Kvintesszencia - G-Portál

Ezekkel a gondolatokkal sétálok végig a folyosón. Felháborít, hogy kihasználja hatalmát. Mégis miért hív ki óráról? Remélem fontos mondanivalója van, mert nem tűröm, hogy ezt csinálja.

Kopogok az ajtón. Bentről halk beszélgetést hallok. Belépek. Az íróasztala előtt egy lány áll. Öt-hat évvel lehet fiatalabb nálam.

-Hivatott, igazgató úr?-kérdem, miközben a másikat fixírozom.

Elég megviseltnek tűnik.

– Igen, Edward – hallom az öreget.

Elnyerte a figyelmemet. Kíváncsi vagyok mit akar a nő itt.

28 éves fejjel már megértem pár dolgot. Öt éve tanítok, a diákok enyhén szólva tartanak tőlem. Ezt igen helyesnek tartom. Csak így csikarhatom ki a tiszteletüket. Ránézek az igazgatóra. Az látja, hogy figyelik.

-Professzor úr -kezdi, s engem idegesség önt el.

Utálom, mikor ilyen mézes-mázos.

-A hölgy Tracy Evans. Az iskolánk új tanulója. 12.-es, és a maga osztályába kapott helyet. Viselje gondját.

Gondolhattam volna, hogy ezt akarja.

De miért csak most jött? A tanév három hónapja megkezdődött.

Bólintok, mert mást nem tehetek.

Valahogy nem érdekel a lány. Ha jött, itt van. Majd beilleszkedik.

Elhagyom az irodát, nem akarok én lenni az, aki körbevezeti. Visszamegyek az órára.

Hoppá....most fogom csak fel, hogy mit mondott az öreg. Ha 12.-es, nem lehet több 19 évesnél. Mégis legalább 23-nak tűnik. Biztos a külseje miatt. Nem egy szépség. Na vissza az órára.

-Hol maradtunk?-kérdem gúnyosan, csak hogy húzzam az időt.

Gondoltam, hogy Walters lesz az első.

-Igen, Walters? Látom, csak magának van annyi ereje, hogy figyeljen a óráimon. Bezzeg Vance nem méltatna a válaszával.

Igen - gondolom. A hatás nem marad el. Magamba röhögök, hogy az említett rögtön beszarik.

Nem ujjonghatok túl sokat a sikeremen. Az a pofátlan Walters megint kotyog.

-Tanár úr épp azt ecsetelte, hogy mik az Eihwaz rúna jelentései, mielőtt kihívták.

-Köszönöm, Walters, de képzelje, magam is vagyok annyira éber, hogy tudjam mit mondtam tíz perce.

Megint megvárom a szavaim hatását.

Na, nem húzhatom többet őket. Csengetnek. És vége a mai napnak. Igen...úgy látszik a gyomrom is ezt mutatja. Ideje lenne falni valamit.

De azért vonz az új csaj is. Nem mintha rám tartozna, de kíváncsi vagyok, mi is a története. Legalább ennyit, ha már az osztályfőnöke vagyok.

Lehuppanok egy asztalhoz. Szedek magamnak kedvenc salátámból. Nem vagyok vegetáriánus, de ma este valami könnyű kajára vágyok. Közben legalább körülnézhetek. Úgy látom nincs itt. Biztosan kapott havereket, s azokkal csámcsog.

Úgy látszik, az öreg nem akarja nagydobra verni érkezését. Mintha lehetne is ezellen tenni valamit. Ezeknek a pletykás kölyköknek hamar eljár a szájuk.

Máris üres a tányérom? Eléggé eljárt az idő. Azt hiszem beszélek az igazgatóval. Elvégre is magyarázattal szolgál. Nocsak. Végszóra érkezett. Intek neki, s ideballag.

-Valami gond van?-hallom megint nyalka szavait.

Úgy látom, hiába beszél neki az ember. Dehát az ő korában...Na tessék, megint röhögnöm kell. Még szerencse, hogy tudok uralkodni magamon.

-Mi volt az a dolog az új tanítvánnyal?- kérdem én, tettetve, hogy érdekel.

-Szóval mégis érdekli?

-Mit tagadjam, igen. Kissé gyanús volt. Miért jött ilyen későn, és miért néz ki így?

-Miért? Hogy néz ki?

-Hát nem volt szép látvány...

-Ne sértegesse őt.

-Csak bátorkodtam megjegyezni, hogy a fiatalok körében nehéz lesz így alkalmazkodnia. Remélem a lélekjelenléte különbözik a külsejétől, mert hát a társai elég...felszínesek.

-Nos, Edward, ez a fiatalsággal jár. Tekintve, hogy maga ilyen...khm...bölcs, remélem gondjaiba veszi.

Persze, most már csak az hiányozna, hogy pesztráljak egy 19 éves fruskát. Már felnött, tud magára vigyázni.

Úgy látom, az igazgató úr tudja, mire gondolok,és....igen, máris nyitja a száját.

-Edward, erre az egy dologra kérem magát. A hölgy, igaz, hogy felnőtt, és nehezen fog segítséget kérni, de biztos vagyok benne, ha majd erre fordul a sor, segíteni fog neki. Ugye nem tévedek?

Hú...ez a tekintet. Tudja, hogy úgysem tudnák nemet mondani, még akkor sem, ha nem nézne így...hiszen ő az igazgató, az istenért.

Látszólag megadom magam. Ha nem akarom hallani a lelkizését, ez a maximum amit tehetek.

-Rendben. De mégis, elmondaná, hogy mi történt vele?

-Azt hiszem, ez csak rá tartozik. Kérem, ne faggassa. Ha majd úgy dönt, bízik magában, biztos elmondja.

-Ezek szerint maga már tud róla?

-Természetesen, igen. Másképp azt hiszem, nem lenne itt.

-Jól van. Értettem.

Látom, hogy újra nyílik a szája. Nem akarom tovább hallgatni, így döntök.

-Elnézést, de fáradt vagyok. Le szeretnék dőlni.

-Csak tessék.

Úgy teszek, ahogy mondom. Szépen kioldalgok a teremből. Különben is, holnap majd úgyis kiszedek a csajból mindent. Miután megtartom az órám, persze.

De jó puha ez az ágy....

Kellemeset álmodtam...Csak tudnám, hogy kivel. Na mindegy. A reggeli máris kilőve. De csak mert elaludtam. Persze, csak ma. És csak annak köszönhetően, hogy az öreg kifárasztott. Ilyen többé nem fordul elő.

-Kérem a házi feladatokat!

Látom, hogy Walters már megint ugrik. Most jut eszembe, hogy Evans mától itt tanul. Lássam, hogy kinek a társaságában üldögél.

Végignézek a termen, míg a diákok átnyújtják Waltersnek az esszéket.

Á...szóval még nem sikerült barátokat szereznie.-pillantom meg a legutolsó padban.

Közben Walters leteszi az asztalra a dolgozatokat.

Hm...azt hiszem, itt az ideje, hogy megmutassam ki az úr, Evansnak is. Már meg is kaptam, hogy mivel.

-Evans! Mint látom, nem készítette el a házi dolgozatot. Mit képzel magáról? Esetleg azért jött ide, hogy áthágja a szabályokat?

Úgy látom, a diákokon máris átfut a hideg. De nocsak....a kislány nem fél....elképesztő, hogy még a szemeimbe mer nézni.

-Tanár úr, igenis elkészítettem.

Hát ez....hogy....na, úgy látszik az öreg tájékoztatta a dolgok menetéről. De akkor is...

-Akkor miért nem adja be?

-Beadtam.

Úgy látszik ez elkerülte a figyelmem. Még egy megjegyeznivaló: tartsd szemmel Evanst! Most viszont valami mást kell kitalálnom. Mégsem maradhatok szégyenben...pár ismétlő kérdés jól jönne.

-Mikor jelentek meg az első rúnák?

Walters már nyújtja is a kezét. Más ötletem van.

-Evans?

A lány meglepődik. Azt hiszem, nem gondolta volna, hogy folytatom a kínzását.

-Nem tudja a választ, esetleg?

Úgy látszik még egy ütődöttel több van ebben az osztályben. Azért adok egy kis gondolkodási időt...öt, négy, három...

-Nos?... kettő...

Uralom a helyzetet.

...egy...

Na nem ezt vártam...Becsukom a szám. Mégis rosszul gondoltam? Ezek szerint egy újabb Walterssel hozott össze a sors?

-Esetleg ismeri az egész tanév anyagát?

Azt hiszem le kéne szoknom a szóismétlésről.

Már nyitja is a száját.

-Nem, uram.

Helyes. Akkor csak épp szerencséje volt.

-Ugyanis, nem csak ennek az évnek az anyagát ismerem, hanem a többiét is.

Azt hiszem, legközelebb ragasztót használok, mert úgy veszem észre, egyre gyakrabban esik le az álam.

-Akkor mit keres itt?

Remélem, erre nem tud válaszolni.

-Azért járok erre az órára, mert...

-Mert meg akarja mutatni, hogy mennyivel fennebbvaló a társainál?

-Mert szeretem ezeket a dolgokat. És egyáltalán nem vagyok fennebbvaló a többieknél. Csupán érdekelt, úgyhogy átnéztem.

Na jó...pofáraesés. Úgy látom, Waltersnek nem tetszik a kis csaj. Talán veszélyeztetné az iskolaelső helyét? Igen...máris sikerült Evansnak ellenségre bukkannia. Még egyszer belenézek a szemébe, utolsó kísérletként.

Remélem ez kicsit helyreteszi, mert nincs más fegyverem. Persze ezt senki nem tudja.

Nem, ez sem sikerült. Ahelyett, hogy félelmet látnék rajta, inkább megtört, meg szomorú. Most meg elsápad.

-Talán nem érzi jól magát?

-De, uram. Jól vagyok.

-Akkor meg el ne ájuljon.

Mégis csak hatással vagyok rá is. Ugyanolyan nyafka, mint a többiek.

-Nem fogok, uram.

Na tessék, már megint kopogtatnak.

-Igen?

Benyit egy tizedikes fiú. Látom, hogy már csak a jelenlétemmel is súlyos problémát okozok neki. Ez így helyes.

-Az igazgató úr hivatja.

Ne! Már megint? Azt hiszem ideje elbeszélgetnem vele.

-Igazgató úr, elmondaná, hogy mi olyan fontos, hogy megint kirángat óráról?

-Természetesen. Most jött egy értesítés, miszerint az FMFTT ismét megszervezi az éves konferenciáját.

-A micsoda?

-Földünk misztikumait figyelő titkos társaság

-Á, hogy azt. És mi közöm van hozzá?

-Idén magát is meghívták.

-És megmondaná, hogy miért volt ez olyan fontos, hogy megzavarja az órámat?

-Kapott egy olyan esélyt, hogy tagja lehet egy ilyen előkelő társaságnak, és csak így regál rá?

-Természetesen megtisztel, hogy igényt tartanak az én tudásomra. De mielőtt lázas ünneplésbe kezdenék, ami mellesleg elő sem fordulhat, szeretném az órámat megtartani. Megkérhetném, hogy ezentúl ne tanítás közben zavarjon alatt zavarjon?

-Igen. Csak szerettem volna közölni, hogy kapott egy tiszteletjegyet is.

-Vagyis?

-Magával vihet még valakit.

-Köszönöm, de nem fogok élni vele.

-Márpedig fog.

-Tessék?

-Igenis ki fogja használni, mert ez egy soha vissza nem térő alkalom.

-Rendben. Akkor számíthatok magára?

-Nem.

-Ezesetben mit vár tőlem?

-Azt, hogy elviszi a legtehetségesebb tanítványát.

-Még mit nem...Elég nekem Walters okoskodása itt is...nincs szükségem rá, hogy azalatt a pár nap alatt is őt hallgassam.

-Miért gondolt előszőr Waltersre?

-Tudtommal ő a legokosabb.

-Igen, de nem gondolja, hogy jó lenne esélyt adni a többieknek is?

-Mit talált ki?

Már nincs erőm vitatkozni. Ígyis úgyis ő győz.

-Majd egy teszt segítségével döntünk.

-Rendben. Összeállítom.

-Nem.

-Elmondaná végre, hogy mit kíván tőlem?

Most már tényleg felhúzott. Ha nem lenne köztünk az asztal, megverném.

-A tesztet én állítom össze, s a maga kivételével minden tanár részt vesz majd ennek kijavításában. Csak hogy ne legyen az, hogy maga előnyben részesít egyeseket.

Megadom magam. Végleg.

-A diákoknak egyöntetüen lesz esélyük arra, hogy részt vegyenek a kirándulásban. Kilencediktől kezdve a tizenkettedikig.

-Jól van. Elmehetek?

-Igen.

A sokktól nem tudok többet mondani. Végre kapok egy ilyen esélyt, s ezt is elrontják. Méghogy egy diákommal.Hova jutott a világ...Mielőtt elfelejteném...

-Még mielőtt elfelejteném...Mikor is lesz ez a találkozás?

-Pontosan két hét múlva. Addig nyugodtan tájékoztathat mindenkit, és mi meg kiválasztjuk a szerencsést.

Úristen...mibe csöppentem bele...