Szado Mazsi, a genetikailag módosított repülő szerencsemalac úgy süvített keresztül a látóhatáron, hogy öröm volt nézni. Testékszerei metálfénnyel ragyogtak az éjszakában, hatalmas szárnyai propellerként verve gerjesztették a felhajtóerőt. Intelligens arcán elégedett vigyor ült, fogai között négylevelű lóherét tartott, hogy mindig szerencséje legyen. Black Jack, a hírhedett szerencsejátékos és ártatlan tömeggyilkos éppen cellájában várta a halált. De nem ölébe tett kézzel! Fűrészével, amelyet műanyag ivópoharából alakított át ügyes kézzel, éppen a rácsokat rongálta. Black Jack arca felderült, amikor meglátta Heri Kóklert és a mögötte kapaszkodó Hermelint. Eldobta a francba a maga csinálta eszközt, és kimászott a rácsok közötti résen. - Gyíííí - üvöltötte Heri boldogan, és hagyta, hogy Hibrid malackája felszálljon velük az égbe, a csillagok közé, ahol már bottal üthették a nyomukat.

1. Dundy Nudly tévedése

Éjfélt ütött az óra.
Valahol megkondult egy lélekharang.
A felhők közül feltűnő telehold láttán felüvöltött a 
vérfarkas.
A látóhatár alján lidércfény villant.
Valaki felsikoltott, mert figyelmetlenül léptett le egy nagy 
sebességgel hazafelé tartó, kivilágítatlan úthenger elé.
Ám!
Mindezekkel mit sem törődve a Pribék Drive 0. szám alatt lakó 
Dundy família apraja-nagyja már javában horkolt. Fekália néni és 
Vasvilla bácsi a hitvesi ágyban hevert, és egymást túllicitálva 
húzta a lóbőrt. A falakra függesztett, minden művészeti 
értéket nélkülöző, viszont igen olcsón megvásárolható 
festmények szabályos időközönként megremegtek, amikor az 
ismétlődő hangorkán végigsöpörte rajtuk a port.
Kicsinyke csemetéjük, Dundy Nudly a gardróbszobában hortyogott, 
félig fekvő, félig ülő helyzetben. Szép, kövér fejéből 
kikandikáló nagy, recés meg nyálas nyelve belelógott a kamrából 
zsákmányolt lekvárosbödönbe.
Dundy Nudly álmában időnként felnyögött picit, nyelve kalandozó 
mozdulatot tett, majd lekvárhoz jutván, faló, szürcsölgető 
hanghatás kíséretében elégedett sóhajjal nyeldekelt egyet-
kettőt. Ő is ugyanúgy horkolt, mint ősei, ám mivel hálóhelye 
igencsak közel esett a Heri Kókler nevű kiváló varázslópalánta 
szerény hajlékául szolgáló, bár kissé szűknek ható, alig 
száztíz négyzetméteres remetelakhoz, a zajhatás erősebbnek 
hallatszott annál, mint amilyen valójában volt.
Heri az ágyában feküdt, a feje fölött durva szövésű 
selyempaplan zizegett, amelyet azért húzott a fejére, mert nem 
akarta, hogy a leckeírás közben keltett zajok, írószereinek 
csörgése, radírgumijának surrogása, izgatott bélmozgása 
megzavarja rokonainak édesded pihenését.
Heri jó gyerek volt, nagyon jó.
Mindenki szerette, még az is, aki nem.
Egyik kezében elemlámpát szorongatott, miközben rövidlátó 
szemét az előtte fekvő könyvre vetette. Megigazította kerek 
szemüregét, feljebb tolta okuláréját is, hogy jobban lásson, ne 
csak a ballal.
Heri Kókler nem mindennapi gyerek volt! Utálta a nyári vakációt, 
sőt, mi több, még ilyenkor is azon törte az agyát, hogy erőnek 
erejével megírhassa a házi feladatát.
Még akkor is, ha minden kötél szakad!
Nem semmi srác volt ez a fiú, az hétszentség!
A kezében verébtollból kifaragott túlméretezett penna sercegett.
Heri megpiszkálta, hogy ne sercegjen, mert komolyan tartott tőle, 
hogy az íróeszköz által gerjesztett hangimpulzusok felverik a ház 
többi lakóját.
Igyekezett a házi feladatára összpontosítani, de nem igen tudott, 
mert annyira zavarta a horkolás, amit mindenhonan hallott.
Heri megcsóválta a fejét meg a farkát.
– Hogy a nemjóját! – mondotta bosszankodva.
Feltápászkodott, összecsukta az előtte heverő Brunhilda 
Négercsók szellemi végtermékét képező Középkori 
vérengzések és egyéb nyalánkságok című alapművet, majd 
belebújt kutyusfejes mamuszkájába, és elcsoszogott, hogy 
elhallgattassa a rokonait.
Persze, egyelőre nem örökre, csak egy időre, amíg végre 
elkészítheti a leckéjét.
Miközben lefelé lépkedett a lépcsőn, azon gondolkodott, hogy 
mennyire tapintatos gyerek is ő. Hiszen napközben is írhatott volna 
házi feladatot, ám volt annyira érzékeny és finom lélek, hogy 
nem akarta megzavarni rokonait a mindennapi élettevékenységük 
közben. Nem akarta felborítani megszokott napi rutinjukat, nem 
akarta megváltoztatni megrögzött szokásaikat. Nem akarta 
kikapcsolni a folyton üvöltő tévét, nem akarta a 
hűtőszekrénybe zárni izgága és folyton-folyvást rosszban 
sántikáló, az iskolában drogdílerként máris fényes karrier 
előtt álló unokatestvérét. Nem akarta a konyhában edényekkel 
zörgő, állandóan a telefonon csüngő Fekália nénit és a 
rosszkedvű, folyton negatív megjegyzéseket tévő Vazelin bácsit 
megkötözni és lecipelni a hideg, dohos pincébe, hogy maradjanak 
már egy kicsit csendben.
Nem akarta, de sajnos, néha mégis meg kellett tennie.
Néha mindennap.
Heri azonban utálta az erőszakot. Jobban szerette a békét, a 
rizsfelfújtat és a lekvárostésztát. Nem is beszélve szíve 
hölgyéről, Hermelinről, aki úgy hiányzott már neki, mint 
éhezőnek egy korty víz.
Ezért kényszerítette tehát önnönmagát teljes illegalitásba, 
és határozta el egyszer s mindenkorra, vagyis tegnap, hogy inkább 
éjszaka dolgozik, mint nappal.
Miközben ezeken a dolgokon járt az agya, hipp-hopp, már meg is 
érkezett nevelőszülei hálószobájához.
Heri halkan, hogy fel ne ébressze őket, benyitott az ajtón. A 
horkolás így már tízszer erősebb lett. Lábujjhegyen, lélegzet-
visszafojtva, lüktető halántéki erekkel, torkában dobogó 
szívvel, ügyelve arra, nehogy zajt csapjon, az ágyukhoz osont. Itt 
a horkolás már annyira erősen hallatszott, hogy a 
fájdalomküszöböt elérvén könnyeket csalt Heri Kókler finom 
arcára. Az ágy mellett külön poharakban, valami gusztustalan 
lében, két fogsor lubickolt vidáman.
Heri nem habozott.
Pillanatragasztót vett elő a zsebéből. Letekerte a kupakot. 
Undorral, de tele elszántsággal egy pillanat alatt 
pillanatragasztotta a fogakat. Az egyiket, a nagyobb méretűnek 
tűnő, Vasreszelék bácsi tulajdonát képezőt szépen 
megkenegette, majd teljesen összezárta. A másikat pedig, amennyire 
csak tudta, ügyesen preparálta. A műfogazat kábé negyvenöt fokos 
szöget bezárva, félig nyitott állapotba kerülve szavatolta, hogy 
tulajdonosa soha többé nem tudja összezárni a száját.
A kivételes közelség miatt a horkolás zaja egészen megőrjítette 
Herit.
Tudta, tennie kell valamit, ha nem akarja, hogy itt süketüljön meg.
Vagy hogy ne tudja ezek miatt a kedves emberek miatt – akik 
befogadták, etették, itatták, iskoláztatták – megírni a házi 
feladatát, hogy azután megbüntesse őt a gonoszkodó Cotton 
professzor, a piszokfajzat.
Hát nem!
Heri elszántan elkiáltotta magát. Erőteljes, mutálás előtt 
álló, cérnavékony hangja úgy szállt az éjszaka sötétjében, 
mint a kalitkájából kiszökkenő rab madár, amely a repülés 
féktelen örömét élvezve a vakító kék égbolton végigkúszó, 
szélfútta bárárnyfelhők közé veti magát.
– Horkolást abbahagyni!!!
Fekália néni és Vakbéla bácsi felpattantak, vigyázzállásba 
merevedtek, tekintetüket a mennyezetre függesztették. Még 
álmukból felkeltve is tudták, mi a házirend, amit Heri alkotott 
meg nagy műgonddal, és bizony meg is követelte mindenkitől, akit 
az a kegy ért, hogy vele lakhatott egy fedél alatt. Nevelőszülei 
álomittas tekintettel méregették hősünket, aki észrevéve a 
méregetést, ironikusan megkérdezte, hogy centit ne adjon-e esetleg 
hozzá, hátha úgy jobban megy.
Miután mindketten biztosították arról, hogy megértették jogos 
panaszát, és nyomorult kis életükre esküdözve megfogadták, hogy 
soha többé nem fognak horkolni az éjszaka, Heri jóéjszakát 
kívánva, határozott léptekkel távozott.
Visszafelé menet azonban furcsa, csámcsogó hang ütötte meg a 
fülét. Olyannyira megütötte, hogy szinte már fájt is neki. 
Szelíd orcáján kérdő tekintettel megiramodott a gardróbszoba 
felé, ahol pufók unokatestvére, Dundy Nudly hortyogott, kilógó 
nyelvével álmában is a lekvárosbödönt nyalogatván.
Heri elnevette magát.
Először arra gondolt, megtréfálja egy kicsit a kis mohó szapienszt.
De még másodszor is erre gondolt.
Heri fogta magát, sarkon fordult és kiment egy helyre, ahonnan 
hamarosan egy másik befőttesüveggel tért vissza. Az üvegben 
valami sötét, bizonytalan összetételű massza lötyögött. Késő 
délután került bele, amikor Vastyúk bácsi igen bőséges termést 
produkált, az anyagot bedig ebbe a befőttesüvegbe tette, mert úgy 
gondolta, biztonságos és praktikus hely lesz eme rejtekhely 
végbéltermékének.
Nem! Még mielőtt talán logikaki úton arra gondolnánk, ki kell 
jelentenünk, hogy Vakegér bácsi nem székelt mindennap 
befőttesüvegbe. Csak egészen kivételes alkalmakkor tett ilyet. 
Kizárólag akkor, amikor az orvos határozottan utasította erre. 
Varnyú bácsit már hetek óta kínozta valami fránya hasmenés, 
amit valószínűleg idegi alapon kaphatott, de az is lehet, hogy 
attól a hashajtótól, amit Heri egyre nagyobb dózisban adagolt a 
kávéjába.
Orvosa, akihez nemrégiben ment el, alapos kivizsgálást javasolt, 
mert az többe került és neki így jobban megérte. A gondosan 
felcédulázott székletminta azért kellett, hogy másnap elemzés 
alá vessék, és a benne tenyésző mikroorganizmusokat nagyító 
alatt részletesen feltérképezzék, elemezzék, kitenyésszék.
Ám a sors, és főleg Heri Kókler, aki nagy kópé volt ám, mint 
ahogy most is látható, másképpen gondolta.
Ügyes mozdulattal két pillanat alatt kicserélte az üvegeket, majd 
sietve távozott. Közben megállapította, hogy nem csak a zajok 
lehetnek olykor zavaróak a kifinomodott varázslógyerekek 
érzékszerveinek, hanem a szagok is.
Amikor Dundy Nudly csámcsogását meghallotta, még ő is 
megborzongott egy kicsit.
Másnap lett ám a nagy tragédia!
Vatta bácsi ugyanis nem találta a gondosan megalkotott és előre 
csomagolt székletmintáját.
De Dundy Nudlyt sem találta, aki furcsa hangokat hallatott a 
vécében. Időnként görcsösen nyögött hozzá, és minduntalan 
azt a szót ismételgete, hogy broááááfff.
Különös módon, ki tudja miért, Valog bácsi egy rossz szót sem 
ejtett ki a száján. Csak morgott magában, a feje vöröslött, 
összezárt fogakkal vicsorgott is egy darabig, de Heri Kókler tudta, 
hogy az igazán jó minőségű pillanatragasztónak meg kell tudnia 
birkózni egy ilyen erőhatással.
Fekália néni csak tátott szájjal bámult, szólni ő sem tudott 
valamiért, csak a nyelve kavillált a szájában okafogyottan, mivel 
szólamlani ő sem tudott, csak nyögni meg hörögni.
Heri elégedetten letelepedett a tévé elé, hogy többször 
megnézze kedvenc filmjét, a Harry Potter és a bölcsek köve című 
alkotást, ami most nagy divat volt az ő korabeli gyerekek között. 
Valamiért úgy érezte, hogy ez a jópofa kis história igen közel 
áll hozzá, és az egész akár vele is megtörténhetett volna. 
Álmodozva, ábrándozva kényelmesen elköltötte a reggelijét, 
később az ebédjét, majd a vacsoráját.
Egyetlen pillanatra felpillantott azért, amikor félénken közeledő 
rokonai hajbókolva, arcukon erőtlen mosollyal letérdeltek a lába 
elé, és apró ajándékokkal halmozták el. A pici csomagok egészen 
beborították édességeken edzett testét. Azért annyira nem volt 
nagy a halom ajándék, hogy Heri ne tudott volna kikukkantani 
mögüle akkor, ha ügyesen felállt a székre. Elégedetten 
nyugtázta, hogy a nagyobb ajándékok az előszobában várnak rá, 
mert szinte egyik sem fért be az ajtón.
Heri kegyesen bólintott, ahogyan a nagy uralkodók szoktak, majd laza 
kézmozdulattal jelezte mostoháinak és rosszarcú unokatesójának, 
hogy leléphetnek, mert videózni kíván.
Rokonai alázatos mosollyal, hajbókolva távoztak, pontosan úgy, 
ahogyan Heri megkívánta.
A fiút az elégedettség meleg érzete öntötte el. Arra gondolt, 
hogy lám, az évek óta folytatott kitartó nevelés végre 
eredményre vezetett. Itthon immár minden úgy megy, mint a 
karikacsapás, fegyelmezetten, tervszerűen, előre lefektetett elvek 
és szabályok szerint, nem pedig össze vissza, ad hoc alapon.
Amig a videón visszapörgette az elejére a filmet, addig a 
tévéhíradóban beszámoltak valami szökött rabról, aki igen 
veszélyes, többszörös gyilkos, fegyvernek látszó tárgy van 
nála, és állítólag Alkatrazból, a hírhedett börtönből 
szökött meg. Heri nem tulajdonított nagy jelentőséget az ügynek. 
Pedig ha tudta volna, hogy miféle szerepe lesz még ennek a fogolynak 
az ő kis életében, biztosan nem kezdett volna el ilyen nyugodtan 
filmet nézni.
De hát nem tudhatta, hogyan is tudhatta volna, hiszen nem volt 
jövőbelátó, csak rövidlátó, és amikor legközelebb eszébe 
jutott ez a pillanat, bizony megfordult a fejében, milyen jó is lett 
volna visszaforgatni az idő kerekét.
De hát erre senki nem volt képes, legalábbis a tudomány mai 
állása szerint nem.
Heri nem merengett feleslegesen ostobaságokon, inkább pozitív 
hangulatba lovallta magát. Hátradőlt a fotelben, a lábát pedig 
feltette az asztalra, ahol egy igen drága kínai váza állt
Egészen addig, amig Heri izgalmában, amikor megjelent a filmen az a 
gonosz fickó, az a hogyishívják, na, Tudodki, le nem verte.
De nem törődött vele, csak nézte tovább a filmet.
Fekália néni kiáltani akart, de még idejében befogta azt a nagy, 
nyitott száját.
Heri egy szigorú pillantással leintette.
Fekália néni szűkölni kezdett, mert megértette, hogy szörnyű 
dolgot művelt: megzavarta a műélvezetben minden idők 
legtehetségesebb varázslópalántáját, tulajdon unokaöccsét, a 
nagy Heri Kóklert, aki viszont végtelenül jó volt, s nem gyúlt 
benne a haragnak parányi szikrája sem. Fekália néni kihátrált 
Heri látómezejéből, majd pszichés feszültségét az útjába 
kerülő Dundy Nudlyn vezette le oly módon, hogy jó erősen 
megütlegelte és beparancsolta a gardróbjába, hogy ott 
heverésszen, ne pedig itt a lába alatt.
Szegény Fekália néni! Hiszen olyan nagyon sok dolga volt. Egész 
nap figyelnie kellett Heri Kóklernek minden apró rezdülését, 
teljesítenie egyszerű, hétköznapi kívánságait, etetnie, itatnia 
kellett, meleg étellel, friss gyümölcsökkel traktálni, hogy a 
kis árva megőrizhesse kiváló egészségi állapotát, valamint 
pszichofizikai egyensúlyát.
Amikor este lett, Heri felvonult a szobájába. Szép szavakkal 
üdvözölte kedvenc aranybaglyát, Ludwigot, aki a nagy zeneszerző, 
Ludwig von Mozart után kapta a nevét. Ludwig boldognak látszott. 
Mert az is volt. Heri kinyitotta  kalitkáját, utána meg az 
ablakot, így az aranybagoly kirepülhetett a meleg családi 
fészekből, hogy éjszakai életet élhessen.
Heri irígyelte kicsit. Ő ilyet még nem tehetett, mert kiskorú 
volt, szavazati joggal sem rendelkezett és nemi életet sem élhetett.
Pedig de szeretett volna.
Szavazni.
De amit nem lehetett még, azt nem lehetett. Nem volt mit tenni.
Heri a csillagokat nézte, amelyek nem látszottak a felhők mögött. 
Hermelinre gondolt, dús hajára, szemére, orrára, két fülére, 
sok szép fogára, amelyek már többször is előtűntek szép 
szájából, amelyben a nyelvét is tartotta, amikor kiabálni 
szokott, vagy málnaszörpöt vedelt és átlátszott az üvegpohár.
Miközben így ábrándozott, erotikus gondolatok zakatoltak a 
fejében és a nadrágjában, váratlanul nekiütközött a fejének 
egy aranybagoly.
– Ludwig, te állat! – hörögte Heri, amikor sikerült 
kipiszkálnia a bagoly fejét a fogai közül.
– Tejjeszen fak vaty? – kérdezte ingerülten, közben kis híján 
megfulladt a szájába került rengeteg bagolytollon.
De a repülő szervezet nem válaszolt.
Egy fél huhogás nem hagyta el a csőrét.
Amikor a lámpa alá tette a bagolytetemet, akkor látta, hogy ez nem 
is Ludwig.
Hanem egy másik bagoly. Méghozzá a Winworld család baglya, Syntax 
Error.
Heri nagy szemeket meresztett.
– Hogy kerülsz te ide? – kérdezte a döglött madártól, de az 
nem válaszolt.
Heri már éppen azon volt, hogy visszadobja az égboltra, hogy ne itt 
büdösödjön, hanem másutt, amikor a madár kinyitotta fél 
szemét, majd a másikat is.
– Te élsz? – kérdezte Heri feleslegesen.
A bagoly nem válaszolt, mert nem tudott beszélni.
Heri ekkor látta meg, hogy a bagoly hatalmas dobozt tart a lábai 
között.
Izgatottan kibontotta.
A bagoly visongott, mert látott már bontott csirkét, és nem akart 
hozzá hasonlítani.
Heri elnézést kért, majd a dobozt kezdte bontogatni.
Amikor kiderült, mit rejt a küldemény, Heri elmosolyodott.
Kilenc kiváló cimborája, a Ribizly kilences ikrek küldték neki az 
apró figyelmességet, abból az alkalomból, hogy a mai napon 
töltötte be a tizenharmadik vagy a tizenötödik évét.
Heri boldog volt. Arra gondolt, milyen piszok jó is volna most a 
haverjai között lenni, még inkább Hermelinen, vagy esetleg ott 
nyüzsögni a Rokforti Varázslókiképző Szagiskolában.
Heri felsóhajtott.
Elolvasta a mellékelt levelet.

Kedves Heri, te Kókler!

Nagyon hiányzol nekünk. Képzeld, atyánknak hat találatosa lett 
az ötös lottón. Nyertünk egy halom pénzt, amit már majdnem el is 
költöttünk. Mindenféle marhaságokat vettünk rajta, ruhákat, 
élelmiszereket, bútorokat, csupa olyan holmit, ami eddig nem nagyon 
volt otthon.
Nem fogod elhinni, de még utazgattunk is! Elrepültünk, és 
megnéztük a híres Gízai ferde piramist. Ott dolgozik a legidősebb 
nővérünk, Berger Kato, aki hieroglifákat talál ki, és antik 
szövegeket rajzol.

Heri a mozgó fényképre pillantott, és megállapította, hogy 
mozog. A képen egy erősen jobbra dőlő hatalmas piramis alól a 
menekülő Ribizly família tagjai integettek feléje. Közben valamit 
kiáltoztak is, de azt már nem értette, hogy mit, mert a hangjukat 
elnyomta a leomló száztonnás kövecskék apró moraja.
Heri visszatért a levélhez, amelynek még nem volt vége.

  Controlles kap majd egy új varázspálcát, mert a régi végleg 
felmondta a szolgálatot. Hamarosan kezdődik a tanév, de előtte 
kiruccanunk Landönbe, mert meg kell vásárolnunk néhány 
apróságot, ami még hiányzik a sulihoz.
Mi lenne, ha te is eljönnél, akár találkozhatnánk is, 
elmerenghetnénk a régi szép időkön, stírolhatnánk a csajokat 
meg miegymás?

Heri az ajándékot nézegette. Tovább olvasta levelet, hátha abból 
több is kiderül.
Heri, ez egy kézibizgográf, amely pittyegő hangjelzést ad akkor, 
ha valami sötét dolog fenyeget. Nagyon hasznos lehet egy olyan 
balhés srácnak, mint amilyen te is vagy. Ha legközelebb meg kell 
ölnöd Netuddkit, akkor előtte meghallod majd a vészjelet. Hátha 
így könnyebb lesz. Feltétlenül figyeld meg, hasonlítsd össze, 
és számolj be róla, hogy tényleg jó-e ez a kis izé. Ha oké a 
dolog, akkor mi is beruházunk egy ilyenbe, de addig persze nem 
akarunk feleslegesen kidobni fél fontot, mielőtt te frankón le nem 
teszteled a ketyerét.
Légy jó mindhalálig!
Melegen üdvözlünk!

Heri elvigyorodott.

  Menj már! Nem úgy gondoltuk! Mi is a csajokat szeretjük. Na jó, 
csak szeretnénk! De fel a fejjel, ami késik, nem múlik.

Heri az ajándékba kapott kézi bizgográfot betette a fiókba. Ekkor 
látta meg, hogy van még egy ajándék, amit Hermelin küldött neki. 
Dobogó szívvel bontogatta a csomagot.

Drága Heri!

Annyira hiányzol! Jó volna, ha itt lennél. A kézi 
arcmasszírozómban  kifogyóban az elem, éjszaka van, nem tudom mit 
teszek, ha végleg lemerül. Addig is amíg eldöntöm, küldök neked 
két ajándékot. Örülni fogsz nekik. Egyik a kedvenc bugyim, amit 
egy hete csak azért nem vettem le, hogy te intenzívebben érezhesd a 
finom Hermelin-illatomat. A másik egy seprű sepregető készlet, ami 
hasznos az olyan bajnokoknak, mint amilyen te is vagy. Már alig 
várom, hogy találkozzunk. Gyere, látogass meg, a szüleim nagyon 
felvilágosultak. Tegnap például elmagyarázták nekem, hogy nem 
csak az emberek, hanem az állatok is szoktak úgy csinálni, ahogy a 
növények nem tudnak, őket a rovarok porozzák be állítólag.

Ui.: Ha nem tudsz jönni, küldj legalább egy elemet.

Csókoltat:
Hermelin

Heri meglepettnek látszott, mert az is volt. Soha nem gondolta volna, 
hogy Hermelin is folyton arra gondol, amire ő. És tessék!  Ezek 
szerint az ő agyában is ugyanaz a gondolat zakatol folyton. 
Máskülönben hogyan találhatta volna ki, hogy minden álma egy 
seprű-sepergető készlet. Heri annyira örült, hogy teljesen el is 
felejtkezett arról, hogy elemet küldjön.

Volt még egy csomag, amit nagy barátja, Hibrid, az óriás küldött 
neki.

Szia Heri!

Már nagyon várom, hogy találkozzunk! Meglepetések készülődnek 
Rokfortban. Ezt a könyvet küldöm neked, de vigyázz vele, mert 
veszélyes. Kicsit harapós, de egyébként olyan, mint minden könyv, 
jó barát. Igaz ugyan, hogy tegnap engem is megharapott, nem sokkal 
azután, hogy halálra mart egy krokodilt, de már nem fáj a kezem. 
Csak a hiányát érzem egy kicsit. De a vajákos néni azt mondta, 
ebcsont beforr, a fantomfájdalmak is elmúlnak egyszer.
Heri óvatosan kinyitotta a csomagot, amiből egy zsebkönyv ugrott 
ki, készen arra, hogy Herire vesse magát. De a fiú fürgén 
félreugrott és megvárta, amig a könyv a falnak puffan, nagyot 
koppan, azután pedig elhallgat.
Gyorsan megkötözte a cipőfűzőjével, és bezárta az egyik 
fiókba. A címét azért még megnézte:
– Rémségek kézikönyve – motyogta fennhangon. Megcsóválta a 
fejét.
– Micsoda könyv! Kész őrület, hogy ilyeneket engednek 
megjelenni. Hiszen a vak is láthatja, hogy erkölcsromboló, 
veszélyes a kiskorú gyermekek személyiségfejlődésére, 
öszeborzolja a keresztény elveket, okkultizmusra csábít, hamis 
ideákat reklámoz, a boszorkányok és varázslók valótlan 
világát reklámozza, ezzel pedig jóvátehetetlen kárt okoz a 
jövő degenerációjának.
Volt a csomagban még egy levél, amit a Kínvallatás és Tanulmányi 
Osztályról küldtek.

  Tisztelt Kókler Úr!

Ne feledje, idén is lesz tanév! Jöjjön el, már  nagyon várjuk. 
Feltétlenül hozza magával a tandíjat. Ha nem tud eljönni, küldje 
el rózsaszín, belföldi postautalványon, vagy utalja át bankon 
keresztül. Mindegy, hogy hogyan, de küldjön pénzt. Vagy legalább 
egy kis élelmet, mert hamarosan éhen halunk. A szünidő végén 
már annyira csehül állunk, hogy kénytelenek vagyunk 
kölcsönkérni a templom egerétől.
Szeptember elsején indul az oktatás, a vonata pedig a szokott 
helyről a szokott időben. Le ne késse!
Örömmel közöljük továbbá, hogy a harmadikos tanulóknak 
lehetőségük nyílik arra, hogy ellátogassanak Drogfort Citybe, 
ahol szinte minden kapható, ami szem szájnak ingere. Ehhez 
szükséges szülői igazolás, akinek nincs szülője, annak a 
hozzátartozó engedélye is jó. Kérem, írassa alá eme dokumentet 
gyámjával. Mellékelten küldjük a beszerzendő könyvek listáját.

Üdvözly önt Kinyerma Meggenya professzor asszony
eská

ui.: Heri birthday to you, vagyis: Happy Kókler!

Heri levette a szemüvegét. Leheveredett nagy, ötszemélyes 
franciaágyára, ahol ki tudja, mit fog művelni a csajokkal, ha 
végre valahára nagykorú lesz, majd édesdeden elszunyókált.
Álmában Hermelinre gondolt.