Perselus Piton meglepetésére, az élet Harry Potterrel valójában nagyon kellemes volt. Szerencséjére Harry idegesítő kutya-keresztapja és a farkas Dumbledore kérésére meglehetősen gyakran voltak küldetésen, így ritkán kellett a gyermekkori ellenségével foglalkoznia.

Ami pedig, Pottert illeti… alkalmanként összeakasztották a bajszukat, és Perselus azon kapta magát, hogy egyre nehezebben kezeli fiatalember iránt érzett növekvő vonzalmát, akivel megosztotta az ágyát. De kezdte élvezni is a társaságát azokban a csendes órákban, mikor mindketten az életük napi feladataival dolgoztak. A fiú mindinkább otthon érezte magát ahhoz, hogy egy kicsivel többet beszélgessen vele, és bár megpróbált nem túl sokat elárulni, Perselus szívesen fogadta ezeket a beszélgetéseket. Rendkívül magányos életet élt, és a hirtelen ráerőszakolt társaság miatt kezdett rájönni, hogy mennyire egyedül volt egészen mostanáig. Még Harry baglya, Hedwig is - aki reggelente a tűz melletti ülőrúdról nézte őt -, szívesen látott változás volt.

Többnyire csendes volt a helyzet a háborús frontvonalon, bár Perselusnak számos kviddics mérkőzést kellett végigülnie a mardekárosok szülei mellett, akiknek meg volt rá az okuk, hogy gyűlöljék a Griffendél fogóját. Az a nap, mikor Harry kivette Voldemort kezéből Odin Szemét, számos mardekáros tanuló szülőjének okozta vesztét. Az, hogy a hitveseik mellett ült egy iskolai játékon, mikor már köztudott volt, hogy kihez is hűséges, és hogy azt a fiút figyelte, aki annyi veszteséget hozott az életükbe, és aki legyőzte a csapatukat, különösen izgalmas tapasztalatnak bizonyult. Albus ugyanakkor maga is mindig megjelent a meccseken, a többi roxfortos tanárral és számos Rendtaggal egyetemben, így semmi nem történt, ami életveszélyesebb lett volna a csavargó gurkóknál.

Mindamellett az élet Harry Potterrel magában foglalta azt is, hogy szinte együtt éljen Hermione Grangerrel és Ron Weasleyvel. Harry csak október vége felé hívta meg először a barátait a lakosztályukba, egy késő esti tanulásra. Mióta Perselus tudta, hogy a Sötét Varázslatok Kivédésén dolgoznak (ebben az évben a tanár ugyanolyan rossz volt, mint az előző években), tényleg nem volt rá oka, hogy megállítsa őket. Megdicsérte Hermione Grangert a külső kutatásokért, amit azért végzett, hogy Harrynek segítsen. Tudta, hogy ezek a tavalyi különórák mentették meg Harry életét többször is. Nehezen tudott volna kifogást találni, mikor megkérték, hogy használhassák a magánkönyvtárát, amihez Harrynek gyakorlatilag teljes joga volt. Az ő lakosztálya immár Harryé is volt, még ha neheztelt is érte.

Újabb meglepetésére, azt vette észre, hogy nem zavarja a másik két griffendéles társasága sem. Granger rendkívül intelligens volt, és a néhány alkalommal, mikor összeszedte a bátorságát, hogy megkérdezze őt valamiről, amit nem értett, le volt nyűgözve a lány felfogásán a mágikus témák terén. És bár idegesítőnek tartotta Ron Weasleyt, be kellett ismernie, hogy a fiúnak szórakoztató humora és elképesztő stratégiai érzéke volt. Perselus figyelte őt, amikor néhányszor Harryvel varázslósakkot játszottak, és el volt képedve, mennyire gyorsan legyőzte a griffendéles aranyifjút.

Mikor Harry egy december eleji estén, az arcán kissé elgondolkodó pillantással megközelítette őt, Perselus aggódni kezdett, hogy talán történt valami, ami megzavarta a korábbi állapotot, amit az utóbbi hónapokban fenn tudtak tartani. A tűz előtt ült, és egy új bájital kézikönyvet olvasott, mikor Harry egyedül lépett be a lakosztályukba és ült le a vele szemközt levő székre, ami a hetek során az övé lett.

- Valami gond van? - kérdezte Perselus, mikor rájött, hogy Harry őt bámulja.

- Nem - mondta Harry gyorsan, aztán kényelmetlenül fészkelődni kezdett. – A Karácsonyról akartalak kérdezni.

Karácsony. Egy ünnep, aminek Perselus számára vajmi kevés haszna volt. A családja természetesen megünnepelte a különböző napfordulókat, de mivel az ünnep a családról szólt, Perselus kiesett a gyakorlatból. Nem volt túlságosan boldog időszak ez gyermekkorában sem, bár emlékezett néhány kellemes estére a húgával. Mióta összeveszett a családjával, soha nem csinált sok mindent az ünnepek alatt. Bár úgy gondolta, hogy most legalább meglátogathatná a húgát. Julius, aki Perselus átkának hatása alatt állt, nem beszélt vele. Claudius és Marcellus is egy erős megfigyelő bűbáj alatt álltak, de igazából dühösebbek voltak azért, hogy nem nyitotta meg a Piton Kúriát. Úgy gondolta, végül meg kell majd tennie, de ez várhat addig, amíg nem lesz ennyire elfoglalt.

- Mi van vele? - kérdezte Perselus.

Kétségtelenül Harrynek volt néhány nevetséges griffendéles ötlete fákról, ajándékokról és különböző karácsonyi játékokról. Tudta, hogy Weasleyék azt akarták, hogy idén töltse náluk az ünnepet. Albus beszélt már neki erről, és úgy gondolta Harry csak most hallott róla.

- Weasleyék meghívtak az Odúba az ünnepekre - magyarázta Harry.

Várakozóan bámult Pitonra.

Perselus összeráncolta a szemöldökét. Ezért baj, ha olyannal kényszerítenek egy házasságba, aki ennyire fiatal..

- Az engedélyemet kéred, hogy elmehess?

Harry tétovázóan elmosolyodott. - Azt hiszem - vallotta be bizonytalanul, és kényelmetlenül érezte magát.

Perselus úgy gondolta, hogy dolgokat kérni nem volt megszokott dolog Harry számára. El tudta képzelni mi történt, amikor Dursleyéktől kért valamit. Most úgy nézett, mintha azt várta volna, hogy Perselus elutasítja, és megtervezett minden ellenérvet, amivel meggyőzheti.

- Harry - sóhajtott fel Perselus. – Mondtam már neked régebben, hogy nem vagyok sem az apád, sem a gyámod. A házastársad vagyok. Nincs szükséged az engedélyemre ahhoz, hogy úgy töltsd az ünnepeket, ahogy szeretnéd. Habár figyelembe véve, hogy ki vagy, bölcs dolog lenne felülvizsgálni a biztonsági óvintézkedéseket, egy ilyen fajta megegyezés esetén.

A fiú meglepődöttnek látszott a válaszától.

- Ó - pislogott bizonytalanul Perselusra. – Én… Ez azt jelenti, hogy nem bánod?

- Bánom? - húzta össze Perselus a szemöldökét. – Nem igazán számít, hogy bánom, vagy nem. Albus már beszélt velem. Megerősítő védőbűbájokat tett az Odúra, és mindegyik idősebb Weasley gyerek jelen lesz az ünnepek alatt, keresztapáddal és Lupinnal együtt. Feltéve, hogy  nem csinálsz olyan őrültséget, hogy  egyedül elbarangolsz, elég biztonságban leszel. Bízom benne, hogy nem teszel semmit, amivel veszélybe sodrod magad.

- Nem fogok - biztosította a fiú, és úgy tűnt szinte elszédült az izgalomtól. Kétségtelenül azt várta, hogy ez a beszélgetés egészen másképp fog lezajlani. Olyan csillogás volt a szemében, amit Perselus csak ritkán látott, mintha már odaadták volna neki a nevetséges karácsonyi ajándékát.

- Köszönöm!

- Nekem semmi közöm hozzá - rántotta meg Perselus a vállát. – Köszönd meg Weasleyéknek és az igazgató úrnak.

Visszafordította figyelmét a kézikönyvre, amit olvasott, és hirtelen azon kezdett el gondolkodni, hogy hogyan fogja kibírni a csendet ez alatt a két hét vakáció alatt, míg Harry nem lesz ott. Meglepte, hogy nem várta.

A fiú felugrott a székéről, és az ajtóhoz rohant, kétségtelenül azért, hogy értesítse a Weasley fiút arról, hogy végül is csatlakozhat hozzájuk az ünnepekre. Viszont megállt az ajtóban és visszanézett Perselusra.

- Perselus? - kérdezte tétován.

Perselus felnézett, s egy különös borzongás futott át a testén a nevének hallatán. Még ezután a pár hónap után is meglepte, mikor Harry a nevét használta. Alig egy maroknyi ember létezett a világon, aki a keresztnevét használta, de valahogy kétszer annyira meghitt volt, ha Harry tette ezt, mintha ez valami tiltott dolog lenne közöttük. Azok a ragyogó zöld szemek furcsán néztek rá a szemüveg mögül.

- Tudod, Weasleyék mindkettőnket meghívtak - tájékoztatta őt Harry.

Perselus pislogott egyet, egy pillanatra meglepődve az ötlettől.

- Mindkettőnket?

Harry bólintott.

- Mrs. Weasley kimondottan rád is kiterjesztette a meghívást.

- Mit csinálhatnék én két hétig az Odúban? - kérdezte Perselus hitetlenkedve. A fiú biztosan nem arra utal, hogy csatlakozzon hozzá? Úgy képzelte, Perselus Robbantós Snapszlit fog játszani Ronnal és az ikrekkel két heten keresztül? Vagy talán mindannyian kviddicsezhetnének a hátsó udvaron a hóban.

A fiú szégyenkezve elpirult.

- Csak karácsonyra értettem - helyesbített. – Tudom, hogy valószínűleg nagyon elfoglalt vagy az iskolai munkával. Karácsonyra értettem. Eljöhetnél Karácsony este, és ott maradhatnál éjszakára. Velünk vacsorázhatnál Karácsonykor.

- Ugye, viccelsz?

Perselus csak bámult a fiúra, s magába itta a kipirult arcát és csillogó szemeit. Harry az alsó ajkát harapdálta, ami ara utalt, hogy valami miatt izgatott. Talán attól félt, hogy Perselus igent mond, és valószínűleg elrontja ezzel a vakációját?

- Kérlek - mondta a fiú, amivel pokolian meglepte Perselust. Kérlek? A fiú azt akarta, hogy igent mondjon? Hitetlenkedve bámult rá. – Ez Karácsony. – folytatta a fiú, cirógató hangsúllyal. Merlin, a fiú tényleg azt akarta, hogy igent mondjon! – Kérlek, mondd, hogy eljössz.

- Mi az ördögért…- kezdte Perselus.

- Most egy család vagyunk. - vágott a szavába Harry, és ezúttal Perselus valami majdnem könyörgőt hallott a hangjában. Remény égett a szemeiben. Remény és egy kevés óvatosság, mintha attól tartana, hogy leütik, amiért ilyesmit kért, vagy követelt. Perselus megpróbálta elképzelni, milyenek lehettek az ünnepek a fiú számára, mielőtt Roxfortba jött. Ha Dursleyék zaklatták az év többi részében, mennyire lehettek rosszak az ünnepek alatt, mikor a családoknak össze kellett volna tartaniuk? Akarhatta-e a fiú annyira kétségbeesetten, hogy része legyen egy családnak, hogy hajlandó volt elviselni valakit, akit annyira nyilvánvalóan nem szeretett? Perselus nem volt biztos benne, mit válaszoljon.

Harry lépett egyet felé, félénk és aggódó arccal, amit furcsa volt látni a bátor és pimasz fiatalemberen.

- Nézd - sóhajtott Harry. – Tudom, hogy nem kedvel…

Erre összehúzta a szemöldökét, s elgondolkodott, hogyan folytassa. – Hát, hogy nem kedvelsz… engem, vagy Weasleyéket, vagy Siriust, vagy Remust, vagy a Karácsonyt, vagy… - Ismét felsóhajtott, és hirtelen nagyon legyőzöttnek nézett ki. - Azt hiszem…

Tehetetlenül megvonta a vállát, mintha rájött volna, milyen nevetséges dolgot kért. Felnézett, és Perselus ugyanazt a könyörgő pillantást látta a szemeiben. Valamilyen oknál fogva Harry komolyan azt akarta, hogy csatlakozzon hozzájuk karácsonyra. Azon kapta magát, hogy képtelen visszautasítani a fiú kérését. Persze, ha őszinte akart lenni magával, egyáltalán nem utálta az ötletet. Kellemes lehetne Harryvel tölteni a Karácsonyt. Még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy a többieket is el kell viselnie.

- Kezdelek egészen elviselhetőnek találni - adta meg magát, módosítva Harry hosszú listáját azokról a dolgokról, amiket nem kedvelt.

Harry szemei felcsillantak, mint a Nap, elállítva Perselus lélegzetét.

- Akkor eljössz?! - kiáltotta reménykedve.

Perselus most már túl volt azon, hogy vissza tudja utasítani.

- Úgy gondolom, képes vagyok elviselni a kényelmetlenséget egy-két napig – jegyezte meg.

A mosoly Harry arcán úgy tűnt, bevilágítja az egész szobát.

- Kösz! - vigyorgott, aztán megfordult és kirohant a szobából, egy nagyon összezavarodott bájitalmestert hagyott maga mögött, aki csak bámult utána.

Harry Neville ágyán ült és nézte, hogy Ron összecsomagolja a ládáját a hazatéréshez, az Odúba. Harry dolgai már lenn vártak a klubhelyiségben, ahonnan McGalagony professzor ígérete szerint a zsupszkulcs egyenesen Weasleyék nappalijába szállítja őket. Normálisan soha nem volt esélye rá, hogy bárhova is elutazzon az ünnepek alatt, és Harry most izgatott volt az előtte álló két hét miatt. Évek óta először, örömmel várta a Karácsonyt.

- Nem tudom elhinni, hogy meghívtad őt, Harry! - kiáltotta Ron, miközben véletlenszerűen dobálta bele a dolgokat a ládájába.

- Mondtam, édesanyád hívta meg - magyarázta Harry. Ron el volt borzadva a gondolattól, hogy Perselus Piton a házukban legyen karácsonykor. Nem bírta felfogni. Harry azonban nagyon boldog volt, hogy a férfi beleegyezett, hogy csatlakozik hozzájuk. Az utóbbi hónapokban megkedvelte a férfit, most, hogy túlléptek a végtelen kelletlenségen és vitatkozáson. Harry kezdte élvezni a humorát és a gyors észjárását, bár még nem volt felkészülve, hogy ezt elmondja Ronnak. És nem tetszett neki az a gondolat sem, hogy a férfi teljesen egyedül tölti az ünnepeket. Tudta, hogy a szeptemberi családi találkozás ellenére, a kapcsolat Perselus és a többi Piton között még mindig feszült volt. Kételkedett benne, hogy a férfi csatlakozna hozzájuk az ünnepekre. A húga volt az egyetlen, akivel rendszeresen tartotta a kapcsolatot, de Harry megérezte, hogy ott is volt egy kis feszültség, főleg Diana férje miatt.

- Jó, akkor nem tudom elhinni, hogy anyám meghívta! - morogta Ron. – Neked meg nem kellett volna megmondanod neki.

- Ó, Ron, szokd meg! - sóhajtott Harry. – Nem olyan rossz, ha egyszer megismered. Vagy megfeledkeztél róla, hogy sokkal rosszabb is lehetne a helyzet?

- Rosszabb? - követelte Ron. – Hogy lehetne rosszabb?

- Hát, először is, ahelyett, hogy Piton Professzorral házasodtam össze, elvehettem volna Hermionét vagy téged - emlékeztette Harry szelíden.

Ron erre elfehéredett, és megrázkódott a gondolattól. - Igazad van.

- Kösz - mondta Harry gúnyolódó sértettséggel.

Ron csak megforgatta a szemeit. - Nem úgy értettem, Harry - dörmögte. – Én csak… hát, tudod…

- Tudom - nevetett Harry. – Csak két napig, Ron. Senkinek sem lenne szabad egyedül tölteni a karácsonyt. Mellesleg, a szünidő többi része csak a miénk lesz. Olyan lesz, mint a régen. És Remus meg Sirius is jönnek. Nagyszerű lesz!

- Ez igaz - zárta be Ron a ládáját. – Jól van, viselkedni fogok. De nem fog az én szobámban aludni!

Harry csak felnevetett, és segített a barátjának lecipelni a ládáját a klubhelyiségbe, ahol Ginny és Hermione már várt rájuk. A torony többi része már üres volt. Minden tanuló hazament az ünnepekre aznap reggel a vonattal. Ők voltak az utolsók, akiknek menniük kellett, mivel szükség volt a plusz biztonságra Harry körül. Zsupszkulccsal fognak utazni a Roxfort Expressz helyett, mivel még a Minisztérium is egyetértett azzal, hogy az már nem biztonságos Harry Potter számára.

- Mindenki készen áll? - kérdezte McGalagony professzor, mikor belépett a klubhelyiségbe a portréajtón keresztül. Egy régi egyujjas kesztyű volt a kezében. Körbepillantott a szobában a négy tanulón és a négy ládán.- A zsupszkulcs öt perc múlva indul, ezért remélem, hogy eszetekbe jutott mindent elcsomagolni. Pontosan az Odú nappalijában kell letennie benneteket.

- Minden rendben, tanárnő. - világosította fel a négy diák.

- Szólt a szüleinek, Hermione? - kérdezte McGalagony fölöslegesen. Hermione majdnem egy hónapja elrendezte, hogy az ünnepek alatt az Odúba menjen. Harrynek kétsége sem volt afelől, hogy rögtön értesítette a szüleit.

- Igen, professzor - felelt Hermione előzékenyen. – Csatlakoznak hozzánk később.

- Kitűnő - bólintott a nő, pont mikor másodszorra is kinyílt a portréajtó és Piton professzor lépett a szobába. Harry gyorsan felállt, és azon gondolkozott, hogy vajon miért jött Perselus. A többiek, arcukon szintén meglepődött pillantással fordultak meg. Egyikük sem látta még Piton professzort a Griffendél klubhelyiségében.

- Valami gond van? - kérdezte Harry óvatosan, s arra gondolt, hogy talán közölni fogja, hogy mégsem mehet a többiekkel.

Öt griffendélessel szembesülve, egy olyan szobában, ahol a vörös és arany szín dominál, egy nagyon ismerős gúnyos mosoly futott át Piton arcán. De ahelyett, hogy elsütötte volna a szokásos sértéseit, csak kinyújtotta a kezét Harry felé, és elétartott egy nehéz, prémbélésű köpenyt.

- Elfelejtetted a köpenyed - mondta. – Hideg van odakinn.

Egy pillanatra Harry elnémult a meglepetéstől. Olyan furcsán gondoskodó dolog volt ez - mint amit egy túlságosan aggódó anya tenne a kisgyermekért. Vonakodva előrenyúlt, és kivette Perselus kezéből a köpenyt.

- Köszönöm - mosolygott zavarodottan.

- Szívesen - mosolyodott el gúnyosan Perselus.  A szavait meghazudtolta az arckifejezése. Körbepillantott a szobában levő többi ember elképedt arcán, aztán mereven bólintott Harrynek.

- Jó szórakozást - mondta röviden, majd megfordult és ugyanolyan gyorsan kiment a szobából, mint ahogy bejött.

Harry a többiekre nézett. Még McGalagony is meglepetten bámult rá. Kissé zavarodottan vonta meg feléjük a vállát.

- Hööö…- elmélkedett Ron. – Az ünnepi hangulat lehet.

- Vagy Öreg Ogden - motyogta McGalagony az orra alatt. – Ne aggódjatok miatta, mindannyian fogjátok meg a ládáitokat és érintsétek meg a zsupszkulcsot.

Harrynek adta a kesztyűt, míg mindenki megfogta a ládáját. A többiek kinyúltak és hozzáérintették ujjukat a kesztyűhöz, és egy pillanattal később – keresztülszelve Skóciát - mindannyian biztonságban megérkeztek az Odúba.

------------------------

A szerző megjegyzése:

Tehát Harry elindult, hogy az Odúban töltse a téli szünetet. Igen, meg fogjátok tudni, mit  csinált a könyvekkel, és igen azt is, hogy Sirius ért-e el valami haladást Remusnál. És Perselus megkísérel kijönni a Weasleykkel. És Harry végül sokkal többet meg fog tanulni a varázslóvilágról, az élet néhány fontos tényét beleértve.