- Meghoztam az információkat Nagyúr! - hajolt meg Ron Voldemort elõtt.
- Halljuk! - mennydörögte szilárd, kegyetlen hangja.
- A Minisztérium, azt hiszi, hogy Potter a miniszteri székre pályázik, és nem bíznak benne. Létrehozott egy új Rendet, amirõl a Minisztérium mit sem sejt, és Potter nem is szeretné, ha tudomást szereznének róla…

Voldemort sejtelmesen bólintott, majd megszólalt.

- Még valami?

Ronon látszott, hogy habozik, de végül megszólalt.

- Granger szerelmes Malfoyba. - nyögte

Az ott egybegyûlteken nagy morajlás futott végig. Már hallani lehetett, hogy valami fenyegetésrõl susmorognak.

- Nem. - mondta hûvös nyugalommal Voldemort. - Nem érünk azzal semmit, ha a sárvérût fenyegetjük. Térjünk vissza a Minisztériumos ügyre. Engem csak Potter érdekel! Mondd a névsort! - parancsolta.

Mikor Ron végzett, Voldemor hívatta Luciust.

- Mit parancsol Nagyúr? - hajolt meg ura elõtt.
- A beépített embereket kell egy kicsit megmozgatni. El kéne terjeszteni, egy borzalmas dolgot…

*


- Harry! A fejembõl Ron rengeteg dolgot tudott kiolvasni! - Hermione már a sírás határán volt.
- És hogy-hogy az eminens Granger nem tanulta meg az okklumenciát? - hallatszott Draco vontatott, gúnyos kérdése.

Hermione paprikapiros arccal szembefordult vele.

- Mondd meg, mikor értem volna rá? És ki tanított volna meg? Mert ha nem tudnád, ez nem megy egyedül! - kiabált rá Malfoyra.
- Én például megtudtam volna tanítani neked - vonta meg a vállát Draco
- Akkor me… - kezdte volna Hermione
- Abba hagynátok? - kiabált rájuk Harry - Ha nincsen Ron, jobb híján Malfoyal veszekszel Hermione? Ismerhetnéd már annyira, hogy ne vedd komolyan!

Mind a ketten ránéztek Harryre, ám az nem törõdött velük többet. A DS tagokhoz fordult.

- Ezek szerint, most egy idõre biztonsági okokból feloszlatom a DS-t. A Minisztérium biztos, hogy már tudomást szerzett rólunk. A szokott módon jelzek! Most pedig menjetek! - fejezte be keserûen Harry.

A tagok elkezdtek kifelé szállingózni az ajtón. Harry magába roskadva foglalt helyet egy széken. Hermione odasétált hozzá. Kis kezét Harry vállára fektette, majd megszólalt.

- Ugye, most nem haragszol rám?
- Nem! Szó sincs róla, sõt! Hálás vagyok, amiért kiderítetted, hogy ki az unoka.
- Hamarabb is ment volna, ha nem vagyok elfoglalva… - itt ajkába harapott és a kíváncsian nézõ Dracora emelte a tekintetét. -… ha, jobban kerestem volna - hajtotta le a fejét.

Harry feltekintett, majd felváltva Dracora és Hermionéra nézett.

- Aha - nyögte végül.
- Harry látom, hogy valami bajod van! Kérlek, mondd el! - kérlelte Hermione.
- Semmi bajom! - rázta meg a fejét Harry. - Inkább menjél haza, ott talán biztonságban leszel! Az a szerencse, hogy Ron nem akart elkapni. - azzal felállt és magára hagyta Hermionét és Malfoyt.

Hermione belenézett Draco szemébe. Kedve lett volna hirtelen oda bújni a fiúhoz, mint akkor a tûznél. De a szemében valami elégedettséget vélt felfedezni, ami pedig mindig is dühítette. Így nem csak az odabújás fordult meg az agyában, hanem az is, hogy legszívesebben lekeverne a fiúnak egyet. A kettõ közül inkább a harmadikat választotta. Vagyis "amilyen gyorsan csak lehet, el a közelébõl"-taktika lépett érvénybe. Draco sejtelmesen mosolygott a lány után, majd fogta magát és Harry után ment.

- Potter! Mi van a Minisztériummal? - kérdezte
- Mi lenne? Várjunk csak… ha nem tudnád, gõzerõvel a minisztériumi székért áhítozok - dühöngött - Elegem van, hogy azt hiszik, hogy én csak egy reklámfigura vagyok, akit jobbra-balra lökdöshetnek!

Draconak nagyon ismerõsek voltak Potter érzései, hiszen õ is hasonló érzések közepette jött át erre az oldalra.

- Ezekkel a gondolatokkal vigyázz, Potter! - mondta közönyösen - Nagy baj lehet abból, ha csak a rosszat látod. Itt a DS, inkább azzal foglalkozz, a Minisztériumot meg kerüld.
- Honnan vagy te ennyire bölcs? - nyomta meg Harry a bölcs szót.

Malfoy csak gúnyosan elmosolyodott.

- Volt kitõl tanulnom…
- Oh, ki volt az? Nekem is taníthatna valamicskét…
- Inkább ne akard azt! Bár ahogy látom, téged is kezelésbe vett…

Harry komoran bólintott.

- Anyám mindig azt mondta nekem, hogy "az élet a legjobb tanítómester". - mondta Malfoy - Én akkor csak leginkább nevettem ezen a kijelentésén. De így utólag… nagyon is igaz.
- Mit akarsz tõlem Malfoy? - szólalt meg keserûen Harry
- Most talán elõször, de jót akarok…

Harry felnevetett erre a kijelentésre.

- Ezt is megértük! Malfoy jót akar nekem! Hova fajul ez a világ…
- Nem fontos megtartanod a tanácsomat Potter, de ha nem vigyázol, úgy jársz, mint Weasley. És... van benne egy kis saját tapasztalat is.
- Ha már itt tartunk… miért jöttél át ténylegesen. Mindig emlegetted, hogy csalódtál. De miért? - tette fel Harry azt a kérdést, amit már régóta meg szeretett volna kérdezni.

Draco arcvonásai újra felvették azt a már jól megszokott arisztokratikus kifejezést. Harry nem hitt abban, hogy válaszolni fog, ezért is lepõdött meg azon, hogy Malfoy megszólalt.

- Rájöttem, hogy a Sötét Nagyúr, csak játszadozik a saját embereivel is. Volt egy… volt egy barátom, aki azért halt meg, mert a Nagyúr nem tudta másra ráfogni saját balfogását. Ez elgondolkodtatott. Én is pont úgy éreztem, mint te.

Harry nem válaszolt semmit. Az agyán ezernyi gondolat futott végig. Egyszerûen abszurdnak tûnt neki az, hogy pont Draco Malfoy beszélgessen vele ilyen dolgokról. De be kellett látnia, nagyon is igaza van! Ha most elkezd a Minisztérium ellen tüntetni, csak azt érné el, hogy belebolondul. Nem fog õ a Miniszterrel foglalkozni. Van egy barátnõje, akit nagyon szeret, és egy igazi jó barátja, aki tényleg vele van jóban, rosszban. Egészen jó kedve lett. Kit érdekel a Minisztérium?

- Igazad lehet! Kösz!

Malfoy arcán diadal ittas mosoly terült szét.

- Meggyõzõ képességemnek nincsen párja!
- Meg a beképzeltségednek sem - vágta közbe Harry, egy vigyor kíséretében. - Mi van Hermione és közted? - jegyezte meg csak úgy "mellékesen"

Malfoy összehúzta a szemeit.

- Mi lenne?
- Hermione mesélt valami olyasmit, hogy megcsókoltad…
- Azt nem mesélte, hogy McLaggennel jár? - tért ki a válasz elõl Draco
- Nem ezt kérdeztem! Miért csókoltad meg? Hermione nem olyan, mint azok a lányok, akikkel te "együtt" vagy!
- Vele nem vagyok "együtt", ahogyan te mondod.
- Akkor miért bolondítod! Hermione tisztára szerelmes lett beléd…
- Hogy mi? - vágott közbe Malfoy - Granger szerelmes belém?

Olyan önelégült képet vágott, hogy Harry azt hitte, belérúg egyet, hogy szálljon le a földre.

- Igen. Épp ez a baj! Ott volt neki a szülei halála, Ron átállása, utána meg Krum verte át. Nem tenne jót neki, ha még most te is elkezdenél játszadozni vele. És ezt nem is élnéd túl! - fenyegetõzött Harry.
- Most nagyon megijedtem, Potter! - mondta gúnyosan
- Engem az érdekel, hogy téged érdekel e?
- Mi van? Mi érdekel? - kérdezte rájátszott érdeklõdéssel
- Hermione! - jött az ingerült válasz!
- Ja! Hogy róla beszéltünk…
- Malfoy! Ne szórakozz velem! Te mit érzel Hermione iránt?
- Ha elmondanám, se hinnéd el - vette komolyra a szót Draco
- Próbáljuk csak meg…

Malfoy nagy levegõt vett és felnézett a plafonra, elszámolt háromig és ismét Harryre nézett.

- Talán szeretem! - mondta egyszerûen, mintha ez mindennapi lenne.

Harry mindenre számított, csak erre nem. Azt megérti, ha szemet vetett Hermionéra, mert csinos, nade, hogy Malfoy szerelmes legyen belé… ez sok volt neki. Végül csak annyit tudott kinyögni:

- Ahha!
- És most, ha megbocsátasz Potter, én elhúznék innen, kedvesnek nem mondható lakótársamhoz! - azzal már hoppanált is, meg sem várva Harry válaszát.

*

Két órával késõbb Harry ablakából két fekete bagoly szállt ki. Lábaikhoz egy-egy levél csatolva, amin látszott, hogy nagy sietségben lettek írva és felkötve. A két állat egy darabig szépen egymás mellett repültek, ám ötpercnyi repülés után az egyik keletnek, a másik nyugatnak fordult. Sebesen szálltak, hiszen a hírt gyorsan kézbesíteniük kellett. Az egyik, aki keletre repült, az egy barna, göndör hajú lány ablakán kopogtatott, míg, amelyik nyugat felé térült, az egy szõke hajú, szürke szemû fiú ablakán kért bebocsátást.

Fél óra múlva, már mind a két címzett azon a helyen kuporgott, ami a levélben találkahelyül volt írva. Kis késéssel ugyan, de a feladó is megérkezett oda.

- Harry! Mi történt? - sikított fel Hermione, mikor meglátta Harry vértõl maszatos arcát.
- Elfogták Ginnyt és a lányt is!

Hermione a szájához kapta a kezét. Egy hang sem jött ki a torkán a rémülettõl.

- Azt tudod, hogy merre vannak? - kérdezte Malfoy.
- Ginny Krumnál, a lány Ronnál. A többiek meg a többi Halálfalókkal küzdenek. - hadarta Harry. - Nektek el kell mennetek a lányért, nekem meg Ginnyért! Azt hitték sarokba szoríthatnak… Olvassátok! - azzal egy pergamen darabot húzott elõ talárja zsebébõl.

Hermione és Draco gyorsan átfutották a sorokat.

"Harry!
Válasz, Ginny és Cristine között. Mind a ketten két helyen, egy idõpontban lesznek kivégezve, ha nem sietsz! Tehát válassz! A barátnõd… vagy egy teljesen ismeretlen!
Az idõ fogy… tik…tak…! Pontosan 5 óra a határidõ! Hogy ne legyen annyira könnyû dolgod azért mégse, a bizonyos DS tagjaid addigra már valószínûleg nem élnek!
Alázattal: Ronald Weasley."
Az utóiratban még megadta a két pontos helyet.
Hermione szeme megakadt egy soron.

- Mi az, hogy addigra a DS tagok halottak? Én is az vagyok és még élek és virulok! És hogy-hogy én nem vagyok a többiekkel a csatában?

Harry lehajtotta a fejét.

- Mert azt mondtam, hogy a szokott módon jelzek, ha van valami. Amikor feltûntek a Halálfalók, én rögtön jeleztem az érmével.
- De én nem éreztem semmit! És Draco is itt van! - Draco nevét olyan természetesen mondta ki, észre sem vette, hogy már nem Malfoynak szólítja.
- Mert elvettem tõled és tõle az érmét! Késõbb megmagyarázom, hogy miért! De most mennyetek! Már csak húsz percetek van!

Hermione az órájára nézett. Igaza volt Harrynek. Húsz perc múlva öt óra.
- Siessünk! - szólalt meg Draco. - Nincsen sok idõnk! Potter, sok szerencsét! - és olyat tett, amit eddig még sohasem. A kezét nyújtotta Harrynek.

Harry elfogadta és Hermionéra nézett.

- Hermione! Ha bármi történik, a lányt védd meg és ne gyere utánam! - azzal már hoppanált is.

Malfoy karon ragadta Hermionét, majd megcsókolta. Hermione furcsán nézett rá.

- Ezt miért kaptam? - kérdezte
- Ha túl éljük, meg a lány is ezt az egészet, akkor majd elmondom! - vigyorogta Draco aztán õk is hoppanáltak a másik túszhoz.

Egy kietlen sikátorba értek. Lévén, hogy már tavaszodik, a lemenõ nap bûvös borongásba fogta az egész utcát, vörösre festve a fehér házak falát.
Hermione és Draco egy hosszú házat pillantottak meg, ahonnan sikításokat véltek hallani. Rohanni kezdtek, ám valaki megszólította õket fagyos hangján, amire rögtön megtorpantak.

- No lám! A fiam és a sárvérû!
- Nahát, hogy én most ezen miért nem lepõdök meg, Apám! - mondta Draco a lehetõ leggúnyosabb hangján és pálcát rántott.

Hermione csak állt ott falfehér arccal, majd egy kis fáziskéséssel õ is elõhúzta a pálcáját.
Az elsõ átok Lucius pálcájából tört elõ vörös fénnyel, ám fia azt könnyû szerrel kivédte.

- Többet vártam el tõled Apám! - hergelte a másik Malfoyt Draco - Tudsz, te ennél jobbat is!

- Sectusempra - hallatszott Lucius dühödt átka, ám most Draco nem tudott kitérni az átok elõl és egy hosszú, mélyvágású seb keletkezett a lábán.

- Na már megint ez a rohadt átok! - kiáltott fel és egy teljesen ismeretlen átkot küldött Lucius irányába.

Az átok telibe találta az idõsebbik Malfoyt. Látszólag nem történt semmi, ám amikor elõre akart lépni, riadtan vette észre, hogy a lába mintha egybe olvadt volna a betonnal.

- Jó szórakozást apám, a fatörzsbûbájomhoz! - kiáltott oda neki derûsen Draco, és látva apja értetlenkedõ arcát, megmagyarázta mi is az.
- Én fejlesztettem ki azután, hogy kiröhögtél, amikor azt mondtam, felfedeztem egy új bûbájt! De nyugi, nem kell félni! Eddig csak állatokon gyakoroltam! - és már fordult is meg, amikor látta, hogy apja a kõvé dermedt Hermionéra szegezi a pálcáját.

- Sectusempra -

Kiáltotta újra, ám Draco egy ügyes mozdulattal arrébb lökte, a még mindig fagyottan álló lányt. Nem sikerült teljesen, ugyanis eltalálta a karját, ám az nem volt annyira vészes, mint Draco lábán díszelgõ seb.
Hermione mintha csak egy álomból ébredt volna, úgy kapta fel a fejét és értetlenül nézett, a betonnal egybeolvadt Luciusra.

- Mi történt? - tette fel a leglogikusabb kérdést, ami hirtelen eszébe jutott.
- Ébresztõ Csipkerózsika! A csajt még meg kéne menteni! - rivallt rá az ifjabb Malfoy, amikor arrébb húzta Hermionét az apjától. - Mit csináltál te?
- Álmodtam - mondta kissé megrökönyödve Hermione. - Az álom! Figyelmeztetni akart valamire!
- Nagyszerû, hogy te ráérsz még ilyenkor is álmodozni, de már csak öt percünk van! Gyerünk!

Azzal mind a ketten vérzõ végtagokkal õrült versenybe kezdtek az idõvel.

*

Egy hosszú folyosón futottak végig. Malfoynak vérzett a lába, de még így is gyorsabban futott Hermionénál. Az idõ vészesen fogyott. Hermione fejében kavarogtak a gondolatok.
"Miattam fog meghalni. Hiszem ártatlan! Nem tehet semmirõl" Úgy érezte, mintha ez már megtörtént volna vele egyszer. "Az álom! Hát persze! Figyelmeztetni akar, de mire is?" Hirtelen eszébe jutott. "Draconak nemsokára el kell esnie" Már szólt is volna, amikor érezte, hogy cselekednie kell és elkapta Malfoy karját ott, ahol el kellett volna esnie. Ám a fiú nem esett el, mert õ is tisztán emlékezett az álmára. Nem értette a dolgot, de tudta, hol kell vigyáznia. Futottak tovább. Draco egyre kezdett lassulni, mert már érezhetõen jobban sántított. Rengeteg vért vesztett, de nem törõdött vele. Futott csak tovább… míg végül meg nem látták az ajtót, Gyorsan belökték és…