38. Fejezet – Politika

Perselus intett Minervának, miközben Harryt bevezette abba a privát szobába, ahova Dumbledore vitte Caramelt. A nő azonnal megértette, és felvette az őr szerepét az ajtónál, hogy megakadályozza Lucius Malfoyt abban, hogy kövesse őket. Perselus figyelmét nem kerülte el, hogyan bámulja Lucius Harryt – nem fogja a férfit Harry közelébe engedni.

Amíg Caramel és Madam Bones elfoglalták a Dumbledore által felkínált székeket, Molly Weasley begyújtott az óriási kandallóba. Perselus pedig végignézte, ahogy a húga kibékül a férjével. Egy gyors kézszorítás és egy pillantásváltás volt csak, amit megengedtek maguknak, de Perselus látta az üdvözlés mögötti érzelmeket. Diana tényleg félt attól, hogy többé nem látja Alrikot. A megkönnyebbülés tisztán látszott az arcán.

A többi Weasley is betömörült a szobába, Hermione Grangerrel és még néhány roxforti alkalmazottal egyetemben. Harry egy óriási ölelésben részesült Hagridtól, ami mindenkit szórakoztatott. Még Stark auror is szórakozottan vigyorgott, miközben Harry megpaskolta a félóriás hátát, és megpróbálta biztosítani, hogy jól van, és ugyanakkor próbálta azt is elkerülni, hogy a tüdejét összenyomja a férfi ölelése. Minerva megvárta, amíg mindenki a szobában volt, aztán belépett, és határozottan bezárta maga mögött az ajtót. Perselus érezte, ahogy néhány titoktartásra szolgáló védőbűbáj is a helyére kerül - kétségtelenül azért, hogy megakadályozzák, hogy olyan információk kerüljenek a sajtó tagjaihoz, amelyeket lehet, hogy diszkréten kell kezelniük.

Meglepő módon, Harry volt az, aki elindította a beszélgetést, azzal, hogy váratlanul a miniszterhez fordult, miután Hagrid elengedte.
– Százötven évvel ezelőtt a minisztérium elment a Winter Landsbe, felnyitotta a Kétségbeesés Kútját, és dementorokat kezdett gyűjteni Azkabanba. Miért hagyták nyitva a Kutat? Miért hagyták Winter Lands segítségkérését figyelmen kívül?

Perselus egy gyors pillantást vetett a szobában lévők arcára, és megállapította, hogy meglehetősen kevés embernek volt, akár halvány fogalma is arról, hogy miről beszél Harry. Maga Dumbledore is meglepettnek látszott, és Percy Weasley-re pillantott, aki mélyen összehúzta szemöldökét, és a magával hozott, elég nagy rakás papír között keresgélt.

Caramel ezzel szemben viszont gúnyolódni kezdett Harry szavain.

– Mert tudtuk, hogy nincs közvetlen fenyegetés.

Alrik erre felugrott, annak ellenére, hogy Diana, hogy visszatartsa, a karjára tette egyik kezét.
– Nincs fenyegetés! Elözönlöttek minket a dementorok!

Caramel csak gúnyosan elmosolyodott, és megrázta a fejét.
– Ne legyen nevetséges! Elvégeztek egy Környezeti Hatástanulmányt, amely megállapította, hogy. Winter Lands 500 dementornak képes helyet adni, még mielőtt bármilyen fenyegetést jelentenének az emberi lakosokra nézve. Egy dementor minden kétszáz négyzetmérföldnyi területre nem fenyegetés egy varázslótársadalom számára.

Mindannyian hitetlenkedve bámultak Caramel eme kijelentésére.

Hagrid volt az, aki kijavította.
– Persze, azzal a feltétellel, hogy a saját földrészükön maradnak, nem igaz?

Alrik áthatóan nézett Caramelre.
– Gondolt arra valaki a minisztériumban, hogy együtt vadásznak egy falkában, és odamennek, ahol a természetes táplálékforrásuk van? Lélekkel táplálkoznak – odamentek, ahol emberek voltak. Mit kellett volna tennünk? Maradtunk volna éjjel és nappal bezárva a várainkban?

De Caramel még mindig úgy intette le az ellenkezést, mintha értelmetlen lenne.
– Nem kellett az emberek után menniük. Megfelelő táplálékforrásuk volt, távol az emberi népességtől.

Perselusnak – ahogy a többieknek a szobában - fogalma sem volt, hogy a férfi vajon mit értett megfelelő táplálékforráson. Amennyire ő tudta, a dementorok csak emberi lelkekkel táplálkoztak – de látta Harry döbbent pillantásából, hogy ő megértette, mit mondott a férfi.

- A sárkánygyíkokra gondol?

Úgy nézett ki, a fiú rosszul van a gondolattól, és Perselus azt kívánta, bárcsak megkérdezte volna Harryt, mint mondott a sárkánygyíkoknak, ami miatt azok elálltak a harctól. Akkor nem érdekelte azon a tényen kívül, hogy vége a harcnak. Most csak arra emlékezett, hogy a sárkánygyíkok megfordultak, és tisztelettel meghajoltak a fiú előtt.

– Hogy tudja ilyen könnyedén feláldozni sárkányokat? Úgy tudtam, a sárkányok védett faj. – Charlie Weasleyre pillantott, mintha megerősítést várna. A miniszter azonban közbevágott, mielőtt Charlie válaszolhatott volna.

- Nem sárkányok! - toppantott lábával a miniszter. – Állatok. A Mágikus Élőlények Osztályozásának Törvénye szerint, állatokként vannak nyilvántartva, semmi többként.

De Harry megrázta a fejét.
– Intelligens lények, akik képesek a beszédre. Ahhoz, hogy a dementorok táplálékforrásának nevezze őket, tisztában kellett lennie a ténnyel, hogy van lelkük. Mi több, tudják, hogy van lelkük, és ugyanúgy félnek, hogy elveszítik azt, mint az emberek. Továbbá képesek együttérzésre – megbocsátásra. Megtámadtak minket, amikor a dementorokkal küzdöttünk, de amikor elmagyaráztam nekik, hogy rabul ejtettük a dementorokat, és bezártuk a Kutat, abbahagyták a támadásukat, és hazatértek.

Caramel erre megmerevedett, és elkerekedtek a szemei.
– Hogy érted, hogy elfogtad a dementorokat, és bezártad a Kutat?

- Embereket öltek - közölte Harry. – Elpusztították a lelkeiket. Férfiakét, nőkét, és gyermekekét! Mit gondol, mi mást kellett volna tennünk?

- Te hülye fiú! - kiáltotta Caramel, és úgy tűnt, egy pillanatig elfelejti, hogy más is van ott. Perselus megdermedt, és a pálcájáért nyúlt, mert attól félt, hogy Caramel dühében megtámadja Harryt. – Fel tudod fogni, mit tettél?

De Perselus nem fogja megengedni, hogy Harry ezért támadás érje – olyasmiért, amit meg kellett tenni, olyanért, amit a minisztériumnak kellett volna, hogy elvégezzen.
– Miről beszél?

- Szükségünk van azokra dementorokra! - fordította Caramel a meglehetősen kegyetlen pillantását Dumbledore-ra, mintha valamilyen segítséget várna onnan. – Tudjukki sereget gyűjt. Te tudod ezt, Albus. Kellenek azok a dementorok, hogy harcoljanak.

Dumbledore csak megrázta a fejét. Kék szemei szigorúak voltak a szemüvege mögött.
– Már figyelmeztettelek, Cornelius. A dementorok sötét teremtmények. Nem fognak a minisztérium oldalára állni. Ha Voldemort hívja őket, oda fognak menni, ahova ő parancsolja.

A szobában levő emberek többsége összerezzent a Sötét Nagyúr nevére, és Caramel elborzadva hátrált meg.

- Százötven évig dolgoztak a minisztériumnak - erősködött a miniszter. – Nincs rá okunk, hogy azt higgyük, hátat fordítanának nekünk. Erre nincs bizonyítékod, Albus.

De Harryt nem befolyásolták, és nem ijesztették meg, a szemei égtek a dühtől.
– És nem zavarja a tény, hogy embereket öltek Winter Landsben?

- Nincs rá bizonyíték - világosította fel Caramel sápadt arccal.

Alrik volt az, aki hitetlenkedve felnevetett.
– Nincs bizonyíték? És mi van azokkal a hivatalos segítségkérő kérvényekkel, amiket minden évben elküldtünk a minisztériumnak? Csak úgy figyelmen kívül hagyták őket?

Caramel leereszkedően rámosolygott a férfira.
– Mindegyiket megkapták, és a Wizengamot megszavazta. Biztosíthatom, az ügyintézésem nem mellőzi a kérvényeket. Minden teljesen törvényes volt.

Dumbledore és Madam Bones is aggódva néztek erre, és összezavarodottan pillantottak egymásra.
– Mi a Merlin nevéről beszél Caramel miniszter? - követelte Madam Bones. – Nem emlékszem ilyen kérvényre.

Dumbledore egyetértően bólintott.
– Hetvenöt éve szolgálok a Wizengamotban. Én sem láttam ilyen segítségkérést.

Meglepő módon, Percy Weasley szólalt fel, felmutatva néhány papír-, és pergamenköteget.
– Valójában, uram, éppen itt van az adminisztráció Winter Lands legújabbi kérvényéről. Miután átment a fordító osztályon, megszavazta a Wizengamot.

- Fordító? - kérdezte Alrik összezavarodva, miközben gyorsan átsétált a szobán Percy mellé, és megfogta a dokumentumokat. Elkezdte átlapozni az oldalakat, és szemei elkerekedtek a döbbenettől. – Ez Óangolul van!

Percy egyetértően bólintott.
– Minden kérvény Óangolul van írva – csak néhány Wizengamot tag érti meg, így először lefordítják, ami kis elhúzódást okoz.

Alrik azonban fel volt háborodva.
– Egyik kérvényünket sem Óangolul írtuk! Sokat én magam fogalmaztam meg – a mai angol nyelven! Ez még csak nem is az én kézírásom!

Dumbledore előrelépett, és elvette a papírokat a dühöngő vikingtől, és gyorsan átnézte a dokumentumot. Madam Bones átnézett a válla fölött az írásra.
– Ez nem segítségkérés - jelentette ki Dumbledore. – a Védett Vadrezervátum megtartásáról szavaztak.

- Vadrezervátum? – Alrik el volt borzadva, és Perselus együtt tudott érezni a férfivel. Maga is undorodott.

- Akkor a dementorok egy védett faj? - kérdezte követelődzően Perselus a minisztertől. – És az emberek és sárkánygyíkok a természetes táplálékforrásuk?

- Ki művelhette ezt? - követelte Alrik. – Hogy történhetett ez meg?

- Ugyan, kérem - vágott közbe Caramel, és ismét nyugodtnak látszott. – Biztos vagyok benne, hogy semmi sötét szándék nem volt benne. De félreértés történt, amikor rosszul fordították le a dokumentumokat.

- Semmit nem kellett lefordítani! - kiáltotta Alrik. – Mondtam, hogy semmit nem írtunk Óangolul!

- Mondják önök - vonta meg a vállát Caramel.

Harry hangja váratlanul érte mindannyiukat, mert halk volt és mérges, tele csendes dühvel, ami áthatolt a szobán.
– Maga tudta, hogy ez nem jó. Pontosan tudta, mi történik. És semmit nem tett, hogy megállítsa!

Caramel a fiúhoz fordult.
– Azt tudom, hogy olyasmibe próbálsz beleszólni, amiről semmit nem tudsz. És mi a minisztériumban nem vesszük könnyen a gyerekrablást – legyen az hamis, vagy sem!

- És én sem veszem könnyen az ártatlan férfiak, nők és gyermekek meggyilkolását! - vicsorogta Harry, és ahogy olyan gyakran megtörtént, amikor Harry dühös lett, az ereje keresztülhatolt a szobán, és minden bútortárgy heves remegésbe kezdett, akár foglalt volt, akár nem. Caramel riadtan elhátrált Harrytől, és félelem villant át az arcán.

- Stark! - kiáltotta, mintha utasítaná az aurort, hogy védje meg. De Connor Stark nem volt butább, mint a többiek a szobában, ezért hátrébb lépett Harrytől, és felemelte mindkét kezét, mint aki megmutatja, hogy nem húzott elő pálcát.

Dumbledore volt az, aki előrelépett, és szembe állt Harryvel. Egyik erős kezét a fiú páncéllal borított vállára tette, és a kék szempár feszülten a figyelte a fiú arcát.

- Harry - mondta halkan, és a berendezés azonnal megállt, mintha valami kinyúlt volna, és visszahúzta volna Harry mágiáját.

Dumbledore szigorú pillantással fordult Caramelhez. – Cornelius - mondta, mire a férfi teljes figyelmét magára vonta a hangjában levő dühvel – Dumbledore ritkán volt ennyire haragos. – Tudtál erről? Tudtad, mi történik?

Caramel vadul megrázta a fejét.

– Albus, persze, hogy nem! Én csak a munkámat végzem! Azt csinálom, amit elvárnak tőlem.

- És csak ez érdekli, nem igaz? - kérte számon Harry. – A munkája. Nem érdeklik az emberek, akiket vezetnie és védelmeznie kellene. Nem érdeklik az életek, akik elvesztek. Csak az érdekli, hogy újra megválasszák.

Caramel áthatóan nézett Harryre.
– Mr. Potter, nem engedem…

- Semmit nem fog tőlem kapni, miniszter! - vágott közbe Harry, és Perselus idegesen megfeszült a Harry hangjában levő véglegességet hallva, és megértette, hogy akármit jelent is most ki a fiú, az mindannyiukat kötni fogja. A griffendéles nem jött rá, milyen sok erőt tartott a kezében.

- Sem támogatást, sem szavazatot! - folytatta Harry, és szavai igazolták azt, hogy Dumbledore, Perselus, Sirius Black, Flitwick, McGalagony és mindazoknak, akiknek számos szavazatuk volt, nem fogják Caramelt támogatni – Madam Bones persze mindig a férfi riválisa volt, és a dolgok most javultak meg drasztikusan az ő számára. Perselus úgy gondolta, Winter Lands - ahol a különböző Lordok között számos szavazat volt -, sem fogja a szavazatait Caramelnek adni. De a sógora ismét meglepte, és még egy lépéssel továbbment.

- Winter Landstől sem fog kapni semmit - világosította fel Alrik. – Ettől a pillanattól kezdve áthelyezzük a kormányzói tisztséget Mr. Potterre.

Perselus azon kapta magát, hogy lesüllyed egy székre, amit Bill Weasley tolt felé feltűnésmentesen, míg Caramel köpködni kezdett a megrázkódtatástól.

- Nem tehetik ezt meg! - tiltakozott a miniszter. – Mr. Potter nem egy ország! Nem lehet kormányzósága!

Perselus meg tudta mondani Harry arcáról, hogy fogalma sem volt mi történt, de Perselus eléggé ismerte a viking törvények árnyalatait ahhoz, hogy tudja, mit fog Alrik mondani.
– Nem egész három órával ezelőtt minden winter land-i Lord hűségesküt tett Mr. Potternek. Winter Lands törvényei alapján ez királlyá teszi, és több mint képesnek arra, hogy protektorátusa legyen. Ha akarnak valamit a Winter Landstől – a termésünket, a páncélokat - amiket mi készítünk az auroroknak -, az ércet, amit a Varázsacélhoz bányászunk, a számtalan bájital alapanyagot, amit a kórházainak biztosítunk -, akkor újra kell tárgyalni. Ettől a pillanattól kezdve Winter Lands és Britannia közötti minden szerződés jogilag érvénytelen.

Caramel megdöbbentnek látszott, és Perselus úgy gondolta, hogy a szobában mindenki így érez, önmagát is beleértve.
– Ezt nem tehetik meg! - tiltakozott ismét a miniszter. Dumbledore felé fordult. – Albus?

Dumbledore csak megrázta a fejét.
– Attól tartok, megtehetik, Cornelius.

- De ez ugyanaz, mint háborút kihirdetni Britannia ellen - kiáltotta Caramel, és hitetlenkedve bámult Alrikra.

Alrik csak felhúzta a vállát, és önelégülten a férfire mosolygott. Úgy tűnt, élvezi a miniszter kényelmetlenségét.
– Ó, nehezen hiszem, hogy aggódnunk kellene, hogy háborúra kerül sor Britannia ellen. Ahogy mondta, először egy másik háború miatt kell aggódnia. Nem engedheti meg magának, hogy ellenünk és a Sötét Nagyúr ellen is harcoljon.

- És ha Tudjukki azt választja, hogy megtámadja Winter Landset, mit fognak tenni a minisztérium védelme nélkül? - követelte a választ Caramel.

- A minisztérium már meglehetősen hatásosan bebizonyította, hogy nincs szándékában megvédeni minket. Pont ellenkezőleg, fel fognak minket áldozni, hogy megvédjék magukat – válaszolt Alrik hidegen. – Nem tudom, hogy le lehet-e győzni a Sötét Nagyurat. De azt tudom, hogy ha igen, akkor azt nem a minisztérium fogja megtenni, hanem Harry Potter és azok, akik mellette állnak.

Caramel dühösen, Stark felé fordult, és dölyfösen Alrikra mutatott.
– Stark, tartóz…

- Caramel miniszter úr, remélem, nem akarja megparancsolni, hogy tartóztassak le egy idegen méltóságot - vágott közbe Stark gyorsan. – Amivé - ha helyesen értelmezem a törvényt - Lord Brand pillanatokkal ezelőtt vált. – A férfi Dumbledore-ra nézett jóváhagyás végett, és egy szórakozott bólintást kapott válaszul. – Ahogy látja - rántotta meg a vállát –, hivatalos hadüzenet nélkül Winter Lands felé, ez törvénytelen letartóztatási parancs lenne.

- Akkor hivatalosan – kezdett hozzá Caramel, csak hogy Dumbledore közbevágjon.

- Nem hirdethetsz ki hivatalosan háborút a Wizengamot teljes jóváhagyása nélkül, amit, biztosíthatlak, hogy nem fogsz megkapni.

- Nem, nem fog - értett egyet Madam Bones. Úgy tűnt sikerült megszabadulnia a döbbenettől és a szórakozottságtól, amit az előtte kibontakozó események váltottak ki. – Istenem, Cornelius, azt hiszem, maga az első miniszter évszázadok óta, aki elveszítette Britannia egyik védelem alatt álló területét. A sajtónak nagy napja lesz ez a mai!

Caramel csak mély megdöbbenéssel bámulta, ahogy Madam Bones Dumbledore-hoz fordult, és elég öntelten elmosolyodott. – Meg kell bocsátanod, Albus. Úgy érzem, állampolgári kötelességem felvilágosítani a nyilvánosságot arról, ami ma este történt. Azt hiszem, a sajtó most is épp Roxmortsban van.

- Teljesen megértem - biztosította Dumbledore, miközben, kék szemei fényesen ragyogtak. Madam Bones meglepő iramban egyenesen az ajtóhoz sietett.

- De, de, de!! Várj! - kiáltotta Caramel pánikolva, és amikor a nő nem állt meg, utána rohant, és eltűnt az ajtó mögött.

- Hát – jelentette ki Stark – Azt hiszem, összeszedem az aurorjaimat, és visszatérek az igazi munkámhoz. -Tiszteletteljesen bólintott Dumbledorenak – Albus.

- Jó estét, Stark auror - mosolygott Albus.

A férfi megállt mielőtt elment, és gyorsan rámosolygott Harryre.
– Mr. Potter, mint mindig, öröm volt találkozni önnel.

Aztán kilépett a szobából, és becsukta maga mögött az ajtót.

Halálos csönd követte, míg végre, zavarodott hangon, Harry megkérdezte.
– Mi történt itt?

Nevetés követte a hangját, és a feszültség megtört.
– Épp most lettél előléptetve, haver! - világosította fel egyik Weasley iker. A másik rögtön hozzátette: - Jó műsor volt, Harry!

Harry azonban meg volt rémülve, miközben Alrikra fordította pillantását.
– Ugye csak vicceltél az egész király dologgal?!

- Nyugodj meg, Harry - tette a kezét Dumbledore Harry vállára. – Nem olyan rossz, amilyennek hangzik.

Amikor Harry kezdett elsápadni, Charlie előrelökött egy széket, és a fiú lerogyott rá.
– Mit jelentsen ez?

Alrik csak felnevetett.
– Évszázadok óta autonóm nemzet vagyunk, Harry. Ez nem változtat meg semmit.

- Akkor a cím teljesen tiszteletbeli? – kérdezte Remus, és próbálta megerősítetni, amit mindannyian gondoltak. Perselus azonban tudta, hogy többről van itt szó annál.

Alrik felsóhajtott.
– Nem egészen. Mi egy harcos nemzet vagyunk. Ha Harry hív minket, akkor jövünk, és mellette harcolunk. De nincs igény az uralkodásra, vagy a kormányzásra. Úgy folytatjuk, ahogy mindig is tettük.

- És mi van, ha Voldemort megtámad titeket? - kérdezte Harry döbbenten. – A kardok és pajzsok mind szép és jó a grendlingek ellen, de semmit  sem érnek egy sereg halálfalóval szemben. Nem tudlak megvédeni titeket egyedül, és nincsenek forrásaim, akiket hívhatok!

Egy pillanatig csend volt a szobában, ahogy mindenki az előttük ülő fiúra bámult, aki úgy volt felöltözve, mint egy fiatal herceg, csillogó páncélban, lehajtott fejjel, mintha a világ súlya nyomná a vállát.

És talán így is van, gondolta Perselus, amikor ismét rájött, hogy mindenki más úgy látná ezt, mint egy kihasználható lehetőséget, de Harry e helyett felelősséget látott – valószínűleg egy szent kötelességet, és attól félt, hogy kudarcot vall.

Alrik felsóhajtott, és gyengéden elmosolyodott, majd fél térdre ereszkedett Harry oldalán.
– Harry, az apám és én megbeszéltük ezt a többi winter lands-i Lorddal a múlt éjjel. Mind ismertük a kockázatokat.

Harry ekkor felnézett, zöld szemei nagyok voltak az aggodalomtól.
– Akkor ezt elterveztétek?

- Nem - rázta meg Alrik a fejét. – De beszéltünk a lehetőségről, hogy ha a legnagyobb félelmeink beigazolódni látszanak, és a minisztérium cserbenhagy minket. De ők többet tettek, mint cserbenhagytak minket. Elárultak minket, Harry, a lehető legrosszabb módon. Tudtuk, milyen veszélyeket rejt ez a tett, de nem hiszem, hogy ez túl nagy. Csak két dolog van az országunkban, ami érdekelhetné a Sötét Nagyurat – dementorok és nyersréz a Varázsacélhoz. A dementorok már neked köszönhetően nincsenek, és ha rézért jön, akkor elpusztítjuk a bányáinkat, és visszavonulunk a hegyekbe. Nagyobb gond lenne vele, mint amennyit ér. Sokkal könnyebb a halálfalóinak a kész fegyvereket beszerezni más forrásokból.

A szavai, úgy tűnt, valamennyire megnyugtatják Harryt, habár a zavaros pillantás nem hagyta el igazán a fiú szemeit. Alrik könnyedén megpaskolta a vállát, és felállt, hogy szembekerüljön Dumbledore-ral.

- Vissza kellene térnem apámhoz, és felvilágosítanom arról, ami történt, uram - mondta tiszteletteljesen.

Dumbledore bólintott, és előhúzott egy kis erszényt a sötétkék talárjának egyik belső zsebéből.
– Ez talán egy kicsit könnyebbé teszi az utazást.

Alrik kinyitotta az erszényt, és kiöntötte a nagy mennyiségű vajsörös kupakot a tenyerébe. Zavarodottan nézett Dumbledore-ra.

Az öreg varázsló csak végighúzta kezét a hosszú fehér szakállán, és megvonta a vállát.
– Zsupszkulcsok - magyarázta. – Egyenesen Bifrost Hall kapuihoz viszik.

Riadtan, Alrik a nagyszámú kupakokra nézett, és azt számolta, hogy hány embert lehet elszállítani ilyen sok zsupszkulccsal.

- Hát - húzta fel Albus a vállát ártatlanul. – Nem voltunk benne biztosak, hogy mi történt Harryvel. Azt gondoltuk, Perselusnak és a többieknek szükségük lehet egy kis segítségre. Azon voltam, hogy összeszedjem a Rendet.

Alrik megfordult, és döbbenten nézett Perselusra.
– Nem vicceltél a seregnyi dühös varázslóval?

Perselus csak megrázta a fejét a sógorának.

- Albus - vágott közbe Remus. – Mi van Siriusszal? A sajtó itt fog nyüzsögni, ha megtudja, mi történt ma este.

- Persze, igazad van – bólintott Albus, és áthatóan pillantott Alrikra. – Talán lenne olyan kedves, és visszavinné magával Siriust, amikor visszatér Winter Landsbe  – Csak néhány hétre.

- Természetesen - értett egyet Alrik. – Az apám már menedékjogot biztosított neki. És a ma esti események után, a határainkon belül lényegében szabad ember. Addig maradhat, amíg szükséges. Igazából szívesen látunk valakit az ő erejével, hogy mindent visszaállíthassunk a normális kerékvágásba. - Remusra pillantott, és biztatóan bólintott neki. – Magammal viszem, amikor elmegyek.

- Ami a többieket illeti - jelentette ki Dumbledore. – Harryt, Ront, Ginnyt és Hermionét el kéne kísérni, lefeküdni – holnap tanóráik lesznek. Perselus, ha lekísérnéd Harryt a lakosztályodba, és talán az ikrek elvihetik Ront, Ginnyt és Hermionét a Griffendél toronyba. Hálás lennék, ha a többiek segítenének eltakarítani a megmaradt látogatókat a kastélyból.

Amikor Perselus felállt, hogy lekísérje Harryt a szobáikba, elkapta Albus biccentését és megértette, hogy utána mindannyian találkozni fognak, hogy tovább beszéljenek erről a dologról. Albus kétségtelenül majd meghalt, hogy megtudja, mi történt Winter Landsben, ami miatt a lordjai hűségesküt tettek annak a fiúnak, akit éppen elraboltak.

Perselus kiterelte Harryt a szobából, le a Roxfort pincéi felé, a Mardekár területére lépve. A fiatalember csendben volt, és az arcának volt egy szürke árnyalata, ami nem tetszett Perselusnak. Sejtette, hogy a fiú végül elért az ereje végére - vagy legalább is a képességének határára, hogy az életének a káoszával foglalkozzon. Perselus csak remélni tudta, hogy egy ideig ez lesz az utolsó meglepetés. Nem volt biztos benne, mennyit tudna még elfogadni. Igazából szerette volna bezárni Harryt a lakosztályukba, és meg szerette volna neki tiltani, hogy elmenjen – legalább egy évig.

Elértek a portréig, és Perselus csendben elmormolta a jelszót. Harry egy különös, megkönnyebbült sóhajjal lépett be a szobába, mintha ő is ott szeretett volna maradni, és soha ki nem menni.

A fiú odament a kandallóhoz, és belesüpped az egyik fotelbe. A páncéljának fémpikkelyei összekoccantak, ahogy leült.