Perselus némi elégedettséggel állapította meg, hogy megjelenése szégyenbe taszított volna egy dementort is, amilyen gyorsan jegessé vált a levegő a kis asztal körül. Biztos volt benne, hogy ha nappal lett volna, most Hermione elvörösödő, és Draco elsápadó arcát láthatná maga előtt. A fiatalok, ha másnak nem is, az éjszaka sötétjének hálásak lehettek.
- Nos? – kérdezte olyan hangon, amit se Hermione, se Draco nem hallott már évek óta. A férfi hangja, és az a mód, ahogyan használta, a régi idők bájitaltanóráit idézte vissza.

Hermione nem tudott megszólalni, csak megkövülten nézett Dracóra, aki maga is a döbbenet gondosan faragott szobrát keltette életre. A lány minden mondanivalója, amit egy perce még meg akart osztani a fiúval, a torkára forrt, és csak hallgatott. Az a bizonyos gombóc egyre csak nőtt, és úgy érezte, mintha valaki mázsás súlyokat pakolna a mellkasára. Igyekezett összeszedni néhány értelmes gondolatot, vagy legalábbis maradásra bírni a szökni vágyó foszlányok nagy részét, de jelen helyzetben ez nehéz feladatnak bizonyult.

- Várom a magyarázatot! – szólalt meg ismét Piton, tovább hűtve jeges hangjával az amúgy is fagyos hangulatot. – Mi az, amiről nem tudhatok?
- Azt hiszem, hallottad magad is, Perselus – felelte remegve Hermione, és megpróbált nyugalmat erőltetni a hangjára. – Draco feladott egy hirdetést nálam a nevedben.
- Hermione… – próbált a fiú közbevágni, de a lány nem engedte szóhoz jutni.
- Nem, Draco – rázta a fejét –, nincs értelmes tagadni, ami történt.
- Úgy bizony! – bólintott a férfi gúnyosan. – De menjünk sorba… Milyen alapon adtad fel azt a hirdetést, Draco?
- Azon az alapon, hogy már nagyon untam nézni, hogy itthon savanyodsz minden áldott nap! – fakadt ki a fiú. – Figyeltelek, és amióta vége a háborúnak, nem változott körülötted semmi. Csak a Roxfort, az órák, a kutatások és a hajnalig tartó munka a laborban. Ne is tagadd, tudom, hogy az iskolai laborban mindig késő éjszakáig dolgozol!
- Ez a munkám, Draco – magyarázta a professzor olyan hangsúllyal, ahogy egy óvodásnak magyarázna. - De nyáron nincs iskola! – ellenkezett Draco. – Egyetlen nyáron sem vettem észre, hogy foglalkoznál mással a bájitalokon kívül. Soha nem jön ide senki, és te se mozdultál ki egyszer sem. És a nők? Mikor találkoztál utoljára valakivel? Amennyire én tudom, igencsak régen…

A professzor szája megrándult az utolsó mondatra. Elsősorban nem amiatt, hogy volt igazság a fiú szavaiban, hanem azért, mert mindez Hermione előtt hangzott el. Már fiatalon megtanulta, hogy a nők mit gondolnak azokról a férfiakról, akikről kiderül, hogy szinte semmilyen közelebbi kapcsolata nincs az ellenkező nemmel. Függetlenül attól, hogy már nem volt fiatal kölyök, és hogy az elmúlt években valóban nem halmozták el a nők a kegyeikkel, sértette a büszkeségét ennek a ténynek a lelepleződése.
- Először is, Draco, még mindig nem tartozik rád az életem privát része – sziszegte Piton. – Másodszor pedig az ember nem a nyilvánosság előtt intézi az ilyen dolgokat.
- De te sehogyan sem intézed! – csattant fel a fiú. – Ne mondd nekem, hogy a Roxfortban van valakid, mert az kizárt! Nincs túl nagy választék… McGalagony már akkor is elég idős volt, amikor még téged tanított, és biztosan nem lett fiatalabb az elmúlt harminc évben sem. Bimba kicsit messze van attól az ideáltól, amit nekem mondtál, Madam Pomfrey ugyanez a kategória, Hooch szintén zenész. Azt eleve nem tudom elképzelni, hogy Trelawneyval kavarsz, ennyire elvetemült még te sem lehetsz. A diákok kizárva. Maradt még a kastélyban valaki, akit kifelejtettem? – nézett rá ártatlan arcot vágva, bár a szeme szikrákat szórt.

- Nem ez a lényeg, Draco! – dörrent a professzor emelt hangon, és most ő áldotta a jótékony sötétséget. – Nagyon súlyosan megsértetted a magánszférámat ezzel a húzással. Nem illő, és nem is méltó viselkedés ez egy olyan varázslóhoz, mint te.
- A keresztapám vagy, Merlin szakállára! – kiáltott fel a fiú. – Ki tette volna meg, ha nem én?
- A családi kapocs ténye csak még súlyosabbá teszi a dolgot. Nem ezt vártam volna a keresztfiamtól – mondta ridegen a professzor.

- Az, amit Draco tett, nyilván nem volt korrekt – szólalt meg halkan Hermione. – Mindazonáltal nem példa nélküli eset…
Draco és Perselus egyszerre fordultak a lány felé, aki csak nyelt egyet zavarában, de állta a férfiak tekintetét. Draco értetlenül, míg Piton hitetlenkedve nézett rá.
- Mire célzol ezzel? – kérdezte a fiú.
- A két eset merőben más – mondta a professzor Dracóval egyszerre.
- Miért lenne más? – kérdezte Hermione egykori tanárára nézve.
- Mert ott nem fajult idáig a helyzet – érvelt a férfi.
- Te is adtál fel hirdetést a nevemben? – kérdezte Draco hitetlenkedve.
- Csak akartam – felelte vállat vonva Piton. – És itt van a különbség: én nem adtam fel azt a hirdetést.
- És miért nem? – kérdezte Draco. – Mi tartott vissza?
- Miss. Bones – válaszolta a professzor. – De ez lényegtelen. A te eseted teljesen eltér az enyémtől. Neked is kifejtettem, hogy a te korodban nem egészséges egyedül lenni. De mivel ez a kérdés megoldódott, úgy vélem, nincs értelme tovább foglalkozni vele.
- Hermione, miért nem mondtad? – kérdezte Draco a lánytól.
- Mert kötött a titoktartás – válaszolta a boszorkány. – Most viszont már nincs értelme titkolózni.

- Úgy vélem, túlzottan elkanyarodtunk a fő témától – jegyezte meg Piton emlékeztetőül. – Ott tartottunk, hogy csúnyán beleavatkoztál a magánéletembe…
- Ha lenne magánéleted, akkor lenne alapja annak, amit mondasz – morogta a fiú.
-… amit nem nagyon szoktam tolerálni – fejezte be a mondatot a professzor. – Tehát, mikor adtátok fel a hirdetést?
Draco és Hermione összenéztek, mintha némán próbálnák megbeszélni, hogy mit is mondhatnának el még anélkül, hogy teljesen elásnák magukat a férfi előtt.

- Néhány hete – válaszolta Hermione.
- És?
- Mi és? – kérdezte Draco értetlenül.
- Mi az eredménye? – kérdezte türelmetlenül Piton. – Van válasz?
- Miért érdekel? – kérdezte a keresztfia flegmán. – Te úgysem foglalkozol az ilyen dolgokkal, nem?
- Nem válaszoltatok a kérdésemre – morrant indulatosabban a férfi. – Várok…
- Igen, van válasz – nyögte ki Hermione nehezen, és úgy érezte, hogy ezzel végleg kicsúszik a lába alól a talaj.
- Mennyi? – jött a következő kérdés.
- Nem tudom pontosan – rázta a fejét a lány lemondóan. – Jó néhány.
- Kérem a leveleket!
- Tessék? – kérdezett vissza egyszerre Draco és Hermione, és hitetlenkedve néztek a férfire.
- Érthetően mondtam – felelte Piton gúnyosan. – Kérem a leveleket!
- Ni… nincsenek nálam – hebegte Hermione idegesen. – De… miért? Én…
- Draco – fordult a keresztfiához a professzor –, jó éjszakát!
- Hogyan? – kérdezte megütközve a fiú.
- Úgy látszik, ma este mindkettőtöknek gond van a hallásával – csóválta meg a fejét Piton. – Azt mondtam, ideje visszavonulnod.
- De… Jól van – állt fel a székből. – Jó éjszakát!
- Jó éjt, Draco! – köszönt el idegesen Hermione. Tudta, hogy nagyon kellemetlen perceknek néz elébe…

- Nos – fordult felé a férfi –, mikor kaphatom meg a leveleket?
- Perselus – szólt a lány remegő hangon –, miért?
- Miért? – vonta fel a szemöldökét a professzor. – Én kaptam azokat a leveleket, nekem szólnak.
- Mit… mit akarsz velük csinálni? – kérdezte halkan a lány, és a legrosszabbtól tartott.
- Természetesen szeretném őket elolvasni, és válaszolni, ha úgy látom jónak – válaszolta Piton.
- De… - dadogta Hermione, de aztán nyelt egyet, és a férfi szemébe nézett, amennyire a sötétség engedte. – Ez mit jelent kettőnkre nézve?
- Szerinted mit jelent? – kérdezte a professzor gúnyolódó hangon. – Nézzük csak! Szövetkezve a keresztfiammal feladtok egy hirdetést, majd eltitkolod előlem nemcsak a hirdetés tényét, hanem a válaszokat is. Nyilván abban a reményben tetted, hogy te magad használd ki a lehetőséget, amit másoknak felkínáltatok. Most pedig nem érted, hogy miért akarom a leveleket.
- Álljunk meg egy szóra! – vágott közbe a lány, és ő is egyre dühösebb lett. – Te is nagyon jól tudod, hogy nem szólhattam Draco hirdetéséről neked, ugyanúgy, ahogy a tiedről sem szóltam neki.
- Miért hinném el, hogy nem árultad el neki már korábban, és ez a mai meglepett viselkedése csak egy előre megbeszélt játék volt? – kérdezte előredőlve Piton. – Lehet, hogy megbeszéltétek már rég, hogy adott esetben ezt fogjátok játszani. Úgyis olyan jól kijöttetek egymástól már a kezdetektől… Lehet, hogy az egész csak játék volt…
- Te sem gondolhatod komolyan, amit mondasz! – kiáltott fel a lány.
- Igaz, egy griffendélestől ne várjon az ember finom megoldásokat – mondta kissé lekezelően. – Tényleg nem mondtad el Dracónak, hogy én is megkerestelek, túl becsületes vagy hozzá. Bár… elég jól eltitkoltad a válaszleveleket…

- Megvolt rá az okom – jelentette ki Hermione némi elkeseredettséggel a hangjában.
- Tehát, mikor kaphatom meg a leveleket? – kérdezte ismét a férfi.
- Még nem válaszoltál a kérdésemre – szólt a lány.
- Te sem az enyémre – vágott vissza hidegen a férfi.
Hermione felállt a székről, és távolabb lépett az asztaltól.
- Holnap, vagy legkésőbb holnapután megkapod őket – felelte ugyanolyan ridegen. – Visszatérek a házamba, és amint beérek az irodába, összeszedem őket, és elküldöm, ha megfelel.
- Megfelel – bólintott Piton.
- Köszönök mindent, Perselus – mondta Hermione. – Viszontlátásra.
- Viszontlátásra, Hermione.

***

Draco idegesen csörtetett fel az emeletre, és percekig némán dühöngött. Lebuktak… a fenébe az egésszel, hogy lehettek ilyen ostobák! Az, hogy a keresztapja is úgy akart eljárni, mint ő, a legkevésbé sem érdekelte, mert mint mondta a férfi, nem adták fel a hirdetést, tehát kár időt vesztegetni arra, hogy ezen bosszankodjon. Sokkal fontosabb volt az, hogy mi lesz most Hermionéval.
Rövid töprengés után visszament a folyosóra, és egy figyelőbűbájt szórt a lány szobájának ajtajára, hogy értesüljön a visszatéréséről, amint befejezik a beszélgetést Pitonnal. Nem ringatta magát hiú ábrándokba, hogy ő maga elviheti a balhét anélkül, hogy a lányt ne érintené hátrányosan. Sejtette, hogy Hermione ki lesz borulva, és ott akart lenni azonnal, hogy megbeszéljék a történteket, és a továbbiakat, ha lehet szó továbbiakról.

Negyed óra múlva érezte, ahogy a bűbáj jelez neki, és azonnal elhagyta a szobáját, majd bekopogott barátnője ajtaján. Sietős lábdobogást hallott, majd szinte feltépték az orra előtt az ajtót.
- Ha azt akarod mondani, hogy… – áradt az arcába a dühös kitörés, majd amint Hermione felismerte, félbehagyta a megkezdett mondatot. – Ja, te vagy az?
- Gondolom, nem engem vártál – mentegetőzött a fiú. – Bejöhetek?
- Gyere – engedte be a fiút.
- Mit csinálsz? – kérdezte Draco, ahogy körbenézve a szobában felfedezte a nyitott ládát, és a szintén nyitott szekrényeket.
- Csomagolok – válaszolta egyszerűen Hermione, és pálcáját sebesen forgatta, minek hatására a szekrényben lévő ruhái a ládába hajtogatták magukat.
- Ezek szerint elköltözöl – vonta le a következtetést a fiú.
- Helyes a meglátás – szólt vissza a válla felett a lány.
- Mi történt?
- Semmi – felelte a boszorkány.
- Hermione – szólt Draco, de a lány nem figyelt rá, vagy csak nem akart figyelni. – Hermione, állj már le egy pillanatra!
A lány elengedte a füle mellett a szavakat, mire Draco megfogta a karját, és maga felé fordította.
- Segíteni szeretnék – mondta neki.
- Akkor pakold ki a másik szekrényt, vagy a fürdőszobát – vágta oda Hermione.
- Nem én bántottalak – rázta meg kissé barátnője karját Draco, mire a lány leengedte pálcát tartó kezét, és végre a szemébe nézett.
- Tudom – válaszolta halkan. – Sajnálom, de amint összepakoltam, elmegyek.
- Mi történt? – ismételte meg a kérdést a fiú.
Hermione csak megrázta a fejét, és szomorúan nézett rá.
- Ne haragudj, de most nem tudok erről beszélni.
- Akkor segítek összepakolni, és elkísérlek – felelte eltökélten, majd látva a tiltakozó arckifejezést, hozzátette. – Nincs kifogás!

Hermione bólintott, és visszatért a pakoláshoz. Néhány perc alatt végeztek, és mire az ajtóhoz vitték a ládát és Csámpás kosarát, már semmi sem emlékeztetett arra, hogy hetekig lakott valaki a szobában.
- Nem szeretnék vele találkozni – mondta halkan a lány, mire Draco csak bólintott, és kilépett a szobából, hogy megnézze, keresztapja kint van-e még a kertben.
Pár perc várakozás után visszatért, és bíztatóan elmosolyodott.
- Már nincs kint – mondta, és összezsugorította a ládát, majd zsebre tette a kis csomagot.
- Akkor menjünk – sóhajtotta Hermione, és elhagyta a szobát, ami hetekig az otthona volt.

A nappaliba érve halk neszt hallottak az étkező felől, és egy pillanatra dermedten hallgatóztak. A következő percben Lizzy bukkant fel az étkezőbe nyíló ajtóban, és meglepetten nézett a két fiatalra.
- Elmegy, kisasszonyom? – kérdezte vékony hangon.
- Igen, Lizzy – bólintott Hermione közelebb lépve, mire a manó fülei szomorúan lekonyultak.
- De hát miért? – kérdezte félve, bár tudta, hogy a lány nem szól rá, amiért kérdezősködik.
- Mert nem tehetek mást.
- Lizzy azt gondolta, hogy kisasszonyom itt fog maradni még hosszú időre – mondta apró kezeit tördelve a manó.
- Nem lehet, Lizzy – mondta kedvesen a lány. – De talán hamarosan majd jön valaki, aki itt marad hosszú időre, és ő is biztosan kedves lesz veled.
- De Lizzy nem akarja, hogy másik kisasszony jöjjön kisasszonyom helyett! – sírta magas hangján, és reménytől csillogó szemekkel nézett a lányra.
- Sajnálom, Lizzy – felelte Hermione is szomorúan. – Nem maradhatok.
- Lizzy sajnálja, kisasszonyom – hajtotta le a fejét a kis manó. – Lizzy reméli, hogy kisasszonyom vissza fog jönni.
- Mennem kell, Lizzy – búcsúzott a boszorkány. – Vigyázz magadra! Ég áldjon!

Nehéz sóhajjal hagyta ott a manót, és tért vissza Dracóhoz. Kiléptek a házból, és pár perc múlva már a Hermione házához közeli kis mellékutcában álltak. Szó nélkül siettek ki a kis utcából, és igyekeztek mielőbb elérni Hermione házát. Az utcai lámpák fényénél elnyúló árnyékaik felkúsztak a kerítésekre, majd a házfalakra, míg végül megálltak a kérdéses épület előtti kapunál.
Hermione kinyitotta a kaput, és belépett az udvarra, majd amikor hallotta a fiú mögött kattanó zár hangját, már szabadon is engedte Csámpást. Elmotyogott egy Lumost, és a pálca halvány fényénél igyekezett megnézni a sötétbe vesző régi-új házat.

- A muglik nem veszik észre, hogy varázsolsz? – kérdezte halkan Draco.
- Az apróbb bűbájok használatát nem érzékelik – mondta a lány. – Le van védve valamennyire, mint Neville háza.
- Egész jónak tűnik, nem? – kérdezte Draco, és fejével a ház felé intett.
- Igen, innen nézve tényleg olyan, mint volt…
- Nem megyünk beljebb? – lépett az ajtó felé a mardekáros.
- De, mehetünk – bólintott rá Hermione, és már nyitotta is az ajtót.

Beléptek az előtérbe, és Hermione végig felkapcsolta a világítást, ahogy haladtak a nappali felé. Minden olyan volt, mint a tűz előtt, és szemmel látható volt a lány elégedettsége.
- Jó munkát végeztek a minisztériumiak – jegyezte meg Draco is körülnézve.
- Igen – értett egyet a lány –, tényleg minden olyan, mint volt. Kérsz egy teát?
- Persze, köszönöm.

Hermione a konyhába ment, és hogy feszültségét valamennyire levezesse, mugli módón kezdett teát készíteni. Draco eközben leült az asztal mellé, és barátnője ténykedését kezdte figyelni. Látta rajta, hogy ideges, a mozdulati sem voltak olyan kontrolláltak, mint normális körülmények között. Pár perc múlva már egy csésze volt előtte, benne megnyugtatóan gőzölgött a finom, meleg ital.
- Nos? – nézett kérdőn a lányra. – Elmeséled végre, hogy mi történt?
- Igen – sóhajtott Hermione megadóan. – Azt hiszem, ennyi volt a kapcsolatom a keresztapáddal.
- Mit mondott?
- Kérte a válaszleveleket – nyögte ki a lány. – Azt mondta, hogy azok neki szólnak, és el akarja őket olvasni, és válaszolni akar rájuk adott esetben.
- Mire te? – kérdezte kíváncsian a fiú.
- Megkérdeztem, hogy mit jelent ez kettőnkre nézve, de nem válaszolt – mesélte tovább a boszorkány. – Aztán megvádolt, hogy tudtál róla, hogy ő is fel akart adni egy hirdetést, és hogy előre megbeszéltünk mindent, amit később visszavont, mondván, egy griffendélestől nem lehet… hogy is mondta… finom megoldásokat várni – dőlt hátra a székben a lány, és idegesen a hajába túrt. – Amikor megint megkérdeztem, azt mondta, hogy még nem válaszoltam a kérdésére, mire úgy döntöttem, hogy rövidre zárom a beszélgetést. Közöltem vele, hogy holnap vagy holnapután megkapja a leveleket, megköszöntem a vendéglátást, és otthagytam.
- Mindig tudtam, hogy nem normális – csóválta a fejét Draco. – Ha csak egy kicsit kevésbé lenne makacs és önfejű, sokkal könnyebb dolgunk lenne vele. Mit fogsz csinálni?
- Mit tehetnék? – tárta szét a karját a lány, majd az ölébe ejtette őket. – Elküldöm neki a leveleket, és elteszem emlékbe ezt a néhány hetet, amit nálatok töltöttem. Idővel elfelejtem, és minden rendben lesz.
Draco egy percre csodálkozva és hitetlenkedve nézett a lányra, majd kirobbant.
- Meg vagy te húzatva? – kiáltotta. – Fel akarod adni? Az én nem normális keresztapám szerelmes beléd, és te is belé! Hermione, nem engedheted el! Többet vártam egy griffendélestől!
- Mégis mit tehetnék? – csattant fel Hermione is. – Azt ne is várd, hogy majd sorra küldözgetem neki a baglyokat, hogy bocsásson meg, mert szeretem, és ő is engem. Vagy el kéne riasztanom a jelentkezőket azzal, hogy elárulom a kilétét?
- Nem is olyan rossz ötlet – gondolkodott el a fiú. – Akárhogy is, azért az ő neve még mindig bír némi taszító-erővel…
- Hah… te se vagy normálisabb nálam, ahogy látom – legyintett a lány.
- Akarod Pitont vagy nem? – kérdezte meg kerek-perec Draco. – Ha akarod, akkor tegyél azért, hogy visszaszerezd! Te voltál a legjobb a suliban, ne mondd, hogy ez gondot okoz! Aki hét évet végigkalandozott Harryvel az iskolában, annak illik valamit villantani a saját érdekében is, nem gondolod?
- Azért ez nem ugyanaz…
- Mi nem ugyanaz? – kérdezett vissza a fiú teljesen felindultan. – Mennyi szabályt szegtél meg hét év alatt? Hagyd csak, úgyse tudnád összeszámolni. Ha jól rémlik, kiváló aurorként végeztél, és a háborúban sem az asztal alatt csücsültél. Még egyszer megkérdezem: akarod Pitont?
- Hát… jó lenne…
- Hermione, a keresztapám nem egy sütemény, ami felett vacillálhatsz, hogy kéred vagy sem – mordult fel Draco. – Jó lenne… finom is, és az a cseresznye a tejszínhab tetején… Hmm… de nem, mert hizlal, és sok benne a kalória, de akkor is… Ez nem így működik.
- Jól van, na! Én is tudom… – kiáltott fel a boszorkány. – Igen, akarom a keresztapádat! Most boldog vagy?
- Még nem, de kezdetnek nem rossz – vigyorodott el barátja, ahogy elégedetten nyugtázta a lány kitörését. – Akkor most, hogy ezen a fontos és nehéz kérdésen túl vagyunk, találjuk ki, hogy hogyan is verjük át ismét. Egy dologra kell vigyázni: úgy kell csinálnunk, hogy az elnyerje az ő tetszését is, és a végeredmény láttán ne azon agyaljon, hogy megint csaltunk, hanem befogja a száját, és elfoglalja magát veled.
- Draco… mi ez a többes szám? – kérdezte Hermione. – Találjuk ki… verjük át… csaltunk…
- Nem gondolod, hogy magadra hagylak ebben a harcban? – kérdezte a fiú megütközve. – Természetesen segítek, hogy észhez térjen csökönyös kedvesed.
- Te komolyan azt hiszed, hogy sikerülhet bármit is tenni? – nézett rá kétkedve a lány. – Nem sok esélyt látok rá. Legkésőbb két nap múlva el kell küldenem a leveleket, és akkor jól kinézek.
- Akkor nincs más hátra, mint elkezdeni találgatni, hogy meglegyen a megfelelő terv, mire küldöd a válaszokat – közölte Draco olyan hangon, mintha csak egy egyszerű kerti parti részleteiről lenne szó.
- Most? – emelte a plafon felé a tekintetét Hermione.
- Úgy emlékszem, kevés az időnk…
- Jól van – adta meg magát elgyötörten a lány, és felvette a csészéjét az asztalról. – Menjünk át a nappaliba…
Hermione elindult a nappali felé, és gondolatban ismét a férfinél volt. Várj csak, Perselus Piton, még nincs lezárva semmi…

***

A Piton kúria csendes és sötét volt, egyetlen apró nesz sem hallatszott. Olyan volt, mintha a házban és a kertben valaki megállította volna az időt. Az impozáns épület gazdája azonban nem aludt; a ház ura szobája sötétjében üldögélt, és az elmúlt órák eseményein töprengett.
Mi történt velük? Miért történt, ami történt? Legnagyobb sajnálatára nem tudott értelmes és elfogadható magyarázatot adni a kérdésekre. Sértett büszkesége nem engedte, hogy úgy kezelje a helyzetet, ahogyan talán szíve szerint tette volna, így inkább a hosszú évek alatt bevált rutin szerint járt el. Kényelmesebb volt kirobbanni, és gúnyosan elmarni magától Hermionét, amikor valójában szerette volna figyelmen kívül hagyni az incidenst.

Tudta, hogy nagyon durván viselkedett, amikor nem vett tudomást a lány kérdéséről, de ő maga sem tudta rá a választ. Sértett volt, dühös és csalódott, hiszen akárhogy is, de a fiatalok átverték. Kezdetnek ott volt, ahogy Draco beleártotta magát a dolgaiba. Még ha segítő szándék vezette is, és ha azt vesszük, jól sült el a dolog, hiszen Hermione és ő remekül kijöttek egymással, ez akkor is olyan dolog volt, amit nem tudott szó nélkül hagyni. Mindezt tetézte azzal, ahogyan beszélt vele az imént a lány előtt, teljesen lejáratva őt előtte. Mit gondolhat most Hermione? Na nem, ez most a legkevésbé sem fontos, hiszen a lánynak is vaj van a fején.
Na és Hermione? Ő sem ártatlan… végig összejátszott Dracóval, és lehet, hogy az egész csak figyelemelterelés volt, vagy terepfelmérés, hogy mit írjanak abba az átkozott hirdetésbe. Lehet, hogy valójában nem is vonzódik hozzá, és csak játszott vele. Ha így van, akkor biztosan Draco volt az értelmi szerző… De hogy a fenében tudta rávenni a lányt erre az egészre? Hermione annyira griffendéles, olyan távol állnak tőle az ilyen viselkedési formák… habár, ki tudja, hogy mit szedett magára Weasley mellett!

Állj, várjunk! – hallotta a belső hangját. – Ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy Weasleyvel jössz! Ennyire érzéketlen nem lehetsz, elvégre miatta vesztette el a gyermekét. Weasley egy féreg…
Perselus magában helyreigazította a gondolatmenetet, és még kényelmetlenül is érezte magát valamelyest, amiért ilyen irányba sodródtak a gondolatai. Tisztában volt vele, hogy a lány nem viselkedne így, nem alacsonyodna le idáig, és teljesen alaptalan volt hasonló dolgokkal vádolni.

Úgy tűnik, az orránál fogva vezette őt, és most elégedetten, karba tett kézzel ül, és figyeli cselszövése eredményét. Tessék, lehet tapsolni, a gonosz ex-halálfalót ismét sikeresen átverte egy nő! Pedig ő csak segíteni akart neki, megvédeni Weasleytől, erre ezt kapja cserébe. Hát még mindig nincs igazság a világban?
Mennyire igyekezett a kedvére tenni, teljesíteni az ostoba kívánságait, de ismét csak ő járt pórul. Elkísérte a parkba, amikor mehetnékje volt, ott volt vele a tárgyaláson is végig, és Hermione egész idő alatt csak játszott vele. Kellett neki vénségére azt gondolni, hogy talán végre ő is lehet boldog… itt az eredménye.

Perselus kezdte elveszíteni az ellenőrzést gondolatai és érzelmei között. Annyira bántotta a csalódás ténye, hogy egy idő után már akarata ellenére is többet képzelt a dolgok mögé, mint amennyit valójában takartak. Vadabbnál vadabb ötletek és teóriák születtek a lányt és keresztfiát illetően, teljesen belelovallta magát az elméletek gyártásába.
Ha látta volna magát kívülről, rájött volna, hogy egy kissé túlreagálja a helyzetet, de a sokéves beidegződéseket nem tudta minden esetben levetkőzni. Olykor győztek a temetni vágyott érzések és gondolatok, életre kelt a robotpilóta, ami kölyökkora óta vezette egészen az utolsó csatáig, és nem tudta kikapcsolni, bárhogy szerette volna.
Draco azt mondta volna, hogy túlzottan paranoiás… meglehet, de annak idején ez tartotta életben, ez az oka, hogy ma dühönghet a fennálló helyzet miatt. Különben is, ő csak ne mondjon semmit! Semmi joga nincs, hogy bármit is a szemére vessen…

Na, de sebaj, majd ő megmutatja nekik, hogy nincs szüksége senki közbenjárására, hogy találjon magának valakit. Amint megkapja a válaszleveleket, azonnal elkezd válogatni a jelentkezők közül, és akiket érdekesnek talál, azonnal meghívja egy találkozóra. Draco és Hermione pedig főhetnek a saját levükben.

Az ablak felé nézett, ahol a behúzott függönyök résein beszökött a hajnali fény. Már világosodott, és ő az egész éjszakáját azzal töltötte, hogy ezen az ügyön gondolkodott, ahelyett, hogy hasznosan töltötte volna az időt. Igaz, hogy nem tudott volna aludni, de az sem lett volna jobb, ha lemegy a laborba. Úgysem tudott volna figyelni, és biztosan csak elrontott volna valamit. Bosszús sóhajjal gondolt arra, hogy még így járt a legjobban.
Felkelt a fotelból, és vetkőzni kezdett, hogy végre lefeküdjön aludni. Valamennyi pihenésre szüksége lesz, elvégre ki tudja, mit hoz a holnap. Ruháit hanyagul a padlóra szórta, jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekelte, hogy nem ott van a helyük. Egy szál alsóban az ágyához ballagott, és a takaró alá csúszott.
Az ágynemű hűvös érintése nyugtatóan hatott rá, és igyekezett ezt kihasználni arra, hogy elaludjon, és pihenjen valamennyit.

***

Eközben a város másik végén is fáradtak már az ötletbörzét tartó fiatalok. Nem nagyon akarózott olyan tervet kitalálni, amit kivitelezhetőnek láttak volna. Annyi buktatót találtak, hogy mire a Nap felkelt, úgy érezték, jobban járnának, ha hagynák az egészet, és engednék, hogy az idő megoldjon mindent.

- Én feladom – sóhajtott kimerülten Hermione, ahogy a halántékát dörzsölte. – Már nem jut eszembe semmi…
- Ugyan már, Hermione, gondolkodj! – szólt rá Draco, nem kevésbé kiábrándulva a tervezésből. – Biztosan van valamilyen módja, hogy észhez térítsük a keresztapámat.
- Egy jó kis átkot talán még képes lennék megkeresni – grimaszolt a lány elterülve a kanapén.
Draco az egyik fotelban volt elfeküdve feje alatt egy kispárnával, lábát pedig a középen álló asztalkára tette.
- Gondolod, hogy nem ez volt az első ötletem? – kérdezte ásítva a fiú. – Abban a pillanatban elvetettem… ha pálcát emelnék Perselusra, annyi időm sem lenne, hogy szóljak a temetkezési vállalkozónak…
- Igen, van benne valami – bólintott Hermione. – Talán ha több időm lenne, szólnék Harrynek.
- Harrynek? Ez meg hogy jutott eszedbe? – kérdezte értetlenül Draco.
- Nem fontos, felejtsd el – legyintett a boszorkány lehunyt szemmel. – Nincs idő bevonni Harryt a dologba, és ő különben is messze van. Arról nem is beszélve, hogy inkább lebeszélni akarna, mint segíteni.
- Nem tudhatod – intette a fiú. – Harry látott titeket együtt, és szerintem, ha jobban belegondolna, ő is azt mondaná, hogy nektek egymás mellett a helyetek. Ha gonosz akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy megérdemlitek egymást.
- Kösz, Draco, én is szeretlek – fintorodott el Hermione. – Igazán felemelő érzés, hogy ilyen barátom van, mint te.
- Tudtam én mindig is, hogy egy kincs vagyok – vigyorodott el Draco, mire Hermione csak megforgatta a szemeit, de azért ő is elmosolyodott.

- Nem kellene már aludnunk? – kérdezte Hermione, és igyekezett elnyomni az ásítását.
- Valamit muszáj kitalálnunk – erősködött a mardekáros. – Legalább egy kezdetleges ötletünk legyen, amit aztán kidolgozunk.
- De nekem már teljesen olyan az agyam, mint egy lyukas üst – nyögte a lány, és megpróbálta magát ülő helyzetbe tornázni. Előrehajolt, és felemelte a lábainál szendergő Csámpást, és az ölébe vette. – Csámpás, neked van valami ötleted? – kérdezte a macskától, mire az lustán kinyitotta szemeit, és egy hatalmasat ásított. – Köszi szépen, ezzel most ki vagyok segítve.
- Tényleg fáradt lehetsz, ha már tőle várod a megoldást – jegyezte meg Draco. – Csakhogy ő sajnos nem fog megszólalni…
Hermione erre csak elhúzta a száját, de a következő pillanatban megállt a keze a simogató mozdulat közepén, és gondolatai újult erővel kezdtek száguldani. Felrémlett előtte egy régi emlék, ami nem volt éppen kellemes, de mindenképpen hasznosnak bizonyult jelen pillanatban.
Teljesen felélénkülve nézett a szemben heverő fiúra, aki észrevette a lányon végbemenő változásokat, és kíváncsian figyelte, ahogyan a boszorkány ajkai halvány, de reményteljes mosolyra húzódnak.
- Draco – szólt izgatottan Hermione. – Tudom, mire van szükség…

***

Draco csak késő délután tért vissza keresztapja házba, és igyekezett észrevétlenül közlekedni. Lopakodásának több oka is volt: egyrészt nem nagyon akart egy újabb beszélgetést lefolytatni a férfivel a viselkedését illetően, másrészt pedig a terv szempontjából fontos volt, hogy észrevétlen maradjon.
A napot Hermione házában töltötte, ahol a stratégia kidolgozása mellett jutott idő némi alvásra is. Már délelőtt volt, mire valamennyire megbeszélték, hogy mit fognak csinálni, és a fiúnak nem volt kedve a több mint huszonnégy órás ébrenlét után hoppanálni. Hermione rendelkezésére bocsátotta a vendégszobát, és mindketten aludni tértek.

Draco sikeresen eljutott a szobájába, és megnyugodva zárta be maga mögött az ajtót. Gyorsan a fürdőbe sietett, és felfrissítette magát egy zuhannyal, majd tiszta ruhát vett, és közben azon gondolkodott, hogyan is tudná kideríteni, hogy keresztapja hol tartózkodik a házban. Rövid töprengés után Lizzyt szólította, mire a manólány meg is jelent az ajtó mellett.

- Az Úrfi hívatta Lizzyt? – kérdezte a manó szomorú hangon.
- Igen, Lizzy – bólintott Draco. – Meg tudod nekem mondani, hogy hol van most éppen a keresztapám?
- A könyvtárban van, Úrfi – felelte Lizzy készségesen.
- Volt ma már a laborban? – kérdezősködött tovább a fiú.
- Igen, Úrfi – bólintott a manó, amitől meglebbentek a fülei.
- Értem – morogta Draco, és elgondolkodott a kapott információn.

Lizzy egy darabig csendben figyelte az Úrfit, ahogy lassan sétál az asztala és az ablak közötti kis területen el-vissza, és gondolkodik. Nem tudta, hogy miben törheti a fejét, de remélte, hogy a kisasszonnyal is kapcsolatban van a dolog. Tudta, hogy nem kérdezhet rá nyíltan, mert nem biztos, hogy az Úrfi válaszolna, de valahogy szerette volna tudni, hogy miben sántikál.

- Lizzy tud segíteni valamit az Úrfinak? - kérdezte óvatosan.
- Nem is tudom… – morfondírozott a fiú. – Be tudsz jutni a laborba úgy, hogy a kihelyezett védőbűbájok nem vesznek észre, és nem riasztják Perselust?
- Igen, Úrfi – bólogatott élénken Lizzy. – Lizzy be tud jutni bárhová, és ki is tud jönni úgy, hogy senki nem veszi észre.
- Remek! – mosolyodott el Draco.
- Az Úrfi szeretne valamilyen bájitalt a laborból? – érdeklődött félénken a manó.
- Igen, Lizzy, pontosan – bólintott a fiú is. – Kellene egy bájital, amit a keresztapám féltve őriz, és az általános védőbűbájok mellett még további védelmet is adott a szekrénynek, amiben van. Egy nagyobb lombikban tartja a bájitalt, de nem kellene, csak úgy kétadagnyi, legalábbis egyelőre. Meg tudod csinálni? Tudsz hozni belőle úgy, hogy ne vegye észre?
- Igen, Úrfi, Lizzy meg tudja csinálni – lelkesedett a manólány. – De… ugye nem valami méreg az a bájital? – kérdezte meg félve.
- Dehogyis – legyintett Draco. – Semmi rosszat nem lehet csinálni vele. Annyi az egész, hogy ennek segítségével talán a kisasszony vissza tud jönni.
- Oh, a kisasszony visszajön? – derült fel a manó arca. – Akkor Lizzy mindenképpen teljesíti a feladatot! Mikorra kéri az Úrfi a bájitalt?
- Amint lehet – felelte a fiú. – Legyél nagyon óvatos, Lizzy! Perselus semmiképpen nem jöhet rá a turpisságra.
- Lizzy megígéri, hogy nagyon óvatos lesz – fogadta meg komolyan. – Az Úr nem fog észrevenni semmit!
- Rendben, Lizzy – bólintott Draco. – Amint sikerült megszerezni, hozd ide a bájitalt hozzám. Csak arra vigyázz, hogy egyedül legyek!
- Igen, Úrfi – válaszolt a manó, és már el is tűnt.

Draco elégedetten ült le az asztalhoz, maga elé húzott egy pergament, és írni kezdte Hermionénak a beszámolót a fejleményekről.

***

Hermione izgatottan nyitott be az irodába, ahol már hetek óta nem járt. Semmi nem változott, az egyetlen szembetűnő dolog csak az asztalán felhalmozódott pergamenhalom volt, és talán Luna szemei alatt gyarapodott a karikák száma.
Barátnője felkapta a fejét a nyíló ajtó hangjára, és hitetlenkedve nézett a belépő lányra.
- Nahát, Hermione! – kiáltott fel, és szinte kiugrott az asztal mögül, hogy rég nem látott barátnője nyakába vesse magát. – De örülök, hogy itt vagy! Mi újság? Minden rendben veled?
- Én is örülök, hogy látlak, Luna! – ölelte át a szőke lányt. – Mondhatni, hogy rendben vagyok, de azért mindig van valami, tudod.
- Baj van? – kérdezte Luna, ahogy elengedte a lányt.
- Baj éppen nincsen – mosolyodott el Hermione –, de megint felfordult az életem egy kicsit.
- Pasi-ügy? – kérdezte vigyorogva barátnője.
- Igen, pasi-ügy…
- Mesélj! – szólította fel Hermionét, miközben lehuppant az egyik székre, és várakozóan nézett rá.
- Nem tudok mesélni, mert nincs semmi – rázta a fejét Hermione. – Összejöttünk, aztán összevesztünk. Amilyen szépen és óvatosan indult, olyan hirtelen lett vége.
- Ki az a szerencsétlen, aki így viselkedett veled? – kérdezte Luna. - És akkor most mi lesz? Annyiban hagyod az egészet, és elfelejted?
- Nem – mosolyodott el a másik lány. – Már van egy tervem, amit már el is kezdtem kivitelezni. Ezért is vagyok itt. Szükségem van a Fehér rózsa válaszleveleire.
- Ott vannak az asztalodon, amik azóta érkeztek, hogy utoljára írtam neked – intett fejével a zsúfolt asztal felé. – Megtudhatom, hogy mire készülsz?
- Egy kis mardekáros cselszövésre – válaszolta sejtelmesen mosolyogva Hermione, miközben összeszedte a keresett válaszleveleket. – A többit majd később elmesélem, mert mennem kell. Holnap már itt leszek reggel kezdéskor.
- Jól van, de ne gondold, hogy megúszhatod a részletes beszámolót! – intette Luna.
- Mindenképp elmesélek mindent, amint lesz lehetőségem – biztosította barátnője, és az ajtó felé indult. – Szia, Luna! Reggel találkozunk.
- Szia, Hermione! – búcsúzott el Luna is, és ahogy Hermione elhagyta az irodát, visszatért a munkájához.


Hermione az iroda elhagyása után azonnal hazament, és a nappaliban telepedett le. Hamarosan minden borítva volt a válaszlevelekkel és üres pergamenekkel, amiken a terv következő lépését dolgozta ki.
Elmélyült munkáját egy bagoly érkezése szakította félbe, ami Draco levelét hozta. A lány átvette a küldeményt, és a madár áttelepedett az egyik székre, majd unottan tollászkodni kezdett.
Kitekerte a pergament, és átfutotta a kurta üzenetet. Bizakodó mosollyal ment az asztalhoz, hogy a pergamen hátoldalára firkantson egy rövid választ, majd visszaadta a bagolynak a levelet. A tollas buzgón szárnyrakapott, és elrepült egyenesen a lemenő Nap irányába.

Visszatért a szétszórt papírok közé, és ismét beletemetkezett az egyeztetésbe és a szervezésbe. Külön csoportosította az egyes válaszleveleket, figyelte, hogy ki mit és hogyan írt, miközben jegyzeteket készített. Hamarosan kezdtek megtelni a pergamenek, de ő rendületlenül körmölt tovább. Olykor elgondolkodott a papírra vetett sorok fölött, majd fintorogva áthúzta, és elölről kezdte az egészet.
Mire legközelebb felnézett, már teljesen besötétedett. Félretette az ölében tartott papírokat, és felkelt a kanapéról, hogy kinyújtóztathassa elgémberedett tagjait. Nyújtózkodva ment ki a konyhába, hogy némi vacsorát készítsen magának, majd a gyorsan összedobott szendvicsekkel, és egy bögre tejjel felszerelkezve visszatért a kaotikus állapotokat mutató nappaliba.
Már éppen leült volna, amikor a háta mögött felhangzott egy szemrehányó nyávogás. Megfordult, és Csámpás sértett tekintetével találta magát szembe. Macskája némán üzente neki, hogy bizony ő is el tudna viselni némi harapnivalót, így letette tányérját és bögréjét, majd visszatért a konyhába, nyomában a korgó gyomrú kandúrral.

***

Perselus Piton háza nappalijában ült, és egy újságot lapozgatott. Máskor oly sikeresen koncentrált figyelme ezúttal cserbenhagyta, hiábavaló volt minden próbálkozás, hogy arra figyeljen, amit éppen csinált, gondolatai minduntalan elkalandoztak.
Furcsán üres volt a ház, amikor felkelt. Nem tudta, hogy Hermione mikor távozott, de kicsit meglepte a hirtelen eltűnése. Igazából maga sem tudta, hogy mit várt. Botor elképzelés volt azt hinni, hogy a lány ott lesz, amikor felkel, és újra átbeszélhetik a dolgokat.
Első, hirtelen felindulásában talán tényleg kicsit durván viselkedett, de éjszakai gondolatainak nagy részéhez tartotta magát még most is. Továbbra is szándékában állt áttanulmányozni a válaszleveleket, és válaszolni az arra érdemes jelentkezőknek. Azt még nem tudta, hogy meddig fog elmenni ez az egész őrület, vagy hogy mit akar elérni vele, de egyelőre nem is foglalkozott a távoli jövővel.

Hiányérzete volt… nem szívesen ismerte el, de hiányzott neki még a tudat is, hogy Hermione a házban van. Arra, hogy mi egyéb hiányzott neki a lánnyal kapcsolatban, már nem is akart gondolni. Erőnek erejével kényszerítette magát, hogy kizárja a gondolatai közül azokat, amik különösen kellemes érzéseket keltettek benne. Nem akart ellágyulni néhány csók, és bensőséges pillanat emlékétől, mégiscsak ő az, akit kellemetlen helyzetbe hoztak. Soha nem engedte meg magának a gyengeséget az élet semmilyen területén sem, és nem most akarta elkezdeni kialakítani ezt a pozitívnak éppen nem mondható tulajdonságot.
Vajon mi lehet a lánnyal? Mire gondolhat, mit csinálhat? Közömbösen éli meg, ami történt velük, vagy őt is foglalkoztatja a helyzet ugyanúgy, mint őt magát?

Révedezéséből keresztfia váratlan felbukkanása zökkentette ki, és csak ekkor tudatosult benne, hogy vele sem találkozott azóta, hogy beküldte a házba előző éjjel. Draco megtorpant tőle pár méterre, amikor észlelte jelenlétét, és arcvonásai viharos gyorsasággal keményedtek meg.
- Jó estét, Perselus – köszönt udvarias tartózkodással a fiú.
- Jó estét, Draco – biccentett a professzor. – Azt hiszem, beszélnünk kellene. Lenne még nekünk is mit megtárgyalni.
- Én azt hiszem, tegnap este megbeszéltünk mindent – felelte elutasítóan a fiatalember, és összefonta karjait a mellkasa előtt. – Nekem nincs mondanivalóm.
- Nekem viszont lenne – szigorodott meg a férfi hangja. – Megtennéd, hogy leülsz?
- Ha megbocsátasz, épp indulni készültem – hárított Draco. – Időre megyek, már várnak, szóval, ha nem okoz gondot, akkor tegyük át máskorra a csevegést.
- Biztosan ki tudod menteni magad egy hihető magyarázattal, hogy miért késel – mondta a férfi, ahogy megpróbált hatni a fiúra.
- Csakhogy a helyzet nem alkalmas arra, hogy ehhez a lehetőséghez nyúljak – válaszolta barátságtalanul. – Sajnos bizonyos körülmények miatt szűkében vagyok az időnek.
- Rendben van – adta meg magát a professzor. – Nem tarthatlak vissza, de ne hidd, hogy megúsztad a beszélgetést. Egyébként mi olyan fontos, hogy nincs időd megbeszélni velem, ami történt? Hová sietsz ennyire?
- Nem hinném, hogy muszáj lenne válaszolnom, de ha nagyon tudni akarod, Hermionéhoz megyek – mondta türelmetlenül Draco. – Tudod, ő a barátom, és most szüksége van valakire, így ott a helyem mellette.
Merőn nézett a keresztapjára, várta a reakcióját a mondottakra, de a férfi nem szólt semmit, csak feszülten összepréselte ajkait, és kimérten biccentett. Draco ezt úgy értelmezte, hogy a férfinek nincs több mondanivalója, így elköszönt, és elhagyta a házat, hogy barátnőjéhez siessen.

A professzor csalódottan nézett keresztfia után, ahogy kiviharzott a házból. Mi lehet az oka, hogy Draco ennyire a lányhoz húz? Ennyire komoly barátság alakult volna ki közöttük? Fontosabb neki a boszorkány lelkének ápolása, mint a keresztapja? Vagy csak eljátszotta, hogy a lánynak szüksége van rá, miközben az ármánykodásukat beszélik meg? Esetleg további terveket szövögetnek?
Ah, folyton csak a kérdések! – gondolta Piton feldühödve, és felpattant a fotelból. Ha Draco abban leli örömét, hogy Hermione mellett üldögéljen, hát akkor tegye, őt nem érdekli. Dehogynem…

Draco sietve közeledett Hermione házához, és a kaput elérve becsengetett. Pár perc várakozás után a lány megjelent az ajtóban, és intett neki, hogy jöjjön be nyugodtan. Draco fejcsóválva nyitott be a kapun, és átvágott a sötét kerten.
- Nem gondolod, hogy nem ártana bezárni a kaput? – kérdezte, ahogy az ajtóban álló lány elé ért.
- Be volt zárva – felelte a boszorkány. – Most nyitottam ki nemrég, mert tudtam, hogy hamarosan ideérsz.
- Az más – bólintott a fiú, és követte Hermionét a házba. – Mire jutottál?
- Megvannak a levelek, és már van néhány ötletem is, majd megmutatom őket. Kérsz valamit enni? – kérdezte a konyha felé intve.
- Nem, köszi – válaszolta Draco. – Vacsoráztam otthon.

- Perselus? – kérdezte érdeklődve a lány.
- Elég paprikás hangulatban volt, ahogy láttam – vigyorgott a fiú. – Vissza akart tartani, hogy beszélgessünk, de mondtam neki, hogy dolgom van.
- Kérdezte, hogy hová mész?
- Persze – bólintott Draco. – Mondtam neki, hogy ide.
- Megmondtad? És erre ő? – kíváncsiskodott tovább Hermione.
- Nem szólt semmit, de láttam rajta, hogy nagyon mondana valamit – mesélte a fiú. – Lizzy mondta, amikor felhozta a vacsorámat, hogy nem evett egész nap. Ideges…
- Ez nem sok jót ígér – húzta el a száját a lány, és végre leült a kanapéra a papírhalom közepébe.
- Szerintem meg igen – szállt vitába vele a mardekáros. – Úgy gondolom, hogy ha teljesen hidegen hagynák a történtek, és csak a bosszú járna a fejében, akkor nem emésztené magát ilyesmivel, hogy nem eszik. Mi nem így működünk.
- Na igen, a mardekárosoknak a bosszúállás mindig is örömet okozott – értett egyet vele a boszorkány. – Akkor azt mondod, hogy bizakodjak?
- Mindenképpen – bólintott rá Draco. – Szerintem hiányzol neki, és most kínlódik, hogy mennyire torolja meg a sérelmeit.
- Biztosan azért volt velem olyan kedves az éjjel, mert nem akar elveszíteni – ironizált Hermione. – Mindegy… majd kitalálja, hogy mit akar. Sikerült elintézni a bájitalt?
- Igen, itt van nálam – nyúlt a zsebébe a fiú, és kivett két kis fiolát, majd a lány felé nyújtotta. – Perselus semmit nem vett észre, Lizzy tényleg nagyon ügyes volt. Ha láttad volna, hogy felvillanyozódott, amikor mondtam neki, hogy ez segíthet neked visszatérni! Azonnal belement, hogy megszerzi a bájitalt.
- Remélem, nem okozunk csalódást neki sem – mosolyodott el a lány, és átvette a fiolákat. – Mennyit kell bevenni belőle?
- Egy korty elég – válaszolta Draco. – Úgy két-három óra a hatóidő, és utána pótolni kell. Mintha sima Százfűlé-főzetet használnál, csak annak, ugye, egy óra a hatása. Majd később kipróbáljuk, de most mutasd, hogy te mire jutottál!
Hermione letette a halványkék bájitalt rejtő fiolákat az asztalra, és jegyzetei után nyúlt, majd közelebb ült az asztalhoz, hogy Draco is láthassa őket.

- Nos, átnéztem a leveleket – kezdte a beszámolót –, és osztályoztam őket. Ezek itt a legesélytelenebbek – mutatott az egyik listára. – Van közöttük mindenféle nő: túl fiatal, túl idős és olyan is, aki nem túl művelt, illetve azok, akik nem veszik tudomásul, hogy nem közvetítünk azonos neműek között. - Nem mondod, hogy pasik is jelentkeztek? – kérdezte hitetlenkedve Draco. – Attól biztosan kiakadna…
- Könnyen lehet, de azért ezt is megkapja – gonoszkodott a lány. – Megérdemli… Megnézném, mit szól majd, ha olvassa.
- Ahogy gondolod… De ez már bíztató – mosolyodott el a fiú. – Legalább velük nem lesz gond.

- Esetleg – tette hozzá Hermione, és egy másik listát vett elő. – Ők már esélyesebbek, mivel korban megfelelőek, viszont van pár érdekes adat. Ez a jelentkező például aktív társasági életet szeret élni, a pezsgést kedveli. Nem hinném, hogy Perselus értékelné, ha minden héten bálba és fogadásokra rángatná. Aztán itt ez a másik, aki valami miatt kiemelte, hogy kedveli a veszélyesebb állatokat.
- Ő inkább Hagridnak lenne jó – vigyorodott el Draco.
- Érdekes lenne, ha Hagrid adna fel nálam hirdetést – mosolyodott el a lány is. – De menjünk tovább. Ez a jelentkező kiemelte, hogy szabadidejében szívesen kémleli a kristálygömböt, hogy megtudjon néhány titkot a jövőről.
- Ő már most bebukta – mutatott az említett névre a fiú. – Perselus nem értékeli a jóslástant, és a vele foglalkozókat sem.
- Én is így gondoltam, ezért is tettem erre a listára – bólintott Hermione, miközben hátraigazította a haját. – És nézd csak ezt! Ez a boszorkány azt írta, hogy nincs kifogása a lazább kapcsolatok ellen sem, de szeretne egy biztos pontot.
- Szerintem őt nyugodtan átteheted az első listába – mondta Draco. – Perselus nem az a fajta férfi, aki osztozkodna egy nőn.
- Jól van, akkor átteszem oda. Nem mertem egyből odatenni, mivel ennyire közeli dolgokat még nem tudok róla, de nem mertem azonnal elvetni sem – magyarázta a boszorkány, miközben átírta a nevet a másik pergamenre. – És itt a harmadik, akik erősen esélyesek. Korban megfelelőek, saját elmondásuk alapján csinosak, és műveltek is.
- Hm… nem túl népes csoport, szerencsére – nézte át a neveket a fiú. – Tehát velük kell játékba szállni.
- Igen – bólintott a lány. – Nem lesz egyszerű.
- Ugyan, Hermione, legyen egy kicsit több önbizalmad! – bíztatta Draco. – Ne feledd, hogy Perselus szeret, és csalódottsága ellenére valószínűleg mindenkit hozzád fog hasonlítani! És csak egy olyan emberrel találkozhat, mint te: veled! Ha elég hitelesen fogod saját magadra emlékeztetni, nyert ügyed van!
- Bár igazad lenne – sóhajtotta Hermione. – Csakhogy nem neked kell őt meggyőznöd.
- Ez igaz, de én bízom benned. Tuti, hogy nem lesz gond – bizonygatta a mardekáros. – Na, nézzük meg, mit tud a bájital!
- Rendben – állt fel a kanapéról, és felemelte az egyik fiolát. – Mindjárt jövök, és indul az első próba.

Draco bólintott, és miután egyedül maradt, tovább tanulmányozta a lány jegyzeteit. Alaposan átnézte a listákat, megvizsgálta a jelentkezők leveleit, és egyre biztosabban érezte, hogy sikerülni fog a tervük. Az ő érdekei is azt kívánták, hogy keresztapja a várakozásoknak megfelelően viselkedjen és reagáljon, különben örökre elvágja magát a férfi szemében. Érezte, hogy ez az utolsó húzása, ami ha balul sül el, a professzor talán soha nem fog megbocsátani. Mindezek mellett pedig szerette volna, ha végre tényleg megállapodik Hermione mellett.

Halk köhintést hallott, és amikor felpillantott, nem azt hitte, hogy az érzékei játszanak vele. Ha nem tudta volna, hogy ki áll előtte, megkérdezte volna a fiatal nőt, hogy mit keres egy olyan házban, ami nem az övé, és minden bizonnyal nem is hívták oda.

Hermione, barátja tekintetétől kísérve, mosolyogva lépett közelebb, és leült a fiúval szemben. Miután alaposan szemügyre vette őt, vigyorogva adott hangot véleményének.

- Ránézésre engem már meggyőztél…