A szoba, ahová bekísérték őket nem volt valami nagy.

Egyetlen ágy volt a jobboldali fal mellett, egy asztal a vele párhuzamos oldalon az ablak alatt, és egy láda az asztal mellett. Perselus az ágyhoz sétált, és leült rá. Nem volt valami kényelmes, bár a szalmazsák újnak tűnt.

- És én hol fogok aludni?- biggyesztette le az ajkát Draco.

Perselus meghúzta a vállát, majd a láda felé intett. Draco rögtön vette a lapot, és felnyitotta, de az üres volt.

- Ez üres… egyetlen takaró sincs benne - mondta.

- Majd magadra zárod a tetejét- mosolyodott el gúnyosan Perselus.

Draco duzzogva visszacsukta, és leült rá.

- Az alvórendről majd később elgondolkozunk- mondta végül Perselus a fiúnak. – Legrosszabb estben megosztjuk az ágyat. De jó lenne valami ágynemű után nézni, mert ha jól látom, nincs kandalló.

- Fogadni mernék, hogy ez egy börtöncella- morogta Draco. – Mindjárt jön a hóhér…

Perselus felsóhajtott.

- Ha az lenne, hidd el már tudnád. De valamiben igazad van, ez tényleg nem tűnik vendégszobának. Talán egy magasabb rendű szolgáé…

- Magasabb rendű szolga?- csodálkozott Draco, felállt a ládáról, aztán leült vele szemben a székre, úgy, hogy átdobta a két oldalán a lábát és a háttámlájára támasztotta a könyökét.

- Mondjuk a szakács, vagy istállómester… ilyesmire gondoltam- válaszolt Perselus.

- Aha, értem. És a tanítók- tette még hozzá a fiú.

Perselus bólintott egyet, majd az ablakhoz sétált.

- Azt viszont nem tudom, hogy a tanoncoknak mi a sora- mondta egy idő után.

- Hogy érti?- nézett rá zavarodottan Draco.

- Például fogalmam sincs róla, hogy mi a megengedett és mi nem.

Draco nemtörődömül vállat vont.

- Nem mindegy?- kérdezte. – Az a pasas majd kiugrott a bőréből, mikor megtudta, hogy „messziről” jöttünk. – Hogy szavait nyomatékosítsa még két macskakörmöt is rajzolt a levegőbe. – Fogadjunk, hogy itt mindenki azt gondolja majd, hogy valami istenek vagyunk, és minden percben lesni fogják, hogy mikor teszünk valami csodát.

Perselus megrázta a fejét.

- Az a pasas valószínűleg valami nemes, Draco. Az is meglehet, hogy a király egy rokona. Nem nevezheted „pasasnak”. Meg aztán van egy kis gond is. Szerinted mi lesz, ha majd az emberek elkezdik követelni ezeket a csodákat? Nem fogod tudni borrá változtatni a vizet, vagy halottakat feltámasztani. Ha lehet, semmi baromságot ne csinálj.

Draco bólintott, aztán még egyszer körülnézett a szobában.

- Nem tartják majd furcsának, hogy semmink sincs?- kérdezte végül.

- Igen, ez jó kérdés. Ki kell találnunk egy mesét, amiért üres kézzel érkeztünk.

- Mondjuk… kiraboltak?- nézett fel pár perc múlva Draco.

- Hm… Talán ez lenne a legjobb megoldás- simított végig Perselus a haján.

Az elkövetkező néhány percben megbeszélték a részleteket, aztán meggyújtották azt a néhány gyertyát, amit a szobában találtak.

- Professzor… -szólította meg egy idő után Draco.

- Igen?- nézett a fiúra Perselus, majd nyugodtan hátradőlt az ágyban.

- Elfelejtettünk takarókat keresni.

Sokáig csend volt a szobában, mire Perselus félálomban válaszolt:

- Majd holnap, Draco.

A szavakat lassan szűrte ki a fogai között, s jól hallhatóan nagyon kimerült lehetett, mert a következő percben már egyenletesen szuszogott.

Arra a kényelmetlen érzésre ébredt, hogy fázik. A fogai összekoccantak, ő pedig megállíthatatlanul remegett. A háta mögött érzett egy kis meleget, így ösztönösen arra húzódott.

Tapogatózni kezdett a takarója után, de úgy látszott, Pansy már megint kisajátította magának.

Kinyitotta a szemét, aztán megdörzsölte, hogy a szoba fókuszba álljon. Ásított egyet, majd ijedten ugrott fel az ágyból. A háta mögött professzora morgott egy kicsit, de nem ébredt fel. És csak ezután látta meg az asztal mellett álló, kifele bámuló alakot.

Az asztalon volt egy tál, amiben víz állt. Valószínűleg valamelyik szolga hozta be az este, mikor halványan érzékelte, hogy nyílik az ajtó.

Gyorsan felkapta magára a tegnap ledobott felsőjét. Az alak felfigyelt erre, s megfordult. Egy pillanatig kíváncsian fürkészte őket, aztán Draco megfordult, hogy felkeltse a professzort.

- Hagyd- parancsolta a fiú.

Draco visszahúzta a kezét és érezte, hogy ismét a pánikroham határán van. Mi lesz, ha kérdez tőle valamit, amire rosszul válaszol?

- Furcsák vagytok, igen furcsák- mutatott rá a feketehajú fiú. – Mesélj! Honnan jöttetek, mik a törvények ott? Mi mindent láttatok?

Draco ismét megpróbálta felébreszteni Perselust, de a fiú megint ellenkezni kezdett.

- Hagyd a tudóst. Pihenésre van szüksége.

Draco tüsszentett egyet, majd megtörölte az orrát a felsőjének ujjával.

A fiúnak elkerekedtek a szemei és hátrahúzódott.

- Ez mi volt?

Draco meghúzta a vállát.

- Szokás- dünnyögte.

- Szokás?- kérdezett vissza a fiú.

Látva a szemében levő bizonytalanságot, Draco bólintott egyet.

- Valami miatt minden reggel tüsszentenem kell.

- Ó- bólintott a fiú, majd vett egy mély levegőt, és utánozta a tüsszentő hangot, amit hallott, aztán ő is végighúzta a kezét az orrán. – Mit jelent ez a szokás?- kérdezte végül.

Draco elvigyorodott.

- Pansy mindig azt mondta, hogy allergiás vagyok a reggelekre.

- Mi az az allergia?- kérdezett vissza a fiú.

- Egyfajta irritáló betegség, ami…

- Betegség?- húzódott ismét el a fiú, kissé ijedten.

- Nem kell aggódni- nyugtatta meg Draco. – Nem lehet elkapni. És még soha nem hallottam olyasmit, hogy valaki allergiás lenne a reggelekre. Pansy csak viccelt.

- Ki az a Pansy?

- A barátnőm- válaszolt kissé szomorúan Draco.

- Barátnő? Lányokkal is barátkoztok?- helyezkedett el a székben a fiú.

- Persze- bólintott a fiú. – Éppen azt terveztem, hogy megkérem a kezét.

A fiú összehúzta a szemöldökét.

- Mit akarsz a kezével?- kérdezte végül.

Draco felsóhajtott. Kezdte elveszíteni a türelmét.

- Ez csak egy kifejezés. Azt jelenti, hogy megkérdezem tőle, lenne-e a feleségem.

A fiúnak elkerekedtek a szemei.

- És ha a szüleik nem akarják a házasságot?- kérdezte.

- Nos…- mondta Draco. -Ez mostaná… akarom mondani otthon nem nagyon probléma. Lehet, hogy lesz egy kis vita, veszekedés, de ha szeretik egymást, így is úgy is összeházasodnak. Addigra már nem a szülők döntenek helyettük. Legalább is a modern helyeken nem, de most nem akarok belemenni ebbe. Nagykorúak, így felelősek a tetteikért.

A fiú úgy nézett rá, mint aki nem tudja, hogy elhiggye-e, vagy nem amit mond.

- Igazán érdekes helyen élhettek. Mond csak, mi a neve? Hogy néz ki? Hogy éltek ott?

- Mr. Malfoy, megtudhatnám, mit keres a szobámban? – jött az álmos hang Draco háta mögül. Draco fellélegzett, mert így talán nem kell válaszolni a fiú kérdéseire. Aztán elvigyorodott, mikor Perselus hirtelen felült az ágyban. Úgy látszott, tanára is ráébredt, hogy már nem Oxfordban vannak.

- Kivel beszélgettél?- nézett végül rá.

- Öhm…- motyogott Draco, mivel fogalma sem volt, hogy hívják a fiút.

-Remélem, nem jelent gondot uram, ha tanoncát néhány önökkel kapcsolatos dologról kifaggattam- szólalt meg a fiú.

Perselus tetőtől talpig végignézett rajta, mire a fiú kényelmetlenül fészkelődni kezdett.

- Nem- morogta végül.

Draco megállapította, hogy Perselus nem egy vidám, koránkelő típus.

- Hol van a fürdő?- kérdezte végül.

- Fürdő? Ilyenkor?- nézett rá kidülledt szemekkel a fiú.

Perselus felsóhajtott. Úgy látszott, egy ideig még nem üldögélhet több órán át egy kád jó meleg vízben.

- Akkor van itt a közelben valahol egy tó?

A fiú bólintott egyet, de látszott rajta, hogy nem érti mit akar a férfi kezdeni a tóval.

- Professzor?- nézett rá Draco is. – Mit akar…?

- Vízbe fojtom magam - morogta az orra alatt Perselus, majd kikászálódott az ágyból. – Mutasd az irányt- nézett a fiúra.

Az, mintha nem is nemesi származású lett volna, rögtön ugrott, és elindult az ajtó felé.

- Megfürdök- magyarázta a professzor Dracónak olyan hangon, mintha ötévessel beszélne.- Aztán megnézzük azt a gépezetet. Minél hamarabb haza akarok menni.

Dracónak elkerekedtek a szemei.

- Tegnap még örült, hogy itt lehet- mondta félénken.

- Tegnap még nem gondoltam volna, hogy itt nincs fürdő. Miféle hely ez, mégis? Az ember azért azt hinné, hogy… bezzeg Rómában már az ókorban is voltak fürdők, sőt… És kávé. Nincs kávé. Olyan sok mindent kérek én, mond? Egy bögre kávé, és egy kis melegvíz…

Dracónak nehezen sikerült elfojtania a nevetését. Ez a Perselus sokkal szórakoztatóbb volt, mint akivel egész nap beszélgetett.

- Te!- mutatott az ujjával Perselus egy férfire.

Draco rögtön behúzta a nyakát és bocsánatkérően nézett a nagydarab harcosra. A fiú is hátranézett, aztán eltátotta a száját.

- Menj és keress valami ruhát nekem- mondta Perselus, mire a melák összehúzta a szemét, és ökölbe szorította a kezét. – Nem hallod?- lépett hozzá közelebb.

Az alak az oldalán lógó kardhoz nyúlt, mire Dracónak is elkerekedtek a szemei.

- Professzor?- szólította meg. – Én nem…

- Téged nem kérdeztelek- némította el Perselus, majd visszafordult a férfihez. – Hozd le a tóhoz.

- Mégis mit képzelsz magadról, te senkiházi?- húzta ki a kardját az alak. – Nem vagyok a szolgád. Küldd a kölyköt.

Perselus összehúzta a szemeit, majd olyan hirtelen fordult meg, hogy mindhárman összerezzentek.

- Draco, hozd a gépet. Azonnal indulunk haza- mondta.

- Ne!- kiáltott fel a fiú. – Uram, nem kell elmenniük. Elnézését kérem a hadiparancsnokom viselkedése miatt.

Dracónak leesett az álla. Úgy látszott, ennek a hadiparancsnoknak is, mert elképedve bámult a fiúra.

- Charles, azonnal keress az úrnak új ruhákat- fordult a fiú a másikhoz.

A hadiparancsnok meghajolt, majd elindult teljesíteni a fiú parancsát.

- Még egyszer az elnézését kell kérnem, mester- nézett a fiú Perselusra.

A tanár bólintott eget, majd felhúzta a szemöldökét. A fiú egy ideig tanácstalanul nézte, aztán észbekapott és ismét elindult az eredeti céljuk felé.

Körülbelül tíz perc néma menetelés után Perselus megpillantotta a tavacskát.

- Draco? Csatlakozol?- kérdezte, anélkül, hogy a fiúra nézett volna.

Perselus lesétált a tó partjára, s Draco követte. Mindketten gyorsan ledobták ruháikat, aztán beugrottak a vízbe.

Draco prüszkölve jött fel a felszínre, az ajka máris sötétlilában játszott.

- Ez kibaszottul hideg- vacogott. – Én innen kimegyek.

Perselus felhorkantott, aztán hátat fordított neki. Draco kimászott a tóból, majd egyik lábáról a másikra ugrott, s várta, hogy megszáradjon annyira, hogy fel tudjon öltözni.

- Te jó ég- lépett mellé a fiú.

Draco remegve ránézett. A fiú elkerekedett szemekkel nézte a tavat, ahol éppen újra felbukkant Perselus a mélyből.

- Uram, meghoztam a…

- Charles!- intette magához a felbukkanó parancsnokot. – Odanézz!

A parancsnok megmerevedett aztán szemét le sem vette a lassan kifele úszó alakról.

- Látom, meghoztad a ruháim- mondta Perselus s felkapta a földről levetett felsőjét, hogy megtörölközzön. A parancsnok meghajolt előtte, s átnyújtotta a ruhákat.

- Elnézést kérek a korábbi viselkedésemért, uram- mondta.

- Én pedig az enyémért- bólintott Perselus, s átvette a ruhákat. – Reggelente elég kibírhatatlan vagyok- magyarázta.

Gyorsan felöltözött, aztán Dracóhoz fordult.

- Jó lenne megnézni azt a gépezetet- mondta.

- Máris hozom- bólintott a fiú. – Hol találom?

Perselus összehúzta a szemöldökeit.

- Hogyhogy hol találod? Nem nálad volt?

Draco félénken megrázta a fejét.

- Én azt hittem, a professzornál van- válaszolt.

Perselus fel-le kezdett el járkálni a tó partján.

- Azt akarod mondani, hogy az erdőben maradt?- kérdezte.

- Lássuk be, professzor mindketten eléggé izgatottak voltunk a kísérlet kimenetele miatt. Nem lesz gond, utána megyek- válaszolt.

- Az természetes- mondta Perselus még mindig idegesen. – Jó lenne, ha azonnal indulnál.

- Uram, bocsássanak meg a közbeszólásomért- szólalt meg a parancsnok. – Figyelmeztetnem kell, hogy a közeli erdőben haramiák tanyáznak. Ha elmondja hogy néz ki ez a valami, és hol keressük, majd mi visszahozzuk.

- Nem, nem! Semmiképpen sem- mondta Perselus. – Draco, neked kell menned, mert nem tudjuk milyen állapotban van. Ha összetört, te ismered a darabjait.

- Jól van, de elkísérem- mondta a parancsnok.

- Rendben- bólintott Perselus, azzal elindult a kastély felé.

Draco és a parancsnok a tó mentén indultak el, vele ellentétes irányban.

A fiú egy ideig nézelődött kettejük között, aztán elindult Perselus után. Szinte szaladnia kellett, hogy utolérje a professzort és aztán tartani tudja vele a lépést.

- Mester!- szólította meg.

Perselus egy árnyalatnyit lassított a lépésein, de nem fordult vissza.

- Megtanítaná nekem is azt amit a tóban csinált?

Perselus megtorpant.

- Micsodát?- nézett rá összezavarodva.

- Hát, hogy egyik helyen eltűnt és a másikon visszajött a felszínre- magyarázta lelkesen a fiú. – Még senki nem láttam ehhez hasonlót tenni.

- Azt akarod mondani, hogy még nem láttál embert úszni? – nézett rá döbbenten Perselus.

A fiú bólintott egyet, mire Perselus végigmérte. Aztán ismét megfordult és tovább lépkedett a kastély felé, mintha megbeszélték volna a dolgokat. A fiú rögtön utána eredt.

- Mester?- kérdezte ismét a fiú. –Megtanítaná?

Perselus nem válaszolt.

- Uram?- próbálkozott ismét fiú.

- Uram!- jött vele egyszerre egy hang. Perselus felismerte a tegnapi William nevezetű egyént.

- Igen?- nézett felé a fiú.

- Az úr néhány pillanaton belül megérkezik. Azt üzente, hogy várja őt a szobájában.

- Egy perc és jövök, csak még egy szót váltok…- megfordult és hűlt helyét találta a professzornak.- Nem láttad…?

- A vendégünket?- kérdezte William.- Amint megfordult, uram, ő elment. Meg kell hagyni, tudja mikor mit kell tenni. Így legalább időben odaér, mikor az úr megérkezik.

A fiú csúnyán nézett rá, aztán határozottan gyilkos hangulatban indult el a kastély felé.