Az, hogy hogyan sikerült még napfelkelte előtt felébredni, az kész rejtély maradt számára. A lényeg, hogy az esthajnalcsillag még mindig fenn volt, mikor szemhéjai felpattantak.
A szoba jelentősen kihűlt, a kandallóban már alig pislákolt a tűz.
Ásított egyet, s félrelökte magáról a tucatnyi takarót, aztán megvárta, míg a lába hozzászokik a föld jéghideg felületéhez.
Most már kezdte gyanítani, hogy a modernkor embereinek fogalmuk sem volt arról, milyen is egy ehhez hasonló kastélyban élni. Ha csak sejtenék, mi mindent kell átélnie az embernek reggelente, biztosan nem kívánnák ezt az egészet.
A talpa lassan kezdett elzsibbadni, ezért inkább visszahúzta az ágyba, s betakarta magát. Hogy hogyan fog így úszóleckét adni, arról fogalma sem volt.
Kicsit furcsa pózban próbálta előhalászni az ágy alól a csizmáit. Mivel lábai még mindig két óriási jégcsapként pihentek a takaró alatt, és Dracót sem akarta felébreszteni, az oldalára fordult, hogy jobban hozzá tudjon férni a lábbelikhez.
Ez viszont azt eredményezte, hogy kibillent egyensúlyából, ezért kénytelen volt mégis használni a lábait.
Draco szinte felsikoltott, mikor két jéghideg láb nyomult az oldalába. Perselus ügyetlenkedése révén fejjel lefele lógott ki az ágyból, s próbálta eldönteni, hogy hogyan kerülhet ki ebből a helyzetből épen.
Mivel hátrafelé nem igazán mehetett, hát kénytelen volt a földre gurulni. Amint minden végtagját biztonságban tudta, rögtön felpattant, s átható pillantást küldött a nevetését visszafojtó Dracóra.
Mikor a fiú nem bírta tovább és kirobbant belőle a kacaj, Piton csak megforgatta a szemeit, s négykézláb tornázta magát, majd bekukucskált az ágy alá.
Átkozódva állapította meg, hogy az este, még elalvás előtt az ágy lábához tette a csizmát, és nem az oldalához.
Ekkorra Draco már valósággal könnyezett a kacagástól. Perselus szó nélkül fölvette a csizmát, aztán miután még egy átható pillantást küldött a fiúra, elhagyta a szobát.
Most már csak meg kellett találni a kifele vezető utat, ami így a reggel fényében nem is tűnt olyan nehéznek. A tudatalattija könnyen átvezette a folyosók hosszú sorain, így hamarosan odakinn álldogált az udvaron, a csípős levegőn.
Néhány perc múlva egy szakadtas, rengeteg helyen összefoltozott, rongyos alak sietett el mellette. Barnás hajába imitt-amott fehér szálak vegyültek, bár nem lehetett idősebb Perselusnál. Vékony, szinte beteges alakja, s a szeme alatti sötét árnyak bizonyították, hogy nem lehet valami könnyű élete. Abba az irányba sietett, amerre Perselus az istállókat sejtette.
Közben a Nap is feljött, s máris érezhető volt, hogy igen meleg napnak néznek elébe.
A professzor lassan átsétált az udvaron, ahol már jó néhány szárnyas szaladgált jobbra-balra, s áthaladt egy boltíves kis átjárón. Idekinn, bár hosszú ösvény vezetett le a faluba, mindent frissen nyírt fű borított.
Frissen nyírt, és csurom víz- állapította meg, mikor belegázolt, ugyanis a tóhoz ebben az irányban kellett haladni.
Kissé furcsának tartotta, hogy arrafele nem vezet ösvény, de végül annak tulajdonította a dolgot, hogy valószínűleg a halászok a falu felől közelítik meg, így a kastély irányából nem sokan haladnak arrafelé.
Körülbelül tíz perces séta után eljutott a célállomáshoz, s irritáltan állapította meg, hogy a kölyök még nincs itt.
Kikeresett egy, a közelben levő alacsonyabb kis fát, és arra aggatta fel ruháit. Gondolta, ha már itt van, legalább bemelegít.
Nem is gondolkozott ezután sokáig. Megkereste azt a helyet, ahol tegnap bejutott a tóhoz, s most is innen közelítette meg. Sikerült kinéznie egy olyan pontot, ami nem lejtett túl hírtelen, elvégre nem kívánta a szívinfarktust.
Ha fiatalabb lett volna, nem aggódott volna. Régen szokása volt egyből a mély vízbe ugrani, most azonban ezt nem tehette.
Eleinte kissé dideregve lépkedett befelé. A legrosszabb akkor jött, mikor a víz elérte a csípőjét, de ezen is gyorsan túltette magát azzal, hogy nyakig bemerült.
Megvárta, míg lihegése lecsillapodik az úszáskor használatos mély, egyenletes légzésre, aztán ellökte magát, s úszkálni kezdett.
Egy idő után érezte, hogy már nem is fázik annyira, s közben a nap is forrón sütött már, úgyhogy földobta magát a víz tetejére, s mint aki csak egy ágyban feküdne, feje alá tette kezeit.
Néha egy-egy lusta rúgással visszalökte magát a kezdeti pontba, de ezen kívül nem igazán modult.
Már majdnem el is feledkezett a fiúról, mikor gallyak és levelek reccsenése jelezte, hogy végre megérkezett.
Kihúzta karjait a feje alól, s széttárta őket a vízen, majd hátúszásban megközelítette a partot.
Megállt egy olyan helyen, ahol a fiú semmiképpen sem érheti a tó alját, s várakozóan nézett az őt figyelő alakra.
Miután az hosszú percek múlva sem mozdult, Perselus kezdett ideges lenni.
- Mire vársz már? Vetkőzz!- adta ki a parancsot, majd mikor rájött, ez hogy hangzott még gyorsan hozzátette:- Vagy ruhástól akarsz bejönni?
A fiú rosszallóan összehúzta szemeit, de megadóan vetkőzni kezdett. Ruháit csak úgy a földre dobta.
Perselus felvont szemöldökkel nézte. Kíváncsi volt, mit fog mondani a kölyök, mikor majd vége az órának és ruháit csurom vizesen találja a reggeli harmattól.
Miután végre megszabadult a rongyaitól, tanácstalanul álldogált a parton. Perselus kezdte elveszíteni a türelmét.
- Remélem, nem odakinn akarsz megtanulni úszni. Gyerünk már befelé!- sürgette.
A fiú ijedt arcát látva Perselus majdnem felnevetett. Valószínűleg úgy gondolt a vízre, mint valami fertőző betegségre.
- Gyere ide- intett neki, s a fiúa víz széléhez sétált.
Perselus egy hirtelen mozdulattal megfogta a lábát, s kihasználva a fiú meglepődöttségét berántotta a vízbe.
A kölyök egy óriási loccsanással csapódott be a vízbe, aztán mikor feje újra átvágta a víztükröt pánikolva csapkodni kezdett.
Perselus önelégült mosollyal figyelte, ahogy a fiú próbál fönnmaradni a víz tetején, de sehogy sem sikerül neki. Mikor látta, hogy kezd elfáradni és komolyan az a veszély fenyegeti, hogy megfullad, odaúszott mellé.
A kölyök újult erővel próbált menekülni, s ösztöneire hallgatva megpróbált belekapaszkodni az első szilárd testbe. A pánik miatti földöntúli erejével Perselus vállát kapta el. Ennek az lett az eredménye, hogy őt is benyomta a víz alá.
Perselus kezdeti meglepettsége után gyorsan összeszedte magát, s a még mindig rudalózó és karmoló fiú alól próbált kiszabadulni még mielőtt ő is megfullad.
A gond csak az volt, hogy a kölyköt lecsitítani nem tudta békés formába, így hát ügyesen visszahúzta karját, s jókora pofont húzott a fiú arcára.
Az rögtön meg is merevedett, így Perselus ki tudta magát szabadítani a fogásából, majd a tüdejébe nyilalló szúró fájdalmat észre sem véve kapkodott levegő után.
Elég hamar magához tért, s még mielőtt a fiú újra észrevette volna, hogy lába nem éri a földet megfogta, és a part felé húzta.
A derékig érő vízben állt meg, s várta, hogy a kölyök összeszedje magát.
Bevallotta magának, hogy cseppet sem volt okos ötlet, hogy így berántotta a vízbe. A kölyök még nem volt annyira összeszedett, hogy ilyen pillanatokban is meg tudja tartani hidegvérét.
Az úszásban pedig volt néhány alapszabály, amit jó volt megfogadni. Az önuralom volt talán a legfontosabb. Ahog elnézte a fiút, a helyes levegővételt is meg kellett tanulnia. Úszás közben egyáltalán nem használ az, ha csak úgy kapkodja a levegőt. És ez ismét az önuralomhoz kanyarodott vissza. Ha nem tudja legyőzni félelmét, soha nem fog megtanulni úszni.
Látta, hogy a fiú lassan lecsillapodik, s szemügyre veszi környezetét. A kissé elkerekedett szemekből nyugtázta, hogy végre észrevette, még mindi vízben áll.
- Tartok egy bemutatót- jelentette ki. – Figyelj jól.
A kölyök még mindig picit pihegve bólintott egyet, ő pedig elhátrált tőle egy kicsit, de éppen csak annyira, hogy kényelmesen tudjon úszni anélkül, hogy beverje lábait a tó aljába, vagy megütné a fiút.
- Te ezt csináltad- mondta.
Ezzel, mint egy őrült kapkodni kezdte a levegőt, és össze-vissza csapkodott maga körül. Egy jó ideig eljátszott ezzel, aztán mikor megunta a dolgot, abbahagyta.
- Reméltem, figyeltél- szólalt meg végül.
A kölyök dühtől elpirult arccal bólintott.
- Jól van, akkor ezt most új szintre visszük- állapította meg Perselus.
Gondolta, először megmutatja a legprimitívebb módszert, hátha a kölyök azt hamarabb eltanulja.
- Erre a szintre- tette még hozzá, aztán kezeit maga alá húzta, s fejét a vízfelszín fölött tartva kézzel-lábbal csapni kezdte a vizet. Bár a dolog kényelmetlen és megalázó volt, fönnmaradt a víz tetején és elég lassan még előre is haladt. Utálta ezt a fajta úszást, de nem volt más választása.
Miután úgy gondolta, ismét eleget kapálózott és a fiú is megértette, visszament hozzá.
- Ezzel fogod kezdeni- mondta.- De előtte lassítsd le a légzésed.
Tudta, hogy az egész úszólecke egy humbug, a fiúnak magától kell rájönnie, mit hogyan csináljon. Elvégre ösztönös dolog, ő csak abban segíthet, hogy egyengeti az útját.
A légzéssel is az volt a gond, hogy hiába mondta, hogy lassítsa le, a fiúnak valószínűleg fogalma sem volt mit is kell tulajdonképpen tennie.
Hirtelen beugrott egy autó vagy akár egy vonat képe, s hogy az ablakon kidugott fejjel, menetirányba fordulva próbálhatná a dolgot. Aztán rögtön el is vetette, hiszen itt nincs ilyen gépezet.
Volt is egy ismerőse, aki soha nem tudott megtanulni úszni. Aztán egy alkalommal megismert egy külföldön élő alakot, aki végül a partnere is lett. Többször is elutaztak egymáshoz. A barátja pedig azzal szórakoztatta magát, hogy a gyorsvonat ablakán kidugta a fejét, és így bámult előre. Persze eleinte nehéz volt levegőt vennie a nagy szélben, de hamar rájött, hogyan csillapíthatja szívverését, és hogyan vehet mély levegőt. Ez a dolog segített is neki. Következő alaklommal, mikor uszodába ment, már sikerült valamilyen szinten megtanulnia úszni. Igaz, ezután még sokat gyakorolt, de most már úgy úszott, mint hal a vízben.
- Vegyél mély levegőt- mondta, s ő is mélyet lélegzett. A fiú követte példáját.
- Jól van, most próbáld meg egy ideig benn tartani, így.
Újabb levegőt vett, s körülbelül fél perc múlva gond nélkül kiengedte. Bár ő több mint egy percig bírta, biztos volt benne, hogy a fiú nem fogja tíz-húsz másodpercnél tovább.
Igaza is lett. A kölyök ajka néhány pillanat múlva máris kezdett elkékülni.
- Ezt majd gyakorold. Minél többet bírod levegő nélkül, annál jobb.
Ezután megmutatta a kutyaúszás mozdulatait még egyszer, s végignézte ahogy a fiú egy ideig elszerencsétlenkedik mellette, a derékig érő vízben. Néhányszor kijavította a mozdulatait, majd mikor úgy találta, hogy néhány percig ki is bírná a víz fölött, ha arra kerülne a sor, véget vetett az órának.
- Holnap ugyanitt, ugyanekkor. És gyakorolj- mondta, miután kisétált a partra.
A nap gyorsan megszárította bőrét, aztán fölkapkodta magára ruháit. Megvárta, míg a fiú is felöltözik, s az oldalán indult vissza a kastélyba.
A fiú arcán levő sebhelyet látva eszébe jutott a tegnap este, de a lecke alatt nem volt alkalma kikérdezni. Viszont kíváncsisága nem múlt el, hát elhatározta, valahogyan ki fogja szedni a kölyökből, mi történt.
- Kitől kaptad az a sebhelyet?- kérdezte meg végül.
A fiú gyorsított léptein. Szemei felvillantak, de nem válaszolt.
Perselus rögtön fel is hagyott a faggatással. Látta, hogy kérdése felzaklatta a fiút, s nem akarta, hogy a törékeny bizalomnak, ami a lecke során kialakult közöttük, máris vége legyen. Elvégre még voltak fontos dolgok, amiket ki akart szedni a fiúból. Ez a sebhely meg nem érte meg a fáradtságot.
A fiú néhány perc múlva elköszönt tőle és elindult az ellenkező irányba, ő pedig visszasétált a szobájukba. A reggeli már ott várta, Draco épp azon foglalatoskodott, hogy megpróbált kézzel kettétörni egy almát.
Perselus felsóhajtott. Igazán evett volna már valami rendes ételt is. Ez a friss gyümölcs dolog túl gyakori volt. Elgondolkodott rajta, hogy ez azért van-e mert egyszerűen ez a szokás, vagy csak mert annyira szegénység van, hogy nem engedhetik meg maguknak a rendes ennivalót. Végül megvonta a vállát. Vadászni bármikor lehetett volna, halászatról nem is beszélve. Tehát a szegénység szóba sem jöhetett. A jéghideg forrásvíz viszont jó volt, gyorsan oltotta a szomját. Nem is értette, miért nem isznak ilyet odahaza a szénsavas, egészségtelen italok helyett.
Reggeli után elgondolkodva nézett Dracóra.
- Azt hiszem, jó lenne, ha együtt is látnának minket néha- mondta. – Az itteniek úgy tudják, hogy a tanítványom vagy, tehát foglalkoznom kell veled.
Draco bólintott és felállt, Perselus pedig követte.
- Gyerünk, körbenézünk ezen a helyen- mondta a tanár, s kisétált az ajtón, Dracóval szorosan a nyomában.
AJÁNLOM AZ OLDALT
