Az iskolában nemsokára körbejárt a hír, hogy Tracyre pár tolvaj támadt, miközben az udvaron sétált. Szerencsére én is pont arra jártam, és sikeresen megmentettem. Ettől még egyáltalán nem nőtt a népszerűségem sem nekem, sem Tracynek. De legalább volt okom, hogy minden este meglátogassam, anélül, hogy kérdő tekintetekkel nézzek szembe.

Azóta az este óta egyre jobban elmélyült a kapcsolatunk. Azt hiszem, ezek után egyáltalán nem érdekel, hogy bárki szagot kaphatna. Kissé egoista vagyok. Túlságosan megszoktam, hogy az utobbi időben itt van velem. Ha ezelőtt egy éve valaki azt mondja, viszonyom lesz egy diákommal, szemberöhögöm. Most viszont nem bírom ki, ha két-három napot úgynevezett pihenésre használjuk. Ma reggel például első órám a tizenkettedikesekkel volt. Tracy úgy jelent meg az órán, mint soha máskor. Annak ellenére, hogy senki nem kedvelte, a fiúknak majdnem csorgott a nyáluk. Persze sikeresen helyreállítottam a rendet egy röpdolgozattal. Így legalább mindenki elfoglalta magát, s én mással törődhetettem.

Hálát adtam a jóistennek, hogy reggel egy kényelmes tréningnadrág mellett döntöttem. Habár így is elég kényelmetlenül éreztem magam. Úgyhogy egy ideig helyetfoglaltam a katedránál. Pár perc múlva köszönetet rebegtem, hogy léteznek ronda dolgok is a világon. Feltűnés nékül végigsétálhattam hát a padok közt, tettetve, hogy puskázók után kutatok. Néha bele-bele néztem a kölykök rögijébe is. Legtöbbnek néhány soron kívűl más nem szerepelt a lapján. Direkt utoljára hagytam Tracyt. Valahogy a háta mögé kerültem, s úgy tettem, mintha a válla fölött bámulnám, mit ír a lapján. Közben pedig észrevétlenül megérintettem a hátát. Felkapta a fejét, jelezve, hogy figyel, majd úgy tett, mintha tovább írna. Szépen lassan a hátára rajzoltam az üzenetet. Ma este kilenckor. Most meg csak remélhetem, hogy gyermekkorában játszott ilyet, és megértette.

Különben elég érdekes dolgok történtek az utobbi időben. Egy hete ugyanis, miután a tizenegyedikesekkel befejeztem az órát, elém állt egy lány, és megkérdezte, hogy nem vállalom-e az ő tanítását is. Előbb megrettentem. Foglamam sem volt miről beszél, de aztán derengeni kezdett. Tudhattam volna, hogy nem fog következmények nélkül járni Tracy kotyogása az igazgatónál. Mint kiderült, az öreg jónéven vette, hogy Tracynek táncleckéket adok. Az igazság szerintem meg az, hogy túlságosan büszke volt magára. Szerintem arra gondolt. hogy valahol az ő érdeme is, tekintve, hogy ő iratott be arra a tanfolyamra. Aztán "véletlenül" elmondta pár diáknak, s most így állunk. Néha közös órákat kell tartanom, mert egyre többen jelentkeznek. De nem bánom, mert ez egy jó ötletet adott. Így üzenhettem Tracynek, anélkül, hogy bármi kitudódjon. El is kaptam egyik osztálytársnőjét a minap táncóra után, s mondtam, hogy szóljon Tracynek, a következő óra 14.-én lesz, négy órai kezdettel. Kivételesen egy vendéglőben fogom megtartani, tekintve, hogy aznap úgyis a városba kell mennem. Odaadtam a cetlit, amire leírtam a fontosabb dolgokat, úgy, hogy akkor se derüljön ki semmi, ha az illetéktelenek kezébe jut. Reméltem, hogy rendesen kézbesíti. A levélben elég kétértelműen fogalmaztam.

Na jó, talán mégsem olyan kétértelmű, de remélhetőleg veszi a lapot.

Összerándul a gyomrom, de nem miatta. Már megint az az előérzet. Hírtelen kinyílik a resti ajtaja. Egy férfi áll a bejáratnál. Elég zaklatottnak tűnik. A kabátját furcsa módon maga előtt tartja. Pedig igen hideg van. Érdekes... itt nem szokott rockzene szólni, most mégis az megy. Miközben várom, akaratlanul is elcsípek pár hangot.

A férfire támadok. Megpróbálom kivenni a kezéből a fegyvert.

Az emberek alattunk rohannak. Kiabálás, üvöltés. Valakit elkapnak, s a füldre lökik. Szirénák. Rengeteg autó. Két testet helyeznek az egyikbe. Nem mozdulnak. Azt, akit elfogtak, most belökdösik egy kisebb autóba. Nem tudom, mi történhetett, de biztosan valami szörnyű. Rá kell jönnöm, hogy már igazából nem is érdekel. Megfogom a mellettem álldogáló lány kezét, és átlépünk a kapun.