7.

A kastély már ismét pezsgett az élettől. Az emberek ide-oda siettek, feladatokat osztogattak egymásnak. Perselus meglátott néhány ismerősebb alakot- a két őr, akik tegnap nem akarták beengedni a fiúhoz, most egy sarokban suttogott. Mikor meglátták közeledtüket gyanakvó pillantást küldtek feléjük, aztán elsétáltak.

Draco észre sem vette a dolgot, csak nyugodtan továbbsétafikált a kijárat felé. Perselus elgondolkodva követte a szőke fiút az udvarra.

- Merre megyünk?- kérdezte Draco.

Perselus körbenézett, aztán úgy döntött jó lenne, ha leballagnának a faluig. Legalább megnézik, hogyan élnek odalenn az emberek.

- A faluba- mondta ki hangosan is. Draco bólintott egyet, majd várakozóan nézett rá, mint aki nem tudja, merre induljon. Perselus megforgatta a szemeit. Most komolyan, fogalma sem volt, ez a fiú hogyan boldogulna anélkül, hogy mások megmondják, mit tegyen.

Túlságosan el van kényeztetve- gondolta. - Eddig mindent a szájába rágtak, mindent a kezei közé kapott készen. Legyen az pénz, ismerősök, még azt sem ő választotta meg, hogy milyen szakmát tanuljon. Persze az apja csakis a legjobbat akarta fiacskájának. Perselus viszont tudta, hogy mindez nem sokat segített Dracónak. Ha majd egyedül kell megélnie, akkor nehéz lesz megszoknia a dolgok rendjét.

- Erre- intett végül, s elindult a kijárat felé.

Ezúttal nem tértek le az útról. A kanyargó ösvény csak éppen annyira volt széles, hogy egy kisebb szekér elférjen rajta. Egy ideig elhaladt az erdő mellett, majd egy újabb kanyart vett, és a falu felé fordult.

Nem kellett sokáig menetelniük, a falu elég közel volt a kastélyhoz. Az első aprócska házak hamarosan megjelentek az út mentén. Elég szorosan voltak egymás mellett, bár némi összevisszaságban. Egyik szélesebb, másik magasabb volt, s mindegyik elég rossz állapotban állt. Jól láthatóan nem idén készültek. Néhánynak a tetején jókora lyukak is voltak, mintha nem lett volna ki megjavítsa.

Ahogy haladtak befelé, a házak egyre jobb állapotban álldogáltak. Úgy tűnt errefelé laknak a tehetősebb emberek.

Errefelé már az utcák is szerteágaztak, s néhány helyen egy-egy kisebb virágoskert is akadt.

Perselus lefordult egy utcán, aminek egyik oldalán nyomban egy kovácsműhelynek tűnő építmény állt. Igaz, most egy lélek sem tartózkodott az udvarán, de az egész összeállítás olyan volt, mint a történelmi filmekben. Két ló volt a kerítéshez kötve, s az udvar tele volt mindenféle szerszámmal.

Draco füttyentett egyet, aztán tovább mentek. Furcsa volt, hogy a faluban sehol nem láttak egyetlen lelket sem eddig.

Aztán hirtelen gyereknevetésre lett figyelmes. Távolról jött ugyan, de biztosan az volt.

- Gyerünk- intett Dracónak, és máris folytatták az utat.

A kilátás szinte ugyanaz maradt. Perselus elgondolkodott azon, hogy vajon hol is laknak azok az emberek, akik állatokat tenyésztenek. Eddig egyetlen arra utaló jelet sem látott, hogy létezik itt ilyesmi.

A hangok egyre jobban erősödtek, most már nem csak a gyerekek sipító nevetését lehetett hallani, hanem a felnőttek, meg idősek diskurálását is. Egy-egy rikkantás is becsendült néha az állandó zúgásba. Hamarosan meg is tudták, hogy miért is tűnt annyira kihaltnak a hely. Megérkeztek ugyanis a falu központjába, ahol jelenleg valamiféle vásár lehetett.

Pár fiú ide-oda rohangált az úton az emberek között. Néhány nő a nyomukban haladt, próbálták őket egy helyben tartani.

A jószágokat felkínáló kereskedők hangosan skandálták áraikat, mások elvitatkoztak arról, hogy mit is érdemes megvenni. Voltak, akik lovakat vizsgáltak, akik ilyen-olyan csecsebecséket nézegettek, vagy éppen valami nyalánkságért alkudoztak.

Könnyen lehetett mondani, hogy az egész falu népe itt volt. Egyik szekérből fákat rakodtak le, más helyen csizmákat, lábbeliket, vagy éppen különféle ruhadarabokat válogattak.

Ezeken a helyeken inkább a nők perlekedtek, gyerekeiknek próbáltak valamiféle öltözetet találni. A különféle húsokat, gyümölcsöket kínáló árusok körül is inkább nők forogtak.

Draco elkerekedett szemekkel bámult körbe. Még soha nem látott ehhez fogható dolgot. Megállt egy nagyobb csoport férfi mögött, s előre lesett, hogy mi lehet az, amire ennyien kíváncsiak. Egy pár kövér malac volt egy szekérben, s egy férfi lelkesen magyarázta, hogy mennyire előkelőek, és mennyire jó a húsuk.

A szőke fiú elhúzta a száját, majd inkább tovább követte Perselust.

Néhány helyen különféle ékszereket árultak, vagy mindenféle fegyvert. Perselus megállt ezen a helyen egy pillanatig, s messziről megcsodálta őket. Ha lett volna pénze, biztosan beszerzett volna egyet.

Néhányan érdeklődve megbámulták őket, de a legtöbben semmit nem szóltak a jelenlétükre.

A zűrzavar ellenére Perselus elég gyorsan megtalálta az egésznek a logikáját. Ezek az emberek jobban rendszerezni tudták az áruikat, mint ahogy az egy bevásárlóközpontban lett volna. Miután pedig rájött, hogy milyen csoportokban álldogálnak az árusok, azt is tudta, merre kell mennie a különböző szakaszokhoz.

Néhány fiatal lány vonult végig előttük, s célba vették az ékszerest. Pimaszul végigmérték őket, majd miután ők tovább siettek rögtön sugdolózni kezdtek. Perselus felhorkantott.

Nagyon is jól tudta, hogy egy ilyen helyen micsoda érdeklődést kelt fel egy idegen. Arról viszont fogalmuk sem volt, hogy egy lyukas garasuk sincs.

Draco gondolataiba mélyülve követte őt. Perselus biztos volt benne, hogy éppen Pansy jár a fejében. Bár még csak néhány nap telt el, Dracót kezdte megviselni ez a hely. Egyáltalán nem volt már olyan jó állapotban, mint mikor érkeztek. A külsején kívül meg hiányzott belőle még a lelkesedés is.

A fiú tüsszentett egyet, s Perselus felhúzta a szemöldökét.

- Jól vagy?- kérdezte.

Draco bólintott, de gondolatai azonnal más útra tértek. Perselus megvonta a vállát, majd megállt egy fűszeres előtt.

Nem volt nagy a választék, s ezen Perselus nem is csodálkozott túlságosan.

- Ez itt Angelikafű- mutatott rá a professzor egy furcsa kinézetű növényre.

Draco bólintott egyet, s kíváncsian várta a folytatást.

- Salátákat meg mártásokat szoktak ízesíteni vele, de jó étvágyjavító, meg idegerősítő. És ez itt ánizs. Ezeket is általában mártások ízesítésére használják, meg vadasra és sokszor édességekbe is. Szinte ugyanolyan gyógyhatása van, mint az Angelikafűnek.

Perselus egy harmadik, az első kettőhöz igen hasonló kinézetű növényre mutatott.

- Ez pedig kömény- magarázta.

Draco bólintott egyet, majd felhúzta szemöldökét.
– Miért is olyan fontos ez nekünk?- kérdezte végül.

Perselus úgy nézett a fiúra, mint aki elveszítette az eszét.
– Á, egyáltalán nem fontos- mondta veszélyesen villogó szemekkel. – Csak ott a tény, hogy a kömény Európában a tizenharmadik században terjedt el. És ha a történelemkönyveknek igazuk van, az oxfordi egyetemnek léteznie kell már századok óta. Már csak meg kell tudnunk, hogyan juthatunk el oda.

- És mindez egy növényből- motyogta Draco.

Beszélgetésüket félbevágta egy hangos sikítás, amihez még néhány ordítás is társult. Perselus és Draco azon nyomban megpördült a tengelye körül. Az úton egy szekér gurult lefele, egyre gyorsabban. Az emberek félreugrottak útjából, de senki nem próbálta megállítani. Egyenesen egy fiatal lány felé tartott, aki félelemtől elkerekedett szemekkel nézett a járműre.

Az emberek oda-oda ordították, hogy menjen az útjából, de ő földbe gyökerezett lábbal állt a helyén.

Szinte az utolsó pillanatban szaladt elő a tömegből egy köpenyes alak, s egy szökkenéssel a lány mellett termett, s félrelökte a szekér elől. A lány a földön landolt, az alak meg rögtön felette.

A szekér közben nekicsapódott egy fának, s darabokra tört.

A tömeg egyszerre indult meg a pórul jártak felé. A köpenyes alak fölpattant, s még mielőtt bekeríthették volna elrohant.

Draco Perselus oldalába könyökölt. A férfi kissé megugrott, mint akit meglepték.

- Professzor- suttogta a szőke. – Ez a lány ott volt az erdőben.

- Hmm…- motyogta az orra alatt a professzor.

- Nem kéne kikérdeznünk?- nézett rá várakozóan Draco.

Perselus megnyalta kiszáradt ajkát, aztán megpaskolta Draco vállát.

- Gyerünk innen- határozott.

- De…- ellenkezett a fiú, s bizonytalan pillantást küldött a vöröshajú lány felé.

- Majd később felkeressük- mondta Perselus. – Most nincs esélyünk arra, hogy beszéljünk vele.

Draco bólintott egyet, aztán kilavíroztak a már helyeikre visszatérő emberek között. Perselus meg volt győződve róla, hogy látott két fiatal fiút, amint eloroznak néhány cipót.

- Biztos vagy benne, hogy ez az a lány?- kérdezte, miután már a kastély felé vezető úton jártak.

- Tökéletesen- válaszolt Draco. – Szerintem rokona annak a fiúnak, akit ki kell szabadítanunk. Eléggé hasonlítanak.

- Kíváncsi vagyok ki volt az a férfi- motyogta Perselus.

- Miért?- nézett rá csodálkozva Draco.

- Valamit mondott a lánynak, mielőtt elrohant- mondta Perselus.

Draco megrázta a fejét.
– Én nem láttam ilyesmit.

- Nem figyeltél elég jól. Biztos vagyok benne, hogy valamit mondott a lánynak. Most már csak arra kell rájönnünk, hogy ő is része-e a csapatuknak, vagy sem.

- Fontos az?- kérdezte Draco.

- Persze, hogy fontos. Draco, azt mondtad, voltak öten-hatan. Úgy állítottad be őket, mint valami veszélyes alakok. Nekem nem tűnt valami veszélyesnek az a lány. Gondolom ő volt, aki leütötte a parancsnokot.

Draco bólintott egyet.

- Ha veszély esetében ennyire lebénulnak, csak annyit kell tennünk, hogy olyankor lepjük meg őket, mikor nem számítanak rá. Viszont az a köpenyes alak még veszélyes is lehetne. Ha hozzájuk tartozik, tudnunk kell ki ő. Ha nem, akkor is tudnunk kell, hogy vigyáznunk kell-e vele.

- De csak megmentett egy lányt!- állapította meg Draco. – Miért lenne veszélyes?

- Nézzük csak- válaszolta meg a kérdést Perselus. – Jó reflexek, jó időzítés, bátorság. De igazad van, nem tudhatjuk mennyire veszélyes. Elvégre bármilyen kis senki el tud éldegélni a szabadban.

- Utazó?

Perselus bólintott.
– Ha nem lett volna az, minek hord utazóköpenyt? Mellesleg… miért rejtegetné magát? Ennek is van valami oka. Az a férfi bujkált. És valahogy arról is meg vagyok győződve, hogy a lány felismerte. Ebéd után visszamegyünk, és felkeressük- döntött végül a professzor. – Szerintem könnyen rá fogunk akadni. Bárkitől megkérdezhetjük, hogy hol lakik, elvégre az egész falu a tanúja volt az eseménynek.

Az út hátralevő részét nagyjából szótlanul tették meg. Perselus elgondolkozott arról, hogy mindez mit változtathat a tervükben. Egyelőre nem sok buktatót talált, viszont ez az új alak feltűnése kissé zavarta.

És ráébresztette még valamire.

Semmit nem tudott azokról az emberekről, akiknek éppen a kezére próbál játszani. Fogalma sem volt, hogy mit terveznek, vagy éppen megéri-e kiszabadítani azt a börtöntölteléket. Azok ugyanis elég könnyen ellenük fordulhatnak, amint megérzik a szabadság illatát. Sőt, még az is megtörténhet, hogy csak azért szabadítják ki azt a kölyköt, hogy aztán ők húzzák a rövidebbet.

Ez az egész egy óriási felaknázott mező volt. Bármelyik pillanatban felrobbanhat.

Viszont muszáj volt megkockáztatni. Ha nem másért, hát Dracóért.

A vasárnap délután ünnepélyes csenddel borította be a falut. Az idősebbek valószínűleg mind pihentek egy fárasztó hét után, a fiatalok pedig összegyűltek valahol.

Perselus és Draco ezúttal egy másik úton indultak el. Célba vették a távolból is látszó templomot, s arrafele sétáltak.

Egy kapualjban néhány idős asszony pletykált valamiről. Perselus szinte biztos volt benne, hogy miről.

Néhány lépéssel ott termett, s megköszörülte a torkát.

- Elnézést- mondta. – Reggel tanúi voltunk annak a kis balesetnek. A tanítványom és én szeretnénk megbizonyosodni a hölgy egészségéről. Elárulnák, kérem, hogy hol találhatnánk meg?

- Ó, természetesen- állt fel egyik nő. – Bár Ginevra biztosított mindenkit, hogy jól van. Jöjjenek csak, uraim.

A két férfi készségesen követték a nőt. Perselus illedelmesen válaszolt néha a kérdéseire, s hallgatta a szóáradatot.

Elhagyták a templomot, majd befordultak egy új utcára. Apró kis házak álldogáltak errefele, viszont jobb állapotban, mint a falu szélén. A nő egy olyan épület felé vette az irányt, aminek még egy kis udvara is volt.

Kopogás nélkül benyitott a kapun, s fürge lépésekkel elindult a bejárat felé. Útjából szétszaladt néhány szárnyas.

- Molly!- kiáltotta.

Az ajtóban megjelent egy vöröshajú nő, s kíváncsian nézett a látogatóra.
– Igen, Anne? Valami gond van?

- Látogatókat hoztam- magyarázta lelkesen a nő. – Azt mondják, tudni akarják, hogy rendben van-e a lányod.

- Ó- kerekedtek el a nő szemei, mikor végignézett a két férfin. – Kerüljenek csak beljebb, uraim. A lányom hamarosan haza fog jönni.

- Köszönjük- bólintott Perselus, majd belépett a házba. Draco nyomban követte.

A nő végigmérte a szőke fiút, s Perselusnak megrándult a szája sarka. Fogadni mert volna, hogy éppen a lányának méri fel a terepet.

- Foglaljanak csak helyet- intett egy pad felé, majd rögtön hozzálátott, hogy süteményt és innivalót tegyen a vendégek elé. – Még nem láttam errefelé önöket. Meséljenek csak, messziről jönnek?