34. Fejezet. – Alváshoz készülődve

A nő felvezette őket az emeletre, végig egy hosszú folyosón, amit csak néhány helyen világítottak meg a fáklyák.
– Sokan vagyunk ma este, uraim - tájékoztatta őket, miközben megállt egy nehéz faajtó előtt, és benyitott rajta. Ebből mindannyian megértették, hogy ezen az éjszakán, egyetlen szobán kell osztozniuk. Nem mintha ezt Remus bánta volna. Egyikük sem akarta szem elől téveszteni Harryt.

Remus köszönetet mondott a nőnek, majd követte a többieket a szobába. Perselus azonnal becsukta és bezárta az ajtót, majd megerősítette azt néhány védőbűbájjal. Kevés esély volt rá, hogy bárki is átjusson a mardekáros védőbűbájain.

Elég volt egyetlen pillantást vetni a szobára, hogy meggyőződjenek, egy ősrégi, néhány százados, családi lakosztályt kaptak. Ilyen sok lénnyel - amelyek az életet és lelket egyaránt fenyegették - ezen a vidéken egy hely a vár biztonságos falai mögött, kiváltság volt. Nem lehetett szokatlan, hogy teljes családok osztoztak egy ilyen kis lakóterületen, mint ez, bár ez a lakosztály egész kényelmes volt.

Valaki gondoskodott róla, hogy egy vastag szőnyeget terítsen a kőpadlóra. Olyan dolog volt ez, amiről Remus gyanította, hogy csak számukra tették meg. És noha csak két ágy volt a szobában, az ágyfüggönyök és ágyneműk frissnek és tisztának látszottak. Az egyik oldalon levő nagy kandallóban tűz lobogott, és Sirius jelenleg a lángokat vizsgálta, minden kétséget kizáróan azért, hogy megbizonyosodjon róla, biztonságos-e a hopp-hálózattal szemben. Míg Perselus elindult, hogy leellenőrizze magukat az ágyakat, és a mögöttük levő falakat, addig Remus az egyik oldalon levő kis fürdőszobát vizsgálta meg, hogy megbizonyosodjon róla, nem várnak rájuk rejtett meglepetések.

A hármas, Sirius, Perselus és Remus, meglepően jól dolgoztak együtt. Mindannyian éppen eléggé paranoiásak voltak ahhoz, hogy bízzanak a másikban, hogy biztonságossá teszik a szobát. Harry pusztán állt a szoba közepén, és összezavarodva nézte őket, mielőtt végül felsóhajtott, és odament a tűzhöz. Amikor Remus kijött a fürdőszobából látta, hogy a fiatalember leereszkedik a szőnyegre a lángok előtt, és gondolataiban elveszve bámul bele.

Egymást felváltva használták a fürdőszobát, hogy elkészüljenek az éjszakára, végül Sirius elküldte Harryt, hogy átvegye a pizsamáját, - amit átváltoztatott neki -, és megmosakodjon. Miután a fiú eltűnt a fürdőszobában, a három férfi bizonytalanul bámult egymásra.

- Nagyon csendes volt ma este – jegyezte meg Remus, amikor világossá vált számára, hogy a másik két férfi nem fogja kimondani, mi járt az agyában. Kétségtelen volt, hogy mindketten aggódtak Harry lelkiállapotáért, és valószínűleg azon a tényen tűnődtek, hogy csak két ágy van.

- Sok mindenen ment keresztül - ismerte el Sirius. Most már mindannyian ismerték az előző éjjeli harc történetét.

- Még nyolc halál - mormogta Perselus.

Sem Remus, sem Sirius nem mondott erre semmit, hiszen mindketten tudták, hogy Harry már így is túl sok mindenért hibáztatja magát.

- Nem tetszik nekem ez a terv – sóhajtott fel Sirius. – Kivinni Harryt oda… arra… - intett bizonytalanul a kezével, de mindketten megértették, hogy a közelgő harcra értette.

- Nem lehet lebeszélni - válaszolt Remus emlékezve a Harry szemében látott pillantásra, amikor délután a segítségüket kérte. A Siriustól és Perselustól érkező bólintás megerősítette, hogy ők is felismerték ugyanezt. Valami alapjaiban változtatta meg Harry világról alkotott felfogását, habár Remus még nem volt biztos benne, hogy mit jelenthet ez mindnyájuk jövőjét tekintve.

Hallották, ahogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, és felnéztek, hogy lássák, amint Harry visszatér a szobába, most már abban a pizsamában, amit Sirius készített neki. Mezítláb és karcsúan rendkívül fiatalnak látszott, habár a szemei - amelyek már Perselus bájitalának köszönhetően nem rejtőztek szemüveg mögött -, nem egy gyermek szemei voltak.

Sirius nem vesztegette az időt, hanem fényesen rávigyorgott.
– Jól vagy, Harry? - kérdezte.

 A fiatalember elgondolkodó arccal bólintott. Tett egy óvatos lépést előre, mintha gondolkodna valamin. Mindhárman csendben vártak, látva, hogy nyilvánvalóan foglalkoztatja valami.

- Meg akartam köszönni nektek – mondta aztán, és borzalmasan fiatalnak hallatszott, mintha minden újonnan megtalált magabiztossága elhagyta volna.

- Mit, Harry? – kérdezte Sirius zavartan, és gyorsan Harry mellé lépve megfogta az egyik kezét. Harry hálásan rámosolygott, és Remus látta, hogy a keze megfeszül Sirius markában. Hirtelen eszébe jutott, hogy milyen kevés szeretetet kapott ez a fiatalember, míg felnőtt. Ezek a gesztusok valószínűleg többet jelentettek neki, mint ahogy ők meg tudnák érteni, és Remus hálás volt, amiért Sirius képes volt ilyen dolgokra. Mind ő, mind Perselus túlságosan kimértek voltak, de Sirius pótolta ezt.

- Hogy utánam jöttetek – magyarázta Harry. – Hogy megmentetek.

Sirius erre elvigyorodott.
– Nem úgy tűnt, hogy túlságosan nagy szükséged van arra, hogy megmentsünk, Harry.

- Nem ma - mondta Harry egyszerűen. – Holnap.

A mosoly elhalványult Sirius arcán, és az egyik karjával átölelte Harry vállát. A döbbenet, amit mind a hárman éreztek, tisztán látható volt a szemében.

- Nem tudom egyszerre irányítani a patrónust és lebegtetni azt a követ - magyarázta Harry. – És emiatt azok a férfiak odakinn egy vérfürdőt akarnának győzelemnek nevezni. Nem vagyok benne biztos, hogy azt még egyszer elbírnám-e viselni.

Remus azon kapta magát, hogy a torka fájdalmasan összeszorult, amikor nyelni próbált, ahogy megértette, hogy Harry nem csak a holnapi harcról beszél, hanem arról az éjszakáról is, amikor kivette Voldemort kezéből Odin Szemét. Azon a napon megmentette Roxfortot, és valószínűleg megmentette az egész varázslóvilágot is. De az az egyszerű cselekedet nem csak halálfalókat, hanem aurorokat is megölt. A varázslóvilág nagy győzelemként tartotta számon, de Harry csak azokra a nőkre és férfiakra tudott gondolni, akik meghaltak.

Mielőtt ők hárman ma megérkeztek, Harry már eldöntötte, hogy lezárja a Kétségbeesés Kútját. Tette ezt úgy, hogy tudta, emberek fognak elesni a dementorok elleni harcban. Nem tudtak védekezni ellenük, és Harry túlságosan elfoglalt lesz a kővel ahhoz, hogy meg tudja menteni őket.

Sirius szorosan magához ölelte Harryt.
– Nem vagy egyedül, Harry - biztosította. – Felejtsd el azokat a gondolatokat. Holnap nyerni fogunk. Minden rendben lesz. - Ezek nem igazán olyan ígéretek voltak, amiket bárki jóhiszeműen kimondott volna. De Remus, és nyilvánvalóan Perselus is - aki nem mondott ellene semmit - megértették, hogy Harrynek szüksége volt arra, hogy hallja őket.

Harry a keresztapja szemébe nézett, és valami mást keresett az arcán.
– Rendben leszel a dementorok ellen, Sirius? - kérdezte, hangot adva a kérdésnek, amin Remus is egész este gondolkodott. Senki sem szerette a dementorokat, de egy korábbi azkabani fogoly számára csak még inkább hozzátettek a félelmeihez.

Sirius gyengéden rámosolygott a fiatalemberre.
– Nem gondolod komolyan, hogy becsaplak, igaz? - gúnyolódott, és Remus szíve megrándult, amikor rájött, hogy Sirius válasza inkább kibúvó volt. Perselus - aki leült a szoba távolabbi végében lévő ágyra - kissé idegesen feszengett, mintha ő is észrevette volna, hogy Sirius válasza nem az volt, aminek lennie kellett volna.

Remus bizonytalan volt benne, hogy Harry is rájött-e, mert válaszképpen elmosolyodott. De a következő szavai arra utaltak, hogy többet megértett, mint elárulta.
– Tudod, melyik emlékemet használom a patrónusomhoz? - kérdezte egy majdhogynem szégyenlős mosollyal.

Sirius megrázta a fejét, jóképű arca világosan mutatta a kíváncsiságát. Remus maga is gondolkodott már ezen. Ő csak azt mondta Harrynek, hogy legyen biztos abban, hogy amit használ, egy erős, energikus érzelem legyen. Soha nem kérte Harryt, hogy részletesen megmagyarázza.

- Az első éjszakát, mikor megismertelek - mondta Harry egyszerűen. – Amikor elmondtad, hogy a keresztapám vagy, és megkértél, hogy lakjak veled.

Remus látta, hogy a szoba túloldalán Perselus elfordítja erre az arcát, és az állkapcsa megfeszül valamilyen érzelemtől. Remus azon kapta magát, hogy a lábát nézi, mert képtelen arra, hogy a Harry és Sirius arcán levő érzelmeket bámulja. Annyira ellentmondásosan érezte magát. Boldog volt, hogy Harrynek volt ilyen emléke, amit így meg tudott osztani Siriusszal - akiről ő tudta, hogy örömmel kapaszkodik majd bele egy ilyen beismerésbe -, és másrészről bűnösnek, hogy ennek a fiúnak olyan kevés szeretetben volt része életében, hogy az által képes egy olyan patrónust megidézni, amilyet még soha nem látott, hogy egy férfi, akit kevesebb, mint egy órája ismert, felajánlott neki egy otthont.

De úgy tűnt, hogy ez pontosan az volt, amit Siriusnak hallania kellett, mert Remus kihallotta az örömet a hangjából, amikor megszólalt.

- Ez az, ami előhívja Ágast, a Királyi Fehér Szarvasbikát?

Megint ez a szófordulat, és Remus összehúzott szemöldökkel gondolt arra, hogy talán ez visszhangzik Siriusban. Felpillantott, hogy lássa, hogy a páros egymásra mosolyog, és szemükben nevetés bujkál.

- Elmondod, mi a patrónusod? - kérdezte Harry.

Sirius csak önelégülten mosolygott rá.
– Gondolkozz egy ideig rajta, és azt hiszem, ki fogod találni.

És ez, végre, biztosíték volt, hogy Sirius meg tudja idézni. Lehet, hogy nem mondta ki nyíltan, de ha képes volt ugratni Harryt arról, hogy milyen alakot venne fel, az azt jelentette, hogy tudta magáról, van egy inkarnálódott patrónusa. Remus érezte, hogy valami megnyugszik benne az felismeréstől.

Ha Harry ki is találta, nem adta jelét, csak elvigyorodott, és ösztönzően megölelte Siriust.
– Jó éjt, Sirius - mosolygott, aztán Remus felé pillantott. – Jó éjt, Remus.

Ezután gyorsan átsietett a szobán, és bemászott az ágyba, amin Perselus ült, látszólag mind a négyük számára eldöntve ott és akkor, hogy hogyan alszanak ezen az éjszakán.. Az, hogy semmi gondja nem volt azzal, hogy abba az ágyba másszon be, amit Perselus nyilvánvalóan kiválasztott magának, egyáltalán nem volt meglepő, hiszen Roxfortban is egy ágyon osztoztak a férfivel.

Sirius, meglepő módon csak felsóhajtott, és megvonta a vállát Perselus felé, majd a másik ágy felé fordult. Remus ezt végszónak tekintette, hogy ő is aludni térjen.

Hagyták a tüzet és a gyertyákat világítani, mert egyikük sem akart teljes sötétséget a szokatlan környezetben. És a szobában már így is elég hideg volt. Remus behúzta a függönyöket az ágy körül, amikor Sirius csatlakozott hozzá, és magukra szórt egy melegítő, valamint egy hangtompító bűbájt, amíg Sirius hozzálátott, hogy lehúzza csizmáit. Nem akart egy teljes némító bűbájt használni, mert az a szobából érkező hangokat is kizárná, és hallani akarta, ha valaki bejön.

Hozzálátott, hogy levegye a saját csizmáit, és mindent megpróbált, hogy figyelmen kívül hagyja a mellette levő férfit. Sem ők, sem Perselus nem öltözött át hálóruhába úgy, mint Harry tette, tudva, hogy előfordulhat, hogy egy pillanat alatt kell felébredniük és harcolniuk,  vagy megvédeniük magukat egy támadástól. De levették a külső bőrruhát.

A csizma után Remus a vászoningét vette le, de túl félénk volt a testén levő sebhelyek miatt, hogy mást is levegyen. Ő és Sirius már máskor is osztoztak egy ágyon a küldetések során, de nem tudta nem érezni, hogy a dolgok finoman megváltoznak közöttük. És a legnagyobb erőfeszítései ellenére is, hogy ne nézzen oda, azon kapta magát, hogy a Sirius csupasz bőre magához vonzza a tekintetét, ahogy férfi zavartalanul leveszi a saját ingét, és az ágy lábához dobja. Sirius mindenhol sovány izom és ín volt, és Remus már sokszor álmodozott arról, hogy mindegyik területet a kezeivel térképezi fel. Röviden ránézett az örökösnek járó tetoválásra Sirius lapockáján, ami az elsőszülött jele volt egy aranyvérű családban. Toujours Pur*, állt a családi címer alatt, gúnyolódva a vérfarkassal.

Erőfeszítései ellenére Sirius rajtakapta, hogy bámulja, és aggódva összehúzta a szemöldökét.
 – Akarod, hogy átváltozzak? - kérdezte gyengéden, féken tartva a hangját, hogy a többiek ne hallják.

Egy pillanatig eltartott Remusnak, hogy megértse, mit ajánl. A múltban is Tapmanccsá változott, hogy Remus kényelmesebben érezze magát, ha osztozniuk kellett az ágyon. De valamilyen okból kifolyólag ma este nem akarta ezt. Gyorsan megrázta a fejét, majd idegesen lerántotta az ágytakarókat és alájuk mászott. Sirius elvigyorodott, és mellé csúszott.

- Tényleg nem tudtad, hogy az a szőke udvarol neked? – kérdezte aztán.

Remus a hátára fordult, és felnézett rá. Sirius a könyökén támaszkodott, és kíváncsian nézett rá.
– Nem egy megszokott esemény - világosította fel Remus.

- Én állandóan udvarolok neked, Holdsáp - emlékeztette Sirius, és Remusnak be kellett ismernie, hogy ez igaz. Még az iskolában is flörtölt vele Sirius, bár az jórészt csak vicc volt, hogy legyen min nevetniük.

- Nem gondolod komolyan - mutatott rá Remus.

Hosszú ideig Sirius nem mondott semmit, aztán Remus megdöbbenésére, Sirius kezét érezte az arcán, ahogy az ujjai lágyan felé fordították őt. A szemében levő pillantás ezúttal nem volt kötekedő vagy komolytalan, szemei valami olyan fénnyel csillogtak, amitől Remusnak elállt a lélegzete. Mikor Sirius Black minden figyelmét rád összpontosította, az leginkább olyan volt, mintha a nap középpontjában állnál.
– De igen, Holdsáp, komolyan gondolom. És meg kell értened, hogy nem fogom feladni.

- Sirius - suttogta Remus kétségbeesetten, mert annyira keservesen vágyott rá, hogy elhiggye a szavait, és ugyanolyan biztosan tudta, hogy a hite nem igazán számított. Ha Sirius tényleg meg akarta ezt próbálni, akkor a világon semmi sem volt, amit Remus meg tudott volna tagadni tőle, még akkor sem, ha utána darabokra szakad.

És akkor Sirius ajkai az övén voltak, megízlelve őt, megrészegülve a halk nyögéstől, ami elszabadult az ajakai közül. Olyan jó volt, annyira édes, csupa öröm és élvezet, amit egész életében megtagadott magától, egy egyedülálló, tökéletes érzéssé olvadt össze. Tudta abban a pillanatban, hogy nem számít, mit hisz, mit remél, miről álmodna, vagy mitől félne, egészen és teljesen Sirius Blackhez tartozik, és mindig is oda tartozott.

Sirius befejezte a csókot, mielőtt az túl messzire mehetett volna, és Remus azon kapta magát, hogy gyámoltalanul bámul fel a férfira az elfüggönyözött ágyuk halvány fényében. A szíve kalapált, és ő teljesen irányíthatatlanul érezte magát. Úgy tűnt, Sirius keres valamit a tekintetében, erre utalt az a megfeszített, komoly pillantás, amivel az övébe mélyedt. Akármit is látott, gyengéden elmosolyodott, bár Remus egy élet alatt sem lett volna képes értelmezni azt a pillantást.
– Meglátod, Holdsáp - suttogta lágyan, miközben lefeküdt mellé. – Meglátod.

Remus most már remegett. Reszketett, a sosem tapasztalt izgatottságtól, amelyeket nem tudta hogyan kezeljen. Ezúttal nem a farkas volt, hanem az ember az, aki túl nagy fába vágta a fejszéjét. Szégyellte, hogy így érez, ennyire kétségbeesetten, ijedten és rászorulóan, mint egy kamasz lány, aki most kapta meg élete első csókját. De hát neki ez volt az első csókja. Mégis, úgy tűnt, hogy egy felnőtt embernek jobban kéne kezelnie az ilyen dolgokat. Több ravaszsággal, és több uralommal.

Aztán Sirius a karjaiba húzta, hozzágömbölyödött hátával a mellkasának, így érezte a férfi testének hosszú, megnyugtató vonalát, ahogy határozottan az övének nyomódott. És Istenem, ez ennyire jó érzés, hogy felizgatja? Darabokra fog esni, ha a szíve nem hagyja abba a kalapálást.

Sirius a mellkasára tette a kezét, erősen és biztonságban tartva. Megremegett a meleg levegő csiklandozása miatt, ami megérintette Remus fülét, ahogyan Sirius lágyan suttogott neki.
– Minden rendben, Holdsáp - nyugtatta. – Ígérem. Minden rendben. Csak aludj! Ne gondolkodj, csak aludj!

Remus nem igazán értette, hogy mit mondott, de végül is nem számított. Ne gondolkozz… ezt meg tudta tenni, ha Sirius akarta. Most az egyszer elengedhette magát, és bízhatott abban, hogy Sirius majd megtartja. Sirius Black karjaiban volt, a meztelen mellkasának dőlve feküdt. Volt életében olyan időszak, amikor ne erről álmodott volna? Úgy tett, ahogy Sirius kérte, és nem gondolkodott többet. Elengedte magát, és a férfi szívdobogását hallgatta, ami együtt vert az övével, erősen és megnyugtatóan. És ahogy az álom elragadta, rájött, hogy most az egyszer még a farkas is teljesen elégedett.

Perselus bemászott Harry mellé az ágyba, röviden megállva, hogy levegye a csizmáját és az utcai ruháit. Mivel nem akarta, hogy Harry kényelmetlenül érezze magát, ezért magán hagyta a nadrágját és a vastag alsóingét, majd bebújt a takarók alá. Miközben a kardját a fejtámlához tette, hogy könnyen elérhesse és a pálcáját a párnája alá, megijesztette, hogy a fiú közelről figyeli. Ez az ágy jóval kisebb volt, mint amin a Roxfortban osztoztak, és nem volt közöttük a kényelmes távolság. Máris érezte, ahogy Harry testének melege átszivárog hozzá.

- Dühös vagy? - kérdezte Harry lágyan, meglepve őt.

- Természetesen mérges vagyok- válaszolt Perselus rögtön, bár először megállt, és a függönyökre szórt egy némító bűbájt. – Olyan mérges vagyok, hogy meg tudnám ölni!

Úgy látszott a szavai meglepik a fiatalembert, mert kényelmetlenül fészkelődött.
– Úgy értem rám, nem Alrikra - javított Harry.

- Rád? - bámult rá Perselus meglepetten, és észrevette, hogy őszinte aggodalom csillog azokban a fényes, zöld szemekben. – Azt gondolod, hogy dühös lennék rád, mert elraboltak? Hogy lehetne az a te hibád?

De ismét félreértette a kérdést, mert Harry megrázta a fejét.
– Úgy értettem azért, mert azt mondtam, hogy segítek nekik holnap. A kővel és a dementorokkal.

Perselus felsóhajtott. Dühös volt, bár nem kimondottan Harryre. És rémült volt. És büszke.

– Griffendéles vagy, Harry. Aligha hibáztathatlak azért, mert a természetedhez hűen viselkedsz. - A fiatalember zavarodott pillantására megrázta a fejét. – Nem, Harry, nem vagyok rád mérges. Már teljesen beletörődtem a ténybe, hogy egy griffendélessel házasodtam össze.

Harry erre kényszeredetten elmosolyodott.
– Sajnálom - mondta, de csak halványan hallatszott bocsánatkérően. – Örülök, hogy itt vagy - tette hozzá.

Perselus halványan elmosolyodott erre. – Hol máshol kéne lennem? Tudod, hogy Winter Lands Griffendél Godric szülőhelye. Te és a kutya keresztapáid griffendélesekkel vagytok körülvéve. Kell legalább egy mardekáros, hogy vigyázzon rád, nehogy valami őrültséget csinálj.

Most az egyszer Harry nem tiltakozott a Blacket és Remust ért sértés ellen, vagy a griffendélesek leszólása miatt. Helyette csak elmosolyodott, lefeküdt a párnára, és úgy tűnt, mintha Perselus sértése mindent helyre tett volna a világon.

– Örülök, hogy itt vagy - mondta ismét, és talán ez igaz is volt. Biztosan nem ellenkezett, vagy iszkolt el, amikor Perselus lefeküdt mellé, és a teste majdnem megérintette az övét a nehéz takarók alatt. Inkább csak elhelyezkedett a melegben, becsukta a szemét, és a légzése egyenletessé vált, ahogy álomba merült.

Perselus hosszú ideig feküdt ébren, és hallgatta, ahogy Harry mellette szuszog. Hálás volt, hogy rendben van, és aggódott azért, hogy mit hozhat a holnap. Nem gondolt túl sokat, vagy túl erősen azokra a féltékeny gondolatokra, amik korábban gyötörték, vagy a tényre, hogy a fiatalember testének melege nagyon is arra csábította, hogy megforduljon és megérintse. Helyette arra a gondolatra összpontosított, hogy nem számít mi lesz, hogy mi jöhet holnap, meg fog róla bizonyosodni, hogy Harry túléli a konfliktust. Amilyen hamar csak emberileg lehetséges Harry biztonságban lesz Roxfort falai között, és soha többé nem fogja kiengedni a látóköréből.

Végül elaludt, csak hogy néhány órával később felébredjen a Harry felől érkező fájdalmas hangokra. Ahogy lerázta magáról az álom ködét, azonnal rájött, hogy Harry nem vett be semmilyen bájitalt a rémálmai ellen, és hogy néhány hónap óta először, azok most új képekkel bővültek, amik csak még erősebbé tették. Megértve, hogy ezek a képek, hogyan hatnak a fiúra, Perselus nem is habozott, hanem megfordult, és a karjaiba zárta Harryt. Az éjszaka során a fiú valamikor az ő oldalára gurult, háttal Perselusnak. Perselus mögé bújt, és gyengéden megrázta, hogy felébressze az álomból.

- Rendben van, Harry - suttogta egyenesen a fiú fülébe. Az egyik tenyerét Harry mellkasára csúsztatta, és érezte a dübörgő szívverést a szegycsontján keresztül.

– Biztonságban vagy, minden rendben.

A fiú reszketett, és remegett reagálásként. Perselus ismét megrázta, lökdösni próbálta, hogy felébredjen.

Hirtelen egy kéz kulcsolódott a csuklójára, és Harry egész teste teljesen megmerevedett a karjaiban, amiből Perselus tudta, hogy tényleg felébredt. Perselus visszatartotta a lélegzetét, mert nem volt biztos benne, mit tegyen. Vajon a fiú el fogja rántani magát, ellöki a kezét a testéről, és rá fog ordítani, amiért meg merészelte érinteni?

- Perselus? - hallott egy halk suttogást, és összehúzta a szemöldökét a sok félelmet és zaklatottságot hallva abban a hangban. Harry keze megfeszült a csuklóján.

- Csak egy rémálom, Harry - mondta Perselus gyengéden, de az ő szíve is kalapált, miközben az elkerülhetetlen reakcióra várt.

Aztán, csodálkozására, Harry felsóhajtott, és az egész teste ellazult, mintha megkönnyebbült volna, és a szorítása is gyengült Perselus csuklóján. Azonban távolról sem engedte el. Harry pusztán hátrébb húzódott, és még teljesebben elhelyezkedett Perselus ölelésében, aztán úgy tűnt, visszaaludt. Az átmenet olyan gyors volt, hogy Perselus nem is volt benne biztos, hogy a fiú teljesen ébren volt-e, vagy sem.

Akárhogy is, Perselus most egy kissé kényszerhelyzetbe került. A fiú most már fogta a kezét, gyakorlatilag köré volt csavarodva, ezzel teljesen lehetetlenné tette Perselus számára, hogy arrébb mozduljon. Igyekezetében fel kellett volna ébresztenie a fiút. A hozzá nyomódó hát hossza és a fiúból érkező erőteljes meleg olyan dolgokat művelt a testével, amit egyre nehezebben és nehezebben tudott figyelmen kívül hagyni. Soha nem volt egy különösebben válogatós férfi, de már hónapok óta egy csábító fiatalemberrel osztotta meg az ágyát, anélkül hogy akár is egyszer megérintette volna őt, vagy bárki mást. Gyorsan kezdett bosszantóvá válni az erőfeszítés, hogy tartsa a távolságot, és a kezeit tartsa meg magának.

Perselus beletörődve, hogy egy meglehetősen kényelmetlen éjszaka elé néz, felsóhajtott, és azzal vigasztalta magát, hogy Sirius Black is valószínűleg ugyanígy szenved.

* Toujours Pur = mindig tiszta