mutatja, hogy a tökéletes párod egy szépséges, bámulatos nő, aki már hozzáment valaki máshoz. A tökéletes pár ötlete, hogy úgy mondjam, a lélektársé, nagyon erőteljes fogalom. Nem számít, mennyire tiszteletre méltóak a szándékaid, valahol mindig azon fogsz gondolkodni, hogy milyen lett volna. Gyakran csak ennyi kell a tökéletes boldogtalansághoz.

- Hát, ez nem történt meg - mondta Harry hezitálva, s ismét arra gondolt, hogy Dumbledore talán sokkal őrültebb volt, mint sejtette. Nevetséges kockázatnak tűnt.

Remus csak bánatosan megrázta a fejét. - Nem, nem történt meg. Helyette megmutatta neked Perselus Pitont. Örömmámorban úszhattál.

Mindezt olyan pléhpofával mondta, hogy Harrynek nem volt választása: nevetnie kellett.

- El sem tudod képzelni - értett egyet. – Madam Hooch biztos volt benne, hogy elromlott. Hajlok rá, hogy egyetértsek vele.

- Nem jöttök ki egymással? - találgatott Remus.

- Nem - rázta meg Harry a fejét indulatosan, majd szünetet tartott, mikor rájött, hogy ez nem teljesen igaz. – Hát… - sóhajtott. – talán, egy kicsit. Jobban, mint egyébként gondoltam volna. De legtöbbször csak utáljuk egymást.

Remus elgondolkodva nézett rá egy hosszú percig. - Tudod, egész éjjel veled maradt - mondta csendesen.

Ez megválaszolta Harry kérdését, amit korábban tett fel magának.

- Nem mondtam, hogy ő nem jó ember…- elhallgatott, mert nem volt benne biztos, hogy pontosan mit is mond. – Remus, komolyan volt egy ezüstdíszítésű kardja?

Remus felsóhajtott, s mélységes szomorúság öntötte el szemét.

- Harry, az régen volt, és mindannyian sok hibát követtünk el akkor. Megváltoztunk. Volt egy idő, amikor elég hajthatatlanul mondogattam volna, hogy utálom. Hogy halálfaló, és gyilkos. De tévedtem. Túlléptem rajta. Ne engedd, hogy Sirius dühe elhitesse veled, hogy osztom az érzéseit. Nem teszem.

- Sirius miért nem lép túl rajta?

- Sirius még mindig próbálja összerakni az emlékeit Azkaban óta. És sajnos, számára ezek közül néhány emlék olyan, mintha tegnap történt volna. Elvesztett tizenkét évet az életéből, és még mindig próbálja utolérni a jelent. Számomra a változások mindegyike fokozatosan történt meg. Sirius számára egyik napról a másikra. Sok mindent nehéz elfogadnia. Igazából még arra sem volt esélye, hogy megbirkózzon szüleid halálával. Soha nem volt esélye a gyászolásra, hát még arra, hogy elfogadja a tényt, hogy Perselus a jók közé tartozott és nem a gyilkosaik közé. Egyetlen tárgyalást sem látott, és soha nem hallott semmiről, amit Perselus tett Dumbledore-ért. Számára olyan az egész, mintha úgy aludt volna el, hogy elhisz egy dolgot, aztán arra ébred, hogy felfedezi, körülötte mindenki hirtelen teljesen másban hisz. Belevegyülsz egy állapotba, és egyszerre az egész illékonyabbá válik. Te vagy az egyetlen, ami megmaradt neki.

- Te is ott vagy neki - emlékeztette Harry. Siriusnak mindketten ott voltak.

Egy furcsa pillantás jelent meg Remus arcán, és egy torz mosolyt küldött Harry felé.

- Igen, ott vagyok neki - értett egyet vele gyengéden. – Csak nem tudja biztosan, mit kezdjen velem.

- Mi? - bámult rá Harry összezavarodva, azon gondolkodva, hogy vajon, mit akart jelenteni.

Remus csak megrázta a fejét, és rámosolygott. - Semmi - biztosította. – Sirius néha kissé lobbanékony, és van pár bolond ötlete. Ne hagyd neki, hogy felszítsa a dolgokat közted és Perselus között. És bármit is teszel, többé ne állj közéjük. Azt hittem, a szerencsétlen ember szívrohamot kap, mikor összeestél.

- Nem akartam, hogy verekedjenek - vallotta be Harry szégyenlősen.

- A bűnbánat elég jól működik - mondta neki Remus. – És mikor semmi sem sikerül, egy felcsavart újsággal az orrára koppintani, általában megteszi.

Ez majdnem úgy hangzott, mintha Piton mondta volna. A gondolatra Harrynek nevetnie kellett.

- Örülök, hogy itt vagy, Remus - mondta csendesen. Hálás volt, hogy keresztapja mellett ilyen barát áll, aki vigyáz rá. Fájt arra gondolni, hogy Sirius egyedül menekül odakinn a minisztérium és dementorok elől.

Remus csak rámosolygott. Odanyúlt és megpaskolta a kezét.

- Sehol máshol nem lennék, Harry.