Örömmel köszöntünk köreinkben egy  új bétát, Germát, aki ezentúl besegít a fordítás átnézésében, és bétázásában.

(Én külön köszönöm neki, hogy elvállalta, mivel, ha rám kéne várnia a frissítésnek, akkor ezentúl még ritkábban juthatnátok új fejezethez. - Herika)

---------------

16. fejezet – Találkozás a sógorokkal

Harry nem igazán tudta, hogy mire számítson, amikor visszatért a pincébe a Neville-lel és Hermionéval töltött illemórája után. Arra a következtetésre jutott –  miközben felfedezte, hogy van rossz és jó módja annak, hogy szétterítsen egy szalvétát, és hogy a sót csak balról jobbra lehet tovább adni –, hogy valószínűleg teljesen bolondot fog csinálni magából a vacsora alatt.

Később, szobatársai tréfás megjegyzései közepette átöltözött a ruhába, amiket Piton választott ki neki. Elborzadva bámulta magát a fürdőszobai tükörben. - Nem gondoljátok, hogy ez a nadrág kissé szűk? - húzódozott Harry, miközben megmutatta az eredményt Ronnak és a többieknek. Szörnyen kirívónak érezte magát benne. Úgy nézett ki, mint amilyet Gilderoy Lockhart viselt volna.

- Gyanítom, ilyennek kell lennie, haver - biztosította Ron.

- Nagyszerűen nézel ki, Harry - értett egyet Seamus. – És ha nem hiszel nekünk, menj, és kérdezd meg Colint.

Erre Ron is és Dean nevetőgörcsöt kapott, és Harry bosszúsan felmordult. Valamikor az ötödéves korukban mindannyian arra a következtetésre jutottak, hogy szegény Colin Creevy reménytelenül szerelmes Harrybe. Ő persze nem akarta elhinni, de végül kénytelen volt, mikor felfedezett magáról egy életnagyságú képet Colin szobájában, közvetlenül a fiú ágya mellett.

- Mennem kell - mondta felháborodva a barátainak, és letrappolt a lépcsőkön a klubhelyiségbe. Bosszúságára, mind a négyen fürgén követték.

Ahhoz képest, hogy szombat délután volt, a klubhelyiség szokatlanul tele volt, és amikor Harry belépett, jóindulatú fütyörészés és hurrogás fogadta. Zavarában pillanatok alatt pipacs pirossá vált . Hermione végül közbelépett, hogy elhallgattassa őket, de egyetlen pillantás Colin arcán feltűnő reménytelen imádatra, ismét nevetésre késztette Ront és Deant, és Harry végül valósággal elmenekült tőlük.

Idegesen várta Pitont a tűz mellett, és aggódott azért, amit Neville és Hermione próbált megtanítani neki. Semmiképpen nem fog túljutni ezen a formális vacsorán anélkül, hogy nagyszerűen tönkre ne tegye, és nem várta kitörő örömmel, hogy elviselje Perselus Piton hosszantartó haragját. A férfi már a hangjával is képes volt megnyúzni egy embert. Harry már több alkalommal volt a szarkazmusának a célpontja, mint amire emlékezni tudott, és úgy gondolta, még mielőtt vége lesz az éjszakának teljesen meg lesz alázva.

Ijedten nézett fel, mikor Piton belépett a szobába, és szinte fel sem ismerte először a férfit. Először is nem volt fekete talár. Nagyjából ugyanúgy volt felöltözve, mint Harry, csak zöld helyett sötétkékbe. És a fenébe! A férfi… vonzó volt. Talán még jóképű is. Persze, nem olyan módon, mint Gilderoy Lockhart. Pitonnak nem igazán voltak meg hozzá a vonásai. De az biztos, hogy előkelően nézett ki, és azok a ruhák határozottan kihangsúlyozták a tényt, hogy a Bájital Mesternek jó teste van. És valahogy a haja is más volt … elég… jól nézett ki.

Halványan emlékezett, hogy kibökött néhány dicséretet, s meg volt sértődve, hogy Piton szórakoztatónak tartotta. De legalább a férfi nem piszkálta miatta.

És teljesen meghökkent, amikor Piton elhessegette a félelmét az etikett-gondról. Őszintén szólva, szinte úgy hangzott, mintha Piton abban reménykedne, hogy Harry valami megbotránkoztatót tesz. Röviden elgondolkodott rajta, hogy vajon sikerül-e kidolgoznia egy módszert, hogy pontokat kapjon a Griffendél az illetlen viselkedéséért.

Nem igazán szeretett zsupszkulcsot használni a Trimágus Tusa óta, de határozottan megfogta az érmét és engedte, hogy elszállítsák, bárhol is volt a vacsora.

Egy kicsit megtántorodott, amikor földet értek, és talán el is esett volna, ha Piton el nem kapja a könyökét, hogy megtámassza. - Sajnálom, nem igazán szeretem a zsupszkulcsokat - motyogta. Piton nem mondott semmit.

Mikor felnézett, észrevette, hogy egy kavicsos úton állnak, közvetlenül egy nagy vaskapu előtt, ami olyan rózsamintával volt kidíszítve, ami Harryt arra a tetoválásra emlékeztette, amit röviden megpillantott Piton hátán. A kapun túl Harry egy óriási házat látott, gondozott kertel körülvéve. - Ez a Piton Kúria? - kérdezte Harry.

- Nem, az Briarwood Hall - világosította fel Piton. A férfi elfordult kissé a ház háta mögötti hegy felé. – Az a Piton Kúria.

Harry szemei elkerekedtek. Briarwood Hall, úgy tűnt, mintha egy sokkal nagyobb birtok része lenne, mivel a kertek mögött, a hegyen egy terpeszkedő kastélyt látott magas tornyokkal, udvarokkal és legalább három különálló oldalépülettel. - Váó! - kiáltotta, mivel nem tudott jobb szót találni, hogy leírja. Ez sok festéket felvenne!

- Komolyan tennie kellene valamit, hogy javítson a szókincsén, Mr. Potter - mondta Piton szárazon.

- Pontosan hol vagyunk? - akarta tudni Harry. – Messze van a Roxforttól?

- A messze elég relatív kifejezés - válaszolt Piton. – High Hill megyében vagyunk.

Harry összevonta a szemöldökét. A földrajz soha nem volt egy erős oldala, de elég térképet látott Britanniáról, hogy legalább az alapokat tudja.

- Nincs High Hill megye Britanniában.

- Nincs High Hill megye a mugli Britanniában - javította ki Piton. – Britannia hat feltérképezetlen megyéjének egyikén állsz.  Hogy pontosabb legyek, a nyugatin.

Feltérképezetlen megyék? Harry persze hallott már a feltérképezetlen házakról, de egy teljes megye? Nem is gondolta, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges. És ha arra gondolt, hogy Britanniában hat volt belőlük. Eltűnődött rajta, hogy vajon hány lehet belőlük világviszonylatban. – Sok varázsló lakik itt? - kérdezte.

Piton megvonta a vállát. - Gondolom, néhány. – Lemutatott az úton, el Briarwood Halltól.

- Caramel miniszter úr pár mérföldre lakik arrafelé. És a Malfoyok észak felé laknak innen. Sok nagy múltú családnak van birtoka High Hillben.

- És mi van az Odúval? - kérdezte Harry kíváncsian. Tudta, hogy az Odút meg lehet közelíteni autóval, de ugyanakkor mindig is úgy érezte, hogy valahogy el van különítve, vagy meg van védve a mugli világ többi részétől.

Piton egy halvány, félmosolyt küldött felé. - Az Odú a keleti oldalon van. - mondta, s ennyiben is hagyta. Harry úgy gondolta, hogy minden feltérképezhetetlen megyének van valamiféle kijelölt gazdasági státusza.

Piton rákoppintott pálcájával a kapura, és megvárták, míg kinyílik. Harry követte őt.

- Nem a Piton kúriában eszünk? - kérdezte Harry kíváncsian, mikor Piton Briarwood Hall felé indult.

- A Piton kúria az én otthonom. - világosította fel Piton. – Bár évek óta nem nyitottam ki. Briarwood Hall a bátyámé, Claudiusé. – Hirtelen összeráncolta a homlokát, s furcsa csillogással a szemében Harryre pillantott. – - Talán meg kellene említenem, hogy az este folyamán számos ember meg fogja kísérelni, hogy az engedélyedet kérje, hogy kinyithassák a Kúriát. Semmilyen körülmények között ne add meg.

- Miért kérnének engem? - kérdezte Harry összezavarodva.

Piton vállat vont. - Ugyanúgy a te otthonod is, mint az enyém. - emlékeztette a férfi. – Egyébként, azóta nem volt nyitva, mióta apám meghalt, és nem hiszem, hogy biztonságos.

- Szerkezetileg ingatag, vagy azért, mert az apja halálfaló volt? - kérdezte Harry nyíltan.

Piton gúnyos mosolyt küldött felé.

- Vannak bűbájok, amik biztosítják azt, hogy egy épület szerkezetileg kifogástalan maradjon.

Ami persze megválaszolta a kérdést. Piton gyanította, hogy sötét varázslatok állnak lesben a Kúriában. - Mókás - motyogta. Piton nem válaszolt.

A két óriási faragott, rózsaindával körbefont faajtó kinyílt, mikor Harry és Piton közelebb értek Briarwood Hallhoz. A házból olyan sok fecsegő ember özönlött ki, hogy Harry azon kapta magát, hogy ösztönösen Piton felé lép az ijedtségtől, s azon gondolkodik, hogy nem sétáltak-e be mindketten valamifajta csapdába. Gyorsan felnézett Pitonra, s látta, hogy a férfi nem riadt, inkább dühös. Viharos, haragos pillantás volt az arcán, s egy sötét átható tekintet, amit messzemenőkig jól ismert.

Köszöntéseket és üdvözléseket kiáltottak, aztán Harry azon kapta magát, hogy teljesen idegenek a kezét rázzák, s ő megpróbálja észbe tartani a neveket, amiket mondanak neki. Végül Harry érezte, ahogy egy erős kéz körülzárja a vállát, és Piton kihúzta a tömeg közepéről, és egy kisebb csoport felé irányította. A tekintete hatásosan elrettentett mindenkit attól, hogy tiltakozzon.

- Harry, ők a testvéreim, Claudius és Marcellus, valamint a feleségeik Julliana és Delphina - mutatta be őket Piton, és hangja alig volt több mint egy fenyegető morgás.

 Claudius és Marcellus kétségkívül Piton rokona volt. Mindkét férfinek pitonos orra és bőrszíne volt, de ezen kívül kevés volt a hasonlatosság. Egyik férfi sem volt olyan magas, mint a bátyjuk, és mindketten sokkal testesebbel voltak. Marcellus formásan nyírt körszakállat viselt. Mindketten megrázták Harry kezét, s elég illedelmesen köszöntötték őt a családban, de úgy méricskélték Harryt, mintha felbecsülnék értékét.

Julliana és Delphina rendkívül szép nők voltak, egyik szőke, a másik vörös. És mindketten izgatottan kuncogtak, mikor Harry megrázta az ő kezüket is. Delphina addig ment, hogy még meg is hajolt előtte.

- És azok - morogta Piton, a nagy tömeg felé mutatva, akik kezdetben körülállták Harryt.

- Nyilvánvalóan, rokonok.

A férfi átható pillantást küldött Julliana és Delphina felé, akik csak kellemesen visszamosolyogtak rá. Úgy tűnt, a két nő meghívta a teljes családját erre a kis összejövetelre.

- Ő a húgom, Diana, és a férje, Alrik Brand. - folytatta Piton a bemutatást, a következő két várakozó felé mozdulva.

Diana Piton Brand nagyon vonzó volt. A sötét haja és szeme kiegészítette a sápadt arcszínét, s a vonásai finomak és formásak voltak. De volt benne egy csendes báj, ami Harryt meglepetésére, a fiatal McGalagonyra emlékeztette. A nő megajándékozta Harryt egy meleg mosollyal, mikor megrázta a kezét, s úgy tűnt, tényleg örül, hogy megismerheti. A nő szemei gyakorlatilag ragyogtak, mikor az idősebb testvérére nézett.

Alrik Brand viszont a teljes ellentéte volt. Roppantul magas volt, nagyon izmos, és a vikingekéhez hasonló szakálla és szőrzete volt. A férfi mindnyájuknál magasabb volt, és olyan mogorván nézett le Harryre, mintha valamilyen szemetet látna. Kissé erősebben szorította meg, mint szükséges lett volna, mikor kezet rázott Harryvel.

- És ő a legfiatalabb öcsém, Julius. - mondta Piton, ahogy a csoport utolsó tagja felé intett.

Harrynek alig sikerült álcáznia az elakadt lélegzetét, mikor először pillantotta meg Juliust. Azt várta, hogy a negyedik testvér is hasonlítson a többiekre, de Julius Piton annyira különbözött Claudiustól, Marcellustól és Perselustól, mint a nappal az éjszakától. Igaz, ugyanolyan sötét hajuk, és sötét szemük volt, és sápadt bőrszínük is egyezett. De míg Diana, aki megmenekült a Piton családi orrtól, kellemesen bájos volt, Julius lélegzetelállítóan szép volt. Majdnem ugyanolyan magas volt, mint Perselus, karcsú és erős kinézetű. De a hasonlóságok itt véget is értek. A vonásai hibátlanok és tökéletesek voltak, magas arccsontja, finoman kidolgozott álla és bűnre csábító piros ajka volt. Még a sápadt bőre is, ami mindegyik Pitonban megvolt, inkább a legfinomabb alabástromnak tűnt. Az öltözéke is magára vonta a figyelmet, egy fekete zakó volt rajta, mély burgundi selyemmel vonalazva. A kezét számos csillogó gyűrű díszítette.

Lassú, buja mosolyt küldött Harry felé, mikor megrázta a kezét, és a bátyjaihoz hasonlóan ő is végignézett Harryn, de a szemei inkább éhségtől csillogtak. Harry elég kényelmetlenül megrázkódott, s ideges pillantást küldött Piton felé, azon gondolkodva, hogy vajon észrevette-e. Piton fürkészőn nézte őt, s a haragos tekintetének a helyét egy sötét, elmélkedő pillantás vette át.

Aztán Diana a ház hátsó bejárata felé terelte őket, s a kényelmetlen pillanatnak vége szakadt.

Harrynek alig volt ideje, hogy megcsodálja Briarwood Hall szép építészetét, mielőtt a rokonok tömege ismét körülvette. Alig sikerült követnie Pitont a fogadószobába a család többi részével, aztán útját állták fecsegő nők és a férfiak, akik úgy tűntek, hogy ámulnak azon, hogy a Kis Túlélő jelenlétében lehetnek.

- Tényleg Caramel miniszter úr tanácsadója vagy? - kérdezte egy nő lélegzetvisszafojtva.

- Tényleg Anglia kviddics csapatának titkos játékosa vagy? - kérdezte egy fiatalember, mielőtt Harry válaszolhatott volna az első nő kérdésére.

- Azt hallottam, hogy már hét évesen tudtad, hogy kell hoppanálni! - kiáltotta egy másik férfi, miközben Harry még mindig azon gondolkodott, hogyan játszhat valaki titokban egy kviddics csapatnál. – Hogy sikerült?

- A Heti Boszorkány szerint egy idegen véla hercegnővel randiztál - jelentette ki egy idősebb kinézetű nő. – Hogy a csudában kötöttél ki Perselus mellett?

- Tényleg tudsz sárkányokat szelídíteni csak az énekeddel?

- A seprűd tényleg Merlin pálcájából készült?

- A gonosz lények tényleg lángra kapnak, mikor megérintenek?

Harry, aki mostanra elvi kérdés csinált abból, hogy ne olvassa el az újságokat, növekvő riadalommal bámult rájuk. Az emberek biztosan nem hitték el ezeket a dolgokat. Rendben, Mógus tényleg lángra kapott, mikor megérintette, de az, más volt.

- Megnézhetem a sebhelyed?

Harry ugyanolyan hitetlenséggel kezelte volna ezt a kérdést, mint a többit, ha nem egy kisfiútól jött volna, aki, talán ha hat éves lehetett. Felsóhajtott és lekuporodott a gyerek előtt, és nem foglalkozott a felnőttekkel, ahogy félrelökte a fürtjeit az útból.

A kisfiú boldogan mosolygott rá, a szemei elkerekedtek az örömtől, miközben a villám alakú sebhelyet bámulta Harry homlokán. Ez a reakció rendben is lett volna, ha a körülötte lévő felnőttek ezt nem vették volna célzásnak, hogy előre rohamozzanak és megpróbálják az ujjaikkal megérinteni a hírhedt sebhelyet. Számos nő úgy nézett ki, mint aki meg akarja csókolni azt. Harry ijedten hátrahőkölt, és nagy erőfeszítésében majdnem megbotlott a saját lábában, hogy távol kerüljön tőlük.

- Elég volt!

Harry még soha nem volt ilyen boldog, hogy láthatja a Bájital Mesterét, ahogy dühösen, arcán a legsötétebb pillantással felé lépked. Ösztönösen kinyúlt felé, s megkönnyebbült, mikor Piton elkapta a kezét, és kihúzta a tömeg közepéből. Szégyenérzet nélkül bújt el mögötte.

- Vissza!- vicsorgott Piton a tömegre, mikor megpróbálták követni.

Mindannyian megálltak, és a megfelelő rémülettel néztek a dühöngő varázslóra.

- Na de Perselus! - védte őket Delphina. – Csak látni akarták. Nem minden nap találkoznak ilyen hírességgel.

Harryt megrázkódott a leírástól, hiszen pontosan tudta, hogy mit gondol Piton a hírességekről. A Bájital Mester sógornőjére fordította a sötét pillantását.

- Hát látták. Most küldd el őket. Nem azért hoztam őt ide, hogy nekitámadjon ez a nevetséges csőcselék. Vagy ők mennek, vagy mi!

Delphina, aki eléggé megsértődött, hogy a családját csőcseléknek nevezik, elsápadt, mikor meghallotta, hogy Piton azzal fenyegetőzik, hogy elmegy.

- Ó! - kiáltotta. – Igen, persze.  Egyébként sem maradtak volna vacsorára.

Elkezdte kihessegetni őket az ajtón, és Julliana gyorsan a segítségére sietett. A tömeg nagy ellenkezés közepette oszladozni kezdett.

- Elnézést kérek, Harry - mondta Piton, Harry nagy meglepetésére. Igazából azt várta, hogy Piton haragudni fog rá. - Ha tudtam volna, hogy egy csapat vadkutyát uszítanak rád, nem hoztalak volna ide.

Harry azt is felfogta, hogy Piton a keresztnevén szólítja. Nem beszéltek róla, de Hermione mondta neki, hogy jó lenne, ha Piton keresztnevét használná a nyilvánosság előtt. Furcsa lenne, ha nem tenné.

- Semmi gond, Perselus - válaszolt, a név furcsa volt a nyelvén. Látta, hogy valami megcsillan Piton szemeiben, és eltartott egy pillanatig, mire rájött, hogy  hozzájárulás volt, mielőtt a férfi jóváhagyóan bólintott.

- Látom, még mindig ugyanolyan elbűvölő vagy, mint egykor, Perselus - jegyezte meg Claudius. – Vadkutyák? Kissé ottromba, nem gondolod?

Perselus megfordult, és áthatóan nézett testvérére. - Aligha. Feltételezem, azt gondoltad, hogy szórakoztatónak fogjuk találni.

Claudius vállat vont. - Találkozni akartak vele.  Talán hibáztathatod őket?  Biztos vagyok benne, hogy Harry - ugye hívhatlak Harrynek? - mindig ezt kapja.

- Igen, Pers, nyugodj meg - értett egyet Marcellus. – Úgy értem, a tömeg legalább ötször ekkora lehetett, mikor múlt héten Harry a Boszorkány Gyógynövény Társaság ebédjén mondott beszédet.

- Iskolába jár, te ostoba!- üvöltött Piton. – Nem utazgat körbe, hogy beszédeket tartson különböző ebédeken! És mióta hiszel az újságoknak?

- Na, idefigyelj, Perselus! - hangoskodott Marcellus. Harry látta, hogy ez nagyon messze áll a testvérek közötti megbékéléstől, és ki fog törni egy új családi viszály. Harry felismerte a jeleket, mivel annyi ideig élt Vernon Dursleyvel.

- Elnézést! - vágott közbe gyorsan Perselus és a testvérei közé lépve. Mindhárman meglepetten néztek rá. - Senki sem azért jött ide, hogy veszekedjen. Próbáljunk témát váltani, rendben?

Claudius és Marcellus összezavarodtak, mintha az ötlet túlságosan furcsa lenne. Vagy talán csak nem voltak hozzászokva, hogy valaki közbeszól. Perselus úgy nézett ki, mint aki… igazából Harry nem volt benne biztos, hogyan értelmezze a férfi arcát. Gyanította, hogy valószínűleg épp most veszített el a háza pár tucat pontot, mert közbe merészelt szólni, miközben ő dühromra készült.

- Igen, kérlek! - csilingelte Diana rögtön közelebb lépve, és kedvesen Harryre mosolygott. - Harrynek igaza van. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy újra megismerjük egymást. Ne kezdjük egy értelmetlen veszekedéssel!

Perselus arckifejezése részben ellágyult, s Harry hálás pillantást küldött Diana felé.

- Na most, ki akar inni valamit?! – kiáltotta Delphina egy ragyogó mosollyal, amikor ő és Julliana visszatértek a szobába, miután megszabadultak a rokonoktól. Belibegtek a csoport közepébe, anélkül, hogy észrevették volna egyáltalán a feszültséget, és különböző italokat osztogattak a jelenlevőknek.

Miközben Alrik elvett egy whiskys poharat Jullianától, bólintott egyet Harrynek.                   - Engedned kellett volna őket veszekedni - mormogta olyan halkan, hogy csak Harry hallja. – Az lett volna az egyetlen szórakozás ezen az estén. Már eleget vártam rá.

Harry nem mondott semmit, ahogy elvette Delphinától a tökleves poharat. Izgatottan belekortyolt, aztán majdnem megfulladt, mert végigégette a torkát, s a szemei könnyezni kezdtek. Alrik vigyorogva hátba vágta. - Az a brandy a saját készletemből van. Ne pazarold el! - mondta neki a férfi.

A reakciójára Claudius és Marcellus nevetni kezdett, s jóindulatúan rávigyorogtak.

- Gondolom, Pers még nem engedett be a magánraktárába. – mondta Claudius. – Szégyelld magad, Perselus. Mindent meg kellene osztanod vele.

Harry ideges pillantást küldött Perselusra, mivel nem volt biztos benne, milyen reakciót várhat erre. Perselus áthatóan nézett a testvérére.

- Soha nem kérte - mondta egyszerűen.

- Nem igazán vagyok iszákos - válaszolta Harry, s remélte, hogy nem a brandys töklé lesz az egyedüli, amit ezen az estén kap.

- Szeretnél inkább egy vajsört, Harry? - kérdezte Julius, s felmutatott egy ismerősnek látszó üveget.

- Köszönöm - bólintott Harry hálásan. Julius levarázsolta a tetejét, és átadta az üveget, meg egy poharat Harrynek. Furcsa módon szükségtelenül is megérintette a kezét, mikor átadta. Harry meglepetten nézett fel. A férfi rámosolygott, aztán ellépett, mikor Diana a gyerekekről kezdett mesélni Perselusnak, hogy az utóbbi néhány évben miket csináltak.