Kvintesszencia - G-Portál

A nap egyetlen megpróbáltatása a mágiaügyi Miniszter harminchat perces unalmas megnyitó beszédének végighallgatása volt. Daniel elaludt rajta, és csak a tucatnyi harsona hangjára ébredt fel, ami jelezte, hogy Albus Dumbledore megnyitni készül a játékokat.

- Remek, akkor Caramel szónoklatának már vége? – próbálta kidörzsölni a maradék álmosságot is a szemébõl Daniel, aki nem akarta elmulasztani a párbajok egyetlen pillanatát sem.

Úgy vélte, hogy valószínûleg ez a torna lesz a legérdekesebb dolog, amit eddigi életében valaha látott.

A selejtezõ, melyben 18 pár vett részt, három órán keresztül tartott. Mire véget ért, a stadion tele volt nyöszörgõ és sérült hetedévesekkel, akiknek vérzett az orra vagy eltört a karja. Dumbledore jó elõre felkészülhetett erre, mert a St. Mungó tucatnyi gyógyítója segített Madam Pomfreynek ellátni a sebesülteket.

- Hát ez marha jó volt, ugye? – mondta Norbert, miközben a nagyterem felé tartottak, hogy megebédeljenek, és azt követõen megnézzék a hetedéves lányok kvíz-versenyét.

- Hát, inkább marhára… - vont vállat Daniel.

- Én nem vagyok oda a párbajért, engem a kvíz-verseny sokkal jobban érdekel – jegyezte meg Gilda. – Biztos szenzációs lesz, és Weasley professzor remekül ellátja a mûsorvezetõ szerepét.

A stadionban lévõ vendégeket a nagyterembe nem engedték be a kvíz idejére, mivel az tele volt diákokkal. A tanári asztal helyét most egy kis színpad foglalta el, melyen félkör alakban tíz kicsi, és velük szemben, középen egy nagyobb pódium helyezkedett el.

Ezúttal egyetlen diákot sem érdekelt különösebben az ebéd – mindenkit a lányok versenyének második fordulója izgatott, különösen azért, mert sok aranyvérû varázsló és boszorkány eddig még sosem látott mugli kvízjátékot.

Ebéd után McGalagony felolvasta a tíz legtöbb pontot elért lány nevét, akik aztán felmentek a színpadra, hogy válaszoljanak Hermione további kérdéseire.

Dan elég jól szórakozott, különösen, mikor a résztvevõk rossz válaszokat adtak. A legtöbb pontot két Hollóhátas és egy Griffendéles lány érte el. Õk voltak a napnyugtakor megrendezésre kerülõ harmadik forduló résztvevõi.

A kvíz után mindenki visszasietett a kviddics stadionba, a varázslópárbaj második fordulójára. Ez a forduló még durvább volt, mint az elsõ – a hetedévesek (különösen a mardekárosok) tényleg sok trükkös átkot ismertek.

- Dumbledore-nak igaza volt. Ezektõl tényleg tanulhatunk – mondta Daniel, amint azt figyelte, hogy a gyógyítók levisznek a pályáról egy hugrabugos fiút.

- Én nem is akarom látni, amikor ilyen dolgokat csinálnak, Dan – mondta Lockhart kisasszony. – Különben neked nem is sikerülne ilyen átkokat végrehajtanod…

Daniel legszívesebben közölte volna vele, hogy ’igenis sikerülne’, de visszafogta magát.

A második forduló után a hat legjobb varázsló maradt versenyben – õk majd a lányok versenyének fináléja után mérkõznek meg a bajnoki címért.

A lányok vetélkedõjének utolsó fordulója még érdekesebbnek bizonyult, mint a második. A három lány három kérdést kapott, és aki a legokosabb választ adta, az lett a gyõztes. Ezek a kérdések nem a Roxfortban szerzett lexikális tudáson alapultak, hanem azt voltak hivatva megvizsgálni, hogy milyen gyors a gondolkodásuk és milyen furfangos válaszokat adnak a ravasz kérdésekre. A nézõk nem túl nagy meglepetésére a gyõztes egy hollóhátas boszorkány lett. A lány egyáltalán nem volt szép, szemüveget viselt, és pattanásai voltak, ami Dant kissé Hisztis Myrtle-re emlékeztette. Mégis õ lett a Szépség és Szerelem Királynõje és elnyerte a jogot, hogy megkoronázza a varázslópárbaj gyõztesét, aki végül is egy szintén pattanásos, nagy fogú griffendéles fiú lett.

- Hát ezek aztán összeillenek – súgta Norbert a barátjának. Dan kuncogott, de Gilda lesújtó pillantást vetett feléjük.

- Csak mert nem néznek ki úgy mint Brad Pitt és Catherine Zeta-Jones, még lehetnek igazán remek emberek.

- Nem úgy néznek ki mint… kicsodák? – vonta össze a szemöldökét Norbert.

- Ne is törõdj vele, mugli dolog – intett a lány, aztán figyelmét újra a koronázási ceremóniára fordította: a pattanásos hollóhátas lány valamilyen trónszerûségen ült, a gyõztes bajnok odasétált hozzá, majd térde esett elõtte. A királynõ felállt trónjáról és egy arany babérkoszorút tett a fiú fejére. Az ifjú varázsló széles mosolyt küldött felé, amitõl összes óriás elsõ foga kilátszott.

- Na ne, ezek egymásba szerettek – húzta fel az orrát nemtetszése jeléül Norbert.

- A szerelem nem a kinézeten múlik, mikor tanulod meg végre? – pörölt vele Gilda.

- De igenis, azon múlik! – vágott vissza Malfoy.

- Hagyd – súgta Dan a lány füléhez hajolva – csak azért ilyen kiállhatatlan, mert Lily szakított vele.

- Hallottam ám! – morogta Norbert. – És nem szakított velem! Köztünk igazából sosem volt semmi!

- Örömmel hallom. Nem szeretném, ha a nõvéremnek hamarosan kis Malfoyai születnének.

- Ha-ha - morgott a barátja.

- Fel a fejjel Norb, végre visszamehetünk vacsorázni és megkóstolhatjuk azt a csodás tortát – mondta Gilda.

A torta valóban nagyon finom volt, és – Kevin rémületére – nem a házak színei szerint osztották szét. Õ, a Weasleyk és még egy csomó griffendéles zöld cukormázas szeletet kapott.

- Én nem eszek meg egy Mardekár színû tortát! – dohogott Kevin és ellökte magától a tányért.

- Akkor ne egyél salátát, spenótot, kivit, és zöld almát se! – figyelmeztette Lancelot. – Mindegyiknek mardekáros színe van.

Kevin egy ’fogd-be-a-szád-ha-nem-akarod-hogy-betörjem-az-orrod’ pillantást küldött felé.

- Rendben, rendben, csak azt akartam, hogy tudd – vont vállat Lancelot. – Mondd, ha nem eszed meg a tortádat, az enyém lehet?

Az unokatestvére azonban egy ’ne-is-álmondj-róla’ pillantással maga elé húzta a tányérját.

A következõ öt nap hasonlóan telt el, azzal a kivétellel, hogy a vacsorákhoz már nem maradt a Roxfort születésnapi tortájából.

A tanároknak és a felfogadott varázslóknak rengeteg dolguk volt a játékok megszervezésével, mivel a vacsoránál minden este valami új várta a diákokat, például Celestina Warbeck; aztán egy kabarécsoport amelyik a Büszkeség és Balítélet varázslóváltozatát adta elõ. A negyedik napon pedig a Wacky Wizard zenekar varázsolt disco hangulatot.

Az ötödik nap különleges volt Dan számára, mivel néhány harmadéves rokona és barátja is benevezett a versenyre.

- El sem hiszem, hogy én lettem a Királynõ! – ragyogott a vacsoránál Lily az öccsére. Szemében örömkönnyek csillogtak és Dannek el kellett ismernie, hogy valóban nagyon szép volt a királynõi öltözetben, mely hosszú, barackszínû selyemruhából, valamin a fejét ékesítõ kicsiny, csillogó kristálykoronából állt.

David Dursley – az aznapi varázslópárbaj gyõztese és a bajnoki cím tulajdonosa – álmodozó pillantásokat küldött a gyönyörû királynõ felé, míg barátnõje Circe Diggory vissza nem térítette a valóságba. Yvette Weasley szintén megpróbálta magához térítenie barátját, Christopher Woodot, mivel a fiú egyszerûen nem tudta levenni a szemét Lilyrõl, amióta az elnyerte a Szépség és Szerelem Királynõje címet.

Harry borzasztóan büszke volt a lányára és unokaöccsére Davidre. Alig tudta elhinni, hogy bárki, aki a Dursley családból származik, ennyire tehetséges varázsló lehet.

- Nos, az én kis hercegnõmbõl királynõ lett, mi? - fordult Lilyhez széles mosollyal.

- Ne hívj engem kis hercegnõnek, mások elõtt, apa – pirult el a lány.

- Ahogy óhajtja, Felség – hajolt meg játékosan Harry. – Nekem ajándékozná Felséged ezt a táncot?

- Szívesen, jó uram – nevetett Lily és hagyta, hogy Harry a táncparkettre vezesse. Ezen az estén egy osztrák varázslózenekar Strauss keringõket játszott.

- Jó lenne táncolni egyet, nem? – biggyesztette le az ajkát Gilda, a táncolókat nézve.

- Kivel? – kérdezte Norbert és Daniel kórusban.

- Nekem mindegy – vont vállat a lány. - Csak azt gondoltam, hogy legalább egyikõtök van olyan lovagias, és felkér. Na de mindegy, úgyis késõ van. Felmegyek, még akarok tanulni egy kicsit holnaputánra.

- Még mindig tanul? Ez nem normális – súgta Norbert a barátjának, miután a lány otthagyta õket.

- Talán. De lehet, hogy neki van igaza. Ha megnyeri a kvízt, akkor volt értelme a sok tanulásnak – vont vállat Daniel. - De remélem, hogy holnap Yvette nem nyeri el a királynõ címet.

És Yvette nem nyert. Ráadásul, legnagyobb bosszúságára Christoper Wood talán épp ezért egyre nagyobb csodálattal adózott az elõzõ nap királynõi címet elnyert Lily Potternek.

Végül az elsõ évesek számára is eljött a nagy nap.

Daniel nem aludt jól az elõtte lévõ éjjel, mivel túl izgatott volt. Ez annál is inkább furcsa volt, mert a verseny elsõ napján nem érzett semmilyen idegességet és remek éjszakája volt, noha úgy tudta, hogy aznap fog versenyezni. Izgalmának valószínûleg az lehetett az oka, hogy ezúttal nem az ismeretlennel nézett szembe: most már tudta, mi vár rá, és ez eléggé idegesítõ volt. Inkább nézett volna szembe az ismeretlennel, akkor nem kellett volna ennyire nyugtalankodnia. Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem látja az a sok durva harcot… Semmi kedve nem volt hozzá, hogy gyógyítók cipeljék le a pályáról. Norbert próbálta nyugtatgatni, mondván, hogy az elsõ évesek általában nem tudnak olyan fejlett átkokat, amivel komoly sérüléseket okozhatnának egymásnak, Daniel mégis aggódott.

- Fel a fejjel Dan! Még van egy órád a kezdésig! – mondta neki Gilda. – Egyél valamit, szükséged lesz az erõdre.

Az ifjú Potter azonban csak két kis falat tökös derelyét tudott leerõltetni, de mikor elhagyta a nagytermet, úgy érezte, hogy a derelyék sztepptáncot járnak a gyomrában. Norberttel együtt sok sikert kívánt Gildának az ötven pontos teszthez, majd seprûjét felkapva a pályára indult.

- Miért tûnik úgy, hogy ma nincs olyan szép napunk? – kérdezte Dan a barátját, aki szintén seprûjét markolászta. A stadion ugyanúgy nézett ki, mint az elõzõ napokon, most mégis sokkal félelmetesebbnek tûnt.

Dan megpillantotta az anyját, apját és a testvéreit, akik a Griffendél lelátójáról integettek felé. Kényszeredett mosollyal intett vissza, és megpróbált bátornak látszani. Aztán belépett az öltözõk egyikébe.

Legnagyobb megkönnyebbülésére úgy tûnt, hogy Kevin Lancelottal együtt a másik öltözõt választotta. Fél tíz körül Viviane és Valentine jelent meg.

- Nem hiszem, hogy sikeresen oldottuk meg a tesztet, de nem is nagyon bánjuk, ugye? – mondta Viv.

- Egyáltalán nem – rázta a fejét Val. - Anya ugyan biztos csalódott lesz, de mi sosem tekintettük ezt a versengést másnak, mint egy jó játéknak, és nagyon élveztük. Képzeljétek, milyen hülye kérdések voltak: az egyik az volt, hogy pontosan mikor zajlott le a koboldlázadás. Na mit szóltok hozzá, hát ki emlékszik ilyesmire?

- 1612-ben – mondta Norbert.

- Tényleg? Sose gondoltam volna, hogy figyelni szoktál Binns professzor sótlan elõadására – mondta Dan. – Mindig úgy tûnt, hogy csak rajzolgatsz a mágiatörténet órák alatt.

- Attól hogy rajzolgatok, még nyitva tartom a fülem – vonta meg a vállát a barátja. – És milyen kérdések voltak még?

- Nos – mondta Valentine – sokra nem emlékszem, de a legrosszabb a feledtetõ bájital hozzávalóinak felsorolása volt. Kétlem, hogy bárki is pontosan meg tudta adni a választ.

- Nekem azt hiszem sikerült – szólalt meg egy hang az öltözõ ajtajából.

- Gil – derült fel Dan arca. – Hogy ment? Hány kérdésre tudtad a választ?

- Negyvenkilencre. De nem vagyok biztos a harminchetedikben sem. Ebédnél úgyis megtudjuk az eredményt. És ti fiúk? Nem vagytok egy kicsit rosszul?

- Nem is olyan kicsit – fintorodott el Dan. – Most hogy említed, hánynom kell.

- Akkor inkább menj ki. – mosolygott Lockhart kisasszony.

- Azt hiszem, vissza tudom tartani - vett egy nagy lélegzetet a fiú.

- Biztos voltam benne. Sok szerencsét – hajolt oda a lány, és egy puszit adott az arcára. Mikor a fiú a haja tövéig elpirult, az ikrek vigyorogni kezdtek.

- Hé, én nem kapok egyet? – biggyesztette le az ajkát Norbert.

- Dehogynem – lépett hozzá Gilda és neki is adott egy puszit az arcára. – Sok szerencsét mindkettõtöknek.

- Igen, sok szerencsét! Próbáljatok meg fent maradni a seprûtökön! Val-nek és nekem át kell mennünk Kevinhez és Lancelothoz is, szerencsét kívánni! – mondta Val, mikor kiléptek az ajtón.

Az öltözõ hamarosan megtelt. Számos olyan diák mellett, akit csak látásból ismertek, ott volt három hálótársuk Jarry Travers, Donald Rookwood és Iago Rosier, valamint a hollóhátas John Nash, a hugrabugos Rowan Atkinson és a Griffendéles Nigel Bailey is. Daniel csodálkozott rajta, hogy olyasvalaki, mint Nigel hogy nevezhetett be a tornára: Nigel olyan volt, mint Neville Longbottom – mindig minden bûbájt elrontott. Nos, õ legalább griffendéles volt, és elég bátor ahhoz, hogy megpróbálja, még akkor is, ha bizonyára kudarcot vall. Ezt Daniel nem mondhatta el magáról: amikor még nem volt Képzelõ, félve a felsüléstõl egyáltalán nem akart részt venni a párbajokban. Csak akkor vette rá a bátorságot, hogy belépjen a versenybe, amikor észrevette, hogy Képzelõként majdnem mindent el tud érni. Korholta is magát, amiért nem volt olyan bátor, mint Nigel Bailey és elhatározta, hogy képzelõerejét a minimumra korlátozza. Amennyire csak lehetséges, becsületesen akart játszani.

Amikor elérkezett a tíz óra, a huszonnégy résztvevõ hallotta, amint Dumbledore megnyitja az utolsó napi varázslópárbajt. Hamarosan elkezdték kihívni a diákokat az öltözõbõl, abban a sorrendben, ahogy a nevüket kisorsolták. Minél kevesebben maradtak az öltözõben, Daniel annál idegesebb lett. Nem láthatta, mi zajlik a pályán, de tisztán hallott mindent. A kommentátor szerint Rowan Atkinsont levitték a gyeprõl, hogy rendbe hozzák mindkét törött lábát.

- Nem olyan veszélyes, mi? – fordult a barátjához, aki csak a vállát vonta meg. Dan remélte, hogy ha neki is helyre kell rakni valamelyik törött végtagját, Gilderoy Lockhart nem lesz a közelben.

Végre másfél órányi várakozás után Daniel a saját nevét hallotta kiáltani.

Kilépett az öltözõbõl a vakító napfényre, és a pálya közepére sétált, ahol ellenfele – a griffendéles Tom Paris – várta.

- Párbajozók, hajoljatok meg egymás elõtt – hangzott Dumbledore utasítása.

Miközben kissé meghajoltak, az ifjú Potter megpillantotta az apját, aki feltartott hüvelykujját mutatta felé. Ez egy kis bátorságot öntött belé.

- Rajta, Dan! – hangzott egy nõi hang a Mardekár lelátójáról. Mikor a fiú felnézett, Gilda a szájához érintette kezét és egy csókot dobott felé. Ha más nem is, ez biztosan megadta a végsõ bátorítást. Felszállt a seprûjére és Tom Paris is így tett.

A két résztvevõ a stadion két ellentétes végébe repült, és várta az igazgató jeladását, hogy egymásnak eshessen. Dan még egy pillantást vetett Gilda felé, aki egy zsebkendõt gyûrögetett izgalmában. Igazán ennivalóan nézett ki, olyan aranyos volt… várjunk csak, ezek zöld szikrák voltak!

Dan ’megsarkantyúzta’ Nimbusz 4000-es seprûjét, és kinyújtott kezében a pálcájával kilõtt Paris irányába. Mikor három méternyi távolságba értek egymástól, Dan Reducio-t kiáltott, és pálcájával a másik diák seprûjére mutatott, de várakozásai ellenére ellenfele seprûje nem lett kisebb. Paris a gumiláb rontást küldte Danre, akinek a lábai annyira rángatódzni kezdtek, hogy a seprûje kicsusszant alóla. A földön találta magát és biztos volt benne, hogy valamit rosszul csinált. Nos, ha nem tudja elvégezni a bûbájt a szokásos módon, akkor képzelnie kell. Mikor Tom egy kis kanyart tett a seprûjével, és kárörvendõ vigyorral lenézett a fûben elterült ellenfélre, Dan kinyújtotta pálcáját és elismételte a varázsigét, de ezúttal Képzelõ erejét is használta. Parisnak nem volt többé oka a vigyorgásra, mert a seprûje az eredetinek a tizedére zsugorodott, és õ is a fûben kötött ki. A kicsiny seprû tovaszáguldott. Most, hogy mindketten a földön feküdtek, ismét egyenlõk voltak.

- Nem rossz, Potter! – mondta Paris. – De mit szólsz ehhez? – mutatott pálcájával Dan talárja felé, és ’Piroinitio!’-t kiáltott.

Dan a sietségben észre sem vette, hogy ösztönösen, a képzelõerejével oltotta el a tüzet, anélkül hogy kimondta volna az eloltására szolgáló varázsigét – és ugyanakkor ’Bazitea’-t kiáltott Paris seprûjére. Az, miközben hátulról a gyanútlan Tom felé közeledett, visszanyerte eredeti méretét és nyelével úgy fenéken billentette tulajdonosát, hogy az pár méteres repülés után elterült a földön.

- Na mi van, semmi mást nem tudsz használni, csak méretváltoztató bûbájokat, Potter? - ugratta Tom, és pár másodperc múlva ’Rictusempra’-t kiáltott.

Dan, a nevetéstõl kétrét görnyedve, vonagló kézzel felemelte pálcáját, és elképzelte, amint Parist eltalálja a Zagyváló Átok. Két nevetés közt még a varázsigét is sikerült kinyögnie, de tudta, hogy a képzelõereje volt az, ami megtette a hatását Tomra.

Ennek ellenére a bûbáj jól mûködött, mert Tom megállt, és a pálcájára nézett. – Mi ez? – ráncolta a homlokát, és félre dobta a pálcát.– És mit keresek én itt? – összezavarodva nézett körbe. – Mi ez itt, valami futballmeccs? Útálom a futballt, haza akarok mennyi az anyukámhoz! Hol van az anyukám? Van egyáltalán nekem anyukám?

- Ö… azt hiszem, valahol arra megtalálod – mutatott Dan a Griffendél lelátója felé, és roppant mulatságosnak találta, hogy Tom elindult a mutatott irányába, hogy megkeresse az anyját.

- A mérkõzésnek vége, a gyõztes Daniel Potter – jelentette be a kommentátor. – A következõ pár Lancelot Weasley és Norbert-Devilsmoor Malfoy.

Ebédnél Gilda nagyon izgatottnak tûnt.

- Nyugodj meg, Gil, biztos vagyok benne, hogy sikeresen oldottad meg a tesztet, és bekerültél a második fordulóba – mondta neki Dan két korty narancslé között.

- Ti ketten könnyen beszéltek, tudjátok, hogy sikeresen vettétek az elsõ akadályt, de én még nem lehetek benne biztos!

- Fel a fejjel! – veregette meg Dan a lány kezét. – Minden rendben lesz. Tudom!

Gilda hálás pillantást küldött felé. - Tudod, Dan, nagyon tetszett a zagyváló átok. A srác szenzációs volt, mikor a mamáját kereste!

- Ja, pláne, mikor az anyja felállt a helyérõl a lelátón és odakiáltotta neki, hogy „Itt vagyok kisfiam! Gyere anyucihoz!” – tódította Norbert.

Dan beleprüszkölt a tányérjába – Örülök, hogy tetszett. Te is nagy voltál. Szegény Lance, remélem, Madam Pomfreynek sikerült összefoltoznia. És szegény Percy bácsi! Olyan fehér volt, mint a fal! Tudod, hogy még sosem láttam õt elveszíteni a méltóságát? Megérdemelte, hogy egy kicsit megszégyenüljön. Õ és Lance túlságosan egyformák! Beképzeltek és túl magabiztosak.

Dumbledore piros szikrákat küldött a levegõbe, hogy elcsendesítse a diákokat, McGalagony professzor pedig elkezdte felolvasni a második forduló résztvevõinek nevét: Liu Chang, Dorothea Crockford, Julie Dumbledore, Eliza Eliot, Lanivia Flint, Morena Gaillardo, Gilda Lockhart, April May, Nellie Oleson, Viviane Weasley.

- Hé, bekerültél, Gil! – veregette meg Dan a lány vállát – És Viv is!

- És Liu is – jegyezte meg Norbert szárazon.

- Liu? – intette Dan – Kit érdekel Liu? Én Gilnek szurkolok!

- Kösz – mosolygott a lány és felállt, hogy csatlakozzon a többiekhez a színpadon.

Hermione megigazította fekete ruháját (mely érdekes módon Anne Robinsonéra hasonlított, de mindenki tudta, hogy Hermione sosem lenne olyan undok a versenyzõkkel, mint Anne).

- Nos, ismeritek a játék menetét: 20 kérdés, mindegyikre 10 másodperc, és próbáljátok a lehetõ legtöbbet megválaszolni – mondta a játék háziasszonya bátorító mosollyal a tíz ijedt játékosnak. – Kérlek, próbáljátok ki, jól mûködik-e a pálcátok és sikerül-e zöld szikrákat fellõnötök. Köszönöm. És most, kezdõdjék a verseny! Ki volt a Roxfort igazgatója Albus Dumbledore elõtt?

Julie Dumbledore lõtte fel az elsõ szikrákat: - Armando Dippet.

- Helyes – mondta Hermione. – Ki írta a Kirándulások kísértetekkel c. könyvet?

- Gilderoy Lockhart! – ragyogott Gilda, és az egész nagyterem nevetésben tört ki.

- Helyes. Mi a neve a Jupiter legnagyobb holdjának?

- Ganymedes! – kiáltotta Liu Chang, mire Gilda elfintorodott. Liu mindig jó volt csillagászatból.

- Helyes. Mikor használtak a varázslók és boszorkányok elõször seprût?

- Idõszámítás szerint 962-ben – válaszolt újra Liu.

- Pontosan – mosolygott Hermione a lányra. – Milyen mágikus lénynek arany színû a kicsinye?

- Az unikornisnak! – ezúttal Vivian adott helyes választ. Elvégre ki tudhatná jobban… õ és a testvére szeptember óta rendszeresen látogatta Angyalt.

- Helyes. Melyik hegység a legmagasabb a világon?

- A Mount Everest – válaszolt Morena Gaillardo

- Helyes. Melyik a legnépszerûbb varázslózenekar?

- A MAJOM! – kiáltotta Gilda lelkesen, aki nagy M.A.J.O.M. támogató volt és rajongott a zenekarért is. Még egy MAJOM kitûzõt is õrzött az iskolatáskájában.

- Pontosan. Ki volt Merlin legnagyobb ellenlábasa?

- Mim.

- Helyes, Crockford kisasszony. Mit talált fel a mugli Alfréd Nobel?

April May felküldte ugyan a zöld szikrákat, de úgy tûnt, megbánta. – Ö… elektromosságot?

- Nem, a dinamitot találta fel. Ki írta a ’Mágiatörténet’ c. könyvet?

- Miranda Goshawk!

- Nem, Dumbledore kisasszony, Bathilda Bagshot volt az. Én is mindig összetévesztettem õket – mosolygott Hermione. - Milyen varázslénynek van oroszlán teste, de…

- Szfinx!

- Nem, nem Lockhart kisasszony, még nem fejeztem be – mondta Weasley professzor. – Habár a válasz helyes. Milyen származású Joseph Wronsky?

- Lengyel – válaszolt Lavinia Flint.

- Helyes (Lavinia megfordult és hátrasimította hosszú, barna haját – néhány diáknak le kellett küzdeni vigyorgását) - Minek a rövidítése a kvazár?

- Ez könnyû. Ez a csillagszerû rádióforrás rövidítése – mondta Liu, lekicsinylõ mosolyt küldve Gilda felé.

- Helyes. Mirõl volt nevezetes Szagos Sam?

- Arról, hogy sosem fürdött - szólalt meg az eddig hallgatag mugli származású Eliza Eliot.

- Pontosan. Milyen hatása van a ’Leperex’ varázsigének?

- Ö… vízlepergetõvé teszi a tárgyakat. – mondta halkan April May.

- Helyes. Kinek az ötlete volt a Roxfort megalapítása?

- Hugrabug Helga – mondta Eliza.

- Pontosan. Mikor épült a Hogwarts Express?

- 1867-ben.

- Helyes, Eliot kisasszony. Mióta mûködik az ’Ollivander’s az Abszolúton?

- Idõszámítás szerint 382 óta – mondta Nellie Oleson.

- Nem, idõszámítás elõtt 382 óta – rázta a fejét Hermione. – Milyen varázsigétõl nõ meg valakinek a foga? – valahogy rossz érzése volt a kérdés feltevésénél, de mit tehetett? Ha ez volt leírva a papírra, fel kellett olvasnia.

A tíz másodperc lejárt. – Senki? ’Densaugeo’. És az utolsó kérdés: hol kezdenétek kutatni egy bezoár után?

Ismét csend.

- Senki? – Weasley professzor láthatóan jól szórakozott, miközben a lányokra nézett. – Nos, azt hiszem, bele kellene néznetek a Varázslatos Fõzetek c. könyvbe, vagy meg kellene kérdeznetek Piton professzort. Biztos vagyok benne, hogy õ pontos leírást ad nektek róla. Röviden csak annyit, hogy egy kecske gyomrában található.

A tanári asztalnál Aberforth Dumbledore valamiért kuncogni kezdett, mire bátyja, Albus megrovó pillantást küldött felé.

- Nos – jelentette be Weasley professzor – az eredmény a következõ: A legtöbb jó választ Chang kisasszony, Eliot kisasszony és Lockhart kisasszony adta. Gratulálok a hölgyeknek, akikkel találkozunk a harmadik fordulóban.

- Ugye, megmondtam, hogy minden rendben lesz! – mondta Dan vidáman, mikor Gilda visszasétált a Mardekár asztalához.

- Szenzációs voltál! – tette hozzá elismerõen Norbert.

- Kösz – vigyorgott a lány. Lavinia Flint valahogy nem nézett ki olyan boldognak, mint Gilda mikor helyet foglalt Norbert mellett.

Daniel lopva Liu Changre nézett, akin látszott, hogy nagyon el van telve magától. A lány elkapta a pillantását, és azonnal elfordította a tekintetét. Valószínûleg megsértõdött a múltkor, mikor Dan visszautasította a meghívását a partira. Dan nem bánta, hogy Liu haragszik rá. Nagyon remélte, hogy a lányok versenyének gyõztese Gilda lesz, és ha nem õ, akkor az Eliot lány. Bárki, csak ne Liu…

Visszaútjukon a stadionba, Dan, Norbert és Gilda találkoztak a Potter családdal.

- Nagyon büszke vagyok rád fiam! – nézett ragyogó arccal Harry Danielre. - És ti is nagyon jók voltatok. – fordult Gildához és Norberthez.

- Köszönöm, Potter professzor – vigyorgott az ifjú Malfoy.

- Dan, tényleg büszkék vagyunk rád – szólalt meg Rose. – Megtanultad tõlünk, hogy lehet valakit nevetségessé tenni!

- Most menj, és csinálj bohócot a következõ ellenfeledbõl is! – tette hozzá Robert.

A szülõk dorgáló pillantást küldtek az ikrek felé, aztán Gilda kíséretében mindannyian felmásztak a helyükre.

- Jó neki… - sóhajtott Daniel a Lockhart lány után nézve- – Õ most nyugodtan malmozhat, és nézheti, hogy hagyjuk magunkat kinyiffantani.

- Hát akkor ne hagyd magad kinyiffantani. Ilyen egyszerû – vont vállat Norbert és barátjával együtt belépett a jobb oldali öltözõbe. Most már csak tizenketten voltak versenyben. A második forduló hat gyõztese indulhat majd a harmadik fordulóban.

- Tudod, nem értem, hogy lesz ez az egész – dobta le magát Dan egy padra. – A harmadik fordulóban hatan lesznek, igaz? Azaz három pár. Akkor abból lesz három gyõztes. Hogy lehet három embert összepároztatni a végsõ párbajra?

- Majd meglátjuk. Mit izgulsz ezen már most? Egyelõre még meg kell érni, hogy lássuk azt a három résztvevõt, és nem lehetünk biztosak benne, hogy meg is érjük.

- Ne legyél olyan pesszimista, Norb – mondta Dan.

- Próbálom… de valahogy olyan érzésem van, nem kerülök be a harmadik fordulóba.

- Nekem is – sóhajtott az ifjú Potter. – De nem számít. Legalább az elsõn túljutottunk, és az is valami. Te jobb vagy, mint Lancelot, én pedig jobb vagyok, mint Paris.

- …és Kevinnél is jobb vagy – mondta a barátja.

- Tényleg… mi van, ha vele is párbajoznom kell?

- Akkor csinálj belõle csótánycsokrot.

- Na ne! Pipa vagyok rá, de igazából nem akarok ártani neki. Úgy értem… mégiscsak a rokonom.

- Akkor nem volt lelkiismeret-furdalásod, amikor a Griffendél ellen játszottunk.

- Mert az más volt. A kviddics nem olyan veszélyes, mint egy lovagi torna. Ott csak egy gurkó találhat el, vagy leeshetsz a seprûdrõl, de itt egy csomó más dolog is történhet veled.

- Nahát, ki itt a pesszimista? – vigyorgott Norbert és õ is leült. – Lazíts, Potty! Remekül fogsz párbajozni!

- Remélem. Csak ne Kevinnel, ne Kevinnel… - motyogta Dan.

Hamarosan négy további diák érkezett az öltözõbe, és mind a hatan türelmetlenül várták, hogy elkezdõdjön a második forduló.

Végre hangos harsonaszó hallatszott és Dumbledore bejelentette a második forduló kezdetét.

Ezúttal Norbert neve hangzott el elõbb. Dan feltartott hüvelykujjával kívánt neki szerencsét, mikor Norbert kilépett az öltözõbõl, hogy szembenézzen ellenfelével, a hollóhátas John Nash-sel.

A versenyzõknek tulajdonképpen nem volt megengedve, hogy kikukucskáljanak az öltözõbõl a küzdõtérre, de Daniel nem tudott ellenállni a kísértésnek: látni akarta barátja párbaját.

El kellett ismernie, hogy Norbert remekül küzdött, de Nash szintén jó volt. Párbajuk majdnem tíz percig tartott, és Dan legnagyobb megrökönyödésére Norbert vereségével végzõdött. Szomorúan figyelte, ahogy barátja, kissé remegõ lábakkal felmászik a lelátóra és leül Gilda mellé.

Daniel egy pillanatra irigységet érzett. Norbert már túl volt rajta. Nem nyert ugyan, de bátran harcolt és nem volt több gondja. Ugyan már, szedd össze magad Potter! – pörölt magával. Örülnöd kellene, hogy még versenyezhetsz és lehetõséged van a gyõzelemre! De Dan mégsem tudott örülni. Talán egy kicsit jobban érezte volna magát, ha tudja, hogy leendõ ellenfele nem Kevin lesz…

A kommentátor hangja bejelentette a következõ párost: Iago Rosiert és egy Jones nevû hungrabugos fiút. Dan visszarogyott a padra, mivel egy cseppet sem érdekelte a párbaj. Malmozni kezdett az ujjaival, várva a következõ páros megnevezését.

- John Williams és Kevin Weasley!

Húúú! Az ifjú Potter megkönnyebbülten felsóhajtott. Nem került össze az unokatestvérével. Ebben a fordulóban legalábbis nem. Kevin teljesítményét azonban látni akarta. Nem látta a fiú párbaját az elsõ fordulóban, de tudni akarta, mire képes Kevin, így ismét kilesett a küzdõtérre. Hûha, nem rossz… határozottan nem rossz… au, ez biztos fájt… mutasd meg neki Kevin! Hoppá! Csak nem gondoltam komolyan? - rázta a fejét Dan. Hajrá, Williams!

Annak ellenére, hogy Daniel magában unokatestvére ellen szurkolt, Kevin gyõzött.

- Nigel Bailey és Daniel Potter!

Dan felpattant, és hirtelen tele volt energiával. Bailey könnyû prédának ígérkezett. A fiú kész balfácán. De akkor meg hogy sikerült bekerülnie a második fordulóba? Nos, valószínûleg egy másik balfácánnal párosították össze – csak ez lehet az oka.

A két fiú meghajolt egymás felé, aztán felszállt seprûjére és a pálya két ellenkezõ végébe repült.

Dumbledore intett a pálcájával és zöld szikrákat küldött fel a levegõbe.

Az ifjú Potter gyakorlatilag kilõtt a másik fiú irányába, akinek seprûje közel sem tûnt olyan gyorsnak, mint az övé – talán, mert nem Nimbusz volt, vagy mert a lovasának nem volt olyan nagy gyakorlata a repülésben. Nos, végül is ez Nigel problémája, és Dan nem zavartatta magát miatta. Mikor lõtávolba értek, Dan nyisszantó bûbájt alkalmazott ellenfele seprûjének gallyain. Még jó, hogy az ikrek seprûje eltört a kviddics meccsen, különben sosem jutott volna eszébe, hogy ezt a trükköt kipróbálja Nigelnél

A griffendéles fiú elvesztette uralmát kormányozhatatlanná vált seprûje felett. A földbe ütközött vele, és egy jó párat bukfencezett.

Dan lovagiasan megvárta, amíg ellenfele felül, aztán azzal a szándékkal irányította rá a pálcáját, hogy mágikus álmot bocsásson Nigelre. A varázsige azonban nem mûködött.

A fenébe, ez túl komplikált bûbáj ahhoz, hogy képzelés nélkül el tudjam végezni! – dohogott magában, miközben alig tudta kikerülni seprûjével a Carbunculus átkot. Hûha, ezt épphogy megúsztam! No akkor nézzünk egy… Boldog vigyor terült szét Dan arcán, és erõsen olyan dologra koncentrált, mely megakadályozza ellenfelét, hogy átkokat és bûbájokat mondjon ki rá: a dadogó átokra.

- Loco…m…ort…moto…rtis… - senki sem értette, hogy Nigel mit akar mondani, de mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a párbaj véget ért: az egyik résztvevõ nem tudta kimondani a varázsigéket, így a Finite Incantatem-et sem, tehát nem tudta folytatni a versenyt.

Dan széles vigyorral repült le a pályáról a lelátó felé, ahol a családja és két barátja ült.

- Remekül csináltad, fiam – mosolygott rá az apja.

- Ez nagyon könnyû volt, apa. Nem is értem, hogy Bailey hogy kerülhetett be a második körbe…

- Könnyen. Az ellenfele nem tudta leküzdeni tériszonyát és repülés közben rosszul lett a seprûjén, így Nigelt kiáltották ki gyõztesnek – mondta Gilda. – De jó neked Dan, hogy benne vagy a harmadik fordulóban!

- Te is benne vagy a harmadik fordulóban – emlékeztette a fiú.

- Igen, de az enyém hamarosan kezdõdik, és megint remegek, mint a nyárfalevél – sóhajtott a lány.

- Ne remegj – ölelte át Daniel a lány vállát. - Remek leszel. És ha nem is nyersz, én akkor is téged foglak királynõnek tekinteni.

Harry és Ginny jelentõségteljes pillantást váltott, látván, hogy a fiuk Gilderoy lányának kezét fogja.

Maga Lockhart professzor nem vette észre, hogy Harry fia milyen lelkesen öleli Gildát – õt a tükre foglalta le. Míg a stadionban mindenki az utolsó két pár harcát nézte, õ õsz hajszálak után kutatott, hogy kitépje azokat. Észre sem vette, hogy körülötte mindenki kuncog, és ujjal mutogat felé. Néhány alkalommal ugyan felnézett, de dühös tekintete olyankor Perselus Pitont figyelte, akinek a foga vakítóan ragyogott a májusi napsütésben.