Első benyomások

- Azt hiszem, meg kell állnunk – ingott meg Remus a nyeregben.

Kezei a hasára szorultak. Ő volt legelöl, mert annyira benne jártak az erdőben, hogy ő volt az egyedüli, aki ismerte a helyet.

- Mi a gond, Remus? – kérdezte Ron aggódva.

Ők ketten jó barátok lettek, mióta Ron beszélt a Harry és közte levő barátságról. Bármit is mondott Remus Ronnak a sátorban, nagyon jó benyomást tett vele a vörös hajúra. Míg Sirius Perselust tanította, ők sakkoztak, vagy Ron azokról a harcokról beszélt, amikben részt vett. Megosztották a történeteiket a családjukról ( azt a keveset, amire Remus emlékezett), s Remus Ron minden disznó viccén nevetett.

És persze, Sirius majd megőrült a féltékenységtől.

Sirius megállította a lovát a Remusé mellett, s a vállára tette a kezét.

- Minden rendben, kicsim? – kérdezte, miközben csúnyán nézett Ronra Remus válla fölött.

Ron csak összevonta a szemöldökét, s Remus hátára tette a kezét.

A hátuk mögött Perselus megforgatta a szemeit.  Idióták. Mindegyikük.

-Én… a hasam… - fordult Remus Sirius felé, s belekapaszkodott az ingébe.

Sirius már majdnem gonoszan rávigyorgott Ronra, de Remus sikeresen lehányta, ezért helyette Ron kezdett el nevetni.

Perselus csatlakozott a csapathoz, s ráparancsolt Siriusra, hogy vegye le Remust a lóról, s Ronra, hogy készítse el a táborhelyet.

Sirius grimaszolva lehúzta Remust a nyeregből, s úgy tartotta, mint egy kisgyereket. Leült a földre, a mellkasához szorította, majd az ingujjával megpróbálta kissé megtisztítani. Ron gyorsan felhúzott egy sátrat, s Sirius becipelte Remust. Perselus gyorsan követte.

- Mondd el, hogy mit érzel, és honnan jön a fájdalom – utasította hidegen.

- Miről beszélsz? Valami fajta gyógyító vagy? – kérdezte Sirius faragatlanul.

Perselus abbahagyta a kérdezősködést, és rondán nézett Siriusra.

- Nem, de Bájital Mester voltam, mielőtt elindultam volna erre a hülye utazásra, úgyhogy azt hiszem, többet tudok erről, mint te!

- Görcs… itt…- érintette meg Remus a hasát, s visszafojtott egy nyöszörgést.

- Lehet valami köze a kórodhoz? Bevallom, hogy nem tudok valami sokat róla.

- Nem… Azt hiszem… a bogyók voltak… még van… a táskámban- mondta Remus gyengén.

Ron visszatért egy kis üsttel, amit Perselus hordott magával.

- Arra az esetre, ha megint hánynia kell – magyarázta.

Perselus grimaszolt az ötletre, hogy ilyesmire használják az üstjét, de elindult megkeresni a bogyókat.

Sirius levette magáról a mocskos ingét, és kidobta a sátorból. Remus becsukta a szemét, és felnyögött, miközben a kezével megint megszorította a hasát.

- Lennie kell itt egy pataknak. Elmegyek, és hozok valamit, amivel megtisztíthatlak. Tarts ki, kedves – simogatta meg Sirius gyengéden Remus homlokát, s szánakozva rámosolygott.

Ron átvette Sirius helyét, s odatartotta az üstöt.

Miután Sirius elment a patakhoz, Perselus visszatért a sátorba, sok kis kék bogyóval a kezében.

- Ezek mérgezőek, Remus.

- De… úgy néznek ki, mint…

- A szőlő, igen. De nem szőlő. A levele más, és furcsa a szaga. Ez Holdmag. Ha szétnyomsz egyet, csak egyetlen nagy mag van benne, nem sok kicsi mint a szőlőben. Elég ritka, de találkoztam már vele. Emlékszem egy esetre, mikor egy gyereket túl későn hoztak elém, s meghalt, de egy idősebb személynek csak gyomorrontást és hasfájást okoz. Azért hánysz, hogy megszabadulj a méregtől. Nem tipikus reakció,  de gondolom köze van a farkaskórhoz. Nincs ellenszerem, de néhány óra alatt össze tudom szedni az alapanyagokat, és össze tudok hozni valamit. Gyere, Ronald, segítségre van szükségem.

- Köszönöm, Perselus – sikerült kinyögnie Remusnak, mielőtt belehányt az üstbe.

Perselus egy diplomatikus morgással válaszolt, és elhagyta a sátrat.

- Ha Sirius visszajön, megmondom neki, hogy maradjon veled, rendben?- kérdezte Ron.

- Rendben. És kösz, Ron. Értékelem. Eddig nem volt senki, aki törődött volna velem, mikor rosszul voltam. Ez elég jó…

Ron rámosolygott, s gyengéden megszorította a vállát, majd a feje alá helyezett egy katonazubbonyt, párna helyett.

- Ronald, nem áll rendelkezésünkre az egész nap! –morogta hangosan Perselus, mire Ron felugrott, s kirohant.

- Friss mentalevelekre lesz szükségem, fekete kohosra és kamillára. Tudod, hogy hogy néznek ki?- kérdezte Perselus, nem várva túl sokra.

- Ismerem a mentát. Anyu a főzésben használta. Már láttam kamilla gyökeret, amit ugyanerre használnak, de nem tudom, hogy néz ki a növény. Fekete kohosról pedig még nem is hallottam.

- Hát ez jobb, mint amire számítottam. Akkor te keresd meg a mentát. Én megkeresem a kamillát és a fekete kohost.

- Hogy néznek ki? Lehet, hogy találok valamit. Nem lenne rossz, ha hoznék belőle.

- A kamilla egy apró fehér virág, aminek nagy, sárga közepe van. Majdnem olyan illata van, mint az almának. A fekete kohos úgy néz ki, mint egy akármilyen leveles bokor, úgyhogy ne is aggódj miatta. Várd meg, amíg Black visszajön, mondd meg neki, hogy mi történik, és utána indulj.

Perselus eltűnt a fák között.

Ron megvárta, míg Sirius visszajött, és elismételt neki mindent, amit Perselus mondott. Sirius megkönnyebbült, hogy Perselus tudja, mit csinál, és bement a sátorba.

- Visszajöttem, kicsim. Add csak azt ide – vette el az üstöt.

- Ne… nevezz így – mondta Remus, bár egy apró mosoly volt az arcán.

Sirius körülötte sündörgött, a homlokára tett egy hideg, és vizes rongyot, s megengedte a vérfarkasnak, hogy megszorítsa a kezét, mikor a görcsök rosszabbá váltak.

Szerencsére Ron és Perselus elég hamar megtalálták a növényeket. Perselus gyorsan felforrósított egy üst vizet, s hozzáadta az alapanyagokat. A főzet hamarosan kész volt. Híg leveshez hasonlított, és olyan illata volt, mint a gyömbérnek.  

Perselus bement a sátorba, ahol Remus Sirius ölében feküdt. A tolvaj a haját simogatta, s sokkal gyengédebben beszélt, mint általában.

- Itt van, elkészült.

Sirius segített Remusnak felülni, s Perselus átadta a főzetet.

- Rögtön hatnia is kell.

Remus nyelt egy nagyot, majd még egyet, és hamar kiürítette a poharat.

Grimaszolt egyet a furcsa ízre, de még öt perc sem telt el, és megnyugodott, majd becsukódtak a szemei.

- Az éjszaka aludni fog, de reggelre rendben lesz – jelentette ki Perselus a tolvaj megkönnyebbülésére.

- Ronald, mit szólsz egy edzéshez?- kérdezte, mivel tudta, hogy Sirius nem fogja elhagyni a sátrat.

- Rendben. Nagyon jól haladsz a korbáccsal, úgyhogy megtanítok néhány alaplépést. Hozd a kesztyűt, amit Remus adott.

A páros sokáig küzdött aznap este. Perselus a végén a földre tudta taszítani Ront, és azt is tudta, hogy hogyan használja a kesztyűit egy harcban.

XxX

Remus másnap reggel tökéletesen érezte magát. Erős kezek voltak körülötte, s lusta ujjak siklottak a barna tincseiben. Elmosolyodott, mikor megpillantotta Siriust maga mellett, próbálva nyitva tartani szemeit.

- Miért vagy még mindig ébren? – kérdezte Remus, és lassan felült.

Sirius egy nagyot ásított, a szemei becsukódtak pár másodpercre.

- Meg kellett… bizonyosodnom… hogy jól vagy…- motyogta félálomban.

Remus lehajolt, és egy puszit nyomott Sirius homlokára.

- Nem vagy teljesen reménytelen, Sirius Black.

Sirius mosolygott, majd teljesen halott lett a világ számára.

XxX

A kalandozó csapat pár óra múlva indulásra készen volt. A helyzet kissé különbözött ezúttal. Remus még mindig elől lovagolt, de ezúttal Sirius volt mellette. A páros normálisan beszélgetett. Remus Sirius viccein nevetett, s Sirius visszatartotta minden szexuális megjegyzését. Ron és Perselus kissé lemaradva lovagoltak és a harctechnikákról, tippekről beszélgettek, amiket tanultak.

A következő pár napig ez volt a séma, amit követtek. Mindenki jól kijött a másikkal. Perselus úgy szívott mindent magába, mint egy szivacs, és az, hogy látható eredményei voltak, büszkévé tették. Remus és Sirius nagyon jókat beszélgetek. A nap legnagyobb részét lovaglással és beszélgetéssel töltötték, s miután Sirius befejezte a délutáni tanítást, rövid sétákat tettek a közelben levő folyókhoz.

Egy ilyen alkalommal Sirius udvariasan kért egy csókot. Remus szégyenlősen mosolygott, s Sirius biztos volt benne, hogy megint vissza fogja utasítani. Aztán Remus lesmárolta, ezzel megigézve őt.

Így sajnálattal látták, hogy a fák ritkulni kezdtek, és Finlay falu láthatóvá vált a távolban. Mind a négyen egymás mellé álltak, hogy megfigyeljék a falut. Az éjszaka indái a kis házikók közé furakodtak.

- Ez nem túl sok füst ahhoz képest, mint amennyi egy kéményből jön? – kérdezte Remus, a sötétségbe bámulva.

Perselus néhány lépéssel előre lovagolt Sal-on, s rábólintott.

- A házat felgyújtották, de nem ez az egyedüli.

- Charlie veszélyben lehet! – mondta Ron, aggódva.

Ennyi kellett. A lovag erősen megrúgta a lovát, s az állat rohanni kezdett a falu felé.

- Hát, nem engedhetjük, hogy egyedül menjen, nem igaz?

Sirius bátorítóan a lovára üvöltött, mire az rögtön  úgy száguldott a vörös hajú után, mint egy golyó.

Remus hezitált, bár a lova indulni akart. Felsóhajtott, s a többiek után eredt.

Perselus követte, s közben Salt bátorította, hogy menjen gyorsabban.

Mire a faluba ért, már kiderült, hogy nem a tűz a probléma. Teljesen feketébe öltözött férfiak, fekete lovakon vágtatva, meggyújtott fáklyákat dobáltak a házakra, s úgy általában mindenkit terrorizáltak.

Perselus rögtön leszállt Salról és felhúzta a kesztyűjét. Csettintett egyet a korbácsával Sal oldala mellett, s a szamár elrohant a közeli földekre.

A társai már benne voltak a sűrűjében. Ront három ember vette körül, de lovát nem lehetett látni. Könyörtelenül harcolt, és meg tudta védeni magát. Két férfinek gerelyéje volt, de Ron ügyesen kivédte az ütéseket Griffendél Kardjával. Ennek ellenére, három egy ellen nem volt valami jó felállás. Perselus felkapott egy közeli követ, s ahogy Sirius tanította, az egyik lovasnak dobta. Eltalálta, s a lovas leesett a nyergéből. Ron kihasználta ezt, odarohant, s maga ült fel az állat hátára.

Az egyik fosztogató pont Perselus előtt rohant ki az egyik épületből, s egy fiatal lányt cibált maga után. A teste meg volt korbácsolva, s az arcát megvágták. Perselust elöntötte a düh, s megcsattintotta korbácsát, pont a férfi füle mellett. Az meglepődve elengedte a lányt. Perselus már visszahúzta a korbácsot, s ezúttal erősen a férfi nyaka köré tekerte. Az vadul egy tőrt dobott Perselus irányába, de ő fürgén elállt előle, s a földre húzta a férfit. Hasító kesztyűvel követte, s recéssé vágta a torkát. Visszahúzta a korbácsát, s elindult az úton még több bűnözőt keresve.

Legyőzött még párat korbácstámadásokkal és testi összecsapásokkal. Egy pillanatig látta Remust, hogy azt az íjat használja, amit az erdőben készített neki az egyik tolvaj, s a nyíl egy lovas mellkasába fúródott.

Annak ellenére, hogy éjszaka volt, a faluban világosság honolt a felgyúlt házak miatt. A falubeliek kaotikusan rohangáltak, s állatok rohantak végig az utcákon, bepánikolva. Végül Perselus a központba ért, ahol egy feketébe öltözött férfi álldogált dölyfösen. Ő volt az egyetlen, aki nem viselt fehér maszkot. A haja platina-szőke volt, s arca hátborzongatóan angyali volt. Szadisztikus mosollyal nézte a mészárlást.

A szemei Perselusra vándoroltak, s a vigyora kiszélesedett. A fiatal férfi elindult felé. Miközben közeledett előhúzott egy rövid vívótőrt, s fenyegetően forgatta. Perselus váró pozícióba állt, a szemei a földet figyelték kövekért, vagy hulladékokért, amit eldobhat. Nem volt semmi.

A fiú bután túl közel jött Perselushoz, ő pedig megcsettintette a korbácsot, s elvágta vele az ajkát. A fiú megállt, s kesztyűs kezét a szájához emelte. Az eddigi szép arca őrjöngővé vált. Perselusra rontott, de ő felkészült erre. Oldalra lépett, s a szőke hátába könyökölt. Leesett, s magával húzta Perselust is. Nem törődve a fájdalommal, ami a testébe nyilallt, felkapott egy marék földet, s a szőke szemébe dobta. Az elhátrált, s erősen dörzsölni kezdte a szemeit. Perselus ráugrott, s az éles vérfarkas- fogakat végighúzta az arcán. A szőke ellökte magától, és megvágta Perselus vállát.

- Ki vagy te?- kérdezte Perselus, csak hogy ne ordítson a fájdalomtól.

A szőke felállt; Perselus is így tett.

- Halálfaló vagyok, Voldemort Nagyúr szolgája- mondta vért köpve.

- Ti vagytok azok, akik elrabolták Harry herceget – jött rá Perselus.

Megpróbált nem törődni a fájó vállával.

A szőke nem válaszolt, de a vigyorán látszott, hogy vétkes volt.

- De minek támadtátok meg ezt a falut? Mit akartatok elérni?

- Azért jöttél, hogy híreket kapj. Mi azért, hogy megöljük a tájékoztatódat. Az, hogy megsebesítettelek, csak ráadás volt. Komolyan nem gondoltam volna, hogy megjelensz. Azt mondták, hogy gyáva vagy.

Perselus arca kővé dermedt, s a szemei villámokat szórtak.

- Rosszul mondták.

Egy közeli ház összedőlt, s a falu megvilágosodott. Perselus előrelendült, s a földre taszította a Halálfalót, könyörtelen, brutális ütéseket mérve a testére.