20. Fejezet - Sinistra

Harry másnap, késő reggel együtt üldögélt Siriusszal és Remusszal. Miután felébredt, Perselus felvitte az igazgatóhoz, ahol mindkét férfinek annyit idézett fel az álmából, amennyire csak emlékezni tudott. Az igazat megvallva, nem tudta volna megmondani, pontosan miről is szólt az álma. Csak azt tudta, hogy valami megváltozott. A Sötét Nagyúr felfedezett valamit - egy bűbájt, fegyvert vagy rituálét - valamit, ami olyan borzalmasan nagy megelégedettséggel töltötte el, hogy az érzés puszta ereje felébresztette Harryt az álmából. Bármi is volt az, tudta, hogy valami szörnyű dolog. Tudta, hogy valami, amire egyáltalán nem számítanak.

Az ő számára ez olyan érzés volt, mintha Voldemort kezébe adták volna a világot, és hirtelen, egészen, teljes bizonyossággal tudta, hogy semmi nem lesz képes rá, hogy megállítsa őt. Harry még soha életében nem érezte magát ennyire egyedül, mintha teljesen elszigetelték, vagy elvágták volna mindenkitől. Olyan volt, mintha egyszeriben ő lett volna az utolsó megmaradt ember a földön, és nincs senki, akihez fordulhatna. De amikor megpróbálta elmesélni az álmát az igazgatónak és Piton professzornak, furcsán hamisnak, és most, hogy reggel volt, valahogy bután hangzott.

Később, Perselus lekísérte Remus Lupin szobájához, és elköszönt tőle. Elmagyarázta neki, hogy vissza akar menni Briarwood Hallba, hogy megbizonyosodjon arról, hogy levették a bűbájokat a rózsalabirintusról.

Miután másodszor is felidézte az álmát az aggódó keresztapjának, Remus és Sirius is alaposan kikérdezte a Pitonokkal töltött estéjéről. A kérdéseik alapján gyanította, hogy mindketten tudtak arról, hogy volt egy kis összetűzése Juliussal. Amilyen nyugodtan csak tudta, elmondta, mi történt, azután részletesen leírta azt az egyetlen Perselustól származó ütést, amelyik eltörte Julius állkapcsát, és a földre taszította őt. Noha nem ismerte fel a bűbájt, amit Perselus a testvérére szórt, még emlékezett a szavakra, és elismételte azokat a két férfinak. Valamilyen okból, ez harsogó nevetésre sarkallta Siriust.

Harry összezavarodva fordult Remushoz a válaszért. A vérfarkas csak önelégülten rámosolygott.

- A mágikus erényöv megfelelője, Harry - magyarázta. – A bűbáj nem csak megakadályoz bármilyen fajta fizikai vágyat az áldozatban, de intenzív fájdalmat és görcsöket is okoz, még ha csak gondol is, bármilyen nemi természetű dologra.

A bűbáj – meglepetésére -, úgy tűnt, megnyugtatta kissé a két férfit, s Harry úgy vélte, igaza volt, mikor arra gondolt, hogy Sirius tudni akarta, hogy Piton ténylegesen  megvédte –e  a becsületét. Érezte, hogy tovább kell védenie Pitont, így elmesélte a Piton és Draco Malfoy közötti konfliktust, ami egy nappal azután történt, hogy összeházasodtak. Az a történet még mindig a kedvencek közé tartozott a Griffendél toronyban.

A napot végig a két férfi társaságában töltötte, de a vacsoránál végül csatlakozott barátaihoz a Nagyteremben. Ott még egyszer rákényszerült, hogy elmesélje a griffendéles barátainak is a Pitonokkal töltött estéjét. A beszélgetés legnagyobb részét Piton húgának leírásával töltötte,  a többi testvére felett elsiklott, és semmit sem mondott arról, ami Juliusszal történt. Úgy tűnt, az összes griffendéles el volt ragadtatva a történettől, amely Harry szegényes asztali modoráról szólt, és képtelenek voltak túllépni azon, hogy Piton tényleg bátorította őt erre a viselkedésre. Időről időre hitetlenkedve néztek a tanári asztal felé, az ott ülő, átható pillantású bájitalmesterre.

- Csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg másképp néz ki Piton? - kérdezte végül Dean Thomas, miután körülbelül hetedik alkalommal nézett át a válla fölött a professzorra. A többiek szintén megfordultak, hogy ők is megnézzék.

- Most, hogy így megemlíted, tényleg másképp néz ki - értett egyet Seamus.

Ron elgondolkodva húzta össze a szemöldökét. – Kisebb az orra, vagy mi?

A szavai mindenkiből kuncogó nevetés váltottak ki, csak Harryből nem, aki azon vette észre magát, hogy ismét meg akarja védeni a férfit. Egy gyors pillantás a professzorra biztosította, hogy a férfi nem vette észre a beszélgetést. Azt is észrevette, hogy csakúgy, mint múlt éjjel, Perselus haja puha volt, és lágyan omlott a vállaira, most hogy már nem lapította le a hajszesz, amivel általában hátrasimította. Érezte, hogy valami meleg járja át arra a gondolatra, hogy Piton egyszerűen azért változtatta meg a hajviseletét, mert Harry azt mondta, hogy tetszik így neki.

 - Én úgy gondolom, hogy egész jól néz ki - vallotta be Hermione váratlanul. A fiúk az asztalnál megdöbbenve néztek rá, főleg Ron.

- Szerintem is - értett egyet Ginny, amivel ugyanolyan meglepett pillantásokat szerzett. – Valahogy másképp néz ki. Jól.

Mindennek ellenére Harry érezte, hogy elvigyorodik a lányok szavai hallatán. Ron rosszallóan nézett rá. - Min mosolyogsz, Harry?

- Semmin, Ron - nevetett Harry azon gondolkozva, hogy vajon mit mondanának a többiek, ha részletesen leírná nekik Julius Pitont. – Egyáltalán semmin.

A Pitonokkal való vacsorát követő hétfőn, megkezdődött a kviddics is. Hetente három este volt edzése a csapatával, bár képtelen volt lerázni magáról az álma hosszantartó utóhatásait. Aggódott azért, ami bekövetkezhet, ezért rábeszélte Ront és Hermionét, hogy ismét kezdjék el a különórákat sötét varázslatok kivédéséből. Így, amióta Remust és Siriust Dumbledore küldetésre küldte, a legtöbb estén a könyvtár egyik sarkában ültek. Amikor pedig az új bűbájokat kellett gyakorolniuk, amiket megtanultak, besettenkedtek a Szükség Szobájába.

Szokás szerint, amikor Harry visszatért a szobájába, Perselus még ébren volt a nappaliban, és a tanórák előkészítésén dolgozott, vagy dolgozatokat javított. Soha nem mondott semmit bármilyen későn is tért vissza Harry, bár nyilvánvaló volt, hogy ráharapott a nyelvére, nehogy pontokat vonjon le a késés miatt. Mikor kérdéseket tett fel, általában csak azért tette, hogy megbizonyosodjon, Hermionéval és Ronnal volt. Először kissé vonakodva válaszolt rá, mivel arra gondolt, hogy ha Perselus a házastársától nem is von le pontokat, majd kárpótolja azzal, hogy megbünteti Ront és Hermionét. De vállalta a kockázatot, és elmondta neki az igazat. Meglepődött, mikor megkönnyebbülést látott a férfi arcán, amit nem igazán tudott megmagyarázni. További tett nem követte.

Elég furcsa volt az is, hogy nem Piton volt az egyedüli tanár, aki nem rá jellemzően viselkedett. Harry észrevette, hogy Sonara Sinistra professzor váratlanul érdeklődni kezdett iránta, annak ellenére, hogy nem is volt vele órája. Hermionét asztronómiából tanította, de Harry csak név szerint ismerte. Meglehetősen szokatlan volt, hogy elkezdte a folyosókon megállítani, hogy üdvözölje őt, megkérdezte, hogy mennek az órái, és azt mondta, hogy már alig várja az első kviddics mérőzését. Annak ellenére, hogy a nő mardekáros volt, azt állította, hogy rajong azért, ahogy Harry repül.

 Összességében nézve, Harry kissé zavarónak tartotta a viselkedését, különösen akkor, amikor egy októberi napon megállította és megkérdezte, hogy segítene-e neki kicsomagolni néhány új szerzeményét a hétvégén. Mivel nem volt biztos benne, hogy ez büntetőmunka, vagy csak egyszerűen a szívességét kérik, kisé tétovázott a válaszadással.

A tanárnő rámosolygott, s Harryt megragadta a nő puszta szépsége. Ritkán fordult elő, hogy egy ilyen szép nő, ekkora érdeklődéssel nézzen rá. – Körülbelül csak egy óra lesz - biztosította. – Talán eljöhetnél szombaton este, a kviddics edzésed után.

- Gondolom, asszonyom - értett egyet félszegen, s kissé meglepődött, mikor a nő szemei felcsillantak.

- Remek! Akkor találkozunk - válaszolta, majd elsietett a folyosón, otthagyva Harryt, aki kissé kábultan nézett utána. Később, aznap este, az újabb különórájuk alatt elmesélte Ronnak és Hermionénak a furcsa találkozást.

Hermione azonnal gyanakvóvá vált, mivel tudta, hogy Harrynek nem volt órája a nővel. Ron azonban halkan kuncogni kezdett, összezavarva ezzel a két barátját.

- Csak azt mondom, hogy egy kicsit furcsa, hogy a te segítségedet kéri - mondta Hermione. – Miért nem kéri meg az egyik saját diákját, vagy valakit a Mardekárból, hogy segítsen neki, ha szüksége van rá? – Rosszallóan nézett Ronra, aki még mindig kuncogott.

- Én is erre gondoltam - értett egyet Harry. – Elég sokat beszélt velem az utóbbi időben. Megállított a folyosókon, hogy köszönjön. Soha nem volt órám vele.

A szavai után Ron még hangosabban nevetett, ezzel még áthatóbb pillantást kiérdemelve a barátaitól.

- Ugye nem gondolod, hogy ennek köze van Tudodkihez? - kérdezte Hermione.

Harry megrázta a fejét.  - Már jó pár éve itt tanít, és soha semmi sem utalt még arra, hogy ő vagy a családja Voldemortot támogatná.

A Sötét Nagyúr nevének használata ellenére, Ron csak még jobban nevetett, míg végül Harry és Hermione nem bírták tovább elviselni, és mindketten megütötték, bár nem erősen.

- Mi a bajod van? - kérdezte követelőzve Hermione. – Ha tudod, mi a helyzet Sinistra professzorral, akkor csak mond el. Ne nevess, mint egy bolond.

- De annyira vicces! - vigyorgott Ron. – Hogy én tudok valamit, amire egyszer végre ti ketten nem jöttök rá.

- Ami engem érint, szerintem nem nagy cucc - morogta Harry.

- Neked sincs vele órád - emlékeztette Ront Hermione. – Honnan tudhatnád, mire készül, mikor én sem tudom?

- Azért, mert Sinistra professzor a Roxfort egyik legjobban őrzött titka. Vagy nem is annyira titok, ha egy olyan srác vagy, akinek öt bátyja van.

- Miről beszélsz? - kérdezte Harry összezavarodva, és azon tűnődött, vajon mi köze van ennek Ron családjához.

Ron csak vigyorgott. - A fiatalabb férfiakat szereti, Harry. Minél fiatalabb, annál jobb.

- Szereti? - kérdezte Harry.

- Igen - vigyorgott Ron, és sokatmondóan felhúzta a szemöldökét. – Szereti… nagyon… Ha érted, mire gondolok.

Harry érezte, hogy az arca elvörösödik, mikor megértette Ron célzását.

Hermione azonban fel volt háborodva. - Ez nevetséges, Ron. Harry egy diák. Biztosan nem azt akarod mondani, hogy a nő valami… tiltott dologra utal?

- Tiltott - mosolygott Ron önelégülten. – Szeretem ezt a szót. Igen, pontosan erre utalok. Nagyon jól ismert tény, hogy megvárja a vizsgákat, és azután ráakaszkodik egy fiúra a végzős osztályból. Az ikrek szerint, minden évben megteszi.

Harryhez hajolt és oldalba bökte a könyökével. - Annak alapján, amit hallottam, ha érdeklődik irántad, ez már egy tuti dolog, haver.

Mind Harry, mind Hermione rögtön rájöttek, mire érti Ron. Hermione áthatóan nézett, míg Harry még jobban elpirult. - Ron!- kiáltotta Hermione.

- Én csak azt mondom, amit hallottam- védte meg magát Ron, mikor rájött, hogy Hermione több mint megdöbbent volt. Úgy nézett rá, mint egy őrültre.

- Ezt valamelyik ikertől hallottad? - kérdezte Harry.

Ron ismét önelégülten elmosolyodott. - Nem mintha első kézből tudnának róla - magyarázta. – Tavaly, úgy tűnik az egyik hollóhátast választotta, de mindannyian gyanítottuk, hogy Bill többet tud, mint amennyit elárult.

- Úgy állítod be, mint valami ringyót - morogta Hermione.

Elég furcsa volt, hogy Ron erre elpirult, és meglepődve nézett Hermionéra.

- Hermione!- köpködte megütközve. – Nem hiszem el, hogy használtad azt a szót!

Harry és Hermione zavarodottan pillantottak egymásra, azon gondolkodva, melyikre érti Ron. - Hm?

- Ringyó? - kérdezte Hermione, s összezavarodva pislogott.

Ron ismét elpirult. - Hermione! Nevezd őt rosszéletű nőnek, de ne használj ilyen durva szót rá.

Hermione összehúzta a szemöldökét. - Olyan nőkről beszélsz, akik az ágyukba csábítják a fiatalembereket, abban a pillanatban, mihelyt végeztek az iskolában, és sért a szó, amivel ezeket leírják? Ennek semmi értelme.

- Hát, nem mondtam, hogy jóváhagyom a viselkedését! – kiáltotta Ron, bár ismét oldalba lökte Harryt. – Rólad fog beszélni a Griffendél torony, ha ezt elmondom a srácoknak, Harry.

- Ron! - kiáltotta Harry és Hermione elborzadva. – Mellesleg csak hatodikos vagyok. Még nem végzem. Nem is beszélve arról az apró tényről, amit elfelejtettél…, hogy házas vagyok. Még ha tényleg olyan is, amilyennek mondod, nem magyarázza a hirtelen támadt érdeklődését irántam.

- Ó, igen - húzta össze Ron a szemöldökét. – Erről megfeledkeztem.

- Pontosan – fújtatott Hermione. – Nyilvánvalóan valami más van itt a gyerekes fantáziádon kívül Sinistra professzorral. Nehezen tudom elhinni, hogy egy olyan intelligens nő, mint Sinistra professzor ilyen illetlenül viselkedne. Valami másnak kell lennie.

- Talán - vont vállat Ron. – De akkor is: azt hiszem, érdeklődik Harry iránt.

- Hát, én azt hiszem, el kellene mondanod Piton professzornak - döntött Hermione. – Lehet, hogy valami teljesen ártatlan dolog, de bárhogy is: elég furcsán hangzik. Ha ártalmatlan, akkor az, hogy elmondod Pitonnak, semmit nem fog befolyásolni. Ha az, amire Ron gondol, akkor kötelességed elmondani Pitonnak. Ha pedig Tudodkihez van köze, akkor Pitonnak tudnia kell róla, hogy megvédjen.

- Valószínűleg semmiség - válaszolt Harry, s hirtelen azt kívánta, bárcsak ne is hozta volna fel a témát.

- Akkor is mondd el neki - ragaszkodott hozzá Hermione.

Harry összehúzta a szemöldökét, de végül egyetértett abban, hogy Hermionénak, valószínűleg igaza van.

Később, aznap este, mikor visszatért a szobáikba, kissé zavartan nézte Perselust pár pillanatig, mielőtt szóba hozta a témát. Perselus ismét dolgozatokat javított a tűz előtt, bár felnézett, amikor Harry megszólította.

- Ööö… Sinistra professzor megkért, hogy segítsek neki valamiben szombaton - motyogta, s azon kapta magát, hogy minden ellenére elpirul.

Piton hirtelen feszültté vált, s furcsa kifejezés jelent meg az arcán, amit Harry nem egészen tudott értelmezni. - Most történt? – kérdezte. A hangja elég kedves volt, ám valahogy erőltetett.

- Igen, uram - bólintott. – Elég… sokat beszélt velem az utóbbi időben, és ma délután megkért, hogy segítsek neki kicsomagolni valamit.

- Kicsomagolni - ismételte meg Perselus. Áthatóan bámult Harryre egy hosszú pillanatig, mintha próbálna a gondolataiban olvasni. Harry tudta, hogy a férfi gyakorlott legilimentor, ezért félrenézett, s kényelmetlenül fészkelődött a székén. - Ugye érted, mit kért? - kérdezte végül Perselus, s hangja furcsán üres volt.

Harry megdöbbenve nézett fel, mivel többet hallott abban a kérdésben, mint amennyit várt.

- Úgy érted, Ronnak igaza volt róla?! - kiáltotta, s hangja szégyenteljes cincogássá vált.

Perselus összehúzta a szemöldökét. - Nem tudtad? – kérdezett vissza megerősítés végett.

Harry ismét elpirult. - Ron mondott róla valamit, de nem gondoltam…

Olyan hideg, és feszült pillantás volt Perselus arcán, ami már hosszú ideje nem. - Azért hívott le a szobájába szombatra, hogy lefeküdj vele.

Volt valami furcsán végleges abban, ahogy ezt mondta, mintha a szavai megcáfolatlanná tették volna a tényt. A zavar hullámai átcsaptak Harry fölött, még hányingere is lett.

- De én diák vagyok – tiltakozott. – És én…

Képtelen volt rá, hogy befejezze a mondatot. Úgy nem, hogy Piton így néz rá, ilyen veszélyesen csillogó fekete szemekkel.

- Te mi vagy? - követelte Perselus.

- Házas - fejezte be Harry gyengén.

Perselus egy hosszú pillanatig nem mondott semmit, feszülten bámulta őt. Végül megmozdult a helyén, s felsóhajtott, ezzel megtörte Harryn az intenzív pillantását.

- Harry - kezdte, és végre eltűnt valamennyire hangjából a hidegség. – Pontosan azért közeledett hozzád, mert házas vagy. Azokból a dolgokból ítélve, amit mondtál, mikor összeházasodtunk, úgy értelmeztem, hogy a mugli világban egy ilyen házasság, mint a miénk, nem lenne elfogadott.

Harry megrázta a fejét. - Nem, uram - értett egyet gyorsan. – Először is elég szokatlan a muglik között, ha valaki megházasodik, még mielőtt betöltötte a tizennyolcadik évét. Általában sokkal később szoktak. És egy tanárt letartóztatnának, ha megtudnák, hogy kapcsolata van egy diákjával.

Nem is vesződött azzal, hogy elmagyarázza, hogy az azonos neműek házassága szintúgy nem megengedett. Mivel a varázslóvilágnak volt elég dolga a sok különböző fajjal, úgy gondolta, furcsa dolog lenne a nemek vitatkozni.

- Értem - sóhajtott Piton. – Harry, egy tanárnak a mi világunkban sem megengedett, hogy kapcsolata legyen egy diákjával.

- Mi? - követelte Harry. – De senki nem mondott semmit, amikor mi…

- Azért, mert nem vagyunk ’kapcsolatban’- tisztázta Piton. – Minket a Házasság Köve jegyzett el, és egy mélyen tisztelt ember házasított össze. Semmi botrányos nem történt a mi egybekelésünk kapcsán.

Harry kételkedett abban, hogy megértené a varázslóvilág különböző szokásait, még akkor sem, ha olyan sokáig élne, mint Dumbledore. Állandóan meglepték.

- Akkor Sinistra professzor miért utalt arra, hogy… tudod… még mindig tanuló vagyok.

- Házas diák vagy, Harry - magyarázta Perselus. – Következtetésképpen a világunkban teljesen felnőttnek tekintenek. Nem ugyanazok a korlátozások vonatkoznak rád, mint a többi tanulóra.

- De házas vagyok! - ellenkezett Harry, azon gondolkodva, hogy vajon Perselus miért nem látja, hogy mire akar rámutatni. Ha valami, akkor ez még inkább kizárja őt.

- Igen - értett egyet Perselus. – Házas vagy. Egy elrendezett házasságban. Egy olyanban, melyben úgy vélte, hogy neked nincs érzelmi elkötelezettséged. Nem szokatlan, hogy egy elrendezett házasságban lévő két ember szeretőt tart maga mellett,  feltéve, hogy ezt diszkréten kezelik a nyilvánosság előtt. Sinistra esetében eszményi pár lennél a számára, hiszen tudja, hogy nem fogod megengedni magadnak, hogy érzelmileg túlságosan kötődj hozzám, tudva, hogy semmi sem származhat a házasságodból.

Harry szemei elkerekedtek a sokktól. - De ez… ez… ez…

Azon kapta magát, hogy hitetlenkedve hadar.

Perselus összehúzta a szemét. - Ez mi, Harry?

- Undorító! - sikoltotta Harry, s talpra szökkent. Az egész teste vibrált egy ismeretlen energiától.

Valami kemény csillant meg Piton szemeiben. - Undorító - ismételte meg.

Harry hirtelen mérges lett. - Nem helyes! - tisztázta, s meg akarta fojtani a férfit. – Nem jó! Ez… ez az egész dolog egyszerűen helytelen!

- Értsem úgy ebből a megnyilatkozásból, hogy nem érdekel Sinistra professzor ajánlata?

- Persze, hogy nem érdekel! - kiáltotta Harry, és másodpercről másodpercre dühösebb lett, bár ha valaki megkérdezte volna tőle abban a pillanatban, hogy igazából miért mérges, nem tudta volna megmondani. Így csak halványan volt tudatában annak a ténynek, hogy haragja miatt a berendezés egy láthatatlan erőtől remegni kezd.

- Nyugodj meg, Harry! - parancsolta Perselus.

- Nem! - kiáltotta Harry, s érezte, hogy dühének nagy része arra a férfire összpontosul, akit el kellett vennie. – Nem nyugszom meg! Nem fogok!

Ezzel átrohant a szobán a könyvtár felé, s egy kétségbeesett próbálkozással, hogy egyedül legyen, becsapta az ajtót maga mögött. Mint ahogy már máskor is megtörtént, a dühe a könyveket egymás után verte le a polcokról. Hangos és eléggé kielégítő csattanással estek a földre. Perselus – bölcsen – meg sem próbálta követni őt.

Ezúttal sokkal tovább tartott, hogy megnyugodjon, és amikor sikerült, azt vette észre, hogy ismét a könyvtár közepén ül a földön, és kimerültnek érzi magát. Megpróbálta kitalálni, hogy mi volt ez a hirtelen érzelmi kirohanás, ami kirobbant belőle. Tudta, hogy részben Sinistrára dühös. Majdnem ugyanúgy, mint ahogyan Julius Pitonra volt mérges. Míg a nő nem kényszerítette semmire, bizalmasságot és intimitást feltételezett vele, ami jogtalan és kellemetlen volt. Az ő esetében, a nő azért járt utána, mert először is házas volt, másodszor pedig fiatal. Ez ugyanolyan rossz volt, mint azért követni, mert ő a hülye Kis Túlélő. Igazából, néhány szempontból még rosszabb is, hiszen egy bizonyos perverzitásra utalt, amire Hary mugli oldala nem is akart gondolni.

Meglepetésére, Perselusra is dühös volt. Először is soha nem akart hozzámenni a férfihez. Belekényszerítették ebbe a helyzetbe. És bár a nagynénje és nagybátyja soha nem próbáltak belenevelni semmilyen vallásos hitet, ám egy bizonyos belső hit heves harcba szállt az előbbi beszélgetéssel. Már a tény, hogy a házasságuk egyáltalán megtörténhetett is, a megdöbbentő dolgok első helyén szerepelt, de rendben, meg tudta volna szokni, hogy a varázslóvilág olyan házasságokat engedélyez, amiket elképzelni sem tudott. És azt is megértette volna, hogy valamilyen oknál fogva, a varázslóvilágnak nem volt problémája azzal, hogy egy tizenhat éves fiú hozzámegy egy harminchat éves férfihez. Ha kivont néhány tényezőt az egyenletből, a helyzet bizarrul régimódinak tűnt. Mint valami, György herceg korában íródott novella, ami a viselkedésmódról, eljegyzésekről és öröklésről szól.

De amikor Harry a házasságra gondolt, a szülei jutottak eszébe, –  James és Lily Potter –, akik szerették annyira, hogy meghaljanak érte. Mr. És Mrs. Weasleyre gondolt, akik szinte a legmelegebb, legkedvesebb pár volt, akivel életében találkozott, akik annyira rajongtak egymásért és a családjukért. Mikor a házasságra gondolt, elég furcsa módon, de Ron és Hermione jutott eszébe, és az hogy tudta – egyszerűen tudta –, hogy egy nap össze fognak házasodni, és Harry a legjobb barátja mellett fog állni, amíg végignézik, ahogy Hermione végigsétál a templomon. És most, hogy látta a kettejük közötti köteléket, a házasság arról szólt, hogy Sirius Black meggyőzi Remus Lupint arról, hogy szemei nem fognak máson megakadni, hogy igazán hűséges lesz hozzá, és hogy a szíve mindörökké a férfié.

A házasság nem arról szólt, hogy maradj diszkrét a nyilvánosság előtt, és tarts szeretőt magad mellett.

De úgy tűnt, neki és Pitonnak ezt jelentette. És igazából hálásnak kellett volna lennie. Hálásnak, hogy annak ellenére, hogy tizenhat éves korában belekényszerítették egy házasságba, igazából senki nem várta el, hogy teljesen egyedül maradjon élete végéig.   

Nyilvánvalóan, valaki hagyott neki egy kiskaput, amely megengedi, hogy még szerelmes lehessen valakibe. Egészen addig, amíg a nap végén hazatér a házastársához. A gondolattól összecsavarodott a gyomra; megpróbálta olyan mélyen legyűrni magában a dühöt, ahol nem kell közelről is megvizsgálnia.

Keserűen felsóhajtott, majd feltápászkodott, s nekifogott, hogy felszedje a könyveket, amiket levert. Úgy gondolta, hálás lehet, hogy a könyvtárba rohant, és nem Piton bájitallaborjába. A véletlen varázslatai kissé romboló hatásúak voltak. Arról nem is beszélve, hogy kicsit furcsák is: nagyon kevés diáknak volt még ilyen kitörése, bármilyen dühösek is voltak. Kisgyermekkorban mindenkinél előfordultak véletlen varázslatok, de láthatóan mindannyian kinőtték, mire megkapták az első pálcájukat. Harry úgy gondolta, hogy ő egyszerűen későn érő típus.

Vagy talán volt valami köze a Voldemort és közte bizarr kapcsolathoz. Talán a homlokán lévő sebhely miatt volt hajlamos ezekre a kitörésekre.

Könyvpakolás közben megtorpant, amikor egy váratlan egy emlék ugrott be, meglepő tisztasággal. Könyvek! Álmában, azon az éjszakán, amikor elfelejtette bevenni a bájitalát. Abban az álomban Voldemort valami régi könyveket nézett át. Most már látta őket, sötét, repedezett bőrkötéses, amit furcsa, tekergő írás borított. Voldemort felfedezett valamit az egyik régi könyvben. Valamit, ami boldoggá tette.

Aztán ugyanilyen tisztán, Harry azt is tudta, honnan valók ezek a könyvek. Leejtette a kezében levő könyvet, és az ajtó felé rohant.

- Perselus! - kiáltotta, de a nappali üres volt. Gyorsan átnézte a többi szobát, s rájött, hogy Piton elment.

Nem baj, gondolta Harry magában. Tudta, honnan származnak azok a könyvek. Tudta, hol keresse őket. És az igazat megvallva, nem volt senki más a kastélyban, aki nála alkalmasabb volt, hogy megnézze, maradt-e még ott valami. Mások egyáltalán be sem tudtak volna jutni a helyiségbe, ahol tartották őket.

Felkapta a Tűzvillámát, és a láthatatlanná tevő köpenyét és eliramodott a Titkok Kamrája felé.

-------------------------

Szerző, Josephine Darcy megjegyzése:

Akartam egy olyan jelenetet írni, ahol Piton visszamegy Rosewood Hallba, és szembenéz a testvéreivel, az igazság az volt, nem jelentett volna semmit a történet továbbvitele szempontjából. Már tudjuk, hogy foglalkozott velük, és szóba fognak még kerülni egy későbbi fejezetben amikor Piton visszatért, hogy egy folyamatos ellenőrző bűbáj alá helyezte őket. Így, sajnálom azokat, akik látni akarták a nagy jelenetet, de a sztori szempontjából nem volt fontos. Talán írok egy epizódot egy későbbi időpontban.

És azoknak, akik azt kérdezték, hogy Piton miért nem tagadta ki a testvérét – ez nem Piton elgondolása a büntetésről. Ha Piton kész volt megölni az apját, hogy visszaszerezze a családja becsületét, akkor aligha tagadja meg a Juliust, majd hagyja távozni. Piton úgy érzi, hogy felel azért, hogy mostantól ellenőrzése alatt tartsa Juliust – igazgság szerint Pitonnak valószínűleg bűntudata van, hogy annyi év óta nem tartotta szemét a családján. Emellett így, családfőként nagyobb befolyása van Julius fölött. Alapul véve, ahogy a két másik testvére és sógornői viselkedtek a Kúria tekintetében, ez a legjobb módok egyike, hogy irányítása alatt tarthassa a családját.

Ami Harryt illeti – igen, dührohama volt.  16 éves, és össze van zavarodva. Úgy vélem, végülis csak rádöbbent, hogy valóban házas. És én úgy gondoltam, hogy érdekes volna Harryt ráébreszteni, hogy mennyire erős, beleívódott elképzelései vannak arról, milyennek kéne lennie egy házasságnak. Voltaképpen Harry rá fog jönni, hogy ha ő a monogámiában hisz, az azt jelenti, hogy végső fokon együtt kell aludnia Perselusszal – vagy cölibátusban kell leélnie élete hátralevő részét.  Tulajdonképpen – valakinek rá kell majd erre a tényre mutatni – még mindig le van egy kicsit maradva ezek mögött a dolgok mögött. De legalább megpróbál lépést tartani.

Piton ezzel szemben, pontosan kitalálta, mit jelent mindez – ez jelenti a jövőjük első reménysugarát.

Az asztronómiát illetően – az első 4 könyv alapján sosem hittem, hogy Harry valaha is fel fogja venni az Asztronómia tantárgyat. Talán megtette, és csak én nem emlékszem. Mindenesetre ebben a történetben Sinistra sosem lesz Harry tanára. Feltételeztem, hogy ez egyike azoknak a rengeteg tantárgynak, amelyet Hermione kiváltképpen felvett volna a harmadikos korában.