14. Fejezet – Visszatérés a normális kerékvágásba

Remus visszatért a vacsorával, és a két férfi együtt evett Harryvel, miközben csendesen beszélgettek az iskoláról és a kviddicsről. Harry szórakozottan figyelte, hogy keresztapja sokkal nyíltabban flörtölt Remusszal, és sokkal nyugodtabban volt most, hogy tudta, Harry nem bánja. Remus derűsen tűrte, s úgy tűnt, egyszerre bosszantja és szórakoztatja, de általában nem bánta. Ugyanakkor nem flörtölt vissza.

Végül Madam Pomfrey kirúgta őket. Ragaszkodott hozzá, hogy Harrynek többet kell pihennie. A javasasszony még egyszer utoljára megvizsgálta a sebeit, s biztosította, hogy elég szépen gyógyulnak, és hogy reggel visszatérhet a saját szobájába. Aztán ő is jó éjszakát kívánt.

Egy pillanattal később Piton surrant be a szobába, csendesen keresztülsétált a kórtermen, miközben fekete talárja mögötte hullámzott. - Elment?- kérdezte, s hangja vibrálása valamiért arra késztette Harryt, hogy megremegjen.

Harry az ajtó felé nézett, amin keresztül Madam Pomfrey éppen eltűnt. - Gondolom, lefeküdt - tájékoztatta a bájitalmestert.

- Jó - ült le Piton a Harry melletti székbe. – Az utolsó dolog, ami hiányzik, az még egy szidás tőle. Kirúgni Blacket egy dolog, de engem idiótának nevezni… volt képe hozzá!

Majdnem úgy hangzott, mintha Piton viccelt volna.  Harry tétován elmosolyodott, mivel nem volt biztos benne, hogy válaszolnia kellene. - Biztos vagyok benne - értett egyet közömbösen.

Piton felhúzta egyik sötét szemöldökét, s szeme csúfondárosan csillogott, de szó nélkül hagyta a megjegyzést. - Jól gondolom, hogy jobban érzed magad?

- Igen, uram - mondta neki Harry. – Madam Pomfrey azt mondta, hogy holnap reggel elmehetek.

- Kitűnő - mondta Piton szárazon, bár Harry úgy gondolta, talán jobban szerette volna, ha még néhány napig csak az övé lenne a szobája. Nem tudta elképzelni, hogy a férfi örül annak, hogy visszatér. - Nem szeretnénk, hogy kihagyd a tanórákat, nem igaz?

- Nem, uram - értett egyet Harry, aztán eszébe jutott valami. - Bár… nem igazán fejeztem be a bájitaltan házi feladatot. Azután akartam dolgozni rajta, miután visszatértünk Roxmortsból. - Úgy képzelte, ez majd belekerül a Griffendélnek pár tucat pontjába. Piton soha nem volt megbocsátó az elkésett házi feladatokkal kapcsolatban, bármi is volt a mentség.

- Talán be kellett volna fejezned a házi feladatod, mielőtt elmentél volna Roxmortsba - javasolta Piton, s Harry felismerte azt a fajta szemében a csillogást. Máris azt számolta, mennyi pontot tud levonni, megháromszorozva, ha Ron és Hermione sem fejezték be.

- Igen, uram - bámult rá Harry, s megpróbálta minden figyelmét azokra a hamarosan elvesztendő pontokra koncentrálni, de érezte, hogy helyette valami más siklik be az elméjébe. Mert Piton szavai egy másik gondolatot indítottak el agyában, egy önkéntelen gondolatot, egy olyat, amelyre borzalmasan nem akart gondolni.

Minden akaratával megpróbált belekapaszkodni azokba a hiányzó pontokba, megpróbálta maga elé festeni a pontok állását jelző tábla másolatát McGalagony irodájában, de minden elszállt. Mert itt sötét volt, és a gyertyaláng árnyékokat vetett az öreg kőfalakra, és valahogyan Piton szavai mindig mélyebbek és igazabbak voltak, mint bárki másé. És a másik gondolat, a szörnyű gondolat életre kelt benne, s felemésztette. Egy egyenes kérdés Rontól nem tette ezt vele, sem Sirius aggódó pillantása. De egyetlen gúnyos sértés Pitontól egy olyan falat bontott le, amiről nem is tudta, hogy felemelte.

Összeszorította a szemeit, nem akarta látni Piton élvezetét, aztán elfordult tőle, az oldalára gurult, mert nem akarta, hogy Piton lássa a fájdalmát. A levegő megakadt a torkán, s egyszerűen felzokogott még mielőtt visszafojthatta volna, s ökölbe szorított kézzel markolta meg a lepedőt.

Mert persze Pitonnak igaza volt, a fenébe ia. Valami olyan egyszerűt kellett volna tennie, mint megírni a házi feladatát, akkor ez az egész meg sem történt volna. A halálfalók elmentek volna a fegyverboltból, mire Harry odaért volna. Nem látták volna meg, nem támadtak volna. Csak egy rövid késedelem volt, ami ehhez kellett volna. Akkor azok a falubeliek nem haltak volna meg, és Harry nem ölte volna meg azt a három férfit, akiknek az arca csatlakozott a többi halotthoz a fejében. És a gondolat egy hideg, kemény ürességgé vált benne, ártóvá, fájóvá és keserűvé.

És nem fog sírni. Azért sem fog sírni! Helyette nagyokat nyelt a levegőből, hogy visszatartsa azokat a könnyeket, visszaszívta magába, s lenyomta őket arra az üres helyre. A teste hideg volt, reszketett, és a hiperventilláció határán volt.

Aztán bámulatára, meleg kezeket érzett a vállán, erős ujjak ölelték át, s húzták hátra és felfelé, egészen addig, míg hátával Piton mellkasának nem dőlt. A férfi beszélt hozzá, halk, megnyugtató hangon szavakat mormolt, amelyeket Harry nem tudott megérteni, olyan mélyen benne volt a sötétségben.

Valami hűvöset érzett az ajkánál. Üveg, jött rá, mikor Piton a szájához emelt egy bájitalos fiolát. Aztán Piton ujjaival beletúrt a hajába, miközben gyengéden hátradöntötte a fejét, és még kitartóbban nyomta a fiolát, kényszerítve arra, hogy lenyelje a tartalmát. Nem bánta, nem is zavarta. Furcsán hozzászokott az utóbbi néhány hét alatt, és bízott benne, hogy a tartalma nem neki ártani.

Még az ízét is felismerte. Álomtalan Álom Elixír. A bájital mélyen beszivárgott az ereibe, és érezte, hogy ismerős fásultság veszi körül, és ő belesüllyed, hogy Piton ölelésében nyugszik. Hallgatta Piton nyugtató hangját, még mindig képtelenül arra, hogy felismerje a szavakat, vagy felfogja, mit jelenthetnek. Még úgy is fordult, hogy hallhassa a nyugtató szívdobogást a füle alatt, és ez annyival sokkal jobb volt, mint a ránehezedő kiáltások. Sokkal jobb, mint a sötétség.

Vicces volt, hogy Sirius Black szavai milyen gyorsan visszajönnek, hogy kísértsék.  Néha azok az emlékek indítnak útnak, és még csak nem is tudod, miért. Perselus csak találgathatott, vajon most ez történik-e. Ezért van-e az, hogy azon kapta magát, hogy karjai Harry Potter körül vannak, míg ő kapkodva szedi a levegőt, s várja, hogy a bájital hasson.

Nem akarta megbántani a fiút. Azért jött, hogy Álomtalan Álom Elixírt hozzon neki, mert aggódott, hogy megint rémálmai lesznek. De egyetlen gondatlan megjegyzés a házi feladatról, amit tréfának szánt, a fiúból ezt váltotta ki. Abban a pillanatban látta, mikor megtörtént. Látta az összetört fájdalmas pillantást, amely átsuhant az arcán. Egyik része várta. A fiú még nem reagált arra a tényre, hogy majdnem megölték, hogy emberek haltak meg, hogy ismét arra kényszerült, hogy mentse az életét. Keresztapjának karjaiban kellett volna összetörnie, vagy a barátai előtt feltárulkoznia.

Nem állhatta meg, hogy ne emlékezzen vissza a Trimágus Tusára. Akkor sem omlott össze igazán, minden erejével küzdött a könnyei ellen. Semmi könny. Még Molly Weasley karjaiban sem. Soha egyetlen könny sem.

De hát éppen ő volt az a fiú, aki inkább némító bűbájt használt, minthogy felébressze rémálmaival a szobatársait.

Ami meglepte Perselust az az volt, hogy a fiú őelőtte fakadt könnyekre. Ó, megpróbálta rögtön elrejteni, elfordult, visszanyelte a könnyeit. Perselus eltűnődött rajta, vajon megengedte-e valaha, hogy hulljanak. De nem küzdött ellene, mikor a karjaiba vonta, nem tiltakozott, mikor le kellett nyelnie a bájitalt, amit az ajkához emelt.

A saját tette tényleg megdöbbentette. Nem volt egy kedves ember, nem volt hajlamos arra, hogy vigaszt nyújtson. De nem volt képes arra, hogy ne tegyen semmit, nem volt képes Harry fájdalmát nézni anélkül, hogy legalább meg ne próbálná. Komolyan azt várta, hogy vissza lesz utasítva, el lesz taszítva. De nem így történt.

És a szavai. Teljes ostobaság arról, hogy minden rendben lesz, hogy Harry biztonságban van, hogy rendben levő, hogy kiengedi magából. Természetesen teljes badarság. De gyanította, hogy a fiú túl távol van, hogy törődjön vele, vagy hogy egyáltalán felfogja. Talán odaígérhetné neki a holdat is, és nem is kellene aggódnia amiatt, hogy szaván fogják érte.

Érezte, hogy a fiú végre megnyugszik, s arra számított, hogy kényelmetlenül elhúzódik tőle. Bájital ide vagy oda, ő még mindig a nagyon utált bájitalmester volt. De Harry ismét meglepte azzal, hogy kissé megfordult a karjában, feje a mellkasán nyugodott, s lelassult a légzése. Egy pillanattal később rájött, hogy a fiatalember elaludt. A karjaiban.

Harry Potter elaludt a karjaiban.

Hát, a pokolba, gondolta. Most mit kellene tennie?

Halványan emlékezett ara, hogy valaki megmozdítja és áthelyezi az éjszakában. Tiltakozóan mormogott, de gyorsan visszaaludt, s abbahagyta.

Madam Pomfrey ébresztette fel körülbelül egy órával reggeli előtt. Álmosan ült fel, és kipihentnek érezte magát. A nő még egyszer, utoljára megvizsgálta a vállát, majd kijelentette, hogy kellőképpen meggyógyult, aztán átadott neki egy halom ruhát, és a zuhanyzók felé irányította. Felismerte a ruhákat, az újak voltak, amiket Piton vett neki. A férfi valamikor tegnap kellett elhoznia őket.

Az arca elpirult, amikor visszaemlékezett az elmúlt éjszaka eseményeire. Piton késő esti látogatása, s Harry azt követő kitörése. Aztán az Álomtalan álom Elixír íze.  A többire nem akart a gondolni - határozta el. Kételkedett benne, hogy Piton valaha is meg említené. A férfit biztosan megalázta Harry viselkedése.

De a férfi rendes volt vele. Harry ez nem fogja elfelejteni. Habár úgy vélte, végül megfizet érte - már valószínűleg aznap bájitaltan órán.

A reggeli még nagyobb megpróbáltatás volt, mint várta. A Nagyteremben minden szem felé fordult, mikor belépett, és végigkísérte útját a Griffendél asztala felé. Hasonlított a Pitonnal való házasságkötését követő napra. Csakhogy ezúttal vérről, halálról és harcról beszéltek. Hirtelen rájött, hogy ez volt az első alkalom, amikor néhányan közelről láttak harcot. Még a tavalyi nagy csata közben is mindannyian be voltak zárva a klubhelyiségükbe. Mire kiengedték őket, a minisztérium már elvitte a harcmezőről a testeket.

Ron és Hermione rá vártak, s helyet foglaltak neki. Neville, Dean és Seamus üdvözölték őt, és gyorsan feltettek néhány szívből jövő kérdést az egészségével kapcsolatban. Szintén felkészült a többi griffendélestől rázúduló kérdésre, s a szokásos határozatlansággal válaszolt rájuk.

Végül Hermionénak és Ronnak sikerült néhány privát szót váltania vele. Elmondták neki, hogy Sirius és Remus megkérte őket, mondják el Harrynek, hogy ezen az estén visszatérnek, és úgy tervezik, még egy ideig itt maradnak. Harryt átmelegítette ez a gondolat. Nem adtak neki sok lehetőséget arra, hogy hosszú időszakokat töltsön keresztapjával. Azonkívül tudni akarta, mi történik közte és Remus között. Néhány éjszaka múlva ismét telihold lesz, így tudta, hogy Remus sokkal ingerültebb lesz, mint általában. De érdekes volt nézni a tegnap esti flörtölést. Ez volt az első eset, mikor látta, hogy így ilyen hatással van egymásra két férfi. Nem tűnt sokkal másabbnak, mint amit Ron és Hermione művelt.

- Látnod kellett volna Dumbledore-t korábban, Harry - mondta Ron, s Hermione egyetértett véleményével.

- Mi történt? – Harry abbahagyta az evést, s aggódva nézett a tanári asztal felé. Dumbledore a szokásos vidám önmaga volt. Derűsen kacsintott Harryre, majd visszafordította figyelmét az áfonyás muffinjára. Harry megkockáztatta, hogy egy pillantást vessen Pitonra, de a bájitalmester mogorván bámult a kávés csészéjébe, és nem nézett fel. Harry megmagyarázhatatlan módon elpirult.

- Egy csapat riporter próbált meg bejutni ma reggel Roxfortba - magyarázta Hermione. – És legalább három miniszterjelölt volt velük, azt követelve, hogy láthassanak téged.

Hermione átnyúlt Dean tányérja felé, s megszabadította a Reggeli Prófétától, amit a fiú épp olvasott. Hermione megmutatta Harrynek a főoldalt.

Támadás Roxmortsban! A Fiú, Aki Túlélte Csatája a Halálfalókkal!

A szavakat élénkvörössel írták egy sérült roxmortsi utcát ábrázoló kép fölé.

- Mit tett Dumbledore? - kérdezte Harry, miközben gyorsan átolvasta a cikket.

- Mindegyiket kidobta - mondta neki Ron jókedvűen vigyorogva. – Briliáns volt. Több sértést vágott hozzájuk, mint Piton egy rossz napján. Nem hiszem, hogy láttam valaha is Rita Vitrolt ilyen gyorsan szaladni.

Harry riadtan kapta fel a fejét. - Rita Vitrol?

Hermione gyorsan megsejtette a probléma forrását, és megrázta a fejét. – Ne aggódj, Harry. Dumbledore riasztót szerelt Roxfortra. Abban a pillanatban, mikor Rita Vitrol belép az épületbe, minden kép elkezd kiabálni. Bármilyen formában van. És már figyelmeztettük Tappmancsot, hogy a közelben ólálkodik.

Harry kissé megnyugodott, de nem tetszett neki a gondolat, hogy az a nő a közelben van, miközben a keresztapja épp meglátogatja. Visszafordította a figyelmét a cikkre, s ismét észrevette, hogy van néhány idézet olyan emberektől, akikről még csak nem is hallott, s akik látszólag, hosszú, és bonyolult beszélgetést folytattak vele. Némileg elégedetten vette észre, hogy Perselus Piton meglehetősen nagy elismerést kapott az újságtól, tekintve, hogy alig néhány hónapja még úgy volt feltüntetve, mint egy „gyanúsított halálfaló”, bármikor, ha megemlítették a nevét. Most hősként dicsőítették. Még inkább úgy vélte, hogy ez megmagyarázza, miért nézett Piton zord arccal a kávés csészéjére.

Valami eszébe jutott Harrynek, s felpillantott az osztálytársaira. - Hé, Ron, Neville, mit tudtok a kardforgatásról?

- Kardforgatás? - horkantott fel erre Ron. – Az egy mardekáros dolog, Harry. Apám egy cseppet sem helyesli. Bill leckéket akart venni, mikor iskolába járt, ezért ő és apu futottak néhány kört miatta. Semmi nem lett belőle.

- De apád nincs a verekedés ellen - mondta Harry. – A Czikonyai és Patza közepén keveredett ökölharcba Lucius Malfoyjal.

Ron erre megrántotta a vállát. – Ó, azt mondaná, hogy semmi gond nincs egy alkalmi csete-patéval, habár anyu nekiesett a verekedés miatt. Viszont a kardpárbaj teljesen más dolog. Az véres sport, és gyakran kapcsolódik a Vér Mágiához, a Sötét Varázslatokhoz.

- És te?- nézett Harry Neville-re.

- Nagymamám elérte, hogy leckéket vegyek - vallotta be Neville. – Nem vagyok jó benne. Még rosszabb az íjászatban. De akkor is úgy gondolta, hogy illene megtanulnom legalább az alapokat. Sok gyerek vesz leckét, de csak a sötét varázslók kedvelik a véres sportokat.

Sötét varázslók, és úgy látszik, Perselus Piton. Nem tudta, hogy mit gondoljon erről. Válla fölött átpillantott a Mardekár asztalához. - Gondoljátok, hogy valaki azok közül tud? - kérdezte.

- Számíthatsz rá - mondta neki Ron.

- Draco és Blaise biztosan - értett egyet Neville. – Lucius Malfoy egy nagyon ismert kardforgató. Egyike a legjobbaknak. Csakúgy, mint…- hirtelen elhallgatott, s arca elvörösödött.

Harry kitalálta, hogy mit akart mondani. - Csakúgy, mint Perselus Piton.

Neville bocsánatkérően bólintott. - Egyik oka annak, hogy mindig úgy féltem tőle, Harry - vallotta be a fiú. – Tudom, hogy a társad, meg minden. És feltételezem, ez azt jelenti, hogy nem halálfaló. De a történetek szerint, amiket hallottam, mikor fiatal volt, sokat párbajozott.

Harry hirtelen védelmezőnek érezte magát, s szinte meg akarta óvni Pitont, főleg, mikor meglátta, Ron szemében fellángol a régi bizalmatlanság. - Még jó, hogy a mi oldalunkon áll, nem igaz? - mondta gyorsan. – Mi hárman halottak volnánk, ha nem lett volna ő és Dumbledore.

És ennyi elég is volt. Ron felsóhajtott, és egyetértően bólintott, ők pedig továbbléptek más témára.

Harry meglepetésére Piton nem vont le pontokat a házi feladatáért. Mikor a többiek átnyújtották a házi feladataikat, Piton egyszerűen egyik asztaltól a másikhoz ment, és összegyűjtötte a pergamentekercseket, miközben előadást tartott a következő feladatukról. Felvette a Hermionét és Ronét, ami csak részben volt befejezve, arcán leolvashatatlan arckifejezéssel röviden Harryre pillantott, majd továbblépett a következő asztalhoz, félbe sem szakítva a mondandóját. Mindezt olyan simán tette meg, hogy a mardekáros tanulók észre sem vették.

Hermione és Ron viszont igen, és mindketten meglepetten néztek Harryre. Harry megvonta a vállát, és hálás volt a haladékért. Ebéd közben leült Hermionéval és befejezte, mivel úgy gondolta, hogy tartozik annyival Pitonnak, hogy leadja, amilyen hamar csak lehet.

A hármas aznap este, vacsora után felosont az igazgatói iroda mellett levő egyik használaton kívüli toronyba, hogy meglátogassák Siriust és Remust. Harry még mindig aggódott Rita Vitrol miatt, és megkérdezte, milyen védőbűbájokat szórt Dumbledore Roxfortra, hogy biztos legyen benne, hogy a nő nem tudna bejutni.

- Még ha ő nem is tud bejutni - mondta Harry, miután meggyőzték, hogy elég biztonságos. -, akkor is mindig látókörön kívül kell maradnod, Sirius. Jók az esélyek rá, hogy számos mardekáros tudja, animágus vagy. Kétlem, hogy Pettigrew titokban tartotta. Biztos vagyok benne, hogy Malfoy valószínűleg tudja.

- Ezt már kidolgoztuk - mondta Sirius vigyorogva. – Remusnak van egy bűbája.

Átváltozott Tappmanccsá, hogy Remus be tudja mutatni. Egy gyors intés a vérfarkas pálcájával, és az óriási kutya úgy nézett ki, mint egy kicsi, szőrös krúp. Tappmancs, a krúp, úgy tűnt, elég elégedett volt villás farkával, amit lelkesen csóvált, s ezzel kiérdemelt egy adag nevetést a többiektől.

- Persze ez csak egy illúzió - mondta nekik Remus. – De nehéz rajta keresztüllátni.

- Még akkor is - intette őket Harry. – Egy kutya Remus Lupin társaságában gyanús lesz.

Sirius visszaváltozott önmaga alakjába.

- Ne aggódj miattam, Harry - mosolygott. – Jó vagyok a menekülésben. És van egy biztonsági tartalékunk is. Remus meg tudja oldani, hogy pontosan úgy nézzek ki, mint Csámpás.

Harry felsóhajtott. - Csak idegesít, hogy egy olyan gyilkos, mint Lucius Malfoy szabadon járkál, és téged meg a  minisztérium fel üldöz. – Ám hagyta, hogy keresztapja elcsábítsa tépelődő hangulatából olyan történetekkel, amelyeken hamarosan mindannyian nevettek.

Már majdnem fél órával is elmúlt a takarodó, mikor Harry visszaindult a pincébe. Elnézték az időt, és végül Remusnak jutott eszébe, hogy Harrynek nem adatott meg az a luxus, hogy visszalopakodjon a Griffendél toronyba. Remus felajánlotta, hogy lekíséri Harryt, hogy elejét vegye a büntetésnek, de Harry tiltakozott. Még csak az év eleje volt, de előbb vagy utóbb, biztos kinn marad takarodó után. Valami úgyis mindig közbejön, és úgy gondolta, hogy a mostani pont ugyanolyan megfelelő időpont, mint bármelyik más arra, hogy megtudja, mit fog lépni Piton ezügyben.

Piton a nappaliban ült, mikor belépett, és a tűz előtt olvasott. Nem nézett fel, mikor Harry besétált a szobába.

Harry nem volt biztos benne, hogy el kéne-e ismernie a késését, ezért egy ideig hezitált az ajtóban. Végül átsétált a szobán, az íróasztalához lépett, és magához vette a befejezett házi feladatos tekercset, amit ebéd közben írt meg. Óvatosan megközelítette Pitont, s leült vele szemben, a kanapén.

- Befejeztem a házi feladatom - mondta próbaképpen.

Piton erre leolvashatatlan arccal felnézett,. Egy pillanatig a tekercsre bámult, majd átnyúlt és elvette Harrytől, s letette a dohányzóasztalra. – - Köszönöm - mondta egyszerűen, majd tovább olvasta a könyvét.

Harry egy hosszú pillanatig bámult rá, s azon gondolkodott, hogy vajon szándékosan próbálja-e kihúzni belőle. Valószínűleg. Felsóhajtott. - Sajnálom, hogy késtem - mondta csendesen.

- Szerencséd van, hogy Frics nem kapott el - jegyezte meg Piton, fel sem nézve a könyvéből. - Az utóbbi időben sokat járja ezeket a folyosókat, és megpróbál elkapni pár mardekáros tanulót.

Harry várt, de semmi egyéb nem jött. Harry összeráncolta a homlokát. A férfi azt akarta, hogy találgasson? Még várt néhány percet, végül feladta. Megrázta a fejét, és a hálószoba felé indult.

- Még mindig hajlandó vagy arra, hogy eljöjj velem a családi vacsorára? - kérdezte meg Piton, mielőtt távozhatott volna.

Harry megállt a küszöbön. Ezért nem vont le pontokat? Szívességet akart?

- Megígértem, hogy elmegyek - juttatta eszébe Harry. Nem akarta megszegni az ígéretét, még akkor sem, ha Piton úgy viselkedett, mint egy tökfej. Mellesleg kíváncsi volt a férfi családjára.

- Most szombaton lesz - mondta Piton. – Bízom benne, alkalmas.

- Kviddicsedzésem van reggel, de ennyi az egész.

- Zsupszkulccsal megyünk - magyarázta Piton. – Már intézkedtem ezügyben.

- Megmondja majd, mit viseljek? - kérdezte Harry. Hirtelen idegesnek érezte magát, mikor a díszes ruhákra gondolt, amit Piton vásárolt neki. Eddig a hétköznapi ruhák mellett döntött, de úgy gondolta a vacsorára jobban ki kellene öltöznie.

Piton bólintott, s halvány, gúnyos mosoly ült ki az arcára. – Kiválasztok neked valami megfelelőt. A hálószobaajtó felé pillantott, s a szoba felé bólintott. - Hagytam még Álomtalan Álom Elixírt az éjjeliszekrényeden.

- Köszönöm. –Harry azonnal öntudatossá vált. A bájital említése visszaemlékeztette a múlt éjszakai eseményekre. – Jó éjszakát- tette hozzá lágyan, majd besietett a szobába.

Lezuhanyozott, majd felvette pizsamáját, és felkapta a beígért bájitalt az éjjeliszekrényről, miközben bemászott az ágyba. Pálcáját és a szemüvegét az asztalra tette, kihúzta a dugót, és megitta az elixírt. Aztán bemászott a paplan alá, és elhelyezkedett. Végre ellazultan, biztonságban érezte magát, és sokkal kényelmesebben a saját ágyában, mint amilyen a gyengélkedői ágyban volt.

Az ő ágya. A gondolat hosszú ideig gyötörte. Nem az ő saját ágya volt. Piton ágya volt. Ő csak benne aludt. De még mindig sokkal kényelmesebb volt, mint a gyengélkedői ágy.

Már elsodródott az Álomtalan Álom Elixír nyugtató hullámain, mikor Piton csatlakozott hozzá. Ám még így is halványan érzékelte, hogy a férfi bemászik mellé az ágyba, bágyadtan érzékelte, hogy egy kéz kinyúl, és gyengéden kisepri a haját a homlokából. Aztán belemerült a békés elégedettségbe, amely reggelig tartott.