2.

- Bassza meg!- kiáltotta Ron az undortól hátrafelé botladozva. Harry és Kingsley odasiettek, de ők is megtorpantak, mikor megláttak, mit talált a vörös hajú.

 - A francba, ez már a tizedik! – mondta grimasszal az arcán Shacklebolt.

Harry elfordult a borzalmas látványtól. Az áldozat testének darabjait gondatlanul szétszórták a szobában. A hasi részen ugyanaz a brutális jel volt, ami a többin, és kétségtelenül a hátán is.

A vér… mindenhol ott volt. A földön, a köveken, a falon és az ajtón. A szoba szaga eléggé rossz hatással volt rá. A levegő orrfacsaró volt, és alig tudta visszatartani rosszullétét.

A Kis Túlélő legjobb barátjára pillantott, aki meredten a plafont bámulta. Arca halványzöld árnyaltú volt, állkapcsa idegesen megfeszült.

A megcsonkított test egy kőtáblán feküdt, a romos kunyhó közepén. A parancsnok fejrázva nézett a halott férfi megkínzott arcára.

Sajnálom, hogy nem tudtunk segíteni rajtad.

A másik két aurorhoz fordult.

Ron arckifejezését látva ijesztően elmosolygott. – Ron, menj és lépj kapcsolatba Tonksszal és Dillinghammal. Harry, segíts nyomokat keresni. Remélhetőleg ezúttal a korcs hagyott maga után valamit.

Aktakupacok hevertek szanaszét az asztalon, ahogy az auror-különítmény a következő áldozat után kutatott Franciaországban. – Mi az ördögért nem találtunk még semmit? – mordult fel mély hangon Dillingham.

Rollin felsóhajtott. – Mert a Szent Mungó még mindig nem akarja kiadni az aktákat. Azok nélkül sötétben tapogatózunk. Néhányan nem jelentették az esetüket a minisztériumban.

Kingsley tajtékzott a dühtől.

- Állandóan a gyógyítói titoktartást emlegetik. Én értem, hogy felesküdtek, de ez egy extrém eset! - Ronra nézett, aki Buxtonnal a címjegyzéket böngészte. – Weasley? Kapcsolatba léptél Tonksszal a Szent Mungóval kapcsolatban?

Az bólintott, és idegesen babrálta a kezében lévő lapokat.

- Igen, de még mindig nem sikerült meggyőznie őket, hogy kiadják az aktáikat, még akkor sem, ha csak azokra tartunk igényt, amik erőszaktételről szólnak.

Buxton felsóhajtott.

- Hát, legalább egyet találtunk – suttogta maga elé.

Wickham, aki épp most lépett be a gyűlésszobába összehúzott szemöldökkel felmordult.

- Igen, de már eltűnt. A családja ma reggel jelentette be. – Chase az asztalra dobta a férfi aktáit. – Biztos vagyok benne, hogy majd csak a tizenegyedik áldozatunkként fogjuk újra látni…

Harry, aki Wckham után jött be, felsóhajtott. – Van egy bizonyos következetesség az elkövetőben. Az Egyesült Királyságból Franciaországba ingázik. Áldozatról áldozatra. A legutóbbi az Egyesült Államokban volt.

- Akkor a következő Franciaországban lesz. – jegyezte meg Ron

- Merlin, védj meg! – nyögött fel Dillingham - A miniszter imádni fogja…

Shacklebolt gúnyosan rámosolygott.

- Valaki hívja fel Tonksot, és mondja meg neki, hogy folytassa a Mungónál. Ez nem mehet így sokáig. Minél előbb meg kell találnunk a leendő áldozatot.

Buxton kisétált.

- Vagy áldozatokat. Fogalmunk sincs, mennyi ideje tart ez, és mivel a minisztériumok megtiltják, nem adhatjuk ki minden információnkat az újságíróknak. Így nem jelentkeznek az megerőszakoltak.

Dillingham megrázta a fejét, miközben felkapta a helyi francia kórház aktáit.

- Miért nem lehet kiadni az információkat egyáltalán?- kérdezte Harry.

- Ki tudja? Azt állítják, hogy nem akarnak pánikot kelteni.

Kifolynak a szemeim… Többet kellene aludnom. - gondolta a zöld szemű férfi. Egész éjjel az ügy aktáit olvasta. És még mindig semmit nem kaptunk a Szent Mungóból. Pff…

Harry az asztalra fektette a fejét, és éppen elszundított, mikor az iroda ajtaja kirobbant, nekicsapódva a falnak. Riadtan ébredt, kezébe kapva pálcáját.

- Mi a fene?!

Ron állt az ajtóban, óriási mosollyal az arcán.

- Gyere! Találtunk valakit, akire illik a leírás!

Harry szemei elkerekedtek a hihetetlen hírtől, majd elmosolyodott.

- Ez remek!

A másik bólintott. – Ma reggel felvettük vele a kapcsolatot. Dillingham és Buxton elmentek hozzá. Lehet, hogy az ottani minisztériumba viszik, vagy ott maradnak a gyilkosra várva.

Harry hátradőlt a székében, majd meglepetésében felkiáltott, mikor Ron megragadta a kezét, és felhúzta.

- Gyere, te idióta! Franciaországba kell mennünk, azonnal!

Pár perccel később az aurorcsapat már türelmetlenül várt a szokásos gyűlésszobában Dillinghamre és Buxtonra. Wickham hallhatóan sóhajtott és az ajtóra bámult. – Mi tart ilyen sokáig? - morogta.

Rollin ránézett. – Talán megpróbálják rávenni az áldozatot, hogy jöjjön a minisztériumba?

Ron felhúzta a szemöldökét. – Tényleg úgy gondolod, hogy ennyi ideig tart, hogy meggyőzzenek, azok után, amit az az őrült tett és tervezett?

Az ötlet felvetője elvigyorodott. – Igaz.

Mindenki meglepetten felugrott, mikor az ajtót kivágódott és egy káromkodó Dillingham jött be a szobába, akit a nagyon ideges Buxton követett.

Az angol aurorok értetlenül nézték, ahogy Dillingham az áldozatok fala előtt járkál feldúlva.

- Thanksggiving pas de sage écume téter salopard! État du terrain autour de vexer peupler pour pas de fucking raison. Fucking salopard, moi vouloir se déchirer votre merde bras tourné et salope gifle vous ŕ enfer.

Akik értették, sokkolva hallgatták, leesett állal. Harry rájuk nézett. Az arckifejezésükből ítélve, nem biztos, hogy tudni akarta, mit mondott a francia parancsnok.

Wickham megköszörülte a torkát.

- Uram? Minden renden?

Buxton felhorkant az ajtó mellől, ahol helyet foglalt.

- Nem. Semmi sincs rendben.

- Mi történt?- értetlenkedett Tonks. A haja sötétvörössé vált Dillingham átkozódását hallgatva. Nem tudta, mit mond, de valami azt súgta neki, hogy lelki nyugalma érdekében ne használjon fordító bűbájt.

Buxton legyőzötten felsóhajtott. – Eltűnt.

A szobában feszült csend lett, majd mindenki egyszerre kezdett el beszélni.

- Elég! – szakította félbe őket Shacklebolt felpattanva.

Az aurorcsapat elcsendesedett.

Kingsley a másik parancsnokhoz fordult. – Dillingham!- csattant fel. Még kétszer kellett megszólítania, míg a francia felfigyelt rá.

- Igen?- morrant.

- Mi történt? Buxton azt mondta, hogy az áldozatunk eltűnt.

Dillingham végighúzta kezét lassan őszbe forduló haján. – Eltűnt.

Fejet rázva nézett a semmibe, majd egy pillanatra lehunyta a szemét. – Csak percekkel kellett elkerülnünk! Az áldozat ebédje még meleg volt, és félig hiányzott. A bejárati ajtó előtt dulakodásra utaló nyomokat találtunk. Az átkozott előttünk ért oda!

Shacklebolt mintha éveket öregedett volna a rövid beszámoló alatt. – Valami konkrét nyom?

Buxton megrázta a fejét. – Nincs. Nem hagyott hátra semmit.

- Szóval megvan a tizenkettedik áldozatunk.

Leült a székére, s nyilvánvaló kimerültséggel dőlt hátra.

Az ajtó felől kopogtatás hallatszott. Mindenki a belépő, édesen mosolygó fiatal nő felé fordult. Dillingham áthatóan nézett rá. – Marie, tudod, hogy imádlak, de jelen pillanatban nagyon ideges vagyok. Remélem, jó híreket hoztál.

A titkárnő kuncogott egyet, aztán egy irattartóval a kezében az asztalhoz sétált, majd letette rá. – Tudtad, hogy van egy unokatestvérem, aki a Szent Mungóban dolgozik?

Erre mindenki felfigyelt. Dillingham elmosolyodott. – Igen?

- Hát ő… barátja az egyik kórházi igazgatónak. Sikerült meggyőznie, hogy átvizsgálhassa az aktákat, és ha talál valamit…

Dillingham az egy darab, vékony aktára meredt. – És ez? Ez az amire gondolok?

- Az – bólintott rá Marie. – Az egyetlen akta a Mungóban, ami beleillik az ügybe. Ő az egyedüli személy, akit azzal a bizonyos sebhellyel jelentettek be.

Wickham és Weasley örömujjongásban törtek ki. Wickham odarohant és megölelte a titkárnőt. – Marie, ha nem tudnám, hogy akkor a férjed megölne, most megcsókolnálak!

A nő játékosan ellökte magától. – Ugyan már! - nevetett Marie. – Nekem most dolgoznom kell.

A csapat köszönömöket kiáltott utána, miközben kifelé ment. Közben Dillingham átadta Shackleboltnak az aktát. – Ezúttal a te területeden csap le.

Kingsley rámosolygott, majd szétnyitotta az iratot. Az álla rögtön leesett, és meglepetésükre visszahuppant a székére. Továbbra is a kezében szorongatta a papírokat, és némán meredt rájuk.

Ron, Harry és Tonks köré gyűltek, de még így sem látták tisztán az aktát.

- Parancsnok?- kérdezte Ron összehúzott szemöldökkel.

- Mi a gond? Ismered? Rossz az információ? - Tonks idegesen toporgott egy helyben.

Harry összehúzott szemmel próbálta kivenni a sokkolt ember kezéből a papírokat. Mikor sikerült, megfordította, hogy ők is láthassák.

Egy elfojtott, ziháló hang hagyta el a zöldszemű férfi torkát. Tonks a szájához kapta a kezét, míg Ron, Kingsleyhez hasonlóan leült.

Harry hitetlenkedve megrázta a fejét, miközben még egyszer elolvasta az aktában leírt nevet.

Perselus Piton.