9.

Szürke hajnal köszöntötte a korán kelőket. A levegő szinte vibrált, ennek ellenére a természetben semmi nem mozdult. Egy apró kis szellő sem hintáztatta meg a fűszálakat, s az állatok mintha mind egy szálig elrejtőztek volna.

Perselus bólintott egyet az udvaros átsiető világosbarna hajú alaknak. A férfi hullafáradtnak tűnt, mégis sietősen haladt el ugyanabba az irányba, amerre tegnap is.

A tanár megrázta a fejét, mikor a másik anélkül ment tovább, hogy tudomást sem vett róla. Egy pillanatig mintha ellenségesebbnek tűnt volna ezután minden, de a pillanat gyorsan elmúlt, s Perselus továbbállt, hogy teljesítse a felelősségét.

Mikor kijött a szobából Draco még húzta a lóbőrt. Valószínűnek tartotta, hogy a fiú mégsem fog ma reggel lejönni a tóhoz. Ez az idő biztosan nem felelne meg neki egy kis úszkáláshoz.

Az igazat megvallva, most az egyszer ő sem igazán örült ennek. Ahogy az egész időjárást látta, nemsokára vihar lesz. De hát ha valamit egyszer megígért, akkor azt be is fogja tartani.

Meglepetésére a kölyök már a tó partján álldogált az alatt a fa alatt, amire a ruháit akasztotta múlt alkalommal.

Perselus néhány percig némán figyelte alakját. A fiatalembernek egész megnyerő megjelenése volt. Bár nem volt a tökéletesség megtestesítője, Perselus valószínűleg tartotta, hogy az emberiség legnagyobb része vonzónak találná. Erre az lehetett a magyarázat, hogy olyan erőt sugárzott magából, amit tudatalatt mindenki érzékelt.

Ez a kölyök még nagy dolgokat fog véghezvinni, szinte sütött belőle. És tekintve, hogy máris valami úri fiú, lehet, hogy nem is lesz olyan sok munkája vele. Egy- két megnyerő mosoly egy oldalra, pár bátorító beszéd a másikra, és máris a fél ország lesné minden óhaját, követné parancsait.

Ezt a gondolatot rögtön az követte, hogy meg kell tudnia a fiú nevét. Ha tényleg úgy van, ahogy gondolja, ez a kölyök akár lehetne valami híresebb személy is, akit ismer a történelemből. Ha pedig így van, akkor jobban be tudná tájolni, körülbelül milyen időbe kerültek.

Gondolatait tett követte. Perselus előrelépett, s a fiú azonnal fel is kapta a fejét.

- Jó reggelt- köszöntötte.

A fiatalember bólintott egyet, majd várakozva nézett rá. Perselus felvonta szemöldökét, és nyugodtan hozzálátott a vetkőzéshez. Szeme sarkából látta, hogy a fiú is így tesz. Az idősebb férfi kihasználta az időt arra, hogy gyorsan összeszedje gondolatait. Végül is nem az ő stílusa volt az, hogy valakinek csak úgy rákérdezzen a nevére.

- Gyakoroltál, fiú?- kérdezte végül. – Ne is mondj semmit - folytatta szinte azonnal. – Nemsokára ki fog derülni.

Egy kecses mozdulatot tett előre, aztán a következő pillanatban máris a tóban volt. Taposott párat, míg bőre megszokta a hőmérsékletet, aztán a part felé fordult.

- Mire vársz?

A mai napon nem volt türelme a tanításhoz és ez meg is látszott rajta. Amúgy sem volt szelíd, kedves ember, és nem kellett sok, hogy kijöjjön béketűréséből. A maihoz hasonló napokon meg végképpen nem. Ilyenkor elég volt egy hiba, és robbant. Ezen pedig még munkaadója sem tudott segíteni.

Albus Dumbledore, húzta el a száját, egy zseniális vén bolond volt. Fogalma sem volt, hogyan adtak egy olyan sültbolond embernek, mint ő katedrát, vagy hogy miként lett ő  az igazgató. Az a férfi egyetlen célt tartott szem előtt: citromos vattacukorral bevonni a világot.

A víz csobbanására felfigyelt, s egykedvűen figyelte, hogy a fiú a könnyebb oldalát választotta, és épp most lépeget be nagyon óvatosan a tó lejtős részén. Mikor már a mellkasáig ért a víz, dideregve állt meg. Perselus gúnyosan nézte egy ideig, de a kölyök semmiképpen nem akart beljebb jönni. Valószínűnek tartotta, hogy a tegnapi lecke elején történő apró baleset kissé elijesztette.

- Remélem nem annyira rövid a memóriád, hogy tegnapról mára elfelejtetted, mit kell tenni - jegyezte meg.

A fiú összeszűkítette szemeit, láthatóan cseppet sem tetszett neki a hangnem.

- Nos?- sürgette a tanár, miközben kezeit előre-hátra mozgatta a víz felszínén, nehogy elsüllyedjen.

A kölyök vett egy mély levegőt, aztán szó nélkül alábukott. Azonban alig telt el néhány másodperc, mikor feje máris átvágta a víztükröt, ő pedig tüsszögve és köhécselve állt ismét lábra.

Perselus elátkozta a percet, mikor megígérte, hogy ezt a lehetetlen alakot megtanítja bármire is. A kölyök nyilvánvalóan nem vette elég komolyan ezt az egészet. Hiszen egy lépéssel sem ment beljebb, mint szükséges lett volna.

A fiú lassan összeszedte magát, s tanárára nézett. Perselusnak elég félelmetes arckifejezése lehetett, mert egy lépést hátrált.

- Elnézést kérek, mester, én csak…

Perselus elérkezettnek találta az időt. Amúgy is idegesítőnek tartotta, hogy ez a kölyök így nevezi. Ha ezt valaki meghallaná az ő világából, biztosan egyből olyan útra tévednének gondolatai, ami Perselus jó hírének egyáltalán nem kedvezett volna.

- Nem vagyok mester!- csattant fel.

A kölyök azonnal elharapta mondatát, s most zavarodottan nézett rá. Perselus felsóhajtott. Igen, elérkezettnek találta az időt, hogy megtudja a fiú nevét.

- A nevem Perselus…

- Ó, na nézd csak- jött egy hang a part felől. – Professzor, ez nem igazságos. Milye van neki, ami nekem nincs?

Perselus felkapta a fejét, s megpillantotta Dracót.

- Szólíthatom én is Perselusnak, uram és parancsolóm?- hajolt meg mélyen a fiú.

Perselus összehúzta szemöldökét, s alig hallhatóan úszni kezdett a part felé. Draco néhány hosszú másodpercig meggörnyedve álldogált, és épp felemelte volna a fejét, mikor Perselus megragadta a lábát, és berántotta a vízbe. Be kellett vallania, egész szórakoztató volt néha a gondolat, hogy vízbe fullassza a szemtelen szőkét.

Ezúttal Draco volt az, aki köhécselésével felriasztotta az amúgy néma természetet. Ha Perselus nem tudott volna uralkodni magán, biztos azonnal hahotázásba kezd. A fiú úgy nézett ki, mint egy ázott patkány. Haja az arcába simult, és ahogy levegőért kapkodott néhány tincset sikeresen be is szívott a szájába. Áh, a hosszú haj átka, gondolta Perselus.

A fiú ruhája rátapadt a testére, s az összhatást javította a feje tetején csücsülő jókora falevél.

- Ezt most miért kellett?- didergett a fiú.

- Ha nekem rossz napom van, másnak is az lesz - morogta Perselus.

- Neked mindig rossz napod van - vacogta a fiú. – Egyébként hogy megy az óra?

- Idegesítően. Be sem merészkedik olyan helyre, ahol ne érné a földet a lába.

- Áh- vigyorgott a fiú, de még mindig remegett.

- Mozogj egy kicsit, attól bemelegszel - ajánlotta a tanár.

Draco bólintott, majd levette csizmáit, és kidobta a partra. Ezt követték a ruhái is, bár ez kissé nehezebben ment a bennük összegyűlt vízmennyiség miatt.

Perselus odaúszott a várakozó fiatalemberhez, és hozzálátott tanítás címén annyiszor benyomni a kölyök fejét a víz alá, ahányszor nem szégyellte.

Draco szórakozottan figyelte ténykedésüket, aztán valamit odatátogott Perselusnak. A férfi nem igazán értette, hogy mit akar, s kérdően felvonta szemöldökét. A szőke fiú rendezte arcvonásait, mikor a vele egyidős kölyök ismét feljött a vízfelszínre. Perselus megbizonyosodott róla, hogy vett egy adag levegőt, és ismét lenyomta a víz alá.

- Majd én - morogta Draco.

- Csak tessék- intett neki a férfi, aztán mikor a szőke odaúszott, ő máris elrúgta magát a parttól.

Nem ment messzire, mert kíváncsi volt, mi lesz ebből. Draco gyakran idegesítő tudott lenni, ha vele egyidősökkel van. A versenyszelleme ilyenkor mindig előjön, és sokszor kemény vitákba keveredik. Ennek ellenére úgy érezte, a kölyök megérdemel egy kevéske szórakozást.

Úszott néhány kisebb kört, s mindeközben fél füllel a fiúkat hallgatta. Draco valamit mondott a fiúnak, mire az felháborodva válaszolt. Perselus egy idő után abbahagyta a lapátolást és a fiatalok felé fordult.

Pont abban a pillanatban, mikor mindketten alábuktak. A fekete hajú fiú kitartóan megmaradt a víz alatt, de Draco néhány másodperc múlva újra felemelkedett. Szeme veszélyesen felcsillant, aztán benyúlt a víz alá, és jókorát lökött a még mindig benn időző fiún.

Perselus nyomban elindult feléjük. Úgy érezte, ebből semmi jó nem fog kisülni. A zöldszemű fiú köhögve emelkedett ki, aztán keresgélni kezdett a tettes után. Megpördült a tengelye körül, és megpillantotta az akkorra már kissé távol levő szőkét.

A tanár megtorpant, mikor legújabb diákja Draco után vetette magát. Ügyetlenkedésében nem igazán sikerült előre mozdulnia, viszont a csapkodásának eredménye az lett, hogy jó messziről sikerült lespriccelnie Dracót. A szőke fiú kissé meglepődött, mikor egy jó nagy adag vizet kapott az arcába.

Elhúzta a száját, s Perselus majdnem elvigyorodott, mikor undorodva próbálta letörölni az arcát a már amúgy is vizes kezével. Közben a fekete hajú fiú is megtorpant, s kíváncsian figyelte, mi lesz ennek a vége. Draco kinyitotta egyik szemét, majd a másikat is. Perselus látta, hogy nagyon lassan, szinte észrevehetetlenül közeledik a fekete hajú fiú felé. Az a kölyök meg összeráncolt homlokkal figyelte a szőke mozdulatait, ahelyett hogy tett volna valamit.

Aztán a következő másodpercben Draco elérkezettnek tartotta a pillanatot a bosszúra. Felemelte a kezét, aztán lecsapott. A fekete hajú fiú sem volt rest, nyomban ellentámadásba lendült.

Perselus szórakozottan nézte, ahogy a két fiatal óriási csapkodások közepette próbálja a másikat minél jobban összevizezni. Mint két ötéves, rázta meg a fejét.

Nem kellett sok, hogy azon kapja magát, figyelme immár csak a fekete hajú fiúra összpontosul. A kölyök nevetésének hangja valósággal megbűvölte, élvezettől csillogó zöld szemei elvarázsolták.

Gyorsan megrázta a fejét, hogy kitisztuljon. Erre most nem volt ideje. Vett néhány mély levegőt, hogy lecsillapítsa magát, aztán a part felé indult.

Mikor félúton járt azonban egy villám futott át az égen, s rögtön utána dörgés rázta meg a tájat. A két fiú abbahagyta a játszadozást, s ijedten kapták fel a fejüket. Észre sem vették, hogy veszélyes viharfelhők gyűltek feléjük időközben. A következő villám szinte azonnal követte az elsőt, aztán jött a harmadik és negyedik. A dörgések között egy másodperc sem telt el. Perselus az első döbbenet után összeszedte magát, és még gyorsabban sietett a part felé.

- Kifelé!- próbálta átordítani a dörgés hangját. Szerencsére nem volt szükség erre, mert a fiúk máris kifelé rohantak.

Az eső addigra már úgy zúdult alá, mintha dézsából öntötték volna, s a szél is fújni kezdett. Perselus látta, hogy Draco a ruhái felé indulna, de azonnal utána kapott és előre lendítette.

- Futás!- üvöltötte, s ő maga is úgy kezdett el rohanni a kastély felé, ahogy volt.

A sártengerré változott füves réten nem egyszer megcsúsztak, de ilyenkor azonnal feltápászkodtak és tovább rohantak. A tíz perces sétautat körülbelül öt perc alatt tették meg úgy, hogy közben még egymást is próbálták előre lökdösni.

Mire beértek a kastély előcsarnokába mindhárman feketék voltak a rengeteg sártól, és alig kaptak levegőt. Draco a térdére tenyerelve lihegett, Perselus meg nekidőlt egy oszlopnak.

- Te jó ég – mondta pár perc múlva a szőke. – Hogy nézek ki?

Perselus Dracóra nézett, aztán a feje fölött tekintete összefonódott a zöld szempárral. Érezte, hogy ajkai felfelé görbülnek, aztán mikor a kölyök nevetni kezdett, ő is csatlakozott. Hamarosan Draco hisztérikus vihogása is elvegyült az övékével, s a nagyméretű teremben visszhangzó nevetésre megjelent néhány meglepődött alak.

- Uram?- jött egy zavarodott hang.

A fiú felnézett a vöröshajú parancsnokra, majd az arcát látva még jobban nevetni kezdett. Perselus lassan összeszedte magát, és kiegyenesedett. Karba fonta kezeit, és megpróbált szigorú arcot vágni, de a hatást sehogyan nem tudta elérni.

- Mi folyik itt?! - bődült hirtelen egy újabb hang, s hamarosan csatlakozott hozzá a tulajdonosa is, egy paprikavörös arcú, nagydarab férfi.

A zöldszemű fiú azonnal abbahagyta a nevetést. Perselus észrevette, hogy az újonnan érkezett férfi hangjára a jelenlevők összerezzentek, és az eddig elnéző mosoly eltűnt arcukról.

- Hát persze – sziszegte a férfi, mikor megpillantotta a hármast. – Azonnal összeszeded magad – parancsolta veszélyes hangon. -, és megjelensz a szobámban.

A fiú bólintott, majd mikor a férfi hátat fordított megforgatta szemeit. Az előcsarnokban összegyűltek megkönnyebbülten kifújták a levegőt, mikor a férfi elhagyta a helyiséget, de a parancsnok arcán furcsa pillantás futott át.

- Fürdőre lesz szükségünk – közölte a fiú, s néhányan egyetértően bólintottak, majd el is indultak teljesíteni a kérést.

Mikor már csak négyen álldogáltak a helyiségben a fiú először Dracóra nézett, s ajkai ismét felfelé görbültek. Aztán pillantása átvándorolt Perselusra, szórakozottan végignézett a férfin, és biccentett.

– Uraim.

Perselus is biccentett, és végignézte, hogy a kölyök elvonul előtte, majd a parancsnok oldalán távozni készül. Egy pillanatra azonban megtorpant, s visszafordult, mintha valami eszébe jutott volna.

- Holnap kilovagolok – mondta. – Örülnék, ha csatlakoznának.

A mellette álldogáló parancsnok felhúzta egy szemöldökét, de nem szólt semmit. Perselus nem is gondolkozott a dolgon, rögtön elfogadta a meghívást.