A meghallgatásra Harry Lunával és Hermionével együtt indult.

– Harry, ugye nem idegesíted fel nagyon Umbridge-t? – aggódott Hermione. – Kérlek, ígérd meg, hogy uralkodsz magadon, akármilyen görény is lesz! Brenda érdekében nagyon fontos, hogy jó benyomást tegyünk a bizottságra. Perselusnak ez nagyon fontos, már csak az ő kedvéért is!

– Nyugodj meg, Hermione! Két éve udvariaskodom Pitonnal, néhány órán keresztül fog menni ezzel a banyával is.

– Küldjünk rá némító átkot – javasolta Luna.

– Nem lehet – rázta a fejét Hermione. – A meghallgatások előtt mindig levédik a termet az ilyesmik ellen, hogy minden a lehető legtisztességesebb módon történjen.

– Nem lesz tisztességes, ha ott van Umbridge – dohogott Harry.

Egy kicsit korábban érkeztek, de Brenda már ott állt a kijelölt terem ajtaja előtt. Nagyon elveszettnek és ijedtnek látszott. Hermione szólt hozzá néhány kedves, bíztató szót, majd mindnyájan bementek. A két fiatal tanárnő elővette a pálcáját, és nekiállt átrendezni a termet, hogy megfelelő körülményeket teremtsenek a bizottság számára. Harryre nem volt szükségük, ezért ő a fal mellé húzódva beszélgetni kezdett Brendával.

– Hogy érzed magad?

– Nagyon félek, professzor úr! – mondta a lány, és lehajtotta a fejét.

– Biztos vagy benne, hogy igazán félsz? Nem lehet, hogy csak izgulsz egy kicsit?

– Nem tudom, professzor úr.

– Emeld fel a fejed, kérlek.

Brenda lassan felemelte a fejét. Látszott rajta, hogy nehezére esik, pedig Harry igazán mindent megtett, hogy barátságosan nézzen rá.

– Mondtam már neked, hogy nézz annak a szemébe, akivel beszélsz. Ha lehajtod a fejed, azt hiszik majd, hogy nem mondasz igazat, vagy szégyelled magad. Márpedig semmi okod a szégyenkezésre, senki sem vádol semmivel. Ez az egész nem a te hibád, és ezt a minisztériumi emberek is nagyon jól tudják, még akkor is, ha nem fog látszani rajtuk – tette hozzá Umbridge-re gondolva.

– Varázsolnom is kell majd?

Harry most gondolatban köszönetet mondott Hermionének, hogy átnézette vele a régi jegyzőkönyveket. Kínos lenne, ha nem tudna válaszolni.

– Nem szokás. De azért nálad van a pálcád, ugye?

– Igen, professzor úr.

– Általában csak kérdéseket tesznek fel, a te dolgod csak annyi, hogy válaszolsz. Természetesen az igazat. Igyekezz mindig pontosan a kérdésre válaszolni. Ha nem értesz valamit, akkor azt nyugodtan megmondhatod. És nézz arra, akivel beszélsz!

– Igenis, professzor úr. És most rögtön ítéletet hirdetnek?

– Nem hirdetnek ítéletet, ez nem bűnvádi tárgyalás. Hoznak egy döntést, de nem most rögtön. Általában egy hét múlva küldenek egy baglyot.

Brenda nagyot sóhajtott.

– Nem lesz semmi baj. Az egésznek az a titka, hogy hidd el magadról, hogy a mágusvilágba való, jó boszorkány vagy, és akkor mások is ezt fogják gondolni rólad. Érted?

– Értettem, professzor úr – Brenda halványan elmosolyodott, először a beszélgetés folyamán.

Közben Hermione és Luna végeztek, a terem készen állt. A minisztériumi tisztviselőknek egy ötszemélyes hosszú asztal állt a rendelkezésére. Ezzel szemben egy egész kicsi asztal volt egyetlen székkel, e mögött pedig a leghosszabb asztal helyezkedett el a professzoroknak. Bal oldalt egy másik kis asztal állt szék nélkül, rajta egy vastag tekercs üres pergamen és egy penna, amelyet Hermione már megbűvölt, hogy a megfelelő pillanatban készíteni kezdje a jegyzőkönyvet. Néhány tanár is megjelent már, és helyet foglalt a két középső széket szabadon hagyva McGalagonynak és Pitonnak. Legtöbbjükön látszott, hogy készült: egy darab pergament tettek maguk elé, amelyre előzőleg ráfirkantották Brenda jegyeit. Hermione két vastag tekercset hozott, amelyeket Harry egyenként három méter hosszúságúra tippelt. Hamarosan Piton is megérkezett, egy hatodéves mardekáros prefektus, Virginia Hamilton társaságában. A szabályok értelmében ugyanis egy prefektus véleményét is meg kellett hallgatni, ő azonban pontosan nem tudhatta, miről van szó, elvileg csak annyit mondhattak neki, hogy kérdéseket fog kapni Brenda Kellyről.

– Áh, Miss Kelly, látom nem késett el – üdvözölte Piton Brendát. – Nos, az lesz az ön helye, annál a kis asztalnál – mutatott oda –, ott fogja megvárni a bizottságot. Válaszol a kérdésekre, és amikor elbocsátják, elhagyja a termet. Beküldi a folyosón várakozó Miss Hamiltont, és kint vár. Amikor Miss Hamilton is végez, együtt mennek a Mardekár klubhelyiségébe. Miss Hamilton, maga szintén ugyanoda fog ülni, mikor kikérdezik Megértették?

– Igenis, professzor úr! – válaszolta a két lány egyszerre.

– Miss Hamilton, maga most kimehet.

A lány hátraarcot csinált és elhagyta a termet.

– Miss Kelly, felkészült?

– Igen, professzor úr.

– Ugye, tisztában van vele, hogy elsősorban a maga érdeke, hogy értelmes válaszokat adjon?

– Igen, professzor úr – felelte Brenda, és lehorgasztotta a fejét.

– Figyelmeztetem, ha a maga hibájából kedvezőtlen döntés születik, a hátralévő roxfortos napjait büntetőmunkán tölti. Megértette?

– Igen, professzor úr.

– Miss Kelly, van valami érdekes a cipőjén?

– Nincs, professzor úr.

– Akkor nézzen rám, ha velem beszél!

Brenda kényszeredetten felemelte a fejét.

– Jó – mondta Piton. – Most menjen, üljön le, mindjárt kezdődik.

– Nem tudom, mit csinálok vele, ha a bizottságnak is lehajtott fejjel motyog – füstölgött Piton miután Brenda némán engedelmeskedett.

Harry nem volt benne biztos, hogy ezt most neki mondta, vagy csak magában dühöngött, de azért megkockáztatta a választ:

– Ne aggódjon, Piton professzor, én is szóltam neki emiatt, biztos nem felejti el.

– Ön is észrevette, hogy nem szeret a felnőttek szemébe nézni?

– Igen, Piton professzor.

A beszélgetést nem tudták folytatni, mert McGalagony kíséretben bevonult a bizottság. Mielőtt helyet foglaltak az elnök asszony és egy fiatal varázsló gyorsan elvégezték azokat a védőbűbájokat, amelyeket Hermione említett. McGalagony közben egy pillantással konstatálta, hogy mindenki megjelent. A Brendát tanító tanárok közül egyedül Binns professzor nem volt ott, aki az állapotára való tekintettel felmentést kapott az ilyen jellegű kötelezettségek teljesítése alól. Harry meglepődve vette észre, hogy Suette-Pollts professzor is jelen van.  Nem gondolta volna, hogy Brenda lénygondozást is tanul, de ez megerősítette szimpátiáját a kislány iránt. Aztán elkomorodott, mert eszébe jutott a drága Hagrid, aki életét vesztette a Voldemort elleni harcban.

Rövid mélázás után szemügyre vette a bizottság tagjait. Dolores Umbridge a bizottság elnöke mellett foglalt helyet. Harry úgy látta, azzal próbálja a múló éveket és a mélyülő ráncokat ellensúlyozni, hogy háromszor akkora masnit köt a hajába, mint tizenöt évvel azelőtt. A minisztérium rajta kívül még egy középkorú boszorkányt, valamint két varázslót küldött; egyikük még Harrynél is fiatalabb volt. Az elnök asszony szólalt meg először:

– Brenda Rose Kelly 128/622-es „A”-típusú meghallgatását megnyitom – jelentette be, miközben fél szemmel ellenőrizte, hogy működésbe lépett-e a jegyzőkönyv. – Igazgatónő, jelen vannak a megidézett személyek?

– Igen, elnök asszony.

– Kezdjük, Brenda, először is egyeztessük a személyi adataidat.

Miután ez megtörtént, feltette a kislánynak az első kérdést:

– Miért vagyunk most itt, Brenda? El tudnád mondani a saját szavaiddal?

– Édesanyám meghalt, apám pedig írt egy levelet, hogy januártól beíratott egy mugli iskolába, és ide többé nem jöhetek vissza.

– És te mit szeretnél?

– Boszorkány szeretnék lenni.

– Tudod, mivel jár ez?

– Piton professzor úr elmondta.

– Mit mondott Piton professzor?

– Hogy soha többé nem találkozhatom a családommal, mert ők úgy fogják tudni, hogy meghaltam, vagy eltűntem. És ha mugli területre megyek, mindig nagyon vigyáznom kell, hogy le ne leplezzem magam egy rokon vagy egy ismerős előtt.

– Ez pontosan így van. Azt gondolod, képes vagy erre? El tudod majd viselni, hogy soha többé nem látod a családodat?

– Igen, hölgyem.

Ezután az elnök asszony barátságosan faggatózni kezdett Brenda családi körülményeiről, szüleiről, kisgyerekkoráról. A kislány ügyesen és lényegre törően válaszolgatott, olyannyira, hogy Harryben feltámadt a gyanú, hogy esetleg Piton is átnézte a régi jegyzőkönyveket, és előre begyakoroltatta Brendával a válaszokat. De vajon szánna Piton ilyesmire időt és energiát? Bár el sem tudta képzelni az okát, azt Harry már tudta, hogy Pitonnak, nagyon fontos, hogy a kislány itt maradhasson. Viszont azok után, hogy olyan rideg, csaknem kíméletlen hangnemben beszélt vele az előbb, Harry nem gondolta, hogy Piton hajlandó lett volna ilyesmire. Aztán eszébe jutottak a saját egykori okklumencia-órái, és végképp összezavarodott. Végül úgy döntött, neki igazán semmi köze hozzá.

Néha más bizottsági tagok is feltettek egy-egy kérdést, de a beszélgetést érezhetően az elnök asszony irányította. Lassan-lassan a bizottság előtt is kibontakozott Brenda helyzete, amit Harry nagyjából már ismert, de most mégis elborzasztották a hallottak. Értelmetlen tilalmak, zsarnokoskodás, brutális büntetések… Pitonnak igaza volt, Brendának jobb helye volt a Roxfortban, mint otthon. Harrynek ez nagyon ismerős érzés volt.

Vagy Harry tanácsát fogadta meg, vagy Piton szigorú feddése használt, de Brenda igyekezett mindig annak a szemébe nézni, aki kérdezte. Néha egy-egy kínosabb kérdésnél lehorgasztotta ugyan a fejét, de mire válaszolnia kellett, mindig kényszerítette magát, hogy felnézzen.

Később az iskolai életéről tettek fel kérdéseket, megkérdezték, kik a barátai, mi a kedvenc tantárgya, miért a számmisztikát és a legendás lények gondozását vette fel a választható tantárgyak közül, mivel tölti a szabadidejét, hogy érzi magát a roxmortsi kirándulásokon, stb. Brenda minden válaszán érezni lehetett, hogy szereti a Roxfortot.

Több mint háromnegyed órás kihallgatás után az elnöknő elbocsátani készült Brendát.

– Van még valakinek kérdése?

Dolores Umbridge szólalt meg:

– Miért ilyen rövid a hajad? Ez most a divat a mugliknál?

– Apám soha nem engedte, hogy megnövesszem, mindig ilyen volt.

– De attól még megtehetnéd, hogy egy egyszerű bűbájjal megnöveszted, amikor itt vagy, a szünetre pedig újra röviddé varázsolod.

– Hát… Erre nem is gondoltam… Nem tudom…

Brenda hangján hallatszott, hogy ugyancsak meglepőnek tartja, hogy egy komoly minisztériumi bizottság olyan csekély dologgal foglalkozik, mint a hajviselete. Ám Umbridge-nak ennyi nem volt elég.

– És mondd csak, Brenda, ha az anyád még élne, és ő is azt akarná, hogy hagyd itt az iskolát, akkor se szeretnél visszamenni a muglik közé?

Hermione és Harry összenéztek: ez a banya nem változott. Brenda elsápadt.

– Az anyám nem akarná ezt, ő mindig csak azt akarta, ami nekem jó.

Umbridge nem tágított.

– Az előbb azt mondtad, hogy az apád zsarnokoskodott az anyád fölött is; tehát megtörhette volna az akaratát. Vagy hazudtál az előbb?

– Nem hazudtam, asszonyom!

– Akkor válaszolj!

Brenda most már dühös volt, alig bírta féken tartani a haragját.

– Akkor is boszorkány maradnék! – válaszolta dacosan. – Nincs szükségem egy olyan anyára, aki képtelen mellém állni!

A teremben egy pillanatra megfagyott a levegő. Legelőször Umbridge tért magához, és már épp mondani készült valamit, amikor az elnök gyorsan megelőzte:

– Köszönjük, Brenda, a bizottságnak nincs több kérdése hozzád. Kérlek, menj ki és küldd be a prefektust.

Harry most már tudta, hogy nem feleslegesen aggódott Umbridge miatt. Viszont bíztatónak ígérkezett, hogy az elnök asszony láthatóan jóindulattal viseltetik Brenda iránt.

Virginia Hamilton bevonult és kimérten helyet foglalt. Először nála is adategyeztetésre került sor, és tőle is megkérdezték, miért van itt.

– Piton professzor annyit közölt velem, hogy Brenda Kellyről kell majd beszélnem.

– És mit tudsz nekünk mondani róla?

– Jelenleg harmadéves; mugli születésű. Az édesanyja nemrég meghalt. Nem tart állatot. Sokszor fáj a feje, egyszer annyira rosszul volt, hogy nekem kellett lekísérnem a gyengélkedőre, nem tudott egyedül lemenni.

– A magatartásáról mit tudsz?

– Nincs vele semmi probléma. Legalábbis nekem még nem kellett rászólnom semmi miatt.

– Kikkel barátkozik?

– Jill Miller a legjobb barátnője, de nagyon jóban van Sheila Smithszel is. De barátkozik az alsóbbévesekkel is, például Anne Kenttel, vagy Rebecca Cooperrel. Meg még egy-két lánnyal a Hollóhátból, Zelma Jonesszal és Fanny O’Connorral.

– És kik a fiúbarátai? – kérdezte Umbridge.

– A fiúkkal nem barátkozik.

– Biztos vagy ebben?

– Igen, hölgyem.

– Vannak a tulajdonában mugli tárgyak?

– Van egy-két mugli ruhadarabja, és néhány könyve. És láttam egy fényképet az édesanyjáról.

– És még?

– Semmi más, hölgyem.

Virginia kikérdezésével hamar végeztek, és miután távozott, következhettek a tanárok. Nekik nem kellett kifáradniuk a kis asztalhoz, az eredeti helyükön válaszolhattak a kérdésekre. Elsőként természetesen az igazgatónő kapott szót.

– Mivel igazgatónőként nem tanítok, általában csak azokat a diákokat ismerem alaposabban, akikkel vagy komoly probléma van, vagy kiemelkedően tehetségesek. Brenda Kelly egyik csoportba sem tartozik, de az osztályzatai alapján biztosra veszem, hogy képes lediplomázni. Számomra már ez is elég indok, hogy köztünk maradhasson. Elvégre nekünk boszorkányoknak és varázslóknak az a jó, ha minél többen vagyunk, kár lenne Brenda tehetségét veszni hagyni. Sok évtizedes tanári pályafutásom alatt több ilyen meghallgatáson részt vettem, és még soha nem bántuk meg utólag, ha a bizottság úgy döntött, hogy a delikvens a varázsvilágban maradhat. Kollégáim nevében is megígérhetem, hogy amennyiben most is ilyen értelmű döntés születik, mindent meg fogunk tenni, hogy megkönnyítsük Miss Kelly számára a helyzetet, és fokozott figyelemmel fogjuk kísérni a kislány fejlődését. Most már át is adnám a szót a kollégáimnak, akik nálam sokkal többet tudnak Miss Kellyről, és akiknek a véleményében természetesen maximálisan megbízom.

– Köszönöm, McGalagony professzor – bólintott az elnök, majd Pitonhoz fordult. – Piton professzor, ön Brenda Kelly házvezető tanára, tehát ön a legilletékesebb személy, aki tájékoztatást adhat nekünk róla. Kérem, tegye ezt meg!

– Ha megengedi, elnök asszony, Miss Kelly bájitalórai munkájáról beszélnék először – kezdte, majd részletes ismertetésbe fogott. Pontosan ismertette, mely bájitaloknál volt Brenda különösen ügyes, melyeknél kevésbé. A lány minden egyes osztályzatához fűzött megjegyzést, elemezte a bájitaltan terén mutatott fejlődését, megemlítette, mikor miért szerzett jutalompontot a Mardekárnak. Szenvtelen hangon beszélt, senki nem mondta volna meg, hogy egyértelműen támogatja Brendát. Később beszélt a lány tanórán kívüli magatartásáról, nem felejtett el megemlíteni néhány kisebb vétséget, amelyekért büntetőmunkát rótt ki rá. Kihangsúlyozta, hogy Brenda soha nem mulasztott igazolatlanul órát. Rátért arra is, hogy láthatólag mélyen gyászolja az édesanyját, de igyekszik uralkodni a szomorúságán. Piton úgy gondolta, és helyeselte is, hogy Brenda a tanulásba menekült a fájdalom elől. Ezt bizonyította is a legutóbbi eredményei ismertetésével. Végül elmondta, hogy Miss Kelly családja a mugli társadalomban viszonylag visszavonult életet él, kevés rokonuk van, Tehát nem lesz bonyolult végrehajtani a szükséges emlékezetmódosító bűbájokat. Összefoglalásul közölte, hogy véleménye szerint Brenda tökéletesen alkalmas arra, hogy hasznos tagja legyen a varázslók társadalmának.

A hosszú beszámoló után az elnöknek már nem volt kérdése Pitonhoz, de a bizottság többi tagjának igen, feltehetően nekik is csak azért, hogy a saját fontosságukat hangsúlyozzák. Dolores Umbridge ismét támadásba lendült:

– Piton professzor, ön nemcsak házvezető és bájitaltanár, hanem igazgatóhelyettes is, ugye?

– Így van, Mrs. Umbridge.

– Ha Kelly a mi világunkban marad, az ön kötelessége lesz, hogy külön odafigyeljen a nevelésére, gyakorlatilag a szülei helyett is. Képesnek érzi rá magát ennyi egyéb feladat mellett?

– Természetesen, Mrs. Umbridge.

– Biztos benne?

Piton kezdte elveszíteni a türelmét, de ezt csak az sejthette, aki nagyon jól ismerte őt.

– Mrs. Umbridge, ha kétszer annyi mardekáros diák lenne, mint most, és valamennyi hasonló cipőben járna, mint Miss Kelly, akkor is képes lennék mindegyiküknek megadni annyi figyelmet, amennyi szükséges.

Dolores nem adta fel:

– Piton professzor, ön mégiscsak egy férfi!

– Valóban, Mrs. Umbridge – értett egyet Piton.

– És férfiként alkalmasnak érzi magát egy kislány istápolására? Tudja egy lánynak néha kimondottan szüksége lehet egy kis női figyelemre.

– Úgy látszik, Mrs. Umbridge, elkerülte a figyelmét, hogy a meghallgatáson többször is elhangzott, hogy Mrs. Kelly elhunyt. Tehát a muglik között sem kapna meg semmilyen női figyelmet. Azt meg talán szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy Andrew Kellynél bármilyen tekintetben alkalmasabb vagyok.

– Azonkívül, Mrs. Umbridge, ne felejtse el – szólt közbe McGalagony –, hogy bár a teher elsősorban valóban Piton professzorra hárul, mindenki másnak kötelessége lesz figyelemmel kísérni Miss Kelly fejlődését. És ha valóban szüksége lesz „egy kis női figyelemre” – ahogy ön nevezi –, akkor több kiváló boszorkány áll majd rendelkezésére a tanári karból.

– Nos, ezt a kérdést azt hiszem, tisztáztuk is – zárta le a kényelmetlen vitát az elnök. – Folytassuk!

A protokollnak megfelelően ezután a többi házvezető tanár következett. Hermionének igaza volt, Bimba és Flitwick hamar elmondták a mondandójukat. Mindkettőjük véleménye az volt, hogy Brenda átlagos tehetségű kislány, órákon igyekszik figyelni és szorgalmasan dolgozni. Nem szokott rendetlenkedni; amúgy meg tökéletesen megbíznak Piton professzor ítéletében.

Aztán Hermione következett. A bizottság két tagja is rémült pillantást vetett a két vastag tekercsre. Máris unták az egész meghallgatást, és azt várták, hogy mielőbb vége legyen.

Hermione Pitonhoz hasonló részletességgel fejtette ki Brenda órai munkáját, és elemezte az átváltoztatástanból kapott érdemjegyeit. Közölte, hogy minden valószínűség szerint a kislány majd sikeres RBF-et fog tenni a tantárgyból, és hogy megállja majd a helyét a mágusvilágban. Majd így folytatta:

– Végeztem egy kis kutatómunkát, és arra az eredményre jutottam, hogy Brendára boldogtalan élet várna, ha a brutális apja mellett, szeretettelen légkörben nőne fel.

Ezután mugli szociológiai és pszichológiai szakirodalom alapján kimerítően bizonyította, hogy ilyen családi viszonyok mellett a kislánynak nagy esélye van arra, hogy árvaházba kerüljön, alkoholista, vagy egyéb szenvedélybeteg legyen, depresszióba essen, öngyilkosságot kíséreljen meg, rosszul válasszon párt és pályát, és hogy majdan, ha lesz neki, maga is helytelenül nevelje a gyerekeit. Majd ellenpéldaként felemlített két korábbi meghallgatást, melynek eredményeként a diákok a Roxfortban maradhattak és később szép karriert futottak be, egyikük ma már a Mágiaügyi Minisztérium magas rangú tisztviselője. Nagyon sokáig beszélt, a bizottság tagjai hamar elvesztették a fonalat, csak az elnökön látszott, hogy igyekszik követni Granger professzor okfejtését, de bizonyára ő is unta.

Amikor végre befejezte, a bizottság soraiból megkönnyebbült sóhaj hallatszott, de Dolores Umbridge úgy döntött, Hermionét se hagyja békén.

– Miss Granger, ugye ön szintén mugli születésű?

– Igen, Mrs. Umbridge.

– Nem lehet, hogy emiatt elfogult?

– Nem vagyok elfogult, Mrs. Umbridge.

– Pedig láthatóan nagyon alaposan felkészült erre a meghallgatásra egy mugli születésű diák érdekében.

– Kötelességem bármely diák érdekében a legjobb tudásom szerint felkészülni. És mivel ilyen meghallgatást csak mugli születésű diákok esetén tartanak, irrelevánsnak tartom a származás felvetését. Egyébként legyen szabad megjegyeznem, hogy személy szerint én nem értek egyet azzal, hogy a varázslócsaládok kivehetik a gyermeküket a Roxfortból. Célszerű lenne szigorú és általános tankötelezettséget bevezetni.

– Köszönjük, Granger professzor – vette elejét az elnök egy estleges újabb előadásnak, és gyorsan Sinistra professzort kérdezte, aki Bimbához és Flitwickhez hasonló tartalomban és terjedelemben nyilatkozott.

Ezután következett Harry, aki nagyon jól tudta, hogy nem fogja megúszni Dolores Umbridge támadása nélkül, és csak abban bízott, hogy az elnök asszony idejében leállítja majd.

– Én is úgy gondolom, hogy Brenda Kelly ugyanúgy beilleszkedett közénk, mint bármely más mugli születésű tanuló harmadéves korára. Órán nagyon figyel, szorgalmasan jegyzetel, rendkívül igyekvő és kitartó. Nem rendetlenkedik, és nem láttam jelét, hogy különösebben nosztalgiázna a muglivilág iránt.

– Potter professzor, úgy látom, nagyon elégedett Miss Kellyvel, de ha az osztályzatait nézem, azok elég gyengék, sőt, ebből a tantárgyból a leggyengébbek – jegyezte meg az elnök.

– Így igaz, elnök asszony. De nyilván bármelyik diákot nézzük, találnánk egy tantárgyat, amelyből a leggyengébb. Nem mehet mindenkinek minden egyformán. De én látom Brendán az igyekezetet, és értékelem a kitartását. Legutóbb, amikor első próbálkozásra nem sikerült neki egy nehezebb védővarázslat, másodszor is megkísérelte, és akkor már végre tudta hajtani; ezt én nagyon pozitív dolognak tartom.

Az elnököt kielégítette a válasz, de Dolores Umbridge-t természetesen nem.

– Nem gondolja Mr. Potter, hogy ha Kelly ilyen nehezen birkózott meg az első két év anyagával, a továbbiakban, ahogy nehezedik a tananyag, még jobban le fog maradni?

– Nem, Mrs. Umbridge, éppen ellenkezőleg.

– Ezt hogy érti?

– Tapasztalatom szerint néhány diákra jellemző, hogy kezdetben rossz jegyeket szerez sötét varázslatok kivédéséből, később azonban javul a teljesítménye, és minden várakozás ellenére akár sikeres RBF-et is tehet.

– Mr. Potter, hogy merészel maga tapasztalatról beszélni! – csattant fel Umbridge. – Még csak két éve tanít! Ha már elfelejtette volna, én is tanítottam ezt a tárgyat, de semmi ilyesmit nem tapasztaltam.

Harry bölcsen nem említette, hogy Umbridge csak egy évig tanított, és az az egy év is csúfos kudarccal végződött. Kedvesen rámosolygott a felbőszült hölgyre.

– Valóban most kezdtem el csak a harmadik évemet a tanári pályán, de láttam a Mordon professzor által készített kartonokat a felsőbbéves diákokról. Többen, akik tavaly és tavalyelőtt sikeres RBF-et tettek, első- és másodévesen még Brendáéhoz hasonló eredményeket produkáltak. Sőt, közülük két hatodéves jelenleg is tanulja a sötét varázslatok kivédését, készülnek a RAVASZ-ra.

Az elmondottak az elnök asszonyt is meglepték.

– Ez nagyon érdekes, Potter professzor, ilyesmit még én sem hallottam. Van erre valami magyarázata? És ami fontosabb, meg tudna nevezni néhány diákot?

– Magyarázni nem tudom, elnök asszony, legfeljebb úgy, hogy a sötét varázslatok kivédése ilyen különleges tantárgy, néhány diák ilyen fejlődési ütemet mutat. És természetesen állításom alátámasztására kigyűjtöttem a neveket. A tavalyelőtti RBF-ezők közül: Jones, Longbottom, Wilson; tavalyról pedig: Bones, Fletcher, King, Robertson, Taylor.

Umbridge epésen így szólt:

– Természetesen a minisztériumban nyilvántartjuk az összes roxfortos érdemjegyet, így le fogjuk ellenőrizni az állításait, Mr. Potter. Hátha Mordon rosszul írta fel, vagy ön értett félre valamit.

Harry rávigyorgott Umbridge-re, de azért összerándult a gyomra. Erre a lehetőségre valóban nem gondolt, de aztán úgy döntött, nem hagyja magát idegesíteni. Umbridge csak gonoszkodott; Mordonról viszont nem feltételezte, hogy pontatlanul írt volna fel bármit is, és abban is biztos volt, hogy ő nem nézett el semmit. Az elnök következőnek Lovegood professzort szólította.

– Brenda az egyik legtehetségesebb a harmadéves csoportomban – jelentette ki Luna. – És egyszerűen muszáj, hogy a Roxfortban maradjon, ha elmenne, az szörnyű következményekkel járna.

– Ezt hogy érti?

– Jelenleg tizennégyen vannak a harmadévesek, ha bárki is elmenne, tizenhárman lennének, ez pedig szerencsétlen szám, képtelen lennék tanítani ilyen körülmények között.