24. fejezet - Történelem leckék                        

Anna Granger idegesen állt a férje, Michael mellett. Mindkettejük vállán egy – egy kis táska lógott, és mindketten némileg reszketve bámulták az asztal közepén levő régi cipőt. Egy „zsupszkulcs” volt Hermione levélbeli magyarázata alapján. A cipőt aznap reggel kézbesítette egy nagy barna bagoly, aki – fizetségképpen a kézbesítésért – boldogan elfogadott egy szeletet a reggeli szalonnájukból.

- Akkor csak megérintjük? - kérdezte Michael óvatosan.

- Ezt mondta Hermione a levelében - bólintott Anna. Egy Odúnak nevezett helyre voltak meghívva karácsonyra. Most december 23-a volt, és az utazásuk pontosan déli tizenkettő után egy percre volt beprogramozva. Most pont dél volt. Mindketten nagyon várták, hogy láthassák lányukat, és örültek, hogy végre elég idejük lesz, hogy rendesen megismerjék a családot, akikről gyanították, hogy egy nap majd a lányuk is közéjük fog tartozni, ha hinni lehetett a Ron Weasleyről szóló, meglehetősen hosszadalmas leírásnak. A lány levelei mindig sok információt tartalmaztak, részletesen beszámoltak a tanulmányi helyzetéről, és mindenféle varázslóhírről, amiről úgy érezte, fontos tudniuk. És elég gyakran beszélt Harryről, és a szegény fiúval kapcsolatos állandó aggodalmáról és nyugtalanságáról. De amíg a Harryről szóló leírásait mindig egyfajta testvéries hangulat lengte körül, addig a Ronra való utalásokban mindig volt néhány ügyesen elrejtett megjegyzés. Egy anya pedig tudott a sorok között olvasni. Jól ismerte a lánya szívét, és már régóta gyanította, hogy a vöröshajú fiú ellopta azt.

- Hát, akkor gondolom meg kéne próbálnunk - sóhajtott Michael. Reszkető kézzel kinyúltak, és megérintették a cipőt. Egy másodperccel később Anna egy rántást érzett a gyomrában, és mielőtt még a meglepetéstől felkiálthatott volna, azt vette észre, hogy kihúzzák a londoni otthonukból. A világ elhomályosult körülöttük, majd egy pillanat múlva újra összeállt. Már nem ott álltak, ahol addig.

Annának csak egyetlen zavarodott pillanatig tartott, hogy rájöjjön, a valaha látott a legóriásibb kandallóval rendelkező, egy kissé régimódinak tűnő nappaliban állnak, még mielőtt meghallotta a kiáltást. - Anya! - aztán a lánya üdvözlésképpen a karjaiba vetette magát.

A következő tíz perc összemosódott Anna előtt, mivel Ron és Harry mellett számos vörös hajú embernek lett bemutatva. Természetesen néhány alkalommal már találkozott Arthurral és Mollyval, amikor Hermionéval vásárolni mentek az Abszol Útra, de teljesen más dolog volt az otthonukban vendégeskedni.

És ami magát illeti a házat - a logika azt diktálta, hogy állania sem szabadna. Az építmény egyáltalán nem tűnt szilárdnak. Főleg a lépcsők, amik nem követtek semmiféle méretarányt vagy ésszerűséget, azon az egyszerű tényen kívül, hogy felfelé vezettek. A szoba, amiben álltak - meglepetésükre tele volt poszterekkel, amin mozgó emberek képei voltak, - úgy tűnt sokkal nagyobb belülről, mint kívülről. És az ablak, ami a ház elülső oldalán volt és az utat kellett volna mutatnia, látszólag az írországi Moher sziklákat mutatta.

Miután elhelyezkedtek a szobában és kicsomagoltak arra a két éjszakára amíg maradnak, Annát a lánya és Ginny Weasley levezette a konyhába, ahol Molly egy csésze finom teát készített neki, mialatt befejezte a házában levő tömegnek az ebédet. Anna néma elképedéssel nézte, ahogy a nő egy pálcaintéssel vezényelt a változatos ételeknek, és konyhaeszközöknek.

A konyha csak messziről volt ismerős Annának. Csak néhány tárgyat ismert fel benne. Az ő konyhája otthon minden ismert, kényelmes, modern dologgal fel volt szerelve. Még néhány olyannal is, aminek még ki kellett derítenie a hasznát. De Molly Weasley konyhája úgy tűnt, legalább kétszáz évvel el van maradva. A szoba egyik sarkában biztos, hogy vajköpülőt látott. Persze, mikor a vajköpülő - egy kis Mollytól kapott noszogatásra - magától kezdett működni, Anna úgy gondolta, az eredmény jobb lesz, mint azok a kockák, amiket ő az üzletben vásárolt. És semmi nem volt, ami hűtőre hasonlított volna a helyiségben. Molly inkább egyszerűen kinyitott egy találomra kiválasztott szekrényt, és különböző ételeket húzott elő belőle. Egyik percben a szekrény lehűtött tejjel volt tele, a másikban pedig Molly egy párolgó forró pitét húzott elő belőle. Mindent egybevetve ez nagyon zavaró volt. Mint egy álom.

Azon kapta magát, hogy a lányát figyeli, aki különböző feladatokban segített Mollynak a konyhában. Messziről sem volt megriadva a furcsaságoktól, amiket tudta, hogy nem láthatott gyermekkorában. Hermione nagyon is otthon érezte magát ebben a környezetben. Azóta, a sorsfordító nap óta, amikor egy bagollyal kézbesítve megérkezett a roxforti levele, a lánya tényleg boldogult. Anna meg volt elégedve, hogy a lánya annyira boldognak tűnt abban a világban, amit magának választott.

De minden öröm ellenére ebben a furcsa kis házban, Anna tudta, hogy van egy sötét oldala is ennek az egésznek. Ez nyilvánvalóvá vált, mikor nem sokkal később leültek ebédelni, és észrevette, hogy a férje egy olyan ember mellé ült, akit több alkalommal is látott a televízióban, mint szökött sorozatgyilkost. Sirius Black - emlékezett a nevére.

Persze tudta, hogy a férfi ártatlan volt. Hermione elmondta neki a teljes történetet. Azt is tudta, hogy a másik férfi, aki mellette ül, a szeretett tanár, Lupin professzor lehet, akiről Hermione annyira tisztelettudóan beszélt. Egy vérfarkas, ha hinni lehetett a történeteknek, bár semmi oka nem volt arra, hogy úgy gondolja, a lánya hazudna neki.

És nem messzi a tőlük ott volt a fiatal Harry, a hírhedt sebhellyel a homlokán, mint egy emlékeztető mindannyiuk számára, hogy veszély tornyosul mindkét világ fölé. Úgy gondolta, csak egy részét hallotta a kalandoknak, amiben a lánya részt vett, és tudta, hogy Hermione közeli barátsága azzal a fiúval állandó veszélybe sodorta az ő életét is.

Leánya levelei által azt is kezdte halványan megérteni, hogy pontosan e miatt a fiú miatt volt ez a csoportnyi ember valahogyan a varázsvilág szíve. Fontos szerepük volt a nagy tervben. És a lánya, egyszerű kapcsolata miatt egy legenda lett. Egyszerűen látni a lánya a nevét abban a borzasztóan vastag könyvben – A Roxfort Történetében -, amit Hermione megmutatott neki legutóbbi nyarukon, meggyőzte őt arról, hogy a dolgokat soha nem fogja igazán megérteni. A könyv - önújító, ahogy Hermione mondta, - felsorolta a lánya néhány kalandját Ronnal és Harryvel. Furcsa volt, hogy egy olyan világban, amiről ő semmit sem tudott, a lánya híressé vált.

Aznap este, kicsit később csatlakozott a többiekhez a nappaliban. Az óriási tűz körül ültek (úgy nézett ki, hogy jó pár ember beférne állva a kandallóba) és azokról az eseményekről beszéltek, ami a világon történtek, és amit sem ő, sem Michael nem értett igazán.

- Akkor mennyit tud a mugli miniszter erről a Voldemort nevű alakról? - kérdezte Michael. Anna látott pár embert megrándulni a Sötét Nagyúr nevének említésére, és Michael gyorsan bocsánatot kért.

- Elnézést, úgy értettem, Tudjukki.  – Egyikük sem tudta megérteni azt a babonát, ami miatt az emberek nem akarták kimondani a nevét.

- Néhány kulcsfigura a mugli minisztériumban rendszeresen kap tájékoztatást a varázsvilág eseményeiről - magyarázta Arthur. – De tisztában vannak a ténnyel, hogy nem sokat tudnak tenni, hogy befolyásolják az itteni dolgokat. Úgy tűnik, minden évben megpróbálnak néhány új szabályt bevezetni a varázsló világba, de amikor megteszik, a varázsvilág legnagyobb része észre sem veszi.

- Hogy lehet, hogy nem veszik észre? - kérdezte Michael. – Úgy értem egy átlagos varázslónak vagy boszorkánynak nem kell ugyanúgy betartania a törvényeket, mint egy muglinak?

- Varázslótörvények, Michael - magyarázta Remus. – Igazából a varázslóvilágnak csak csekély százaléka áll kapcsolatban a muklikkal. Úgy értem, elég butaság lenne elvárni egy varázslótól, hogy figyeljen a forgalmi szabályokra, mikor nem is vezetnek autókat. És nehezen lehet elvárni egy muglitól, hogy figyeljen a hoppanálási törvényekre, mikor azt sem tudják, hogy az egyáltalán lehetséges.

- És mi történik, mikor a törvények összeütközésbe kerülnek? - kérdezte Anna. Nagyon kíváncsi volt a levél miatt, amit Hermione a tanév kezdetekor küldött Harryről. A felfedezés, hogy Harryt zaklatta a családja, szívfacsaró volt, és ugyanolyan sokkoló, mint a varázsvilág erre adott válasza. Látta a jegygyűrűt Harry ujján, és nem igazán tudta megérteni, hogyan házasíthattak meg egy ilyen fiatal fiút. És ha Hermionénak hinni lehetett, egy férfivel volt összeházasodva. Az egyik tanárukkal. Úgy gondolta, cseppet sem tetszik neki ez a gondolat. Nagyon remélte, hogy félreértette a történetet.

- Ez attól függ, melyik törvényről beszélsz - mondta neki Arthur. – Ha egy varázslót érint, akkor a varázsló törvények élveznek elsőbbséget. Nem várhatod el a mugli hatóságtól, hogy egy varázsló bűnözőt büntessen meg. Legtöbb esetben lehetetlen lenne. És a mugli börtönök biztosan nem tudnának sokáig visszatartani egy varázslót vagy boszorkányt.

- De ki dönti ezt el? - kérdezte Michael zavarodottan. A férje mindig előnyben részesítette, ha a dolgok egyenesek és rendezettek voltak, és ezt a lánya is örökölte. – Úgy értem, tudom, hogy van egy mágiaügyi minisztériumuk, de az nem a Miniszterelnök, vagy a Parlament alá tartozik?

- Á, értem, mi zavarhat - bólintott Arthur, bár Remusra pillantott, mint ha szívesen meghagyná a válaszadást az egykori tanárnak. az egykori tanárnak. – Bár én a minisztériumban dolgozok, attól tartok, nem sokat tudok a mugli kormányzatról.

- Abban a félreértésben vagy, hogy a varázsló Nagy Britannia ugyanaz a nemzet, mint a mugli Nagy Britannia - magyarázta Remus. – Nem az.

 Anna észrevette, hogy Harry szintén meglepődött az állítástól. – Nem ugyanaz? - kérdezte összezavarodva.

Hermione megrázta a fejét. – Komolyan, Harry, soha nem figyelsz Binns professzor óráin?

- Senki sem figyel Binns professzor óráin - tiltakozott Harry. – Csak akkor történik valami érdekes, amikor elfelejti, hogy hol van, és átlebeg a padlón.

Anna erre megborzongott. Binns professzor volt a kísértet tanár, akiről Hermione mesélt neki. A varázslat, az egy dolog, de a kísérteteknek még a gondolatától is kirázta a hideg. Nem tudta elképzelni, hogy lányát egy olyan férfi tanítja, aki régen halott.

- Azt akarod mondani, hogy a varázsló Nagy Britannia nem része a nemzetünknek? - sürgette Michael.

Remus előrehajolt, s úgy tűnt átmegy oktatómódba. Anna észrevette, hogy Sirius szeme hirtelen érdeklődve felvillan, és nem tudott, nem a két férfi közötti kapcsolatra gondolni. Borzasztóan közel ültek egymáshoz a kanapén, bár a szoba eléggé tágas volt.

- Annak ellenére, hogy Nagy Britannia, mint ahogy ti értitek, nagyon régóta megvan, a kormány, ami irányítja valójában nagyon fiatal - világosította fel Remus. Michael összehúzta a szemét zavarában. – Úgy értem, nem olyan régóta van monarchia.

Michael bólintott, mint aki elismeri ezt a tényt, bár Anna nem volt biztos benne, mit ért Remus a „nem olyan régóta” alatt. Számára elég hosszú időnek tűnt.

- De a társadalmunk a jelenleg érvényben lévő kormányformájában itt, Nagy Britanniában régóta van. Úgy tartjuk, a mi „modern” kormányformánkat Merlin hagyta jóvá ezerötszáz évvel ezelőtt. De az előtt több ezer évig gyakorlatilag változatlanul fennállt, itt a Brit-szigeteken...

- Ugyanaz a kormányzat? – kérdezte Michael megdöbbenve, mintha az egész ötlet elképzelhetetlen lenne.

Remus bólintott. – Messzebbre nyúlik annál vissza. Meg kell értened, hogy titeket muglikat olyan törvények irányítanak, amiket leírtatok egy papírra. Jóllehet azoknak a törvényeknek egyes alapjai általános érvényű igazságok, még mindig csak szavak a papíron. Függnek az értelmezéstől, és meg lehet őket változtatni vagy szüntetni, attól függően, hogy ki van hatalmon. A varázsvilágot azonban olyan törvények irányítják, amiknek az alapja varázslat. Nem lehet őket megváltoztatni, nem lehet átértelmezni, és nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat. Ezek a törvények irányították a társadalmunkat már sokkal korábban, mint ahogy az egyiptomi Nagy Piramisok megépültek.

Michael erre összeráncolta a homlokát. – Nem értem. Melyik törvényről beszélsz? Biztosan nem a hoppanálási, vagy a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvényről.

- Nem, persze, hogy nem - nevetett Remus. – Ezek a törvények mélyebbek és titkosabbak. Például, a világegyetem kettős természete, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Minden jóra jut egy rossz, és minden életre jut egy halál.

- Minden hatásra jut egy ellenhatás - bólintott Michael megértően. – De ez csak alapfizika. Nem egy kormányzási forma.

- Számunkra igen - magyarázta Remus. – Ez a kettősség befolyásolja alapvetően az életünket, és ezt nem lehet elutasítani. Például, tudjuk, hogy minden léleknek, aki a világon létezik, van egy társa. Ha ennek a két léleknek valamiféle csodálatos módon sikerül megtalálnia egymást, tudjuk, hogy nem lehet őket szétválasztani. Ha ezt tennénk, káosz lenne. Nagy fájdalommal és bajjal járna, amely végül gyengítené a társadalmunkat. Következtetésképpen a mi házassági törvényeink egészen mások, mint a mugli világban.

- Ezért tudtátok hozzáadni Harryt egy másik férfihez? - kérdezte Anna meglepetten.

Miközben Remus bólintott, Harry elfehéredett a megdöbbenéstől, és élesen nézett a vérfarkasra.

- A Házasság Köve! Megtalálja a lélektársat?

Remus ismét bólintott. - Ez a célja.

- Piton! - kiáltotta, kábultan az elképedéstől, és elakadt a szava a döbbenettől. Annának eszébe jutott, hogy Piton volt a neve annak a férfinek, akihez hozzáment.

Sirius gyorsan kinyúlt és megpaskolta Harry vállát.

- Harry, nyugodj meg. A lélektársaknak semmi közük ahhoz a romantikus locsogáshoz, amiről a mugli szerelmes regényekben olvashatsz. Mágikus rezonanciákhoz van köze, és ahhoz, hogy hogyan hat a mágiátok egymásra. Nem is beszélve a ti egyedi lelketek ősi természetéről, és hogy azok hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Testvérek is lehetnek lélektársak, anélkül, hogy valami fajta románc legyen közöttük.

Úgy tűnt, Harry megnyugodott ettől, bár még mindig kissé zavarodott volt az elképzelés miatt.

- Rendben - folytatta Michael. – Vannak nektek ezek a régi törvényeitek, amelyek irányítják a társadalmatokat. Ki értelmezi végül őket? Úgy hangzik, mintha a varázsvilág minden egyes tagja alá lenne vetve, függetlenül attól, hogy melyik országhoz tartozik.

- Igen- értett egyet Remus. – De a törvényeket nem értelmezik, csak érvényre juttatják. Ezt egy csoport teszi, akiket már sokféle képpen nevezetek e az évek során. A Felső Tanács, az Aggok Köre, az Illuminátusok, a Mágusok. A különböző minisztériumok jelenleg Varázslók Nemzetközi Szövetségének nevezik.

- Ez Dumbledore professzor kifejezése! - kiáltotta Ron, s boldognak látszott, hogy végre képes valamire rámutatni.

Remus ismét bólintott. – Igen, Albus tagja a csoportnak – értett egyet. – A Szövetség a varázsvilág legerősebb és legősibb családjainak tagjaiból áll. Valójában ők a társadalmunk legfelső irányítói.

- Ha ez így van, akkor miért kell az igazgató úrnak azt tennie, amit a Mágiaügyi Miniszter és a kormányzótanács mond neki? - tiltakozott Ron.

- Mert Albus soha nem álmodna arról, hogy egyetlen nemzet mindennapi kormányzásába beleavatkozzon - magyarázta Remus. – A Szövetségnek nagyon kevés dolga van a világ mindennapos dolgaival. Valójában évtizedek telhetnek el, anélkül, hogy a tagok egyszer is találkoznának. Helyette napi szinten minden nemzetet a saját Mágiaügyi Minisztériuma irányít, és a kormányzásnak ezek a varázsló formái függetlenek maguk között, és semmi közük a mugli világhoz.

- Legalább elismerik ugyanazokat az országhatárokat, mint a mugli világ? – akarta tudni Michael, és nagyon megdöbbentnek látszott az ötlettől. Anna észrevette, hogy míg Harry teljesen meg volt hökkenve a gondolattól, Hermione úgy tűnt, ezt már érti.

- Ó, Merlinre, nem - nevetett Remus. – Úgy értem, először is tudtátok, hogy a varázsló Angliának még van hat teljes megyéje, amiket a muglik soha nem is láttak?

- Mi?! - kiáltotta Anna és Michael.

- A varázsló Franciaországban még királyság van. Számukra kiesett az egész Forradalom. Mire észrevették, hogy a muglik egymás fejét nyesik, ők már nem foglalkoztak a mugli világgal, és visszavonultak a feltérképezhetetlen provinciákba. A varázsló Oroszország és Kína nem csak elkerülte a kommunizmus érkezését, de soha nem is húzták meg az országhatárokat ugyanazon a vonalon, mint a muglik. Az egész világ kis királyságok százaira van feltördelve, amiket különböző hadvezérek vagy hódítók irányítanak. A Hun Attila leszármazottai még mindig a terület nagy részét tartják ellenőrzésük alatt.

- A varázsló Egyiptomnak még mindig fáraója van - tette hozzá Bill segítőkészen.

- És a varázsló Indiát a Rakshasa család kormányozza. Egy lény, ami részben ember, részben tigris - tette hozzá Charlie. – És különböző ázsiai vezetők azt állítják, hogy sárkányvér csörgedezik bennük.

- És akkor ott vannak az amerikaiak - folytatta Remus. – A mi történelmünk itt Britanniában tele van több ezer éves történetekkel  olyan mágikus emberekről, akik nyugat felé hajóztak, egy mitikus kikötő keresésére. Mire a mugli Kolumbusz elérte Amerika partjait, a varázslók már évezredek óta ott éltek. Az ottani jelenlegi mugli kormány tudatában van a varázsvilág létezésének, de nagyon kevés kapcsolatuk van velük. Egyik alaptójuk, Benjamin Franklin megállapodást kötött velük, de az nagyrészt abból állt, hogy „ne zavarjatok minket, és mi sem zavarunk titeket”.

- Ember, tényleg el kell kezdenem odafigyelni történelem órán - motyogta Harry.

- Végre! - kiáltotta Hermione, és a bosszankodására mindenki nevetni kezdett.

Még jó sokáig beszéltek a varázsvilág bonyolultságáról. Anna végül feltette azt a kérdést, ami a legjobban zavarta.

- És a Sötét Nagyúr, meg a követői végül is hogy férnek bele a különböző varázsló kormányokba? Mi a végső célja?

Erre a kérdésre mindannyian kényelmetlenül érezték magukat, és nem voltak biztosak benne, hogyan válaszoljanak. Meglepetésükre, Harry volt az, aki megszólalt.

- Voldemort a világot akarja uralni. A teljes világot, legyen az varázsló, vagy mugli.

A tiltott név használatára, és a leírásra, hogy mit akar tenni, mindegyik Weasley összerázkódott.

- És a mugli világ nem tehet semmit, hogy megállítsa? - kérdezte Michael, hogy megbizonyosodjon arról, amitől mindketten féltek. Különböző megmagyarázhatatlan halálesetekről olvastak az újságokban, már több mint egy éve. Régóta gyanították, hogy a halálfalók állnak a háttérben, annak ellenére, hogy az újságok azt mondták, ismeretlen terroristák voltak az elkövetők.

- Voldemort azt sem hiszi, hogy a varázslóvilág képes bármit tenni, hogy megállítsa - tette hozzá Harry.

- És meg tudja állítani a varázslóvilág? - kérdezte Michael félve. Erre Harry szomorúan elmosolyodott, és elfordult. Sirius ismét kinyúlt, és megfogta a fiú kezét.

- Mindannyian megteszünk minden, amit csak tudunk - tájékoztatta őket Sirius nagyon határozottan. Erre Remus és a többiek is kinyúltak, és megpaskoltak Harry vállát, egyfajta néma támogatást nyújtva. Anna észrevette, hogy Hermione volt az első, aki így tett, és úgy érezte, hogy megszakad a szíve a gesztustól. Megértette, mire gondoltak mindannyian. Valamilyen oknál fogva a varázsvilág ettől a fiútól várta, hogy megállítsa Voldemortot, és a barátai, meg a családja mind tudták ezt. Anna el sem tudott képzelni ekkora nyomást. Csak imádkozni tudott, hogy a fiú megfeleljen a feladatnak, és hogy valahogyan sikerüljön megmentenie legalább az egyik világukat.

---

Írói megjegyzés:

Amennyire én tudom, Mr. és Mrs. Grangernek sosem volt megadva a keresztneve, ezért én elneveztem őket Annának és Michaelnak. Mivel tudtam, hogy ebben a fejezetben szinte semmi más nem lesz csak magyarázat, arra gondoltam vicces lenne, hogy  a dolgokat két kívülálló szemén keresztül lássuk.

Na most, hányan gondoljátok azt, hogy a lélektársi kapcsolat Harry és Perselus között testvéries lesz? Sirius természetesen ezt reméli, de azt hiszem Harry kezdi felismerni, hogy a dolgok mások, mint ahogy feltételezte.

Perselus megjelenik a következő fejezetben, és szeretnék valamit elmondani az alvási elrendezésről, mivel nagyon sokan kérdeztétek. Molly azért rakta Harryt Ronnal, mert a fiú sokáig van ott, mielőtt Perselus felbukkanna. Valljuk be, Harry valójában azért van ott, hogy a barátaival legyen, így miért ne maradhatna Ronnal.

De Molly úgy tervezte, hogy Perselust Percy szobájába rakja – egyedül. Mindenki más osztozik a szobákon – kivéve Pitont.. Molly valójában meglehetősen ravasz itt, mert pontosan tudja, hogy Harry és Perselus házassága hogyan kezdődött. És nem kérdezi meg, hogyan alakult a kapcsolatuk. Azzal, hogy Pitont egyedül helyezi el egy szobába, meghagyja a döntést Harrynek és Perselusnak. Harry át tud menni a szobájába, ha szeretne, vagy maradhat Ronnal anélkül, hogy bárki bármilyen módon is akadékoskodna.