Az árnyékba burkolózó férfi figyelte ahogy a két köpenyes alak lassan halad a patika felé.

~ Úgy tűnik, az informátorom még mindig hasznos. Remek ~

A férfi szélesen elmosolyodott, ahogy megpillantott a feketébe öltözött varázsló növekvő hasát, amit próbált elrejteni.

~ Milyen szép. Hamarosan. ~ - ígérte magának.

Őrült szemek összehúzódtak, ahogy a páros megállt, aztán hirtelen elsötétültek. Azon kapta magát, hogy némán dühöng, mikor az auror a másik férfira tette a kezét.

~ Te hülye seggfej, ő az enyém! Mindketten az enyémek.~

Halkan morogni kezdett, ahogy beléptek a patikába.

~ Soha többé. Ha nekem van valami beleszólásom, akkor soha többé nem fogod megérinteni. Csak emlékeztetnem kell erre a szerelmemet. Ennek semmi köze sincs hozzád. Viszont hozzánk minden. ~

Talárjába csúsztatta az ujját, aztán a nadrágjában levő dudorra helyezte. Jobban belesimult az árnyakba, becsukta a szemét, és dörzsölni kezdte. Egy pillanat múlva kinyitotta a szemét, és elvette e kezét. Két kis csomagot emelt ki a zsebeiből. Egyik hihetetlenül könnyű volt, de a kis csomag terjedelmesnek tűnt. A másik nehezebb volt, és téglalap alakja volt a tartalma miatt.

~ Most kezdődik az üzlet ~

Perselus elköszönt a bolt tulajdonosától, majd ő és Potter kisétáltak. Harry megkönnyebbülten felsóhajtott, és megbizonyosodott róla, hogy köpenyeik még mindig rendesen takarják őket.

Rámosolygott a bájitalmesterre, megkönnyebbült, hogy minden jól ment.

Úgy tűnik értelmetlenül aggódtam.

- Felkészültél? – onnan kellett hopp-porral visszamenniük, ahova érkeztek. A hoppanálás nem volt ajánlatos terhesség alatt.

- Igen – kissé gyorsabban lépkedtek visszafelé, mint ahogy jöttek, de pont a Gringotts és a Zsebpiszok Köz mellett haladtak volna el, amikor a dolgok rosszra fordultak.

Gyors, üvöltő huzat visszhangzott át az Abszol úton. A robbanás abból az irányból jött, ahonnan Harry és Perselus jöttek, s az emberek félelemtől és meglepettségtől sikoltozva gyorsan rohanni kezdtek abból az irányból.

A két varázsló ösztönösen elhúzódott a hangos robbanástól. Aztán Perselus megfordult, hogy az esőző törmelékre és a hisztérikus emberekre nézzen. Feléjük rohantak, a növekvő zavargásban össze-vissza botladozva.

Harry összeráncolta homlokát és Perselus karjára helyezte a kezét, a közelében tartva a bájitalmestert, hogy ne tudjanak szétválni. Mindketten közelebb léptek Gringottshoz, hogy elkerüljék a tömeget.

Mi az átkozott pokol volt ez? Úgy hangzott, mint egy bomba.

A dolgok gyorsan csendesedni kezdtek. Az emberek cseppet sem tűntek boldognak. Több, mint egy dühös kiáltás hangzott. Perselus felhorkantott és elgondolkozott rajta, ki volt az idióta, aki ezért felelős. Harry szemei összeszűkültek, ahogy megpróbált átlátni a felemelkedő füstön.

Figyelmeztetés nélkül, még egy hangos robbanás rázta meg az Abszol utat, ezúttal erősebben, és közelebbről Perselushoz meg Harryhez. Az épületek rázkódtak a robbanás erejétől, és mindkét varázsló majdnem elvesztette egyensúlyát. Harry és Perselus közelebb léptek egymáshoz, magukat védelmezve, ahogy törmelék zuhant a védelmet kereső varázslókra.

- Mi történik?! – ordította túl Perselus a sikítozó embereket, akik próbáltak elmenekülni.

Harry gyorsan megrázta a fejét.

– Fogalmam sincs. El kell tűnnünk innen! – idegesen nézett körbe.

El kell mennünk innen.

A levegő kezdett elsötétülni, és egyre nehezebb volt látni.

A második robbanással kitört a pánik. Csak még rosszabb lett, ahogy pontosan velük szemben egy harmadik bomba is robbant. Harryt és Perselus nekilökte Gringottsnak, ahova néhány ember rohanni kezdett, biztonságot remélve.

Az emberek nekirohantak a két varázslónak, szinte elválasztva őket. Harry átkarolta Perselus derekát, próbálva védelmezni a terhes varázslót, vagy megelőzni azt, hogy szétválasszák őket.

Perselus erőszakosan köhögni kezdett. A poros levegőn szinte lehetetlen volt átlátni, s Harry csak annyit tehetett, hogy Perselust és önmagát nekinyomta Gringotts falának.

Perselus ijedten, elkerekedett szemekkel megugrott, amikor Harry fájdalmasan felordított.

– Potter! - kiáltotta meglepetten. Harry karjai egy pillanatra összeszorultak körülötte, de sajnos alig egy pillanattal később a bájitalmester azon kapta magát, hogy elrángatják az aurortól.

Perselus minden erejével küszködve rájött, hogy a közelükbe sem ér azoknak a kezeknek, amik elrángatták Pottertől.

– Eressz el! – ordította tele tüdőből. Csend, és a biztonságba rohanó varázslók és boszorkányok háttérzaja…

Perselus nem sokat látott maga elé, s ahogy tovább küszködött, elgondolkozott rajta, hogy vajon elég volt-e a robbanás, hogy ennyire elfelhősítse a levegőt. Csak egy nagy, derengő fekete árnyékot látott. Erősebben küzdött, csak hogy azon kapja magát, hogy felé lökik, s a süvege hátraesik a durva mozdulattól.

- Óvatosan – sziszegte egy dühös hang.

Perselus lefagyott a döbbenettől és félelemtől. Cseppet sem volt meglepődve attól, hogy nem tud megmozdulni.

Egy sötét kuncogás.

– Emlékszel rám, szerelmem? – Perselus rohanni készült, csak hogy visszarángassák a sötét árnyékba.

A levegő sokkal tisztább volt a kis mellékutcában, de sokkal sötétebb, s Perselus csak a körvonalakat látta. Két nagy kar ölelte körül a bájitalmestert, mire a saját karja nekinyomódtak az előtte álló férfi mellkasának. A férfi kegyetlenül felröhögött, ahogy medveölelésben részesítette Perselust. A bájitalmester nem tudott tovább küzdeni a kettejük közé szorult baba miatt.

Mögüle ismét felhangzott a sötét kuncogás, hideg remegést indítva útjára Perselus gerincén.

– Hagyd abba a mozgást, Perselus. Csak megsebesíted magad – suttogta a mély hang.

- Te beteg állat, eressz el! – ordított Perselus őrjöngve. Egy pillanatra sem hagyta abba a próbálkozást, hogy elmeneküljön az előtte levő óriási férfitól.

- Ugyan, Perselus - suttogta mögüle a hang gúnyosan. – Nem kéne ilyen módon beszélned a gyermeked apjával.

Bár nem látta a varázsló arcát, Perselus megfordította a fejét, képtelenül arra, hogy tovább is elviselje az őt fogságban tartó férfi undorító leheletét.

– Soha nem leszel a gyermekem apja! Soha!

A férfi szemei elsötétültek.

– Az az én gyermekem.

A férfi, aki Perselus tartotta nekidőlt a falnak. Perselus megijedt, s arca elsápadt, ahogy a másik nekinyomódott a hátának. Egyik keze Perselus hasára csúszott, Perselus és az őt fogva tartó ember teste közé. A férfiben levő küzdelem elúszott, mikor elkezdte Perselus megnőtt hasát simogatni.

- Ez az én gyermekem, ugyanúgy, ahogy te is az enyém vagy – mellőzve Perselus ideges fejrázását, a férfi nyakába temette orrát. – Láttalak. Kinn abban a kertben, a ház körül sétálva. Alig tudtam visszatartani magam, mikor láttalak, ahogy nézed magad a tükörben.

Perselus elborzadva felzokogott, döbbenten, hogy ilyen gyakran figyelték.

- Istenem, te szikrázol! Élettel teli… Elképesztően szép… És csak az enyém – a férfi nehezebben vette a levegőt, s Perselus megpróbált elmenekülni, ahogy a másik keménnyé vált. – Merlin, nem tudok tovább várni.

Egy morgással felemelte Perselus hátán a köpenyt, majd a talárját is. A terhessége miatt kényelmetlenül érezte magát különböző ruhákban, így Perselus gyakran mellőzte a nadrágot. Ezt most komolyan megbánta.

A gyilkos vidáman felröhögött.

– Ó, tökéletes!

Perselus elszégyellte magát, ahogy megérezte, hogy könnyek folynak végig az arcán, miközben a ruháit felgyömöszölik a dereka köré, a hasa alá. Fél kézzel a másik nekikezdett levenni a saját ruháit.

– Te jó ég, az enyém leszel. Már eleget vártam!

- Ne! Hagyd abba!

A férfi felnevetett.

– Emlékszem, mikor utoljára ordítottad ezt, Perselus, de imádtad minden pillanatát, nem igaz? – visszalépett Perselus meztelen alsótestéhez, s a bájitalmester sikítani kezdett a pániktól. – Könyörögtél, hogy hagyjam abba múlt alakalommal. Könyörögj megint, és ezúttal csak egyszer lesz! Ezúttal nem fogom uralni próbálni!

A férfi próbálta elhelyezni magát, mikor a nevető hangja fájdalmas kiáltássá vált. Mindkét férfit erőszakosan ellökték a professzortól.

Perselus zokogva a földön találta magát, ahogy megpróbálta eltakarni a testét, miközben a két férfi elrohant az utcán. A gyilkos, még mindig a sötétségben rejtőzve megtorpant, hogy még valamit mondjon.

– Ő az enyém, Potter! Magam öllek meg, ha még egyszer megérinted! – ezután megfordult, és elszaladt.

Perselus a hideg fal mellett a földön összekuporodva az utca bejárata felé nézett, Harry Potter egy gyenge lumosszal megvilágított pálcával óvatosan Perselus felé botladozott. Piton még egyet szipogott, és becsukta szemeit, ahogy az auror térdre rogyott előtte.

- Perselus? - szólította meg Harry gyengén, remegve felemelve a kezét, hogy gyengéden megérintse Perselus arcát. Perselus meg sem rezzent. Lassan megrázta a fejét.

- Megsebesültél? Szükséged van valamire? Bántott?- suttogta Harry sürgetően.

Perselus nem tudta, hogy mit válaszoljon. Egy pillanatig a földre bámult, aztán meglepetten pislogott egyet. Felkapta a fejét, hogy belenézzen a ködös, kitágult zöld szemekbe. Perselus elborzadva összerezzent, majd megint belenézett. Harry arca eltorzult a fájdalomtól, s a vér, amit Perselus a földön megpillantott a veszélyesen megsebesült kezéből folyt.

- Harry?

A fiatalabb varázsló grimaszolt egyet.

– A…azt hiszem, bármi is vágott meg, volt valami rajta – nyögte, elmosódott hangon. Harry feje előreesett, s elveszítette egyensúlyát. Hamarosan eszméletlenül feküdt a földön.

Perselus döbbenten bámult rá, aztán megpróbálta felébreszteni az aurort.

– Potter! Harry! Harry! – kiáltotta, miközben rázogatni kezdte.

Merlin, megmérgezték.

Összeráncolt homlokkal letépett egy darabot a köpenyéből, hogy bekötözze Harry kezét.

A levegőben levő színes szalag felkeltette a figyelmét. Mélyvörös volt, riasztva a hatóságokat, hogy kinek van szüksége gyógyítóra. Bár már nem gondolkozott tökéletesen, Perselus megfogta Harry pálcáját és a levegőbe lőtt egy szalagot.

Dillingham és Shacklebolt Harry szobájának ajtajában álltak.

– Akkor megkapta az ellenszérumot? – kérdezte Dillingham.

Shackelbolt bólintott.

– Igen. Eltartott egy ideig, míg rájöttek, melyik kell. Piton nem volt valami nagy segítség, ha jól hallottam. Sokkban volt és el nem mozdult Potter oldaláról, míg Dumbledore fel nem tűnt.

Mindkét férfi elhallgatott, hogy a folyosó vége felé nézzenek. Perselus fejét a kezeibe temetve ült, s teljesen legyőzöttnek tűnt. Dumbledore mellette ült, s átkarolta a fiatalabb varázslót, próbálva megnyugtatni.

Dillingham felnyögött.

– Francba. Tudtam én, hogy ez rossz ötlet, de azt hittem, mindenre gondoltunk.

- Tudom. Senki nem várt robbantásra.

- Potter mikor fog felébredni?

- A gyógyító azt mondta, most már bármelyik percben – Kingsley megrázta a fejét. – Nem hiszem el – nézett ismét Perselusra. – Azt hittem, Buxton leírja a beszámolóját.

- Megtette, aztán elment. Nem emlékszel az arckifejezésére? – Buxton kész volt megölni valakit, és olyan nyugodtan ment el, amennyire csak tőle telhető volt. Dillingham alig várta, hogy hallhassa, mit mondott neki Piton.

- Hát itt vagy! – kiáltotta valaki a folyosón.

Mindkét auror megfordult, hogy megpillantsák amint Weasley és Wickham jönnek feléjük.

– Azért jöttünk, hogy elmondjuk, mit találtak az aurorok és Rollin.

Ron felhorkantott.

 – Miért mondanánk el, mikor meg tudnánk mutatni? – nyújtott át képeket Shackleboltnak és Dillinghamnek.

- A francba! - suttogta Kingsley. Ami nyilvánvalóan hamu volt, valaki egy jelet rajzolt. A jelet azonban már látták az erőszak áldozatainak hátán, Piton professzort is beleértve.

- Ő volt! Biztosan ő találta ki ezt az egészet! – mondta Chase, erősen gesztikulálva, hogy alátámassza mondanivalóját. – Hogy hogyan tudta meg, hogy az Abszol útra megyünk, fogalmam sincs.

Dillingham összeráncolta homlokát.

– Ennek nincs értelme. Dumbledore volt az egyedüli rajtunk és Pitonon kívül, aki tudta, és biztos vagyok benne, hogy ő nem mondta el senkinek – látta az igazgató arcán a szomorúságot, miután elvitte hozzá a híreket. Az idős mágus bűnösnek érezte magát a helyzet miatt.

- Igen, ő volt – mondta Buxton, magára vonva a négy varázsló figyelmét.

- Mit mondott Piton? – kérdezte Dillingham.

Mélyen összeráncolt homlokkal, Buxton kiadott minden információt, amit Piton mondott el neki. Az aurorok komolyan elborzadtak a hallottakra.

Wickham mély levegőt vett.

Francba. Két ember. De csak egynek kéne lennie.

Shacklebolt átkozódni kezdett.

– Hol van Tonks és Rollin?

- Abszol út – mondta Ron. – Rá akartak jönni, mi okozta a robbanásokat. Semmit nem találtak még, mikor mi eljöttünk.

- Perselus! – jött egy kiáltás, amit egy hangos fémeszköz csattanása követett a földön, s megijesztette az aurorcsapatot. Harry szobája felé fordultak, előhúzott pálcákkal.

A normálisabbnál vadabb hajjal és elkerekedett szemekkel, Harry botladozott ki. Arca kissé elpirult és mikor a bőre hozzáért a hideg földhöz megremegett. Az auror majdnem kiesett az ágyból, ahogy megpróbált felállni.

– Perselus!

Egy gyógyító rohant végig a folyosón, akit az asszisztense követett.

– Mr. Potter!- kiáltotta át Harry ismétlődő ordítását Perselus után. A kórházi alkalmazottak csoportja hozzálátott, hogy megpróbálják visszafektetni Harryt az ágyba.

Harry növekvő hisztériája, hogy Perselus nem válaszol neki, azt eredményezte, hogy nekitámadt az alkalmazottaknak. A gyógyító hamarosan a szoba sarkában találta magát, amint próbálja megállítani az orrvérzését.

Harry kollégái, úgy a franciák, mint az angolok, berohantak a szobába, hogy megpróbálják megállítani a dühös férfit.

- Harry! - kiáltotta Ron. – Fejezd be, Harry! Jól van!

- Perselus! – folytatta Harry a kiabálást, mellőzve barátait.

Shacklebolt meg akart szólalni, mikor Piton és Dumbledore megjelentek az ajtóban.

– Menjetek innen!

- Harry Potter, mi az átkozott pokol bajod van? – ordította Perselus, ahogy beviharzott a szobába.

A bájitalmester nem kissé volt meglepődve, mikor megölelték. Perselus azonnal megmerevedett, és úgy tűnt ez visszahozza Harry elméjét onnan, ahol elveszett.

Perselus karjára tette a kezét, és lágyan megrázta a fejét, szemei tele voltak fájdalommal. – Te jó ég, Perselus… annyira sajnálom.

- Mi?! – kiáltotta Perselus, és szinte mindenki suttogni kezdett a szobában.

- Nem tudtalak megvédeni! Nem tudtam, hogy ez lesz!

Perselus úgy nézett ki, rosszul lesz.

– Elég.

Harry tovább gagyogott.

– Semmit. Minden túl gyorsan történt. Megsebesültem, de nem tudtam megállítani, ami történik! Nem tudtam megállítani, hogy bántson!

- Elég!  - ordította Perselus, s elhúzódott Harrytől. Lehajtotta a fejét, s elrejtette az arcát a hajával.

Harry szégyenkezve bámulta a földet. Meglepődött, mikor Perselus ismét megszólalt. A bájitalmester hangjában nem volt düh.

– Nem a te hibád volt, Potter.  – Perselus nem mozdult, ahogy megismételte.  – Nem a te hibád volt. Megmentettél. Akár hiszed, akár nem.

Két nappal később a két varázsló visszatért Dumbledore házikójába, s megpróbálták elfelejteni, hogy az a nap egyáltalán megtörtént. Azonban ez nem volt annyira könnyű, a próbálkozásuk ellenére.

Perselus borzasztó rémálmokkal küzdött, s Harry többször is felébresztette a roxforti professzort. Sajnálatos módon ez gyakran azt eredményezte, hogy Perselus erőszakosan reagált. Többször is megpróbálta leküzdeni Harryt, mert azt hitte, a fiatalabbik varázsló a támadója.

Ez, meg még Harry komoly lelkifurdalása és a fáradtság azt eredményezte, hogy a következő reggel kissé kínos volt.

Harry Perselusra pillantott a könnyű reggelije fölött. A bájitalmester sápadt volt és úgy tűnt, elveszítette az étvágyát. Perselus múlt este nem is vacsorázott, és Harry aggódott emiatt.

Bár a gond a támadásban rejlik – gondolta dühösen. Az incidens nem csak Harryben és Perselusban hagyott sebhelyeket, hanem mindenkiben aki ott volt.

Mikor megtudták, hogy a gyilkos napi rendszerességgel figyelte Perselust megijedtek, és a bájitalmesterre traumaként hatott. Abban a pillanatban, ahogy visszatért a házba, Perselus minden egyes ablakot bezárt, Harry megjegyzése ellenére, hogy egy bűbájt használhatnának arra, hogy a kint levőek ne lássanak be. Ugyanakkor sokkal izgatottabb volt, s diszkréten állandóan maga mögé pillantott. A magánszférára való szüksége még rosszabb lett. Senkit nem bírt a közelében elviselni Harryn és Albuson kívül. A gyógyítóknak nehéz volt biztosítani a kicsi egészségét.

Az, hogy Perselust majdnem megint megerőszakolták komoly ütésként érte Harry hitét abban, hogy meg tudja védeni a bájitalmestert. Még azután is, hogy megtudta, hogy a gyilkos akarattal mérgezte meg, és ő okozta a robbanásokat, Harry tökéletesen hibásnak érezte magát. Bár Perselus feloldozta ez alól, ő még mindig mélyen magában érezte.

Mikor megtudták, hogy több, mint egy ember benne van a bűntényben, az aurorok teljesen bolondnak érezték magukat. Most már mindenki attól félt, hogy elrontották a vizsgálatokat, de még semmi sem biztosította ezt. Az aurorok elhatározták, hogy ismét átnéznek minden információt, hogy rájöjjenek, mit nem vettek még észre.

Félelmetes volt megtudni, hogy valaki kiadja az információikat. Ha még valamilyen fontos információjuk a gyilkos fülébe jut, pusztító következményekkel járhat.

Harry ismét ránézett a másik férfire. Perselus egy darab pirítóst harapdált, de semmi mást nem érintett meg. A fiatal varázsló nem igazán akart mondani bármit is, és pont mikor kinyitotta volna a száját a konyhaablakból kopogás hallatszott.

Az auror gyorsan felállt és az ablakhoz indult. Prometheus Perselushoz repült a Reggeli Prófétával. A másik madár megállt Harry előtt egy kis dobozzal a lábához illesztve. Úgy tűnt, Harrynek kell majd felnagyítania.

Ez meg mi lehet? Valószínűleg nem jó.

Postabagoly hozta.

Perselus végigsimított Prometheus tollain, ahogy elvette a Prófétát a madártól. Abban a pillanatban, ahogy elolvasta a főcímet, vöröset látott.

– POTTER!

Harry megugrott és megfordult, hogy szembetalálja magát a dühödt Perselusszal.

– Mi történt? Mi az?

Perselus az arcába nyomta az újságot, s Harrynek leesett az álla.

’Potter és Piton: gyereket várnak?’

- Ó te jó édes Merlin – suttogta Harry, ahogy óvatosan elvette Perselustól az újságot. A bájitalmester visszaviharzott a székéhez és hozzálátott a reggelihez, Harry tányérjáról is lopkodva, ahogy az auror tovább folytatta az olvasást. – Azt hiszik, kapcsolatunk van.

Perselus felmordult, s tovább folytatta a reggelijének csonkítását.

Harry rápillantott, miközben folytatta.

– Meg azt is hiszik, hogy valami okból kifolyólag ezt rejtegetjük. Megemlítik a köpenyeket, amiket viseltünk.

- És? – vicsorgott Perselus.

A másik férfi megköszörülte a torkát.

– Öhm… azt hiszik, hogy a gyerek az enyém.

Ahelyett, hogy megátkozta volna a fiatalabb varázslót, ahogy azt Harry elvárta, Perselus csak felhorkantott és folytatta a reggelizést.

Harry óvatosan felsóhajtott.

Legalább eszik.

A fiú meglepődött azon, hogy Perselusnak semmi más mondanivalója nincs, és egyszerűen el fogja engedni a dolgot.

Valami nincs rendben. Vagy ez, vagy csak későbbre tartogatja.

A másik bagoly felé fordult, amelyik türelmesen várt az ablaknál.

Harry elvette a dobozt, és a konyhakredencre tette.

– Köszönöm.

A bagoly elrepült, ott hagyva a csomagot Harrynek.

- Mi az?- kérdezte Perselus, ahogy felállt.

- Nem tudom – motyogta Harry. – Hamarosan meg fogjuk tudni – felemelte a kezét, csak hogy Perselus gyorsan elkapja.

A szemeik egy hosszú pillanatra találkozott.

– Először vizsgáld meg, Potter.

Harry ünnepélyesen bólintott egyet, aztán a pálcáját használva leellenőrizte a csomagot bármilyen veszélyes bűbáj, átok vagy más anyagot keresve.

- Semmi nincs rajta egy Megőrző bűbájon kívül.

Perselus összehúzta szemöldökét.

– Miért lenne szükség egy megőrző bűbájra?

Harry megvonta a vállát, és levette a csomagolást, majd kinyitotta a dobozt. Szemei elkerekedtek a meglepettségtől és a sokktól. Egy lépést tett hátra, miközben tovább bámult a dobozra. Aggódó pillantást küldve Harry felé, Perselus belenézett és zihálni kezdett.

Vörös és arany selyempapíron ülve, egy fej volt benne. Nem voltak szemei, és az egyedüli, ami felnézett rájuk, az két üres szemgödör volt, amiből vér folyt. A szemek fölött, betűk voltak brutálisan belevésve a masszív homlokba. Semmi máson nem volt vér. A teljes fej tökéletesen tiszta volt, és a prém meg a sörény tökéletes színűek.

Nyilvánvaló volt, hogy a gyilkos mondani akart valamit Harrynek, aminek nagy súlya volt. Az oroszlán homlokába az „enyém” szó volt belevésve azzal a jellel együtt, ami Perselus hátán volt.

Harry visszatette a doboz tetejét, és rábámult. Perselus tett egy lépést hátra. A zöld szemek hihetetlen dühtől sötétültek el.

A fiú le sem vette a szemét a dobozról. 

– Ezt még meglátjuk.