26. Fejezet - Karácsonyi ajándékok

 Weasleyék otthonában a karácsony reggele tiszta káosz volt. Noha a család a legmerészebb elképzelés szerint sem volt gazdagnak mondható, mégis sok ajándék várt kiosztásra. Köztük egy - egy Weasley pulcsi, minden jelenlevőnek. Perselust és Siriust ugyanolyan kék pulcsiban látni, egy - egy vörös „S”* betűvel a mellkasukon, a legmókásabb dolog volt, amit Harry valaha látott. Ron és Remus is összeillettek a gesztenyebarna „R” betűikkel.

Sirius is sokat fáradozott azzal, hogy minden Weasley gyereknek ajándékot találjon. És bár Harry gyanította, hogy Bill és Charlie – akik nem sokkal voltak fiatalabbak Siriusnál -, zavarban voltak, hogy a „gyerek” kategóriába sorolták őket, mégis nagyon örültek a hosszú, vékony kardoknak, amiket kaptak. Harry, aki emlékezett a beszélgetésre az aranyvérű családokról, és a kardokról, Arthur Weasleyre pillantott. A férfi kissé szomorú látszott, hogy a fiai kezében kardokat lát, de köszönetképpen bólintott Sirius felé. Háború volt, és bár Arthur nem akarta beismerni, a Főnix Rendjének tagjaként, a fiai a frontvonalon álltak. Sirius együtt érzően paskolta meg Arthur vállát, de nem mondott semmit.

Harry meglepetésére Perselus is hozott mindenkinek ajándékot. Legtöbbjük meglehetősen drága könyv volt, amiről tudta, hogy a Weasley család valószínűleg nem engedheti meg magának, bár Fred és George bájital hozzávalókat kaptak, aminek rettenetesen örültek. Noha az iskolában pocsék tanulók voltak bájitaltanból a csínyeik miatt, valójában kiváló bájitalkészítők voltak. A tréfás termékeik, bizonyos szintű tehetséget igényeltek, amit Perselus nyilvánvalóan elismert.

A varázsvilág történelméről szóló könyvet vásárolt Grangeréknek is, aminek nyilvánvalóan nagyon örültek, az elmúlt néhány este beszélgetései után. Harry elképedésére Perselus Remusnak, és Siriusnak is hozott ajándékot. Egy régi, bőrkötéses könyvet. Harry meglehetősen megdöbbent, hogy a férfi egyáltalán ad valamit a keresztapjának, de mikor Perselus átadta Siriusnak, azt látta, hogy keresztapja is egy hasonló könyvet ad át Perselusnak.

Látva a hitetlenkedő pillantást Harry arcán, Sirius elmosolyodott, és összeborzolta a haját.

– Ezek a családfákat tartalmazó könyvek - magyarázta. – Még azelőtt ki kellett volna cserélnünk őket, hogy összeházasodtatok. Ez egy nagyon régi szokás. Később megmutatom neked, ha szeretnéd.

Harry bólintott, és úgy gondolta, hogy ez megint egy olyan szokás, amiről semmit sem tud.

Harry nagyon örült az új seprűnek, amit Siriustól, és Remustól kapott. A seprűnek is, és annak a ténynek is, hogy mindkét férfi neve ott volt a kísérőkártyán, mintha már együtt lennének. A Tűzvillámja megsérült azon a napon, mikor kivette Odin Szemét Voldemort kezéből, és bár még mindig használható volt, már nem volt olyan jól irányítható, mint egykor.

A földön ült Ronnal, Hermionéval és Ginnyvel, és a seprűt csodálták, mikor Perselus megütögette a vállát, hogy felfigyeljen rá. Kissé meglepődött, mikor Perselus egy nagyon kicsi, szépen becsomagolt dobozt adott át neki, néhány pillanattal később. Olyan könyvet várt, mint amit Ron és Hermione kapott a bájitalmestertől. Kíváncsian nyitotta ki a dobozt. Egy bájitalos fiola volt benne. Kivette, és hangosan felolvasta a címkét. Oculus Reparium Infinitas.

Néhányan megdöbbenve kapkodtak levegőért a név hallatán, és Harry összeráncolta a homlokát, ahogy szétnézett. Még Sirius is meglepettnek, és lenyűgözöttnek tűnt. – Nem ezt a bűbájt használtad, hogy megjavítsd a szemüvegem, Hermione? - kérdezte Harry.

Hermione megrázta a fejét. – Nem, az Oculus Reparo. Amit a kezedben tartasz, ezerszer jobb, mint a lézeres műtét, vagy a Látást Javító bűbáj.

Erre mindkét Granger felfigyelt, de a többiek nem értették a megjegyzést.

- Mi az a lézeres műtét? - akarta tudni Ron.

- Egy mugli eljárás, ami megjavítja a rossz látást - magyarázta Hermione. – Lézereket használnak, hogy átalakítsák a szemed, de nem mindig működik, és legalább két hétig tart, míg meggyógyulsz. Azon kívül, az évek során a látásod ismét gyengülni fog - pillantott a szüleire. – És a bűbáj is csak egy napig javítja meg a látásod. Olyasmi, mint a kontaktlencse.

- Ez mit csinál? - akarta tudni Harry.

- Véglegesen meggyógyítja a szemed, kedvesem, egész hátra lévő életedre - világosította fel Molly, majd Perselus felé intett a fejével. - Azt is megkockáztatom, hogy alig tíz olyan bájitalmester van a világon, aki el tudja készíteni ezt a bájitalt.

Harry csodálkozva nézett fel Perselusra. Ő csak önelégülten mosolygott, és a kezében levő üvegcse felé intett.

– Nos, gyerünk, idd meg!

Harrynek nem kellett kétszer mondani. Óvatosan kivette a dugót, aztán az ajkához emelte az üvegcsét, és gyorsan lenyelte a tartalmát. Olyan volt az íze, mint a nagyon erős ecetnek, és ő undorodó grimaszt vágott, amikor lecsúszott a torkán. A szemeit csípte a bájital erős gőze. Gyorsan pislogott, hogy kitisztítsa a szeméből a könnyeket, amiket a gőz okozott, és rögtön észrevette, hogy az egész szoba elhomályosult. Nagyon elhomályosult.

Zavarában összeráncolta a szemöldökét, és azt gondolta, hogy valami nincs rendben.

– De hát, minden homályos! - tiltakozott.

- Griffendélesek - sóhajtott Perselus, majd közelebb hajolt, és gyengéden levette Harryről a szemüveget. A szoba rögtön fókuszba került, olyan tisztán, ahogy Harry még soha nem tapasztalta. Tíz éves kora óta ugyanazt a szemüveget hordta, és soha nem korrigálták a látását úgy, ahogy kellett volna. Az, hogy most mindent tökéletesen látott, olyan volt, mint ha szert tett volna egy teljesen új képességre. Az elképedése mindenki számára látható volt a szobában.

- Jól vagy, Harry? - kérdezte Sirius aggódva.

- Ti mindig így láttok? - kérdezte hitetlenkedve. Látta az ezüst pöttyöket Ron kék szemeiben, és a halvány vörös tincseket Hermione barna hajában. És Siriusnak volt néhány sápadt szeplője az orrán, és Remusnak egy halvány sebhelye pont az alsó ajka alatt. És Perselus… A szeme tényleg a legcsodálatosabb árnyalatú fekete volt. – Köszönöm - mondta a férfinek, és elakadt a szava a meghatódottságtól, a kapott ajándék miatt. Eddig a pillanatig nem is jött rá, valóban mennyire rossz volt a látása.

Perselus biccentett egyet, és a szemei fényesen csillogtak.

 – Szívesen - mondta lágyan.

Voltak még ajándékok körülöttük. Köztük néhány ruha Grangeréktől Hermionénak és Ginnynek, amire Ginny felsikkantott. Míg a lányok felpróbálták a ruháikat, Harry felállt, és magához vett két csomagot, amit még akkor rejtett a nagy fa alá, amikor megérkezett. Az egyiket odaadta Siriusnak, és csendesen figyelte, hogy a férfi kinyitja.

A megdöbbent pillantás Sirius arcán, mikor kihúzta a hógömböt, minden szónál többet mondott. Egy pillanatig Sirius úgy nézett ki, mint aki sírva fakad. Egyik kezét a szájához emelte, hogy visszatartsa a zokogást. Mikor végre újra képes volt a reagálásra, kinyúlt és a karjaiba vonta Harryt. A hógömböt szorosan markolta egyik kezében.

- Hol találtad ezt? - kérdezte, és hangja elcsuklott.

- A széfemben - mondta neki Harry. – Mikor láttam, mi van az aljára írva, gondoltam, szeretnéd majd visszakapni.

- Biztos vagy benne, hogy nekem akarod ezt adni, Harry? - kérdezte vonakodva.

- Mi az? - kérdezte Remus kíváncsian. A szobában a legtöbb ember felfigyelt rájuk, bár a többiek illedelmesen próbáltak nem hallgatózni, látva a férfi nyilvánvaló meghatódottságát.

Sirius átadta a hógömböt Remusnak, aki óvatosan a kezébe vette. Nem volt egy kifejezetten szép hógömb. Elég furcsa volt egy varázslótárgyhoz képest.  Egy házat mutatott, ami úgy nézett ki, mintha édességből lenne. És a ház előtt két fiú alakja állt, bár csak pálcikák voltak, semmi több. Az egészet egy kristálygolyó zárta össze, ami egy egyenetlen faállványra volt felszerelve. De a mugli hógömböktől eltérően, ez nem volt vízzel feltöltve. Inkább egy bűbáj volt rajta, ami a fecnikre tépkedett papírból készített havat állandóan kavarta a belsejében, akár ráztad a gömböt, akár nem. A varázslat ellenére, az egész tárgy úgy nézett ki, mint amit amatőr kezek készítettek. Amikor Remus megfordította a gömböt, és meglátta, hogy mi van az aljára írva, a meglepetéstől elakadt a lélegzete. – Siri és Jamie, 7 évesek - olvasta. Kérdő tekintettel nézett Siriusra. – Te készítetted ezt?

Sirius bólintott. – James és én először egy nyári táborban találkoztunk, amikor hét évesek voltunk. Ez volt a művészi feladatunk. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyi éven át megtartotta - fordult Harryhez. – Biztos vagy benne, hogy nekem akarod ezt adni? Nem sok mindened van, ami az apádhoz tartozott.

De Harry csak rámosolygott, és megrázta a fejét. – Itt van nekem a két legjobb barátja. Mi másra lenne szükségem?

Mindkét férfi még egyszer megölelte, nyilvánvalóan meghatódottan. Mikor végül elengedték, Harry lenézett a kezében levő utolsó csomagra. Kicsi volt, és könyv formájú.

- Van egy ajándékom neked is Remus, de…- Perselusra pillantott, aki csendben nézte a beszélgetést. Bár Perselus nem kedvelte James Pottert, tudta, hogy ennek a felhozatala nem lenne szívesen látott, vagy megfelelő ebben a pillanatban. – Igazából része Perselus ajándékának.

Mindhárom férfi meghökkent erre a kijelentésre, és egyikük sem értette, hogyan képzeli Harry, hogy egy ajándékot Perselus és Remus meg tudna osztani. Ő csak megrántotta a vállát.

- Meglátjátok - mondta, és átadta a csomagot Perselusnak.

Perselus összeráncolta a homlokát zavarában, majd elvette tőle az ajándékot, és óvatosan kicsomagolta. Mindenki más a szobában kíváncsian, és csendben figyelte az eseményeket. Mint ahogy az várható volt, Perselus egy kicsi, vékony könyvet csomagolt ki. Nem volt írás a külsején, így felnyitotta az első oldalát, és összehúzta a szemeit, mikor felismerte a benne levő kézírást. – Ez a te írásod - állította. – Írtál egy könyvet?

- Nem - mondta Harry csendesen, és várt.

Perselusnak hirtelen elakadt a lélegzete, és az egész teste megmerevedett, amikor elolvasta az első néhány sort. A kezei remegtek miközben felnézett, és Harryre szegezte a pillantását.

- Harry, mi ez? - suttogta az időközben a szobára hullott csendben.

Harry visszaült Weasleyék nappalijának a földjére.

– Az első kötete Mardekár Malazár Világosság Könyvének.

Volt néhány megdöbbent, hitetlenkedő felhördülés, amit néhány Grangerékhez intézett, csendes mormogás követett, akik nem értették a név jelentőségét. Minden szem a szobában Harry felé fordult a magyarázatért.

- Néhány hónapja találtam őket a Titkok Kamrájában - magyarázta.

- Visszamentél a Kamrába? - kérdezte Ginny remegő hanggal.

Harry összehúzta a szemöldökét. Elfelejtette, hogy Ginny is volt a kamrában, bár tudta, hogy nem sokra emlékszik belőle. Az arca sápadt volt, ezért az apja gyengéden átkarolta, és szorosan magához ölelte.

- Volt egy álmom - magyarázta Harry. – Egy könyvsorozatról. A Sötétség Könyveiről, amit Mardekár írt. Tom Denem már régen elvitte őket a Kamrából, de a Világosság Könyveit otthagyta. Nem voltak a hasznára. A Világosság gyengeséget jelent. De csak azért, mert neki nem vált hasznára, nem jelenti azt, hogy nekünk sem lesznek. Visszamentem a Kamrába, hogy megnézzem, ott vannak-e még. Az igazgatónak akartam adni őket, ha ott vannak. De mikor megtaláltam őket, rájöttem, hogy párszanyelven írták őket. Voldemort és én vagyunk az egyedüliek, akik el tudják olvasni. Így elkezdtem lefordítani. Ez volt az egyetlen, amit sikerült befejeznem. De amint rájöttem, hogy mi van ebben a kötetben, tudtam, hogy sokkal jobb helye lesz a te kezedben, Perselus, mint bárki máséban.

- Mi van benne? - kérdezte Perselus, és szorosan markolta a felbecsülhetetlen kötetet.

- Mardekár kutatásai, és jegyzetei, főleg bájitalok terén.

- Harry - mondta Perselus, és hangja sokkal több érzelemmel volt telítve, mint ahogy Harry valaha is hallotta. – Van valami fogalmad róla, hogy ez milyen értékes?

- Igen, igazából van - értett egyet Harry, és Remusra pillantott, azon gondolkodva, hogy hogyan fogja a férfi fogadni a híreket. – Ezért mondtam, hogy az ajándék a tied is, meg a Remusé is.

- Nem értem - mondta a vérfarkas bizonytalanul. Mit kezdhetne ő egy bájitalos könyvvel, amit Mardekár írt?

Harry vett egy mély lélegzetet.

- Mardekár Malazár úgy gondolta, hogy a vérfarkas kór nem egy betegség.

- Mi? - kérdezte Sirius és Remus egyszerre. A feszültség nyilvánvaló volt mindkettejük arcán.

- Mardekár szerint a vérfarkas kór egy elrontott animágus átalakulás eredménye - magyarázta Harry. – Egy animágusnak megvan a képessége, hogy állattá alakuljon. Egy varázstalan állattá, mint egy macska, kutya, vagy szarvas. Mardekár jegyzetei szerint régen volt egy varázsló, aki megpróbált mágikus lénnyé változni. Pokol Kutyájává, hogy pontos legyek.

- Nem vagy képes mágikus lénnyé változni - ellenkezett Hermione. – Nem működne. A varázslók és a mágikus lények elméje és mágikus magja között különböző típusú kapcsolat van. Egy ilyen átváltozás elválasztaná az elmédet a mágikus magtól, és nem tudnád többet uralni a varázslataidat. Ami automatikusan megállítaná az átváltozást.

Harry bólintott.

- Mardekár szerint, mikor egy animágus egy varázstalan állattá változik, a kapcsolat az elméje és a mágikus mag között sértetlen marad. De amikor egy ember megpróbál varázslénnyé változni, a kapcsolat megtörik. A férfi, aki megpróbálta a mágikus átváltozást, arra gondolt, hogy csak egy bájitalt kell felfedeznie, ami hidat emelne az elméje, és a Pokol Kutyájának mágikus magja között, így nem csak uralni tudná a mágiáját, hanem egyben megtarthatná az emberi tudatát is. De valami rosszul sült el. Elrontotta a bájitalt, és az ezért csak részben működött. Megmaradt a mágiája, hogy az átváltozás működjön, de elvesztette a kapcsolatot az elméjével és egy lélektelen, farkasféle szörnyeteggé változott. Soha nem változott vissza, és mielőtt megölték volna, sikerült megharapnia néhány embert. A nyála fertőző volt a bevett bájital miatt.

- Na most, nyilvánvaló, hogy a transzformációját az animágus metamorfózis bűbája indította el. De a bájital megbízhatatlan volt, és automatikusan beindította a bűbáj egy gyengített változatát, az első holdtölte éjszakáján. A varázsló harapásának áldozatai lélektelen szörnyetegekké váltak addig, amíg a nap fel nem kelt a következő reggel. Megszülettek az első vérfarkasok. De a helyzet az, hogy Mardekár nem hitte, hogy bármi baj lett volna a varázsló elméletével. Úgy gondolta, hogy a férfi csak elrontotta  a bájitalt. Ezt írta bele azokba a jegyzeteibe. A saját kísérleteit a bájitallal. Két dolog nem volt rendben vele. Először is néhány hold-ciklus alapú növényt használt, ami miatt a bájital olyan módon reagált a teliholdra, ahogy nem kellett volna. És másodszor, a varázsló maga nem rendelkezett elég erős mágikus maggal ahhoz, hogy rendesen befejezze az átváltozást. A jegyzetei szerint, Mardekár kijavította a bájitalt, és számos különböző vérfarkasnak adott belőle. Ha elég erősek voltak, meggyógyította őket.

Ekkor csillogó szemekkel Remushoz fordult.

- Tudom, hogy elég erős vagy Remus. A Patrónus bűbáj volt a teszt, ami meghatározta a mágikus erősséget. Csak azok a vérfarkasok gyógyultak meg, akik elég erősek voltak ahhoz, hogy elvégezzék a patrónus bűbájt. Te tanítottad meg nekem azt a bűbájt. Tudom, hogy Perselus el tudja készíteni a bájitalt, és tudom, hogy elég erős leszel, hogy meggyógyulj.

Remus most már nyíltan reszketett, és hitetlenség ült az arcán. Ekkor Sirius átölelte a férfi vállát, és szorosan tartotta.

- Meggyógyulni - suttogta Remus. – Nincs több átalakulás? Nincs több telihold?

Harry megrázta a fejét. – Nincs több telihold - értett egyet. – De nem érted, Remus. Nem vérfarkas leszel, hanem egy mágikus animágus. A gyógymód képessé tesz, hogy akkor változz farkassá, amikor csak akarsz, akár telihold van, akár nem, éjjel, vagy nappal. És soha nem fog fennállni annak a veszélye, hogy elveszíted az emberi tudatodat. Meg kell majd tanulnod az animágus bűbájokat, de tudom, hogy Sirius meg tudja őket tanítani neked. És Perselusnak meg kell tanulnia, hogy hogyan kell elkészíteni a bájitalt, de nem tudok elképzelni senki mást, aki alkalmasabb lenne. Tudom, hogy működni fog. Működnie kell.

Most már mindkét férfi, szinte kétségbeesetten nézett Perselusra, és mindkettejük szemében remény égett, amikor Perselus lapozni kezdte a könyvet. Habár Harry tudta, hogy Tekergők, és Perselus nem szerették egymást, kétsége sem volt afelől, hogy a férfi minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy elkészítse a gyógymódot, amelyről Mardekár írt.

– Látok néhány hasonlóságot a farkasölőfű főzettel – közölte Perselus. – Ugyanazok az alapelvek, és van egy bűbáj alkotóeleme. - Felnézett a két férfira. – Néhány kísérletet el kell végeznem, hogy biztos legyek abban, hogy biztonságos. És a bájital elkészítése is eltart néhány hónapig. De megteszek minden tőlem telhetőt.

A szavait meghallva Remus alig elfojtott zokogó hangot hallatott. Gyorsan felállt, és kirohant a szobából, Siriusszal a nyomában. Harry megrémülve fordult a többiekhez magyarázatért.

- Hagyd őket egyedül néhány pillanatig, Harry - mondta Bill. – Remus életének legnagyobb részét egy nagyon fájdalmas, és borzasztó átok irányította. El sem tudom képzelni, mit érezhet most, hogy tudja, hogy végül vége lehet ennek.

Harry megértően bólintott, és remélte, hogy a férfinak igaza van.

- Harry, azt mondtad, más kötetek is vannak - mondta Perselus. – Mennyi, és olvastad-e az összeset?

- Összesen tíz - tisztázta Harry. – Átlapoztam őket. Mindenféle dolgok vannak benne. Varázslatok, bájitalok, bűbájok, orvosságok, néha csak ötletek, és filozófia. De sajnos a párszaszót nem könnyű lefordítani. Nekem úgy néz ki, mint az angol. Nem is tudom hányszor történt, mialatt ezen a köteten dolgoztam, hogy egyszerűen párszanyelven másoltam le, amikor azt gondoltam, hogy angolul írok - nevetett kissé önmagát elítélően. – Elég sajnálatos, hogy ezt a képességet rám pazarolták el, helyetted, vagy Hermione helyett. Én csak egy részét értem a könyvben lévő dolgoknak.

- Ne legyél ennyire kemény önmagaddal, Harry - mondta neki Hermione gyorsan. – Úgy gondolom, hogy sokkal többet megértesz, mint képzeled. Nyilvánvalóan megértetted mit írt Mardekár a vérfarkaskór bájitalról.

- És én személyes tapasztalatból tudom, hogy egy antik kéziratot lefordítani nem könnyű dolog - tette hozzá Perselus, nyíltan dicsérve őt, a többi tanuló meglepetésére. – Ez egy felbecsülhetetlen ajándék, Harry. Köszönöm.

Harry rávigyorgott, és az arca elpirult az örömtől.

– Szívesen.

- Ezt meg kell ünnepelnünk - határozott Molly, és felállt. – Mit szólnátok ahhoz, ha megterítenénk az asztalt, hogy mindannyian együtt tudjunk reggelizni? Sok munka vár még ránk, hogy a karácsonyi vacsorát az asztalra tegyük este, és Albus, Minerva, és Hagrid is itt lesz néhány órán belül.

Míg a többiek szétoszlottak, hogy Mollynak segítsenek, Harry, Remus és Sirius keresésére sietett. Megtalálta őket kinn a verandán, egymás karjaiban. Remus Sirius nyakába temette az arcát, és Sirius gyengéden simogatta a hátát. Egyik férfi sem mondott semmit. Harry nem akarta megzavarni ezt az intim pillanatot, így megfordult, hogy visszamenjen a házba, de Remus meghallhatta.

- Harry - szólította meg.

Harry visszafordult, és tétován rájuk nézett. Mindkét férfi olyan érzelmekkel teli szemekkel nézett rá, hogy sírni szeretett volna. Helyette feléjük lépett, és mindketten a karjukba zárták.

- Köszönöm, Harry - mondta Remus egyszerűen, és a hangja elmondott mindent, amit mondani kellett.

* a csillaggal megjelölt részről: Az angolban Perselus neve – Severus Snape – és Sirius is „S” betűvel kezdődik. Ezt a magyarban sajnos sehogy sem lehetett összehozni.

Írói megjegyzés: Ez a fejezet az egyik kedvenc témámmal foglalkozott a HP világából. A varázsvilág képes csontokat visszanöveszteni, dolgokat varázsolni a levegőből, átalakítani állatokat tárgyakká és fordítva, de nem tudják meggyógyítani a rossz látást? Muglik már évek óta képesek erre, akkor a varázslók mi a nyavalyáért nem? És ha ők nem is tudják, akkor Madame Pomfrey miért nem fixálta Harry látását a számos kórházi szárnyban töltött idő alatt?