23. Fejezet - Farkasok

Amikor földet értek, Molly Weasley már várta őket. Amint megjelentek, mindnyájuknak kijutott egy – egy forró ölelés, ahogy körbesietett a szobában, hogy üdvözölje őket. Ugyanolyan lelkes volt, hogy láthatja Harryt és Hermionét, mint a saját gyermekeit. Az ikrek egy pillanattal később csatlakoztak hozzájuk, és együtt sikerült felcipelni a ládákat a lépcsőn a megfelelő hálószobákba. Harry Ronnal lakik majd, míg Hermione Ginnyvel. Molly kétségbeesetten próbálta kitalálni, hogy hova szállásolja el a többieket, ha majd megérkeznek.

- Nos, Percyt átköltöztetem az ikrek szobájába, hogy Piton professzoré legyen az ő szobája - tájékoztatta Molly Harryt. – És Charlie-nak Billel kell osztoznia a hálón, hogy Remus és Sirius megkaphassák az ő szobáját. Ugye nem gondolod, hogy zavarná őket, ha együtt lennének elszállásolva? - A nő aggódónak látszott, ahogy erre gondolt.

Harry elfojtotta nevetését. - Biztos vagyok benne, hogy megfelelő lesz - világosította fel.

Minkét férfi rendszeresen írt neki, és amennyire meg tudta mondani, még nem volt előrelépés a kapcsolatukban, habár Sirius örökké reménykedett. Biztos volt benne, hogy legalább Sirius nem fog panaszkodni az alvási intézkedések miatt. Még ha Remus meg is tenné, Sirius akkor még mindig aludhat a kanapén kutya formájában, ahogy ezt meglehetősen gyakran megtette már a múltban. Olyan meglepetése volt a két férfi számára, amitől azt remélte, hogy mindkettőjük élete könnyebb lesz. Már alig várta, hogy láthassa őket.

- Nem tudom elhinni, hogy hozzámentél Piton professzorhoz, Harry - kiáltotta Fred, miközben ő és George letették a ládáikat Ron hálószobájában.

- Milyen volt, haver? - kérdezte George megjátszott rémülettel. – Éjszakánként megmérgez undorító szagú bájitalokkal?

- Ne aggódj, Harry - folytatta Fred. – Mindenféle remek új termékünk van, amit kipróbálunk majd rajta, ha megérkezik.

- Ne merészeljétek! - tiltakozott Harry, meglepve mindkét fiút.

- Igen, srácok - értett egyet Ron. – Képzeljétek el, miképpen bosszulná meg Harryn, ha valami gonoszat műveltek vele.

Az ikrek megrázkódtak a borzalomtól.

- Nem úgy értettem - mondta Harry elkeseredetten, és jobban az orrára nyomta a szemüvegét. – Elég nehéz volt meggyőzni, hogy csatlakozzon hozzánk Karácsonyra. Ha felidegesítitek, soha többé nem teszi meg újra.

Mindhárom Weasley fiú abbahagyta, amit csinált, és zavarodottan néztek Harryre.

- Á, Harry - kérdezte Ron -, ez nem lenne… mondjuk… jó?

Harry bosszankodva forgatta meg a szemeit.

- Nem, figyeljetek. Csak bízzatok bennem… ő rendes volt. Szívesebben vagyok vele, mint hogy visszatérjek abba a helyzetbe, ami még azelőtt volt, hogy ez az egész megtörtént. Ő… tudjátok…

- Kedves? - kérdezték mind a hárman egyszerre.

- Igen - értett egyet Harry. – Csak bízzatok bennem most az egyszer, jó?

A három testvér összezavarodva nézett egymásra, végül vállat vontak.

- Ha te mondod, Harry - egyeztek bele.

- Harry! - még két, magas vörös fej tört utat magának Ron kis szobájába, és egy pillanattal később Harry Bill és Charlie heves ölelésében találta magát. Ront is köszöntötték, de úgy látszott, mindkettejüket sokkal jobban érdekli Harry arany  jegygyűrűje, amit a kezén viselt.

- Értesüléseim szerint, majdnem összeházasodtál az egyikünkkel - ugratta Charlie.

Harry elpirult a gondolatra. Azon gondolkodott, mennyire más lehetne a házasélet, ha Billhez vagy Charliehoz ment volna hozzá.

- Hát…

- A pokolba is, majdnem velem házasodott össze - világosította fel őket Ron. – Kétségbeesettek voltunk, hogy találjunk valakit.

- De Piton?! - kiáltott Charlie. – Én sokkal jobb választás lettem volna, mint Piton!

- Miről beszélsz? - szólt közbe Bill. – Én lettem volna a legjobb választás. Te abban a pillanatban teljesen megfeledkeztél volna az új társadról, amint megláttad volna a következő sárkányod. Én legalább megadtam volna neki a figyelmet, amit megérdemel.

- És mi van velünk? - tiltakozott az egyik iker. – Nagykorúak vagyunk, és sokkal közelebb állunk Harryhez.

- Arról nem is beszélve - tette hozzá a másik iker -, hogy kettőt kapna egy áráért.

- Igen, ha egyikünk nem lenne a közelben, a másik tudná helyettesíteni, és Harry sosem venné észre.

- Talán Harry kidobhatná Pitont, és választhatna helyette egyet közülünk - értett egyet Charlie. Mind a négy férfi komolyan fordult hozzá. – Mit mondasz, Harry? - kérdezték egyszerre.

Harry tátott szájjal bámult rájuk, idegesen és kényelmetlenül érezte magát, és nem tudta hogyan válaszoljon.

- Ööö… én…- dadogott, csak hogy egy pillanattal később dühösen elpiruljon, amikor mind a négyükből kirobbant a nevetés.

Ismét megölelték, és összeborzolták a haját. - Csak ugratunk, Harry - biztosították az ikrek.

- Minthogy Piton még nem mérgezett meg, úgy vélem, minden rendben - értett egyet Charlie.

Harry felnevetett, s átható pillantást vetett Ronra, hogy nem figyelmeztette.

- Isten hozott a világomban - morogta Ron, és Harry megértette, hogy ilyen az, ha az embernek testvérei vannak.

A napot azzal töltötték, hogy a hideg ellenére a hátsó udvaron bohóckodtak. Meleg kabátokba, és kesztyűkbe bugyolálva, majd szinte egész nap hógolyóztak. Az ikrek megfűszeresítették a dolgokat azzal, hogy néhány terméküket is bevetették, főleg egy port, amit ha egy kemény hógolyóra szórtak, a golyó repülő sárkánnyá változott. Egy repülő hósárkánytól kikapni sokkal szórakoztatóbb volt, mint ha egyszerűen egy hógolyó talál el.

Mikor sötétedni kezdett - ami elég korán megtörtént a decemberi délutánokon - a fiúk visszaballagtak a házba, hogy felmelegedjenek. Arthur javaslatára felmentek a szobáikba, hogy melegebb téli ruhákat vegyenek magukra, hogy varázsfényekkel díszíthessék fel a ház külsejét. Mivel a hőmérséklet gyorsan esett, Harry előhúzta a nehéz téli köpenyt, amit Perselus hozott neki, mielőtt elindult aznap délután. Miközben bekapcsolta az ezüst csatokat, amik összetartották, észrevett valami nehezet az egyik belső zsebben. Belenyúlt, és kihúzott egy kis bőrtáskát. Benne számos egy adagos fiolát talált, sötétkék folyadékkal. Amint meglátta őket, rögtön tudta, mik azok, és a felismerés kellemes melegséggel töltötte el a testét.

- Mi az? - kérdezte Ron kíváncsian, mikor észrevette, hogy Harry a bájitalos csomagot bámulja.

- Álomtalan Álom - válaszolta Harry egy buta vigyorral az arcán. – Elfelejtettem kérni párat, hogy magammal hozhassam. Úgy látszik, Perselusnak eszébe jutott.

Ron egy pillanatig semmit sem mondott, végül egy szokatlan pillantás futott végig az arcán. Harry kíváncsian nézett rá. Tudta, hogy Ron és Hermione is hallották már, hogy Perselust a keresztnevén szólítja, így kételkedett benne, hogy ez lepte volna meg. Bizonyára, a rendszerint goromba bájitalmesterük jócselekedete lepte meg. De Ron megdöbbentette.

- Még mindig vannak rémálmaid, Harry? - kérdezte halkan.

Harry felsóhajtott.

- Nem vészesek, Ron.

- Harry, némító bűbájokat szoktál esténként az ágyad köré szórni - emlékeztette Ron. – Mindannyian vicceltünk arról, hogy Seamus és Dean miért használnak némító bűbájt éjszakánként az ágyuk körül. De én mindig tudtam, hogy te azért csinálod, hogy eltompítsd a kiáltásaidat. Mind tudtuk, Harry. Csak nem tudtuk, mit tegyünk, hogy segítsünk.

Harry meglepődve bámult a barátjára. Nem tudta, hogy ennyire nyilvánvaló volt. Vagy csak egyszerűen nem várta, hogy a griffendéles barátai ennyire figyelmesek legyenek. Néha alábecsülte őket.

- Soha nem szerettem róluk beszélni - vallotta be óvatosan.

- Megteheted, ugye tudod?- kérdezte Ron. – Tudom, hogy nem én vagyok a legérzékenyebb pasi a közelben, és tudom, hogy én nem értem meg a dolgokat úgy, mint Hermione. De bármikor meghallgatlak, Harry, ha beszélni szeretnél, vagy valami.

A szavai úgy mostak végig Harry szívében érzett hirtelen rántáson, mint egy kellemes gyógyír.

- Kösz, Ron - mosolygott.

Ron szégyenkezve vigyorgott, mikor rájött, hogy érzelgős pillanatában kapták. A bőrtáskára intett.

- Segít a bájital?

- Igen - vallotta be Harry. – Perselus most egy különleges adagot készít nekem. Csak a kellemes álmokat engedi át. Majdnem minden nap beveszem.

- Azt hiszem, ez a jó abban, ha egy bájitalmester van a családban – vigyorgott Ron.

- Ezt mondta ő is – ismerte be Harry.

Hallották lentről az ikrek kiabálását, ami arra ösztökélte őket, hogy igyekezzenek. Harry óvatosan letette a bőrtáskát a ládájába, ahol megtalálja őket, ha majd szüksége lesz rájuk. Aztán mindketten lesiettek, hogy segítsenek Mr. Weasleynek felvarázsolni a fényeket a ház külső részére.

Harry soha nem maradt sok ideig az Odúban azelőtt, de a következő napok pontosan olyan őrülten teltek a sok családtaggal, mint ahogy elképzelte. Bár Harry el volt nyomva a sok Weasley által, minden percét imádta. Ő és Ron az első éjszakát azzal töltötték, hogy késő órákig suttogtak egymásnak, mint ahogy a Griffendél toronyban tették. Ez volt az, ami hiányzott Harrynek lent a pincékben. De különös módon azon kapta magát, hogy valójában hiányzik neki Piton jelenléte, maga mellett az ágyban. Megszokta, hogy megosztja azt az óriási ágyat lenn a pincében, és kissé kényelmetlenül érezte magát újra egyedül. Ha más nem is, de az, hogy valaki erős és hatalmas volt mellette; annyira megnyugtatta, mint eddig semmi. Tudta azt, hogy ha történik valami az éjjel, Piton képes lenne megoldani. Bár nem tudott nem elgondolkodni azon, hogy vajon Piton örül-e, hogy ismét magáénak mondhatja az ágyat.

Remus és Sirius néhány nappal később érkeztek és Harry mindkettejüket boldogan köszöntötte. Amikor a két férfi bejött a hidegből mindkettejüket átölelte. Fáradtnak és némileg rendetlennek látszottak a megbízatás után, amire Dumbledore küldte őket, habár néhány adag jó étel Molly Weasleytől hamar helyreállította a két férfit. Mindketten örültek, hogy láthatják Harryt, és elégedettek voltak azzal, hogy lazíthatnak a többiekkel. Néhány rövid napig mindannyian megfeledkeztek a világ gondjairól.

Harry meg tudta mondani abból, ahogyan egymásra reagáltak, hogy Sirius csak egy keveset haladt előre a küldetésében, hogy udvaroljon Remus Lupinnak. De gyanította, hogy ennek több köze volt ahhoz, hogy mennyire elfoglaltak voltak, mint a vonakodó vérfarkas valódi tartózkodásához. Remus örült Sirius figyelmének, de kissé óvatos volt.

Sajnos azonban néhány lépéssel visszaesett, mikor Fleur Delacour, aki jelenleg Billel randevúzott, eljött, hogy mindenkinek boldog karácsonyt kívánjon. Habár Sirius a titoktartás miatt visszaváltozott az animágus formájába, rá is hatott a gyönyörű véla lány, ugyanúgy, mint a legtöbb férfire a szobában. Úgy tűnt, csak Arthurnak és Remusnak volt valami fajta védettsége ellene.

Harry meglehetősen szórakozottan figyelte a Weasley fiúkat, akik a szép véla lánynak hízelegtek. Természetesen szépnek találta Fleurt de a lánynak nem igazán volt ugyanolyan hatása rá, mint a többiekre. Már a negyedik évük alatt észrevette, hogy a reakciói nem ugyanolyanok, mint az osztálytársaié. Még mindig szórakoztatónak tartotta, ahogy a többiek mereven, ütődött arckifejezéssel bámulják. A lány nem volt teljesen véla, így nem ihletett akkora őrültséget, mint egy igazi. Viszont nyilvánvaló volt, hogy a többi férfi a szobában nagyon érdekesnek találta őt.

Látta, hogy Ginny és Molly éppen utálkozva megforgatják a szemeiket. Hermione pedig, miután néhány meglehetősen dühös pillantást küldött Ronnak, otthagyta a férfiakat és csatlakozott Mollyhoz a konyhában. Remus, miután illedelmesen köszöntötte Fleurt, egy pillanatra oldalra állt, és bosszúsan nézte, ahogy egy bizonyos ápolatlannak tűnő kutya lelkesen csóválta a farkát, és imádattal nézett fel a véla lányra, míg ő az „édes kiskutyának” turbékolt, és a füleit vakarta. Sirius, aki imádta a figyelmet, nem vette észre mikor Remus elhagyta a házat, hogy egy kis friss levegőt szívjon odakinn.

Harry bánatosan megrázta a fejét, és követte Remust. A férfi a veranda távoli végén állt, és elgondolkozva bámulta a szürke eget. Közeledett az újabb hóvihar.

- Jól vagy, Remus? - kérdezte Harry óvatosan.

Remus megfordult, hogy ránézzen, és egy pillanatig látta, hogy a férfi szelíd, borostyánszínű szemei sárgán villámlottak a hideg fényben. Harry szemei elkerekedtek a vastag szemüvege mögött. A vérfarkas gyorsan elfordult.

- Jól vagyok, Harry - mondta.

- A lány véla - magyarázta, arra az esetre, ha esetleg a férfi nem tudná. Majdnem biztos volt benne, hogy Remus még soha nem találkozott Feurrel, bár biztosan hallott róla a Trimágus Tusa miatt. – Nem tehetnek róla.

- Csak félig véla - helyesbített Remus. – A vérfarkasoknak nagyon jó a szaglásuk. És arról, hogy nem tehetnek róla, csak annyit mondhatok, hogy tehetnének, ha akarnának. Rád és Arthurra nem hat.

Harry csak meghúzta a vállát.

- Nem tudom, miért. Soha nem hatott rám igazán. És azt hiszem, Artúr …

Majdnem azt mondta, hogy túlságosan szerelmes a feleségébe ahhoz, hogy észrevegye, mikor rájött, hogy ez valószínűleg inkább rontana a helyzeten, tekintettel Sirius viselkedésére.

- Igen, Arthur az - értett egyet Remus, annak ellenére, hogy Harry nem fejezte be a mondatot.

- Csak úgy értettem…- Harry elhallgatott, és Remus felsóhajtott.

- Siriusra sem hat a véla bűbáj - mondta neki a vérfarkas. – Túl erős varázsló, hogy zavarja, és az animágus formájában egyáltalán nincs rá hatása. Csak azért viselkedik úgy, mert szórakoztatja. Szeret a figyelem központjában lenni, és élvezi, hogy egy szép nő simogatja, miközben a szobában lévő többi férfi mellőzve van.

- De mégis féltékennyé tesz téged - mondta Harry csendesen.

Remus meglepetten nézett fel, aztán elpirult zavarában.

- Honnan…

- Látom, hogyan néztek egymásra - mondta neki Harry. – És láttam, hogy flörtöl veled. Elég nehéz figyelmen kívül hagyni azt, hogy mindig megérint, vagy a kétértelmű állításait.

- Nem zavar? - kérdezte Remus határozatlanul.

- Persze, hogy nem - biztosította Harry. – Úgy gondolom, hogy remek. Ti ketten összetartoztok.

Remus erre bánatosan meghúzta a vállát. - Ezt nem hiszem - motyogta.

- Kedveled, nem? - nógatta Harry.

- Sokkal bonyolultabb annál. - mondta Remus szomorú pillantással a szemében.

- Mert vérfarkas vagy - bólintott Harry. – Tudom. És Sirius is tudja.

Remus átható pillantást küldött a házra. - Ha tényleg megértené, nem csinálna bolondot magából ott bent. Fogalma sincs, mennyire nehéz a farkas birtoklási ösztönein uralkodni. A lány kedves és ártatlan fiatal nő, aki nagyon szerelmes Bill Weasleybe, de én csak arra tudok gondolni, hogy visszamegyek oda, és letépem a kezeit azért, mert megérintette Siriust.

A szavai alátámasztották azt, amire Harry gyanakodott, és megmagyarázták azt a sárga villanást, amit korábban a férfi szemében látott. Remus volt az egyik legnyugodtabb, legszelídebb ember, akivel valaha találkozott, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy egy vadállat rejtőzött mélyen benne.

- Eszedbe jutott már valaha, hogy ezért viselkedik Sirius így? - elmélkedett Harry.

- Remus megdöbbenve nézett rá.

- Miről beszélsz?

- Remus, ő fenntartás nélkül bízik benned. Tudja, hogy nem bántanál senkit. Tudja, hogy nem engeded ki a farkast. A pokolba, még azon az első estén is, amikor megismertem, és te farkassá változtál előttünk, először megpróbált emberi formájában beszélni hozzád. Annak ellenére, hogy tudta, nem vetted be a bájitalod, azt mondta, hogy bízik a benned levő férfiben. De igazad volt. Sirius tényleg szeret a figyelem központjában lenni. Eszedbe jutott már valaha, hogy csak próbál féltékennyé tenni, hogy ugyanolyan figyelembe részesítsd, mint Fleur?

Remus meglepődött a gondolattól. - Harry, határozottan nem biztonságos egy vérfarkast féltékennyé tenni. Mi nem féltékenykedünk. Vagy nyugodtak vagyunk, vagy dühösek. Közötte nincs semmi.

- Nem mondtam, hogy okos terv - értett egyet Harry. – De Siriusról beszélünk. Ő megfontolás nélkül cselekszik. Adj neki egy esélyt. Végül fel fog nőni.

Remus szeretettel mosolygott rá. - Tudod, ez vicces. Nagyon úgy hangzott, mint James, a felnőttebb pillanatai egyikében. Jól tudott tanácsokat adni.

Harry elégedetten mosolygott. - Hadd találjam ki. Ennek ellenére mégis rosszul fogadta a tanácsokat.

- Meglehetősen - nevetett Remus. – Valószínűleg ezért tartott majdnem hét évig, hogy az anyád egyáltalán szóba álljon vele.

Hallották, hogy a ház ajtaja kinyílik, és egy pillanat múlva egy nagy fekete kutya ügetett ki, és nézett körül reménykedve. Boldogan kezdte csóválni a farkát, amikor megpillantotta Remust és Harryt, bár Harry úgy gondolta, volt valami bocsánatkérő abban, ahogy a füleit tartotta, miközben kettejük felé sietett.

- Így fesd az ördögöt a falra - motyogta Remus, s hangja csak annyira volt hangos, hogy morgásnak lehessen nevezni.

Tapmancs leült, és reménykedve nézett kettejükre. A farka türelmetlenül kopogott a fa verandán.

- Élvezted a találkozást Fleurrel? - kérdezte Remus megtévesztően szelíd hangon.

A kutya farkának mozgása lelassult, és furcsán hegyezni kezdte a fülét. - Igen biztos vagyok benne - sóhajtott Remus. Megpaskolta Harry vállát. – Sétálni megyek. Hamarosan visszajövök. - Ezzel lesétált a veranda lépcsőin és a mező felé indult. Tapmancs szomorúan bámult utána.

- Menj utána - sziszegte Harry a kutyának. Tapmancs rögtön hegyezni kezdte a füleit, és Harryre nézett. Harry megforgatta a szemeit. – Te jó ég! Reménytelen vagy. Menj utána. Állítólag az ember legjobb barátja vagy. Hát menj, és bizonyítsd be!

Tapmancsnak nem kellett több bíztatás. Egy lelkes csaholással keresztülrohant a mezőn, hogy utolérje Remus távolodó alakját. Amikor utolérte hozzádörgölőzött a férfi lábaihoz, aztán körbetáncolt a hóban, boldogan ugatva, mintha egy csodálatos játékot játszana.

Remus egy pillanatig áthatóan nézett rá, de aztán Harry látta, hogy megrázza a fejét és elmosolyodik a kutya bohóckodásán. Harry meglepetésére Remus lehajolt és felkapott egy botot a hóból, majd maga elé dobta. Tapmancs vidáman ugatva iramodott utána.

Harry azon kapta magát, hogy nevet. Furcsa. Nagyon furcsa. De aztán, úgy gondolta, a kapcsolat működni fog. Mosolyogva ment vissza a meleg házba, és hagyta, hogy a farkas és a kutya maguk beszéljék meg a dolgokat.

-----

Szerző megjegyzése: Sajnálom, hogy olyan kevés Perselus volt ebben a részben. Végül meg fog jelenni. Szegény Sirius — Nem tudom, fog- e valaha tanulni. De próbálkozik a saját furcsa módján. És ahogy Harry is mondta, különleges meglepetése van a két férfinek Karácsony napján. És amíg Harry nem igazán érti a kapcsolatát Perselusszal, kezdi felismerni, hogy van neki, és hogy annak legnagyobb része meglehetősen pozitív.

Köszönöm mindnyákotoknak a nagyszerű hozzászólásokat – igazán boldoggá tesz, amikor olvasom őket.