18. Fejezet - A Labirintus szíve

Perselus számára az este meglepetések sorozatából állt. Persze nem mindegyik volt kellemes. Harry reakciója a Kúriára mulattatta, de ezt a jókedvet gyorsan elrontotta az összecsődült emberek sokasága, akik úgy rontottak a Kis Túlélőre, mintha ő maga lett volna Merlin reinkarnációja.

Ő – gyanította, hogy igazságtalanul – mindig úgy gondolta, Harry élvezetét leli a hírességi. mivoltában. De a fiú szemében látott rémült pillantás gyorsan elhessegette ezt a hitét, ugyanúgy, mint az, ahogy gyakorlatilag elbújt mögötte, amikor kimentette őt közülük.

Számítania kellett volna valami ilyesmire – gondolta. Tudta, hogy nem teljesen a testvérei műve volt, de legalább megpróbálhatták volna megállítani a feleségeiket. Julliana és Delphina sajnos nem lettek intelligensebbek, mióta utoljára látta őket.

Diana nagyjából ugyanolyan volt, mint ahogyan emlékezett rá. Ő pedig elégedett volt, hogy milyen boldognak tűnt, mert láthatja. A bizalmatlanság, amit Alrikban, Claudiusban és Marcellusban látott, cseppet sem halványult el, de Diana legalább nem hitte el a hazugságaikat.

Juliuson nem tudott kiigazodni. A fiatalember elég udvariasan üdvözölte, de minden szándék ellenére teljesen ismeretlenek voltak egymásnak. Julius még gyerek volt, mikor Perselus utoljára látta, bár elfelejtette, milyen szép volt. Harry reakciója nem maradt észrevétlen, és Perselus bevallotta, hogy a szúró fájdalom, amit akkor érzett, a leghatározottabban féltékenység volt.

Viszont megválaszolt egy kérdést, amin gondolkodott: Csak azért, mert a Házasság Köve Perselust választotta ki Harrynek, nem jelentette azt, hogy Harryt a férfiak érdekelték. Távolról sem. A Házasság Kövének mágiája abban állt, hogy a legmegfelelőbb párt választotta ki egy személy számára. Nem volt rá garancia, hogy ez bármilyen módon, vagy formában olyan lehetne, mint egy szerelmi házasság. Harry Potter esetében elég valószínű volt, hogy a számára legmegfelelőbb pár egy olyan valaki, aki meg tudja védeni, taníthatja őt, harcolhat mellette, és biztosíthatja, hogy legyen esélye felnőni és élni az életét. Szerelmet nem ígért. A kő által kiválasztott leghíresebb párok mindegyike szerelmi pár volt, de semmi esetre sem azt jelentette, hogy ők voltak az egyedüli párok. Lehetséges, hogy Harry Potter nagyságra rendeltetett és nem szerelemre. Vagy a kő csak egyszerűen felismerte, hogy Perselus Piton nem gátolná meg semmilyen szerelemre irányuló törekvését, mert alapjában véve Perselus tudta, hogy nem formálhat valós jogot fiúra, és hogy a másik irányba nézne, ha Harry végül eldönti, hogy megszeret valakit. Feltéve, hogy a fiú diszkrét lesz, ő biztosan nem fog a boldogsága útjába állni.

De egészen a Juliusszal való pillanatig Perselus még nem látta, hogy Harry bármilyen szexuális érdeklődéssel pillantott volna egy férfire. Az igazság az volt, hogy az egyetlen személy, akire Harry ránézett, az Cho Chang volt, és még azt is legfeljebb csak félszívvel tette. Gyanította, hogy a fiú figyelmét túlságosan elvonták azok az emberek, akik meg akarták ölni, ahhoz, hogy komolyan foglalkozzon a dolgok ilyen vagy olyan formájával, ami a vele egyidős diákokat túlságosan is gyötörte. De a pír, ami Harry arcát színezte, amikor Juliusra nézett, nagyon sokatmondó volt. Kétséget kizáróan képes volt meglátni a szépséget egy férfiben. Kár, hogy olyasvalakin akadt meg a szeme, akivel senki más nem versenyezhetett. Úgy gondolta, ez messzemenőkig kizárja őt a versenyből.

Mindent összevetve végül az este a családjával gyorsan eltelt. Harry, messziről nem volt annyira ideges és félszeg, mint várta, és folyamatosan meglepte és szórakoztatta Perselust. Eldöntötte, hogy szereti a keresztnevét Harry szájából hallani. És a negyedik vagy ötödik alkalom után, már egyenesen természetesnek hallotta.

És szórakozottan nézte, ahogy Harry szinte jókedvűen félrelökte a varázsló protokollt, teljesen figyelmen kívül hagyta a tőrt a villa ellenében, annak ellenére, hogy látszólag gyakorolt vele Longbottommal és Grangerrel. Ha nem ismerte volna jobban, esküdni mert volna rá, hogy a Griffendéles kölyök megpróbálja megnevettetni.

Kicsivel később Harrynek sikerült mélységesen megdöbbentenie, mikor azt a közmondásos kesztyűt a testvérei lába elé hajította, felhívta a figyelmüket a nem túl finom sértéseikre, és olyan szónoki képességgel védte meg a nevét és becsületét, amiről nem is tudta, hogy megvan a fiúban. Mindannyiukat elhallgattatta, és most először Perselus megértette, hogy miért váltott ki ez a fiatalember ilyen hűséget mindenkiből. Később, amikor visszatértek a nappaliba, a testvérei végül felhozták azt a témát, amire egész este várt: a Piton Kúria sorsát. Eltűnődött rajta, hogy vajon beszéltek-e már róla Harryvel, és emlékeztette magát, hogy majd kérdezze meg róla a fiút, amikor visszatérnek Roxfortba.

- Mondtam neked, Claudius - világosította fel a testvérét miután a férfi elmondta a Kúria fontosságára vonatkozó lelkes beszédét –, nem áll szándékomban újra kinyitni a kúriát, amíg nincs lehetőségem, hogy megnézzem, miféle meglepetéseket hagyott hátra apa. Ezt azonban az időbeosztásom még nem tette lehetővé.

- Nem tisztességes, hogy száműzöl minket egy kisebb házba, míg az üresen áll! - kiáltotta Claudius mérgesen. – Azért tartasz távol tőle, hogy büntess minket. Azért tartasz…

Perselus kikapcsolta a férfit, mivel korábban már hallotta ezt a beszédet. Sőt, olvasta az írott verzióját is az évek során kapott levelekben, mikor éppen nem beszéltek egymással. Azon tűnődött vajon mi tart ennyi ideig Harrynek, hogy visszatérjen a nappaliba, és aggódva pillantott az ajtóra. Csak ekkor vette észre, hogy Julius is hiányzott, és egy kényelmetlen gyanú fészkelte be magát az elméjébe.

- Hol van Julius? – kérdezte követelőzve, félbeszakítva ezzel Claudius beszédét.

Claudius elhallgatott, és egy undorodó horkantás közepette félrenézett. Perselus inkább a többiekre nézett. A kérdéstől Julliana és Delphina izgatottnak tűntek, s a szórakozottságuk alátámasztotta a Perselus szívében lévő gyanú egy részét. Marcellus és Alrik is jól szórakozott. De Diana reakciója nyugtalanította a legjobban. Bizalmatlanul nézett a férjére és a testvéreire, a szemében némi zavarral a szórakozottságukat látva. –

Hol van? - követelte Perselus, s gyorsan felállt.

- Ejnye, Perselus! - nevetett lágyan Marcellus. – Hagyd Juliust szórakozni. Ezt szokta tenni. És kétlem, hogy Harry kifogásolná.

Féltékenység és düh lángja söpört végig Perseluson, amelynek intenzitása megdöbbentette. Diana is felpattant, zavarodottsága rögtön kitisztult, s helyét idegesség vette át.

- A rózsalabirintus, Perselus! - kiáltotta, s szemei kissé vadak voltak. – Ne Harryt okold!

Ha nem tette volna hozzá az utolsó figyelmeztetést, Perselust egyedül a düh miatt viharzott volna ki a szobából. Így viszont kitört benne egy szikrányi félelem. Ne okolja Harryt? Miért? A nő szavai arra utaltak, hogy talán nem Harry a felelős azért, ami történik.

Pillanatok alatt kívül volt, és a rózsalabirintus bejárata felé rohant. Még gyerekként megismerte a labirintus titkait, tudta, hogyan irányítsa az állandóan változó ösvényeit és ajtónyílásait. Még egy rövidebb utat is ismert a labirintus közepéhez. De amint átlépett a főbejáratán, rájött, hogy valami finoman megváltozott. Érezte a védőbűbájokat, amint átlépett rajtuk, és rögtön előhúzta pálcáját. Egy gyors azonosító bűbáj elárulta a közvetlenül a virágok illatába beleszőtt kényszerítő varázslatok jelenlétét. Ezek közé különböző szerelmi bűbáj és vágyfokozó volt keverve. Nem erősek, az ő mértékével nézve, de ahhoz bizonyosan elég, hogy megrészegítsen egy átlagos varázslót, vagy boszorkányt, aki beléphet a labirintusba.

Sem ő, sem Harry nem voltak átlagosak, ennek ellenére azon kapta magát, hogy a labirintus közepe felé rohan, és megkerüli  a legtöbb folyosót, hogy lerövidítse az utat.  Az elméjében különböző forgatókönyvek jelentek meg. Biztos, hogy a testvérei és Diana azt várták, hogy Harryt kompromittáló helyzetben találja Juliusszal. Észrevette, hogy Julius vonzónak találja Harryt. A férfi egész este alig vette le a szemét Harryről. De feltételezte, hogy többről van szó, mint testvéri összejátszás Claudius és Marcellus részéről. Talán azt hitték, hogy ha megengedik Juliusnak, hogy elcsábítsa Harryt, akkor sokkal jobban befolyásolhatják a fiút.

A düh ismét fellángolt fel Perselusban. Ha rájön, hogy ezt csak a hülye Kúria miatt csinálták, a földig égeti ezt a helyet, és hagyja hogy az utcán éljenek.

Befordult az utolsó folyosóra, és egy láthatatlan akadályba ütközött: egyike volt, a labirintus sok illúziófalának. Rajta keresztül láthatta az udvar közepét, ahol Harry már csapdába esett Juliusszal.

Sem Harry, sem Julius nem vették észre, de tudta, hogy az ő oldalukról nézve az illúziófal áthatolhatatlan rózsafalnak látszik. Körbepillantott az udvaron. Ahogy látta, minden bejárat le volt zárva. Julius, aki Perselus előtt lépett be az udvarra, mindegyiket gyorsan kinyithatta volna úgy, hogy megnyom egy követ a középen levő teraszon. De Perselusnak nem volt más választása, mint hogy a nehezebb módon nyissa ki őket. Felemelte a pálcáját és hozzáfogott az ellenbűbájnak, hogy elszívja az erejüket.

Hallhatta, ahogy Julius Harryhez beszél, és azt vette észre, hogy a testvérének a szavai csak tovább fűtötték a haragját. Azt is látta, hogy Harry kissé megrázza a fejét, és összeráncolja a szemöldökét. Kétségtelenül érezte a bűbáj hatását.

- Gondolom Perselus nem várt túl sokáig, hogy rád tegye a kezeit – mondta Julius. - Mennyire utálhattad, mikor az a vadállat megérintett.

Perselus azon kapta magát, hogy dühében a fogát csikorgatja, amikor Julius kinyúlt, hogy megcirógassa Harryt. Egy pillanattal később elmosolyodott, mikor Harry elütötte a kezét, s hátralépett. Elgondolkodott rajta, hogy vajon Julius érzi-e hogy a labirintuson levő varázslatok pislákolnak és meginognak, miközben Harry lerázta magáról azt a hatást, amit kezdett elérni nála.

- A testvéredről beszélsz! – Harry hangja tele volt hitetlenséggel és felháborodással. Úgy tűnt, a nemes griffendéles ismét ki fog állni a becsületéért.

- Igen, a testvérem - mosolygott Julius. -Ami remek helyzetbe hoz, hogy megkönnyítsem a szenvedésed. Senki nem gondolna bele, hogy miért töltesz annyi időt a sógorod társaságában. Az ilyen családi kötelékek elfogadottak.

- Nem gondolod tényleg komolyan, hogy érdeklődöm irántad, igaz?- követelte Harry, és ismét hátrálni kezdett, mikor Julius közelíteni kezdett hozzá.

- Hát persze, hogy érdeklődsz - mondta neki Julius, s Perselus érezte, hogy a gyomra ismét összeszorul. - Láttam, hogy néztél rám. Tudom, hogy kívánsz engem. Ki ne választana engem Perselus helyett?

Perselusnak nem kerülte el figyelmét a Harry arcán végigfutó szín, és megduplázta az erőfeszítését, hogy letudja az akadályt. Megígérte magának, hogy a másik irányba néz, ha Harry beleszeret valaki másba. De ezt ne! Ne a testvérébe! Az túl kegyetlen lenne! Azt kívánta, bárcsak láthatná Harry szemeit, de a feje el volt fordulva. Harry szemei túl sok érzelmet mutattak ki; és Perselus kétségbeesetten akarta tudni mit érzett a fiatalember valójában a szépséges testvére iránt.  

- Nem ismersz engem - mondta Harry hirtelen. - És nem ismered a testvéredet sem. Nem érdekelsz. Viszlát!

Ezzel Harry Perselus felé fordult, lépett egyet a kijárat irányába, csak hogy megtorpanjon a sokktól, mikor rájött, hogy nincs ott. Nyilvánvalóan nem látta, hogy Perselus az ajtóban áll, s megpróbál áttörni a mágikus akadályon, de Perselus elég tisztán látta őt. Látta Harry szemében az undort, ami könnyített a lelkén. Ezt gyorsan felváltotta a riadalom, mikor Harry rájött, hogy mindegyik kijárat eltűnt.

- Van kijárat - mondta neki Julius, s úgy tűnt, jól mulat a helyzeten. - De csak akkor, ha tudod, hol keresd. Végül is ez egy labirintus. A rózsabokor tüskéi viszont elég erősek ahhoz, hogy leszaggassák a húst a csontodról, ha a legkisebb hibát ejted. És én vagyok az egyetlen, aki ismeri a labirintus titkát, és az egyedüli, aki ismét vissza tud vezetni.

Idióta, gondolta Perselus. Tényleg úgy gondolta, hogy senki más nem oldotta meg a labirintus rejtélyét? Perselus sokkal korábban rájött a labirintus titkaira, mint ahogy Julius egyáltalán megszületett volna. Nem tudta megállni, hogy ne gondolkozzon el azon, hogy vajon hány fiatalembert és ifjú hölgyet vezethetett ide a testvére; más varázslókat és boszorkányokat, akiknek nem volt meg az erejük, hogy legyőzzék a bűbájokat.

Harry fellépett a teraszra, s Perselus azon gondolkodott, hogy talán a fiú megtalálja a követ, ami eltünteti a bűbájokat.

- Tetszik a rózsák illata? - kérdezte ekkor Julius. - Egy másik örökség az anyámtól. Pontosan ezeket a virágokat használta a bájitalában. A véremben vannak. Az illatukról tudni kell, hogy a férfiakat és a nőket is őrült vágyba hajszolja irántam.

A szavai alátámasztották Perselus gyanúját arról, hogy Julius ezt már megtette korábban is. Az is eszébe jutott, hogy a testvére úgy gondolta, hogy Harryre sokkal jobban hat a bűbáj, mint látszik. De az idegesség, ami végigfutott Harry arcán biztosította Perselust arról, hogy Julius téved.

- Mondtam, Julius, hogy nem érdekel! - morogta Harry.

- És szerinted törődök vele? - nevetett Julius, s szavai megijesztették Perselust.

Elborzadva nézte, ahogy a testvére hirtelen rátámad Harryre, nekinyomja a terasz egyik tartóoszlopának, nyilvánvalóan azért, hogy erőszakkal vegye el azt, amit Harry nem akart megadni neki.

Az akadály már majdnem szétesett. Perselus kétségbeesésében minden erejét az ellenbűbájba vetette, hogy áttörjön rajta, és Harry segítségére siessen. Érezte, hogy összeomlik, és látta hogy Julius végigtapogatja Harryt, hogy megérinti, hogy megcsókolja. Aztán látta, hogy megdöbbenve hátrafelé botladozik, amikor Harry erősen lefejelte, hogy eltolja magától. Az arcán a harag legsötétebb árnyéka ült, amikor előhúzta pálcáját és célzott vele. Az, hogy nem átkozta meg Juliust rögtön, meglepte Perselust, de egy pillantás Harryre, és rögtön megértette. Még ebből a távolságból is látta, hogy Harry szinte a dühtől elvakultan reszket. Bármilyen átok, amit kimondana, valószínűleg megölné Juliust.

Most már Julius volt veszélyben, és Harry józan esze az erénye helyett. Az akadály végre összedőlt, s Perselus előrelépett, de tudta, hogy óvatosnak kell lennie. Ha megijeszti, Harry nagyon könnyen elengedheti az átkot.

Julius, amilyen idióta volt, nyilvánvalóan nem ismerte fel a veszélyt, és arcán egy fölényes mosollyal Harry felé lépett. - Harry, ugye nem gondolod komolyan, hogy te képes…

- Tudod, Julius - mondta Perselus csendesen, a hangját mélyen az ellenőrzése alatt tartva, abban a tónusban, amit általában a mardekárosok megrendszabályozására tartogatott. Harry nem mozdult, és a koncentrálása sem gyengült. – Az előtt a varázspálca előtt állsz, amelyik számos alkalommal legyőzte Voldemortot. Tényleg azt gondolod, hogy ebben a pillanatban bármi mást kellene tenned, mint az életedért könyörögni?

A szavai elérték a kívánt hatást. Julius megmerevedett, miközben mosolya elhalványult, amikor úgy tűnt, először döbbent rá, hogy pontosan ki az, akit megpróbált bántani. Lehet ezer nevetséges pletyka a Kis Túlélőről az újságokban, de azok nem változtattak a tényen, hogy ez a varázsló rendszeresen nézett szembe a halálfalók seregével, és győzött. Perselus megkönnyebbült, mikor látta, hogy a testvére komolyan veszi a figyelmeztetését és meghátrál, a bőre elveszítette azt a kevés színét is, ami volt.

Ugyanakkor a legjobban az a tény aggasztotta Perselust, hogy Harry még mindig nem mozdult meg, még mindig nem eresztette le a pálcáját, és nem nézett el Julius félelemmel teli arcáról, mintha képtelen lenne legyőzni a dühét.

Perselus óvatosan megközelítette. - Harry - mondta lágyan, és mellé lépett.

Próbaképpen felé nyúlt, és finoman megfogta Harry csuklóját, míg a másik karját óvatosan a vállára csúsztatta.. Érezte, hogy erő áramlik keresztül a testén, amelytől az izmai vibrálni és reszketni kezdtek. - Harry - mondta ismét. – Minden rendben. Vége van. Engedd el. Nem akarod megtenni.

Finoman megnyomta a karját, aztán erősebben, és lassan leeresztette, míg Harry pálcája a földre mutatott.

Érezte, hogy Harry reszket, és egy halk sóhajjal kiereszti a csapdába esett levegőt, éppen akkor, amikor Perselus megérezte, hogy az erő is eltűnik. Harry becsukta a szemét, a szempillái sötétnek tűntek a sápadt arca mellett, miközben röviden Perselus testének dőlt.

- Jól vagy? - kérdezte Perselus csendesen.

Harry bólintott, végül kinyitotta a szemét és hátralépett. Az arca ismét nyugodt volt, de messziről sem nézett ki jól. A tekintete zavaros volt.

- Adj egy másodpercet, s megmutatom a kijáratot! - mondta neki Perselus, aztán gyorsan a testvére felé fordult. Julius nem mozdult meg, feszülten figyelte kettejüket. Perselus egy tucatnyi remek átokra gondolt, de a végén a bosszú egy sokkal kielégítőbb formáját választotta. Hirtelen hátrahúzta az öklét és olyan erősen vágta arcon a testvérét, amennyire csak tudta. Az ütéstől Julius hátratántorodott, majd a földre zuhant. Perselus egészen biztos volt benne, hogy eltörte az állkapcsát.

Megmarkolta a testvére zekéjét, s valamennyire felrántotta a földről.

- Még egyszer gyere a közelébe - suttogta egyenesen Julius fülébe -, és én magam foglak megölni

Látta, hogy Julius szemei elkerekednek a rémülettől, ahogy Perselus előhúzta a pálcáját.

Egy gyors pöccintés a pálcával, s Perselus sziszegni kezdett:

- Castitas Obligatus Ultio!

Aztán durván a földre lökte, és visszasétált Harry mellé, aki az egészet kissé szenvtelenül nézte végig. Nem mondott semmit, mikor Perselus a kijárat felé fordította és a legegyenesebb úton, kivezette a labirintusból.

A többiek a teraszon vártak rájuk. Diana aggódva rohant feléjük, mikor meglátta, hogy előjönnek a labirintusból. - Jól van? - kérdezte, mikor meglátta a majdnem üres tekintetet Harry arcán.

- Jól - morogta Perselus, s visszaszorította a dühét Diana miatt.  Végül is neki nem volt ebben része, és ő is elborzadt az egésztől. - Úgy látszik, Julius elfelejtette, hogy kit támadott meg. - Megfordult, és áthatóan nézett Alrikra, Claudiusra és Marcellusra. - Olyan hiba volt, ami majdnem az életébe került.

A három férfi ettől rémültnek látszott, s Harryről rögtön a labirintusra néztek.

Perselus előhúzta a zsupszkulcs érmét a zsebéből.  A leglesújtóbb pillantását küldte a testvérei felé.

- Holnap visszajövök. - mondta nekik, jól hallható fenyegetéssel a hangjában. – És ha addigra nem lesz minden varázslat eltűntetve arról a labirintusról, le fogom égetni azt is és Briarwood Hallt is!

Az arcukon megjelenő döbbenet és a borzalom rendkívül kielégítő látványt nyújtott. Kár, hogy túl mérges volt ahhoz, hogy élvezze.

Ismét Dianára fordította figyelmét. - Köszönöm - suttogta lágyan. A nő bólintott egyet, és szomorúan rámosolygott.

Ezzel Perselus a tenyerére helyezte az érmét, és megfogva Harry bal kezét, összeillesztette a tenyerüket. A zsupszkulcs mindkettőjüket gyorsan Roxfort biztonsága felé repítette.