Perselus fáradtan tért vissza délután a szobájába. A reggeli fürdés után úgy gondolta, utánanéz valami ennivalónak, de sikeresen eltévedt. Azóta Draco már kényelmesen visszatérhetett…

Kinyitotta a szobája ajtaját és belépett rajta. A következő másodpercben az ajtónak nyomták.

- Mi a…?- nyögte, mire az előtte álló férfi abbahagyta a ruhái szaggatását.

Gyorsan meghátrált előle, majd sikeresen megbotlott saját lábában és hanyatt vágódott. Perselus felhúzta a szemöldökét.

- Jól sejtem, hogy nem engem akart kitűntetni a … khm… figyelmével?

- Uram?- cincogta a férfi.

- Megkérdezhetem hát, mit keres ebben a szobában?

A meglepődött férfi feltápászkodott és kihúzta magát.

- Ez a szoba a jutalmam, amiért legyőztem egy farkast, ami urunkra támadt- mondta büszkén.

Perselus karba tette a kezét.

- Tökéletes. Így máris melegebb éjszakáknak nézünk elébe- mondta olyan szárazon, mint egy időjárás jelentést. – Hárman egy ágyban csak elleszünk valahogy.

A férfinek elkerekedett a szeme, de bárminemű mondanivalója is akadt, félbeszakította a nyíló ajtó.

- Draco?- pördült meg a tengelye körül Perselus.

- Hermione?!- kiáltott fel a férfi.

- Ronald?- suttogta egy női hang.

Perselus elhúzta a száját.

- Ez kezd nagyon érdekessé válni- jegyezte meg. – Elmondaná, mért pont az én szobámban randevúznak?

A két fiatal kérdően nézett rá. Aztán a nő összeszedte magát.

- Uram, korábban kellett volna önnek szólnom, hogy urunk egy új szobát jelölt ki ön számára. Kérem, nézze el mulasztásomat- mondta túlságosan megfontolt hangon.

- Megtudhatnám, esetleg, hol van ez a szoba?- csattant fel néhány perc néma csend után.

- Természetesen, uram- bólintott a nő, majd aggódó pillantást küldött a Ronnak nevezett férfi felé. Néhány másodperc múlva azonban fürgén kilépett az ajtón, s Perselus követte.

Ahogy befordultak a folyosón a nő abbahagyta a remegést és komoly arccal felé fordult.

- Nem tudom, uram, mit gondol- magyarázkodott. – Kérem, nevezze meg az árat, amiért nem említi meg ezt az esetet senki előtt.

Perselus a nő felé pillantott.

- Semmi közöm a kalandjaihoz, hölgyem- jelentette ki fagyos hangon. – Felőlem akár a fél világgal is randevúzgathat, engem az sem érdekelne.

Hirtelen eszébe jutott a gondolat, hogy a nő attól fél, kitudódok, hogy egyedül felkereste egy férfi társaságát. És abból az üdvözletből, amiben részesült… hát, nem lett volna alaptalan a gyanú, hogy ezek ketten már jó ideje…

Megfogadta magának, hogy ezt az ügyet elhallgatja… legalább addig, míg haszna nem lesz belőle.

Még néhány percig csendben meneteltek egymás mellett, aztán a nő megállt egy ajtó előtt.

- Ez lenne az, uram- bókolt, majd megpördült és elindult abban az irányban ahonnan jöttek.

Perselus felhorkantott. Biztosan elment megnyugtatni azt az alakot, hogy sikeresen megúszták a dolgot.

Lenyomta a kilincset és belépett a szobába.

A tegnapi kis kamránál ez körülbelül ötször nagyobb volt. Egy kandalló volt a bal oldali fal mentén, előtte egy medvebőr szőnyeggel. A szoba közepén egy óriási baldachinos ágy állt, a két oldalán egy-egy ablakkal. A szoba másik felében egy magas láda állt, amit akár asztalként is használhatni lehetett. A falakat végig kárpit borította. Volt amelyiken egy-egy lovag állt, aki hol egy sárkányt győzött le, hol más lovagokkal harcolt. Néhánynak a szélét valamiféle áldás díszítette, mások furcsa jeleket sorakoztattak.

- Nem rossz, mi?- vigyorgott az ágyról Draco.

Perselus hümmögött.

- És még egy csomó ruhát is kaptunk. Ott vannak a ládában- vigyorgott még szélesebben a fiú. – Gratulálok, professzor. Jó benyomást tett.

Perselus kérdően nézett rá miközben elindult az ágy felé. Draco felnevetett.

- Jó kis előadást nyújtott ma reggel- mondta. – Még egyszer-kétszer megfürdik a tóban, és a kastély urai leszünk.

Perselus felsóhajtott.

- Köszönöm, hogy emlékeztet arra, hogy még mindig tanár vagyok Oxfordban, Mr. Malfoy. – morogta.

Dracónak elkerekedtek a szemei.

- Tudta?- kérdezte.

Perselus felhorkantott.

- Tekintve, hogy három hete az épület minden folyosóján, osztályában, sőt, a bentlakásokban is erről pletykálnak, nem. Nem tudtam róla.

- Áh- bólintott Draco. – Pedig azt hittük…

- Hogy elég diszkrétek?- morogta a professzor. – Nem, nem azok. De ettől eltekintve, akkor is tudtam volna róla, ha nem minden sarokban erről pusmognak. Mivel nagyon jól tudom, hogy ki indította el ezt a pletykát, sőt, azért is, hogy miért.

- Na és ki?- kérdezte Draco mohón.

- Draco, nem azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük a magánéletem- sóhajtott fel Perselus.

- Na de mégis…- nyafogott a fiú, mint egy ötéves.

Perselus megdörzsölte a homlokát.

- Tudni szeretném, mire jutottál a gépezetünkkel.

Draco önfejűen hallgatott, mire Perselus felsóhajtott.

- Ha elmondom amit hallani akarsz, megtudhatom, mi történt ma?- kérdezte néhány perc csend után.

Draco lelkesen bólintott. Látszott rajta, hogy ezt az információt jobban értékeli jelenleg, mint bármi mást. Perselus mély levegőt vett.

- Egy kérdés, Draco- mondta beletörődötten.

- Igaz a pletyka?- kérdezte Draco.

- Melyik része? Hogy meleg vagyok, vagy hogy viszonyom van a diákjaimmal?- kérdezett vissza Perselus gúnyosan.

- Mindkettő- vágta rá Draco.

- Félig- válaszolt a férfi.

- Félig? Mi az, hogy félig? Melyik fele igaz?- kerekedett el a szeme Dracónak.

- Válaszoltam a kérdésedre- vicsorogta Perselus. – Térjünk át a lényegre.

- Azt hiszem, ez nem fog tetszeni…- húzta el a száját Draco.

- Mi történt?- ült le a professzor az ágyra.

- Érdekes történet. Az úgy volt, hogy a fák között keresgéltem, az a pasas meg a hátam mögött állt, és egyfolytában kérdéseket tett fel. Mondtam neki, hogy fogja már be, mert nem találom a gépet. Aztán egy puffanás, és csend. Hátranéztem, mert azt hittem, hogy megbotlott, és elvágódott, de valójában nem ez történt. Egy csaj kiütötte.

Perselus úgy nézett rá, mintha két feje nőtt volna, aztán felhorkantott.

- Mondhatom, jó kis parancsnok…- motyogta az orra alatt. – Hol van a gép?

- Nos, az nincs nálam- fújt egyet Draco. – Kiderült, hogy a csaj nincs egyedül. Legalább öten-haton jöttek elő a fák közül. Megkérdezték, mit keresek. Mondtam nekik, hogy egy kis fémgömböt. Egyik pasas felemelte, és megmutatta. Kérdezte, hogy ez az? Mondtam neki, hogy igen, aztán mikor el akartam tőle venni, visszahúzta. Azt mondták, visszaadják, de csak ha valamit én is adok helyette.

- Na és mit kértek?- nézett rá Perselus. – Odaadjuk, aztán mehetünk haza.

- Ö… hát az nem lesz olyan egyszerű- húzta el a száját Draco. – A vezérük ugyanis azt kérte, hogy a gépezetért cserébe vigyük el neki a bátyját.

- Elmondta, hogy hol találjuk meg, és hogy néz ki?- követelte Perselus.

Draco bólintott egyet.

- Nem a kinézet dologgal lesz probléma, ugyanis ikrek- válaszolt. – Azonban, professzor úr, nem fog örülni annak, hogy hol találjuk meg.

Perselus irritált arckifejezése mutatta, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Draco úgy gondolta, a legjobb út a rossz hírek közlésére az, ha csak egyszerűen elmondja.

- Nos?!- sürgette Perselus.

- Rendben, de ne hibáztassa a postást- állt fel az ágyról Draco. A szemközti falhoz sétált és nekidőlt. – Apasasakastélybörtönébenvan- hadarta.

Perselus összehúzta a szemöldökét koncentrálásában, hogy rájöjjön, mit is mondott a fiú. Aztán mikor végre kibetűzte, elkerekedtek a szemei. Felemelte a kezét, a tenyerébe temette az arcát, és lassan rázni kezdte a fejét, miközben valamit motyogott.

Dracónak olyan érzése volt, valami olyasmit hall:
- Miért mindig én…?

- Ó, és, professzor…- emelte fel a fejét Draco. – Még nem mondtam el mindent.

- Ennél rosszabb már nem lehet- motyogta a férfi.

- Úgy gondolja?- kérdezte Draco. – Akkor mit szól ahhoz, hogy a fiút jövő héten viszik kivégezni?

Perselus felállt az ágyról és az ablakhoz sétált.

- Mit szólt ehhez a parancsnok?- kérdezte egy idő után.

- Semmit. Mint mondtam, kiütötték. Mire magához tért, a többiek eltűntek.

- Áh. Ez jó. Szóval egy dolog, amiért nem kell aggódnunk.

- Aggódnunk?- kérdezte Draco.

- Igen. Biztos vagy benne, hogy nem hallott semmit?

- Tökéletesen- bólintott Draco. – Körülbelül fél óra eltel a csapat távozása és a felébredése között. De miért kellett volna aggódnunk?

- Gondolkozz, Draco. Ha hallotta volna, hogy a többiek a fiút kérik cserébe, szerinted mi lett volna az első reakciója? – fordult felé Perselus. – Természetesen megbizonyosodott volna róla, hogy semmi körülmény között ne tudjuk kiszöktetni.

- Szöktetni?- tátogott Draco. – Úgy érti, professzor… De az lehetetlen! Azt sem tudjuk, hol van ez a börtön! Arról nem is beszélve, hogy biztosan jól őrzik. Mi ketten vagyunk. Hogy akarja ezt megvalósítani?

- Nem tudom, Draco- rázta meg a fejét Perselus idegesen, s újra kinézett az ablakon. – De az biztos, hogy ha meg sem próbáljuk, itt maradunk.

Draco elsápadt.

- Úgy érti… örökre?

Perselus csak bólintott egyet.

Draco hason fekve szundított az ágyon, Perselus pedig a kapott ládának a tartalmát nézte át. Nem volt valami gazdag, de arra a néhány napra megteszi majd. Bármi is lesz a kimenetel, utána már nem lesz szükségük rájuk.

Halkan felsóhajtott. Most már biztos volt benne, hogy ha visszatér majd az ő idejébe, első dolga lesz megsemmisíteni a gépet. És nagy valószínűséggel mindent megtesz majd, hogy elfelejtse, mindez megtörtént.

Az ajtón hangos kopogtatás hallatszott. Draco úgy pattant ki az ágyból, mintha az alatta levő dunyha hirtelen felforrósodott volna. Perselus megrázta a fejét, s a felhúzott szemöldöke mindent elárult arról, amit gondolt.

- Hé, nem az én hibám- szabadkozott Draco, mikor rá nézett. – Ez a hely kikészít.

- Ha már most ilyen nehezen viseled, mi lesz, mikor szökésben leszünk? Egy elítélttel…  akiről fogalmunk sincs, miért van bezárva…? Ha érted a célzásom- húzta el a száját Perselus.

Draco nyelt egyet, s bólintott, jelezve, hogy tökéletesen érti: ez nem lesz gyerekjáték.

Perselus az ajtóhoz lépett, és óvatosan kinyitotta. Egy fiatal nő állt ott, kezében egy kosárnyi fával. Perselus félrelépett, mire az érkező rögtön belépett, és a tűzhely felé vette az irányt. Draco felhúzta a szemöldökét, s Perselus megvonta a vállát. A nő néhány perc múlva el is hagyta a szobát, jelenlétére csak a ropogó tűz utalt.

Miután ismét egyedül voltak, Draco az ujját tördelve fordult a professzor felé.

- Kitalált már valamit?- kérdezte.

Perselus megrázta a fejét.

- Nem, semmit. Először látnunk kellene azt a börtönt.

Draco felsóhajtott.

- Miért nem kérünk meg valakit, hogy mutassa meg?- kérdezte Draco.

- Ugyanazért, amiért jó, hogy a parancsnok nem tud…- Perselus elharapta a mondatát. Néhány másodpercig összehúzta a szemöldökét, aztán gúnyosan elmosolyodott. –Ez az!- sziszegte, és megpördült a tengelye körül.

- Hmm?!- nézett rá zavarodottan Draco. – Kitalált valamit?

- De még mennyire!- bólintott Perselus. Szemei csillogtak az izgalomtól. –Draco, neked az lesz a feladatod egyelőre, hogy a lehető legtöbb emberrel megbarátkozz. Szükség van arra, hogy ezek a kastélylakók megbízzanak bennünk. Ki kell derítened mindenféle részletet a helyről. Pontosan mikor vagyunk, és hol. Kik azok az emberek, akik hatalmon vannak, és kik azok, akiket fel tudnánk használni. Na és persze jó lenne minél jobban megismerni a kastélyt. Ebben én is benne leszek. Meg kell találni a legrövidebb és legbiztonságosabb utat a börtönbe.

Draco bólintott egyet.

- Akkor munkára fel- folytatta Perselus. – Este találkozunk és mindent elmondasz, amit megtudtál.

Ezzel Perselus Piton elhagyta a szobát.