7.

Zambini lehet az? – gondolta Harry, miközben a dühös férfi előtte állt.

Harry keze rászorult a pálcájára, mikor Zambini előrelépett egyet. Kissé felemelte a pálcáját, készen, hogy legyőzze a férfit, mikor Piton dühösen felhorkantott mögötte.

- Blaise, nem jöhetsz az otthonomba, hogy ilyen módon beszélj velem!- vicsorogta Piton. Perselus elsétált Harry mellett, s félrenyomta az auror karját meg pálcáját. – Ülj le, Potter! Kétlem, hogy a minisztérium jóváhagyná, hogy megátkozz egy terhes varázslót.

Harry szemei elkerekedtek, ahogy teljesen végignézett a még mindig dühösen előtte álló férfin. Igaz volt. Zambini nagyon terhesnek nézett ki, de nem tudta biztosan, mennyivel volt Perselusnál előbb. Piton a másik terhes varázsló elé állt.

Blaise áthatóan nézett Perselusra.
– Hol van?!- kiáltotta.

Perselus felhúzta egyik szemöldökét. Karba tette a kezét, és hidegen válaszolt.

- Muszáj megismételnem önmagam? Nem érdekel, mennyire vezérelnek a hormonjaid. Nyugodj - meg!

Zambini kinyitotta a száját, hogy megint ordítson, aztán hirtelen lesüllyedt, s rögtön abbahagyta a dühös viselkedésmódját. A szemei zaklatottnak tűntek.
– Sajnálom, Perselus.

A bájital mester arca kissé ellágyult. Előrelépett, és megfogta Blaise vállát. A kandallóval szemben levő kanapéhoz vezette a varázslót.

Blaise nehezen ráesett az ülőhelyre. Előredőlt, egyik kezével a nagy hasán, a másikkal a szemein. Eltörölt néhány könnyet.

Miközben Harry meglepődve, összezavarodva és kíváncsian nézte a varázslót. Perselus Blaise mellé állt.

Perselus felnézett Harryre.

- Potter, azt akarom, hogy menj el. Ez egy privát beszélgetés.

Harry összehúzta a szemöldökét.

- Sajnálom, professzor, de mindketten tudjuk, hogy addig, míg a házban van, itt kell maradnom.

Zambini, aki jobban összeszedte magát, kíváncsian bámult rá.

- Potter? Mi az ördögöt keresel itt?

Perselus válaszolt, mielőtt Harrynek lett volna esélye rá, nem mintha az auror tudta volna, hogyan válaszoljon.
– Dumbledore egyre szenilisebb lesz, és úgy gondolja, hogy védelemre van szükségem, így megkérte az arany griffendélest, hogy jöjjön el babacsősznek.

Elég nagy mennyiségű undor volt a hangjában a vége felé.

Harry egy pillanatig Pitonra nézett. Látta, hogy a férfinek nem áll szándékában elmondani az igazat Zambininek.

Blaise gyengén elvigyorodott.
– Értem- Zambini fáradt sóhajjal dőlt hátra a székében. Szomorú arckifejezéssel célozta meg Perselust. – Láttad őt? Hallottál felőle?

Perselus megrázta a fejét.
– Semmit.

Harry gyorsan megfordult és olyan messzire ment, amennyire lehetett. Blaise szégyenkezve Potterre pillantott, aztán eltakarta a kezével az arcát.
– Soha nem fogom megtalálni.

Perselus mellé ült, s összehúzta a szemöldökét.
– Nem kéne így kifárasztanod magad. Nagyon a végén vagy. A stressz csak bántani fogja a babát.

Zambini bólintott.

- Tudom, de már több, mint egy hónap eltelt, Perselus. Draco soha nem menne csak így el. Nem egy ok nélkül, és nem most, hogy ilyen messze vagyok. – Blaise a hetedik hónapban volt.

- Narcissa megtudott valamit? Az anyád?

A fiatalabb varázsló megrázta a fejét.
– Nem. Még mindig nem találtak semmit. Még Crackal és Monstroval is kapcsolatba léptem.

- Mit mondtak?- kérdezte Perselus.

- Nem találtam rájuk. Pansy azt mondta, Monstro az utóbbi évben valahova állandóan lelép. Azt mondta, hogy viszonya van. Azt hiszem, igaza van. Soha nem volt hűséges.

Perselus együttértő hangot adott ki.

- Gondolod, hogy hamarosan küld egy baglyot?- kérdezte Blaise reménykedve. Perselus gondolatban bosszús volt Blaisre.

Szinte természetes a mardekárosoknak, hogy túl érzelmes legyen terhesség alatt.

- Eddig nem tette meg. Kétlem, hogy megteszi. Jól van, Blaise. Draco találékony ember.

Blaise egy gyors pillantott küldött Potterre, aztán suttogni kezdett:

- Félek, Perselus- vallotta be vonakodva. – Mi van, ha valami…

- Jól van- suttogta Piton hajthatatlanul. – Biztosíthatom. Na most, azt ajánlom, hogy menj vissza a kúriába és pihenj.

- De…

- Folytasd a baglyok küldözgetését, hogy megtaláld! Az enyémet néhány napja elküldtem, hogy keresse meg. De neked pihenned kell, vagy visszahívom Narcissát Franciaországból.

Zambini kinyitotta a száját, hogy ellenkezzen, aztán legyőzötten leejtette a vállait.
– Jól van – még egyszer Potterre nézett, aki a könyvespolcokat nézegette. – Szóval, mennyi ideig lesz a Kis Túlélő a nyakadon?

- Amíg megoldják a helyzetet- nem mondott többet a témáról.

Miután Blaisnek sikerült lábra állnia, mindkét terhes varázsló elindult, Blaise inkább kacsázva, a tűzhely felé. Blaise megfogott egy kis hopp-port.
– Elnézést kérek, hogy így jöttem be. Következő alkalommal küldök egy baglyot előtte.

A köszönés után Blaise eltűnt a kandallóban. Pottert mellőzve, Perselus kisétált a könyvtárból.

Harry összehúzta a szemöldökét és követte a férfit.

- Professzor!

Perselus lassan fordult meg. Egy hirtelenebb mozdulattal tette volna meg, de a gyorsan növekvő súly lelassította.
– Mi? – kérdezte Perselus ideges hangon.

- Hogy volt képes Zambini arra, hogy túljusson a védőbűbájokon, és hopp-porral idejöjjön?

Harry érezte, hogy ez egy fontos információ. Nem engedhette meg, hogy bárki váratlanul bejöhessen.

Perselus felsóhajtott.

- Mert hozzá van kulcsolva a védőbűbájokhoz.

- Miért?- kérdezte Harry.

A bájital mester szemei összeszűkültek Potter hanglejtésére.

- Mert több mint egy hete egyedül van a kúriában, és hét hónapos terhes. Vészhelyzet esetén azt akartam, hogy ide tudjon jönni segítségért.

Harry felsóhajtott.
– Megértem az érveit, professzor, de…

- Semmi de!- fordult meg Perselus, hogy elmenjen.

- A fenébe, Piton! Azért vagyok itt, hogy megvédjem!- Perselus megllt az ajtóban, így Harry folytatta. – Legalább mondja el, hogy kinek van még hozzáférése a lakáshoz.

Perselus kemény pillantást küldött felé a szeme sarkából.

- Csak Albus és Draco Malfoy- mondta.

Harry összehúzta a szemöldökét és megpróbálta megakadályozni, hogy a magánérzései Malfoyról beleszóljon a hivatásos ítélőképességébe.

- Bízik Malfoyban.

- Igen, Mr. Potter. Bízok a keresztfiamban. És most, ha megbocsát – Perselus kiviharzott a szobából.

Ron grimaszolt egyet, miközben bevette a Veritaserum ellenszerét. Wickham hangosan köhögött a kis szoba egyik sarkában, s a vállai remegtek. Tonks egyfolytában Ronra pillantott, s kuncogott, miközben a haja a színét változtatta. Rollin csak együttérzően Ronra mosolygott.

- Sajnálom, Weasley. Nem akartam ezt tenni, de szükség volt rá.

Ron áthatóan nézett rá, és Wickham még jobban remegni kezdett a nevetéstől.
– Fogd be, Chase!- szinte morogni kezdett, mikor Wickham felhorkantott.

Rollin tovább mosolygott, miközben feltekerte a pergament.

- Hát, itt végeztünk. Az egyetlen dolog, amivel meg lehet téged vádolni… - abbahagyta, mikor meglátta a gyilkos pillantást Ron arcán. – Ö… miért nem folytatjuk?

Növény-tapogató. – köhögte gondolatban.

- Igen, tegyük azt!- kiáltotta a szégyenkező Ron.

Wickhamnak sikerült lenyugodnia. Végre sikerült nevetés nélkül Ronra néznie, de nem hagyta abba a vigyorgást.
– Legalább tudjuk, hogy nem volt semmi közöd ahhoz, ami Roxfortban történt. Gyerünk! Menjünk vissza a gyűlésszobába!

- Kérdezzük meg Marietől, hogy Dillingham és Buxton végeztek-e Shackelbolttal.

A négy auror visszaindult a gyűléstermükbe, és több mint tíz perce ott voltak már, mikor Shacklebolt, Dillingham és Buxton beléptek.

Ron meglepődött, hogy Ahacklebolt ennyire ki van merülve. Dillingham és Buxton elégedettnek néztek ki, de egyikük sem volt boldog.

Dillingham a szoba elejére viharzott, miközben Ahacklebolt elhelyezkedett egy széken.
 – Jól van. Kezdjünk hozzá. Weasley, Tonks? Ki lehet zárni?

Rollin válaszolt, miközben ők bólintottak.
– Igen, uram. A közelében sem voltak a pincéknek azon az éjszakán. Tonks az éjszakának legtöbb részét az asztronómia toronyban töltötte- pillantott rá, miközben a nő elpirult – és Weasley… Hát, ő a melegházban volt.

Wickham nevetve felhorkantott, de gyorsan uralkodni tudott magán, s ártatlan pillantás jelent meg az arcán. Ron idegesen forrongott.

Dillingham bólintott. Ron Kingsleyre nézett.
– Szóval mindannyian tiszták vagyunk?

Dillingham vicsorogni kezdett.
– Nem.

Mindenki Dillinghamon, Buxtonon és Shacklebolton kívül meglepetten pislogott.
– MI?

Tonks zavarodottan nézett.
– De miért nem?

Dillingham az elpirult Shackleboltra nézett áthatóan.
– Nem túl fontos, de ő a listán marad egy ideig.

Mindenki kíváncsi volt, de úgy határoztak, nem kérdőjelezik meg a főnöküket.

Dillingham megdörzsölte a homlokát, és azt kívánta, bárcsak elmúlna a fejfájása.

- Na most- sóhajtotta. – Abból, ami a listánkon van, elég sok munka vár ránk. Így fel fogjuk osztani: kezdjük azokkal, akikről tudjuk, hogy csak tanúk.

Egy fél órával később csak Dillingham és Shacklebolt maradtak ott. Dillingham haragosan nézett rá.

- Következő alkalommal, értékelném az ilyen információkat.

Kingsley felsóhajtott.
– Tudom, de nem gondoltam, hogy fontos lenne. Én soha…

- Tudod, hogy az ilyen ígéretek ritkán érnek valamit a hasonló vizsgálatoknál – sóhajtott.– De hiszek neked, ezért az ügyön maradsz.

Egyelőre.

Shacklebolt remegve rámosolygott. Hátradőlt a székében.
– Azt hiszem, nekünk is menni kéne.

Dillingham bólintott, aztán megállt.
– Valakinek hamarosan ki kell kérdeznie Pottert.

Shacklebolt követte őt ki a szobából, s azon gondolkodott, mikor menjen Dumbledore házához. Megzavarták őket, mikor Marie feléjük jött.

- Van valami információm számotokra. Egyeztettem azzal a listával, amit adtatok a kórházakkal és klinikákkal, mind az állami, mind a magánnal. Semmi új nem történt.

Dillingham összehúzta a szemöldökét.
– Köszönöm, Marie – miközben a nő elment, ő folytatta: -Szóval ez azt jelenti…

- Hogy lehet, nem lesz több áldozat. Ha abbahagyta, akkor tizenhárom áldozatnál állt meg.

A két idős auror egymásra nézett.

A fenébe.

Későbben, aznap este, éjfél körül, Perselus azon kapta magát, hogy előre-hátra lépked a konyhában, és csendben átkozza a tényt, hogy megígérte, nem hagyja el a házat.

Mi az átkozott poklot gondoltam? De kell…

Egyike volt a legrosszabb dolgoknak, amin a terhes embereknek túl kell esnie. Sóvárgás.

A fenébe. Legalább nem kívánok bájital hozzávalókat.

Az kínos volt. Albus belépett a bájitallaborba, hogy a Roxfort professzorát pillantsa meg, amint az éhesen egy nagy gyömbér gyökeret rág. Az igazgató egyszerűen rávigyorgott, mikor ő megfordult, hogy elrejtse, mit csinál.

Perselus kinézett a konyhaablakon. Nem lenne túl sokáig távol. Még egy kis üzletről is tudott, ami ilyen későn nyitva van. Potter alszik. A férfi nem is tudná meg, hogy elment.

Csak egy percre. Nem mintha elszöknék, vagy valami.

Nem kellett volna elosonnia, ha nem lett volna a sóvárgás. De Perselus szinte megőrült.

Körbenézett a konyhában. Perselusnak majdnem mindene megvolt, de még két dologra szüksége volt, vagy soha nem ehette volna meg őket egyszerre.

Perselus keserédes csokoládét kívánt, amit sült csirkére olvasztottak, egy kis mogyoróvaj fagylaltal az oldalán. Az volt a gond, hogy nem volt csokoládé vagy mogyoróvajas fagylalt a házban.

ÁTKOZOTT POKOL! A fenébe Potterrel, én elmegyek.

Perselus előhúzta a pálcáját és magához hívta a cipőit meg a köpenyét, csak hogy az ajtó mellett egy dühös Harry Potter megfogja azt.

Automatikusan néhányat hátra lépett, aztán Perselus összeszedte magát és áthatóan nézett Poterre, aki nagyon dühös volt.

- Piton, mit csinál?- dobta félre a köpenyt.

Hidegen nézett a fiatal varázslóra.

- Minek néz ki?

Harry csikorgatni kezdte a fogait, s mindent megpróbált, hogy uralkodni tudjon az idegességén.
– Megígérte nekem és Dumbledorenak, hogy nem hagyja el a házat. Vagy elfelejtette a tényt, hogy veszélyben van?!- kiáltotta.

Perselus gúnyosan elmosolyodott.

- Nagyon is tisztában vagyok a helyzetemmel, Mr. Potter. Viszont úgy tűnik, hogy magasabb erők vezetnek.

- Mint például?- vicsorogta Harry.

- Sóvárgás, Potter!- morogta Perselus. Harry visszahúzódott, és tátogott a sokktól. Perselus folytatta.

- Megőrülök! Szóval vagy itt maradok, és megbolondulok, vagy megkapom, amit akarok!

Harry pislogott egyet.
– Ó- suttogta. Ránézett az ideges Pitonra. – Akkor sem mehet el.

Perselus úgy nézett ki, mint aki kész volt arra, hogy megölje.
– Potter…

- Na most, várjon egy percet!- kiáltotta Harry, s felemelte a kezét. – Van egy megoldásom- sóhajtotta. – Meglehetősen biztonságban van itt a házban. Ha megígéri, hogy bezárja magát egy szobába, legjobb lenne a könyvtár; akkor én elmegyek, és hozom, amit akar.

Perselus meglepetten felhúzta a szemöldökét. Azt várta, hogy Potter megpróbálja lerázni a vágyát, nem hogy segíteni fog.

Harry fészkelődött, mert kissé fázott a lába.
– Na?

Perselus összehúzta a szemöldökét.
– Miért a könyvtár?

- Van Hopp-hálózat. Ha valami történik, Roxfortba mehet. Viszont azt akarom, hogy lezárja, hacsak nem lesz abszolút fontos.

Megértve Potter tervét, Perselus vonakodva bólintott. Aztán Harry összehúzta a szemöldökét.

- Ö… szüksége lesz a vécére, vagy valami?

A bájital mester áthatóan nézett rá.

- Van egy a könyvtár mellett.

- És ha… elálmosodik, amíg nem vagyok itt?

Miközben elhagyta a konyhát, hogy írjon egy listát, s közben vigyázott arra, hogy nagy hely maradjon közte és Potter között, Perselus válaszolt:

- Ha sietsz, nem kell emiatt aggódnod.

Fél órával később Harry visszavánszorgott a házikóba, nagyon hálásan, hogy az üzlet, ahova Piton parancsolta, még nyitva volt. Utálta volna látni a bájital mester reakcióját, ha nem hozta volna el a csokoládét és a fagylaltot.

Megszorította a hideg csomagot, s néhány lépésre megállt a védőbűbájoktól. Összehúzta a szemét, majd összezsugorította a csomagot és becsapta a zsebébe. Gyorsan előhúzta a pálcáját és óvatosan mozgott az árnyékban.

Még volt valaki a védőbűbáj körül.

Miközben Harry némán az alak felé mozdult, látta, hogy a férfi teszteli  a bűbájokat, hogy lássa, mi működne és mi nem.

Próbál bejutni.

Harry centikre volt tőle, mikor a férfi megállt.

Harry irányába fordította a fejét, aztán sprintelni kezdett.

- A fenébe!- Harry a lehető leggyorsabban szaladt a férfi után.

Az auror felemelte a pálcáját, de mielőtt kimondhatott volna egy átkot, a férfi megállt és dehoppanált.

Harry megállt, s durván káromkodott az orra alatt.

Te voltál az, de kibaszott seggfej! Te kellett legyél…

Pitonért aggódva megfordult és a házikóhoz rohant.

Berobbant az ajtón, de még volt annyi esze, hogy becsukja és bezárja maga mögött, aztán Harry a könyvtárba szaladt.

- Professzor!

Megállt a könyvtár előtt és kinyitotta az ajtót azzal a védőbűbájjal, amit ő és Piton használtak, mielőtt elment. Óvatosan lépett be a könyvtárba, majd megállt Piton előtt.

A bájital mester a tűzhely mellett állt. A hátát a könyvespolcnak vetette, szemei elkerekedtek a félelemtől és kezeit szorosan a pálcájára fogta.

- Professzor? Piton, jól van?

Azzal, hogy most már Harryt a védőbűbájokhoz kulcsolták, Piton tudhatta, hogy valaki más próbál betörni a védőbűbájokon.

- Valaki a bűbájoknál volt- jelentette ki keményen.

Harry dühösen bólintott.
– Igen. Sikerült elkergetnem a korcsot.

Perselus szorosan becsukta a szemét.
– Megpróbált bejutni, Merlin segíts! – elkezdett a földre csúszni.

Harry azon kapta magát, hogy vonakodott, hogy odarohanjon és segítsen neki, mivel emlékezett, mi történt, mikor utoljára megérintette Pitont az engedélye nélkül. Gyorsan lerázta, majd óvatosan Piton felé lépett.

Perselus elég durván összerezzent, mikor Harry lesegítette az egyensúlyát elveszítő bájital mestert a földre. Azután Harry gyorsan elhúzta a kezét és hátralépett, helyet hagyva Pitonnak.

- Meg fog ölni.

Harry kihallotta a kérdést.

- Nem. Nem, ha nekem van beleszólásom- válaszolta elsötétülő szemekkel.